"Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett" (2 Kor 4:6).

A bűn elzárta az embert Istentől, azért a megváltás terve nélkül sorsa az Istentől való örök elszakadás, a vég nélküli éjszaka sötétsége lett volna. A Megváltó áldozata újra lehetővé tette az Istennel való érintkezést. Személyesen nem mehetünk Isten színe elé; bűnös állapotunkban nem láthatjuk arcát, azonban szemlélhetjük Őt és érintkezhetünk Vele Jézus, a Megváltó által. Isten dicsősége ismeretének világossága "Jézus Krisztus arcán" nyilatkozott meg (2 Kor 4:6) "Isten... Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2 Kor 5:19).

"És az Ige testté lett és lakozzék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal... Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága" (Jn 1:14.4). Jézus élete és halála megváltásunk ára. Ez nemcsak az élet ígérete számunkra, hanem annak is eszköze, hogy újra megnyíljanak számunkra bölcsességeinek kincsei: jellemének azok a feltártabb és magasabbrendű kinyilatkoztatásai, amelyeket az Éden szentjei is ismertek.

Mialatt Krisztus megnyitja a mennyet az ember számára, az általa közölt élet az ember szívét nyitja meg a menny számára. A bűn nemcsak Istentől zár el bennünket, hanem megsemmisíti lelkünkben mind a vágyat, mind az Ő megismerésére való képességet. A gonosznak az a munkája, hogy hatástalanná tegye Krisztus küldetését. Jézusnak van hatalma megeleveníteni és helyreállítani a lélek képességeit: az elsötétült elmét és a megrontott akaratot, amelyeket a bűn megbénított. Ő megnyitja számunkra a világegyetem gazdagságait, és közli velünk erejét, hogy felismerjük, és magunkévá tegyük ezeket a kincseket.

Krisztus a Világosság, "aki eljött a világba és megvilágosít minden embert" (Jn 1:9). Amiképpen Krisztus által minden embernek élete van, úgy általa minden lélek elnyeri az isteni világosság sugarait. Nemcsak a szellemi, hanem a lelki erő is ott él minden szívben az igazság felismerésére és a jó vágyára. E nemes törekvések ellen azonban egy ellenerő is küzd. A jó és gonosz tudásának fájáról való evés következményét minden ember tapasztalja. Természetében megvan a rosszra való hajlam, egy olyan kényszer, amelynek segítség nélkül nem tud ellenállni. E kényszer leküzdéséhez, annak az eszményképnek az eléréséhez, amelyet lelke legmélyén kizárólagosan értékel, csak egy erőben talál segítséget. Ez az erő Krisztus. Ezzel az erővel való együttműködés az ember legnagyobb szükséglete. Vajon ne ez legyen-e minden nevelés legmagasabb célkitűzése?

Az igazi nevelő nem elégszik meg másodrendű eredményekkel. Nem elégszik meg tanítványainak alacsonyabb színvonalával, mint amennyit azok elérhetnek. Nem elégedhet meg azzal, hogy csak technikai, fizikai ismereteket közöljön velük, hogy csak értelmes gazdasági szakemberekké, ügyes művészekké és eredményes szakmával rendelkezőkké tegye őket, hanem arra törekszik, hogy átitatódjanak az igazság, az eredményesség, a tisztelet, a feddhetetlenség és a tisztaság alapelveivel -, ezek tevékeny erővé teszik őket a társadalom megszilárdítására és felemelésére. Mindenekfelett azt kívánja, hogy megtanulják az élet nagy leckéjét: az önzetlen szolgálatot.

Ez az alapelv élő hatalom a jellem átalakítására, az Ő bölcsessége vezetésének elfogadására, mialatt a lélek megismeri Krisztust. Ha a tanulót ez az egység formálja, megtalálta a bölcsesség Forrását. Elnyerheti azt az erőt és képességet, hogy felismerje önmagában a legnemesebb eszméket. Íme itt állnak a legmagasabbrendű nevelés alkalmai ebben a világban, és e földi kiképzés által beléphet az örökkévalóság iskolájába.

A legmagasabb értelemben véve a nevelés munkája és a megváltás munkája egy, mert a nevelésben és a megváltásban is "más fundamentomot senki nem vehet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus (1 Kor 3:11). "Mert tetszett az Atyának, hogy őbenne lakozzék az egész teljesség" (Kol 1:19).

Az igazi nevelés a megváltozott feltételek mellett is még mindig alkalmazkodik a Teremtő tervéhez, és édeni oktatás tervéhez. Ádám és Éva az Istennel való közvetlen érintkezés által nyert tanítást. Mi pedig az Ő dicsősége ismeretének világosságát Jézus Krisztus arcán szemléljük.

A nevelés nagy alapelvei változatlanok. "Megingathatlanok örökké és mindvégig" (Zsolt 111:8), mert Isten jellemének alapelvei. A tanító legfőbb törekvése és állandó célja az legyen, hogy segítse a tanulót ezeknek az alapelveknek a megértésében és abban, hogy olyan viszonyba kerüljön Krisztussal, amely uralkodó hatalommá válik életében. Az a tanító, akinek ez a célja, az valóban Krisztus munkatársa, mint aki együttműködik Istennel.