"... Egymásnak tagjai vagyunk" (Ef 4:25).
Jellemünk fejlesztésében semminek sincs olyan súlya, mint az otthon befolyásának. A tanítók munkája egészítse ki a szülők munkáját, de ne foglalja el annak helyét! Mindazért, ami a gyermek jólétét illeti, a szülők és tanítók tegyenek közös erőfeszítéseket!
Az együttműködés munkája a szülőknél kezdődik az otthon életében. A gyermekek nevelésében közös a felelősségünk, ezért állandóan arra kell törekednünk, hogy együtt, egymással összhangban cselekedjenek! Adják át magukat Istennek és kérjenek segítséget Tőle, hogy támogassák egymást! Tanítsák meg gyermekeiket arra, hogy hűek legyenek Istenhez és mindenkihez, akivel kapcsolatba kerülnek életükben! Ha ilyen neveléssel küldik őket iskolába, nem lesz ok aggodalomra; támogatják majd tanítóikat, és tanulótársaiknak is példaképül, bátorításul szolgálnak.
Azok a szülők, akik ilyen nevelést nyújtanak, valószínűleg nem bírálgatják a tanítót. Érzik, hogy gyermekeik érdeke és az iskola iránti igazságos eljárásuk megköveteli, hogy amennyire csak lehetséges, támogassák és becsüljék azt, aki megosztja velük a felelősséget.
Ebben a tekintetben sok szülő követ el mulasztást. Elhamarkodott, alaptalan bírálatukkal majdnem megsemmisítik a hűséges, önfeláldozó tanító befolyását. Sok szülő - aki gyermekét elnéző dédelgetésével elrontotta - a tanítóra hagyja azt a kellemetlen munkát, hogy hanyagságát helyrehozza. Az ilyen szülő azonban életmódja és eljárása által majdnem reménytelenné teszi a tanító munkáját is. Az iskola vezetésének bírálgatása és rosszallása által bátorítják gyermekeikben a fegyelmezetlenséget és megerősítik őket rossz szokásaikban.
Ha a tanító munkájával kapcsolatban szükségessé válik a bírálat vagy valamilyen észrevétel, azt bizalmasan kell közölnünk vele. Ha ez hatástalannak bizonyul, akkor közöljék az iskola felelős vezetőivel. Azonban semmi olyat ne mondjanak vagy tegyenek, amivel gyengítenék a gyermekek tiszteletét azzal szemben, aki oly nagymértékben jelenti jólétüket.
Ha a szülők közlik a nevelővel bizalmas ismereteiket gyermekeik jelleméről, fizikai sajátosságairól, gyengeségeiről, akkor segítséget nyújtanak neki. Szomorú, hogy oly sokan nem ismerik fel ezt! Sok szülő kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy tájékozódjon a nevelő képesítése felől és együttműködjék vele munkájában.
Mivel a szülők csak ritkán ismerkednek meg közelebbről a tanítóval, ezért fontos, hogy a tanítók keressék a szülők ismeretségét! Látogassák meg tanítványaikat otthonukban, és ismerjék meg azokat a befolyásokat, amelyek között élnek! Azáltal, hogy személyes érintkezésbe kerülnek tanítványaik otthonával és életével, megerősíthetik a hozzájuk kapcsoló kötelékeket és megtanulhatják, hogyan kezeljék eredményesebben a különböző természetű és vérmérsékletű tanulókat.
Ha a tanító érdeklődik tanítványai otthoni nevelése felől, kétszeres áldást nyer. Sok szülő annyira belemerül munkájába és gondjaiba, hogy szem elől téveszti az alkalmakat arra, hogy gyermekei életét a jóra befolyásolja. A tanító sokat tehet annak érdekében, hogy a szülőket lehetőségeik és kiváltságaik tudatára ébressze. Mások is, a felelősségérzet súlyos terhével arra törekszenek, hogy gyermekeik jó és hasznos felnőtté váljanak. A tanító gyakran segíthet a szülőknek a terhük hordozásában, és együttes tanácskozásukból a szülők és tanítók egyaránt bátorságot és erőt nyerhetnek.
Az ifjúság otthoni nevelésében az együttműködés felbecsülhetetlen. A szülők már gyermekeik első éveiben tudatosítsák velük, hogy ők is az otthon társaságának részei. Sőt rá kell nevelni a kicsinyeket, hogy osztozzanak a közös munkában! Éreztetni kell velük: az ő munkájukra szükség van és azt is értékelik! Az idősebb gyermekek legyenek szüleik segítőtársai! Ismerjék meg terveiket, segítsék hordozni felelősségüket és terhüket! Az apák és anyák szakítsanak időt arra, hogy értékelik segítségüket, vágyakoznak bizalmukra, örvendenek társaságuknak, és akkor gyermekeik is viszonozni fogják mindezt. Az ilyen eljárás által a szülők nemcsak saját terhüket könnyítik meg, hanem a gyermekeket is felbecsülhetetlen gyakorlati nevelést nyernek. Megerősítik az otthon kötelékeit, és elmélyítik gyermekeik jellemének alapjait.
Az iskola alapelve és működésének törvénye az együttmunkálkodás legyen! Az a tanító, aki ezt eléri tanítványaival, nagyon nagy segítséget biztosít magának a rend fenntartásában. Sok fiú, akinek nyugtalanságra rendetlenségre és fegyelmezetlenségre vezet, ily módon levezethetné felesleges energiáit. Az idősebbek segítsenek a fiatalabbaknak, az erősek a gyengéknek, és amennyire lehetséges, szólítsák fel mindegyiküket, hogy tegyenek valami olyat, amiben kitűnnek! Ez megerősíti önbizalmukat és azt a vágyat, hogy hasznosak legyenek, hogy mások áldására szolgáljanak.
Építő volna az ifjúság, a szülők és a tanítók számára, ha tanulmányoznák a Szentírás szellemében az együttműködés módját! A Szentírás sok szemléltető példája közül emeljük ki a Szentsátor építését: a jellemépítés gyakorlati tanítását, amelyben az egész nép egyesült, "... akit szíve indíta, és akit lelke hajt vala..." (2 Móz 35:21)! Olvasd el, hogyan építették újjá Jeruzsálem falait a visszatért foglyok nehézségek és veszedelmek közepette! A nagy munkát sikeresen elvégezték, "... mert a nép nagy kedvvel dolgozott" (Neh 4:6). Gondolj arra, hogy részt vettek a tanítványok a Megváltó csodatettében a sokaság megvendégelése alkalmával! Az étel Jézus kezeiben szaporodott meg, de a tanítványok elfogadták a kenyereket, és odaadták a várakozó tömegeknek.
"... egymásnak tagjai vagyunk" (Ef 4:25). "Ki ki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai" (1 Pét 4:10).
Jó lenne, ha e rég írt szavakat a ma jellemépítői "jelszóként" elfogadnák:
Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: légy erős! (Ésa 41:6)