Az Isten szolgálata nem hiábavaló. Felbecsülhetetlen jutalom vár azokra, akik életüket az ő szolgálatának szentelték. (Testimonies, IV, 107.)

Minden áldozat, amit az ő szolgálatában meghozunk, „kegyelmének gazdagsága szerint” nyeri el jutalmát. (The Desire of Ages, 249.)

A Krisztussal e világban végzett szolgálatunk jutalma az lesz, hogy nagyobb hatalommal és szélesebb kiváltságokkal munkálkodhatunk vele az eljövendő világban is. (Christ’s Object Lessons, 361.)

Az Istennek végzett szolgálat értéke inkább a lelkület alapján mérhető le, amellyel végezzük, semmint a munkában eltöltött idő hossza alapján. (Testimonies, IX, 74.)

Eredményességük az isteni életben való előrehaladásukban a rájuk bízott talentumok kihasználásán múlik. Jövendő jutalmuk azzal az egyenességgel és buzgósággal lesz arányos, amellyel a Mestert szolgálják. (Review and Herald, 1887. március 1.)

Az Úr nagy és szent feladatot bízott ránk. Az elkövetkezendő életben azok kapják a legnagyobb örökséget, akik ebben a világban a leghívebben és legkészségesebben szolgáltak. (Christ’s Object Lessons, 330.)

Azok, akik a tizenegyedik órában jöttek a szőlőbe, hálásak voltak a lehetőségért, hogy dolgozhattak. Szívük telve volt hálával az iránt, aki felfogadta őket; és amikor a nap végeztével a gazda egész napi bért adott nekik, ugyancsak meglepődtek. Tisztában voltak azzal, hogy nem szolgáltak rá ekkora fizetségre. A munkaadójuk arcán látott jóindulat pedig örömmel töltötte el őket. Soha nem felejtették el a gazda jóságát és nagylelkűségét, amit irányukban nyilvánított ki.

Így van azzal a bűnös emberrel is, aki, tisztában lévén saját méltatlanságával, a tizenegyedik órában lép a Mester szolgálatába. Munkában eltöltött ideje olyan rövidnek tűnik, hogy úgy érzi, nem szolgálta meg a jutalmat, de örömmel veszi, hogy Isten egyáltalán felfogadta. Alázatos, bizakodó lélekkel dolgozik, hálás azért a kiváltságért, hogy Krisztus munkatársa lehet. Az Úr gyönyörködik ebben a lelkületben, és felmagasztalja azt. (Christ’s Object Lessons, 397–398.)

Ő, aki minden embernek kijelölte a maga munkáját a maga képessége szerint, soha nem hagyja, hogy a kötelesség hűséges végrehajtása ne nyerje el jutalmát. A hűség és a hit valamennyi tettét Isten a különleges pecsétjével és elismerésével koronázza meg. Valamennyi munkáshoz szól az ígéret: „Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve.” (Testimonies, V, 395.)

Bármilyen rövid ideje szolgálunk, bármilyen egyszerű feladatot látunk el, ha gyermeki hittel követjük Krisztust, nem fogunk csalódni a jutalomban. Amit a legnagyobbak és legbölcsebbek sem tudnak megszolgálni, azt a leggyengébbek és legkisebbek megkaphatják. A menny aranykapuja nem tárul ki azok előtt, akik felmagasztalják magukat. Nem emelkedik fel a büszke lélek előtt sem. Ám az örök díszkapuk szélesre tárulnak egy kisgyermek reszkető érintésére. Áldott lesz a kegyelmi jutalma azoknak, akik őszinte hittel és szeretettel szolgáltak Istennek. (Christ’s Object Lessons, 404.)

Akik e munkát végzik, homlokukon ott lesz az áldozathozatal koronája, és ugyanakkor elnyerik jutalmukat. (Testimonies, VI, 348.)

Ez a gondolat Isten valamennyi munkása számára serkentő és bátorító kell, hogy legyen. Az Üdvözítőért végzett szolgálatunk ebben az életben gyakorta szinte eredménytelennek tűnik. A jóra irányuló erőfeszítéseink, meglehet, buzgók és kitartóak, mégsem adatik meg számunkra, hogy tulajdon szemünkkel lássuk fáradozásaink eredményét, így mindez számunkra kidobott időnek tűnik. Az Üdvözítő azonban arról biztosít bennünket, hogy munkánkról feljegyzés készül a mennyben, és a jutalom nem maradhat el. (Testimonies, VI, 305.)

Minden igazságos, könyörületes és jóindulatú tett énekre fakasztja a mennyet. Az Atya az ő trónszékéről szemléli ezeket, és a legdrágább kincsei közé számlálja ezek megcselekvőit. „És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek…” A nélkülözők és a szenvedők irányában gyakorolt minden könyörületes cselekedet olybá tekintetik majd, mint ha Jézussal cselekedtük volna. Aki támaszt nyújt a szegényeknek, lehajol a lesújtottakhoz és az elnyomottakhoz, magához fogadja az árvákat, közelebbi kapcsolatba kerül Jézussal. (Review and Herald, 1881. augusztus 16.)

Krisztus a nincstelenekkel, a vakokkal, a sántákkal, a betegekkel, az özvegyekkel és az árvákkal gyakorolt valamennyi könyörületes, jóindulatú tettet és figyelmességet úgy tekint, mintha vele magával gyakoroltunk volna; e tettek bekerülnek majd a mennyei feljegyzésekbe, és jutalmat nyernek. (Testimonies, III, 512–513.)

Az Úr jó, könyörületes és irgalmas szívű. Ismeri minden egyes gyermekét. Tudja, mit csinálunk éppen egyenként. Arról is tud, mekkora összeget kell elengednünk egymásnak. Mi lenne, ha letennétek adóslistáitokat és a kárhoztatásokat, és hagynátok, hogy Isten végezze a maga munkáját? Tiétek lesz a dicsőség koronája, ha eleget tesztek azoknak a kötelességeknek, amiket a menny rátok bízott. (Southern Watchman, 1903. május 14.)

Isten szeretné, ha megnyugodnánk őbenne, és nem kérdeznénk, mi lesz a jutalmunk. Ha Krisztus lakik a szívünkben, nem a jutalom áll gondolataink homlokterében. Nem az elismerés ösztökél bennünket arra, hogy szolgáljunk. (Christ’s Object Lessons, 398.)

Jézus padlásszobákból és viskókból, börtönökből és vesztőhelyekről, hegyekről és pusztaságokból, barlangokból és tengerparti üregekből fogja magához gyűjteni gyermekeit. A Földön mindenüktől megfosztották, megszomorították és meggyötörték őket. Milliók tértek a sírba úgy, hogy elborították őket a gyalázkodások, mert nem engedtek Sátán megtévesztő jogigényeinek. A világi törvényszékek a leghitványabb bűnözőknek kijáró büntetést szabták ki Isten gyermekeire. De közel van már az a nap, amikor az Úr lesz a bíró, és a földi ítéleteket semmissé nyilvánítja. „Népe gyalázatát eltávolítja.” Mindnyájan fehér ruhákat kapnak. És „hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak”. (Christ’s Object Lessons, 179–180.)

Boldogság – Akik életüket a krisztusi szolgálatnak szentelik, tudják, mi az igazi boldogság. Érdeklődésük és imáik messze túlmutatnak saját énjükön. Maguk is aszerint növekednek, ahogy igyekeznek másokon segíteni. Kapcsolatba kerülnek a legszélesebb tervekkel, a legpezsdítőbb feladatokkal; tudni fogják, hogyan növekedhetnek mindegyre úgy, hogy a világosság és az áldás isteni csatornájába helyezik magukat. Az ilyenek a mennyből nyernek bölcsességet. Mindinkább azonosulnak Krisztussal minden tervében. Nincs mód arra, hogy valaki lelkileg megrekedjen egy szinten. (Testimonies, IX, 42.)

Boldog az a gyülekezet, amely eredményesen veszi ki részét ebből a munkából. Az a férfi vagy nő, akinek a lelke szánakozással és szeretettel viseltetik a tévelygők iránt, s aki azért fáradozik, hogy visszahozza őket a nagy Pásztor nyájába, áldott munkára kötelezi el magát. Ó, mennyire elragadó gondolat, hogy amikor ily módon egy bűnöst nyerünk meg, nagyobb az öröm a mennyben, mint a kilencvenkilenc igaz felett! (Testimonies, II, 22.)

Semmi sem fárasztó robot annak, aki aláveti akaratát Isten szándékainak. Azt, hogy valamit „az Úrnak cselekszik”, olyan gondolat, amely kellemessé varázsol minden olyan munkát, amit a Megváltó bíz rá. (Testimonies, IX, 150.)

A keresztény munkás nem ismer olyat, hogy lélektelen robot, ha az Isten által kijelölt munkáról van szó. Ura örömébe úgy lép be, hogy látja a bűn szolgaságából megszabadult lelkeket, és ez az öröm minden önmegtagadásért kárpótolja őt. (Southern Watchman, 1903. április 2.)

Önmegtagadó munkát igényel az, hogy valaki terhet viseljen, és valaki béketűréssel kitartson a jó cselekvésében, és ez olyan dicsőséges szolgálat, amire a menny is mosolyogva tekint. (Testimonies, II, 24.)

Krisztus kedvét leli abban, hogy kézen fog látszólag reménytelen embereket, akiket Sátán lezüllesztett, és akiken keresztül munkálkodott, és kegyelme tárgyaivá teszi őket… Gyermekeit műve bevégzésének eszközeivé teszi, és abban a sikerben, amit már ebben az életben elérnek, drága jutalmat látnak. (Testimonies, VI, 308–309.)

Áldás – Minden Krisztusért tett erőfeszítésünk áldásként hull vissza reánk. (Christ’s Object Lessons, 354.)

Minden kötelesség, amelynek Jézus nevében teszünk eleget, minden áldozat, amit érte hozunk, bőséges jutalommal kecsegtet. Magában a kötelességnek a végzésében Isten szól hozzánk, és áldás hullik ránk. (Testimonies, IV, 145.)

Azért élünk ezen a világon, hogy lelkeket nyerjünk az Üdvözítőnek. Ha másoknak ártunk, magunknak is ártunk. Ha mások áldására élünk, magunknak is áldást szerzünk, mert minden egyes jó tett visszahat a mi szívünkre is. (Testimonies, IV, 72.)

Minden másokra árasztott fénysugár saját szívünkben is felragyog. A bánatos lelkűek felé irányuló valamennyi kedves és együtt érző szó, minden, az elnyomottak sorsának könnyebbé tételére irányuló tett, a felebarátaink szükségét betöltő összes adomány, amiket egytől egyig úgy szóltak, tettek, adtak, hogy Isten dicsőségét tartották szem előtt, áldást hoz annak, akitől e jók származnak. Akik így munkálkodnak, a mennyei törvénynek engedelmeskednek, és Istentől nyernek dicséretet. (Testimonies, IV, 56.)

Jóllehet a végső nagy jutalom Krisztus eljövetelekor adatik meg majd, az Istenért végzett hűséges szolgálat már ebben az életben elveszi jutalmát. A munkásnak akadályokkal, ellenállással, valamint zord és szívfacsaró rosszallással kell szembetalálnia magát. Előfordulhat, hogy nem is láthatja saját szemével fáradozásai gyümölcsét. Ő azonban mindezek ellenére tevékenykedésében áldott jutalomra lel. Mindazok, akik átadják magukat Istennek, és önzetlenül szolgálják az emberiséget, a dicsőség Urával munkálkodnak együtt. Ez a gondolat megédesít minden vesződséget, megacélozza az akaratot, erőt önt a lélekbe bármi eshetőséggel szemben. (Testimonies, VI, 305–306.)

Egészség – A jó cselekvése kitűnő gyógyír a betegségre. Isten felszólítja azokat, akik részt vesznek a munkában, hogy kiáltsanak hozzá, mert ő megesküdött önmagára, hogy válaszolni fog. Lelkük megelégszik a kietlen pusztaságban, és olyanok lesznek, mint a megöntözött kert, amelynek vize nem fogy el. (Testimonies, II, 29.)

Az Istennel, Jézus Krisztussal és a szent angyalokkal való közösségben mennyei légkör övezi őket. Olyan légkör, amely egészséget ad a testnek, megélénkíti az értelmet és örömmel tölti be a lelket. (Testimonies, VI, 306.)

Az az öröm, hogy jót teszünk másokkal, olyan melegséggel tölt el bennünket, ami átáramlik idegeinken, gyorsítja a vérkeringésünket, szellemi és testi egészséggel ajándékoz meg bennünket. (Testimonies, IV, 56.)

Erő – Tiltsuk csak meg az erős embernek a munkát, mindjárt el fog gyengülni. A gyülekezet, amely kivonja magát a másokért viselt felelősség alól, amely elzárja a szívét másoktól, hamarosan lelki legyengülést fog tapasztalni. A munka által marad erős az erős. Hasonlóképpen a lelki munka, a fáradozás, a teherviselés fogja erővel betölteni Krisztus gyülekezetét. (Testimonies, II, 22.)

Békesség – A másokért élés által édes megelégedésben lesz részük, s olyan belső békét tapasztalnak meg, amely önmagában is bőséges jutalom. Mikor az a magasrendű és nemes vágy hajtja őket, hogy jót tegyenek másokkal, az élet sokféle kötelességének teljesítésében valódi örömöt fognak találni. Ez pedig többet hoz majd minden földi jutalomnál; hiszen minden hűséges és önzetlen kötelességteljesítést észrevesznek az angyalok, és ott fognak ragyogni az egyes életekről vezetett feljegyzésekben. (Testimonies, II, 132.)

Örök élet – Az igazán keresztény ember azzal, hogy buzgó és figyelmes erőfeszítéseket tesz a rászorulók megsegítésére, az Isten és a felebarátai iránti szeretetét bizonyítja. Elveszítheti az életét a szolgálatban, de amikor Krisztus visszajön, hogy összegyűjtse ékszereit, újra megtalálja azt. (Testimonies, IX, 56.)

Az örökkévalóság küszöbén állva halljátok meg a kedves üdvözlést, amely azokhoz szól, akik ebben az életben együttműködtek Krisztussal, és kiváltságnak és megtiszteltetésnek tartották, hogy szenvedhetnek érte… Ott a megváltottak köszöntik majd azokat, akik a felemeltetett Üdvözítőhöz vezették őket. Egyesülni fognak majd annak dicsőítésében, aki meghalt azért, hogy emberi lények elnyerhessék az Isten életéhez hasonlítható életet. A harc lezárult. Minden megpróbáltatás és küzdelem véget ért. Amikor a megváltottak Isten trónja köré állnak, győzelmi ének tölti be az egész mennyet. Mind együtt zengik a boldog éneket: „Méltó, méltó a megöletett Bárány, aki megváltott bennünket Istennek.” (The Ministry of Healing, 506–507.)

Ha a feljegyzések azt bizonyítják, hogy ilyen volt az életük, vagyis gyengédség, önmegtagadás és jótékonyság jellemezte őket, akkor hozzájuk is szól majd a boldogító biztosíték és áldó szózat Krisztustól: „Jól vagyon… Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Testimonies, III, 525.)

Az egyház most küzdő egyház. Jelenleg egy sötétségben veszteglő, majdnem teljesen bálványimádásba merült világgal állunk szemben. De közeleg a nap, amikor a harc véget ér, és az egyház győzni fog. Isten akarata lesz meg a földön, miként a mennyben is. Az üdvözültek a menny törvényén kívül mást nem fognak ismerni. Mindnyájan ugyanannak az eggyé vált boldog családnak lesznek a tagjai, magukra öltve Krisztus igazságának – a dicsőítésnek és hálaadásnak – a palástját. Az egész természet a maga páratlan szépségében dicsőítéssel és imádattal adózik Istennek. A világ a menny fényében fürdik majd. A Hold fénye olyan lesz, mint a Nap fénye, és a Nap hétszerte fényesebb lesz a mostaninál. Az évek boldogságban peregnek majd. E kép felett a hajnalcsillagok együtt énekelnek, és Isten fiai örömükben kiáltanak fel, miközben Isten és Krisztus együtt hirdeti ki: „Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé.” (The Ministry of Healing, 504.)

Öröm – Krisztus munkásainak az a jutalma, hogy bemehetnek az ő örömébe. Abba az örömbe, amelyre maga az Üdvözítő is sóvárogva tekint előre, ahogy azt az Atyához intézett kérésében is kifejezte: „Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek.” (Testimonies, VI, 309.)

Földi életünkben, bármennyire határok közé szorítja is azt a bűn, a legnagyobb öröm és a legmagasabb rendű nevelés a szolgálatban van. Eljövendő állapotunkban is, amikor a bűnös ember által támasztott gátló tényezők nem lesznek már, legnagyobb örömünket a szolgálatban leljük: abban, hogy bizonyságot tehetünk, és valahányszor bizonyságot teszünk, újra és újra megtanulhatjuk, hogy mi „eme titok dicsőségének gazdagsága… hogy Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége”. (Education, 309.)

Osztoznak Jézus szenvedéseiben, és osztoznak majd a megjelenő dicsőségben is. Egyek vele az ő munkájában, együtt ürítik ki vele a bánat poharát, így részt kapnak az öröméből is. (Thoughts From the Mount of Blessing, 27.)

A magvetés gyümölcse – A Szentlélektől kapott valamennyi ösztökéje, ami jóra és Istenhez vezeti az embereket, feljegyzésre kerül a mennyei könyvekben, s az Úr napján mindannak, aki a Lélek munkálkodásának eszközül adja magát, megadatik saját szemével látni azt, mit hozott az élete másoknak. (Testimonies, VI, 310.)

Amikor a megváltottak Isten előtt állnak, drága lelkek hallják majd, ahogy a nevüket szólítják, akik azért lehetnek akkor ott, mert valaki hűségesen és türelmesen munkálkodott értük, mert valaki kérlelte és meggyőzte őket, hogy meneküljenek erősségükhöz. Ily módon akik e világban együtt munkálkodtak az Úrral, elnyerik jutalmukat. (Testimonies, VIII, 196–197.)

Milyen nagy öröm lesz ott, amikor a megváltottak találkoznak és üdvözölhetik azokat, akik érettük terhet hordoztak! Akik pedig úgy élték le az életüket, hogy nem maguknak kedveztek, hanem hogy áldására legyenek a szerencsétlen embereknek, akiknek olyan kevés örömük volt a földi életben – milyen megelégedettséggel tölti el őket! Megértik az ígéretet: „És boldog leszel, mivelhogy nem fizethetik vissza néked, mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.” (Gospel Workers, 519.)

A mennyben viszont fogjuk látni azokat az ifjakat, akiken segítettünk, akiket meghívtunk magunkhoz, akiknek utat mutattunk a kísértések idején. Látni fogjuk majd arcukon, amint visszatükrözik az Isten dicsőségének világosságát. (Testimonies, VI, 348.)

Az üdvösség nagyszerű terve abban áll, hogy Krisztus és a mennyei angyalok munkatársai legyünk! Milyen egyéb munka érhet fel ezzel! Minden egyes megmentett lélek újabb és újabb dicsőséget hoz Istennek, amit ő visszatükröz egyrészt a megmentett emberre, másrészt arra, aki az ő megmentésének eszköze volt. (Testimonies, II, 232.)

A megváltottak találkoznak majd azokkal, illetve felismerik azokat, akiknek figyelmét a felemeltetett Megváltóra irányították. Mily fenséges beszélgetéseket folytatnak egymással! „Bűnös voltam – mondja az egyik –, Isten és reménység nélkül való a világban, te pedig eljöttél hozzám, és figyelmemet az Üdvözítőre, mint egyedüli reménységemre irányítottad. Hittem benne, megbántam bűneimet, és előkészültem arra, hogy szentjeivel együtt lehessek a mennyben Krisztus Jézusban.” Mások pedig azt mondják: „Pogány voltam, pogány vidéken éltem. Te otthagytad barátaidat és hazádat, és eljöttél hozzám; tanítottál engem arra, hogyan találhatom meg Jézust, és hogyan higgyek benne, az egyedül igaz Istenben. Leromboltam bálványaimat és Istent imádtam, akit most színről színre láthatok. Megmentett, örökre megmentett, hogy örökké láthassam azt, akit szeretek! Akkor csak hitszemeimmel láthattam, most azonban úgy láthatom őt, amint van. Most kifejezhetem hálámat üdvözítő kegyelméért annak, aki szeretett engem és vérével mosott meg a bűneimtől.” (Gospel Workers, 518.)

Mások azoknak mondanak hálát, akik enni adtak az éhezőknek, a mezíteleneket pedig felruházták. „Amikor lelkem a kétségbeesés miatt hitetlenségbe süppedt – mondják –, akkor az Úr elküldött téged hozzám, és te a vigasz és reménység szavait szóltad hozzám. Gondoskodtál testi szükségleteimről, Isten szavához vezettél engem, tudatára ébresztettél lelki ínségemnek. Úgy bántál velem, mint a testvéreddel. Együtt éreztél velem bánatomban, felemelted összetört, megsebzett lelkemet úgy, hogy megragadtam Krisztusnak a megmentésemre felém nyúló kezét. Tudatlanságomban türelemmel oktattál, hogy Atyám van a mennyben, aki gondoskodik rólam. Felolvastad a Szentírás drága ígéreteit. Hitet ébresztettél bennem, hogy Isten meg akar menteni. A szívem meglágyult és összetört, ahogy Krisztus értem hozott áldozatán elmélkedtem. Éhség támadt bennem az élet kenyere után, és az igazság értékes lett számomra. Itt vagyok, megmentve, örökre megmentve, hogy mindig az ő jelenlétében élhessek, és imádhassam őt, aki az életét adta értem.” (Gospel Workers, 518–519.)

Amikor az eljövendő Szabadító várásával eltöltött idő túl hosszúnak tűnik; amikor a bánattól meggörnyedve és a terhek alatt nyögve, türelmetlenül várjuk megbízatásunk lejártát, és szeretnénk becsületes módon megkapni a bérünket, emlékezzünk arra – és ez az emlékezés csendesítsen el minden zúgolódást –, hogy Isten azért hagyott bennünket a földön, hogy viharokkal és küzdelmekkel találjuk szembe magunkat, tökéletesítsük a keresztény jellemet, hogy jobban megismerjük Istent, a mi Atyánkat, és Krisztust, a mi idősebb testvérünket. Továbbá, hogy munkálkodjunk a Mester szolgálatában, sok lelket nyerve Jézusnak, hogy majd örömteli szívvel fogadhassuk a szavakat: „Jól vagyon, jó és hű szolgám… menj be a te uradnak örömébe.” (Review and Herald, 1881. október 25.)

Légy béketűrő keresztény katona. Egy kevés idő még, és eljön, nem késik. A gyötrelmes várakozás, az éber vigyázás és a gyász éjszakájának hamarosan vége. A jutalmat nemsokára megkapjuk, örök világosságra virradunk. Nincs most idő az alvásra – nincs idő arra, hogy átadjuk magunkat a haszontalan sajnálkozásoknak. Aki most netán elszenderedik, az a jó cselekvésének drága alkalmait mulaszthatja el. Adva van nekünk a drága kiváltság, hogy a nagy aratásban kévéket gyűjthessünk; és minden egyes megmentett lélek újabb és újabb csillag lesz Jézus, a mi imádandó Megváltónk koronáján. Ki akarná hát most levetni magáról a páncélját, amikor már csak egy kevés ideig kell kitartani a háborúban, újabb diadalokat arathatunk és újabb győzelmi jelvényeket szerezhetünk az örökkévalóságra? (Review and Herald, 1881. október 25.)