Amire ma gyülekezeteink épülése érdekében szükség van, az a bölcs tagok lelkiismeretes munkája a gyülekezetben található talentum felismeréséért és fejlesztéséért – az a talentum ez, amit a Mester használatára lehet pallérozni. Kell lennie egy jól kigondolt tervnek a munkások műbe állítására, akik elmennének valamennyi gyülekezetünkbe, nagyba és kicsibe egyaránt, s akik megtanítanák a tagoknak, hogyan munkálkodhatnának egyrészt a közösség épülése érdekében, másrészt a hitetlenekért. Kiképzésre, oktatásra van szükség. Akik a gyülekezetek látogatásában fáradoznak, a misszionáriusi munka gyakorlati módszerei tekintetében is útba kell, hogy igazítsák a testvéreket. (Testimonies, IX, 117.)

Isten elvárja egyházától, hogy kiképezze és alkalmassá tegye tagjait a világ felvilágosításának munkájára. Olyan oktatást kell nyújtani, amelynek következtében százával támadnának emberek, akik értékes talentumokat kamatoztatnának a pénzváltóknál. E képességek használata által emberek nyernének kiképzést, akik ily módon fel lennének készítve bizalmi és befolyásos állások betöltésére és a tiszta, romlatlan elvek megtartására. Hatalmas hasznot vinnénk ezzel végbe a Mesterért. (Testimonies, VI, 431–432.)

Minden munkásnak hozzáértő hatékonysággal kell dolgoznia. Így emelkedett módon és széles értelemben tudja bemutatni az igazságot, amint az Jézusban van. (Testimonies, VII, 70.)

Nem szenvedhet késedelmet ez az alaposan megtervezett szolgálat, amely a gyülekezeti tagok oktatására irányul. (Testimonies, IX, 119.)

Népünket azzal tudjuk a legnagyobb mértékben segíteni, ha megtanítjuk őket Istenért munkálkodni, továbbá arra, hogy tőle és ne a lelkészektől függjenek. (Testimonies, VII, 19.)

Nyilvánvaló, hogy az összes elprédikált igehirdetés sem nevelte ki az önmegtagadó munkások széles osztályát. E tényt úgy kell megvizsgálnunk, mint aminek a következményei a lehető legkomolyabbak. Jövendő sorsunk a tét. Gyülekezeteink elsorvadnak, mert nem használták talentumaikat a világosság terjesztésére. Gondos kiképzésben kell őket részesíteni, mintegy a Mestertől vett órák gyanánt, hogy világosságukat mindnyájan a gyakorlatban is hasznosítsák. (Testimonies, VI, 431.)

Az emberek túl sok igehirdetést hallgattak: de vajon részesültek tanításban arra vonatkozóan, hogy dolgozzanak azokért, akikért Krisztus meghalt? Kigondoltunk már egy munkatervet, és elébük helyeztük olyan módon, miáltal mindnyájan megértették annak szükségét, hogy kivegyék részüket a munkából? (Testimonies, VI, 431.)

Az embereknek oktatás és gyakorlat által kell képesítést nyerniük arra, hogy bármilyen váratlan helyzettel találják szembe magukat, megbirkózzanak azzal; ahhoz pedig, hogy mindenki a megfelelő helyre kerüljön, bölcs tervezésre van szükség, hogy ki-ki olyan tapasztalatban részesüljön, ami alkalmassá teszi őt felelősség viselésére. (Testimonies, IX, 221.)

Sokan állnának készen a munkára, ha megtanítanák őket arra, hogyan kezdjék el. Oktatásra és bátorításra van szükségük. Valamennyi gyülekezetnek a keresztény munkások kiképző iskolájának kell lennie. Tagjaikat meg kell tanítani arra, hogyan tartsanak felolvasásokat, hogyan vezessenek, lássanak el tanítással szombatiskolai osztályokat; hogyan segíthetik a legjobban a betegeket s viselhetnek gondot a szegényekről, és miként munkálkodhatnak a megtéretlenekért. Kellenek, hogy legyenek egészségnevelő iskolák, főzőtanfolyamok és egyéb kiképzések a keresztény segítő szolgálat különböző területein. Ne csak tanítások legyenek, hanem végezzenek tényleges munkát is tapasztalt kiképzők irányításával. A tanítók járjanak elöl a nép között való munkálkodással, hogy majd a hozzájuk csatlakozók tanuljanak az ő példájukból, ami többet ér a szabályoknál. (The Ministry of the Healing, 149.)

Nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az embereket megtanítsuk az egészségügyi reform alapelveire. Főzőtanfolyamokat kell indítani, s egyik háztól a másikig járva kell oktatásban részesíteni az embereket, hogyan készíthetnek teljes értékű ételeket. Az idősebbeknek és a fiatalabbaknak egyaránt meg kell tanulniuk, hogyan főzhetnek egyszerűbben. Ott, ahol bemutatjuk az igazságot, meg kell tanítani az embereket arra is, hogyan készíthetnek el ételeket egyszerű, mégis étvágygerjesztő módon. Be kell nekik mutatni, hogy létezik tápláló étrend húsételek nélkül is. (Testimonies, IX, 161.)

Minden helyen, ahol van gyülekezet, oktató munkát kell indítani, hogyan készíthetnek az emberek egyszerű, teljes értékű ételeket azok élvezetére, akik az egészségügyi alapelvekkel összhangban kívánnak élni. A gyülekezeti tagoknak pedig meg kell osztaniuk a közelségükben élő emberekkel azt a világosságot, amit ők e tárgyban nyertek. (Gospel Workers, 362.)

Isten ügyében mennyi hasznos és köztiszteletben álló munkás részesült kiképzésben, miközben a legalacsonyabb állásokban kellett egyszerű hétköznapi feladataikat végezniük. Mózes Egyiptom reménybeli uralkodója volt, Isten azonban nem tudta volna kivenni a királyi udvarból annak a munkának az elvégzésére, amelyre kijelölte őt. Csak miután negyven esztendőn át híven pásztorkodott, küldte el, hogy a nép szabadítója legyen. Az Úr Gedeont a cséplő mellől hívta el, hogy eszköz legyen a menny kezében Izrael seregeinek megszabadítására. Elizeus az eke szarva mellől nyert elhívást, hogy az Isten parancsát cselekedje. Ámós pásztorember volt, földművelő, amikor a Mindenható átadta neki a hirdetendő üzenetet. Mindenkinek, aki Krisztus munkatársa, rengeteg nehéz és hálátlan munkája lesz, amit el kell végeznie, s hogy milyen témákról tanítanak, azt bölcsen kell megválasztaniuk, mivel ezek a jellemkülönbségeikhez és a rájuk váró munkához is alkalmazkodnak. (Gospel Workers, 332–333.)

Amikor ígéretes és rátermett férfiak tértek meg, amint ezt Timótheus esetében is láttuk, Pál és Barnabás komolyan igyekezett bizonyítani nekik a szőlőben való munkálkodás szükségességét. Amikor az apostolok más helyre távoztak, e férfiak hite nemhogy nem fogyatkozott meg, hanem inkább növekedett. Őket hűségesen megtanították az Úr útjára és arra is, hogyan fáradozzanak önzetlenül, buzgón és kitartón felebarátaik üdvösségéért. Az újonnan megtérőknek ez a gondos kiképzése fontos tényező volt abban a figyelemreméltó sikerben, amit Pál és Barnabás az evangélium pogány vidékeken való prédikálása során ért el. (The Acts of the Apostles, 186–187.)

Amikor gyülekezeteket alapítunk, tárjuk eléjük, hogy közülük is ki kell választani némelyeket, akik elviszik majd másoknak az igazságot és új gyülekezeteket alapítanak. Ezért aztán mindnyájuknak dolgozniuk kell, s a tőlük telhető mértékben ápolniuk az Istentől kapott talentumaikat, felkészíteniük szívüket és elméjüket a Mesterük szolgálatában való részvételre.

A misszionáriusi tevékenységet folyamatosan hátráltatja a helyes gondolkodással bíró munkások hiánya, akiknek a vallásossága és hitbuzgalma alkalmas módon képviseli hitünket. Sokaknak kellene misszionáriusoknak lenniük, de ők mégsem lépnek a munkába, mert akikkel kapcsolatban állnak gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban, nem érzik annak terhét, hogy velük együtt fáradozzanak abban, hogy erejük felett is feltárják előttük Isten akaratát, és nem imádkoznak velük és értük. (Counsels to Teachers, 500–501.)

Azoknak, akik lelki felügyeletet gyakorolnak a gyülekezet felett, utakat és módokat kell kigondolniuk, amelyek révén minden tagnak lehetősége lenne valami módon részt venni Isten munkájában. A múltban ez túlságosan is sokszor elmaradt. Nem fektettünk le világos terveket, amiket aztán mindenestül kiviteleztek volna, ami által a talentumokat tevékeny szolgálatba állíthatták volna. Ámde alig vannak néhányan, akik értik, mennyit veszítettek emiatt. (Testimonies, IX, 116.)

A tagoknak minden gyülekezetben olyan kiképzésben kell részesülniük, hogy idejüket  lelkek megnyerésére szenteljék Krisztusnak. Hogyan lesz igaz a gyülekezetre az, hogy „ti vagytok a világ világossága”, hacsak nem úgy, hogy megosztják a világosságot? Akiket Jézus nyájának őrzésével bíztak meg, ébredjenek kötelességük tudatára, és állítsanak sok lelket munkába. (Testimonies, VI, 436.)

Nagy gonddal kell kiválasztanunk az új gyülekezet tisztviselőit. Legyenek ezek olyan férfiak és nők, akik teljesen megtértek. Azokat válasszuk meg, akik a leginkább alkalmasak mások oktatására, irányítására, akik egyaránt szolgálnak szavaikkal és tetteikkel. Mélyen gyökerezik a szükséglet arra, hogy minden vonalon folyjon a munka. (Testimonies, VI, 85.)

A véneknek és az egyes területeket irányító embereknek a gyülekezetekben többet kellene törődniük a munka mederbe terelését szolgáló tervek lefektetésével. Úgy kell rendezniük a dolgokat, hogy minden tagnak jusson tennivaló, hogy senki élete ne sodródjon céltalanul, hanem inkább betöltsék, amit különböző képességeik szerint be tudnak… Nagyon fontos, hogy a gyülekezeti tagok ilyen szellemű oktatásban részesüljenek, hogy Isten önzetlen, odaszentelt és hatékony munkásaivá váljanak. A gyülekezet pedig csak ilyen pályát futva nyer védelmet a gyümölcstelenné és halottá válással szemben… Váljék valamennyi gyülekezeti tagból élő kő Isten templomában, fényt árasztva magából. (Review and Herald, 1890. szeptember 2.)

A gyülekezeti tagoknak dolgozniuk kell, képezni magukat, küzdeni, hogy elérjék az eléjük állított magasabb szintet. Az Úr, amennyiben együttműködnek vele, segít nekik ennek elérésében. (Testimonies, IX, 140.)

Nem engedhetjük, hogy lemaradjunk akár egyetlen alkalomról is, amikor szellemileg alkalmasabbá tehetjük magunkat az Istenért való munkálkodásra. (Christ’s Object Lessons, 334.)

Az Úr azt kívánja, hogy részesüljünk minden lehetséges módon oktatásban, szem előtt tartva azt a célt, hogy ismereteinket meg kell osztanunk másokkal. Senki nem tudhatja, hol és hogyan nyer elhívást arra, hogy Istennek dolgozzon és az ő nevében szóljon. Mennyei Atyánk tudja egyedül, mit képes kihozni egy-egy emberből. Itt hevernek előttünk a lehetőségek, amiket gyönge hitünk nem vesz észre. Elménket arra kell edzeni, hogy ha szükséges, a legmagasabb földi tekintélyek előtt is képesek legyünk bemutatni Igéje igazságát oly módon, hogy azzal megdicsőítjük az ő nevét. (Christ’s Object Lessons, 333–334.)

Ki készült fel arra, hogy kimenjen és dolgozzon az Úr szőlőjében? Isten nem leli kedvét a járatlan emberekben. Azt várja követőitől, hogy a tőle kapott talentumokat a lehető legjobban és legmagasztosabban használják fel. (Review and Herald, 1889. április 2.)

Álmomban egy személy egy fehér ruhaszövetet hozott oda nekem, és felszólított, hogy szabjak belőle ruhákat a legkülönbözőbb méretű, mindenféle jellemű és különböző életkörülmények között élő személyeknek. Azt a parancsot kaptam, hogy szabjam ki ezeket, és akasszam fel őket, hogy álljanak készen, mire értük jön. Az volt az érzésem, hogy sokan, akiknek ruhát kell szabnom, méltatlanok voltak. Megtudakoltam, hogy az lesz-e az utolsó vég szövet, amit ki kell szabnom, amire azt a feleletet kaptam, hogy nem: mihelyt végzek azzal, újabbak várnak rám.

Elcsüggedtem az előttem álló munka mennyisége miatt, és szóvá tettem, hogy több mint húsz év óta varrom a ruhákat másoknak, és fáradozásaimat nem értékelték, de azt sem láttam, hogy munkám különösebb eredménnyel járna. Külön szóba hoztam egy asszonyt, aki számára az, aki a szövetet hozta, arról rendelkezett, hogy neki is varrjak egy ruhát. Kijelentettem, hogy ez az nő úgysem becsüli meg a ruhát, pocsékba megy az idő és az anyag is. Az asszony szegény volt, nem rendelkezett magas szellemi képességekkel, a ruházata pedig rendetlen, vagyis úgyis hamar bepiszkolná. Az illető így felelt: „Te csak szabd ki a ruhát. Ez a te kötelességed. A veszteség az enyém, nem a tied. Isten nem aszerint lát, ahogy az ember. Kijelöli a munkát, amit maga is elvégzett volna, és te nem tudod, melyik hoz hasznot, ez vagy amaz. A végén kiderül majd, hogy sok ilyen szegény lélek fog bemenni az országba, míg mások, akiket az Úr az élet minden áldásával kitüntetett, akiket a megjobbulás összes lehetőségével körülvett, kimaradnak onnan. (Testimonies, II, 10–11.)

A katonák órákon át gyakorolják a hátizsák levételét, illetve, hogyan vehetik gyorsan magukra ismét. Megtanítják őket gúlába rakni a fegyvereket, majd azt is, hogyan kaphatják elő azokat. Begyakoroltatják velük az ellenség elleni támadást s kiképezik őket mindenféle műveletek végrehajtására. Így készítik fel őket a különféle váratlan eseményekre. S vajon lehetnek-e azok, akik Immánuel fejedelem zászlaja alatt mennek csatába, kevésbé buzgók és lelkiismeretesek a lelki hadviselésre való felkészülés során? (Gospel Workers, 75.)