1907. március másodikán éjjel az Úr sok mindent föltárt előttem a jelen igazság kiadványainak értékéről. Arról is, hogy testvéreink csak elenyésző erőfeszítést tesznek könyveink és folyóirataink terjesztéséért.

Ismételten rámutatott, hogy nyomdáinknak megállás nélkül a világosság és igazság kiadását kellene végezniük. A világ egyházai a lelki sötétség idejét élik. Isteni dolgokban való tájékozatlanságuk elrejtette előlük Istent és az igazságot. A gonoszság hatalmai egyre erősödnek. Sátán azzal kecsegteti munkatársait, hogy olyan tettekkel áll elő, melyek meg fogják hódítani a világot. Míg a gyülekezet részleges tétlenségben vesztegel, Sátán és csapatai lázasan tevékenykednek. A hitvalló keresztény egyházak nem térítik meg a világot, mert megrontotta őket az önzés és büszkeség, s mielőtt tisztább, és magasabb színvonalra vezethetnének másokat, először az ő soraikban kell tapasztalniuk Isten átalakító hatalmát.

Március második délutánját a Haskell házaspárral töltöttem. Megbeszéltük oaklandi tevékenységünket, és azt a tervünket, hogy keletre mennek, s kis ideig Dél Lancesterben fognak tartózkodni. Látogatásuk után fáradtság vett rajtam erőt, s korán lefeküdtem. Bal felemet reuma kínozta, s nem volt nyugtom a fájdalomtól. Forgolódtam az ágyban, hogy fájdalommentes helyzetet találjak. A szívem is fájt, ami nem sok jót jósolt az előttem álló éjszakára. Végre elaludtam.

Fél tíz körül a másik oldalamra fordultam s észrevettem, hogy semmim sem fáj. Forgolódtam, karomat mozgattam, rendkívül szabadnak és könnyűnek éreztem magamat. Ezt a jó érzést le sem tudom írni. Szobám fényességgel telt meg, a leggyönyörűbb égszínkékkel, s mintha mennyei lények karján nyugodtam volna.

Ezelőtt is tapasztaltam ezt a szokatlan fényt, különleges áldások idején, de ezúttal kifejezettebben és mélyebb benyomást keltőn, mint azelőtt. Nagy nyugalom szállt rám. Ez a békesség oly teljes és túláradó volt, hogy szó ki nem fejezheti. Fölültem és láttam, hogy fényes, hófehér, sötét rózsaszín szegélyű felhő vesz körül. A levegőt a leglágyabb és legédesebb zene töltötte be. Fölismertem a zenét – angyalok éneke volt. Hang szólított meg: „Ne félj, én vagyok, Üdvözítőd. Szent angyalok vesznek körül.”

„Akkor a mennyben vagyok” – szóltam, – „most már megpihenhetek. Nem kell többé üzeneteket hordoznom, félremagyarázásokat elviselnem. Most már minden könnyű lesz, békének s pihenésnek örvendhetek. Ó, mily leírhatatlan béke tölti be lelkemet! Igazán a mennyben vagyok? Egyike Isten kicsiny gyermekeinek? Ezentúl mindig ez a béke lesz osztályrészem?”

A hang válaszolt: „Még nem fejezted be munkádat.”

Újra elaludtam. Mikor fölébredtem, zenét hallottam, s énekelni támadt kedvem. Valaki ajtóm előtt ment el. Kíváncsi voltam, látta-e a fényt. A világosság kis idő múlva elhalványodott, de a béke érzete velem maradt.

Nemsokára újra elaludtam. Ezúttal mintha tanácskozáson vettem volna részt. Iratterjesztő munkánkat hánytuk-vetettük meg. Néhány vezető testvérünk volt jelen, köztük Haskell vén és felesége. Könyveink, folyóirataink és füzeteink forgalmát vitatták meg.

Haskell vén nyomós érveket sorakoztatott fel, hogy miért kell szélesebb körökben terjesztenünk White testvérnő könyveit; a világnak szóló jelen üzenetet tartalmazó könyveket. Megkérdezte, hogy miért nem becsüli és terjeszti népünk jobban az Isten jóváhagyását magukon viselő könyveket? Miért nem gyűjtik könyvbe a Sátán mesterkedéseiről szóló részeket? Mért nem igyekeznek szélesebb körben terjeszteni a könyveket, melyek Sátánnak Isten munkáját ellensúlyozó terveire mutatnak, leleplezik azokat, s fölsorolják ámításait? Félrevezetéseinek erkölcsi romlottságait el kell távolítani. Le kell tépni az ellenzőt az emberek szeméről, hogy fölismerjék a helyzetet és napjaink veszedelmét. Így eredményesebben törekedhetnének arra, hogy hittel ragadják meg Krisztust és igazságosságát, isteni jellemét.”

Mennyei hírnök állt közöttünk; figyelmeztetést és tanítás szavait szólta. Világosan megmagyarázta, hogy a mennyei ország örömhíre az az üzenet, melyre oly igen szomjazik a világ. Közel, és távol terjesztenünk kell az üzenetet – amint az a kiadott, s még ki nem adott könyvekben olvasható.

Az igazság világossága, melynek Isten terve szerint most kell eljutni az emberekhez, nem az, amit a világ tanult emberei igyekeznek terjeszteni, mivel gyakran téves következtetéseket vonnak le kutatásaikból. Azon kívül, miközben számos író könyveit kutatják, olyan elméletekért kezdenek lelkesedni, melyek sátáni eredetűek. Sátán a világosság angyalának ruhájába öltözik, s úgy mutat be nagyon érdekesnek látszó, tudományos titkokkal teli tárgyköröket. Ezek kutatása közben hibás következtetések elfogadására vezeti őket, s arra, hogy csatlakozzanak a csábító lelkekhez olyan új elméletek javaslásában, melyek elvezetnek az igazságtól.

Fönnáll a veszély, hogy a könyvekből, melyeket olvasnak, lelkészeink, tanítóink és szerkesztőink, hamis elgondolásokat vesznek át és szőnek érveléseikbe, előadásaikba és cikkeikbe. Azt gondolva, hogy ezek elvben azonosak az igazság Lelkének tanításaival. Szemléltető példa erre az Élő templom című könyv, melynek szerzője azt hozta föl könyve támogatására, hogy ugyanazokat a tanításokat tartalmazza, mint White-né írásai. Újra meg újra szembe kell szállnunk olyan emberek tekintélyével, akik sátáni eredetű tudományokat tanulmányoznak. Sátán ezeken keresztül törekszik nagy semmivé zsugorítani Istent és Krisztust.

Az Atyának és a Fiúnak is megvan a maga egyénisége. Krisztus kijelentette: „Én és az Atya egy vagyunk”. Mégis Isten Fia jött emberként a világra. Levetette királyi palástját és koronáját, istenségét emberi testtel takarta el, hogy végtelen áldozata révén Isten természetének részeseivé lehessünk, és megmeneküljünk a romlottság elől, mely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.

Krisztus mindenben átment a kísértéseken, amin az emberek átmennek, de sosem emelt sértő vádat a kísértő ellen. Minden kísértésre az Úr szavával válaszolt. „Írva van” – ez volt csorbíthatatlan fegyvere. Nekünk, Krisztus képviselőinek is az élő Isten szavával kell elhárítanunk az ellenség minden szúrását. Sose engedjük, meg magunknak, hogy kövessük a kígyó nyomát – hogy tudományos érveket használjunk. Sátán sohasem kerekedhet Isten olyan gyermeke fölé, aki védelemül Isten szavára támaszkodik.

Tanácsadónk mélyen elménkbe véste, hogy Isten parancsolattartó népének az igazságon át kell megszentelődnie, s hogy az igazságnak mindig a legelső helyet kell juttatnunk. Sohase feledjük, hogy Sátán még midig él, hogy hamis tudományon át gyakorolja csaló hatalmát.

Krisztus a menny fölségese, az élet fejedelme volt, mégis emberré alázta magát, s engedelmeskedett Isten minden törvényének. Megjárta az utat, melyen minden nevét valló embernek járnia kell, s tisztán és bűntől szeplőtlenül került ki. Példánk volt ő mindenben.

Nem tanulmányozzunk, amint kellene, Krisztus első eljövetelét, és szolgálatának életét. Urunk igénytelenül élt, s az igazság összes nemes vonása kifejezésre jutott benne. Annak élt, hogy minden szavával és tettével áldására legyen az embereknek.

A könyvkészítés nagy és jó munka, de nem mindig állt magasztos és szent állásponton, amint Isten tervezte, mert némely résztvevő beleszőtte énjét is. A könyv-munkának oly eszköznek kellene lenni, mely segítségével gyorsan átadhatjuk a világnak a jelen igazság szent fényét. A nyomdáinkból özönlő kiadványoknak legyen olyan jellege, hogy megerősítsék a hit minden oszlopát és szögét – az Isten szava és lelkének kijelentései által megalapított hitet.

Az igazságnak, melyet Isten ezekben az utolsó napokban népének adott, szilárdan meg kellene tartania őket, mikor hamis elméleteket terjesztő emberek jönnek a gyülekezetbe. Még mindig az az igazság legyen Isten népének biztonsága és vigasza, mely több mint fél százada szilárdan állja az ellenség támadásait.

Az a bizonyítékunk a nem-hitvallók előtt, hogy Isten szava igazságának birtokába vagyunk, ha szigorúan lemondó életet élünk. Ne tegyük gúny tárgyává hitünket, hanem mindig annak példáját tartsuk szem előtt, aki, noha a menny fejedelme volt, az igénytelenség és áldozathozatal életére alacsonyította magát, hogy bebizonyítsa Atyja szavának igazát. Tökéljük el mindnyájan, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jótetteink fénye bevilágítsa a földet.

Tökéletesen meg kell egyeznünk a könyveink és folyóirataink kiadására lefektetett tervekben, hogy gyorsan eljuttassuk mindenhová a bennük levő világosságot; a névleges egyházakhoz és a világhoz. Könyveink eladása terén sokkal többet kellett volna elérnünk.

Lelkészeink hívják föl az egyháztagokat, hogy engedjék diadalra jutni az igazságot. „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” (Ézsaiás 60:1–3.) Az egység és szeretet csodálatos dolgokat fog véghezvinni a hívőkben. Gyülekezeteink keljenek föl, s juttassák el a világhoz az utolsó figyelmeztető menetet.

A Krisztus példázatai című könyvhöz nem kell magyarázatot fűznünk, jó munkát végzett már eddig is. Mikor árusítottuk, elmondtuk az árusítás célját, befolyt a pénz, s enyhítette iskoláink adósságainak terhét. De ami ennél több, a könyv igazságának tanításai sok olvasóra áldást hoztak, s még sok mindenkire áldást fognak hozni, akik elolvassák.

A Gyógyítás szolgálata (Nagy orvos; Válaszd az életet) ugyanazt teheti kórházainkért és egészségügyi intézményeinkért, amit a Krisztus példázatai tett iskoláinkért. A nagy orvos bölcsességét tartalmazza. Drága előjog volt számomra, hogy bevételét Isten ügyének adhattam. A jövőben tegyünk jól tervezett, kitartó erőfeszítést, hogy növeljük árusításukat.

Isten szándéka, hogy tanuljunk a múlt bukásaiból. Nem a tetszése szerinti, hogy intézményeit adósságok terheljék. Eljött az ideje, hogy határozott jelleget adjunk munkánknak. Ne akarjunk nagy és költséges épületeket emelni. Ne ismételjük meg a múlt hibáit, mert ezzel egyre mélyebbre süllyedünk az adósságokba. Sokkal jobb, ha erős igyekezettel megszabadulni törekszünk az intézményeket terhelő súlyos adósságoktól. Gyülekezeteink segíthetnek ebben, ha akarnak. Amelyik tagnak az Úr javakat adott, kamat nélkül, vagy alacsony kamattal beruházhatják pénzüket a műbe, és önkéntes ajándékokkal segíthetik támogatni azt. Az Úr megkér, hogy adjátok vissza neki jókedvvel annak egy részét, amit kölcsön adott, s ezzel alamizsnaosztók legyetek.

Azután tábori összejövetelen és gyülekezeteink nagy összejövetelein vettünk részt, ahol lelkészeink világosan rámutattak napjaink veszélyeire s az iratterjesztés siettetésének fontosságára. Az eredmény az lett, hogy a testvérek sok könyvet vettek, ki többet, ki kevesebbet. A vásárlók túlnyomó része kifizette a könyvek árát, néhányan pedig megbeszélték, hogy később fizetnek.

Mivel könyveinket olcsón árusítják – néhány árat a rendkívüli alkalomra szállítottak le – sokan vásárolták. Azok közül is, akik nem vallják hitünket, azt mondták: A könyveknek üzeneteket kell tartalmazniuk számunkra. Ezek az emberek készek áldozatokat hozni, hogy megvehessük a könyveket. Veszünk is belőlük, magunknak, és barátainknak is.

Népünk közül többen zúgolódtak. Egyikük így szólt: „Le kell állítanunk ezt, mert ront pénzügyi helyzetünkön.” Mikor az egyik testvér nyalábnyi könyvet vitt el, egyik iratterjesztőnk karjára tette kezét, s megkérdezte: „Testvérem, minek neked ez a sok könyv?” Ekkor tanácsadónk hangját hallottam: „Ne tiltsátok meg nekik. Ezt végeznetek kell. A vég közel! Máris sok időt elvesztegettünk. A könyveknek már régóta forgalomban kellene lenni. Árusítsátok őket közel és távol! Szóljátok őket őszi falevélként! Folytassátok is; senki meg ne tiltsa! Lelkek vesznek el Krisztus nélkül. Figyelmeztessétek őket, hogy Krisztus hamarosan megjelenik az ég felhőiben!”

Néhány munkás továbbra is levert maradt. Az egyik fölzokogott, s így szólt: „Ha ilyen olcsón veszik meg a könyveket, igazságtalanságot követnek el a könyvkiadás ellen. Amellett részben megfosztanak bevételünktől is, mely a művet fönntartja.” Az előbbi hang válaszolt: „Nem veszítetek vele. A munkások, akik ilyen olcsón veszik a könyveket, nem tudnák olyan könnyen eladni, csak ezen az úgynevezett áldozathozatali áron. Sokan, akik máskülönben nem gondolnának a vételre, barátaiknak és maguknak is vesznek.”

Ezután Haskell vén kapott tanácsot. Azon igyekeztében, hogy ellássa az embereket a könyveiben foglalt drága igazságokkal, attól a kívánságtól serkentve, hogy mindenki belássa, hogy a könyvek többet érnek, mint amennyibe kerülnek, s hogy mindenkit arra buzdítson, hogy terjesszék a könyveket széltében-hosszában, túl olcsón árusította könyveit, s túl nehézzé tette a maga terhét.

Tanácsadónk így szólt: „A könyveket olyan áron adjátok el, hogy a szerző se maradjon fillér nélkül, s a kiadóknak is elegendő hasznuk legyen a munka folytatásához.”

Krisztus a következő példázatot mondta el: „Hasonlít a mennyek országa a gazdaemberhez, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőbe. Mikor három óra tájba kiment, látta, hogy mások is tétlenül ácsorognak a piacon. Így szólt hozzájuk: Menjetek ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár néktek. Azok elmentek.

Hat és kilenc óra körül újra kiment, s ugyanígy tett. Mikor pedig; tizenegy óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Senki sem fogadott föl minket, felelték. Estére kelve így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, s add ki bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. Jöttek tehát azok, akik tizenegy óra tájban álltak munkába és fejenként egy dénárt kaptak.

Amikor pedig az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők többet fognak kapni, de ők is csak egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a szőlősgazda ellen: Ezek az utolsók egy óra hosszat dolgoztak csak, mondták, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük. Barátom, felelte egyiküknek, nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem az enyémmel azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, s az elsőkből utolsók. (Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.)”

Áldásos lesz a kegyesség jutalma azoknak, akik a hit és szeretet őszinte odaadásával fáradoznak Istenért. Az Istenért végzett szolgálat értékét nem annyira a fáradozással eltöltött idő hossza szabja meg, hanem a lelkület, mellyel a szolgálatot végzik.

Forró vágyam, hogy a könyveimbe foglalt világosság mindenkihez eljusson, mert Isten mindenkinek küldi az üzenetet. A keresztény élet értékes leckéit tartalmazzák e könyvek. Nem merném megtiltani, hogy különleges alkalmakkor olcsón kínálják eladásra őket, nehogy akadályozzam olvasásukat, s ezzel visszatartsam a fényt valakitől, aki megtérhetne az igazsághoz. Nem állítok tilalomfát könyveink forgalmazása elé. Tegyétek a gyertyát a tartóba, hogy világítson a ház minden lakójának.

„Jézus bement (Isten) templomába és kiűzte azokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait pedig fölforgatta. Írva van, kiáltotta: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek.”

A templomban vakok és sánták mentek hozzá, s ő meggyógyította őket. A főpapok és írástudók az ott művelt csodákat, és a gyermekeket látva, akik így kiáltoztak a templomban: „Hozsánna a Dávid fiának” – méltatlankodva odaszóltak neki: „Hallod mit kiabálnak?” Jézus így válaszolt: „Hallom. Nem olvastátok sohasem: Kisdedek és csecsemők szájával hirdetted dicséretedet?” (Máté 21:12–16.)

Kórház, Kalifornia

1908. május 4.

Munkásaink sose feledjék, hogy az Úr Jézus a főigazgatónk. Tervet tárt elénk, mellyel iskoláink megszabadulhatnak adósságaiktól. Az Úr nem igazolja azok eljárását, akik félreteszik a tervet, mert nem bíznak sikerében. Mikor Krisztus népe egyesült erővel siet földi ügyének segítségére, Isten az általa ígért áldások egyikét sem tartja vissza tőlük.