„Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj” (2Tim 2:15)!

A gyermek első tanítója az édesanya. Életének legfogékonyabb időszakában, amikor fizikailag és értelmileg is leggyorsabban fejlődik, nevelése nagyrészt az ő kezében van. Leg először tehát neki van lehetősége arra, hogy pozitív vagy negatív irányba befolyásolja jellemének alakulását. Meg kell értenie, milyen értékes ez a lehetőség, és minden más tanítónál inkább fel kell készülnie arra, hogy a tőle telhető legtöbbet tegye meg ebben az időszakban. Még sincs olyan csoport, akinek a képzésére kevesebb figyelmet fordítanának. Éppen azok kapnak a legkevesebb támogatást, akiknek a gyermeknevelésben a legnagyobb és legmesszehatóbb a befolyása.

Gyakran előfordul, hogy az édesanya, akire a kisgyermek gondozása hárul, annak fizikai ellátásáról sincs sok fogalma, mert keveset tud az egészség alapelveiről vagy a fejlődés szakaszainak jellegzetességeiről. Sokszor a gyermek szellemi és lelki fejlődéséről sem tud gondoskodni. Lehet, hogy nagyszerű eredményeket ér el az üzleti életben, fényes karriert fut be társadalmi szinten, ünnepelt csillag az irodalom vagy a tudomány területén, de gyermeke neveléséhez alig ért valamennyit. A gyermekek korai fizikai gondozásában fellelhető hiányosságok miatt hal meg olyan sok kicsi világszerte, és főként ez az oka annak is, hogy akik felnőnek, azok többsége számára is csak teher az élet.

Nem csak az anyáé, de az apáéi is a felelősség a gyermek korai, majd későbbi nevelésében, és mindkettejüknek fontos gondosan, alaposan felkészülni erre. Mielőtt gyermeket vállalnának, a férfiak és nők egyaránt ismerjék meg a gyermek fizikai fejlődésének törvényszerűségeit, a test felépítését és működését, a higiéniát, a születés előtti hatások fontos voltát, az öröklődés törvényeit, a tisztaság, az öltözködés, a testmozgás elveit, a betegségek kezelését és gyógymódjait, vala mint a szellemi fejlődés elveit, mint ahogy az erkölcsi képzés fontosságát is.

A Mindenható azzal is bizonyította, mennyire fontosnak tartja a nevelést, hogy saját trónja mellől küldött el hírnököt egy leendő édesanyához, hogy válaszoljon a kérdésre: „…mi ként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő” (Bír 13:12)?, és az apát is tanácsolja, miként nevelje a megígért fiút.

A nevelés sosem éri el a lehető legnemesebb célt, amíg a szülők befolyásának jelentőségét nem ismerik fel a maga teljességében, és a szülők nem kapnak megfelelő tanítást szent feladatuk ellátásához.

Azt világszerte mindenhol elismerik, hogy a tanítókat és a tanárokat képezni kell, de a felkészülés jellegét már kevésbé tartják fontosnak. Aki valóban értékeli a fiatalok nevelésének hatalmas feladatát, tisztában lesz azzal is, hogy nem elég ezt a képzést tudományos és elméleti területen megkapni. A tanárnak átfogóbb képzést kell kapnia annál, mint amit a könyvekből el lehet sajátítani. Nem csak erővel, de széles látókörrel is rendelkeznie kell, munkáját teljes szívvel és lélekkel kell végeznie.

Egyedül Teremtőnk tudja tökéletesen megérteni értelmünk szükségleteit és irányítani annak fejlődését, hiszen Ő alkotta elménket és annak törvényeit. Csak az általa adott nevelési elvek bizonyulnak egyedüli, biztos útmutatónak. Minden nevelőnek szüksége van arra, hogy ezeket az elveket ismerje és saját életében is érvényesnek tartsa azokat.

A tapasztalat nélkülözhetetlen a gyakorlati életben. A ne velő fontos alaptulajdonsága kell, hogy legyen a rendszeretet, az alaposság, a pontosság, az önuralom, a jó kedély, az egyenesség, az önfeláldozás, a becsületesség és az udvariasság.

Mivel a fiatalokat annyi felületes, silány jellemű ember veszi körül, akik még önmaguknak is a hamisítványai, ezért óriási szükség van arra, hogy a tanár minden szava, hozzáállása és magatartása emelkedett és igaz legyen. A gyerekek nagyon gyorsan észreveszik a színlelést vagy bármely más gyengeséget, hibát. A tanár csak úgy tudja kivívni diákjai tiszteletét, ha saját jellemével bizonyítja azon alapelvek igazát, amiket meg akar tanítani velük. Csak akkor tudja pozitív irányba befolyásolni őket, ha ezt napi szinten teszi.

A sikerhez szükséges szinte minden képesség attól függ, milyen a tanár fizikai erőnléte. Minél jobb egészségi állapotban van, annál jobban tud teljesíteni munkája során.

Mivel ennyi felelősséget hordoz, tegyen meg minden erőfeszítést azért, hogy erőnlétét és frissességét megőrizze! A tanárok gyakran kimerülnek, nehéz lesz a szívük és lelkük, ami hajlamossá teszi őket a depresszióra s arra, hogy ridegen, idegesen bánjanak a rájuk bízottakkal. Fontos tehát, hogy ne csak küzdjenek e hangulati ingadozások ellen, de szüntessék meg azok okát is! Legyen szívük tiszta, jó szándékú, ápolják magukban a bizalmat és az együttérzést! Őrizzék meg agyuk és idegrendszerük épségét, így mindig szilárdak, higgadtak, derűsek tudnak maradni.

Mivel a tanárok munkájában sokkal fontosabb a minőség a mennyiségnél, ezért őrizkedjenek a túlfeszített munkától! Őrizkedjenek attól, hogy túl sokat vállaljanak saját munkakörükben, attól, hogy mellékállásban dolgozzanak, ami miatt az tán nem tudják eredeti munkájukat végezni, és attól is, hogy szórakozóhelyekre és olyan társasági összejövetelekre járjanak, amelyek inkább kimerítőek, mint felüdítőek.

A test és lélek felüdülésére a szabad levegőn végzett testmozgás és hasznos munka a legalkalmasabb. A tanár példája pedig a diákokat is bátorítja arra, hogy érdekelje őket a kétkezi munka és tiszteljék is azt.

A tanár minden téren figyeljen oda az egészséges életmódra! Ne csak azért, hogy saját egészségét megőrizze és minél tovább alkalmas legyen a munkára, hanem azért is, hogy jó példa legyen a tanulók előtt. Tanúsítson mértékletességet mindenben: a táplálkozásban, az öltözködésben, a munkában, az üdülésben egyaránt legyen példa másoknak.

A fizikai egészség és a jellemtisztaság mellett nagyon fontos az alapos irodalmi tudás is. Minél több valódi ismerettel rendelkezik a tanár, annál nagyszerűbben tudja végezni munkáját. Az osztályterem ne legyen a tessék-lássék munka helye!

Egyetlen tanár sem végzi komoly hatékonysággal munkáját, aki megelégszik a felületes ismeretekkel. Munkájának haszna azonban nem annyira aktuális tudásának függvénye, inkább a kitűzött céltól függ. Az igazi tanító nem elég szik meg az unalmas gondolatokkal, a tétlen elmével, a gyenge memóriával. Folyamatosan a nagyobb teljesítmények re törekszik és jobb módszereket keres. Élete a szakadatlan fejlődés élete. Az ilyen tanár munkájában mindig friss energia, új erő lakik, ami ébresztgeti és lelkesíti a diákokat.

A tanár bizonyítsa rátermettségét a munkára! Rendelkezzék bölcsességgel és tapintattal, hiszen érzékeny lelkekkel lesz dolga. Bármilyen mély tudományos ismerettel vagy egyéb vonalon szerzett minőségi tudással rendelkezik is, ha nem tiszteli diákjait és nem bízik bennük, erőfeszítése hiábavaló lesz.

Olyan tanítókra van szükség, akik hamar észreveszik a lehetőséget, amikor jót tehetnek és ki is használják azt, akik életében a lelkesedés valódi, nemes jellemmel párosul, akik képesek szívvel irányítani másokat, alkalmasak a tanításra, gondolkodásra késztetnek, felébresztik a szunnyadó erőforrásokat, bátorságot és életet öntenek másokba.

Ha körülményei nem is túl előnyösek, és talán nem is rendelkezik olyan magas tudományos képzettséggel, amilyen kívánatos lenne, mégis, ha érzéke van ahhoz, hogy értse, miként működik az emberi természet, ha szívből szereti munkáját, felméri annak nemes voltát és elkötelezi magát a fejlődésre, ha kész szorgalmasan és kitartóan dolgozni, ha fel méri tanulói szükségleteit, akkor képes lesz együtt érző, nyitott lelkülettel inspirálni és mindig előre és felfelé vezetni őket.

A tanárra bízott gyerekek és fiatalok igen különböznek személyiségükben, szokásaikban, más-más a fejlettségi szintjük is. Egyeseknek nincsenek határozott céljai, sem szilárd elvei. Őket rá kell vezetni arra, mi a kötelességük és milyen lehetőségek állnak előttük. Nagyon kevés gyereket nevelnek helyesen otthon. Vannak, akiket felettébb elkényeztettek, nevelésük teljesen felületes. Mivel szüleik megengedték nekik, hogy hajlamaikat kövessék, semmilyen felelősséget ne vállaljanak, terhet se hordozzanak, ezért hiányzik belőlük a stabilitás, a kitartás és az önmegtagadás. Az ilyen gyerekek gyakran felesleges korlátozásnak tekintenek mindenfajta fegyelmezést. Más gyerekeket pedig talán túl szigorúan ellenőriztek ott hon és letörték önbecsülésüket. Az önkényes szigor és durvaság miatt makacsok és dacosak lettek. Ezeknek a jellembeli torzulásoknak a kijavítása nagy valószínűséggel a tanár dolga lesz. Ahhoz, hogy ebben eredményes legyen, empátiára van szüksége, hiszen rá kell, hogy érezzen, mi az oka a tanulók jellembeli hiányosságainak és hibáinak. Továbbá legyen benne tapintat, gyakorlat, türelem és határozottság, hogy minden kinek meg tudja adni a szükséges segítséget: a döntésképtelen, kényelemszerető gyerekeknek a bátorítást és a lelkesítést, hogy erőfeszítésre ösztönözze őket; a csüggedteknek pedig együtt érzést és önértékelést segítő szavakat, amelyek által önbizalmat nyernek és képesek lesznek a haladásra.

A tanárok gyakran képtelenek arra, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki diákjaikkal. Túl kevés együttérzést és szerető gondoskodást mutatnak, mindamellett túl szigorúan ítélnek. Bár a tanár legyen határozott és tiszteletet parancsoló, mégse játsszon kíméletlen zsarnokot! Ha túl durva és kritikus, tartózkodó és személyválogató, akkor lezárja az utakat és képtelen lesz jóra befolyásolni őket.

A tanár semmilyen körülmények között ne tanúsítson részrehajlást! Ha előnyben részesíti a született győztes, megnyerő modorú tanulókat, ugyanakkor kritikus, türelmetlen és nyers azokkal szemben, akiknek a legtöbb bátorításra és segítségre lenne szüksége, akkor abszolút félreértelmezi a tanári munka lényegét. A tanár jellemét és a munkára való elhivatottságát az bizonyítja igazán, miként bánik a rossz magatartású, igazi kihívást jelentő diákokkal.

Hatalmas felelősség nyugszik azokon, akik emberi lelkek nevelését és irányítását vállalják magukra. Az igazi édesapa és édesanya olyan feladatnak tartja ezt, ami sosem szűnik meg. A gyermek a legkorábbi évektől kezdve mindvégig érzi azt a köteléket, ami szülei szívéhez fűzi; tehát tetteik, szavaik, sőt még tekintetük is formálja őt – akár áldására, akár kárára. A tanár osztozik a szülőkkel ebben a felelősségben, ezért folyamatosan szem előtt kell tartania a nevelés szentségét és munkájának célját. Nem csak mindennapi feladatait kell teljesítenie, alkalmazóinak kedvében járnia, ápolni az iskola jó hírnevét, hanem diákjai egyéni, legfőbb javát kell szem előtt tartania, a feladatokat, amelyeket majd az élet ró rájuk, a szolgálatot és a felkészülést, amit a munka megkövetel. A befolyás, amit napról napra a tanulókra áraszt – és rajtuk keresztül másokra –, tovább gyűrűzik és erősödik, míg csak tart az életük. Munkájának gyümölcsével majd találkoznia kell azon a napon, amikor minden szó és tett ítéletre kerül Istenünk előtt.

Az a tanár, aki ezt felismeri, nem fogja úgy érezni, hogy feladatát teljesítette a napi rutin és a tanórák végeztével, amikor a diákok távoztak közvetlen felügyelete alól. Továbbra is szívén viseli a gyerekeket és fiatalokat. Folyamatosan azt fogja kutatni és azért fog erőfeszítéseket tenni, hogy megértse, miként biztosítsa számukra a legmegfelelőbb célokat.

Aki felismeri a munkában rejlő lehetőségeket és kiváltságokat, az nem fogja megengedni, hogy bármi hátráltassa az önfejlesztés komoly folyamatában. Nem riad meg semmilyen fájdalomtól, hogy elérje a kiválóság legmagasabb szintjét. Amilyen cél felé diákjait vezeti, ugyanazt akarja megvalósítani saját életében is.

Minél erősebb a felelősségtudata, minél komolyabban törekszik a fejlődésre, annál élesebben látja a munkája hatékonyságát akadályozó tényezőket. Amikor a munka óriási jelentőségét, az azzal járó nehézségeket és lehetőségeket látja, gyakran így kiált fel: „Ki alkalmas mindezekre?”

Kedves tanító, amikor érzed, mennyi erőre és útmutatásra van szükséged, amit emberi forrásból semmiképpen sem tudsz elnyerni, arra kérlek, fogadd el Teremtőd és csodálatos Tanácsadód ígéreteit!

„Ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat” (Jel 3:8).

„Kiálts hozzám és megfelelek” (Jer 33:3). „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj, szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt 32:8).

„…én tiveletek vagyok… a világ végezetéig” (Mt 28:20).

A munkára való felkészülés legfontosabb részeként a tanítók Fejedelmének a szavaira, életére és módszereire irányítom a figyelmeteket. Azt tanácsolom, figyeljetek rá! Ő a valódi példakép. Szemléljétek Őt, időzzetek nála, míg a mennyei Tanító Szentlelke birtokba nem veszi szíveteket és életeteket!

„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan… szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk” (2Kor 3:18).

Ez a titka annak, hogy diákjaitok valódi vezetői lehessetek. Tükrözzétek vissza Jézus Krisztust!