Az engedékeny rokonok nehézséget jelentenek — Legyetek óvatosak, hogy kire bízzátok gyermekeitek nevelését, mert senki nem menthet fel titeket Isten adta felelősségetek alól. Sok gyermek romlását okozta a rokonok és barátok beavatkozása a nevelésbe. Az anyák soha ne engedjék, hogy nővérük vagy anyjuk beleavatkozzék bölcs nevelésükbe. A nagymamák, még ha annak idején a legjobb nevelők voltak is, tíz esetből kilencszer már elrontják lányuk gyermekeit túlzott engedékenységükkel és indokolatlan dicséreteikkel. Az anya minden türelmes erőfeszítése hiábavalóvá válik az ilyen bánásmód hatására. Közmondásos, hogy a nagyszülők általában alkalmatlanok unokáik fölnevelésére. Férfiak és nők egyaránt tiszteljék szüleiket és alkalmazkodjanak hozzájuk, de a saját gyermekeik nevelésében az irányítás gyeplőjét nekik kell a kezükben tartaniuk.

Amikor nevetnek a tiszteletlenségen vagy indulatosságon — Akárhová megyek, fájdalommal látom, mennyire elhanyagolják az otthoni fegyelmezést. Megengedik a kisgyermekeknek, hogy visszabeszéljenek, tiszteletlenül és arcátlanul viselkedjenek, és olyan szavakat használjanak, amelyeket egyetlen gyermeknek sem volna szabad a felnőttekhez szólnia. A szülőknek, akik mindezt elnézik, sokkal jobban kellene szégyenkezniük, mint gyermekeiknek. A pimaszságot soha, egyetlen esetben sem volna szabad megengedni. Mégis az apák, anyák, nagynénik és nagybácsik, nagypapák és nagymamák együtt nevetnek a mindössze egyéves, apró kis teremtmény indulatosságán. Így aztán folytatódnak a tiszteletlenség és csökönyösség megnyilatkozásai, s a szokások az évek múlásával egyre erősödnek, mígnem a gyermek úgy nő fel, hogy ellenszenvessé válik a körülötte élőknek.

Amikor ellenzik a rendreutasítást — Megborzongok, ha arra gondolok, hogy az anyák milyen kevéssé érzékelik a rájuk bízott felelősség súlyát! Látják, amint Sátán dolgozik akaratos gyermekeikben már néhány hónapos korukban, és már-már úgy tűnik, teljesen megszállja őket. Mégsem tesznek semmit, mert akad a házban egy nagymama, egy nagynéni vagy akár egy jóindulatú rokon, barát, aki elhiteti a szülőkkel, hogy kegyetlenség lenne rendreutasítani egy ekkora emberkét. Ám az igazság ennek éppen az ellenkezője: a legnagyobb kegyetlenség hagyni, hogy Sátán uralja drága, tehetetlen kis gyermeküket. Meg kell dorgálni a gonoszt, s meg kell törni a gyermek feletti uralmát. Ha javításra van szükség, legyetek hűségesek, legyetek igazak. Isten szeretete, s a gyermek iránt érzett őszinte szánalom a kötelesség hűséges teljesítéséhez fog vezetni.

Egy családi közösség zavarai — Nem a legjobb megoldás, ha két-három család, amelyeket rokoni szálak fűznek össze, néhány mérföldön belül telepszik le egymástól, mert ennek nem lesz jó hatása a család tagjaira. Az egyik ügye mindenki ügyévé válik. A nehézségek és bajok, amelyekkel többé-kevésbé minden családnak szembe kell néznie, s amelyeket - ha csak lehet - a családi körön belül kellene tartani, átterjednek az egész rokonságra, s kihatnak még a vallásos összejövetelekre is. Vannak dolgok, amelyeket nem lenne szabad másoknak megtudni, bármennyire barátságosak, vagy bármilyen közeli rokonok is. A család tagjainak és a családoknak külön kell ezeket elhordozniuk. Ám ha ez a néhány család közeli kapcsolatban él, ha nap mint nap érintkeznek, ez legtöbbször aláássa azt a méltóságot, amelyet pedig minden családnak fenn kellene tartania. Amikor az intések és korholások kényes kötelességét végzik, az a veszély fenyeget, hogy megsértik az érzelmeket, hacsak nem a legmesszebbmenő gyöngédséggel és tapintatossággal járnak el. A legpéldásabb jellemek is hajlamosak a tévedésekre, ezért nagyon óvakodnunk kell, nehogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk az apró dolgoknak.

Az ilyen családi és gyülekezeti kapcsolat nagyon kellemes lehet a természetes érzéseknek, mégis, mindent figyelembe véve, nem a legmegfelelőbb a kiegyensúlyozott keresztény jellem kialakításához. Sokkal boldogabb lenne mindenki, ha távolabbra költöznének egymástól, és csak alkalomadtán érintkeznének, így az egymásra gyakorolt jó befolyásuk a tízszeresére növekedne.

Mivel ezek a családok házasságok által összefonódtak, és mert szüntelenül egymás társaságában forognak, mindannyian ismerik a többiek mulasztásait, hibáit, s kötelességüknek is tartják, hogy javítgassák azokat. E rokonok valóban szeretik egymást, ezért olyan apróságok is elszomorítják őket, amelyeket észre sem vennének azokban, akiket nem ismernek olyan közelről. Súlyos fájdalmakat viselnek el, mert némelyikük úgy érzi, nem bánnak vele úgy, mint a többiekkel, s nem részesítik annyi figyelemben, amennyit megérdemelne. Olykor kicsinyes féltékenykedések ütik fel a fejüket, s még a jelentéktelen dolgokat is hallatlanul felfújják. Ezek az apró félreértések és kicsinyes viszályok nagyobb szenvedést okoznak, mint a más forrásból fakadó próbák.