Uralkodása kezdetén Salamon király így imádkozott: „És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.” (1Királyok 3:7.)

Dávid után Salamon lett a király. Isten nagy megtiszteltetésben részesítette, s mint tudjuk, később ő lett a legnagyobb, leggazdagabb, s legbölcsebb király, aki valaha is földi trónon ült. Uralkodása elején a Szentlélek Salamon elé tárta felelősségének komolyságát, s bár tehetségekben és képességekben gazdag volt, tudta, hogy Isten segítsége nélkül, kicsiny gyermekként, képtelen e felelősségek hordozására. Salamon sohasem volt oly bölcs, oly gazdag s oly igazán nagy, mint amikor bevallotta az Úrnak: „Csak kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.”

Az Úr megjelent neki álmában, s így szólt: „Kérj, mit akarsz, hogy adjak neked?” (5.vers) Salamon ekkor kifejezte tehetetlenségének és az isteni segítség szükségének tudatát. Így folytatta: „És a te szolgád a te néped között van, a melyet te magadnak választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcsességet kértél az ítélettételre: Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te. Sőt, még amit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben. És ha az én útaimon járándasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképpen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.

És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének ládája elé, és áldozék egészen égőáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.” (1Királyok 3:8–15.)

Salamon alázatos imájának tanítását meg kell tanulja mindenki, aki csak felelős állást tölt be. Sose feledjék el, hogy a tisztség nem változtatja meg jellemüket, s nem teszi csalhatatlanná az embert. Minél magasabb állást tölt be valaki, minél nagyobb felelősséget kell hordoznia, befolyása annál szélesebb körben hat. Annál nagyobb szüksége van arra, hogy érezze Isten bölcsességétől és hatalmától való függését, s hogy a legjobb és legszentebb jellemet ápolja. Akik Isten ügyében felelős helyet vállalnak, azok mindig emlékezzenek arra, hogy a munkára való fölszólítással együtt Isten arra is fölszólítja őket, hogy járjanak körültekintőn előtte és embertársaik előtt. Ahelyett, hogy a parancsolgatást, utasítást és rendelkezést tekintenék kötelességüknek, rá kell jöjjenek, hogy maguknak kell tanulóvá válni. Amikor valamely felelős munkás nem tanulja meg ezt a leckét, minél hamarabb fölmentik felelős tisztjük alól, annál jobb lesz neki is, Isten munkájának is. Tisztség sohasem kölcsönöz szentséget és jellembeli kiválóságot. Aki tiszteli Istent, s megtartja parancsolatait, maga is tiszteletben részesül.

Mindenki ezt a kérdést vesse föl alázatosan: Alkalmas vagyok-e erre a tisztségre? Megtanultam-e megőrizni az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén? Az Üdvözítő földi példáját kaptuk, hogy ne járjunk a magunk erejében bízva, hanem tartsuk magunkat, mint Salamon kifejezte, kicsiny gyermeknek.

Minden igazán megtért lélek elmondhatja: Csak kicsiny gyermek vagyok, de Isten gyermeke. Végtelen áron vált lehetővé, hogy az emberi család újra Isten fiává lehessen. Isten kezdetben a maga képmására teremtette az embert. Ősszüleink hallgattak a kísértő hangjára, s behódoltak Sátán hatalmának. De Isten nem hagyta el az embert, amiért a gonoszt választotta. Szabadítót ígért: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos – mondta a kígyónak – te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3:15.) Mielőtt a tövisről és bojtorjánról hallottak volna, mely sorsuk lett, vagy a porról, melyhez vissza kell térjenek, azokat a szavakat hallották, melyek reményt keltettek szívükben. Amit elveszítettek a Sátánnak való behódolással, mindazt visszanyerhetik Krisztus által.

Isten odaadta Fiát az emberiség váltságául. Az ártatlan Fiú végtelen szenvedés árán váltotta meg a bűnöst, kiváltotta az emberi családot a pusztító hatalmából, s visszaállítja őket Isten mására. A Krisztus hozta megváltás elfogadói megalázzák magukat Isten előtt, mint az ő kicsiny gyermekei.

Isten szeretné, ha gyermekei azokat a dolgokat kérnék tőle, melyek lehetővé teszik, hogy gyermekein keresztül fölfedje kegyelmét a világ előtt. Azt kívánja, hogy kikérjék tanácsát, elismerjék hatalmát. Krisztus szeretete igényt tart mindenkire, akiért életét adta. Engedelmeskednünk kell akaratának, ha részesülni szeretnénk az örömökben, melyeket készített azoknak, akik itt jellemét tükrözik. Jó, ha érezzük gyöngeségünket, mert keresni fogjuk az erőt és bölcsességet, melyet az Atya örömmel ad gyermekeinek a gonosz erői elleni mindennapi küzdelmükhöz.

Bár a művelődés, a nevelés és a tapasztaltak tanácsai fontosak, mégis tanítsuk meg a munkásokat, hogy ne hagyatkozzanak egy ember véleményére, bárki legyen is az. Isten szabad eszközeiként tőle kérjenek bölcsességet. Mikor a tanítvány teljesen a másik ember értelmére támaszkodik, a másik terveit fogadja el, s itt megtorpan, az a másik szemével lát, s ennyiben a másik visszhangja csupán.