"...Beszélj a földdel és az megtanít téged..." (Jób 12:8).

A nagy Tanító kapcsolatba hozta hallgatóit a természettel, hogy hallhassák azt a hangot, amely minden teremtett dologban szólt hozzájuk, és amidőn szívük meglágyult, és elméjük fogékonnyá vált, segített nekik, hogy megmagyarázzák a jelenetek lelki tanításait, amelyeken szemeik megnyugodtak. Azok a példázatok, amelyek által szerette tanítani az igazság leckéit, mutatják, hogy lelke mennyire gyönyörködött abban, hogy összegyűjtse a mindenapi élet környezetéből vett tanításokat.

Az ég madarai, a mező liliomai, a magvető és a mag, a pásztor és a nyáj által Krisztus a halhatatlan igazságokat mutatta be. Levonta a szemléltető tanulságot az élet eseményeiből, azokból a tapasztalati tényekből, amelyeket hallgatói ismertek: a kovász, az elrejtett kincs, az igazgyöngy, a halászháló, az elveszett drakma, a tékozló fiú, a sziklára és a fövenyre épített ház. Tanításaiban volt valami, ami érdekelt mindenkit, amely minden szívhez szólt. Így az emberek mindennapi munkáját - ahelyett, hogy puszta robot lett volna számukra továbbra is, megfosztva a nemesebb gondoktól - beragyogták és felemelték a lelkiekre és a láthatatlan dolgokra való emlékezések.

Így kell tanítanunk nekünk is. Tanítsuk meg a gyermekeket arra, hogy a természetben meglássák Isten bölcsességének és szeretetének kifejezését! Istenről való gondolataik kapcsolódjanak össze a madarakkal, virágokkal és fákkal! Minden látható dolog szolgáljon számukra a láthatatlan dolgok magyarázatául, és az élet összes eseményei legyenek számukra az isteni tanítás eszközei!

Így lehet elsajátítani a teremtett dolgokban és az élet minden tapasztalatában rejlő leckék tanulmányozását, ugyanakkor arra is fény derül, hogy mindazok a törvények, amelyek a természet dolgait és az élet eseményeit kormányozzák, bennünket is uralnak - javunkat szolgálva. Csak az irántuk tanúsított engedelmességben találhatjuk meg az igazi boldogságot és a sikert.

Minden mennyei és földi dolog azt bizonyítja, hogy az élet törvénye: a szolgálat törvénye. A végtelen Atya minden élő létezését szolgálja. Krisztus úgy jött el a földre, "... mit aki szolgál" (Luk 22:27). Az angyalok szolgáló lelkek, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget (Zsid 1:14). Az ég madarai, a mező állatai, az erdő fái, a levelek, a fű és virágok, a nap és az égen ragyogó csillagok, mind-mind szolgálnak. A tó és a tenger, a folyó és a forrásvíz mind befogad, hogy ő is adjon.

A természetben minden úgy szolgálja az ember életét, hogy egyúttal saját életét is biztosítja. "Adjatok, néktek is adatik..." (Lk 6:38), olyan tanítás ez, amely a természetben ugyanúgy bele van plántálva, mint ahogy a Szentírásban is megtaláljuk.

A domboldalak és síkságok medret adnak a hegyi pataknak, hogy elérje a tengert, és százszorosan visszakapják azt, amit adtak. A csörgedezve útján haladó folyam maga után a szépség és termékenység ajándékait hagyja. A nyári hőségtől kopár, megbarnult mezőkön túl a zöldellő természet viruló sávja jelzi a folyó útját. Minden nemes fa, minden rügy, minden virág tanúja Isten kegyelmének, amelyet megad mindazoknak, akik csatornái lesznek a világ számára.

A megszámlálhatatlan tanításokból, amelyekre a növekedés folyamatának különböző fokozatai tanítanak, egyik legértékesebb a megváltónak a felnövekvő magról szóló példázata, amelynek tanulsága egyaránt szól öregeknek és fiataloknak.

"És monda : Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe. És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen. Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban" (Mk 4:26-28).

A mag a csírázás tulajdonságával bír, amelyet Isten plántált beléje. Mégis, ha a magot magára hagyjuk, nincsen ereje arra, hogy kikeljen. Az embernek is meg kell tennie a maga részét a gabona növekedése érdekében, azonban egy bizonyos ponton túl már semmit se tehet. Bíznia kell abban, aki a vetést és aratást összekapcsolta végtelen hatalmának csodálatos láncszemeivel.

A magokban élet, a talajban pedig erő van, mégis ha a végtelen Hatalom nem munkálkodik éjjel és nappal, a mag nem kel ki, és nem hoz termést. A záporesőknek fel kell frissíteniük a szomjas, kiszáradt földeket; a napnak meleget kell adnia, és az eltemetett maghoz elektromosságnak kell áramlania. A magban helyezett életet, amelyet a teremtő ültetett bele, egyedül Ő tudja felszínre hozni.

"A mag az Isten beszéde " (Lk 8:11). "Mert amint a föld megtermi csemetéjét, és amint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztja ki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt" (Ésa 61:11). Amiképpen a természetes aratásban, úgy a lelki aratásban is az egyedüli hatalom, amely életet eredményezhet: az Istentől eredő élet.

A magvető része e munkában a hit. Ő nem képes megérteni a mag csírázásának és növekedésének titkát, de bízik azokban a tényezőkben, amelyek által Isten előidézi a növényzet virulását. Elveti a magot és várja, hogy sokszoros termésben gyűjtse be. Így kell munkálkodniuk a szülőknek és tanítóknak is, várva az elvetett mag aratását.

A jó mag egy ideig észrevétlenül pihenhet a szívben. Semmi jelét sem adja annak, hogy gyökeret vert volna, de miután Isten Lelke rálehel az emberre, az elrejtett mag kikel és végül gyümölcsöt terem. Életmunkánkban nem tudhatjuk, melyik lesz sikeres, ez vagy amaz. Ezt a kérdést nem nekünk kell eldöntenünk. "Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet..." (Préd 11:6). Isten nagy szövetségese kijelenti, hogy "... míg a föld lészen, vetés és aratás... meg nem szűnnek" (1 Móz 8:22). Ebben az ígéretben műveli meg és veti be földjét a földműves. Ne tanúsítsunk kevesebb bizalmat a lelki vetésben sem, és ebben az ígéretben bízva végezzük munkánkat: "Így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem" (Ésa 55:11). "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve" (Zsolt 126:6).

A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja, míg a növény felnövekedése a jellem kifejlődését szemlélteti. Élet nem lehetséges növekedés nélkül. A növénynek növekednie kell vagy elpusztul. A növény növekedése ugyanolyan csendes és észrevétlen, mint a jellem fejlődése. Életünk fejlődésének minden fokán lehet tökéletes, mégis, ha betöltjük Isten szándékát állandóan előrehaladunk.

A növény mindazt elfogadván növekszik, amit Isten adott életének fenntartására. Így a mi lelki növekedésünket is az isteni eszközökkel való együttműködés által érjük el. Amiképpen a növény gyökeret ver a földben, úgy nekünk is meg kell gyökereznünk Krisztusban. A növény is elfogadja a napfényt, a harmatot és az esőt, nekünk is be kell fogadnunk a Szentlelket. Ha szívünk Krisztusra támaszkodik, Ő "...eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső..." (Hós 6:3). "És feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt..." (Mal 4:2). "... Virágozni fog, mint a liliom...; ...felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő..." (Hós 14:6.8).

A búza kifejlődik, ahogyan kifejleszti "... először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban" (Mk 4:28). A földműves célja a mag elvetésénél a gabona learatása; kenyér az éhezőknek és mag a jövő aratásai számára. Így az isteni Földműves is aratásra vár. Arra törekszik, hogy visszatükröződjék követőinek szívében és életében, hogy általuk másoknak életében és szívében is kijelenthesse magát.

A növénynek a magról való fokozatos kifejlődése gyakorlati tanítást nyújt a gyermeknevelésre. Először jön a fű, azután a kalász, majd a teljes búza a kalászban (Mk 4:28). Krisztus, aki ezt a példázatot adta, teremtette a kis magot. Ő adta életerejét és rendelte el azokat a törvényeket, amelyek kormányozzák növekedését. A példázatban tanított igazságokat megvalósította saját életében. Ő, a mennyei Felség, a dicsőség Királya csecsemőként született meg Betlehemben, és egy ideig anyai gondoskodásra szorulva élt. Gyermekkorában Ő is úgy beszélt és cselekedett, mint egy gyermek. Tisztelte szüleit, és készségesen teljesítette kívánságaikat. Értelmének első megnyilatkozásától fogva állandóan növekedett a kegyelemben és az igazság ismeretében.

A szülők igyekezzenek úgy ápolni gyermekeik hajlamait, hogy életüknek minden fokozatában felfedezhessék azt a szépséget, amely megfelel az adott életkornak! Mint ahogy természetességében kibontakozik a kerti virág.

A kicsinyeket gyermeki egyszerűségben kell nevelnünk. Úgy kell őket szoktatni, hogy megelégedjenek a kicsiny, hasznos kötelességekkel, örömökkel és tapasztalatokkal, amelyek megfelelnek életkoruknak. A gyermekkor a példázatban megfelel a fűnek, amelynek ugyancsak megvan a maga sajátságos szépsége. A gyermekeket nem kell koravén érettségbe erőltetni, hanem ameddig csak lehetséges, őrizzék meg gyermekségük frissességét és báját. Minél egyszerűbb és nyugodtabb a gyermek élete, annál mentesebb a mesterséges izgalmaktól, annál szorosabb összhangban van a természettel; és ez hat a legkedvezőbben fizikai erejére, értelmi és lelki képességeire.

A Megváltó egy csodaétel: az ötezer táplálása alkalmával szemlélteti Isten hatalmának munkálkodását az aratás terméseiben. Jézus elhúzza a függönyt a természet világa elől, és kinyilatkoztatja állandóan javunkra gyakorolt teremtő erejét. A földbe vetett mag megszaporításánál Ő, aki megszaporította a kenyereket, csodát művelt minden napon. Csoda által táplál állandóan milliókat a föld aratásának mezejéről. Az embereket felhívja, hogy munkálkodjanak együtt vele a gabona kezelésében és a kenyér elkészítésében, mégis elvesztik szemük elől az isteni tényezőket. Hatalmának munkálkodását természetes okoknak vagy emberi eszközöknek tulajdonítják, és ajándékait nagyon gyakran önző módon használják fel, ami által megrontják és áldás helyett átokká teszik. Isten mindezt igyekszik megváltoztatni. Azt kívánja, hogy tompa érzékszerveink felfrissüljenek és felismerjék az Ő kegyelmes jóságát, hogy ajándékai olyan áldást hozzanak a számunkra, amint azt Ő akarja.

Isten Igéje, az Ő életének szétosztása ad életet a magnak, amely életnek a gabona elfogyasztása által leszünk részesei. Isten azt kívánja, hogy ezt felismerjük, hogy a mindenapi kenyér elfogadásakor lássuk meg az Ő ténykedését, és szorosabb kapcsolatba kerüljünk Vele.

Isten természeti törvényei szerint az okot változatlan bizonyossággal követi az okozat. Az aratás igazolja a megelőző vetést. Itt nem tűrik el a tettetést. Az emberek megcsalhatják embertársaikat; dicséretet és jutalmat kaphatnak oly szolgáltatásért, amelyet nem végeztek el. A természetben azonban nem érvényesülhet a csalás. A hűtlen földművesre az aratás elhozza a kárhoztatás ítéletét. Ez a legmagasabb értelembe véve igaz a lelki élet birodalmában is. A gonosz látszólag sikert arat, de a valóságban nem. A gyermek, aki kerüli az Iskolát; az ifjú, aki hanyag tanulmányaiban; a jegyző vagy az inas, aki nem szolgálja munkaadójának érdekeit; bármilyen foglalkozású vagy hivatású ember, aki hűtlen munkakörében - áltathatja magát, hogy mindaddig előnyt nyer, amíg el tudja rejteni gonoszságát. Mégsem így igaz, mert megcsalja önmagát. Az élet aratása a jellem, amely eldönti sorsát mind erre, mind az eljövendő életre.

Az aratás az elveszett mag megsokszorozódása. Minden mag fajtájának megfelelő termést hoz. Így van ez dédelgetett jellemvonásainkkal is. Az önzés, az önszeretet, az önbecsülés, az önös érdek önmagától termelődik újra, s ennek vége nyomorúság és romlás. "Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet (Gal 6:8). A szeretet, a rokonszenv és a kedvesség az áldás gyümölcseit termik meg, és múlhatatlan aratást eredményeznek.

Az aratásban a mag megsokszorozódik. Egyetlen mag, egyetlen búzaszem, amely az ismételt vetés által szaporodik, végül az egész földet betakarja arany kévével. Ilyen messze terjedő lehet egyetlen életnek, sőt egyetlen tettnek a hatása is.

A Krisztus megkenéséért feltört alabástrom edény emlékezete a szeretetnek mily sok jócselekedetére indította az embereket hosszú évszakokon át! Megszámlálhatatlan ajándékot hozott az Üdvözítő műve számára annak a névtelen, szegény özvegynek az adománya, aki két fillért, egy negyed pénzt dobott a perselybe (Mk 12:42).

Az elveszett mag leckéje bőkezűségre tanít. "Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat" (2 Kor 9:6).

Az Úr mondja: "Boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek..." (Ésa 32:20). Minden vizek mellett vetni annyit jelent, hogy mindenhová adunk, ahol segítségünkre szükség van. Ez nem fog szegénnyé tenni bennünket. Aki bőven vet, bőven fog aratni. Az arató a vetés által sokszorosítja meg magvait. Így áldásainkat is azáltal növelhetjük meg, hogy továbbadjuk, közöljük azokat. Isten Igéje bőséget ígér számunkra, hogy adhassunk másoknak is.

Amikor életünk áldásait továbbadjuk, az elfogadó hálája előkészíti szívét a lelki igazságok befogadására, és így termést hoz az örök életre.

A magnak a földbe vetése a Megváltó értünk hozott áldozatát szimbolizálja. Jézus így szólt: "... Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24). A mag csak Krisztus áldozata által hozhat termést Isten országa számára. A növényvilág törvénye szerint az élet az Ő halálának eredménye, gyümölcse.

Így van mindazoknál, akik gyümölcsöt teremnek, mint Krisztus munkatársai, mert náluk az önérdeknek, önszeretetnek el kell tűnnie. Életünket bele kell vetnünk a világ szükségének barázdájába; az önfeláldozás törvénye egyben önmagunk megtartásának a törvénye. A földműves azáltal őrzi meg magvát, hogy elveti azt. Így akkor őrizzük és tartjuk meg életünket, amikor készségesen átadjuk azt Isten és embertársaink szolgálatára.

A mag meghal, hogy új életre sarjadjon; ezáltal a feltámadás igazságát tárja elénk. Isten így szólt az emberi testről, amelyet eltemettek, hogy elporladjon a sírban: "... Elvettetik romlandóságban, feltámaszttatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámaszttatik erőben" (1 Kor 15:42-43).

A szülőknek és tanítóknak igyekezetükben gyakorlatiassá kell válniuk, hogy ezeket a leckéket megtanítsák. A gyermekek maguk készítsék elő a talajt és vessék el a magot. A gyermekek munkálkodásakor a szülők megmagyarázhatják nekik a szív kertjének hasonlata által az elveszett jó vagy rossz maggal, hogy a kertet is elő kell készíteni a természetes mag számára, ugyanúgy a szívet is elő kell készíteni az igazság magvai számára. Amikor a magvat a fölbe vetik, tanítást adhatnak számukra Krisztus haláláról, és amikor a fű kisarjad, beszélhetnek a feltámadás igazságáról. A növény növekedését szemlélve folytathatják a természetes és a lelki növekedés közötti összefüggés kifejtését.

Az ifjúságot hasonló módon kell tanítanunk. A föld megművelésénél állandóan új leckéket tanulhatunk meg. Senki sem tekint egy darab megműveletlen földre azzal a várakozással, hogy az azonnal termést fog hozni. Kitartó, szorgalmas munkával kell előkészítenünk a talajt a mag elvetésére, és a kikelt növényt gondoznunk kell. Így kell tennünk a lelki vetésnél is. Szívünk talaját bűnbánat által kell feltörnünk. A felnövekvő gonoszt, amely megfojtja a jó magot, ki kell irtanunk. Amiképpen a tüskével benőtt földet csak szorgalmas munkával hozhatjuk helyre, így szívünk gonosz hajlamait is csak a Krisztus nevében és erejében tett komoly erőfeszítésekkel győzhetjük le.

A talaj művelésénél a gondos munkás azt tapasztalja, hogy alig álmodott kincsek tárulnak fel előtte. Senki se érhet el sikert a földművelésben vagy kertészetben, ha nem veszi tekintetbe a vele kapcsolatos törvényeket. Tanulmányoznunk kell mindenfajta növény különleges szükségleteit. A különböző fajta növények különféle talajt és művelést igényelnek, amelyek az őket uraló törvények szerint megszabják a siker feltételeit. Az átültetésnél megkívánt figyelem, hogy egyetlen gyökérszálat se zsúfoljunk össze és helyezzünk el helytelenül; a fiatal növény gondozása, megmetszése, öntözése, a fagytól való megóvása éjjel és nappal; a gyom irtása, a betegségek, a rovarpestis távoltartása, nemcsak a jellem fejlődése tekintetében tanít fontos leckékre, hanem maga a munka is fontos eszköze jellemünk fejlesztésének. Amikor gondosságot, türelmet és figyelmet szentelünk a részleteknek, és engedelmeskedünk a növényeket uraló törvényeknek, ezzel a leglényegesebb kiképzést nyújthatjuk. Az élet titkaival és a természet gyönyörűségeivel való állandó kapcsolat, az a gyengédség, amelyet Isten teremtésének ezek a csodálatos tárgyai megkívánnak, felüdítik a lelket, nemesítik a jellemet, és a tanult leckék előkészítik a munkást arra, hogy eredményesebben bánjon másokkal.