Melbourne, Ausztrália,

1892. VIII. 3.

Kedves Testvéreim!

Több éjszakán át igen nyugtalan voltam, ébren tartott a munka gondja, amelyet ebben az országban végeznünk kell. Ezen a széles misszióterületen igen sok a teendő, hogy a Mester ügyét és művét előbbre vigyük. Emberekben és javakban igen nagy a szükség, s mi nem tudjuk, hogyan csináljuk, teljesítjük. Alázzuk meg magunkat Isten előtt, imádkozzunk őszintén, buzgón az Úrhoz. Az Úr gazdag és megnyithatja előttünk az utat. Az Úr mondja: "Enyém az ezüst, enyém az arany, a barmok az ezernyi hegyeken."

A dicsőség Urának Krisztusnak az élete a mi példaképünk. Ő a mennyből jött le, a kincsek, a fény tárházából. Ám ő letette királyi koronáját, királyi öltözékét, istenségét pedig emberi mivoltával fedezte be. Miért? Azért, hogy az emberen segítsen. Nem állt a föld vagyonosainak, sem a föld urainak soraiba. Krisztus küldetése az volt, hogy a föld legszegényebbjeihez férkőzzék. Ifjúságától kezdve, mint az ácsmesternek a fia dolgozott. Vajon ismerte-e az önmegtagadás jelentőségét? Ő volt a menny kincstára és dicsősége, ámde miérettünk szegénnyé lett, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk. Missziójának alapzata: önmegtagadás, önfeláldozás volt. Övé volt a világ, ő teremtette, ámde az általa teremtett világon az ember Fiának nem volt fejét hova lehajtania. Ő mondotta: "A rókáknak barlangjaik vannak és az égi madaraknak fészkük, de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania."

A mű megalapozása és kiterjesztése ebben az országban anyagiakat igényel, hogy nagy munkát végezhessünk rövid idő alatt. Az egyedüli út, amelyen elvégezhetjük, minden mozzanatában, ha egyedül Isten dicsőségét tartjuk szem előtt. Ne mondják rólunk: "Az építkezést megkezdték, de befejezni nem tudták." Miközben szélesebb körű munkát kezdünk, szükséges, hogy már a kezdetben kivesszük szívünkből a büszkeséget és a világi nagyravágyást. Ha Krisztusnak, a világ legnagyobb Tanítójának példája lebeg szemünk előtt, akkor elkerülhetjük a hibát, a ballépést. "Aki Engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." " Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát vegye fel az ő keresztjét mindennap és kövessen Engem." Tanulmányoznunk kell a mintaképet s kérdeznünk minden lépésnél: "Ez-e az Úrnak az útja?" Biztosan elkövetünk nagy hibákat, ha minden mozzanatnál nem tárjuk a nép szeme elé az önmegtagadást és az önfeláldozást.

A mű ezen a misszióterületen még gyermekkorát éli. A hívők csak éppen megkezdték keresztényi életüket, s az ok, amiért olyan nagy terhet hordoztunk érettük az, hogy ezután még nagyobb dolgokat tanuljanak. Még nem nyilvánvaló, hogy mivé lesznek az igazságba vetett tevékeny, gyakorlati hit s az igazságnak az egész valónkat megszentelő ereje által. Megváltónk alázatos és önmegtagadó élete által adott példája és szavai népének világosságává és erősségévé lesznek, ha mindenben követik őt, benne bízva minden lépésnél. Legyen tehát szívünk szólama: "Te légy az én példaképem." "Aki pedig cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti." Nincs kívánatosabb annál, hogy úgy éljünk, mint ahogyan Krisztus élt. Tagadjuk meg magunkat, mint ahogyan Krisztus megtagadta magát, működjünk együtt Vele, hogy megkeressük és megtartsuk az elveszetteket.

Ne vásároljatok bútort csak azért, hogy fitogtassátok. Hasznos, tartós dolgokat vásároljatok. Neveljétek a népet önmegtagadásra. Mérlegeljétek, hogy minden dollár egy-egy lelket jelent, mert hiszen valakit az igazság ismeretére vezethetünk, ha azt a dollárt a missziómunkában használjuk fel. Lehet, hogy igen jó az ízlésünk, élvezzük a szépet, a művészit, de vajon nem Krisztusnak volt-e a legfinomabb, legtisztább, legszentebb ízlése? A menny volt otthona, mégis megtagadta önmagát. Egész életén át megalázkodott, a jászoltól egészen a Kálváriáig. A mű kezdetekor ne ismételjük meg azokat a dolgokat, amelyeket az Úr Amerikában kárhoztatott, nevezetesen a felesleges pénzkiadást, csak azért, hogy büszkeségünket kielégítsük, hogy kérkedhessünk. Minden ilyesmit lelkiismeretesen kerüljünk.

Evésben, ruházkodásban, iskolaépületeink felszerelésében tartsunk ki az őszinte istenfélelem, a kegyesség egyszerűségében. Sokan megtagadják önmagukat, és sokat áldoznak, azért, hogy hozzájárulhassanak a missziómunka sikeréhez. Ám ha azt látják, hogy ezeket az anyagi javakat finom vásznakra, a legdrágább bútorzatra vagy ételekre költötték, a legrosszabb befolyást, hatást gyakorolná ezekre a testvéreinkre. Ez volna a leghatározottabb ballépés. Lerombolná a jelen és a jövő hasznosságunkat ebben az országban. Az önmegtagadás az első lecke, amelyre tanulóinkat tanítsuk. Érzékeik, szemük szívják magukban a tanulságot, az iskolának minden mozzanata közvetítsen gyakorlati oktatást e vonalon, nevezetesen, hogy a művet csak állandó önmegtagadás, áldozat árán vihetjük előbbre.

Minden mozzanatunkban kövessük Üdvözítőnk példáját. Engem ezek a dolgok mélyen érintnek. Mérlegelnünk kell, hogy milyen vonalakon dolgozzunk a siker elérése érdekében. Szívünkben Krisztus lelkületével lássunk munkához. Akkor majd tudatára ébredünk, hogy művünket szerényen, alázatosan kell előbbre vinnünk. Evangélistáink és feleségeik mutassanak jó példát az egyszerű öltözködésben. Öltözködjenek rendesen, kényelmesen, használjanak jó anyagot, de kerüljenek minden különcködést, pazarlást, még a nem költséges díszítést is., mert mindez csak hátráltatna. Neveljük az ifjúságot egyszerű ruházkodásra, tisztaságra és rendre. Kerüljünk felesleges díszítést, még ha csekélységbe kerülne is.

Többen szükségesnek látták, hogy az evangélisták feleségei jegygyűrűt hordjanak, alkalmazkodjanak az általános szokásokhoz. Mindez felesleges, szükségtelen. Legyen a lelkészek feleségeinek aranygyűrűje a tiszta, szent jellem, amely lelküket Jézus Krisztushoz köti. Őszinte szeretet, szelídség, és kegyesség, a keresztény fának a gyümölcsei, ilyen alapon mindenütt jó befolyást árasztanak. Az a tény, hogy valamilyen szokás mellőzése megjegyzésekre ad alkalmat, nem ok arra, hogy elfogadjuk. Amerikaiak megértethetik álláspontjukat, ha egyszerűen kijelentik, hogy hazánkban ez a szokás nem kötelező. Nem szükséges a jelet viselnünk, mert házassági fogadalmunkhoz nem vagyunk hűtlenek, a jegygyűrű viselése nem bizonyítéka hűségünknek. Mélyen érint ez a közöttünk kovászként ható folyamat, az alkalmazkodás a szokásokhoz és a divathoz. Egyetlen fillért se költsünk arany jegygyűrűre, azért, hogy bizonyítsa házasságunkat. Országokban, ahol ez a szokás kötelező, ott nem kárhoztathatjuk azokat, akik jegygyűrűt hordanak, hordják, ha lelkiismeretük nem vádolja őket. Ám misszionáriusaink ne gondolják, hogy a jegygyűrű viselése befolyásukat csak egy jottányival vagy pontocskával is emeli. Ha hívő keresztények, akkor ez megnyilvánul Krisztuséhoz hasonló jellemükben, szavaikban, cselekedeteikben, otthonukban, embertársaikkal való érintkezésükben, türelmük, hosszan tűrésük és szívességük bizonyítani fogják. A Mester lelkületét nyilvánítják, lényük a Mester jellemének szépségét, szeretetreméltóságát és szerető szívét sugározza, árasztja.

1894. április 23.

Isten felszólít, hogy a mű különböző ágaiban határozottan tökéletesítésre, javításra törekedjünk. Végezzük Isten művével kapcsolatos ügyeket pontosabban, hajszálpontosan. Eleddig nem láthattunk határozott igyekezetet, hogy megvalósítsuk a lényeges reformokat. Többen, akik a műben dolgoznak, s már életük vége felé közelednek, de leckéiket a Bibliából még nem tanulták meg annyira, hogy gyakorlati életükben megvalósítanák. Alkalmakat mulasztottak el, kegyelmes áldásokat nem értékeltek, mert nem kívántak a dolgokon változtatni.

Vezetőm mondotta: "Iskoláinkban emeljétek a nevelés színvonalát. A színvonalat nem szabad csökkenteni. A fegyelmet fenn kell tartani. Tanítsátok az ifjúságot tantételek és példaadás által." A szigor nem volt teljes, ellenben elnéztek túl sok lazaságot. Ám a munkások ne csüggedjenek. Dolgozzanak Krisztus szellemében: a fennálló hibákat pedig Krisztus lelkületével helyesbítsék. Elvárhatjátok, hogy a bűnösök rokonszenveznek a bűnösökkel, a nyáj hű pásztorainak is tanulniuk kell, annak érdekében, hogy a magasabb színvonalat fenntartsák, de emellett azt is tanítsák, hogy a remény csillaga még mindig fénylik. Dolgozzatok türelmesen, ám a bűnt szilárdan feddjétek, ne szentesítsétek. Ne adjatok menedékhelyet a hazugságnak, a bűn fedezésére, szegény megtévesztett lelkek ne szunnyadjanak örökkévaló romlásukra.

A kegyelem angyala nemsokára távozik e földről, s a hét utolsó csapás zúdul a világra. Bűn, gyalázat, bánat és sötétség uralkodik mindenfelé. Ámde Isten még mindig felkínálja az embereknek azt a kiváltságot, hogy felcserélhetik a sötétséget világossággal, a tévedést a igazsággal, a bűnt az életszentséggel. Ámde Isten türelme és kegyelme is véget ér. Senki se gondolja, hogy hazugsággal megmenekülhet Isten haragja elől, mert Isten a hazugság védfalát rombolja. Isten haragjának mennykövei nemsokára hullani fognak, s ha a törvényszegők büntetése megkezdődött, akkor nincs szünet többé. Isten haragjának viharfelhői gyülekeznek, s csak azok állhatnak meg, akiket az igazság megszentelt, Isten szeretetében. Ezek Krisztussal együtt Istenben rejtőznek, míg a pusztítás műve bevégződik. Isten felkel, hogy bűneikért e világ lakosait megbüntesse, "s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!"

1894. április 30.

"Az igyekezetben ne legyetek restek: lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok." A hanyagságnak csak egyetlen gyógyszere van, éspedig, hogy vessük le a renyheséget, a lomhaságot, mint a pusztulásba vezető bűnt, majd lássunk munkához, használjuk fel testi erőinket, amit Isten erre a célra adott. A haszontalan, eredménytelen élet egyetlen gyógymódja igyekezet, eltökélt kitartó igyekezet. Az önzés egyedüli orvossága az önmegtagadás, a komoly munka, hogy embertársaink áldására legyünk. "Aki a szelet nézi, nem vet az, és aki a sűrű fellegre néz, nem arat."

Istennek emberi ügyvivői vagyunk, végezzük el tehát a ránk bízott feladatot. Isten minden embernek kiszabta munkáját, ne foglalkozzunk tehát találgatásokkal, hogy vajon komoly igyekezetünk eredményes lesz-e? Bennünket egyénileg csak az a felelősség terhel, hogy fáradhatatlanul, lelkiismeretesen végezzük kötelességünket. Ha pedig elmulasztjuk a ránk háruló munkát, nem mentegethetjük magunkat Isten előtt. Ám ha hűen megtettük mindazt, amit tehettünk, bízzuk az eredményét Istenre. Isten azonban elvárja, hogy szellemi és lelki erőinket felhasználjuk. Kötelességed jelenleg, és Istentől kapott kötelességed volt életednek minden napján, hogy kötelességed végezzed, mert Istennek felelős ügyvivője vagy.

Neked szól a parancs: "Munkálkodj ma az én szőlőmben!" Mindannyian Istennek munkásai vagyunk, egyetlen egy se legyen rest, ám felteszem a kérdést: Mit teszel a Mesterért, hogy végül is hallhasd elismerő szavait. "Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután." Isten sosem téved, sosem nevez embereket jónak és hűségeseknek, akik nem jók és nem hívek.

1894. augusztus 3.

Krisztus azonosítja érdekeit az emberiség érdekeivel. Mennyei elismerésben csak az a munka részesül, melyet Jézus lelkületével végzünk, mely kinyilatkoztatja az ő szeretetét, gondosságát és gyengédségét, felebarátainkkal való eljárásunkban. Milyen jelenetek tárulnának az emberek elé, ha fellebbenne a függöny, s ha láthatnánk munkánk, magatartásunk eredményét a tévedők érdekében, akikkel szemben igen megfontolt eljárásra volt szükség, nehogy teljesen a rossz útra terelődjenek. "Annak okáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel. És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon."

Mindenkor vannak közöttünk megpróbáltatást, kísértést szenvedő testvérek, akikkel foglalkoznunk kell. Ezért lényeges, hogy napról napra megtérjünk Istenhez s nevének tiszteletet szerző, s őt megdicsőítő, hasznos eszközei legyünk. A lélek valóságos értékét csak Kálvária keresztjénél tudjuk felmérni. "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Akik megtéretlenek, akik szentségtelenek, a bennük lakó lélekről tesznek bizonyságot. Éppen a nekik tetsző vagy nem tetsző dolgok által nyilvánítják ki, hogy természetes hajlamaikat nem irányítja megszentelt akaraterő. Jézus Krisztus vallása az egész embert átjárja, gyökeresen megváltoztatja. Isten igazságának van hatalma a jellem átformálására.

Lakozzék bennünk a szeretet által munkálkodó hit, mely megtisztítja a lelket. Értéktelen az a hit, mely nem hoz ilyen eredményt. Az ágak gyümölcsei mutatják a tőke jellegét. Aki Krisztusban elplántált, annak lelkülete emelkedett. Ahelyett, hogy elhamarkodottan cselekedne, ahelyett, hogy a tévedőt szigorával és mogorvaságával megfosztaná hitétől és reménységétől, az őszinte hívő tanítja a tudatlant, javítja a bűnöst, vigasztalja a gyászolókat, fékezi az elnyomást, az igazságtalanságot. Krisztus szerinti terv alapján munkálkodik, még pedig minden dolgában, üzletvitelében. Ahelyett, hogy vitát keltene, békét és összhangot teremt.

Kemény, igazságtalan, bíráló lelkületet tűrtek meg azok, akik Isten művében bizalmi tisztségeket töltöttek be. Akik megtűrték ezt a lelkületet, ha meg nem térnek, tisztségeiktől felmentik őket, nevezetesen attól, hogy a bizottságok tanácskozásain vagy üzleti ügyek vitelében részt vegyenek. Ha meg nem térnek, nem lehet szavuk a tanácskozásokon, mert az eredmény egészben véve csak káros lenne. Igazságtalanság uralkodik, embert ítélnek el egy szóért, gyanakvás, bizalmatlanság, féltékenység, rágalmazás, gonosz beszéd és igazságtalanság szaporodik még Isten művével kapcsolatban is. Élő, féltő szeretetnek vélik az álbuzgalmat, vessük le tehát az én nyomorult, szennyes ruháját, helyette pedig fogadjuk el Krisztus életszentségét. A gyülekezeti tagok között végbemenő üldözés rettenetes dolog. Igaz, hogy néhányan hibát követtek el, tévedtek, ám ugyancsak igaz, hogy ezek a tévedések és hibák sokkal kevésbé sértők Isten szemében, mint a bírálgatók és erkölcsbírók kemény, engesztelhetetlen lelkülete. Sokan, akik másokat könnyen elítélnek, maguk is követnek el hibákat, és tévednek, melyek soha nem láthatók, de halálos méreggel teljesek s megrontják, tönkreteszik lelki életüket.

Isten megnyitja hitvalló népe tagjainak szemét, azért, hogy felismerjék, miszerint szeretniük kell Istent mindenek felett, felebarátaikat pedig mint önmagukat, ha be akarnak jutni Isten országába. Sokan bizonyságot tesznek arról, hogy nem Krisztus Lelke irányítja őket, hanem más lélek. Tulajdonságaik nem Krisztus jellemének vonásai, hanem Sátán jellemvonásai. Legfőbb ideje, hogy a hívők együttesen és vállvetve törekedjenek eljutni az örök életre, ahelyett, hogy távol tartják magukat és szavaikkal, eljárásukkal kifejezésre juttatják, hogy szentebbnek tartják magukat másoknál. Akik minden erejüket veszendő lelkek megmentésére akarják szentelni, jöjjenek igen közel egymáshoz, rokonszenv és szeretet kötelékei fűzzék össze őket. Tanúsítsák hittestvéreink, irgalmas és hű Főpapunk lelkületét, aki együtt érez velünk, megindul gyengeségeinket. Elalélt, reménytelen embereket új életre lelkesíthetünk. Olyan győzelmeket érhetünk el, melyeket saját téves és rosszul felfogott nézeteinkkel, csekély hitünkkel, jellemfogyatékosságainkkal lehetetlennek tartottunk. Hit! Bizony, alig tudjuk, hogy mit jelent.

Minden dolognak vége elérkezett. Az Úr hamar eljön. Ítéletei máris érezhetők mindenfelé. Ne csak beszéljünk Krisztus eljöveteléről, hanem minden eljárásunkban juttassuk kifejezésre azt a tényt, hogy nemsokára megláthatjuk őt az ég felhőiben nagyhatalommal és dicsőséggel. Vajon felöltöttük-e mennyegzői ruhánkat? Személy szerint kegyes életet élünk-e? Együttműködünk-e mennyei lényekkel, teljes szívvel, maradéktalanul, hogy életünk minden eljárásába beleszőjük Isten szent törvényének mennyei elveit? Más dolog a törvényről csak beszélni, s más dolog, hogy egészében teljesítjük-e. Isten a törvénynek cselekvőit igazolja és fogadja el, mert akik a törvényt cselekszik, Isten jellemét mutatják be, és nem hazudnak az igazság ellen.

Az Úr eljön. Oh, rövid az idő, s vajon a Biblia szempontjából, kik a munkatársai Istennek? Vajon ne töltsön-e be félelem és rettegés, hogy még mindig saját természetes hajlamaink élnek bennünk, hogy megtéretlenek és szentségtelenek vagyunk, s hamis életmódunkkal akarjuk helyettesíteni az igazit? Testvéreim, ébredjetek fel, mielőtt mindörökre késő.

Vannak sokan, akik Istennek munkatársai, de mi nem ismerjük fel őket. Lelkészek kézrátétellel nem iktatták be őket a mű szolgálatára. Ám mindazáltal Krisztus igáját hordják, megmentő befolyást árasztanak, mialatt a mű különböző ágaiban lelkeket nyernek meg Krisztusnak. Művünk sikere Isten és embertársaink iránti szeretetünktől függ. H a gyülekezet tagjai harmonikusan együttműködnek, ha testvér szereti testvérét és megbíznak egymásban, akkor ennek arányában erő és hatalom kíséri lélekmentő munkánkat. Oh, mennyire szükségünk van erkölcsi megújulásra! Ám a szeretet által tevékenykedő hit nélkül mit sem tehettek. Adjon az Úr olyan szívet nektek, hogy befogadjátok ezt a bizonyságtételt.

Olvassátok és tanulmányozzátok Zakariás könyvének negyedik fejezetét. Két olajfa üríti magából az arany olajat az arany csöveken át az arany tálba, amely a szentély lámpásait táplálja. Az arany olaj a Szentlelket ábrázolja. Ezzel az olajjal Isten állandóan táplálja szolgáit, hogy ők viszont a gyülekezetet táplálják. "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel, azt mondja a Seregeknek Ura." Isten szolgái csak úgy arathatnak győzelmet, ha bensőleg tiszták, ha szívük tiszta, ha szentek. A legfontosabb, hogy a lelkészek helyes példát adjanak. Ha laza, könnyű elveket követnek, példájukra hivatkoznak azok, akik eljárásukat, bűneiket ezzel mentegetik, igazolják. Sátán egész zsinagógája éberen figyeli Isten képviselőinek életében mutatkozó fogyatékosságokat, hibákat s minden hibát jól kihasználnának." —RH 1904. December 22.