A menny angyalokat küld ki, hogy szolgáljanak Isten ama gyermekeinek, akik testileg vakok. Angyalok őrzik lépéseiket, és óvják őket az útjukon rájuk leselkedő ezernyi veszélytől, amelyekről nem is tudnak. (Testimonies, III, 516.)

Nem hallgatja meg népe imáit, amíg ők elhanyagolják a közöttük élő… vakokat és betegeket. (Testimonies, III, 518.)

Ha vannak olyanok a gyülekezetben, akik megbotránkoztatják a vakokat, vonjuk felelősségre őket, hiszen Isten a vakok, az elesettek, az özvegyek és az árvák őrzőjévé tett bennünket. A botránykő, amelyre az Úr Igéje hivatkozik, nem egy fadarabot jelent, amit a vakok lába elé helyeznek, hogy megbotoljanak benne, hanem annál sokkal többet. Minden olyan eljárás benne foglaltatik, amely vak testvéreink megsértésére, érdekeik sérelmére, jólétük megakadályozására irányul. (Testimonies, III, 519.)

A vak ember azzal, hogy elvesztette látását, minden tekintetben hátrányokkal találja szemben magát. Az a szív, amelyik nem indul meg és nem érez együtt velük, ha vak embert lát, amint a számára sötétbe borult világban botorkál, csakugyan kemény, és azt az isteni kegyelemnek kell meglágyítania. (Testimonies, III, 521.)

Míg a halál el nem nyeletik a diadalra, mindig lesznek árvák, akikre gondot kell viselni, akik a kelleténél is jobban megszenvedik a helyzetüket, ha gyülekezeti tagjaink gyengéd együttérzése és szerető jóakarata nem nyilvánul meg irányukban. Az Úr ezt hagyta meg számunkra: „a bujdosókat házadba bevigyed”. A keresztény hitnek atyákat és anyákat kell nyújtania ezeknek az otthontalanoknak. Az özvegyek és az árvák iránt imákban és tettekben megnyilvánuló együttérzés örök emlékezetben lesz Isten előtt, és idővel elnyeri jutalmát. (Review and Herald, 1893. június 27.)

Amikor támogatjuk a szegényeket, együtt érzünk az elesettekkel és az elnyomottakkal, és oltalmazzuk az árvákat, szorosabb kapcsolatba kerülünk Jézussal. (Testimonies, II, 25.)

Vannak árvák, akikről gondot kell viselnünk; sokan azonban nem vesznek a vállukra ilyen terhet, merthogy az több gondoskodást igényel, és csak kevés időt hagy nekik arra, hogy önmaguknak kedveskedjenek. Csakhogy amikor a Király majd megvizsgálja őket, ezek a semmittevő, szűkmarkú és önző lelkek meg fogják tudni, hogy a menny azoknak készíttetett, akik munkálkodtak és megtagadták magukat Krisztusért. Senkiről nem gondoskodnának, mert sokan az efféle gondot csak az önmaguk iránti szeretetben és  önmaguk javának keresésében vették fel. A rettenetes büntetés, amellyel a Király a tőle balra állókat fenyegeti, jelen esetben nem az ő nagy bűneik miatt zúdul rájuk. Nem azért szenvednek büntetést, amit tettek, hanem azért, amit nem tettek meg. Nem tették meg azt, amit a menny jelölt ki számukra. Önmaguknak kedveskedtek, és el is veszik a magukat szeretők részét. (Review and Herald, 1881. augusztus 16.)

Vannak árvák, akik felől Krisztus meghagyta követőinek, hogy az ő tulajdonaként fogadják be őket. Nagyon sokszor érzéketlenül megyünk el mellettük. Lehet, hogy kopottak, faragatlanok, és látszólag semmi vonzó nincs bennük, de akkor is ők Isten tulajdonai. Az Úr áron vette meg őket, és éppoly értékesek a szemében, mint mi. Ők is a menny nagy családjához tartoznak, és a keresztények Isten sáfáraiként felelősek értük.„Vérüket a te kezedből kívánom meg” – mondja a Mindenható. (Christ’s Object Lessons, 386–387.)

Az Úr felszólítja a gyülekezet minden tagját, hogy tegyen eleget az árvák iránti kötelességnek. Mindazonáltal ne pusztán kötelességből munkálkodjatok értük, hanem azért is, mivel szeretitek őket, és mert Krisztus azért halt meg, hogy üdvözítse őket. Jézus árat fizetett ezekért a lelkekért, akik a ti gondoskodásotokra szorulnak, és elvárja tőletek, hogy úgy szeressétek őket, ahogy ő is szeretett titeket, még amikor bűneitekben éltetek és tévelyegtetek. (Review and Herald, 1893. június 27.)

Nem hallgatja meg népe imáit, amíg az elhanyagolja a közötte élő árvákat, félárvákat, csonkabonkákat, vakokat és betegeket. (Testimonies, III, 518.)

Tágas munkaterület vár mindazokra, akik a Mesterért akarnak munkálkodni, hisz gondot viselhetnek ezekről az elhagyatott gyermekekről és ifjakról, kedvező körülményeket teremthetnek számukra a nemes jellem kialakításához, hogy Isten gyermekeivé válhassanak. Akadnak nem sok jóval biztató gyermekek, akiknek nagy szeretettel utána kell menni; sokakat – akik egyébként tudatlanságban nőnének fel és olyan társaságba kerülnének, amely züllésbe és bűnbe visz – lehetne kedvező környezettel körülvenni, és gyengéd, krisztusi oltalom alatt megmenteni Jézus számára… Ez a másokért végzendő munka erőfeszítést, önmegtagadást és áldozathozatalt igényel: de mi ez a csekély áldozat, amit hozunk, Isten kimondhatatlan ajándékához, az ő egyszülött Fiához képest? Az Úr megadta nekünk azt az előjogot, hogy munkatársai lehetünk. (Review and Herald, 1893. június 27.)

Létezik ebben az országban egy hatalmas feldolgozatlan munkaterület. A színes bőrűek ezrei számítanak minden igaz, gyakorlati Krisztus-hívő figyelmére és rokonszenvére. Ezek az emberek nem idegen országban élnek, és nem hajlongnak fa- és kőbálványok előtt. Itt élnek közöttünk, és Isten az ő Lelkének bizonysága által újra és újra felhívta rájuk a figyelmünket, azt mondva ezzel, hogy vannak emberi lények, akik mellett elmegyünk. Itt hever előttünk megmunkálatlanul ez a széles munkaterület az után a világosság után sóvárogva, amit Isten ránk bízott. (Testimonies, VIII, 205.)

Válaszfalak épültek a fehérek és a feketék között. Az előítéletnek ezen falai maguktól fognak leomlani, csakúgy, mint Jerikó kőfala, amikor a keresztények engedelmeskednek Isten Igéjének, amely lelkükre köti, hogy szeressék az Urat minden felett, felebarátaikat pedig részrehajlás nélkül… Valamennyi gyülekezet, amelynek tagjai vallják, hogy hisznek az erre az időre szóló igazságban, tekintsen erre a mellőzött, eltiport fajra, hogy a rabszolgaság következtében megfosztották őket a saját akaratuk szerinti gondolkodás és cselekvés kiváltságától. (Review and Herald, 1895. december 17.)

Lássunk hozzá a déliekért végzendő munkának. Ne érjük be merő tervekkel, sem egyszerű elhatározásokkal, amikből soha nem lesz semmi; tegyünk valamit szívből az Úrnak színes bőrű testvéreink nyomorúságának enyhítésére. (Review and Herald, 1896. február 4.)

A fekete ember neve a fehér ember neve mellé kerül az élet könyvében. Mindnyájan egyek Krisztusban. Születés, foglalkozás, nemzetiség vagy bőrszín nem teszi az embert sem magasabb rendűvé, sem alábbvalóvá másoknál. A jellem teszi az embert. Ha egy rézbőrű, egy kínai vagy egy afrikai hittel és engedelmesen Istennek adja szívét, Jézus bőrszínére való tekintet nélkül szereti és hőn kedvelt testvérének nevezi őt. (The Southern Work, 8. – 1891. március 20.)

Közeleg a nap, amelyen a királyok és a föld urai örülnének, ha helyet cserélhetnének a legalacsonyabb sorban levő afrikai emberrel, aki megragadta az evangélium reménységét. (The Southern Work, 8. – 1891. március 20.)

Isten nem visel kevésbé gondot az afrikai fajtához tartozó emberek lelkéről, amely megnyerhető az ő szolgálatára, mint egykor Izraelre. Sokkal többet vár el népétől, mint amennyit neki nyújtottak délen a különböző embercsoportok, de kivált a színes bőrűek között végzett hittérítői munkában. Nem kötelességünk még inkább fáradozni a színes bőrűekért, mint a nagyobb előnyöket élvezőkért? Ki tartotta ezeket az embereket szolgaságban? Ki tartotta őket tudatlanságban?… Ha a faj lezüllött, ha szokásaikban és modorukban ellenszenvesek, ki miatt váltak olyanná? Nincs a fehér embereknek súlyos tartozásuk velük szemben? Miután oly sok méltánytalanság érte őket, nem kéne komoly erőfeszítéseket tennünk a felemelésükre? Vigyük el nekik az igazságot. Meg kell menteni a lelküket, csakúgy, mint ahogy a mienket is. (The Southern Work, 11–12. – 1891. március 20.)

A magukat a mértékletességi reform barátainak tartó emberek sorában a hetednapi adventistáknak az élen kell állniuk. (Gospel Workers, 384.)

A mértékletességi kérdésben tétovázás nélkül tartsunk ki álláspontunkban. Legyünk sziklaszilárdak! (Gospel Workers, 394.)

A mértékletességi kérdésben nagyobb munkánk van annál, mint csupán nyilvános előadásokat tartani. Alapelveinket röpiratokban és folyóiratokban kell bemutatnunk. Használjunk fel minden eszközt, hogy népünket ráébresszük kötelességére, és érintkezésbe kerülhessünk azokkal, akik még nem ismerik az igazságot. A missziómunkában elért eredmény önmegtagadó és áldozatkész fáradozásainkkal áll arányban. Isten tudja egyedül, mit végezhettünk volna, ha mint nép, megalázzuk magunkat előtte, és a mértékletesség igazságát tisztán és nyíltan hirdetjük. (Gospel Workers, 385.)

A mértékletességi kérdésnek határozott támogatást kell kapnia Isten népétől. A mértéktelenség harcban áll az ember feletti uralom megszerzéséért; az élvhajhászás egyre nő, és nagy szükség van az egészségügyi megújulásról értekező kiadványokra. Az e kérdést érintő könyvek az evangélium jobb kezei, arra késztetve az embereket, hogy az igazság jobb megértése végett kutassák a Bibliát. A mértéktelenség súlyos gonoszsága ellen emelt figyelmeztető szó zendüljün fel; hogy pedig ez így legyen, valamennyi szombatünneplőnek tanulmányoznia kell az egészségügyi folyóiratainkba és egészségügyi tárgyú könyveinkbe foglalt útbaigazításokat. De még ennél is több kell: tegyünk komoly erőfeszítéseket annak érdekében, hogy terjesszék e kiadványokat szomszédaik között. (Southern Watchman, 1902. november 20.)

Érveljetek az ártalmas élvezetektől való teljes tartózkodás mellett, kérve, hogy a pénzt, amit egyébként pálinkára, dohányra vagy egyéb bűnös szenvedélyekre költenének el, szenteljék a betegek, a szegények támogatására vagy a gyermekek és ifjak nevelésére, hogy hasznára legyenek e világnak. (The Ministry of Healing, 211.)

Miután az igazságot bemutatták a nagy tömegek számára, sokan hamar tudakozódni kezdtek, ezért is különösen fontos, hogy ezt az érdeklődést személyes munka által kielégítsük. Azoknak, akik az igazság után vágynak kutatni, tanítsuk meg, hogy szorgalmasan kell tanulmányozniuk Isten Igéjét. Valakinek segítenie kell őket abban, hogy szilárd alapokra építsenek. Vallási tapasztalatuk e hallatlanul fontos időszakában mennyire fontos is az, hogy bölcsen irányított Biblia-munkások siessenek segítségükre, és nyissák meg értelmüket a Szentírás kincsestárának. (Testimonies, IX, 111.)

A legdrágább pillanatot hagyjuk veszni, merthogy a hallgatókra tett benyomásokat nem tartjuk fenn. Így pedig jobb lett volna, ha fel sem keltjük érdeklődésüket. Ugyanis amikor valaki egyszer már ellenáll a meggyőződésnek és leigázza azt, nagyon nehéz lesz újra mély benyomást gyakorolni rá az igazsággal. (Testimonies, II, 118.)

A javak felhasználásában mindenkor igyekeznünk kell arra, hogy betöltsük annak akaratát, aki minden keresztény munkálkodás alfája és ómegája. (Testimonies, IX, 49.)

A pénznek nagy értéke van, mert sok jót lehet tenni vele. Isten gyermekeinek kezében a pénz táplálék az éhezőnek, ital a szomjazónak és ruha a mezítelennek; eszköz az elnyomottak megvédésére és a betegek gyógyítására. De a pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha a létszükséglet megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügyének előbbre vitelére használjuk fel. (Christ’s Object Lessons, 351.)

Magától Istentől származnak a tervek az ő műve előrébb mozdítására, népe számára pedig anyagi fölöslegről gondoskodott, így amikor felszólítja őket, hogy segítsenek, ezt válaszolhatják: „Uram, a te girád tíz girát nyert.” (Testimonies, IX, 58.)

A pénzt nem vihetjük magunkkal az eljövendő életbe. Ott nem lesz szükség rá. Azokat a jó cselekedeteket azonban, amelyekkel lelkeket mentettünk meg Krisztusnak, magunkkal visszük a mennybe. Akik pedig az Úr ajándékait önző módon maguknak használják fel, támasz nélkül hagyva nincstelen felebarátaikat, és Isten földi műve előbbre viteléért semmit sem tesznek, azok meggyalázzák Alkotójukat. A mennyei könyvekben ez áll nevük mellett: megrabolták Istent. (Christ’s Object Lessons, 266.)

Ugyan mi értéke van ma a pénznek, ha összehasonlítjuk a lelkek értékével? Minden egyes dollárunkat úgy kell tekintenünk, mint ami az Úré, és nem a miénk; mint egy értékes letétet, amit a menny bízott reánk. Nem tékozolható el szükségtelen élvezetekre, hanem gondosan kell felhasználnunk azt Isten művében, abban a munkában, amelynek során férfiak és nők lelkét mentjük meg a pusztulástól. (Life Sketches of Ellen G. White, 214.)

Nem elég fontos az a hittérítő munka, amit el kell végeznünk a világban, ahhoz, hogy számíthasson a befolyásunkra és a támogatásunkra? Nem kell megtagadnunk magunktól minden kicsapongást, nem kéne adományainkat az Úr kincstárába helyeznünk, hogy az igazság eljusson más országokba, továbbá hogy missziókat tarthassunk fenn? Vajon nem fogja ez a munka élvezni a menny jóváhagyását? Az utolsó napok művét nem támogatták nagy hagyatékok, nem segítette útját világi befolyás. Olyan adományok tartották fenn, amelyek önmegtagadásból és az áldozathozatal lelkületéből fakadtak. Isten megajándékozott bennünket azzal a kiváltsággal, hogy részt vehetünk Krisztus szenvedéseiben itt e földön, valamint megadta a jogot ahhoz, hogy elvegyük örök részünket az újjáteremtett világban. (Review and Herald, 1890. december 2.)

A menny megmutatta nekem, hogy a feljegyzést készítő angyal minden Istennek szentelt adományt, amit elhoznak az ő kincstárába, hűségesen feljegyez, miként azt is, hogy mi lesz az eredménye az ily módon elhelyezett javaknak. Az Örökkévaló szeme észrevesz minden egyes fillért, amit az ő ügyének szenteltek, ahogy az adományozó készségét vagy éppen vonakodását is. Az adomány indítéka is bekerül a krónikába. Az önfeláldozó és odaszentelt emberek, akik visszaadják Istennek, ami az övé, ahogy azt el is várja tőlük, cselekedeteik szerint nyerik majd el jutalmukat. Ha netán rosszul használják fel az ily módon odaszentelt javakat (vagyis nem töltik be azt a rendeltetést – Isten dicsőségét és a lelkek megmentését –, amit az adományozó megvalósítani kívánt), azoknak, akik szívük őszinteségében hozták az áldozatot, egyes-egyedül Isten dicsőségét tartva szem előtt, nem marad el jutalmuk. (Testimonies, II, 518–519.)

Minden alkalom, amikor egy rászoruló testvéren segíthetsz, vagy mikor Isten művét támogathatod az igazság terjesztésében, gyöngy, amit előlegként, biztonságos megőrzésre, letétbe küldhetsz a mennyei bankba. Isten most megvizsgál és próbára tesz. Nagy bőséggel árasztotta rád áldásait, és most figyel és hallgat, hogy meglássa, mire használod fel ezeket, hogy meglássa, megsegíted-e azokat, akik segítségre szorulnak, hogy meglássa, vajon érzékeled-e a lelkek értékét és megteszel-e mindent, amit lehet, a reád bízott javakkal. Minden ilyen módon kihasznált lehetőség gyarapítja mennyei kincsedet. (Testimonies, III, 249–250.)

Az angyalok minden emberi cselekedetről készítenek feljegyzést. (Testimonies, I, 198.)

Minden szeretetteljes cselekedetről, minden kedves szóról, minden imáról a szenvedőkért és az elnyomottakért jelentés készül, ami eljut az örökkévaló királyiszék elé, azután pedig a kitörölhetetlen mennyei jegyzőkönyvekbe kerül. (Testimonies, V, 133.)

A menny értesül minden eredményes fáradozásunkról, amely eloszlatja a sötétséget, és Krisztus ismeretét terjeszti. Valahányszor ilyen cselekedetről számolnak be az Atyának, öröm tölti be az egész mennyet. (The Acts of the Apostles, 154.)

Isten angyalokat bízott meg azzal, hogy segítőink legyenek. Eljárnak a föld és a menny között, magukkal viszik az emberek fiainak tetteiről készített feljegyzéseket. (Southern Watchman, 1903. április 2.)

Jó volna, ha gondolnának a mennyei feljegyzésekre – arra a könyvre, amelyből nem marad ki semmi, nincs benne tévedés –, mert ezek alapján lesznek megítélve. Abban minden olyan alkalom feljegyzésre kerül, amikor visszautasítják Isten szolgálatát, miként ily módon a hitből és a szeretetből fakadó tettek is örök emlékezetben maradnak. (Prophets and Kings, 639.)