A napok múlásával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Isten büntetései a földre érkeztek. Tűzzel, árvízzel és földrengéssel figyelmezteti közelgő megjelenésére a föld lakóit. Közeledik az idő, amikor a világtörténelem nagy válsága átlépi a küszöböt, amikor élénk érdeklődéssel és leírhatatlan aggodalommal figyelik majd Isten kormányzásának minden mozzanatát. Isten büntetései gyorsan követik majd egymást – tűz és árvíz, háború és vérontás.

Ó, bárcsak az emberek fölismernék meglátogatásuk napját. Sokan még nem hallottak a jelen vízválasztó igazságáról. Sok emberrel a Szentlélek viaskodik. Isten büntetéseinek időszaka a kegyelem ideje azok számára, akik előtt nem nyílt lehetőség megtanulni, hogy mi az igazság. Az Úr gyöngéden tekint rájuk. Könyörületes szíve szánakozik rajtuk. Még mindig mentésre nyújtja ki karját, miközben az ajtó bezárul azok előtt, akik nem akarnak belépni rajta.

Az Úr hosszútűrése irgalmasságát bizonyítja. Visszatartja büntetését, vár, hogy mindenki meghallja a figyelmeztetést. Ó, bárcsak népünk kellőképp átérezné a rajtunk nyugvó felelősséget, hogy eljuttassuk a világnak a kegyelmi üzenetet – akkor mily csodálatos munkát végezhetnénk!

Nézzétek a városokat! Látni fogjátok, mennyire rászorulnak az evangélium örömhírére! Az Úr több mint húsz éve szemem előtt tartja, mily nagy szükség van a buzgó munkásokra a városok sokadalmai körében. Ki tartja felelősnek magát a nagyvárosokért? Kevesen. A nagy hiányhoz és lehetőséghez képest alig fordítottunk figyelmet a területekre.

Utasítást kaptam, hogy üzenetünknek újra hatalmasan el kell jutni a keleti államok városaiba. Az ezernyolcszáznegyvennégyes mozgalom idején kelet számos nagyvárosában hirdetve lett az első és második angyal üzenete. Ránk, Isten szolgáira bízták a harmadik angyal üzenetét a betetéző üzenetet, vagyis hogy népet készítsünk el királyunk eljövetelére. Mindenkinek tudomására kell hoznunk az igazságot, aki kész meghallgatni. Sokan lennének készek. A nagyvárosokban akadnak Istennek becsületes emberei, akik érdeklődnek az igazság után.

Az idő rövid. Az Úr elvárja, hogy az ügyével összefüggő összes dolgot rendezzék. Azt kívánja, hogy a figyelmeztetés és meghívás üzenetét olyan messzire eljuttassuk, amennyire csak hírnökei el tudják vinni. Terveinkbe nem szabad belevinnünk semmit, ami hátráltatná az üzenet haladását. „Ismételjétek el az üzenetet! Ismételjétek el!” – újra és újra ezt mondták nekem. „Mondd meg népemnek, hogy ismételjék el az üzenetet ott, ahol már hirdették, ahol gyülekezet gyülekezet után foglalt állást az igazság mellett, s ahol Isten ereje hatalmasan tanúskodott az üzenet mellett.”

Úttörőink éveken át nyomorral és sokrétű megpróbáltatással küzdöttek, hogy előnyös helyzetet teremtsenek az igazság ügyének. Csekély eszközökkel, fáradhatatlanul dolgoztak, s az Úr megáldotta szerény igyekezetüket. Az üzenet hatalmasan járta be keletet, s kiterjedt nyugatra, míg sok helyen meg nem alapították az áldásos hatás központjait. A mai munkásoknak talán nem kell elviselni a korai napok nehézségeit. Ám a megváltozott körülmény az erőfeszítések legkisebb lanyhulására se vezessen. Most, mikor az Úr fölhív, hogy keleten újra erőteljesen hirdessük az üzenetet, és mikor fölszólít, hogy keleten, délen, nyugaton és északon hatoljunk be a városokba – fölkelünk-e egy emberként, hogy utasításának eleget tegyünk? Vegyik tervünkbe, hogy elküldjük hírnökeit e területekre, és bőkezűen támogatjuk őket! Az Úr szolgái menjenek el a zsúfolt gócpontokba, hogy a sokaság előtt fölemeljék figyelmeztető szavukat. Mire jók egyházterületeink, ha nem arra, hogy ezt a munkát elősegítsék?

Elkezdtük ugyan a harmadik angyal üzenetének hirdetését Wa-shingtonban, és más déli és keleti városban. De az Úr elgondolásának megvalósításához messzemenő és rendszeres tevékenységet kell terveznünk. Olyan kitartással kell belevágnunk a munkába, mely igyekezetünk legkisebb lanyhulását sem tűri meg, míg meg nem látjuk Isten szabadítását.

Az Úr kívánsága, hogy erőteljesen hirdessük a harmadik angyal üzenetét Portlandon, Maine-on, Bostonban s a körülöttük fekvő városokban, New Yorkban és a közeli népes városokban, Philadelphiában, Baltimore-on és Washingtonban. Ezt az erőteljességet nem gyakorolhatjuk magunktól. De választhatunk rátermett embereket, és sürgethetjük őket, hogy lépjenek rá a lehetőségek útjaira, és a Szentlélek hatalmával hirdessék e városokban az üzenetet. Vegyük tervbe, hogy hozzáértő férfiakat helyezünk e városokba, akik oly erőteljesen tudják hirdetni a harmadik angyal üzenetét, hogy az a szívek mélyére hatoljon. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy helyre toborozzuk őket, olyan munka végzésére, melyet mások is végezhetnek. Mikor a munkások szólják és élik is az igazságot, mikor imádkoznak haladásáért, Isten munkálkodni fog a szíveken.

Mikor latba vetik összes Isten adományozta erejüket, és alázatos szívvel teljes bizalmukat Istenbe vetik, igyekezetük nem lesz gyümölcstelen. Az igazság terjesztésére kifejtett szívós erőfeszítéseiket angyalok fogják segíteni, és számos lélek megmenekül.

A jelen igazság ismeretét juttassuk el a déli államokba. Ne mondjátok: „Nyomdáink és gyülekezeteink több segítségre szorulnak. Minden anyagi erőforrásra szükségünk van, hogy a kezünkben levő munkát végezhessük.” Egyikőtök a másik után zárja be az ajtót a lélekmentő tevékenység bizonyos területei előtt, attól tartva, hogy olyan javakat emészt föl, melyet más vállalkozásokra szeretnétek megtartani. Testvéreim, Krisztus lelkületének nagyobb mértékére van szükségetek. Emeljétek magasabbra a zászlót. Akkor az újonnan megtértek megértik, hogy kötelesség vár rájuk. Így a mű fejlesztéséhez szükséges javak mindig növekedni fognak.

Elvárhatjuk talán a nagyvárosok lakóitól, hogy így szóljanak hozzánk: „Ha eljöttök igét hirdetni, nagy segítségetekre leszünk ebben?” Mit tudnak ők az üzenetünkről? Végezzük hát a munkát, figyelmeztessük azokat, akikre figyelmeztetés nélkül pusztulás vár. Az Úr azt kívánja, hogy ragyogtassuk előttük világosságunkat, hogy a becsületes szívűekkel, azokkal, akik keresik őt, Szentlelke közölhesse az igazságot.

Ezt végezve, látni fogjuk, hogy a szükséges anyagiak befolynak pénztárainkba, s lesz elegendő tőkénk, hogy szélesebb területre, még messzebbre jussunk el. Gazdagok térnek majd meg az igazsághoz, s odaadják javaikat Isten ügyének segítésére. Az Úr megmondta nekem, hogy tetemes összegek várnak a nagyvárosokban, ahova még nem jutottunk el. Vannak ott Isten iránt érdeklődő emberek. Menjetek el hozzájuk. Tanítsátok őket, amint Krisztus tanított. Hirdessétek az igazságot – elfogadják majd. Amilyen bizonyos, hogy az őszinte lelkek megtérnek, olyan bizonyos, hogy az Úr szolgálatára szentelik javaikat, s látni fogjuk anyagi forrásaink növekedését.

Bárcsak az Úr szemével látnák nagyvárosaink szükségletét. Ilyen időkben, mint most járnak, minden kezet foglalkoztatnunk kell! Az Úr jön, közel a vég, s igen siet. Nemsokára nem munkálkodhatunk oly szabadon, mint most. Rémes jelenetek előtt állunk, s amit teszünk, gyorsan kell megtennünk.

Nemrégiben éjjel fölébresztettek, s megmutatták, mit szenvedett Krisztus az emberekért. Láttam áldozatát, amikor gonosz emberek nevetségessé tették, gúnyolták; láttam szenvedését a Gecsemáné kertjében, elárultatását és keresztre feszítését – mindezt élénk színekben láttam.

Nagy tömeg közepén láttam őt állni. Igyekezett az emberek elméjébe vésni tanításait, ám elvetették és lenézték őt. Gyalázatot és szégyent zúdítottak rá. A jelenet láttán nagyon gyötrődtem. Könyörögtem Istenez: Mit kellene tenni e tömeggel? Senki sem adja föl fellengzős véleményét magáról, senki sem keresi gyermekként az Urat; alázza meg szívét bűnbánattal és bűnvallomással Isten előtt?

Majd Krisztus szenvedését láttam a Gecsemáné kertben, mikor megreszketett kezében a titokzatos kehely. „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár;” esedezett, „mindazáltal ne úgy legyen, a mint én akarom, hanem a mint te.” Könyörgés közben nagy vércseppek hullottak arcáról a földre. A sötétség elemei gyülekeztek a Megváltó körül, hogy elcsüggesszék lelkét.

Fölállt, odament, ahol tanítványait hagyta virrasztani és imádkozni, nehogy kísértésbe essenek. Látni akarta, értik-e gyötrelmeit. Emberi szeretetre vágyott, de alva találta őket. Háromszor tért vissza hozzájuk, s háromszor találta őket alva.

A Megváltó háromszor imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár.” Az elveszett világ sorsa lebegett itt a mérleg serpenyőjében. Ha visszautasította volna a kelyhet, az emberiség sorsa örök romlás lenne. De mennyei angyal erősítette meg, hogy fogadja el a kelyhet, igya ki keserű megpróbáltatását. Mily kevesen értik meg, hogy személyesen értük viselte el mindezt.

Mily kevesen mondják: értem történt, hogy megfelelő jellemet alakíthassak a jövő, halhatatlan életre.

Mikor e jeleneteket oly élénken láttam, arra gondoltam, hogy soha le nem tudom úgy írni azokat, amint megtörténtek. Csak halvány képét tudom nyújtani annak, amit láttam. Mikor a Krisztus kezében reszkető kehelyre gondoltam, mikor megértettem, hogy visszautasíthatta volna, s hagyhatta volna bűnében pusztulni a világot, megfogadtam, hogy életem minden erejét arra szentelem, hogy lelkeket nyerjek meg Krisztusnak.

Krisztus a földre jött szenvedni s meghalni, hogy ha hiszünk benne, s magunkévá tesszük érdemeit, Isten munkatársaivá lehessünk. A Megváltó terve az volt, hogy mennybemenetele után követői folytassák, amit ő elkezdett. Az emberi eszközöknek miért nem szívügye eljuttatni az evangélium üzenetét a sötétben ülőkhöz? Akadnak ugyan, akik a világ végére is készek elvinni az igazság fényét. De Isten megköveteli, hogy az igazság összes ismerője igyekezzék lelkeket nyerni az igazság szeretetének Ha nem állunk készen rendkívüli áldozatokat hozni a pusztulásra szánt lelkek megmentéséért, hogyan ítélhetnék őket méltónak belépni Isten városába?

Egyénenként munka vár ránk Tudom, hogy sokan helyes kapcsolatra lépnek Krisztussal; egyedüli gondolatuk a világ elé tárni a jelen igazságot. Szüntelen készen állnak fölajánlani szolgálatukat. De a szívem fáj, mikor látom, hogy nagyon sokan megelégednek a sekélyes élménnyel, mely alig került valamibe. Életük hirdeti, hogy Krisztus hiába halt meg értük.

Ha nem érzed megtiszteltetésnek, hogy részt vehetsz Krisztus szenvedéseiben; ha lelkedet nem terheli felelősségtudat a halálukon levőkért; ha nem vagy kész áldozatot hozni, hogy pénzt takaríts meg az elvégzésre váró föladatokra, nem lesz számodra hely Isten országában. Minden lépésnél vegyünk részt Krisztus szenvedéseiben és önfeláldozásában. Isten Lelke nyugodjon meg rajtunk, s vezessen el a szüntelen önfeláldozásra.

Krisztus kijelenti: „Ímé, hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.” (Jelenés 22:12.) Eljövetelekor az Úr megvizsgál majd minden talentumot. A ránk bízott tőke után kamatot fog követelni. Megalázásával és szenvedésével, fáradságos életével és szégyenteljes halálával megfizetett mindenki szolgálatáért, aki magára vette nevét, s állítja, hogy őt szolgálja. A legkomolyabb elkötelezettség alatt állnak, latba vetni minden képességüket, lelkeket nyerni meg Krisztus számára. „Nem a magatokéi vagytok,” mondja „mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent” a szolgálat életével, mely férfiakat és nőket nyer meg a bűn oldaláról az igazságossághoz. (1Korintus 6:19,20.) Krisztus az ő élete árán vett meg bennünket, hogy hű szolgálatunkkal visszaadhassuk Istennek, ami az övé.

Nincs időnk, hogy erőnket és tehetségünket evilági vállalkozásokra fordítsuk. Merüljünk talán a világ, vagy a magunk szolgálatába, és veszítsük el az örök élet, a menny örök boldogságát? Ezt nem engedhetjük meg magunknak! Összes képességünket használjuk Isten szolgálatára. Akik befogadják az igazságot, fáradozzanak, hogy növeljék azok számát, akik majd Isten munkatársai lesznek. Világosítsuk föl, és tanítsuk meg az embereket Isten értelmes szolgálatára, hogy szüntelen növekedjenek az igazság ismeretében.

Az egész menny szívén hordozza a mű fejlődését, melyért Krisztus a földre jött. Mennyei eszközök nyitnak utat az igazság fénye előtt, hogy beragyogja a föld sötét helyeit. Angyalok várják, hogy csatlakozhassanak azokhoz, akik nekilátnak a fö1adatnak, melyre évek óta irányítják a figyelmünket. Ne érintene minket, hogy lehetőséget nyissunk, s anyagiakat juttassunk el a városi munka beindítására? Számos alkalmat elhalasztottunk, mert nem kezdtünk azonnal munkához, mert nem törtünk hittel előre. Az Úr mondja: „Ha hinnétek üzeneteimben, nem szenvednétek hiányt a munkásokban, sem a támogatásukhoz szükséges anyagiakban.”

Krisztus eljövetele közel van, és igen siet. Kevés időnk van a munkára. Férfiak és nők kárhoznak el. Azt mondja az angyal: „Akik nagy világosságban részesültek, működjenek együtt Istennel, aki elküldte Fiát, hogy világosságot és üdvösséget nyújtson az embernek” Az igazság világosságában részesültek miért nem akarják jobban megbecsülni Jézust, aki eljött a világra, hogy a hívő lelkeknek örökségül adhassa isteni hatalmát? Ez az út, melyen Krisztus istensége eredményessé válik az ember megmentéséhez, s mindenható főpapunk közbenjárása hatékony lesz Isten trónja előtt. A terv az égben született. Akikért oly nagy árat fizettek, nem értékelik a csodálatos mentést.

Az Úr nem dicsérheti meg a népet, mely kegyességet vall, vallja, hogy hisz Krisztus közeli eljövetelében, mégsem figyelmezteti a városokat a rövidesen lesújtó csapásokra.•Akik így járnak el, hanyagságukért ítéletre kerülnek. Krisztus értékes életét adta oda a bűneikben pusztuló lelkekért. Visszautasítjuk-e a ránk bízott munka végzését? Visszautasítjuk tán az együttműködést Istennel és a mennyei seregekkel? Ezrek utasítják vissza. Nem válnak eggyé Krisztussal. Elmulasztják Krisztus nagy áldozatát átsugározni életükön, oly megmentő kegyelem által, mely az igazságos cselekedeteken keresztül nyilvánítja ki az igazságot. Pedig Isten Fiának áldozata ezt a föladatot ruházta az emberre. Ezt tudva közönyösek maradhatunk-e? Fölhívom testvéreinket, ébredjenek föl. Lelki képességeink elgyöngülnek, elpusztulnak, ha nem használjuk őket lélekmentésre Krisztus oldalán. Milyen mentséget hozhatunk föl, ha elhanyagoljuk a hatalmas és csodálatos munkát, melynek elvégzéséért Krisztus az ő életét adta?

A néhány napon, míg itt e földön élünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy jelentéktelen semmiségekkel töltsük időnket. Alázzuk meg lelkünket Isten előtt, hogy mindnyájunk szíve befogadja az igazságot, s olyan tökéletesedést vigyen végbe életünkben, mely meggyőzi a világot, hogy az valóban Isten igazsága. Rejtsük el életünket Krisztus által Istenben. Csak mikor kisgyermekként keressük az Urat, mikor megszűnünk hibákat keresni testvéreinkben, s azokban, akik hűségesen igyekeznek hordozni a mű felelősségét, ha törekedni fogunk összhangba hozni szívünket Istennel, csakis akkor tud fölhasználni nevének megdicsőítésére.

Ahhoz, hogy Isten elfogadja munkánkat, szükséges, hogy önfeláldozó lelkülettel álljunk előtte. Ne feledjük, hogy hitvallásunk mit sem ér, ha nem lakik, nem él szívünkben az igazság. Isten átalakító hatalma ragadjon meg mindnyájunkat. Akkor megértjük a pusztuló világ szükségleteit. Üzenetem lényege ez: Készüljetek föl az Úrral való találkozásra. Igazítsátok meg lámpásotokat, hogy az igazság fénye hadd világítsa be a főutakat és a sövények mellékét. Egész világ vár a figyelmeztetésre, hogy elközelített minden dolgok vége.

Keressétek az Urat, míg megtalálható. Közeledik a nap, mikor az idejüket és a kínálkozó alkalmakat elfecsérlők azt kívánják majd, hogy bárcsak keresték volna az Urat. Isten megadta nektek az ésszerű gondolkodás képességét. Ma azt akarja, hogy maradjatok az ésszerűség és a munka területén. Azt akarja, hogy széledjetek szét gyülekezeteinkbe, s fáradozzatok érte odaadón. Azt akarja, hogy szervezzetek összejöveteleket a gyülekezeten kívüliek számára, hogy az emberek meghallják a figyelmeztetés utolsó üzenetének igazságait. Lesz, ahol örömmel fogadnak, s megköszönik, hogy segítségükre siettetek. Segítsen az Úr, hogy hozzáfogjatok, mint még soha.

Lássunk munkához azokért, akikhez még nem jutott el a világosság. Az Üdvözítő kijelenti: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön... és ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28:18,20.) Élő hitre van szükségünk, hogy József kölcsönvett sírjáról hirdessük, hogy Megváltónk van, aki előttünk jár, s velünk fáradozik. Ha rendelkezésére bocsátjuk az eszközöket, Isten elvégzi a munkát. Sokkal több ima, és sokkal kevesebb hitetlenkedés kell ide. Arra van szükség, hogy az emberek előtt magasra, s aztán még magasabbra emeljük a zászlót. Tartsuk emlékezetünkben, hogy mikor a foglyoknak szabadulást hirdetünk, s az éhező lelkeknek osztjuk az élet kenyerét, Krisztus mindig jobbunk felől áll. Majd ha eszünkben tartjuk föladatunk sürgős és fontos voltát, Isten szabadítása meglepő mértékben megmutatkozik rajtunk.

Segítsen Isten felöltenünk a fegyverzetet, s úgy viselkedni, mintha komolyan vennénk a dolgot, mintha az emberek üdvössége megérné, hogy megmentsük őket. Törekedjünk újonnan megtérni. Isten Lelkének jelenlétére van szükségünk, hogy szívünk megszelídüljön, s ne vigyünk kemény lelkületet a munkába. Imádkozom, hogy a Szentlélek teljesen birtokába vehesse szívünket. Viselkedjünk Isten gyermekeihez méltón, úgy, mint akik hozzá fordulunk tanácsért, s készeik vagyunk végrehajtani terveit, bárhol is tárja elénk azokat. Ha ilyen néppé válunk, megdicsőítjük Istent, s buzgalmunk tanúi így szólnak: Ámen és ámen.

„Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város! Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened! Halld őrállóidat! Felemelik szavokat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!

Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet. Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szeme előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézsaiás 52:1–10.)