A vég idején élünk. Az idők rohamosan beteljesedő jelei hirdetik, hogy Krisztus eljövetele a küszöbön áll. Komoly és fontos napokat élünk. Isten Lelke lassan, de biztosan elhagyja a földet. Már zúdulnak a csapások Isten kegyelmének megvetőire. Baljós szerencsétlenségek követik egymást szárazon és vízen. A társadalom nyugtalan. Háborús hírek járnak. Mindez főfontosságú események közeledését jósolja.

A gonoszság eszközei összefogják és rendezik seregeiket. Erőt gyűjtenek az utolsó nagy válságra. Rövidesen fontos változások mennek végbe e világban, s a végső mozzanatok sebesen peregnek le.

A világ állapota mutatja, hogy a nyomorúságos idők már ránk is törtek. A napilapok tömve vannak annak jeleivel, hogy hamarosan rémes összecsapás következik. Gyakoriak a vakmerő rablások. Mindennaposak a munkabeszüntetések. Mindenfelé lopnak és gyilkolnak. Ördög-megszállta emberek oltják ki férfiak, nők, gyermekek életét. Az emberek belehabarodtak a bűnözésbe, s a gonoszság összes fajtája uralkodóvá vált.

Az ellenségnek sikerült megrontani az igazságszolgáltatást, s az ő gondolkodásával megtölteni az emberek szívét. „Az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán és az egyenesség nem juthat be.” (Ézsaiás 59:14.) A városokban tömegek élnek nyomorban és szánalmas körülmények között, jóformán élelem, hajlék és ruházat nélkül. De a városokban élnek azok is, kiknek több jutott, mint amit a szív megkívánhat, akik fényűzőn élnek, pénzüket gazdagon berendezett házakra költik, cicomázásra, meg még rosszabbra: érzéki vágyaik kielégítésére, italra, dohányra s más dolgokra, melyek elpusztítják agyuk erejét, kibillentik egyensúlyából az értelmet, és lealacsonyítják a lelket. Az éhezők kiáltásai Isten elé jutnak, miközben az elnyomás és csalás minden eszközével hallatlan vagyonokat harácsolnak össze.

Egyszer New Yorkban jártamkor, éjjel utasítást kaptam, hogy nézzem meg az emelet-emelet hátán tornyosuló, ég felé törő épületeket. Az épületek szavatoltan tűzállók, tulajdonosaik és építőik dicsőségére emelték őket. Magasabbra és még magasabbra emelkednek. Építésükre a legköltségesebb anyagokat használták. Tulajdonosaik nem kérdezték, miként dicsőíthetnék Istent a legmegfelelőbben. Az Úr nem játszott szerepet számításaikban.

Arra. gondoltam, hogy akik így fektetik be javaikat, bárcsak Isten szemével látnák eljárásukat. Nagyszerű épületeket emelnek, de elgondolásuk balgaság a mindenség fejedelme előtt. Nem tanulmányozzák szívük és eszük teljes erejével, hogyan dicsőíthetnék Istent. Szem elől veszítik a célt, pedig ez az ember legfőbb kötelessége.

Amint az épületek a magasba tornyosulnak, tulajdonosaik büszkén örvendeznek, mert pénzüket énjük kielégülésére és embertársaik irigységének felköltésére használták. Pénzük java részét zsarolással és a szegények eltiprásával szerezték. Feledték, hogy a menny számon tart minden üzletkötést, följegyez minden igazságtalan eljárást, minden csaló tettet. Eljön az idő, amikor majd elérik a csalásnak, és kihívó viselkedésnek azt a pontját, melyet az Úr nem enged túllépni, s akkor megtanulják, hogy van határa az Úr türelmének.

A következő látvány, mely elvonult előttem, a tűzriadó volt. Az emberek fölnéztek a hatalmas, állítólag tűzmentes épületekre, s így szóltak: Ezek tökéletesen biztonságosak. Az épületeket mégis tűz emésztette meg, mintha kátrányból lettek volna. A tűzoltók tehetetlenek voltak. Nem tudták megállítani a pusztulást, és fölszerelésüket sem tudták használni.

Az Úr közölte velem, hogy mikor az ő ideje eljön – ha a büszke, nagyravágyó emberek szíve meg nem változik – rájönnek, hogy a kéz, mely erős, mikor védeni akar, akkor is erős, ha pusztítás a szándéka. Isten kezét földi hatalom le nem foghatja. Bármilyen építőanyagot használtak is, amikor Isten kijelölt ideje elérkezik, és megtorlást küld az emberekre törvényei semmibe vételéért és önző nagyravágyásukért, semmi meg nem védi őket a pusztulástól.

Még a tanítók és államférfiak között is alig akad, aki megértené a társadalom jelen állapota mögött meghúzódó okokat. A kormánygyeplőket tartók képtelenek megoldani a romlottság, nyomor, ínség, és növekvő bűnözés kérdéseit. Hiába fáradoznak, hogy biztosabb alapokra helyezzék az üzleti tevékenységet. Ha az emberek jobban engedelmeskednének Isten szava tanításainak, megoldást találnának a nyug1alanító kérdésekre.

A Szentírás leírja a Krisztus második eljövetele előtti világ állapotát. Azokról ír, akik rablással és zsarolással óriási vagyont halmoznak föl. „Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme a mezőiteket learató munkások bére, amit elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füléhez. Dőzsöltetek e földön és tobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem állt ellent néktek.” (Jakab 5:3–6)

De ki olvassa a gyorsan beteljesedő idők jeleinek figyelmeztetéseit? A jelek milyen benyomást tesznek a világiakra? Milyen változást látunk viselkedésükben? Nem nagyobbat, mint amilyen az özönvíz előttiek viselkedésén látszott. Belemerültek világi ügyeikbe és élvezeteikbe „és nem vesznek észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá”. (Máté 24:39.) A menny üzeneteket küldött, de nem hallgatták meg. A világ ma is teljesen figyelmen kívül hagyja Isten intő hangját, és rohan örök vesztébe.

Háborús szellem kavarja föl a világot. Dániel tizenegyedik fejezetének: jövendölései kis híján mind beteljesedtek. Rövidesen a jövendölésekben említett vészek jelenetei fognak lejátszódni.

„Íme, az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét s elszéleszti lakóit… Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megváltoztatták, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet és lakolnak a rajta lakók… Megszűnt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendezők zajgása, a citerának vidámsága megszűnt.” (Ézsaiás 24:1–8.)

„Jaj, az a nap: Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás úgy jön el a mindenhatótól... Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak, összedűltek a csűrök; mert kiaszott a gabona. Mint nyög a barom! Megháborodtak a marhacsordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juhnyájak is.” „Elszáradt a szőlő; a fügefa elhervadt, a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradt az öröm az emberek közül.” (Jóel 1:15–18,12.)

„Óh én belsőm, óh én belsőm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harci riadót! Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld, nagy hamarsággal elpusztulnak sátraim, kárpitjaim egy pillantás alatt!” (Jeremiás 4:19–20.)

„Nézek a földre, de Íme kietlen és puszta; és az égre, de nincs világossága! Nézek a hegyekre is, íme reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak! Nézek, és íme egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek. Nézek, és íme a bő termőföld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!” (23–26. vers.)

„Jaj! Mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákobon; de megszabadul abból.” (Jeremiás 30:7)

Nem mindenki állt Isten ellenségei mellé. Nem mindenki lett áruló. Néhányan hűségesek maradnak Istenhez, mert János ezt írja: „Itt vannak, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét.” (Jelenés 14:12.) Nemsokára heves csata dúl Isten szolgái, s azok között, akik nem szolgálják öt. Az Úr rövidesen mindent megráz, ami megingatható, hogy megmaradjon, ami változtathatatlan.

Sátán szorgalmasan tanulmányozza a Bibliát. Tudja, hogy kevés ideje van, s minden ponton igyekszik lerombolni az Úr munkáját. Lehetetlen leírni Isten népének élményét, akik akkor élnek, amikor a mennyei dicsőség és a múlt üldözéseinek ismétlődése keveredni fog. Az Isten trónjáról előtörő fényben fognak járni. A menny és a föld között állandó lesz az érintkezés. A Sátán gonosz angyalaitól körülvéve, azt állítja majd, hogy ő az Isten, és mindenféle csodákat művel, hogy ha lehet, elhitessék a választottakat is. Isten népe nem talál biztonságot a csodatevésben, mert Sátán utánozni fogja csodáikat. Isten kipróbált és megvizsgált népe 2Mózes 31:12–18 jelében leli erejét. Az élő Igén kell állást foglaljanak; „írva van”. Az Ige az egyedüli alap, melyen biztonsággal megállhatunk. Akik megszegték Istennel kötött szövetségüket, Isten és remény nélkül állnak azon a napon.

Isten imádóit különösen az fogja elválasztani a többi embertől, hogy tiszteletben tartják a negyedik parancsot, mert ez Isten teremtő hatalmának a jele, s ez jelenti ki Istennek az ember tiszteletére és hódolatára tartott igényeit. A gonoszok a Teremtő emlékművének megdöntésére irányuló erőfeszítéseikkel, és Róma intézményének, a vasárnapünneplésnek magasztalásával fognak kitűnni. Az e körül a kérdés körüli összecsapás az egész kereszténységet két nagy táborra fogja osztani. Azokra, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, s azokra, akik a fenevadat és képmását imádják, s magukra veszik bélyegét. Noha az egyház s az állam összefog, hogy kényszerítsen mindenkit, ,,kicsit, nagyot, szegényt-gazdagot, szabadot és szolgát”, hogy fölvegyék a fenevad bélyegét, Isten népe mégsem veszi azt föl. (Jelenés 3:16.) A pátmoszi látnok látja azokat „akik legyőzték a fenevadat, és az ő képmását és nevének számát, ott állnak Isten hárfáival az üvegtengernél. Mózesnek, Isten szolgájának és a Báránynak énekét” éneklik. (Jelenés 15:2.)

Isten népére félelmetes próbák várnak. Háború szelleme kavarja föl a nemzeteket, a föld egyik végétől a másikig. E nyomorúság idején – amilyet még nem látott a világ, mióta nemzet él a földön – Isten választott népe mégis rendületlenül fog állni. Sátán seregei nem tudják elpusztítani őket, mert erejükkel kitűnő angyalok védelme alatt állnak majd.

Isten így szól népéhez: „Menjetek ki közülük, szakadjatok el tőlük, ezt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; s én magamhoz fogadlak titeket. Leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá és lányaimmá.” „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (2Korintus 6:17,18; 1Péter 2:9.) Isten népe abban különbözzön másoktól, hogy teljesen, egész szívvel őt szolgálják, nem igényelnek maguknak megtiszteltetést, s nem feledik, hogy a legünnepélyesebb szövetség kötelezi őket az Úr, és csakis az Úr szolgálatára.

„Szól az Úr Mózesnek, mondván: Szólj az Izrael fiainak, mondván: Az én szombatjaimat bizony megtartsátok; mert jel ez én közöttem és ti közöttetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot, mert szent az tinektek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül. Hat napon munkálkodjanak, a hetediken pedig a nyugodalomnak szombatja, az Úrnak szentelt nap: valaki szombaton mun-kálkodik, megölettessék. Megtartsák azért Izráel fiai a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez, mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, heted napon pedig megszűnt és megnyugodott.”

Ezek a szavak ránk mutatnak, mint Isten kijelölt népére. Kijelentik, hogy míg az idő tart, ápolnunk kell a ránk ruházott szent felekezeti megkülönböztetést. Izráel gyermekeinek meg kellett szentelniük a szombatot nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. A szombat semmit se veszített jelentőségéből. Most is jel az Isten és az ő népe között, s ez így is lesz mindörökké.