"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága..." "...higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek" (Zsid 11:1; Mk 11:24).

A hit bizalom Istenben, bizakodás abban, hogy Ő szeret bennünket és a legjobban tudja, hogy mi válik javunkra. A hit rábír bennünket arra, hogy saját utunk helyett az Ő útját válasszuk. A hit saját tudatlanságunk helyett elfogadja az Ő bölcsességét, gyengeségünk helyett az Ő erejét, bűnösségünk helyett az Ő igazságát. Azt jelenti, hogy életünk és személyiségünk már az Övé. A hit elismeri Isten tulajdonjogát, és elfogadja áldásait. Az igazságosságról, a becsületességről és a tisztaságról bebizonyosodott, hogy az élet sikereinek titkát képezik. A hit juttat bennünket ezeknek az alapelveknek a birtokába.

Minden jó indíték, szándék és törekvés Isten ajándéka. A hit elfogadja Istentől azt az életet, amely egyedül hozhat igazi növekedést és erőt.

Alaposan meg kell érteni, hogyan lehet a hitet gyakorolni! Isten minden ígéretének feltétele van. Ha készek vagyunk cselekedni az Ő akaratát, akkor minden ereje a mienk. Mindez az ajándék, amit Isten nyújtani akar, benne van az ígéretben. "A mag az Isten beszéde" (Lk 8:11). Amennyire bizonyos, hogy a tölgyfa benne van a makkban, Isten ajándéka ugyanolyan biztosan benne van az Ő ígéretében. Ha elfogadjuk ígéretét, miénk az ajándék.

A hit önmagában is lelki ajándék, amely képesít bennünket Isten többi ajándékának elfogadására. Amikor gyakorlás és cselekvés által elfogadjuk Isten Igéjét, hitünk növekszik. Abból a célból, hogy megerősítsük hitünket, kapcsolatba kell hoznunk azt az Igével.

A Biblia tanulmányozásánál a tanulót rá kell vezetni arra, hogy meglássa Isten Igéjének hatalmát. A teremtéskor "...ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott" (Zsolt 33:9). "... azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket" (Róm 4:17), mert ha Ő szólítja őket, akkor előállnak.

Azok, akik bíznak Isten Igéjében - habár önmagukban teljesen gyámoltalanok voltak - gyakran az egész világ hatalmának ellenálltak. A tiszta szívű, szent életű Énok szilárdan hitte, hogy az igazság egy romlott, csúfolódó nemzetség közepette is győzedelmeskedik. Izrael gyermekei a Vörös tengernél hittel bírtak a föld leghatalmasabb nemzetének legnagyobb seregével szemben. Dávid, a pásztorfiú bízott Isten ígéretében, hogy trónra jut Saullal a törvényes uralkodóval szemben, ezért szilárdan alávetette magát Isten hatalmának. Sidrák, Misák és Abednégó megőrizték hitüket a tűzben, és a trónon ülő Nabukodonozorral szemben; Dániel az oroszlánok között és az ország magas tisztségeit betöltő emberek előtt. Jézus győzött hitében a kereszten, amikor a zsidó papok és főemberek még a római kormányzót is rákényszerítették akaratuk végrehajtására. Pál megőrizte hitét láncaiban, amikor gonosztevőként vitette őt halálba Néró, a világbirodalom zsarnoka.

Ilyen példákat nemcsak a Bibliában találunk. Hasonlók bőven találhatók az emberiség előrehaladásának feljegyzéseiben. A valdensek, a hugenották, Wiclif, Husz, Jeromos, Luther, Tyndale, Knox, Zinzendorf és Wesley másokkal együtt tanúskodtak Isten Igéjének hatalmáról a gonosz által támogatott emberi hatalommal és bölcsességgel szemben. Ezek a férfiak jelentik a föld igazi nemességét. Ők Isten királyi családfája. Mai ifjúságunk azt a felhívást kapja, hogy foglalják el helyüket ebben a családfában!

Az élet kis ügyeiben ugyanolyan szükségünk van a hitre, mint a nagy dolgokban. Mindennapi ügyeinkben és eljárásainkban maradandó bizalmunk által lesz valósággá számunkra Isten megtartó ereje.

Emberi szemszögből nézve az élet mindenki számára járatlan ösvény, amelyen legmélyebb tapasztalatainkat illetően mindnyájan egyedül járunk. Legbensőbb életünkbe egyetlen emberi lény se tud behatolni teljesen. Amikor egy kisgyermek elindul azon az úton, amelyen előbb vagy utóbb meg kell választania életmódját, és magának kell kiválasztania életének feladatait, akkor mennyire komolyan kell törekednünk arra, hogy hitét a biztos Vezetőre és Segítőre irányítsuk!

A kísértés elleni oltalom és a tisztaságra, igazságra való buzdítás tekintetében semmilyen befolyás sem vetekedhet Isten jelenlétének érzetével. "... mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk" (Zsid 4:13). "Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted..." (Hab 1:13). Ez a gondolat volt József oltalma Egyiptom romlottsága közepette. A kísértés csábításaival szemben így hangzott csodálatos válasza: "... hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?" (1 Móz 39:9). Ha ápoljuk a hitet, ilyen oltalmat fog hozni mindnyájunknak.

Csak Isten jelenlétének érzete képes száműzni azt a félelmet, amely a gátlásos, félénk gyermek számára teherré tenné az életet, ezért vésse elméjébe a következő ígéretet: "Az Úr angyala tábort jár az őt félők közül és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). Olvassa el Elizeusnak a hegyi városban szerzett csodálatos tapasztalatát, amikor közte és a felfegyverzett ellenség között a mennyei angyalok hatalmas serege táborozott! Olvassa el, hogyan jelent meg a börtönben Isten angyala a halálra ítélt Péternek, hogyan ment át a felfegyverzett őrök között az erős ajtókon és a reteszekkel és zárakkal ellátott nagy vaskapun, és vezette ki biztonságban Isten szolgáját! Olvassa el azt a tengeren lezajlott jelenetet, melyben a vihartól hánykódó katonákhoz és tengerészekhez - akiket a munka és a virrasztás, a hosszú koplalás megviselt - a rab Pál, kihallgatásának és kivégzésének útján a bátorítás nagyszerű szavait szólta: "... jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó! Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is. Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell állnod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak" (Acs 27:22-24). Pál ebben az ígéretben bízva biztosítja társait: "... közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről" (Acs 27:34). Így is történt, mivel azon a hajón volt egy olyan ember, aki által Isten munkálkodhatott, ezért Isten megőrizte a hajón tartózkodókat. "... mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre" (Acs 27:44).

Ezeket a történeteket nemcsak azért írták meg, hogy elolvassuk és csodálkozzunk rajtuk, hanem, hogy ugyanaz a hit munkálkodjon bennünk is, mint Isten régi szolgáiban. Ma sem jelentéktelenebb a Szentlélek munkálkodása, mint akkor a hívő szívekben, akik hatalmának közvetítő csatornái voltak.

Tanítsuk meg Istenre támaszkodni azt, akinek nincs önbizalma, aki az önbizalom hiánya miatt visszariad a gondolattól és a felelősségtől! Így sokan, akik talán senkik lennének a világban, vagy csak gyámoltalan terhek mások számára, elmondhatják Pál apostollal: "Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4:13).

A gyermekeknek, akik gyorsan megneheztelnek a sérelmekért, a hit értékes tanítást nyújt. Gyakran a csalhatatlan igazságérzet és a tevékeny, tetterős lelkület sugallja azt a hajlamunkat, hogy ellenálljunk a gonosznak vagy megtoroljuk az ellenünk elkövetett gonoszságot. Tanítsuk meg a gyermekeket arra, hogy Isten az örök igazság védelmezője, aki gyengéden gondoskodik azokról, akiket úgy szeretett, hogy a legdrágábbat: Fiát adta értünk. Ő elbánik mindazokkal, akik gonoszságot cselekszenek.

"... Mert aki titeket bánt, az ő szemefényét bántja" (Zak 2:8).

Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti. Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet (Zsolt 37:5-6).

"És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején. Azért te benned bíznak, akik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek téged" (Zsolt 9:10-11).

Isten megparancsolja, hogy ugyanolyan részvéttel legyünk mások iránt, mint amilyennel van Ő irántunk! Az indulatos, önelégült, bosszúálló egyén szemlélje a szelíd és alázatos Megváltót, akit mint bárányt vezettek a mészárszékre! Ahelyett, hogy bosszút állt volna rajtuk, úgy vitték, mit juhot, aki megnémult az őt nyírók előtt. Tekintsenek Rá, akit a mi bűneink szegeztek át, és indulatosságaink sújtottak le. Akkor megtanulnak tűrni, kitartani és megbocsátani!

A Krisztusban való hit által minden jellemhiba javítható, minden szenny tisztítható, minden rossz helyesbíthető és minden tulajdonság fejleszthető.

"És ti Őbenne vagytok bételjesedve..." (Kol 2:10).

Az ima és a hit közeli rokonok. A hit imájában isteni tudomány rejlik, amelyet mindenkinek meg kell érteni, aki életét sikeressé akarja tenni. Krisztus ezt mondja: "Amit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek" (Mk 11:24). Ő világossá teszi előttünk, hogy kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával. Azokat a dolgokat kell kérnünk, amelyeket Ő megígért, és amit elnyerünk, azt fel kell használnunk az Ő akaratának teljesítésére! Ha a feltételeket teljesítjük, az ígéret félreérthetetlen.

Kérhetjük bűneink bocsánatát és a Szentlelket, kérhetünk krisztusi lelkületet, bölcsességet és erőt munkájának végzéséhez, kérhetjük bármely ajándékát, amelyet megígért. Hinnünk kell, hogy elnyerjük, és hálát kell adnunk, ha megkapjuk!

Nem kell az áldás külső bizonyítékait keresnünk! Az ajándék benne van az ígéretben, ezért azzal a bizonyossággal mehetünk el munkánkba, hogy amit Isten megígért, képes teljesíteni, és az az ajándék, amely már a miénk testet ölt akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lesz rá.

Az Isten Igéje által folytatott élet azt jelenti, hogy egész életünket alárendeljük Istennek. Állandóan áthat bennünket szükségünk és függőségünk érzete. Szívünk sóvárogni fog Isten után. Szükségünk van az imára, mert az lelkünk lélegzetvétele. A családi imának és a nyilvános imának megvan a helye. Saját lelkünk életét az Istennel való titkos érintkezés - a belső kamra - tarja fenn.

Mózes Istennél a hegyen szemlélte annak a csodálatos épületnek az eredetijét, amely az Ő dicsőségének lakhelye lett. Istennel a hegyen, a Vele való érintkezés titkos helyén kell szemlélnünk az Ő csodálatos hatalmát, az emberiség számára adott dicső tervét! Ily módon képesek leszünk úgy alakítani jellemünk épületét, hogy beteljesedik rajtunk az Ő ígérete: "Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek" (2 Kor 6:16).

Földi életében Jézus magányos imáinak óráiban nyert bölcsességet és erőt. Ifjúságunk kövesse példáját és találjon hajnalban és szürkületkor egy csendes órát a mennyei Atyával való beszélgetésre! Egész napon át emeljék fel szívüket Istenhez, aki utunk minden lépésénél ezt mondja: "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítelek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ésa 41:10). Ha gyermekeink megtanulhatnák ezt a leckét életük hajnalán, milyen frissességet és erőt, mily örömet és békességet hozna az életükbe!

Ezek olyan igazságok, melyeket csak az taníthat, aki már önmaga is megtanulta őket. Oly sok szülő és tanító vallja, hogy hisz Isten Igéjében, de életük mégis megtagadja annak erejét. Ezért nincs nagyobb hatással ifjúságunkra a Szentírás tanítása. Időnként éreztetik az ifjúsággal az Ige erejét. Ilyenkor felismerik Krisztus szeretetének értékét, jellemének szépségét és az Ő szolgálatára átadott élet lehetőségeit. Ennek ellentéteként azonban meglátják azok életét is, akik csupán vallják, hogy tisztelik Isten rendeléseit. Milyen sok emberre vonatkoznak Ezékiel próféta szavai:

... néped fiai beszélgetnek ... és egyik a másikkal szól, ki ki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár. És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, és mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat. De ha beteljesednek, mert ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttük (Ez 33:30-33).

Más dolog a Bibliát úgy kezelni, mint egy jó erkölcsi tanítást tartalmazó könyvet és annyira figyelni rá, amennyire ez összeegyeztethető korunk szellemével és a világban elfoglalt helyünkkel, és ismét más a maga valódiságában tekinteni: az élő Isten Igéjének, amelyben van a mi életünk. Az az élet, amelynek át kell formálnia cselekedeteinket, szavainkat és gondolatainkat. Ha Isten Igéjét kevesebbnek tartjuk ennél, akkor elvetjük. A Bibliának ez a megtagadása azok részéről, akik vallják, hogy hiszik, a legelső oka az ifjúságunkat uraló kételkedésnek és hitetlenségnek.

Világunkat eddig még soha nem tapasztalt feszültség uralja. A szórakozásban, a pénzszerzésben, a hatalomért való versengésben, a létért való küzdelemben egy rettenetes erő köti le az emberek testét, lelkét és elméjét. Ebben az őrült rohanó sietésben szól Isten és megparancsolja, hogy jöjjünk el és lépjünk közösségre Vele. "Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!" (Zsolt 46:11).

Sokan még áhítatuk ideje alatt sem fogadják el az Istennel való közösség áldásait, mert nagyon sietnek. Gyors léptekkel hatolnak át Krisztus szerető jelenlétének körén, talán csak egy pillanatig időznek szent jelenlétében, de nem várják meg tanácsait. Nincs idejük arra, hogy az isteni Tanítóval maradjanak, ezért terheikkel együtt térnek vissza munkájukba.

Ezek a munkások addig nem érhetik el a legnagyobb sikert, amíg meg nem tanulják az erő titkát. Időt kell szánniuk a gondolkodásra, az elmélkedésre, az imára, és várniuk kell Istenre, hogy megújítsa fizikai, szellemi és lelki erejüket. Nem nélkülözhetik az Ő lelkének felemelő befolyását. Amikor ezt elfogadják, új élet üdíti fel őket. Fáradt testük és agyuk felfrissül, megterhelt szívük felüdül.

Szükségünk van Isten állandó jelenlétére, a Krisztussal való személyes érintkezésre, hogy a Vele való közösségben időzzünk! Otthonunk gyermekei és iskoláink tanulói boldogok lesznek, ha a szülők és tanítók saját életükben tanulják meg azt a tapasztalatot, amelyet az Énekek Éneke így fejez ki:

"Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt.Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme"

(Énekek 2:2-4).