Isten különös értelemben őrállókul és világosság hordozóiul helyezte a világba a hetedik napi adventistákat. Rájuk bízta a pusztuló világnak szóló utolsó figyelmeztetést. Isten szavából rájuk ragyog a csodálatos világosság. Rájuk bízta a legünnepélyesebb, legfontosabb föladatot, az első, második és harmadik angyal üzenetének hirdetését. Nincs más, ami ilyen nagyfontosságú lenne. Nem engedhetik meg, hogy más kösse le figyelmüket.

A halandókra valaha is bízott legünnepélyesebb igazságot adta nekünk, hogy hirdessük a világnak. A mi föladatunk ezeknek az igazságoknak a hirdetése. Figyelmeztessük a világot, s Isten népe legyen hű a rá bízott föladathoz. Ne foglalkozzunk föltevésekkel, és ne fogjunk össze hitetlenekkel üzleti vállalkozásokban, mert ez hátráltatna minket Isten-adta munkánkban.

Krisztus mondja népéről: „Ti vagytok a világ világossága.” (Máté 5:14.) Nem kis dolog, hogy Isten szándéka és terve oly világosan megnyílt előttünk. Csodálatos előjog, hogy megérthetjük Isten akaratát, amint azt a biztos prófétai beszéd kijelenti. Az Úr súlyos felelősséget hárít ránk. Elvárja, hogy a nékünk adott a tudást továbbadjuk másoknak is. Szándéka az, hogy a figyelmeztető üzenet hirdetésében az isteni és emberi eszközök összefogjanak.

Ameddig lehetőségei érnek, az igazság világossága minden befogadóját ugyanolyan felelősség terheli, mint Izráel prófétáját, akihez ez az ige szólt: „És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, megintsed őket az én nevemben. Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz•meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.” (Ezékiel 33:7–9.)

Várjuk meg, míg a vég jövendölései mind betelnek, mielőtt szólnánk róluk? Mit ér már majd akkor a szavunk? Várjunk, míg Isten csapásai a vétkesekre sújtanak, mielőtt megmondanánk, miként kerülhetnék el azokat? Hol van a mi Isten szavába vetett hitünk? Szemünkkel kell meggyőződjünk a jövendölt dolgok beteljesedéséről, mielőtt elhinnénk, amit Isten mondott? A világosság érthető sugarakban jön hozzánk. Tudomásunkra adja, hogy az Úr nagy napja a küszöbön áll, sőt, az ajtóban. Olvassuk el és értsük meg, míg nem késő.

Legyünk megszentelt eszközök, melyeken át másokhoz árad a mennyei fény. A Szentléleknek életre kell kelteni, s átjárni az egész gyülekezetet; megtisztítani és egybeforrasztani a szíveket. Akiket a keresztségkor Krisztussal eltemettek, azoknak új életre kell föltámadni, Krisztus életének élő mintájává válni. Ez a szent felelősség ránk hárul. Mi kaptuk a megbízást: „Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam néktek: és imé én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:19,20.) Az Úr arra szentelt benneteket, hogy közismertté tegyétek a megváltás örömhírét. A menny tökéletessége legyen erőtök.

Ne csak az igazság hirdetésével, könyveink terjesztésével legyünk Isten tanúi. A krisztusi élet a legnyomósabb érv, melyet fölhozhatunk a kereszténység mellett. Másrészt az értéktelen keresztény jellem nagyobb kárt tesz a földön, mint a világi jellem. Az összes könyv sem tölti be az istenfélő élet szerepét. Az embereket nem az győzi meg, amit a lelkész hirdet, hanem a gyülekezet élete. A szószékről elhangzó beszédet gyakran ellensúlyozza azok életének beszéde, akik az igazság védelmezőinek mondják magukat.

Isten szándéka az, hogy népében fölmagasztalja magát a világ előtt. Krisztus elvárja nevének viselőitől, hogy gondolatukkal, szavukkal és tettükkel őt képviseljék. Gondolataik legyenek tiszták, szavaik nemesek és fölemelők, hogy ismerőseiket közelebb vonzzák Krisztushoz. Krisztus vallását vigyék mindenbe, amit tesznek és mondanak. Anyagi ügyeik illatozzanak Isten jelenlététől.

Gyűlöletes a bűn. Megrontotta sok-sok angyal erkölcsi szépségét. Betört világunkba, és az emberből csaknem kitörölte Isten erkölcsi mását. Isten azonban nagy szeretetével utat nyitott, mely által az ember visszanyerheti előző állapotát, amelyből a kísértőnek engedve kiesett. Krisztus eljött, hogy az emberiség élére álljon, s tökéletes jellemet alakítson értünk, a javunkra. Akik befogadják őt, újjászületnek.

Krisztus látta az embert a bűn óriási kinövésein át, a levegő hatalmassága fejedelmétől megszállottan, s hatalmas erőt fejtve ki a bűn kiaknázására. Azt is látta, hogy Sátánnál hatalmasabb erő száll szembe vele, s legyőzi őt. „Ítélet van most a világon” mondta, „most vetik ki a világ fejedelmét.” (János 12:31.) Látta, hogy ha az emberek hisznek benne, hatalomban részesülnek a bukott angyalok ellen, kiknek neve légió. Krisztus lelkét megacélozta a tudat, hogy a hallatlan áldozat, melynek hozatalára készült, kiveti a világ fejedelmét. Így az emberek olyan helyzetbe kerülnek, hogy Isten kegyelméből visszanyerhetik, amit elveszítettek.

Az ő hatalma által és utasításai alapján emberek élhetik azt az életet, melyet Krisztus élt a földön. Sátánnal való küzdelmükben ugyanazt a segítséget kaphatják, melyet Krisztus kapott. Mert szerette őket, mert odaadta magát értük, általa hódítóknál hatalmasabbak lehetnek.

A nem Krisztus életét élő hitvalló keresztények élete gúnyolja a vallást. Aki a gyülekezet névsorában szerepel, az kötelezettség alatt áll, hogy Krisztust képviselje; hogy a szelíd és békés természet benső szépségét szemléltesse. Váljanak Krisztus tanúivá, hogy ismertté tegyék a Krisztussal járás és munkálkodás áldásait, miként arra példát mutatott nekik. A jelen igazság hatalmasan jelenjék meg azok életében, akik hisznek benne, s adják azt tovább a világnak. A hívők élete az igazság megszentelő, nemesítő hatalmát hivatott képviselni.

A mennyei mindenség lakói elvárják Krisztus követőitől, hogy a világ világosságaként ragyogjanak. Bizonyítsák be a kegyelem hatalmát, melyért Krisztus meghalt, hogy az embereknek adhassa azt. Isten elvárja a hitvalló keresztényektől, akik szeretik Jézust, hogy életükkel mutassák meg a kereszténység legmagasabb fejlettségi fokát. Krisztus elismert képviselői ők, s mutassák meg, hogy a kereszténység élő valóság. Legyenek hívő, bátor, ép lelkű emberek, akik föltétlenül hisznek Istenben és ígéreteiben.

Aki be szeretne jutni Isten városába, az Krisztust mutassa be viselkedésével. Ez teszi őt Krisztus küldöttévé, Krisztus tanújává. Hordozzon világos, határozott bizonyságtételt minden gonosz szokás ellen, irányítsa a bűnösöket Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűnét. Akik befogadják őt, azoknak erőt ad, hogy Isten fiaivá váljanak. Az újjászületés az egyedüli ösvény, melyen Isten városába juthatunk. Az ösvény keskeny, a kapu szoros, mégis ezen kell vezetnünk férfiakat, nőket és gyermekeket. Tanítsuk őket, hogy ha meg akarnak menekülni, új szívre és új lélekre kell szert tenniük. A régi, örökölt jellemvonásokat győzzék le. Változtassák meg a lélek bűnös hajlamait. Vessenek el minden csalást, minden hamisságot, minden gonosz beszédet. Éljenek új életet. Ez teszi őket krisztusivá.

Ne legyen színlelés azok életében, akikre olyan szent és ünnepélyes üzenetet bíztak, mint ránk. A világ figyeli a hetediknapi adventistákat, mert tud valamit hitvallásukról, s magas követelményeikről. De mikor azt látják, hogy nem ütik meg hitvallásuk mértékét, gúnyolódva mutogatnak rájuk.

Akik szeretik Jézust, az ő akaratával hozzák összhangba életük minden ügyét. Az Úr oldalát választották, s életük legyen szembeszökő ellentéte a világi emberek életének. A kísértő eljön hozzájuk hízelgéseivel és megvesztegetéseivel, mondván: „Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.” De a hívők tudják, hogy a kísértőnek nincs semmije, amit érdemes lenne elfogadni, ezért nem engednek a kísértésnek. Isten kegyelméből romlatlanul tudják megtartani elveik tisztaságát. Szent angyalok állnak szorosan mellettük, s az igazsághoz való állhatatos ragaszkodásuk által Krisztus válik láthatóvá. Krisztus katonái ők, hordozzák hát határozott, hű tanúként az igazság melletti bizonyságtételüket. Az ilyenek bebizonyítják, hogy van lelki hatalom, mely férfiakat és nőket képesít, hogy egyetlen lépéssel se tántorodjanak el az igaztól és igazságostól. A világ minden kincséért sem. Az ilyeneket, bárhol legyenek, a menny megtiszteltetésben részesíti, mert Isten akaratához szabják életüket, s nem bánják, bármilyen áldozatokat is kell hozniuk.

Az Isten által népének adott világosságot nem szabad a gyülekezetre korlátoznunk, mely már ismeri azt, hanem szét kell vetítenünk a világ sötét helyeire. Akik a világosságban élnek, amint Krisztus is a világosságban van, együttműködnek az Üdvözítővel – mások előtt is feltárják, amit előttük már megnyitott az Úr. Isten szándéka, hogy minden törzs, nemzet, nyelv és nép tudomására hozza a jelen igazságot. Az embereket ma a világi haszon és világi élvezetek keresése köti le. Ezrek és ezrek nem szakítanak időt, hogy lelkük megmentésével gondoljanak. Eljött az idő, amikor Krisztus közeli eljövetele üzenetének az egész világon föl kell harsannia.

Félreérthetetlen bizonyítékok utalnak a vég közeledtére. Hirdessük határozott hangon a figyelmeztetést. Készítsük elő az utat a béke fejedelmének eljövetelére. Sok tennivaló vár ránk a városokban, ahol még nem hallottak a jelen igazságról. Nem szabad úgy létrehoznunk intézményeket, hogy méretben és nagyszerűségben a világ intézményeivel vetekedjenek, hanem vigyük előre az Úr munkáját az Úr nevében olyan fáradhatatlan kitartással és lobogó lelkesedéssel, aminőt Krisztus vitt munkájába.

Népünknek nagy szüksége van szívük Isten előtti megalázására, s hogy bocsánatért könyörögjünk az evangélium küldetésének betöltésében való hanyagságunkért. Nagy központokat hoztunk létre alig pár helyen, míg sok fontos várost érintetlenül hagytunk. Lássunk most a ránk bízott föladathoz, s hirdessük az üzenetet, mely a veszély tudatára hívatott ébreszteni a férfiakat és nőket. Ha minden hetediknapi adventista elvégezte volna a rábízott munkát, a hívők száma ma sokkal nagyobb lenne. Amerika minden városában lennének, akiket rávezettünk arra, hogy Isten törvényének való engedelmességgel fogadjanak szót az üzenetnek.

Néhány helyen világosan hirdettük a szombattartás üzenetét, más helyeket viszont figyelmeztetés nélkül hagytunk. Az igazság ismerői felelősségükre ébrednek-e? Testvéreim, nem engedhetitek meg magatoknak, hogy világi vállalkozásokba és érdekekbe temetkezzetek. Nem hanyagolhatjátok el a megbízást, melyet az Úr rátok hárított.

A mindenségen minden arra szólítja az igazság ismerőit, hogy fönntartás nélkül szenteljék magukat az igazság hirdetésének, melyet a harmadik. angyali üzenet hozott tudomásunkra. Amit látunk, amit hallunk, mindaz kötelességeink végzésére szólít. A sátáni eszközök tevékenysége minden keresztényt fölhív, hogy álljon őrhelyére.

Nagy is, fontos is a ránk bízott munka. Önzetlen, bölcs embereket kíván, akik megértik, mit jelent önzetlen igyekezettel fáradozni a lelkek megmentéséért. Langymeleg emberekre viszont nincs szükség, mert Krisztus nem veheti hasznukat. Olyan férfiak és nők kellenek ide, akiknek szívét megérinti a szenvedés, s kiknek élete bizonyítja, hogy világosságot, életet és kegyelmet nyernek és továbbítanak.

Isten népének Krisztushoz kell közelednie az önmegtagadásban és áldozatkészségben. Az legyen egyetlen céljuk, hogy hirdessék a kegyelem üzenetét. Lesznek, akik emígy fáradoznak, s lesznek, akik másként: amint az Úr vezeti és irányítja őket. Mégis együtt kell dolgozniuk, hogy tökéletes egésszé tegyék a munkát. Fáradozzanak az Úrért tollal és szóval. Az igazság nyomtatott szavát fordítsuk le különböző nyelvekre, s vigyük el a világ végéig.

Szívem gyakran nehéz, mert sokan munkálkodhatnának, mégsem tesznek semmit, mivel a Sátán kísértésének játékszerei. Az igazságot ismerő minden gyülekezeti tag munkálkodjék, míg nappal van, mert eljön az éj, amikor senki sem munkálkodhatik. Nemsokára megértjük, mit jelent az éjszaka. Isten Lelkét elüldözi a szomorúság a földrő1. A nemzetek haragusznak egymásra. Mindenfelé háborús készülődések folynak. Küszöbön az éj. A gyülekezet ébredjen föl, s lásson kijelölt munkájához. Minden művelt és műveletlen gyülekezeti tag hirdetni tudja az igazságot.

Előttünk az örökkévalóság. A függöny hamarosan felgördül. Mire gondolunk, hogy ragaszkodunk önző kényelemszeretetünkhöz, míg körülöttünk lelkek pusztulnak el? Teljesen érzéketlenné vált volna a szívünk? Nem látjuk, nem értjük meg, hogy másokért kell fáradoznunk? Testvéreim, azok közül valók vagytok, akiknek van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak? Hát hiába adta nektek Isten az ő akaratának ismeretét? Hiába küldött figyelmeztetést figyelmeztetés után, hogy közel a vég? Hiszitek-e igéjének kijelentéseit, hogy mi következik a világra? Hiszitek-e, hogy Isten büntetései függnek a világ lakosai fölött? Hogyan tudtok hát kényelmesen, gondtalanul és közömbösen ülni?

Minden múló nap közelebb hozza a véget. Közelebb visz-e minket Istenhez? Virrasztunk és imádkozunk-e? Akikkel nap-nap után érintkezünk, segítségünkre, és irányításunkra szorulnak. Elméjük olyan állapotban lehet, hogy az alkalmas időben kiejtett szót a Szentlélek beütheti, mint a biztos helyre vert szöget. Holnapra e lelkek egyike-másika már olyan helyen lehet, ahol soha többé el nem érhetjük. Milyen hatással vagyunk e velünk utazókra? Milyen erőfeszítéseket teszünk, hogy megnyerjük őket Krisztusnak?

Az idő rövid, nagyobb méretű munka végzésére kell tehát szerveznünk erőnket. Munkásokra van szükség, akik megértik a föladat nagyságát, s akik nekivágnak, nem a fizetésért, hanem mert tudják, hogy közel a vég. Az idő nagyobb eredményességet és mélyebb megszentelődést követel. Ó, úgy telve vagyok e tárggyal, hogy Istenhez kiáltok: „Küldj hírnököket, akiket megtölt a felelősségérzet, kiknek szívében megfeszítve áll, minden bűn alapja – az önimádat.”

Éjszakai látomásban mély benyomást keltő jelenet vonult el előttem. Hatalmas tűzgolyót láttam elragadó kastélyok közé zuhanni, melyeket azonnal megsemmisített. Valaki megszólalt: „Tudtuk, hogy Isten csapásai a földre jönnek, de nem tudtuk, hogy ilyen hamar.” Mások fájdalmasan kiáltották: „Tudtátok? Miért nem mondtátok meg nekünk? Mi nem tudtuk.” Hasonló szemrehányások hallatszottak mindenfelől.

Szorongó szívvel ébredtem. Újra elaludtam, s mintha nagy embercsoportban lettem volna. Tekintélyes valaki beszélt hozzánk. Világtérkép hevert előtte. Azt mondta, hogy a térkép Isten megművelésre váró szőlőskertjét ábrázolja. Ha a mennyből bárkire világosság sugárzik, a fényt tovább kell tükröznie másokra. Világosságot kell gyújtanunk sok helyen, s ezekből újabb fényeknek kell kigyúlniuk.

Elismételte a szavakat: „Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék mennyei Atyátokat.” (Máté 5:13–16.)

Sugárkévéket láttam ragyogni sok városból, faluból, a föld magas és alacsony helyeiről. Engedelmeskedtek Isten szavának, s az eredmény az lett, hogy minden városban és faluban emlékművet állítottak neki. Igazságát az egész világon hirdették.

Félretette a térképet, s másikat terített helyébe. A második térképen alig néhány helyen fénylett a világosság. A világ többi része sötét volt, csak itt-ott derengett néhány fénypont. Tanítónk megszólalt: „Az a sötétség oka, hogy az emberek saját útjukat követik. A gonoszság öröklött s beléjük nevelt hajlamait melengetik. Életük főügyévé tették a kétségessé tevést, hibakeresést és vádaskodást. Szívük nem áll helyes kapcsolatban Istennel. Véka alá rejtették világosságukat.”

Ha Krisztus minden katonája megtette volna kötelességét, ha Sion falának minden őrállója határozott hangot hallatott volna harsonáján, a világ már meghallotta volna a figyelmeztető üzenetet. De a munka évekkel lemaradt. Míg a hívők alszanak, Sátán elébük vág.

Egyenletesen törjünk előre, Istenbe vetve bizalmunkat. Isten munkáját végezzük önzetlenül, alázatosan tőle függve. Bízzuk magunkat, jelenünket és jövőnket bölcs gondviselésére. A kezdettől táplált szilárd bizalmunkban mindvégig állhatatosan tartsunk ki. Ne feledjük, hogy nem a magunk, hanem a Krisztus érdemeiért részesülünk a menny áldásaiban; és mert Krisztusba vetett hitünkkel elfogadjuk Isten bőséges kegyelmét.