"... Amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, balgatag szívük megsötétedett" (Róm 1:28. 21.)

Isten ártatlannak és szentnek teremtette ősszüleinket, mégsem zárta el előlük a gonosz cselekvésének lehetőségét. Úgy is megteremthette volna őket, hogy ne álljon hatalmukban követelményeinek áthágása, viszont akkor jellemük nem fejlődött volna. Kikényszerített szolgálat lett volna ez, azért Isten megadta nekik a választás hatalmát: engedelmesség vagy engedetlenség. Kipróbálta hűségüket és szeretetüket, mielőtt elnyerték volna a kiváltságokat.

Az Édenkertben ott volt "a jó és gonosz tudásának fája..." És az Úr megparancsolta az embernek, mondván: "... A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél..." (1 Móz 2:16-17). Isten akarata az volt, hogy Ádám és Éva ne ismerjék meg a gonoszt. Visszatartotta tőlük a gonosznak, a bűnnek ismeretét és következményeit. A jó megismerésének lehetősége biztosítva volt számukra, de a bűn ismeretét és annak következményeit: a keserves munkát, a félelmetes gondot, a csalódást és a bánatot, a fájdalmat és halált Isten szeretete eltakarta előlünk.

Isten az ember javát akarta, Sátán pedig a romlásra tört. Éva semmibe vette az Úrnak a tiltott fára vonatkozó figyelmeztetését és közelébe merészkedett, ebben a pillanatban felvette a kapcsolatot ellenségével. Felébredt érdeklődése és kíváncsisága; Sátán pedig igyekezett rábírni őt arra, hogy megtagadja Isten szavát, és bizalmatlanságot keltsen benne bölcsessége és jósága iránt. Az asszonynak a tudás fájával kapcsolatos állítására, hogy: "... azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok" a kísértő így válaszolt: "... Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói (1 Móz 3:3-5).

Sátán igyekezett úgy feltüntetni, hogy a jónak gonosszal vegyes ismerete áldás lesz számukra. Isten valami nagy dolgot tartott vissza tőlük, eltiltván tőlük egyetlen fa gyümölcsét. Hangoztatta, hogy Isten tiltotta meg a fogyasztásukat, mert csodálatos bölcsességet és erőt nyújtanak ezek a gyümölcsök, és így megakadályozza őket a magasabbrendű fejlődésben és a nagyobb boldogság elérésében. Kijelentette, hogy ő is evett a tiltott gyümölcsből, ennek következtében elnyerte a beszéd adományát, azért ha ők is ennének belőle, a létnek magasabb fokára emelkedhetnének, és szélesebb körű ismeretekhez juthatnának.

Sátán azt állította, hogy nagy nyereség van a tiltott fa gyümölcsében, de azt nem árulta el, hogy őt törvényszegése miatt levetették a mennyből. Hamisságát úgy elegyítette az igazság látszatával, hogy Éva - miután Sátán körülhízelegte, elámította és megfosztotta józan gondolkodásától - nem vette észre a csalást. Megkívánta azt, amit Isten megtiltott. Kétségbe vonta Isten bölcsességét; elvesztette a hitet, az ismeret kulcsát.

Éva úgy látta, hogy "a fa jó az eledelre", kellemes a szemnek, kívánatos a bölcsesség elnyerésére, vett a gyümölcsből és evett. Hálásan ízlelgette, és amint evett, máris megelevenítő erőt érzett magában és azt képzelte, hogy a létezésnek egy magasabb fokára jutott el. Ő maga áthágta a törvényt és azonnal férje kísértője lett, és "... az is evék" (1 Móz 3:6).

Az ellenség így szólt: "... megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (1 Móz 3:5). Szemeik valóban megnyíltak, de milyen szomorú tapasztalat volt ez! A gonosznak ismerete, a bűnnek átka volt mindaz, amit a törvényszegők nyertek. A gyümölcsben magában semmi ártalmas nem volt, és Éva bűne nemcsak annyi, hogy engedett étvágyának. Bizalmatlanság Isten jóságával szemben, kételkedés szavaiban és tekintélyének megvetése tette ősszüleinket törvényszegővé, és behozta a világba a bűn ismeretét. Ez nyitotta meg az ajtót a hamisság és tévelygés minden változatának.

Az ember mindent elvesztett, mert inkább hallgatott a csalóra, mint Arra, aki az Igazság, aki egyedül bír értelemmel. A gonosz és jó összekeveredése által az ember elméje összezavarodott, szellemi és lelki képességei megbénultak. Többé nem tudta értékelni a jót, amelyet Isten oly bőkezűen nyújtott számára.

Ádám és Éva a gonosz tudását választották, és ha valamikor vissza is nyerik elveszett régi állapotukat, a saját maguk által előidézett kedvezőtlen körülmények között kell majd visszaszerezniük. Nem lakhattak tovább Édenben, mert az tökéletességében nem taníthatta volna tovább őket azokra a leckékre, melyek megtanulása lényeges volt számukra. Kimondhatatlan szomorúsággal mondtak búcsút szép környezetüknek és eltávoztak, hogy a földön lakozzanak, amelyre már a bűnnek átka telepedett.

Isten így szólt Ádámhoz: "... Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad... ... Töviset és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz" (1 Móz 3:17-19).

Habár a földet átok sújtotta, még mindig az ember tankönyve lehetett. Most már azonban nemcsak a jót szemléltette, mert a gonosz mindenütt jelen volt. Megfertőzte, megrontotta a földet, a tengert és a levegőt. Ahol egykor csak Isten jelleme és ismerete mutatkozott meg, most Sátán jelleme és gonosz ismerete is ott olvasható. A természetből - amely most a jó és gonosz ismeretét egyaránt kinyilvánította - bűnének következményeképpen az embernek állandóan figyelmeztetéseket kellett kapnia.

A hervadó virágokban és a hulló falevelekben Ádám és felesége megfigyelhették az elmúlás első jeleit. Élénken emlékeztek arra a szomorú tényre, hogy minden élőlénynek meg kell halnia. Még a levegő is - amelytől életünk függött -, megtelt a halál csíráival.

Állandóan elveszett birodalmukra gondoltak. Az alacsonyabbrendű teremtmények között Ádám királyként állott, és ameddig hű volt Istenhez, az egész teremtett világ elismerte uralmát. Amikor megrontotta a törvényt, elvesztette uralmát. A lázadás szelleme, amelyet ő bocsátott be a földre, kiterjedt az állatvilágra is. Így nemcsak az ember élete, hanem az állatok természete, a mezők füve, sőt még a belélegzett levegő is, mind a gonosz tudásának szomorú tanításáról beszélt.

Isten mégsem adta át az embert az általa választott rossz következményeinek. A Sátán számára kijelentett ítélet az ember megváltozását is közölte: "Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között", - mondta Isten - "a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1 Móz 3:15). Ez az ítélet ősszüleink füle hallatára hangzott el, ígéret volt egyben számukra. Mielőtt a tövisről és bogáncsról, a fáradságos munkáról és a szomorúságról hallottak, amely osztályrészük lesz, vagy a porról ahová vissza kell térniük, azokat a szavakat hallották, amelyek reményt ébresztettek bennük. Mindazt, amit Sátán által elvesztettek, visszanyerhették Krisztusban.

Ezt a kijelentést a természet is megismétli számunkra. A bűn megrontotta ugyan földünket, mégsem csak a teremtésről beszél, hanem a megváltásról is. Habár a föld bizonyságot tesz az átokról a rothadás nyilvánvaló jelei által, még mindig gazdag és szép az életadó erő jeleinek kinyilvánításában. A fák elhullatják leveleiket, de tavasszal friss lombokkal pompáznak. A virágok meghalnak, hogy új szépségben viruljanak újra, és a teremtő erő minden megnyilvánulása azt a biztosítékot tárja elénk, hogy bennünket is újjáteremthet Isten "igazságban és valóságos szentségben" (Ef 4:24). A természet körforgása élénken idézi emlékezetünkbe nagy veszteségünket, de a remény követévé is válik.

A Gonosz kiterjedő birodalmában Atyánk szava is hallható, aki meghívja gyermekeit, hogy ismerjék fel a bűn természetét annak eredményeiben és következményeiben; arra figyelmezteti, hogy hagyják el a gonoszt; és a jó elfogadására hívja őket.