"A szeretet nem cselekszik éktelenül..." (1 Kor 13:4-5).

Az udvariasság, az előzékenység értékét túl kevésre becsülik. Sokan, szívükben kedvesek, mégsem jó modorúak. Sokan, akik tiszteletet parancsolnak őszinteségükkel és becsületességükkel, sajnálatos módon nélkülözik a kedvességet. Ez a hiányosság elrontja saját boldogságukat is, és sokat levon a mások iránti szolgálatuk értékéből. Az élet sok kedves és áldásos tapasztalatát gyakran puszta meggondolatlanságból feláldozzák udvariasságuk miatt.

A vidámságot és udvariasságot különösen a szülőknek és tanítóknak kell ápolniuk. Mindnyájuknak legyen vidám arca, szelíd hangja, udvarias modora, mert ezek az erő alkotóelemei! A gyermekeket vonzza a vidám, örömteli magatartás, ezért legyetek irántuk kedvesek és akkor ők is ugyanezt a lelkületet fogják tanúsítani irántatok és egymás iránt.

Az igazi udvariasságot nem lehet megtanulni az illemszabályok puszta gyakorlása által. A helyes magatartásformát minden időben meg kell őriznünk. Az alapelveket ne áldozzuk fel másokra való tekintettel, alkalmazkodva a bevett szokásokhoz, mert az igazi udvariasság nem kívánja, hogy az elveket feláldozzák a szokásokért. Nem ismeri a faji megkülönböztetést! Az önbecsülésre és az emberi méltóság megbecsülésére, a nagy emberi testvériség minden tagjának tiszteletére tanít.

Veszedelmes dolog az is, ha túl nagyra értékeljük csupán a modort és a formaságokat, és ha a nevelésben túl sok időt fordítunk erre. A tevékeny erőfeszítéseket követelő élet, amelyet minden ifjútól elvárunk; a kemény, olykor kellemetlen munka, amelyet az élet megszokott kötelességei megkívánnak, és még inkább a fáradozások a tudatlanság és a nyomor enyhítéséért - mindezek kevés teret engednek a formai udvariasságnak.

Az igazi udvariasság, előzékenység lényege az, hogy tekintettel vagyunk másokra. Az a nevelés tartós, amelyik növeli a rokonszenvet és a kedvességet. Hibás az az úgynevezett műveltség, amely az ifjút nem teszi engedelmessé szülei iránt, amely nem ismeri el kiválóságaikat, nem tűri el hibáikat, nem segíti őket szükségükben, nem teszi őket méltányossá, gyengéddé, nagylelkűvé és segítőkésszé fiatal, idős és szerencsétlen iránt egyaránt.

A nemes gondolkodást és a valódi finom modort jobban megtanulhatjuk a mennyei Tanító iskolájában, mint az emberi szabályok egész sorának megőrzése által. Az Ő szeretete, amely átjárja szívünket, megadja azokat a finomító érintéseket, amelyek átalakítanak az Ő képmására. Ez a nevelés a mennyben született méltóságot és illemtudást közvetíti. Olyan kedves természetet és szelíd modort eredményez, amely sohasem hasonlítható össze a divatos társasági felületes csiszoltsággal.

A Biblia megkívánja tőlünk az udvariasságot, az előzékenységet. Sok szemléltető példát mutat be az önzetlenség lelkületéről, a szelíd kedvességről, a megnyerő természetről, amely az igazi udvariasságot jellemzi. Ezek a tulajdonságok Krisztus jellemét világítják meg előttünk. A világon bárhol megnyilatkozó minden gyengédség és udvariasság azokban is, akik nem ismerik Krisztust, Tőle származik, és Ő azt kívánja, hogy ezek a jellemvonások tökéletesen visszatükröződjenek gyermekeiben. Krisztus szándéka az, hogy az emberek bennünk szemléljék az Ő szépségét.

Az illemről írt legértékesebb értekezést az a felbecsülhetetlen tanítás, amelyet Megváltónk adott a Szentlélek kijelentése által Pál apostol szavain keresztül, s amelyet kitörölhetetlenül be kell írni minden ifjú és öreg szívébe:

"... amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást" (Jn 13:34).

"A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr"

(1 Kor 13:4-7).

A másik értékes kegyelmi ajándék, amelyet gondosan ápolnunk kell: a tisztelet. Az Isten iránti valódi tisztelet magában hordja Isten végtelen nagyságának és jelenlétének érzetét. A Láthatatlan iránti eme érzület minden gyermek szívére mély hatást kell, hogy gyakoroljon! A gyermeket meg kell tanítsuk arra, hogy az ima és az istentisztelet óráját szentnek tekintse, mivel Isten van ott jelen! Amikor magatartásában és viselkedésében tisztelet nyilvánul meg, akkor Isten iránti tisztelete is tovább mélyül.

Jó lenne, ha ifjú és idős egyaránt tanulmányozná, elmélkedne róla és gyakran megismételné a Szentírás azon szavait, amelyek elmondják hogyan tekintsék azt a helyet, amelyet Isten az Ő különleges jelenlétével tüntetett ki.

Az égő csipkebokornál Isten megparancsolta Mózesnek: "... oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld" (2 Móz 3:5).

Jákob az angyal látomásának szemlélése után így kiáltott fel: "... nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja" (1 Móz 28:17).

"... az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!" (Hab 2:20).

"Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!" (Zsolt 95:3.6).

"... ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!" (Zsolt 100:3-4).

Tiszteletet kell tanúsítanunk Isten neve iránt. Soha ne ejtsük ki nevét könnyelműen vagy meggondolatlanul! Még imában is kerülnünk kell az Ő nevének gyakori vagy szükségtelen ismétlését! "Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az!" (Zsolt 99:3). Az angyalok az Úr nevének említésekor eltakarják arcukat. Akkor nekünk, elbukott, bűnös embereknek mekkora tisztelettel kellene ajkunkra vennünk az Ő nevét!?

Tisztelnünk kell Isten Igéjét! Ne használjuk közönséges célra, és ne kezeljük soha hanyagul! A Szentírást soha ne idézzük tréfából, és ne használjuk fel humoros mondásokra! A nyomtatott Ige iránt tiszteletet kell tanúsítanunk! "Az Istennek teljes beszéde igen tiszta... ; ... mint földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva" (Péld 30:5; 12:7).

Mindenekelőtt tanítsuk meg a gyermekeket arra, hogy az igazi tisztelet az engedelmességben nyilvánul meg. Isten nem parancsolt semmi lényegtelent és az iránta való tiszteletnek egyetlen kinyilvánítása sem tetszik annyira Neki, mint az engedelmesség.

Tiszteletet kell tanúsítani Isten képviselői: a lelkészek, a tanítók és a szülők iránt, akiket az Úr arra hívott el, hogy helyette szóljanak és cselekedjenek. Az irántuk tanúsított tisztelet által Istent tiszteljük.

Isten különösen fontosnak tartja, hogy gyengésen tiszteljük az öregeket, ezért így szól: "Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik" (Péld 16:31). Megvívott harcokról, győzelmekről, elviselt terhekről és leküzdött kísértésekről beszél az Ige. Fáradt lábakról, amelyek közelednek a nyugalmuk felé; olyan helyekről, amelyek nemsokára megüresednek. Segítsetek a gyerekeknek abban, hogy elmélkedjenek erről! Akkor egyengetni fogják az idősek útját udvariasságuk és tiszteletük által, és saját fiatal életük is kedvesebb és szebb lesz, mivel ügyelnek eme parancsolatra: "Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg..." (3 Móz 19:32).

A szülőknek és tanítóknak jobban kell értékelniük azt a felelősséget és tekintélyt, amelyet Isten adott nekik, amikor a gyermekek számára az Ő képviselőivé tette őket! Mindennapi életünkben megnyilatkozó jellemünk világossá teszi majd a gyermekek előtt Isten szavait:

Amilyen könyörülő az atya a fiaihoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt (Zsolt 103:13). "Mint férfit, akit anyja vigasztal, akként vigasztallak titeket..." (Ésa 66:13).

Boldog az a gyermek, akiben ezek a szavak szeretetet, hálát és bizalmat ébresztenek, akinek a szülők és a tanító gyengesége, igazságossága és hosszútűrése Isten szeretetét, igazságosságát és hosszútűrését mutatja be! Boldog az a gyermek, aki földi védelmezői iránti bizalma, engedelmessége és tisztelete által megtanul bízni, engedelmeskedni és tiszteletet tanúsítani Isten iránt! Aki gyermekének vagy tanítványának ilyen ajándékot nyújt, ezzel együtt minden idők minden gazdagságánál sokkal értékesebb kincset áraszt. Oly kincset adományoz, amely az örökkévalóságban is megmarad.