Évek óta az a fejtörést okozó kérdés hever előttünk, hogy hogyan teremthetünk elő megfelelő mennyiségű pénzt azoknak a misszióknak a támogatására, amiket az Úr nyitott előttünk. Olvassuk az evangélium egyértelmű parancsát; a missziók pedig, mind itthon, mind a külhoni munkamezőkön feltárják szükségleteiket. A Gondviselés jelzései, mi több, pozitív kinyilatkoztatásai egybehangzóan ösztökélnek bennünket, hogy végezzük el gyorsan a ránk váró munkát. (Testimonies, IX, 114.)

A hitetlenek elérésének egyik új terve a missziók számára az Aratnivaló Begyűjtése kampány. Az elmúlt néhány évben ez sok helyen ért el sikert, áldást hozva és gyarapítva a javak beáramlását a missziós pénztárba. Amikor a nem mi hitünkből való emberek megismerték a harmadik angyal üzenetének előrehaladását a pogány országokban, rokonszenv ébredt bennük, és szerettek volna többet megtudni arról az igazságról, amelyben ilyen hatalom van a szívek és az életek átalakítására. A legkülönbözőbb osztályokhoz tartozó férfiakat és nőket értük el, és Isten neve megdicsőült. (MS, Megszentelt erőfeszítések a hitetlenek elérésére, 1914. június 5.)

Többen talán megkérdőjelezik, helyénvaló-e adományokat elfogadnunk a hitetlenektől. Az ilyenek tegyék fel maguknak a kérdést: „Ki e világ valódi ura? Kié annak házai és földjei, kié annak minden aranya és ezüstje?” Istené a javak nagy bősége, ő pedig az ő javait mindenki rendelkezésére bocsátja, úgy az engedelmeseknek, mint az engedetleneknek. Kész munkálkodni a világi emberek, akár a bálványimádók szívében is, hogy dús javaikból juttasson műve támogatására; és ő meg is cselekszi ezt, mihelyt népe megtanulja bölcsességgel megközelíteni ezeket az embereket és felhívni figyelmüket arra, amelynek cselekvése kiváltságuk. Ha az Úr művének szükségletei helyes megvilágításba kerülnek azok számára, akik javakkal és befolyással bírnak, e férfiak sokat tehetnek a jelenvaló igazság ügyének előmozdítására. Isten népe sok olyan kiváltságot vesztegetett el, amiket egyébként kiaknázhatott volna, ha nem jut arra a döntésre, hogy elkülöníti magát a világtól. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Az Úr ma is munkálkodik a királyok és uralkodik szívében a népe érdekében. Azoknak, akik érte szolgálnak, élniük kell azzal a segítséggel, amelynek megadására ő késztet embereket az  ügyének előmozdítására. Az eszközök, amelyeken keresztül ezen adományok bejönnek, olyan utakat nyithatnak meg, amik révén az igazság világossága eljuthat sok szellemi sötétségben élő országba. Ezek az emberek nem rokonszenveznek Isten művével, nem hisznek Krisztusban, nem ismerik Igéjét; az e célra szánt adományaikat azonban így sem szabad visszautasítanunk. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Az Úr az ő javait mindenki – úgy a hitetlenek, mint a hívők – rendelkezésére bocsátotta; mindnyájan az ő tulajdonát adják vissza egy olyan munka céljaira, amit az elbukott világért kell végezni. Amíg e világon vagyunk, ameddig Isten Lelke küzd az emberek fiaival, addig ugyanúgy el kell fogadnunk kegyeket, mint ahogy nyújtanunk is kell azokat. Az igazság világosságát kell átadnunk a világnak úgy, amint az ki van jelentve a Szentírásban; és el is kell vennünk a világtól azt, aminek megadására Isten készteti a világot az ő ügye javára. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Habár az egész világ mára szinte mindenestül annak minden gazdagságával és kincsével gonosz emberek kezébe került, azért az így is Istené. „Az Úré a Föld és annak teljessége.” „Enyém ez az ezüst, és az arany is az enyém, mondja a seregek Ura.” „Mert enyém az erdőnek vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.” Ó, bár a keresztények mindinkább tudatában lennének kiváltságuknak és kötelességüknek, miközben helyes elveket táplálnak, hogy tudniillik éljenek minden mennyből küldött lehetőséggel Isten országának előbbre vitelére e világban. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Mindnyájatokhoz szólok, akik különleges missziómunkába állnak be mindjárt az Aratnivaló Begyűjtése kampány céljaira készült újsággal: legyetek serények a munkálkodásaitok során, éljetek a Szentlélek vezetése alatt. Szerezzetek naponta újabb és újabb keresztény tapasztalatokat. A különleges rátermettséggel rendelkezők munkálkodjanak a hitetlenekért úgy az élet magasabb, mint alacsonyabb helyein. Kutassatok szorgalmasan a veszendő lelkek után. Ó, gondoljatok arra az epekedő vágyra, amit Krisztus táplálhat, hogy visszahozza nyájába azokat, akik elszéledtek! Úgy keressétek meg a lelkeket, mint akiknek számot kell adniuk. A gyülekezet és az otthonotok környékén végzett missziómunkában a világosságotok oly tiszta és vakító sugarakkal ragyogjon, hogy senki ne állhasson fel az ítéletben, és ne kelljen azt mondania: „Miért nem szóltál erről az igazságról? Miért nem törődtél a lelkemmel?” Legyünk azért serények annak az irodalomnak a terjesztésében, amit nagy gonddal készítettek el azok használatára, akik nem a mi hitünkből valók. Ragadjunk meg minden lehetséges alkalmat a hitetlenek figyelmének lekötésére. Adjunk könyvet minden olyan ember kezébe, aki elfogadja. Szenteljünk magunkat az üzenet hirdetésének. „A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!” (MS, Megszentelt erőfeszítések a hitetlenek elérésére, 1914. június 5.)

Minden olyan terv megvalósításakor, amit a jelenvaló igazság és az előretörő üggyel kapcsolatos csodálatos Gondviselés ismeretének átadására állítunk műbe, szenteljük magunkat neki, akinek nevét magasztalni vágyjuk. Imádkozzunk is buzgón azokért, akiket várhatóan felkeresünk, élő hittel hozva őket egyénenként Isten jelenlétébe. Az Úr ismeri az emberek gondolatát és szándékát, és milyen könnyen meg tud indulni rajtunk! Mennyire meg tudja törni Lelke, mint egy tűz, a kemény szívet! Mennyi szeretettel és gyengédséggel tölti be a szívet! Mennyire kész megajándékozni bennünket a Szentlélek jótéteményeivel, felkészíteni bennünket a ki- és bemenetelre, a lelkekért való fáradozásra! (MS, Megszentelt erőfeszítések a hitetlenek elérésére, 1914. június 5.)

Az Úr műve a mostaninál sokkal kedvezőbb fogadtatásban részesülhetne, ha bölcsen közelítenénk meg az embereket, megismertetve őket a munkával és alkalmat adva nekik annak cselekvésére, amire kiváltságunk felkésztetni őket a munka előbbre vitele végett. Ha mi Isten szolgáiként bölcsen és óvatosan viseljük magunkat, az ő jóságos keze sikerre vezet bennünket fáradozásainkban. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Ha mindenki, aki elkötelezte magát az Úr művében, felfogná, milyen sok múlik a hűségükön és bölcs előrelátásukon, nagyobb siker kísérné fáradozásaikat. Félénkséggel és húzódozással gyakran nem tudjuk biztosítani azt, amit a mindenkori hatalmasságoknál jogként érhetnénk el. Isten munkálkodni fog értünk, amikor készen állunk megtenni, amit tudunk, és amit meg is kellene tenni a részünkről. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

A hazai missziómunka is messzebbre jut minden vonalon, amikor a külhoni missziók felvirágoztatása érdekében nagylelkű, önmegtagadó és önfeláldozó lelkület nyilatkozik meg, ugyanis a hazai szolgálat sikeressége Isten irányítása alatt nagyrészt a távoli országokban folytatott evangelizációs munka hatásának visszatükröződésén múlik. Úgy tudunk kapcsolatba hozni lelkeket a minden hatalom Forrásával, ha tevékenyen munkálkodunk Isten ügye szükségleteinek pótlásán. (Testimonies, VI, 27.)

Egy buzgó amerikai keresztény üzletember egy munkatársával beszélgetve megjegyezte, hogy ő maga a nap huszonnégy órájában Krisztusnak dolgozik. „Minden üzleti kapcsolatomban a Mesteremet próbálom képviselni” – mondta. „Ha lehetőség nyílik rá, megpróbálok megnyerni másokat is neki. Egész nap Jézusnak dolgozom. Éjjel pedig, miközben én alszom, van egy emberem, aki Kínában dolgozik neki.” Magyarázatképpen hozzátette: „Fiatal koromban eltökéltem magamban, hogy misszionáriusként elmegyek a pogányokhoz. Apám halála után azonban át kellett vennem az üzletét, hogy gondoskodjam a családról. Most nem magam megyek el, hanem inkább támogatok egy misszionáriust. Kína egyik tartományának valamelyik városában állomásozik az én munkásom. Így azután még amikor alszom is, a képviselőm révén Jézusnak dolgozom.”

Nincsenek hetednapi adventisták, akik hasonlóan cselekednének? A gyülekezeti tagok, ahelyett, hogy a lelkészeket az igazságot már ismerő gyülekezetek mellett tartanák, mondják ezeknek a munkásoknak: „Menjetek és munkálkodjatok a sötétségben senyvedő lelkekért. Majd mi magunk továbbvisszük a gyülekezeti szolgálatokat. Megtartjuk az alkalmakat, és Krisztusban megmaradva ébren tartjuk a lelki életet. Munkálkodunk majd a körülöttünk élő lelkekért, imáinkat és adományainkat pedig elküldjük a nagyobb nélkülözést szenvedő és jobban rászoruló területeken dolgozó prédikátorok fenntartására.” (Testimonies, VI, 29–30.)

A szegény özvegyasszony, aki a két fillérét az Úr tárházába vitte, aligha volt tisztában tette hatásával. Önfeláldozásának példája valamennyi korban és valamennyi országban szívek ezreire hatott újra meg újra. Adományokat hozott az Úr kincstárába nagyoktól és kicsinyektől, gazdagoktól és szegényektől egyaránt. Segített missziók fenntartásában, kórházak alapításában, éhezők táplálásában, mezítelenek felruházásában, betegek meggyógyításában és abban is, hogy a szegényeknek az evangélium hirdettessék. Önzetlen tette által egész tömegek részesültek áldásban. (Testimonies, VI, 310.)

Az elmúlt években kiálltam a mellett a terv mellett, amely abban áll, hogy bemutatjuk missziómunkánkat és annak fejlődését barátainknak és szomszédainknak, és Nehémiás példájára hivatkoztam. Most szeretném serkenteni testvéreinket és testvérnőinket, hogy tanulmányozzák ismét e férfiú, az ima, a hit és a helyes ítélőképesség emberének tapasztalatát, aki volt olyan bátor és azzal a kéréssel fordult barátjához, Artaxerxész királyhoz, hogy segítse Isten ügyének előmenetelét. (MS, Megszentelt erőfeszítések a hitetlenek elérésére, 1914. június 5.)

Anyagi segítségért való folyamodás azokhoz, akiknek módjukban áll adományozni – Az ima emberei a tett emberei legyenek. Akik készen állnak és örömest munkálkodnak, meg fogják találni hozzá a módját és az anyagiakat. Nehémiás nem bizonytalanra ment. Az anyagiakért, aminek híján volt, azokhoz folyamodott, akiknek módjában állt adományozni. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

A feladat teljesítéséhez szükséges bátorság – Nehémiás és Artaxerxész ott álltak egymással szemben: az egyik a leigázott nép szolgája, a másik a hatalmas világbirodalom uralkodója. De a társadalmi helyzetükben mutatkozó különbségnél is nagyobb volt az őket elválasztó erkölcsi távolság. Nehémiás eleget tett a királyok Királya meghívásának: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” A mennybe felküldött halk fohász ugyanaz volt, mint amit már több hete felajánlott azért, hogy Isten teljesítse a kérését. Most pedig a menny embere, bátorságot véve abból a gondolatból, hogy van egy mindenható és mindentudó Barátja, aki érte síkra száll, tudatta kívánságát a királlyal, hogy tudniillik szeretné, ha egy időre mentesítené az udvarban betöltött tiszte alól, továbbá engedélyt kért Jeruzsálem romjainak felépítésére és újra erős, védett várossá tételére. E kérés sorsa hallatlan következményekkel bírt a zsidó fővárosra és nemzetre nézve. „És megadta nékem a király”, mondja Nehémiás, „az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint.” (Southern Watchman, 1904. március 8.)

A hivatalos jóváhagyás – Amikor a királyhoz intézett kérése [Nehémiásnak] ily kedvező fogadtatásban részesült, felbátorodott, és olyan segítséget kért, ami szükséges volt tervei kivitelezéséhez. Hogy küldetésének méltóságot és tekintélyt kölcsönözzön, továbbá gondoskodjon a védelemről az utazás során, katonai kíséretet is biztosított. Királyi levelet is kapott az Eufráteszen túli tartományok kormányzóinak címezve: ezeken a területeken vezetett keresztül az út Júdeába. Továbbá egy levelet vihetett magával a Libanon hegyein levő királyi erdők őréhez azzal az utasítással, hogy biztosítsa a Jeruzsálem falainak megépítéséhez és a Nehémiás által emelni kívánt épületekhez szükséges gerendákat. Hogy pedig ne szolgáltasson okot a panaszra amiatt, hogy túlzásba vitte a rendeléseket, Nehémiásnak gondja volt arra is, hogy egyértelműen meg legyen határozva a neki juttatott engedély és kiváltság tartalma.

Útja során a tartományok kormányzóinak címzett királyi levelek tisztes fogadtatást és azonnali segítséget biztosítottak Nehémiásnak. Egyetlen ellenség sem merészelte zaklatni azt az elöljárót, akit a perzsa király hatalma védett, és akit a tartományi uralkodók is megkülönböztetett bánásmódban részesítettek. Nehémiás utazása biztonságosan és szerencsésen zajlott le. (Southern Watchman, 1904. március 22.)

Akadályok – Jeruzsálembe való megérkezése mindazonáltal – katonai kísérettel, amely azt mutatta, hogy fontos küldetésben járt – felszította Izrael ellenségeinek irigységét és gyűlöletét. A Jeruzsálemhez közel letelepedett pogány nemzetek korábban már szabad folyást engedtek a zsidókkal szembeni ellenséges érzületüknek, rájuk zúdítva minden sértést és rágalmat, amire csak vetemedtek. E gonosz munkában külön is kitüntette magát e törzsek némelyik vezetője, a Horonból való Szanballat, az ammonita Tóbiás, valamint az arábiai Gesem, és ettől kezdve irigy szemmel figyelték Nehémiás minden egyes mozdulatát, és megpróbálták a hatalmukban álló eszközökkel keresztülhúzni terveit és akadályozni munkáját. (Southern Watchman, 1904. március 22.)

Megpróbáltak megosztottságot szítani a munkások között, kételyeket sugallva és hitetlenséget keltve munkájuk sikerét illetően. Kigúnyolták továbbá az építők erőfeszítéseit, lehetetlennek nevezve a vállalkozást, gyalázatos kudarcot jósolva nekik… A fal építőit hamarosan ennél is élénkebb ellenállással ostromolták. Arra kényszerültek, hogy folyamatosan őrt álljanak, és így védekezzenek soha nem alvó ellenségeik ármányaival szemben. Az ellenfél ügynökei hamis híresztelések elültetésével próbálták meg kedvüket szegni, a legkülönbözőbb ürügyekkel szítottak összeesküvést, így próbálva meg Nehémiást a hálójukba csalni, álnok zsidókat is megnyertek maguknak, akik készen álltak segédkezet nyújtani az áruló vállalkozáshoz… Barátságot színlelő ügynökeik a munkások közé keveredtek, majd azt sugallták, hogy meg kellene változtatni a terveket, s a legváltozatosabb módokat találták, hogy másra tereljék a munkások figyelmét, zavart és nyugtalanságot keltve, bizalmatlanságot és gyanakvást szítva. (Southern Watchman, 1904. április 12.)

A vezetők előtt álló akadályok – Nehémiás tapasztalata megismétlődik Isten népe történelmében e mostani időben is. Akik az igazság ügyében fáradoznak, azt fogják látni, hogy mindez nem lehetséges úgy, hogy ne szítsák fel az ügy ellenségeinek haragját. Jóllehet Isten hívta el őket arra a munkára, amelynek elkötelezettjei, és útjaik élvezik az ő jóváhagyását, nem menekülhetnek meg a szemrehányástól és a csúfolódástól. Rajongóknak, megbízhatatlanoknak, cselszövőknek és képmutatóknak titulálják őket – végül is mindennek, ami megfelel ellenségeik szándékainak. A legszentebb dolgokat is nevetséges megvilágításba helyezik az istentelenek mulattatására. Egy csipetnyi epés és hitvány szellemeskedés, ha irigységgel, féltékenységgel, istentelenséggel és gyűlölettel párosul, elegendő a szentségtelen gúnyolódók jókedvének felkeltéséhez. E fennhéjázó viccelődők pedig csak fokozzák egymás szellemeskedését, és felbiztatják egymást az istenkáromlás munkájában. A megvetés és a gúny valóban fájdalmas az emberi természetnek, de azoknak, akik hűségesek Istenhez, el kell viselniük mindezt. Sátán azon mesterkedik, hogy ily módon eltérítse a lelkeket az Úr által rájuk helyezett munka elvégzésétől. (Southern Watchman, 1904. április 12.)

Az elcsüggedt erők felélesztése – Nehémiás csendben és titokban bejárta a falak munkálatait. Kijelenti: „A főemberek pedig nem tudták, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az elöljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.” E fájdalmas szemlében nem kívánta magára vonni sem a barátok, sem az ellenség figyelmét, nehogy az izgatottság legyen úrrá, és olyan híresztelések keljenek szárnyra, amelyek kudarcra ítélhetik vagy legalábbis hátráltathatják munkáját. Nehémiás az éj hátralevő részét az imának szentelte; ha eljön a reggel, komoly erőfeszítéseket kell tennie elcsüggedt és megosztott honfitársainak felrázására és egyesítésére. (Southern Watchman, 1904. március 22.)

Habár Nehémiás királyi megbízatás alapján igényelhette a föld lakóitól, hogy működjenek vele együtt a városfalak megépítésében, úgy döntött, hogy nem akar függeni a puszta tekintély gyakorlásától. Inkább arra törekedett, hogy megnyerje az emberek bizalmát és rokonszenvét, jól tudva, hogy a szívek egyesítése, miként a kezeké is, elsőrendű fontosságú ahhoz, hogy sikerre vigye az elvállalt nagy munkát.

Amikor másnap reggel egybehívta a népet, olyan érveket tárt eléjük, amelyekkel úgy vélte, hogy felserkentheti szunnyadó erejüket és egyesíti a szétszóródottakat… Miután teljesen eléjük tárta az ügyet és bebizonyította, hogy bírja a perzsa király és Izrael Istenének egyesített támogatását, Nehémiás egyenesen azt a kérdést tette fel az embereknek, hogy vajon készen állnak-e kihasználni a kedvező alkalmat, és nekilátnának-e vele együtt a fal építésének. Ez a felhívás egyenesen a szívekhez szólt; a menny kegyének bizonyítása a félelmet szégyenkezésre változtatta. Új bátorságot nyerve egyként kiáltottak fel: „Keljünk fel és építsük meg!” (Southern Watchman, 1904. március 29.)

A próféta szent erőforrása és magasrendű reménysége átragadt a népre. Amikor a Lélek befolyása alá kerültek, egy időre vezetőjük lelki magaslatára emelkedtek fel. Ki-ki a maga helyén egy-egy Nehémiás volt; mindenki megerősítette és támogatta az atyjafiát a munkában. (Southern Watchman, 1904. március 29.)

Izrael papjai elsők között válaszoltak a felhívásra – Nehémiás buzgó és komoly lelkülete elsőként Izrael papjait ragadta meg. Abból a befolyásos állásból, amit betöltöttek, sokat tehettek a munka hátráltatására vagy előbbre vitelére. A kezdet kezdetén tanúsított készséges együttműködésük nem kis mértékben járult hozzá a munka sikeréhez. Így kell ennek lennie minden szent vállalkozásban. Azoknak, akik a gyülekezetben befolyásos és felelős állásokat töltenek be, az Úr művének frontvonalában kell állniuk. Ha ők vonakodva haladnak, a többiek meg sem fognak mozdulni. Buzgóságuk azonban sokakat ragadott magával. Amikor világosságuk fényesen tündökölt, fáklyák ezrei kaptak lángra. (Southern Watchman, 1904. április 5.)

Nehémiás mint szervező – Általános lelkesedés lett úrrá mindenkin, a hazaszeretet és a szíves-örömest végzett serénykedés egy szívvé és egy lélekké forrasztotta össze őket. Jó képességekkel bíró és befolyásos emberek szervezték a polgárok különböző osztályait csoportokba, ahol minden egyes vezető maga felelt a fal egyes szakaszainak felhúzásáért. Istennek és az ő angyalainak örömteli volt látni, amint a dolgos csoportok összhangban munkálkodtak Jeruzsálem leomlott falainál, és szívvidítóan hangzott a munkaeszközök zaja „hajnalhasadtától fogva mind a csillagoknak feltámadásáig”. (Southern Watchman, 1904. április 5.)

Az igazi vezetői magatartás bizonyítása – Nehémiás buzgósága és tettrekészsége akkor sem hagyott alább, amikor ténylegesen kezdetét vette a munka. Nem ült kart karba fonva, nem érezte úgy, hogy most már leveheti magáról a terhet. Fáradhatatlan éberséggel felügyelt, irányította a munkásokat, észlelt minden gátló körülményt, és elhárított minden egyes vészhelyzetet. Befolyása érezhető volt a három mérföld hosszú fal mentén végig. Időben elmondott szavakkal bátorította a félénk szívűeket, dicsérte a serényeket, vagy éppen serkentette az elmaradozókat. Mindeközben sasszemekkel figyelte ellenségeik mozgását, akik időről időre összegyülekeztek egy bizonyos távolságban, és komoly megbeszéléseket folytattak, mint akik rosszban törik a fejüket, majd közelebb mentek a munkásokhoz, és megpróbálták elterelni a figyelmüket és hátráltatni az építést.

Míg a dolgozók szeme gyakran kereste Nehémiást készen arra, hogy a legkisebb jeladásra is odafigyelnek, a próféta szeme és szíve Istenen csüngött, az egész munka nagy felvigyázóján, aki az ő szolgája szívére helyezte az egész építés ügyét. Amikor felbuzdult a szívében a hit és a bátorság, Nehémiás felkiáltott, továbbadott és visszhangzott szavai a teljes vonalon felvillanyozták a munkások szívét. „A mi Istenünk hadakozik érettünk!” (Southern Watchman, 1904. április 5.)

Nehémiás és társai nem vonták ki magukat a nehéz munkából, nem mentették ki magukat a megpróbáló szolgálat alól. Sem éjjel, sem nappal, sem az alvásra adatott rövid időre nem bújtak ki a ruhájukból, sem a fegyverzetüket nem tették félre. „És sem én, sem az én atyámfiai, sem legényeim, sem az őrizők, akik énutánam voltak, nem vettük le ruháinkat; ki-ki csak mosódáskor tette le fegyverét.” (Southern Watchman, 1904. április 26.)

Semlegesítő befolyás minden vallási mozgalomban – Izrael előkelőinek és elöljáróinak többsége szintén nagylelkűen tett eleget kötelességének; akadtak azonban egy kevesen a tékoabeli előkelők között, akik „nem hajtották nyakukat az ő Uruk igájába”. Miközben a hűséges építőkről tiszteletteljes említést tett az Isten könyve, e rest szolgák emlékezetébe a szégyen jegye égett be, és minden jövő nemzedék számára intő jel gyanánt adták tovább.

Minden vallási mozgalomban akadnak olyanok, akik noha nem tagadhatják, hogy Isten műve ez, meghúzódnak a háttérben, és egy szálkát sem tesznek odébb a munka előmenetele érdekében. Ellenben saját önző érdekeik előbbre vitelében ugyanezek az emberek a legdolgosabb és legtettrekészebb munkások. Jó lenne megemlékezni arról, hogy létezik a mennyben egy feljegyzés, az Isten könyve, amelyben valamennyi  cselekedetünk fel van írva. Ebből a könyvből semmi nem maradt ki, nincsenek tévesztések, és ez alapján ítélnek meg minket. Ott minden elszalasztott alkalomról, amikor Istent szolgálhattuk volna, hűségesen feljegyzés készült, miképpen általa a hit és a szeretet legszerényebb tette is örökkévaló emlékezetben marad. (Southern Watchman, 1904. április 5.)

A mai gyülekezetben Nehémiásokra van szükség – nem olyan emberekre, akik csak imádkozni és prédikálni tudnak, hanem akik imái és prédikációi szilárd és lelkes céltudatossággal párosulnak. Azt az utat, amit e héber hazafi tervei kivitelezésében követett, kell ma is követniük a lelkészeknek és a vezető tisztségben levőknek. Amikor lefektetik terveiket, úgy kell azokat a gyülekezet elé tárniuk, hogy megnyerjék érdeklődésüket és együttműködésüket. A népnek meg kell értenie a terveket és ki kell vennie a részét a munkából, és így személyes érdekük fűződik annak sikerességéhez. A Nehémiás erőfeszítéseit kísérő siker azt bizonyítja, hogy mi mindent végezhet el az ima, a hit és a bölcs és erőteljes cselekvés. A vezető által tanúsított lelkületet a nép nagy mértékben vissza fogja tükrözni. Ha azok a vezetők, akik vallják azokat az ünnepélyes és fontos igazságokat, amelyek megpróbálják e mostani időben a világot, nem tanúsítanak odaadó buzgóságot a nép felkészítésében, hogy megállhasson az Isten napján, arra kell számítanunk, hogy a gyülekezet nemtörődöm, tétlen lesz és a gyönyörök kedvelője. (Southern Watchman, 1904. március 29.)