Dávid így imádkozott: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet.” Ez az ima nem kevésbé találó e mai időben. A világ eltávolodott Istentől, és törvénytelensége rettegést kell, hogy keltsen a szívben, és mindenkit, aki hűséges a nagy Királyhoz, a munkálkodásra kell késztessen a reformáció érdekében. A pápai hatalom úgy vélte, hogy megváltoztathatja a menny törvényét, a hamis szombattal cserélve fel Jehova szombatját; és a vallásos világ mindenestül a hamis szombatot tiszteli, miközben az igazit szentségtelen lábak tapossák…

Krisztus és az ő angyalai, illetve Sátán és az ő angyalai közötti végső nagy küzdelem Isten törvénye körül fog dúlni, és döntő lesz az egész világ számára... Felelős állásban levő emberek nem egyszerűen semmibe veszik és megvetik a szombatot, hanem a szent szószékekről a hét első napjának megtartására szólítják fel az embereket, a hagyomány és a szokások mellett érvelve ezen emberi ihletésű intézmény védelmében. Úgy mutatnak a tengeren és a földön bekövetkező szerencsétlenségekre – szélviharokra, áradásokra, földrengésekre, tűzvészekre –, mint azon ítéletekre, amelyek Isten nemtetszését jelzik, merthogy a világ nem szenteli meg a vasárnapot. E szerencsétlenségek egyre csak szaporodnak, egyik csapás követi a másikat; azok pedig, akik érvénytelennek nyilvánítják Isten törvényét, úgy mutatnak arra a néhány emberre, akik megtartják a negyedik parancsolat szombatját, mint akik kihívják a Mindenható haragját a világra. Ez a hazugság Sátán ármánya, hogy így csalja tőrbe a vigyázatlanokat. (Southern Watchman, 1904. június 28.)

Népünket mindeddig túlságosan jelentéktelennek tekintették ahhoz, hogy figyelemre méltassák; ámde változás fog beállni. Indítson el most a keresztény világ mozgalmakat, amely a parancsolatmegtartó népet szükségképpen az érdeklődés előterébe helyezi. Az Alkotó igazságát folyamatosan emberi eredetű elméletekkel és hamis tanításokkal szorítják ki. Mozgalmakat indítanak azok lelkiismeretének rabszolgává tétele érdekében, akik netán hűségesek lennének az Úrhoz. A törvényhozó hatalmak Isten népe ellen fordulnak. Minden lélek meg lesz próbálva. (Testimonies, V, 546.)

Emberek fognak magasztalni és szigorúan kényszeríteni olyan törvényeket, amelyek teljesen szembefordulnak Isten törvényével. Noha saját rendeleteik kényszerítésében vallásos buzgóságot fognak tanúsítani, elfordulnak az egyértelmű „így szól az Úr”-tól. Azzal, hogy egy hamis nyugalomnapot magasztalnak fel, embereket arra próbálnak majd kényszeríteni, hogy gyalázzák meg Jahve törvényét, az ő jellemének mását. Habár a menny szolgái ártatlanok lesznek minden gonoszság vádjával szemben, ki fogják szolgáltatni őket, hogy megaláztatásokat és bántalmazásokat szenvedjenek el azok kezéből, akik sátáni ihletés alatt telve lesznek irigységgel és vallási vakbuzgósággal. (Testimonies, IX, 229.)

A vallási hatalmasságok, amelyek hitvallásuk szerint a menny szövetségesei, és vallják, hogy bírják a bárány jellemjegyeit, tetteikkel annak bizonyítékát fogják adni, hogy sárkányszívük van, és Sátán ösztönzéseit követik és ő uralja őket. Közeledik az idő, amikor Isten népe magán érzi az üldöző kezet, mert megtartják a hetedik napot… A Mindenható népének azonban szilárdan kell állnia őbenne. Az Úr pedig síkra fog szállni értük, egyértelműen meg fogja bizonyítani, hogy ő az istenek Istene. (Testimonies, IX, 229–230.)

Jézus követői szembe találják magukat mindenféle méltatlan bánásmóddal, váddal és kegyetlenséggel, amit Sátán fel tud szítani az emberi szívekben. Ez újra észrevehető módon megy végbe: ugyanis a testi szív gondolata még mindig ellenségeskedik Isten törvényével szemben, és nem veti magát alá a parancsolatainak. A világ ma sincs jobban összhangban Krisztus elveivel, mint volt az apostolok napjaiban. Ugyanaz a gyűlölet, amely a „feszítsd meg! feszítsd meg!” kiáltására késztetett sokakat, ugyanaz a gyűlölet, amely a tanítványok üldözéséhez vezetett, ma is munkálkodik az engedetlenség gyermekeiben. Az a lelkület, amely a középkorban börtönnel, száműzetéssel, halállal sújtott férfiakat és nőket, amelyben az inkvizíció válogatott kínzásai is megfogantak, amely kiagyalta és véghezvitte a Szent Bertalan-éji mészárlást, és amely fellobbantotta a smithfieldi tüzeket, még mindig gyűlölködő erővel dolgozik az újjá nem született szívekben. Az igazság története mindenkor az igazság és a hamisság közötti küzdelemről szóló feljegyzés volt. Az evangélium hirdetését mindig ebben a világban kellett továbbvinni, ellenállással, veszedelemmel, veszteségekkel és szenvedésekkel dacolva. (The Acts of the Apostles, 84–85.)

A maradék egyház nagy megpróbáltatás és nagy nyomorúság elé néz. Akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét, magukon fogják érezni a sárkány és az ő seregeinek haragját. Sátán a világot alattvalóivá teszi, a hitehagyó egyházat saját irányítása alá helyezte, de lám, van itt egy kis embercsoport, amely ellenáll az ő felsőbb hatalmának. Ha eltörölhetné őket a föld színéről, teljes lenne a győzelme. Amiként a pogány nemzeteket is arra befolyásolta, hogy pusztítsák el Izraelt, akként fogja a közeljövőben belelovalni a gonosz hatalmakat abba, hogy Isten népét el kell pusztítani. Minden embertől meg fogják követelni, hogy a mennyei törvény áthágásával emberi rendeleteknek engedelmeskedjen. Azokat, akik hűségesek lesznek az Úrhoz és kötelességükhöz, „szülők, testvérek, rokonok és barátok” fogják elárulni. (Testimonies, IX, 231.)

Nincs messze az az idő, amikor minden egyes léleknek át kell mennie egy próbán. A hamis szombat megtartását fogják sürgetni nálunk. A vita Isten parancsolatai és az emberek rendelkezései körül zajlik majd. Azok, akik lépésről lépésre engedtek a világi elvárásoknak és alkalmazkodtak a világi szokásokhoz, inkább engedni fognak a hatalmasságoknak, semmint, hogy a gúnyolódások, a sértések céltáblái legyenek, vagy börtönnel és halállal fenyegessék meg őket. Ekkor fog elválni az arany a salaktól... Korábban ragyogásáért csodált sok csillag ki fog hunyni a sötétben. Azoknál, akik felöltötték a szentély ékességeit, de nem vették magukra Krisztus igazságát, tulajdon mezítelenségük szégyene fog feltárulni. (Prophets and Kings, 188.)

Előttünk a szüntelen harc kilátása – azzal a veszéllyel, hogy börtönbe kerülünk, hogy elveszítjük mindenünket, akár az életünket is –, amelynek során meg kell védenünk Isten törvényét, amit az emberek rendeletei érvénytelennek nyilvánítanak. (Testimonies, V, 712.)

Gyorsan közeledik az idő, amikor az igazság védelmezői tapasztalatból fogják megismerni, mit jelent részesülni Krisztus szenvedéseiből. A nagy elnyomó tudja, hogy már kevés ideje van a munkálkodásra, s hogy nemsokára elveszíti az ember feletti uralmát és hatalma elvétetik tőle, és a hitetés és a hamisság minden erejével munkálkodni fog azokban, akik elvesznek. A babona és a tévelygés lábbal tapossa az igazságot, a jogosságot és a méltányosságot. Minden, az igazsággal szembenálló hatalom egyre erősödik. (Southern Watchman, 1905. október 31.)

A munkát, amit a gyülekezet elmulasztott elvégezni a béke és a jólét idején, rettenetes válság, csüggesztő és vészjósló körülmények közepette kell elvégezni. A figyelmeztetéseket, amiket a világhoz való alkalmazkodás elnémított vagy visszatartott, a hit ellenségeinek legádázabb ellenállásának közepette kell megszólaltatni. Ugyanekkor a felületesek és óvatoskodók csoportja, akiknek befolyása egyértelműen késleltette a munka előrehaladását, megtagadja a hitet, és annak nyílt ellenségei mellé áll, akikkel már régóta rokonszenvezett. E hitehagyók lesznek ekkor a legádázabb ellenségek, mindent elkövetve, ami csak hatalmukban áll, hogy elnyomják és rossz színben tüntessék fel korábbi testvéreiket, és botránkozást keltsenek velük szemben. Itt van már a küszöbön ez az idő. A gyülekezet tagjait egyénenként teszik próbára. Olyan körülmények közé kerülnek, amelyekben arra kényszerítik őket, hogy bizonyságot tegyenek az igazságról. Sokakat szólítanak fel arra, hogy tanácsok és bíróságok előtt beszéljenek, talán egymagukban, mindenkitől elválasztva. A tapasztalatot, ami segítette volna őket e vészhelyzetben, elmulasztották megszerezni, és most lelkiismeret-furdalás emészti őket az elvesztegetett lehetőségek és az elhanyagolt kiváltságok miatt. (Testimonies, V, 463.)

A protestáns világ ma a parancsolatmegtartók kis csoportjában egy kapu előtt ülő Márdokeust lát. Az ő jelleme és magatartása, amely az Isten törvénye iránti tiszteletet fejezi ki, folyamatos feddés azokra nézve, akik elhagyták az Úrnak félelmét és lábbal tapossák a szombatot; a hívatlan alkalmatlankodót valahogy félre kell állítani, hogy ne legyen útban. (Testimonies, V, 450.)

Sátán botránkozást fog szítani az alázatos kisebbséggel szemben, amely lelkiismeretesen elutasítja a népszerű szokások és hagyományok elfogadását. Előkelő pozícióban és nagy tiszteletben lévő emberek állnak a törvénytagadók és gonoszok mellé, hogy tanácsot tartsanak Isten népéről. A gazdagság, a szellem, a műveltség szövetkezik, hogy megvetéssel kezeljék őket. Üldöző uralkodók, lelkészek, gyülekezeti tagok esküdnek össze ellenük. Élőszóval és tollal, kérkedő fenyegetésekkel és gúnyolódással próbálják megtörni őket hitükben. Hamis színben tüntetve fel őket és dühös felhívásokkal szítják fel az emberek szenvedélyeit. Mivel nem tudják a „meg van írva” érvét felhozni a szombat védelmezőivel szemben, elnyomó rendelkezésekhez folyamodnak a hiány pótlására. A népszerűség és a széles körű pártfogás biztosítására a törvényhozók engedni fognak a vasárnaptörvény iránti igénynek... E harcmezőn veszi kezdetét az igazság és a tévelygés közötti végső nagy küzdelem. (Testimonies, V, 450–451.)

Amikor az üldözés szétszórta őket, misszionáriusi buzgalommal töltekeztek be. Missziói felelősségük tudatára ébredtek. Tisztában voltak vele, hogy egy éhező világ közepette kezükben tartják az élet kenyerét; Krisztus szeretete pedig kényszerítette őket, hogy megtörjék a kenyeret mindazoknak, akik szűkölködtek. (The Acts of the Apostles, 106.)

Isten úgy akarja, hogy egy megpróbáló igazság kerüljön előtérbe, ami vizsgálat és vita tárgya lesz majd, még ha megvetéssel fogják is illetni. Az emberek lelke kizökken a nyugalmából. Minden hitvita és rágalom eszköz lesz az Úr kezében, hogy az emberek elkezdjenek tudakozódni, s hogy felrezzentse az egyébként álomba szenderült lelküket. (Testimonies, V, 453.)

Pál apostol kijelenti, hogy „mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak”. Hogy van tehát, hogy az üldözések lángja nagyrészt kialudt? Ennek egyetlen oka az, hogy a gyülekezet alkalmazkodott a világ elvárásaihoz, ezért nem is támaszt ellenkezést. A napjainkat jellemző vallásosság nem viseli magán azt a tiszta és szent jelleget, ami a keresztény hitet Krisztus és az ő apostolai napjaiban jellemezte. Csupán a bűnnel való kiegyezés lelkülete miatt létezik, mert Isten Igéje nagyszerű igazságait oly közömbösen veszik, továbbá mivel oly kevés az eleven istenfélelem a gyülekezetben, hogy a kereszténység látszólag népszerű a világ szemében. Éledjen csak fel az ősegyház hite és ereje, mindjárt felkél az üldözés szelleme és az üldözések tüze is azonnal fellobban. (The Great Controversy, 48.)

Sátán két nagy tévelygésen, a lélek halhatatlanságán és a vasárnap megszentelésén keresztül vonja az embereket az ő hitető hatalma alá. Míg az előbbi a spiritizmusnak vet alapot, utóbbi a Rómával való egyetértés kötelékét teremti meg. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként fogják kinyújtani kezüket a szakadék fölött, hogy megragadják a spiritizmus kezét; átnyúlnak a mélység fölött, hogy kezet fogjanak a katonai hatalommal. E hármas szövetségének befolyására pedig országunk Róma nyomdokait követi majd és lábbal fogja taposni a lelkiismeret jogait. (The Great Controversy, 588.)

Isten törvényének emberek rendelkezéseivel való felváltása, a merőben emberi tekintélyen alapuló vasárnap felmagasztalása a dráma utolsó felvonása. Amikor ez a csere világméretekben végbemegy, az Úr ki fogja jelenteni magát. Felkél az ő felségében és rettenetesen megrázza a földet. Kiszáll az ő lakhelyéről, és megbünteti a világ lakóit az ő gonoszságukért, és a föld feltárja az ő vérét és nem lesz, aki eltemesse megöletteit. (Testimonies, VII, 141.)

Amikor nemzetünk oly mértékben megtagadja kormányzásának alapelvét, hogy törvénybe iktatja a vasárnaptörvényt, e tettével a protestantizmus kezet fog a pápasággal; nem egyéb lesz ez, mint annak a zsarnokságnak az életre keltése, amely oly régóta lesi az alkalmat, hogy felelevenítse tényleges elnyomó hatalmát. (Testimonies, V, 712.)

Az Isten törvénye eltiprását eredményező, a pápai intézményt kötelezővé tevő rendelettel nemzetünk teljesen eltávolodik az igazságtól. Amikor a protestantizmus a szakadék fölött átnyúl, hogy kezet fogjon a római hatalommal, amikor a mélység fölött kezet ráz a spiritizmussal, amikor a hármas szövetség befolyására országunk megtagadja a protestáns és a köztársasági kormányzáson alapuló alkotmányának valamennyi elvét, és megteszi az előkészületeket a pápai hamisságok és hitetések terjesztésére, akkor tudhatjuk, hogy elérkezett Sátán bámulatot kiváltó munkálkodásának az ideje, s hogy a vég közel. (Testimonies, V, 451.)

Nem túl távoli az az idő, amikor az első tanítványokhoz hasonlóan mi is kénytelenek leszünk a föld magányos és elhagyatott helyein menedéket keresni. Amiként Jeruzsálemnek a római seregek általi körülvevése menekülésre való jeladás volt a júdeai keresztényeknek, akként nemzetünk hatalmi önteltsége lesz – amely a pápai szombatot kötelezővé tevő rendeletben ölt testet – a nekünk szóló figyelmeztetés. Ekkor eljön az ideje, hogy elhagyjuk a nagyvárosokat, valamint megtegyük az előkészületeket a kisebbek elhagyására is, és a hegyek között levő elzárt helyekre vonuljunk el. (Testimonies, V, 464–465.)

Sokan vannak, még azok között is, akik részt vesznek a vasárnap kikényszerítését követelő mozgalomban, akik vakok a tekintetben, hogy mi lesz a tettük következménye. Nem látják, hogy nyíltan a vallásszabadság ellen harcolnak. Sokan soha nem értették meg a bibliai szombat kívánalmait, és azt a hamis alapvetést sem, amin a vasárnap intézménye nyugszik. (Testimonies, V, 711.)

Az igazságnak és a vallásszabadságnak azt a lobogóját, amit az evangéliumi gyülekezet alapítói és Isten bizonyságtevői emeltek magasba a letűnt századokban, ebben az utolsó küzdelemben a mi kezünkbe adták. E nagyszerű ajándék miatti felelősség azokon nyugszik, akiket Isten az ő Igéjének ismeretével áldott meg. A Szentírást nekünk legfőbb tekintélyként kell elfogadnunk. Az emberi kormányzatot mennyei felhatalmazású rendelésnek kell elismernünk, és szent kötelességünk tanítani az iránta való engedelmességre annak törvényes határain belül. Ám amikor elvárásai ütköznek a menny elvárásaival, Istennek kell inkább engednünk, semmint embereknek. A Teremtő Igéjét minden emberi törvényhozó hatalom felett levőnek kell elismernünk. Az „így szól az Úr” helyét nem veheti át sem az „így szól a gyülekezet”, sem az „így szól az állam”. Krisztus koronáját a földi hatalmasságok fejékei fölé kell emelni. (The Acts of the Apostles, 68–69.)

Mi mint nép nem végeztük el azt a munkát, amit Isten ránk bízott. Nem készültünk fel arra a fejleményre sem, ami elé a vasárnaptörvény kikényszerítése állít bennünket. Kötelességünk, látva a közelgő veszedelem jeleit, felserkenni a cselekvésre. Senki ne ücsörögjön a gonosz nyugodt várásában, azzal a hittel vigasztalva önmagukat, hogy e munkának folytatódnia kell, mivelhogy a prófécia előre megjövendölte, és az Úr megoltalmazza a népét. Nem cselekedjük Isten akaratát, ha nyugodtan ücsörgünk a helyünkön, semmit sem téve a lelkiismereti szabadság megőrzése érdekében. Buzgó és erőteljes imának kell a mennybe emelkednie, hogy e vész kitörése tolódjon ki még, hogy elvégezhessük a sokáig elhanyagolt munkát. Legyen több a buzgó imádságból, majd pedig munkálkodjunk kéréseinkkel összhangban. (Testimonies, V, 713–714.)

Kötelességünk megtenni mindent, ami hatalmunkban áll, hogy elfordítsuk a fenyegető veszedelmet. Igyekeznünk kell lefegyverezni az előítéletet oly módon, hogy helyes megvilágításba állítjuk magunkat az emberek előtt. Eléjük kell tárnunk a kérdés valódi tétjét, így hallatva a leghatékonyabb tiltakozást a lelkiismereti szabadság korlátozását előíró intézkedések ellen. (Testimonies, V, 452.)

Ha egyszer Isten világossággal ajándékozott meg bennünket, rámutatva az előttünk álló veszedelmekre, hogyan is húzódhatunk félre az ő szeme láttára, ha nem igyekszünk megtenni mindent, ami erőnkből telik, hogy mindezt az emberek elé tárjuk. Hátradőlhetünk elégedetten és hagyhatjuk, hogy e jelentős következményekkel járó kérdés úgy találja őket, hogy nem is figyelmeztették őket? (Testimonies, V, 712.)

Amikor a nemzeti megújulás hívei intézkedéseket sürgettek a vallásszabadság korlátozására, vezető férfiainknak tisztában kellett volna lenniük a helyzettel, és komolyan kellett volna fáradozniuk ezeknek az erőfeszítéseknek az ellensúlyozására. Nem Isten rendeletére tartottak vissza világosságot népünktől – magát a jelenvaló igazságot, amire e mostani időre való tekintettel szükségük volt. Nem minden lelkészünk, aki hirdeti a harmadik angyal üzenetét, érti igazán, miből áll az üzenet. A nemzeti megújulás mozgalmát némelyek oly csekély jelentőségűnek tekintették, hogy nem gondolták szükségesnek nagy figyelmet szentelni neki, sőt úgy vélekedtek, hogy ha nem így tennének, olyan kérdésekre pazarolnák az idejüket, amelynek semmi köze a harmadik angyal üzenetéhez. Az Úr bocsásson meg atyánkfiainak azért, hogy így értelmezték a valóban erre az időre szóló jó hírt. (Testimonies, V, 715.)

Hosszú évek óta várhattuk, hogy törvénybe iktatnak egy vasárnaprendeletet országunkban, s most, hogy itt van ez a mozgalom, azt kérdezzük, teljesíti vajon népünk kötelességét e vonatkozásban. Nem kell síkra szállnunk, magasba emelve a zászlót, harcba híva mindazokat, akiknek számítanak vallási jogaik és kiváltságaik? Gyorsan közeledik az idő, amikor azok, akik úgy döntenek, hogy inkább engedelmeskednek Istennek, mint az embereknek, magukon érzik az elnyomás kezét. Gyalázatot hozunk majd Istenre és csendben maradunk, miközben szent parancsolatait lábbal tapossák? Miközben a protestáns világ a magatartásával engedményeket tesz Rómának, serkenjünk fel, és legyünk tisztában a helyzettel, és lássuk meg az előttünk álló küzdelem valódi tétjét. Az őrök emeljék fel most a hangjukat, és hirdessék az üzenetet, amely az erre az időre szóló jelenvaló igazság. Mutassuk meg az embereknek, hol tartunk most a profetikus történelemben, és igyekezzünk felgerjeszteni az igazi protestantizmus lelkületét, tudatára ébresztve a világot, hogy micsoda értéke van az oly régóta élvezett vallásszabadság kiváltságának. (Testimonies, V, 716.)

Az országunkban élő embereket fel kell serkenteni, hogy álljanak ellen a polgári és vallásszabadsággal e kimondhatatlan veszedelmet hozó ellenség előrehaladásának. (Spirit of Prophecy, IV, 382.)

Összekulcsolt kézzel fogunk ücsörögni, és nem teszünk semmit e válság idején?… Isten segítsen nekünk, hogy felserkenjünk ebből az évek óta rajtunk ülő kábultságból. (Review and Herald, 1888. december 18.)

A vasárnaprendelettel való dacolás csak meg fogja erősíteni az üldözésben azokat a vallásos rajongókat, akik a törvény kikényszerítésére törekednek. Ne adjatok nekik alkalmat arra, hogy törvényszegőknek nevezhessenek titeket. Ha olyan emberek visszatartása maradt rájuk, akik nem félnek sem Istent, sem embert, a megfékezés hamar elveszti újszerű voltát számukra, és meg fogják látni, hogy sem nem következetes, sem nem illő dolog számukra túl szigorúan számon kérni a vasárnap megtartását. Folytassátok csak tovább missziómunkátokat Bibliával a kézben, és az ellenség azt fogja látni, hogy saját ügyében is alulmaradt. Senki nem veszi fel a fenevad bélyegét csak azért, mert arról a bölcsességről tanúskodik, hogy a békességet őrzi meg azzal, ha megtartóztatja magát attól a munkától, ami bántást szerez, és ugyanabban az időpontban inkább egy nagyobb fontosságú feladatba merül bele. (Testimonies, IX, 232.)

Amikor a vasárnapot a missziómunkának szenteljük, ezzel kiütjük a korbácsot az önkényeskedő, vakbuzgó emberek kezéből, akik felettébb jóleső érzéssel aláznák meg a hetednapi adventistákat. Amikor azt látják, hogy vasárnap azzal foglalatoskodunk, hogy meglátogatjuk az embereket és megnyitjuk a Szentírást nekik, meg fogják tudni, hogy hiábavaló fáradozás a részükről, ha vasárnaptörvényekkel próbálják gátolni munkánkat. (Testimonies, IX, 232–233.)

A vasárnapot felhasználhatjuk arra, hogy a munka különböző ágait folytatjuk, amik sokat végeznek el az Úrért. E napon szabadtéri és házi összejöveteleket tarthatunk. Végezhetünk házról házra való munkát. Akik írással foglalkoznak, e napot cikkeik elkészítésének szentelhetik. Amikor csak lehetséges, tartsunk vallási összejöveteleket vasárnap. Tegyétek ezeket az alkalmakat különlegesen érdekesekké. Énekeljetek valódi ébredési énekeket, és szóljatok hatalommal és bizonyossággal az Üdvözítő szeretetéről. Beszéljetek a mértékletességről és az igazi vallásos tapasztalatokról. (Testimonies, IX, 233.)

Iskoláink tanítói szenteljék a vasárnapot a missziós erőfeszítéseknek. Útbaigazítást kaptam arra nézve, hogy ily módon keresztülhúzhatják az ellenség szándékait. A tanítók vigyék magukkal a diákokat, és tartsanak előadásokat azok számára, akik nem ismerik az igazságot. Ekképpen sokkal többet vihetnek végbe, mint bármi egyéb módszerrel. (Testimonies, IX, 233.)

A hitetlenség szólhat akár Isten kívánalmairól tréfálkozva, csúfolódva és tagadóan is. A világiasság szelleme megfertőzhet sokakat és befolyásolhat egyéneket. Az Úr ügye csak erőfeszítések és folytonos áldozatok árán tartható felszínen. Végül mégis az igazság arat dicső diadalt. (Prophets and Kings, 186.)

Isten földi művének záró szakaszában újra felmagasztalják az ő törvényének értékét. Túlsúlyba kerülhet a hamis vallás, burjánozhat a gonoszság, meghidegülhet sokakban a szeretet, szem elől téveszthetik a Golgota keresztjét, halotti lepelként terülhet szét a világban a sötétség; a népszerű áramlatok minden erejükkel az igazság ellen fordulhatnak; egymást érhetik az ármányok, hogy megsemmisítsék Isten népét, ám a legválságosabb órában Illés Ura emberi eszközöket támaszt egy olyan üzenet hirdetésére, amit lehetetlen lesz elhallgattatni. A föld népes városaiban és azokon a helyeken, ahol a legnagyralátóbb módon szólnak a Magasságos ellen, szigorú dorgálás hangja hallatszik majd. Nagy bátorsággal felszólítanak mindenkit, hogy forduljanak el az emberi rendelkezésektől, és az igazi szombatot tartsák meg. (Prophets and Kings, 186–187.)

A föld lakói között – szétszórtan a különböző országokban – vannak olyanok, akik nem hajtottak térdet a Baálnak. Az ég csillagaihoz hasonlóan, amik csak éjszaka tűnnek elő, e hűségesek is akkor fognak felragyogni, amikor „sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket”. A pogány Afrikában, Európa és Dél-Amerika katolikus országaiban, Kínában, Indiában, a tenger szigetein és a föld legsötétebb részein Istennek tengernyi választott gyermeke vár készenlétben, akik a sötétség közepette előtűnnek majd, nyilvánvaló módon kijelentve a hitehagyó világnak az ő törvénye iránti engedelmességben rejlő átalakító hatalmat. Már most is felragyognak valamennyi nemzet, nyelv és nép közepette; és a legsötétebb hitehagyás órájában, amikor Sátán minden korábbit meghaladó erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy „mindenkivel, kicsinyekkel, nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal” halálbüntetés terhe mellett felvétesse a hamis nyugalomnap iránti tisztelet jelét, akkor a hűségesek, a „feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei” fénylenek, „mint csillagok e világon”. Minél sötétebb az éjszaka, ők annál fényesebben tündökölnek. (Prophets and Kings, 188–189.)

Amikor az üldözés vihara reánk tör, az igazi bárányok meghallják az igaz Pásztor hangját. Önmegtagadó erőfeszítéseket tesznek az elveszettek megmentése érdekében, és sokan, akik eltévelyedtek a nyájtól, megtérnek, hogy kövessék a nagy Pásztort. (Australian Signs of the Times, Supplement, 1903. január 26.)

Bár a harc szakadatlan folyik, a küzdelemben senki nem marad magára. Angyalok segítik és oltalmazzák azokat, akik alázatosan járnak Isten előtt. Urunk soha nem hagyja cserben a benne bízókat. Amikor gyermekei közelebb húzódnak hozzá, hogy oltalmat nyerjenek nála a gonosszal szemben, Atyánk szánalommal és szeretettel zászlót bont ellenségeik előtt. Ne illessétek őket – szól –, mert ők az enyéim. Markomba metszettem őket. (Prophets and Kings, 571.)

A menny nagyon közel van azokhoz, akik az igazságért szenvednek. Krisztus azonosítja érdekeit hűséges népe érdekeivel. Szentjei személyében szenved, és aki választott gyermekeit bántja, az ő szeme fényét bántja. Közel van az a hatalom, amely megszabadít a testi sérelemtől és a nyomorúságtól, s hogy a nagyobb gonosztól is megmenthessen, lehetővé teszi szolgája számára, hogy minden körülmény között feddhetetlen maradjon. (Prophets and Kings, 545.)

Időnként úgy tűnik, mintha az Úr elfeledkezne a gyülekezetet fenyegető veszedelmekről és az ellenség okozta kártételekről. Isten azonban nem felejt. A világon semmi sem olyan kedves az ő szívének, mint a gyülekezete. Nem az ő akarata, hogy a világias magatartás lerontsa a róla készült feljegyzést. Nem engedi, hogy Sátán kísértései legyőzzék a népét. Megbünteti azokat, akik hamis színben tüntetik fel őt, de könyörül azokon, akik őszintén megbánják bűneiket. (Prophets and Kings, 590.)