"És békesség lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban..." (Ésa 33:6).

Az igazi nevelés nem becsüli le a tudományos ismeretet vagy az irodalmi műveltséget, de a tájékozottságnál többre értékeli az erőt, az erőnél a jóságot; a szellemi ismeretnél a nemes jellemet. A világnak nem annyira nagy eszű, mint inkább nemes jellemű emberekre van szüksége. Olyan férfiakra van szüksége, akiknek képességeit szilárd elvek kormányozzák!

"A bölcsesség kezdete ez: szerezz bölcsességet..." (Péld 4:7). Az igazi nevelés ezt a bölcsességet kerüli. Megtanít nemcsak egyetlen, hanem minden erőnk és képességünk helyes felhasználására: így betölti kötelezettségeink egész körét önmagunk, a világ és Isten iránt.

A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, szükség erre, mint most! Egyetlen korábbi generáció sem volt szembeállítva olyan fontos feladatokkal, és fiatal férfiakkal és nőkkel sohasem kellett szembenézniük oly nagy veszélyekkel, mint ma! És ezekben a mai valóságos időkben milyen irányú a nevelés? Milyen indítóokból hangoznak felhívások a leggyakrabban? Önzésből!

Amit ma nevelésnek neveznek, sokszor nem más, mint a fogalom elferdítése. Az igazi nevelés ellensúlyozza az önző becsvágyat, a hatalmi törekvést, az emberiség jogainak és szükségletének semmibevevését, amely az emberiség átkát jelenti. Isten tervében minden ember számára van hely. Mindenkinek fejlesztenie kell képességeit a legmagasabb fokig; és ha hűségesek, akkor legyen bár képességük kevés vagy sok, tiszteletet érdemelnek. Nem bölcsek azok, akik "magukat magukhoz mérvén... magukat ajánlják" (2 Kor 10:12). Mindazt, amit cselekszünk, tegyük azzal az erővel, amelyet Isten ád (1 Pét 4:110). "Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáljatok" (Kol 3:23-24). Értékes az a szolgálat és az a nevelés, amelyet ezeknek az elveknek megvalósítása által nyerünk. Azonban sok nevelés, amelyet ma nyújtanak, nagyon különbözik ettől! A legkoraibb gyermekkortól fogva versengésre és vetélkedésre buzdít és az önzést táplálja, mely minden rossznak a gyökere.

Így keletkezik a versengés az első helyért, amely a "magolás" rendszeréhez, bizonyos dolgok gépies betanulásához vezet. Ez sok esetben tönkreteszi az emberek egészségét és használhatatlanná teszi őket. Sokakat a versengés becstelenségre juttat. A becsvágy és az elégedettség ápolása által megkeserítik életüket, és megtöltik a világot azzal a nyugtalan, lázadó lelkülettel, amely állandó fenyegetést jelent a társadalomra nézve.

Nemcsak az alkalmazott módszerek jelenthetnek veszélyt, hanem a tanulmányok tárgya is.

Milyen feladatoknál időznek az ifjúság gondolatai életük legfogékonyabb éveiben? Milyen forrásból kell meríteni a tanulónak a nyelv és irodalom tanulásánál? A pogányság kútjaiból; abból a forrásból, amelyet a régi pogányság romlottsága táplált. Megparancsolják nekik, hogy olyan szerzőket tanulmányozzanak, akikről kétségtelenül kijelenthető, hogy nem tisztelik az erkölcs alapelveit.

Mily sok legújabb kori szerzőről mondhatnánk el ugyanezt! Lehet, hogy ezeket az írókat nem érheti az erkölcstelenség vádja, azonban könyveik mégis hemzsegnek a sok gonoszságtól!

Könyveikben nyelvezetük szépségének álruhája mögé rejtik annak valódi rútságát, amely különben elriasztaná az olvasót. Ezrek idejét, erejét és önfegyelmét rabolják el, amelyre pedig szükségük lenne az élet komoly küzdelmeiben.

A tudomány kutatásai közben hasonlóképpen veszély fenyegeti a tanulót. A fejlődéstan és az azzal rokon tévedéseket minden szinten - óvodától egyetemig - tanítják. Ily módon a tudományok - amelyeknek Isten ismeretét kellene közvetíteniük - a tanulmányok során összekeverednek az emberek elgondolásaival és elméleteivel, és így hitetlenségre vezetnek.

Még a Biblia tanulmányozásának az a módja is - ahogyan az iskolákban gyakorolják - megrabolja a világot Isten Igéjének felbecsülhetetlen kincseiről. Az úgynevezett "magasabb kritika" bomlasztó hatásával, feltételezéseivel és hamisításaival aláássa a Bibliába, mint isteni kinyilatkoztatásba vetett hitet. Isten Igéjét megfosztja az emberi életet irányító, felemelő és átformáló hatalmától.

Amikor az ifjúság kilép a világba, hogy szembeszálljon a bűn csábításaival, a pénzszerzés szenvedélyével, a szórakozásokkal, a mértéktelenséggel, a fényűzéssel, a túlzásokkal, a szélsőségekkel, a csalásokkal, a rablásokkal, és a romlással - milyen tanításokkal kell találkoznia?

A spiritizmus azt tanítja, hogy az emberek el nem bukott félistenek, ezért "mindegyik maga fogja megítélni önmagát, és az igazi ismeret az embereket minden törvény fölé emeli; minden elkövetett bűn ártatlan dolog, mert minden helyes, és Isten nem kárhoztat semmit". A legaljasabb embereket úgy mutatja be, hogy a mennyben vannak, és a legnagyobb felmagasztalásban részesültek. Így a spiritizmus ezt tanítja: "Nem számít mit cselekszel, élj ahogy neked tetszik, mindenhogyan a menny lesz otthonod!" Elhiteti a tömegekkel, hogy testi kívánságuk a legfőbb törvény, amely teljes szabadságot a minden embernek, és mindenki csak önmagának felelős cselekedeteiért.

Az ilyen tanítás milyen védelmet tud nyújtani az erény számára, különösen az életút kezdetén, amikor a legerősebbek az érzelmi felindulások, és a legnagyobb szükség van az önmegtartóztatásra és az erkölcsi tisztaságra? Mi gátolja meg, hogy a világ egy második Sodomává váljon?

Ugyanakkor a forradalom igyekszik elseperni minden törvényt, nemcsak az isteni, hanem az emberi törvényeket is. A gazdagság és hatalom központosítása, a kisebb meggazdagodásra irányuló egyesülése a többi rovására, a szegények egyesülése érdekeik és igényeik védelmében, a nyugtalanság, a vérontás és a lázadás szelleme, ugyanazoknak a tanoknak a terjedése, amelyek a francia forradalomhoz vezettek, mind arra irányulnak, hogy az egész világot olyan küzdelembe sodorják, mint amely Franciaországot sújtotta.

Ilyen befolyással kell szembeszállni mai ifjúságunknak. Csak akkor állhatnak meg ekkora felfordulás közepette, ha most fektetik le jellemük szilárd alapjait.

Minden nemzedékben és minden országban a jellem igazi mintája és alapja: az isteni törvény: "... Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből... és a te felebarátodat, mint magadat" (Lk 10:27). Az a nagy alapelv, amely Megváltónk életében és jellemében megnyilvánult, az egyetlen biztos alap és az egyetlen biztos vezető.

"És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcsességben és tudományban..." (Ésa 33:6). Arról a bölcsességről és tudományról van itt szó, amelyet egyedül Isten Igéje közölhet.

Most is olyan igazak ezek a szavak, mint amikor Izraelt az Isten parancsolatai iránti engedelmességre szólították fel: "Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt..." (5 Móz 4:6).

Itt van az egyén feddhetetlenségének, az otthon tisztaságának, a társadalom jólétének és a nemzet szilárdságának védelme. Az élet minden baja, veszedelme és küzdelmei közepette az egyetlen biztos szabály, hogy cselekedjük azt, amit Isten mond: "Az Úrnak rendelései helyesek..." (Zsolt 19:9)! "... Aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké" (Zsolt 15:5).