Melbourne, Ausztrália

1892. VII. 3.

Igehirdetőinknek a zsoltáríró szavait idézem: "A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket." Minden előny és minden kiváltság, ha javatokra sokszorozottan is rendelkezésre állna, hogy nevelésben, kiképzésben részesüljetek, meggyökerezettek, megalapozódjatok az igazságban, mégis valóságos, személy szerinti segítséget csak akkor jelent, ha elmétek és szívetek nyitva áll s az igazságot befogadja. Ha minden szokásotokat, eljárásotokat, minden bűnt lelkiismeretesen alárendeltek Jézusnak nevezetesen mindazt, ami elzárta Előle az ajtót. Engedjétek, hogy Krisztus világossága behatoljon a lélek sötét kamráiba, komoly elhatározással induljatok el a helyes irányban. Ha kitartottatok a helytelen úton, mint ahogyan néhányan teszik, ha az igazság nem formálja, alakítja át életeteket, olyannyira, hogy szívből engedelmeskedtek, mert tiszta elveit szeretitek, akkor biztosak lehettek abban, hogy az igazság elveszti elevenítő erejét s a bűn erősbödik.

Ez az oka annak, hogy sokan eredménytelenek a Mester művében. Állandóan arra törekszenek, hogy kedvteléseiket, tetszelgéseiket kielégítsék. Igaz ugyan, hogy a Tízparancsolattal egyetértenek, és sokan elméletileg tanítják a törvényt, de nem élnek elvei szerint. Nem engedelmeskednek Isten parancsának, hogy tiszták legyenek, hogy szeressék Istent mindenekfelett és embertársaikat, mint önmagukat. Minthogy életük hazugság, lehet-e erejük, lehet-e bizodalmuk, vajon válhatnak-e Istennek eredményes munkásaivá?

Az Üdvözítő így imádkozott tanítványaiért: "Szenteld meg őket a te igazságoddal, a te igéd igazság." Ám mi történik akkor, ha a bibliai tudás, ismeret nem változtatja meg az illető szokásait, életmódját, hogy megegyezzék az igazság világosságával? A lélek harcol a test ellen, a test a lélek ellen. Valamelyik győzelmet arat. Ha az igazság megszenteli a lelket, akkor gyűlöli és kerüli a bűnt, mert Krisztus szívesen fogadott és megbecsült vendége. Ám Krisztus nem lakozhat megosztott szívben. Jézus és a bűn sosem társulhatnak. Aki őszintén elfogadja az igazságot, aki eszi Isten Fiának a testét és issza a vérét, örök élete van annak. Jézus mondotta: "A beszédek, melyeket én szólok néktek, lélek és élet." Ha az igazságot befogadó lélek együttműködik a Szentlélekkel, akkor felelősségérzetének tudatában továbbítja az üzenetet embertársainak. Sosem válik belőle csupán erkölcsprédikátor. Szívvel lélekkel végzi a nagy művet, hogy megkeresse és megtartsa az elveszetteket. Minthogy valóban gyakorolja Krisztus vallását, jó munkát végez a lélekmentésben.

Minden hívő Isten elkötelezettje lelki gondozásra, nevezetesen, hogy a világosságban járjon, azért, hogy világosságot áraszthasson a világra. Ha az evangélium szent szolgálatában állók mindannyian növekszenek a kegyelemben és Urunknak és Üdvözítőnknek ismeretében, akkor gyűlölni fogják a bűnt és az önzést. Állandóan erkölcsi megújulásban részesülnek, s minthogy állandóan feltekintenek Jézusra, átalakulnak az ő képmására, s Benne teljesekké válnak. Nem saját életszentségük, hanem ama életszentség szerint, amely van a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

A lelkészképző intézetek nagy előnyeit még félig sem értékelik. Bőséges alkalmak nyílnak, ám a felét sem végzik el annak, amit lehetne, mert a hallgatók nem élik az igazságot, amelyet világosan körvonalaznak előttük. Sokan, akik másoknak magyarázzák az Írásokat, nem adták át magukat lelkiismeretesen és teljesen, szívvel-lélekkel és egész életükkel a Szentlélek irányításának. Szeretik a bűnt s ragaszkodnak hozzá. Isten megmutatta nekem, hogy tisztátlan szokások, büszkeség, önzés, öndicsőítés zárta el az igazság tanítóinak szívét. És Isten haragját vonták magukra. Vajon a megújító erő nem hathat-e rájuk? Vajon áldozatul estek-e a gyógyíthatatlan erkölcsi betegségnek, azért, mert nem engedik magukat meggyógyítani? Oh, vajha mindenki, aki az igét tanítja, megszívlelné Pál apostol szavait: "Kérlek azért titeket atyámfiai, az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket".

Mennyire örvendek, hogy vannak, akik alázatosan járnak, akik szeretik és félik Istent. Olyan erejük van, amely sokkal értékesebb a tanultságnál vagy az ékesszólásnál. "Az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete." Isten szeretete és félelme, az az aranyfonál, mely az embert, az ügyvivőt az istenivel egyesíti. Az élet minden mozzanata egyszerűbbé válik. Ha Isten gyermekei kísértésekkel küzdenek, ha az érzéki szív szenvedélyei ellen harcolnak, a hit összeköti lelküket Vele, az egyetlen Segítővel, s így diadalt aratnak.

Vajha az Úr hatna mindazok szívére, akik nagy világosságot nyertek, hogy tartózkodjanak minden bűntől. Tekintsetek fel Kálvária keresztjére. Lássátok meg Jézust, aki életét adta, de nem azért, hogy az emberek folytassák bűnös életüket, nem azért, hogy az embereknek engedélyt adjon Isten törvényének áthágására, hanem, hogy végtelen áldozata árán megszabadítsa őket minden bűnüktől. Krisztus mondotta: "Én őérettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek" tökéletes példaadása által. Akik prédikálják az igazságot másoknak, vajon életüket megszentelte-e az igazság? Vajon szeretik-e az Urat teljes szívükből, lelkükből, elméjükből, és felebarátaikat, mint önmagukat? Vajon elérik-e a keresztény jellem legmagasabb szintjét? Vajon ízlésük finomult-e, fékezik-e étvágyukat? Vajon csak nemes érzelmeket ápolnak-e önmagukban, s erős, mély részvétet, tiszta szándékokat, azért, hogy valóban Isten munkatársai legyenek? Szükségünk van a Szentlélekre, hogy küzdelmeinkben segítőnk legyen, "mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak."

Melbourne, Ausztrália,

1892. VII. 3.

Feltették a kérdést, hogy a gyülekezetek miért olyan erőtlenek, s tanítóink eredményei miért olyan csekélyek csupán? A felelet az, hogy közöttünk tudott bűnök különböző formái burjánzanak, s a hosszabb bűnözés csak megkeményíti a lelkiismeretet. A felelet csak az, hogy az emberek nem Istennel járnak, eltávoztak Jézustól, s ennek következtében a gyülekezetben önzés, kapzsiság, büszkeség, viszály, versengés, keményszívűség, könnyelműség, sok rossz szokás mutatkozik. Még a szent ige hirdetői között is ilyen állapotok uralkodnak, ha pedig alapos reformáció nem megy végbe a szentségtelen és meg nem szentelt életű munkások között, akkor jobb volna, ha távoznának a műből s más foglalkozást választanának, ahol bűnös, világias gondolkozásuk nem zúdít katasztrófát Isten népére.

Az apostol inti hittestvéreit, mondván: "Végezetre atyámfiai, legyetek erősek az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok." Oh, milyen nap előtt állunk! Milyen rostálás lesz közöttünk, akik magukat Isten gyermekeinek vallják! Az igazságtalanok az igazak között lesznek. Akiknek nagy világosságuk volt, de akik nem jártak a szerint, a megvetett világosságnak megfelelő sötétségben lesznek. Szíveljük meg Pál szavaiban foglalt tanulságot: "Megsanyargatom testemet, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek." Az ellenség szorgalmasan dolgozik, hogy akiket csak lehet a hitehagyók soraiba rántson. Ám az Úr hamar eljön és nemsokára minden egyes eset felett döntöttek mindörökre. Akiknek a tevékenysége megegyezik a nekik kegyelmesen juttatott világossággal, azok az Úr oldalára kerülnek.

Várjuk és figyeljük a nagy és félelmes jelenetet, amely befejezi e föld történelmét. Ám ne csupán várakozzunk, hanem ennek az ünnepélyes események tudatában, dolgozzunk éberen. Istennek élő egyháza várakozik, figyel és dolgozik. Senki sem semleges. Mindannyiunknak Krisztust kell képviselnünk tevékenyen, komolyan munkálkodva veszendő lelkek megmentésén. Vajon a gyülekezet immár karba tesz-e kezét? Vajon aludjunk-e, a bolond szüzekről szóló példázat szerint? Minden óvintézkedést tegyünk meg most. Mert a találomra végzett munka csak lelki hanyatlást jelent, s tolvajként lep majd meg az a nap. Erősítsük elménket, tekintsünk, ássunk mélyre, hogy felismerjük hitünk alapjait. Tisztítsa meg a lélek templomát az igazság, mert csak a tiszta szívűek állhatnak ellene Sátán csábításainak.

Ne utánozzuk a világ szokásait, ámde ne tartsuk távol magunkat a világ népeitől, mert világosságunknak fénylenie kell a földet borító erkölcsi sötétség közepette. Sajnos, a gyülekezetben kevés a keresztényi szeretet egymás iránt. Ez a szeretet könnyen kialszik. Ám nélküle nem élhetünk keresztényi közösségben, nem lehet bennünk szeretet irántuk, akikért Krisztus meghalt.

Hittestvéreink szíveljék meg az apostol parancsát: "A botor és gyerekes vitatkozásokat kerüld, tudván, hogy azok háborúságot szülnek. Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodnia, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nekik az Isten megtérést az igazság megismerésére. És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az Úr szolgája által az Isten akaratára." Utunkba kerülnek tisztességtelen elemek a világban, és a gyülekezetben. Emberek állítják, hogy nagy világosságot kaptak, és akik Isten művében tapasztalattal bírnak, tudni fogják, hogy amit világosságnak adnak elő, nagy sötétség csupán. Ilyen emberekkel, Isten igéjének előírásai szerint járjunk el. Akiket tévedéseik elvakítanak, izgatottan ragaszkodhatnak nézeteikhez, ám azok, akik a világosságban járnak, mindenkor megőrzik nyugalmukat, gyengéden bánnak a tévelygőkkel, "alkalmasak a tanításra", bebizonyítják, hogy kértek és kaptak bölcsességet Istentől. Nincs okuk az izgalomra, hanem alkalmuk van arra, hogy bölcsen, türelmesen "szelíden fenyítsék az ellenszegülőket."

Eljött az ideje, hogy akik meggyökereztek és megalapozódtak az igazságban, bebizonyítsák szilárdságukat és határozottságukat, hogy bizonyítsák azt a tényt, miszerint mozdíthatatlanul állnak a tudatlanok és ingatagok álbölcseleteivel, jelszavaival vagy meséivel szemben. Anélkül, hogy alapja volna, emberek az igazság minden határozottságával kijelentéseket tesznek. Ám teljesen hiábavaló, ha hamis állításaik felett vitatkozunk, vagy érvelünk. A legjobb módszer a tévelygés ellen, az igazság feltárása, ne foglalkozzunk felelőtlen eszmékkel, majd elhalnak maguktól is. Az igazsággal szembeállítva, minden értelmes ember felismeri a tévelygés gyengeségét és tarthatatlanságát. Minél többször ismételjük az ellenszegülők téves állításait, s azokét, akik közülünk támadnak, hogy lelkeket megtévesszenek, a csalárdságnak annál jobb szolgálatot teszünk. Minél többet foglalkozunk Sátán sugalmazásaival, indítványaival, sátáni fenségének annál jobban tetszik. Mert meg nem szentelt szívű emberek szívesen fogadják a számukra készített értéktelen szecskát. Ilyen nehézségekkel a gyülekezetben is számolnunk kell. Emberek a parányiból nagyot, a nagyból pedig parányit csinálnak.

Vajon nem tehetnénk-e többet a gyülekezetekért, hogy felébredjenek és a kapott világosság szerint éljenek? Isten minden embernek kiszabta munkáját. A legszerényebbek s a legerősebbek is az Úr javára jó befolyást áraszthatnak. Szenteljék képességeiket Istennek, ki-ki munkálkodjék kijelölt munkahelyén. Az Úr elvárja, hogy mindenki a legjobbat tegye. Ha világosság hatol szívünkbe, Isten elvárja, hogy munkánk, világosságunk szerint való legyen, összhangban Krisztus teljességének mértékével, amit kaptunk. Minél jobban értékesítjük tudásunkat és használjuk képességeinket, annál több tudást nyerünk, annál több képességünk lesz, hogy több és jobb munkát végezhessünk.

Talentumaink nem saját tulajdonunk, hanem az Úréi, mi sáfárkodásra kaptuk. Felelősek vagyunk az Úr javainak felhasználásáért, sőt akkor is, ha visszaélünk velük. Isten felhív bennünket, hogy a ránk bízott talentumokat kamatoztassuk, hogy amikor a Mester eljön, akkor a sajátját kamatoztassuk, hogy amikor a Mester eljön, akkor a sajátját kamatostól kapja vissza. Krisztus saját vérével vásárolt meg bennünket, szolgájául. Vajon szolgáljunk-e neki? Vajon hozzálássunk-e, hogy Isten méltóknak találjon bennünket? Vajon eljárásunkkal bizonyítjuk-e, hogy kegyelmének sáfárai vagyunk? A Mesterért folyó minden igyekezetünket, ha tiszta, őszinte szívből fakad, jó illatú áldozatként fogadja el.

Értelmes, láthatatlan lények figyelik életünket. Állandóan tanú áll mellettünk, hogy lássa, hogyan sáfárkodunk a reánk bízott javakkal. Amikor a hű szolga kamatostul együtt visszaadja talentumait, semmire sem tart igényt. Tudja jól, hogy azokat Isten adta kezére, s a Mestert dicsőíti érettük. Tudja, hogy a kapott tőke nélkül nem érhetett volna el eredményt, mert tőke nélkül nincs kamat. Így szól: "Uram, öt talentumot adtál vala nekem, íme más öt talentumot nyertem azokon." Gondolja meg a gyülekezet, vajon kamatoztatja-e azt a tőkét, amit az Úr adott? Krisztus kegyelme nélkül egyetlen lélek sem juthatna be az örök életre, tehát jogosan mit sem követelhetünk. Noha mit sem igényelhetünk, ám ha hűséges sáfárok vagyunk, az Úr megjutalmaz, mintha az érdem bennünket illetne. Így szól: "Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe."

Milyen sokan bánkódnak majd elmulasztott alkalmuk miatt, amikor már mindörökre késő! Ma még vannak talentumaink és alkalmaink, bár nem tudjuk, hogy meddig. Tehát dolgozzunk, amíg nappal van. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. "Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál."

Melbourne, Ausztrália,

1892. VII. 15.

Több munkás eredménytelenségének az az oka, hogy inkább önmagukban bíznak, mint az Úrban. Nem érzik határozott szükségét annak, hogy missziómunkájukat Krisztusban végezzék. Amíg nem él bennük Krisztus lelkülete, s amíg nem tanítják az igazságot úgy, ahogyan Krisztusban van, nem sok eredményt érhetnek el. Én félelemmel járok Istenem előtt. Nem tudom, hogy az engesztelő áldozat magasztos tárgyköréről hogyan beszéljek, vagy hogyan írjak. Nem tudom, hogy e tárgyköröket, hogy tárjam elő olyan elevenítő erővel, ahogyan bennem élnek. Reszketek a félelemtől, nehogy felületes szavakkal kisebbítsem az üdvösség magasztos tervét. Tiszteletteljes félelemmel borulok le Isten előtt, s kérdem: Kicsoda alkalmas ezekre? Hogyan beszélhetek, hogyan írhatok hittestvéreimnek, hogy felfogják a mennyből villanó fénysugarakat? Mit is mondhatok?

A gyülekezet légköre annyira fagyos, lelkülete pedig olyan sajátságos, hogy az egyszerű, mennyei eredetű kegyesség példáját el nem viselheti. Első szeretetük melege elfagyott, s ha a Szentlélek keresztsége meg nem öntözi, Isten elmozdítja gyertyatartójukat helyéből, ha meg nem térnek és az első cselekedeteiket nem cselekszik. A gyülekezet első cselekedetei azok voltak, amikor a hívők felkeresték barátaikat, rokonaikat, ismerőseiket, s szeretettől túláradó szívvel beszéltek Jézusról, hogy mit jelent számunkra Jézus és mit jelentenek ők Jézusnak. Oh, vajha az Úr felébresztené a felelősségteljes tisztségek hordozóit, hogy munkához lássanak, ám nem a maguk erejében. Amit saját erejükből végeznek, az nélkülözi Krisztus befolyását és pecsétét.

Amit megszenteletlen munkások végeznek, mindazt önzés szennyezi. Szükségük volna arra, hogy szüntelen imádkozzanak, de nem teszik. Vigyázniuk és imádkozniuk kellene. Szükséges volna, hogy a mű szentségét érezzék, ám sajnos nem érzik. Úgy bánnak szent dolgokkal, mint a közönségessel. Lelki dolgok lelkiképpen ítéltetnek meg. Amíg nem isznak az élet vízéből, amíg Krisztus nem él bennük, amint az örök életre buzgó víznek kútfeje, addig senkit sem üdíthetnek fel, senki számára sem jelentenek áldást, s ha meg nem térnek, Isten elmozdítja gyertyatartójukat helyéből. A lélekmentés művében hosszan tűrésre, legyőzhetetlen emberszeretetre, mindenható hitre van szükség. Ne álljon előtérben az "én." Krisztustól áradó bölcsesség szükséges ahhoz, hogy emberek lelkéhez férkőzhessünk.

Az evangélium munkásai, ha sikeresen akarnak foglalkozni lelkekkel, akkor vetkőzzék le énjüket. Nincs helye a szidalmazásnak vagy ingerültségnek, vagy a tekintély önkényes alkalmazásának. Újjal ne mutogassanak, hiábavalóságot ne szóljanak, ám Jézus iránti szeretettől izzó szívvel lássanak munkához, drága lelkek érdekében, akikért az Úr meghalt. Az önelégült lelkészek nem leplezhetik gyengeségüket. Önmagukba vetett bizalommal, beképzelten állnak a próbák elé, s láthatóvá válik, hogy Jézus nincs velük. Többen vannak ilyen önelégült lelkek. Kemény tapasztalatok, vereségek tanítják majd meg őket. Ám csak kevesen fogadják el a tanítást, többen elesnek a megpróbáltatások alatt. Kudarcaik miatt a körülményeket okolják, s azt hiszik, hogy mások nem értékelik képességeiket. Ha megalázkodnának Isten keze alatt, Tőle tanítást nyernének.

Akik nem tanulnak mindennap Krisztus iskolájában, akik nem töltenek több időt komoly imában, azok nem alkalmasak arra, hogy Isten művének bármelyik ágában dolgozzanak. Mert ha mégis részt vesznek benne, romlottságuk erőt vesz rajtuk, hiúságukban elbizakodnak. Akik Jézus Krisztus munkatársaivá válnak, s akik lelki dolgokat lelkiképpen ítélnek meg, érezni fogják, hogy mennyei kegyelemre, kegyességre és bölcsességre szorulnak, hogy Isten művében tevékenykedhessenek. Sokan sem nem égnek, sem nem világítanak, ám mégis elégedettek. Nyomorúságosan hideg és közönyös állapotban vannak sokan, akik ismerik az igazságot, láthatóan elhanyagolják kötelességeiket, amiért az Úr felelősségre vonja majd őket.

Isten adta nekünk Jézust. Benne pedig Isten nyilatkozik meg. Megváltónk mondja: "Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet, és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk." "Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok." Ha ismerjük Istent és Jézus Krisztust, akit elküldött, a lélek kimondhatatlan örömet élvez. Oh, mennyire szükségünk van Isten jelenlétére! S Szentlélek keresztségéért minden munkás imádkozzék Istenhez. Csoportok jöjjenek össze, hogy Istenhez forduljanak különleges segítségért, mennyei bölcsességért, annak érdekében, hogy Isten népe tudja, hogyan tervezzen, gondolkozzék és hajtsa végre munkáját.

Különösen azért imádkozzunk, hogy az Úr válassza ki ügyvivőit, s, hogy részesítse misszionáriusait a Szentlélek keresztségében. A tanítványok tíz napon át imádkoztak, mielőtt a pünkösdi áldást elnyerték. Ennyi időt igényelt, hogy megértsék, mit jelent a hathatós ima, a közeledés Istenhez, bűneik bevallása, szívük megalázása Isten előtt. Továbbá, hogy mit jelent, ha hittel szemlélik Jézust és átalakulnak az ő képmására. Amikor az áldás hullott, betöltötte az egész gyülekező helyet, majd pedig hatalommal felruházva széjjeljártak, hogy a Mesterért eredményes munkát végezzenek.

Általában igen könnyen veszik lelkészek kiválasztását a reánk bízott szent mű végzésére. Ennek a gondatlanságnak a következménye, hogy a misszióterületeken megtéretlen emberek tevékenykednek, akikben szenvedélyek lobognak, akik hálátlanok, szentségtelenek. Noha közülük többet gyakran megfeddtek, mégsem változtattak életmódjukon. Helytelen eljárásuk pedig szégyent hozott Isten művére. Mi lesz az ilyen munkának a gyümölcse? Miért nem gondolnak munkásaink arra, hogy minden szavukért, jóért vagy rosszért, Isten ítélőszéke előtt felelniük kell? A Szentlélek minden ihletését, sugallatát, mely embereket jóra és Istenhez vezet, feljegyzik a menny könyveiben, s az a munkás, aki által az Úr világosságot közvetíthetett, Istennek ama nagy napján jutalmát veszi. Ha a munkások tudatában volnának körök felelősségüknek, vajon vállalnák-e a munkát, szentségének mélységes átérzése nélkül? Vajon ne várjuk-e el, hogy Isten Lelkének mélyszántása láthatóvá váljék rajtuk, akik az evangélista munkájára vállalkoznak?

Az apostol mondja: "Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra." Minden egyes lélek szívelje meg e szavakat, tudja meg, hogy az Úr Jézusnál nincs megalkuvás. Olyan munkások felvétele és megtartása, az evangélium szolgálatában, akik fogyatékos jellemük megjavítására nem törekszenek, szolgálatukat nem látják el helyesen, csak mindinkább alábbszállította a színvonalat. Sokan töltenek be felelős tisztségeket, akik nem szívlelték meg az apostol oktatását, hanem testüket táplálják a kívánságokra. H a munkás nem öltözte fel Jézus Krisztust, ha számára nem a bölcsesség, a szentség és a megváltás, akkor hogyan képviselheti Jézus vallását? Eredményük, jutalmuk Jézusban van. Adják tehát bizonyságát, akik a pásztor tisztségét vállalják, hogy maradéktalanul a műnek szentelték életüket. Krisztust személyes Megváltójuknak kell elfogadniuk. Miért fordul elő, hogy akik már hosszabb ideje az evangélium szolgálatában állnak, nem növekszenek a kegyelemben és az Úr Jézus ismeretében? Isten megmutatta nekem, hogy önző vágyaikat elégítik ki, s csak azt teszik, ami ízlésükkel és eszméikkel megegyezik. Kielégítik büszkeségüket, érzéki kedvteléseiket, keresztülviszik önző, nagyravágyó terveiket. Telve vannak önbecsüléssel. Noha gonosz hajlamaikat olyan becseseknek gondolhatják, mint szemük világát, vagy jobb kezüket, mégis vagy elhagyják azokat, vagy Isten nem fogadhatja el szolgálatukat. Kézrátétellel felavatnak férfiakat az evangélium szolgálatára, anélkül, hogy előzetesen alaposan megvizsgálnák, vajon alkalmasak-e szent feladatukra. Ám mennyivel helyesebb volna az előzetes alapos vizsgálat, mielőtt lelkészekké válnak, mint az utólagos szigorú vizsgálat, miután már tisztségükbe beiktatták őket, befolyásuk érvényesült, s a műre irányozták bélyegüket.

A következő idézet mutatja, hogy mit jelent az őszinte odaadás, s ez az amit munkásainktól megkövetelhetünk:

Istennek szentelte életét Harlan Page, s elhatározta, hogy az Úr dicsőségének terjesztéséért él és dolgozik, a veszendők megmentésére. Halálos ágyán mondotta: "Amikor reménység ébredt bennem, éreztem, hogy munkálkodnom kell lelkek érdekében. Évről évre imádkoztam, hogy az Úr eszköze lehessek, embertársaim megmentésére." Isten láthatóan meghallgatta imáit. Page soha egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy lámpásával lelkeknek világítson. Levelei, beszédei, traktátusok, imák, felhívások, és figyelmeztetések útján, továbbá szent és komoly életének példaadásával sietett a tévedők megmentésére, s a hívők építésére, erősítésére. Ez a mechanikus, gyárakban, iskolákban s egyebütt dolgozott, s csak egyedül a kegyelem hatalmas ereje magyarázhatja meg, hogy ilyen alázatos ember hogyan érhetett el olyan nagy eredményt. Élete kézzel foghatóan igazolja a szavakat: "A világ bolondjait választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse." Page így kiáltott fel: "Hitünk gyenge az örök valóságokban, kötelességérzetünk alélt, amíg embertársaink üdvösségével nem törődünk. Ébredjünk fel kötelességeink tudatára, s amíg nyelvünk vagy tollunk van, szenteljük a Magasságos szolgálatára, nem a magunk erejében, hanem erős hittel és szilárd bizodalommal."

Mi fokozottabb világosságot kaptunk. Ünnepélyes, nagy horderejű üzenetet kell közvetítenünk a világnak: Isten pedig azt akarja, hogy választott tanítványainak mélységes élettapasztalataik legyenek, s megnyugodjék rajtuk a Szentlélek ereje. "Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi ami a szívben van." Ezt a leckét Dávid sosem felejtette el: Salamonhoz intézett búcsúbeszédében a következőket mondotta: "Te azért fiam Salamon, ismert meg a te atyád istenét, és szolgálj neki tökéletes szívvel és jó kedvvel, mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresed, megtalálod, ha ellenben őt elhagyod, ő is elhagy téged mindörökké".

Mi e föld történelmének fontos időszakában élünk, s az igazságnak ránk árasztott fényét tekintve, alacsony lelki színvonalunkra egyetlen pillanatban sincs mentségünk. Mint Krisztus munkatársai, kiváltságunk, hogy szenvedéseiben osztozzunk. Tekintsük az ő életét, tanulmányozzuk jellemét, kövessük példáját. Amit Krisztus, tökéletes emberiségében megvalósított, valósítjuk meg mi is. Mert hiszen az örökkévalóság számára kell jellemüket kialakítanunk.

Melbourne, Ausztália,

1891. December 28.

Jézus, közvetlenül távozása előtt, a Szentlélek ígéretével bátorította tanítványait. Ez az ígéret ugyancsak nekünk is szól, bár nagyon kevéssé tárják népünk elé, s befogadásáról szintén csak keveset beszélnek a gyülekezetben. E legfontosabb tárgykört övező némaság következtében van-e még egy olyan téma, amelyről gyakorlati teljesedését illetőleg kevesebbet tudnánk, mint éppen a Szentlélek ajándékának ígérete felől, pedig minden lelki munkánkat hatásossá teszi. A Szentlélek ígéretéről esetenként beszélünk, alkalomadtán érintjük, s ez az egész. A próféciákkal foglalkoztunk, a tantételeket kifejtettük, ám ami a gyülekezet számára lényeges, azért, hogy lelkileg növekedjék és erősbödjék, s azért, hogy az igehirdetés meggyőződésre vezessen és lelkek térjenek meg Istenhez, azt nagyrészt kihagytuk evangelizáló munkánkból. Ezt a tárgykört félretették, mintha csak a jövőben akarnák mérlegelni. Népünk elé tárták az egyéb áldásokat és kiváltságokat, amíg a gyülekezetben vágy ébredt, hogy Isten megígért áldásait elérhesse. Ám a Szentlélekről olyan benyomás keletkezett, mintha a gyülekezetnek erre az ajándékra nem a jelenben, hanem majd csak valamikor a jövőben lesz szüksége és nyeri el.

Ez a megígért áldás, ha hittel kérnénk, magával hozna minden más áldást Isten népe számára, bőségesen. Az ellenség fortélyos fogásai következtében a látszat szerint Isten népe képtelen megérteni Isten ígéreteit. Úgy látszik, azt hiszik, hogy a kegyelem esőinek csak szűkös cseppjei hullhatnak a szomjas lelkekre. Látszat szerint Isten népe hozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy saját igyekezetére van utalva, s a mennyből csak kevés segítséget kaphat. Ennek következtében csak csekély világosságot nyújthatnak embertársaiknak, akik elhalnak a tévelygésben és sötétségben. A gyülekezet hosszú ideje megelégedett Isten áldásának kicsiny részével. Tagjai nem érezték szükségét, hogy végtelen áron megvásárolt magas kiváltságaikat elérjék. Lelki erejük csekély, életük elkorcsosult hiányzanak a képességek, hogy elvégezzék azt a munkát, amelyet az Úr általuk végezni kíván. Nem képesek arra, hogy elvégezzék azt a munkát, amelyet az Úr általuk végezni kíván. Nem képesek arra, hogy Isten szent szavának nagy és dicső igazságait feltárják, amely meggyőzné és megtérítené a lelkeket, a Szentlélek által. Isten ereje arra vár, hogy kérjék és befogadják. Akik az igazság szent magvait vetik, örömet aratnak. "Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve."

A gyülekezet magatartásából a világ arra következtet, hogy Isten népe valóban örömtelen életű nép, hogy Krisztus szolgálata nem vonzó, s, hogy Isten csak keserves áron juttat áldást gyermekeinek. Ha megpróbáltatásainkkal foglalkozunk, ha nehézségeinket felnagyítjuk, árnyat vetünk Istenre és küldöttére, Jézus Krisztusra, ugyanis a mennybe vezető utat a hívő lélek köré gyűlt homály elsötétíti, és sokan csalódottan fordulnak el, lépnek vissza Krisztus szolgálatától. Ámde, akik így képviselik Krisztust, vajon hívők-e? Nem! Mert a hívők bíznak a menny ígéretében, a Szentlélek nemcsak fedd, hanem vígasztal is.

A kereszténynek jó alapot kell vetnie, ha erős, arányos jellemet akar építeni, ha kiegyensúlyozott vallásos életmódot akar folytatni. Csakis így készül elő arra, hogy a Biblia szabályai szerint az igazság és életszentség követelményeinek megfelelhessen. Ebben pedig Istennek Szentlelke támogatja és erősíti. Az őszinte keresztényben, a rendíthetetlen hűséggel egyesülnek. Sohasem válik szent megbízatásának árulójává. Akin a Szentlélek megnyugszik, az nagylelkű, egyben értelmi képességei is magasabb rendűek, akaratereje, céltudatossága legyőzhetetlen.

Testvéreim! Üdvözítőnk elvárja, hogy kellőképpen képviseljétek, s Róla bizonyságot tegyetek. Tanulmányozzátok az igét mind mélyebben és mond jobban. Különböző értelmiségű emberekkel foglalkoztok, s mialatt a szent igének szent igazságait tanítjátok, tegyétek komolyan, tiszteletteljesen. Beszédetekből hagyjátok ki a mesemondást, az igét hirdessétek! Akkor majd több kévét gyűjthettek a Mester csűreibe. Gondoljatok arra is, hogy hallgatóitok közül sokan állandóan kísértésekkel küzdenek. Többen kétségekkel küzdenek, majdnem csüggedten, szinte reménytelenül. Kérjétek Istent, hogy olyan szavakat adjon ajkatokra, melyekkel a küzdelemre előkészíthetitek, megerősíthetitek őket. —RH 1904. XII. 22.