1894. október 30.
Ha emberek bizalommal viseltetnek embertársaik iránt, akkor közelebb jutottak Krisztus lelkületében. Az Úr kinyilatkoztatta, hogy mennyire értékeli az embert. "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, ha valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." Mindig akadnak, akik mások jellemét akarják formálni, saját eszméik és mértékük szerint. Isten nem bízta meg őket ezzel a feladattal.
Az Én mindig nagyra tartja magát. Miközben az első szeretet csökken a lelkekben, nem tartják meg Isten parancsolatait, majd pedig egymást bírálgatják. Ez a lelkület mindvégig egészen az idők végezetéig mutatkozni fog. Sátán táplálja, azért, hogy a hittestvérek, tudatlanságukban egymást emésszék. Ez nem dicsőíti Istent, ellenkezőleg megszomorítja Isten Lelkét. Sátán ujjong, mert tudja, hogy ha az egyik testvért a másik ellen felhasználhatja, s ha az egyik a másikat figyeli, akkor a gyülekezetben, a lelkészi szolgálatban néhányan annyira elcsüggednek, hogy elhagyják munkahelyüket, őrhelyüket, ahova a kötelesség szólította őket. Ez nem a Szentlélek munkája. Alulról származó hatalom dolgozik az agy kamráiban és a lélek templomában, hogy odaplántálja jellemvonásait, ahol pedig Krisztus jellemvonásainak volna a helye.
Ő, aki lefizette az ember megváltásáért a végtelen árat, tévedhetetlenül és pontosan olvas az ember rejtett gondolataiban, s tudja, hogyan bánjon minden egyes lélekkel. Mialatt lelkekkel foglalkozik, ugyanolyan elvek szerint jár el, mint a természet világában. A természet jótékony tevékenysége folyamatos. Nincs megszakítás és megdöbbentő közbeékelődés. Isten nem bízta emberekre, hogy kezükbe vegyék. Isten, megszabott törvényeinek nyugodt, szabályos működése által munkálkodik. Ugyanez vonatkozik lelki dolgokra is. Sátán állandóan arra törekszik, hogy szemtelen, erőszakos támadásokkal érjen el eredményt. Ám Jézus a lelkek legbensőbb, legjobban ismert gondolataihoz talált utat. Amennyire lehetséges volt, nem zavarta gondolatmenetüket váratlan, hirtelen ténykedéssel. Megtisztelte az embereket bizalmával, s így jobbik énjükhöz szólt. Ősigazságokat új és értékes világításban mutatott be. Így alig tizenkét éves korában, még a törvénytudókat is megdöbbentette kérdéseivel a templomban.
Jézus azért öltött emberi testet, hogy az emberen segíthessen. Felkeresi az embereket, s ahogy éppen vannak, az igazság átformáló hatása alá vonja őket. Szívükhöz férkőzik, megnyeri rokonszenvüket és bizalmukat, mert érezteti, hogy teljesen azonosította magát lényükkel és érdekeikkel. Az igazság, egyszerű szépségében hangzik ajkairól, ám méltósággal és hatalommal. Micsoda tanító volt a mi Urunk Jézus Krisztus! Milyen gyengéden bánt minden becsületes, az igazságot őszintén kutató lélekkel, azért, hogy rokonszenvét megnyerje, s szívéhez férkőzzék.
Testvéreim! Meg kell mondanom, hogy távol vagytok attól, ahol az Úr látni szeretne benneteket. Isten és az ember ellenségének tulajdonságai gyakran mutatkoznak lelkületekben és magaviseletetekben egymás iránt. Megsértitek, megbántjátok egymást, azért, mert nem vagytok az isteni természetnek részesei. Emellett akadályozzátok saját jellemetek tökéletesedését, bajt okoztok önmagatoknak, munkátokat fáradtságosabbá teszitek, mert saját lelkületeteket és jellembeli fogyatékosságaitokat értékes erényeknek tartjátok, s mindenképpen ragaszkodtok hozzájuk.
Jézus a legelmésebbeknek, s a legszerényebbeknek egyaránt a hajnali frissességben illatozó liliomot adta példaképül, s felszólít bennünket: "Vegyétek eszetekbe a mezők liliomát, mi módon növekednek. Nem munkálkodnak, és nem fonnak. De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy." Majd szívünkre köti a tanulságot: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten, nem sokkal inkább titeket, ti kicsinyhitűek?"
Emberek az igazság terjesztését a valóságban tízszerte megnehezítik, mert Isten munkarészét kiveszik kezéből, s saját halandó kezeikbe akarják venni. Azt hiszik, állandóan ki kell találniuk valamit, hogy emberek azt cselekedjék, amit szerintük az illetőknek tenniük kellene. Az így eltöltött idő csak bonyolultabbá teszi a munkát, mert éppen a nagy Munkavezetőt hagyták ki művéből, nevezetesen, hogy saját örökségéről gondot viseljen. Emberek belekontárkodnak, hogy embertársaik fogyatékos jellemét megjavítsák, az eredmény pedig még több fogyatékosság. Jobban tennék, ha megengednék Istennek, hogy végezze munkáját, mert nem tartja őket a jellemképzésre alkalmasnak.
Szükségletük, hogy Krisztus lelkületét fogadják, szívják magukba. Ha megragadják az ő erejét, akkor békét kötnek Vele, akkor pedig a legjobb úton haladnak, hogy munkatársaikkal is békét kössenek. Minél kevesebb szelídség és alázatosság él Isten ügyvivőinak lelkületében és jellemében, annál tökéletesebbnek látja saját módszereit, ám másokét annál tökéletlenebbnek. Egyedüli biztonságunk, ha vigyázunk és imádkozunk, ha tanácskozunk, abban a hitben, hogy Isten munkálkodni fog érettünk, ha hű tanulóknak, ha igéje cselekvőinek bizonyulunk.
Ám, ha a munkások annyira nem törődnek Krisztus határozott parancsával, nevezetesen azzal, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett bennünket, hogyan várhatjuk el, hogy a testvérek halandó emberek parancsolatait tartsák meg, szabályokat és részletezéseket, hogy egyenként hogyan dolgozzanak? Csak természetfeletti bölcsesség adhat utasításokat nekünk, egyébként csak olyan orvosnak bizonyulunk, aki nem tud gyógyítani, hanem csak ront. Helyesen tennők, ha teljes szívünkkel keresnénk Istent, s felhagynánk fontoskodásainkkal, mert "ti mindnyájan egymás közt testvérek vagytok."
Ahelyett, hogy fáradtságos munkával szabályokat és rendelkezéseket készítetek, jobban tennétek, ha imádkoznátok, és saját akaratotokat és útaitokat alárendelnétek Krisztusnak. Krisztusnak nem tetszik, ha megnehezítitek a dolgokat, amelyeket ő megkönnyített. Ő mondja: "Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugodalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." Az Úr Jézus szereti örökségét, ha pedig emberek nem tartják majd külön kiváltságuknak, hogy munkatársaik számára szabályokat hozzanak, ámde Krisztus szabályait megvalósítják életükben, s tanításait követik, akkor mindegyik példakép lesz, nem pedig bíró.
Krisztus legszívesebben Istennek atyai jelleméről és nagy szeretetéről beszélt. Napjainkban az egyházak átka, hogy az emberek nem alkalmazzák Krisztus módszereit. Azt hiszik, hogy az evangéliumban adott szabályokon javíthatnak, tehát szabadon fejtegetik, értelmezik. Ezáltal remélik az egyházak és munkásainak megreformálását. Isten legyen a mi Mesterünk, egyetlen Urunk, aki maga a jóság, részvét és szeretet.
Isten ad tudást munkásainak. Feljegyeztette számukra a dús tökéletes ígéretet: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik neki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén, mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide, s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól" Hát nem a leghelyesebb, ha bölcsességért egyénenként Istenhez járulunk és nem emberhez? Mint mond a Nagy Tanító? "Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál."
A köztünk létező gonoszság, helytelenség javításra szorul. Testvérek bátorságot vesznek maguknak, hogy társaik feltételezett hibáit szemléljék, szóvá tegyék, azokról beszéljenek. Pedig éppen ez a tény hozza felszínre saját, határozott fogyatékosságaikat. Arról tesznek bizonyságot, hogy sokat tartsanak maguk felől, Isten pedig nem adhatja rájuk különleges áldását, mert csak önmagukat dicsőítenék, ártanának az igazság drága ügyének. A világ nélkülözte, híján volt Isten ismeretének, ezért Jézus lejött, hogy számunkra ezt a felértékelhetetlen áldást hozza, - nevezetesen mennyei Atyánk atyai jellemének ismeretét. Ez volt az ő saját ajándéka a világnak. Ezt az ajándékot tanítványaira bízta, hogy közvetítsék a világnak.
Miután megtanulták az egyszerű szabályokat, a lelkészek szerezzék meg a munkájukkal kapcsolatos ismereteket, azért, hogy olyan munkásokká váljanak, akik szégyent nem vallanak. Egymásután sajátíthatják el a tudomány ágait, mialatt az igazságot prédikálják, mindez lehetséges, ha idejüket bölcsen kihasználják. Drága pillanatokat vesztegetnek el felesleges beszélgetésekkel, mellékes dolgokkal foglalkozva, ahelyett, hogy minden napot hasznosítanának, annak érdekében, hogy a magasabb színvonalat elérjék.
Akik ma Krisztus képviselői gyanánt állnak az emberek előtt, általában több természetes adottsággal, mint képzettséggel bírnak. Ám képességeiket nem használják fel, azáltal, hogy idejüket és alkalmaikat jobban értékesítenék. A területeken dolgozó majdnem mindegyik evangélista, ha Isten-adta tehetségeit értékesítette volna, nemcsak olvasni-írni és nyelvtant tudnak igen jól, hanem nyelveket is. Lényeges, hogy céljukat magasra tűzzék. Ám csak alig éreztek vágyat arra, hogy képességeiket kipróbálják, hogy emelkedettebb színvonalat érjenek el tudásban és vallási megértésben.
Lelkészeinknek számolniuk kell majd Isten előtt, azért, mert képességeiket nem csiszolták, gyakorlat által nem fejlesztették. Értelmes munkával a végzettnél tízszerte többet végezhettek volna, ha igyekeztek volna értelmileg óriásokká válni. Magas hivatásuk egész élményét csökkentették az által, mert elégedetten megálltak ott, ahol voltak. Igyekezetük, hogy tudást szerezzenek, legkevésbé sem akadályozná lelki növekedésüket, ha helyes indítékból és megfelelő cél érdekében folytatnák tanulmányaikat.
Mindenütt az egész világon munkásokra van szükségünk. Isten igazságát külföldre, idegen országokba kell eljuttatnunk, hogy akik sötétségben élnek, felvilágosodjanak. Lássunk hozzá a munkához, hogy a tanulókból Isten munkatársai váljanak.
Isten elvárja, hogy ez irányban az eddiginél sokkal, végtelenül buzgóbbak legyünk. Mint nép, több vonalon nagyon elmaradtunk missziós tevékenységünkben. Ami jót tehetnénk, annak még huszadrészét sem végezzük, bizalmi tisztségeinkben, mert közöttünk nagymértékben önzés tapasztalható. Többen irigykednek társaikra, félnek, hogy nagyobb tekintélyre tesznek szert.
Isten művének minden részében művelt, értelmes emberekre van szükségünk. Kezdők nem nyújthatnak elfogadható munkát, nem tudják feltárni a rejtett kincseket, hogy lelkeket gazdagítsanak. Isten rendelkezése szerint iskoláinkra hárul az a feladat, hogy olyan munkásokat képezzenek ki Jézus Krisztusnak, akik miatt nem kell szégyenkeznie. Ezt a célt mindenkor tartsuk szemünk előtt. Eddig nem tudatosítottuk, hogy kellő képzettséggel milyen magaslatra juthatunk fel. Vannak közöttünk átlagon felüli tehetséggel megáldott emberek. Ha képességeiket hasznosítanák, akkor a meglevő egy helyett húsz lelkészünk munkálkodhatna. Orvosokat is kiképezhetnénk, hogy harcoljanak a betegségek ellen.
Világvárosok és városok bűnbe merültek, ám minden Sodomában élnek Lótok. A bűn mérge a társadalom szívéig hatol, Isten reformátorokat hív el, hogy síkra szálljanak törvényeiért, melyek a szervezet működését szabályozzák, továbbá, hogy magas színvonalra emeljék a lelki, szellemi műveltséget, a szívjóságot.
Fennforog a farizeuskodás veszélye, nevezetesen, hogy világias formaságokkal és szokásokkal terheljük gondolatvilágunkat, fontosságunkat túlbecsüljük, az atomból világot, s a világból atomot formálunk. Krisztus kegyelme, megtisztító, nemesbítő befolyásával többet tesz érettünk, mint a világi szokások, formaságok elsajátítása. Sokan a külsőségeket tartják a vallás summájának, ám tapasztalhatjuk, hogy szívükből hiányzik az az őszinte udvariasság, amelyet Isten értékel. Ha hibáikról beszélnek velük, éreztetik, hogy nélkülözik a keresztény udvariasságot, mert még a lelkész szent hivatását is szem elől tévesztik, akit Isten küldött hozzájuk a megmentő, intő üzenettel. Magatartását, mozdulatait, mondatszerkezetét bírálgatják. Önmagukat a bölcsesség eszményképének tartják, de Isten szent szavával mit sem törődnek. Isten azt üzeni nekik, hogy előbb bolondokká kell válniuk, azért, hogy megismerhessék Krisztus valóságos bölcsességét.
Isten megmutatta nekem, hogy főiskoláink rendeltetése a lélekmentés nagy és jó művének megvalósítása. Csak akkor, ha az egyén képességeit teljesen az Isten lelke uralja, hasznosíthatók összességükben és maradéktalanul. A tudás megszerzésének első lépései, a vallás tantételeinek és elveinek elsajátítása, ez a talapzata az igazi nevelésnek. A tudást és a tudományt Isten Lelkének kell megelevenítenie, hogy nemes célokat szolgáljon. A tudást, éppen a keresztény hívő használhatja helyesen. Azért, hogy a tudást, a tudományt tökéletesen mindannyian a tudomány Istenét dicsőítjük. Az Isten kegyelme által nemesedett szív értheti meg a legjobban a nevelés, a műveltség valóságos értékét. Isten jellemvonása, ahogyan teremtett műveiben megnyilvánulnak, csak akkor értékelhetők, ha ismerjük a Teremtőt. A tanítók ne csupán az igazság elméletét ismerjék, hanem tapasztalatból ismerjék, tudják az életszentség útját, mert csakis így vezethetik az ifjúságot az igazság forrásához, Istennek Bárányához, aki elveszi a világ bűneit. A tudás csak akkor hatalom, ha őszinte istenfélő élettel párosul. Az önzetlen lélek nemes lélek. Ha Krisztus hit által lakozik szívünkben, bölccsé tesz Isten előtt.
1895. január 30.
Azt kérdezed, hogy helyes-e, ha a pogányoktól adományokat, ajándékokat fogadunk el. A kérdés helyénvaló, ám én is kérdem: Kié a mi világunk? Ki a házak és földek valóságos tulajdonosa, ura? Vajon nem Istené? A bőség Tőle származik, melyet emberekre bízott, hogy az éhezőket betöltse eledellel, a mezíteleneket ruhával, s a hontalanoknak otthont adjon. Az Úr adakozásra készteti a világiakat, sőt még a bálványimádókat is, hogy bőségükből a mű támogatására adakozzanak, ha mi helyesen, bölcsen közeledünk hozzájuk, ha alkalmat adunk nekik, hogy megtegyék azt, amit tenniük kiváltságuk. Amit pedig adnak, kiváltságunk, hogy elfogadjuk.
Ismerkedjünk meg a magas rangú emberekkel, legyünk okosak, mint a kígyók, de szelídek, mint a galambok, így juthatunk előnyökhöz. Isten pedig indítja őket, hogy népe érdekében sok mindent megtegyenek. Ha a megfelelő egyének tárnák fel Isten művének szükségleteit a vagyonos és befolyásos emberek előtt, az illetők sokat tennének Isten ügye előmozdításának érdekében az egész világon. Megfosztottuk magunkat kiváltságainktól és előnyöktől, pedig jótéteményeiket élvezhettük volna, csak azért, mert függetlenítettük magunkat a világtól. Ám az igazságnak egyetlen elvét sem kell feláldoznunk azért, hogy megragadjunk minden kínálkozó alkalmat, Isten ügyének előmozdítására, javára.
Az Úr akarata szerint népe e világban van, de nem e világból való. Törekedjünk az igazságot megismertetni magas rangú emberekkel. Adjunk számukra megfelelő lehetőséget, a bizonyítékok meghallgatására és mérlegelésére. Sokan tájékozatlanok, nincsenek felvilágosítva. Mi pedig végezzünk egyénenként komoly, ünnepélyes, bölcs munkát. Hordozzunk lelkünkben terhet, aggódjunk, gyötrődjünk a főemberekért, a magas tisztségeket betöltő férfiakért, hívjuk meg őket a mennyegzőre. Sokkal többet tehettünk volna a magas rangúakért. Krisztus utolsó üzenete melyet mennybemenetele előtt tanítványainak adott, hogy juttassák el az evangéliumot az egész világra, ehhez az üzenethez kapcsolódott a Szentlélek ígérete. Az Úr mondotta: "Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mind az egész Judeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig.""Az Úré a föld és annak teljessége."
"Enyém az arany és enyém az ezüst, mondja a seregeknek Ura." "Enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken. Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai tudva vannak nálam. Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene."
Nagy munkát kell végeznünk e földön, az Úr Jézus pedig emberekkel társult, azért, hogy a mennyei ügyvivők a földi ügyvivőkkel együttműködjenek. Krisztus lelki gyötrelmeket szenvedett a világ megmentéséért, s akik Isten munkatársai, egyben Krisztus képviselői e földön. Részvétet éreznek az elveszettek iránt, lelkük sóvárogja embertársaik megmentését. Ébredjen fel a gyülekezet, teljesítse kötelességét, mert ha nem, akkor Isten az elveszett lelkekért felelősségre vonja. Lelkem aggodalma, Isten művének előbbre vitele.
Isten elvárja választottaitól, hogy szaporítsák a gyülekezetek számát mindenütt, ahol lelkeket az igazság ismeretére vezethetnek. Ám Isten népe sose gyülekezzék nagy közösségekbe, mint ahogyan Battle Creekben tette. Akikben él a lelkek megmentésének vágya, nem is fogják ezt tenni, mert szintén érzik azt a terhet, amelyet Krisztus hordozott emberek megváltásáért.
Isten választottai, egyen-egyenként törekedjenek szellemiségük, tehetségeik fejlesztésére. Jézus azért jött, hogy az Atya jellemét bemutassa. Tanítványait kiküldte a világba, hogy Krisztus jellemét szemléltessék. Igéjét adta nekünk, hogy megmutassa az élet útját, ám nem hagyott egyszerűen magunkra, hogy ezt az igét terjesszük, hanem megígérte, hogy a Szentlélek ereje által eredményessé is teszi. Vajon szükséges-e, hogy bárki is bizonytalanságban tapogatózzék, aggódjék amiatt, mert nem tapasztalja, és nem érzik szívén a Szentlélek késztetését? Éhezed-e, szomjazod-e, hogy megismerjed az életszentség útját? Ha igen, akkor neked szól az ígéret, hogy járhatsz rajta. "De tudjuk azt is, hogy az Isten Fia eljött és értelmet adott nekünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet."
Az Úr akarata, hogy a mennyei bölcsesség lelkét bírjuk. Vajon mindannyian érezzük-e a szükségét, hogy alázatosan, komolyan - szükségletünk szerint - kérjük Tőle a bölcsességnek lelkét? Imádkozunk-e, mondjuk-e: "A titkokra, amelyeket nem ismerek, Te taníts meg engem?" Vajha alázatosan, komolyan imádkoznánk, őszintén könyörögnénk Isten tanácsáért! Ő mondja: "Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő!"
1895. január 31.
Ünnepélyes, komoly időkben élünk, zavar, tanácstalanság csak fokozódik az idők végéig. Beállhat rövid szünet e dolgokban, de nem tart sokáig. Leveleket kell írnom s feladnom a legközelebbi járattal Battle Creekbe. Ottani hittestvéreink nem a helyes világításban látják a dolgokat. Eljárásuk, hogy a szanatórium és a kápolna után adót akarnak fizetni, nem bölcs és nem helyes buzgalom, vagy lelkiismeretesség. A vallásszabadságról alkotott fogalmaik olyan sugallatokkal függnek össze, amelyek nem a Szentlélektől származnak, a vallásszabadság ügye gyengül, gyengeségét csak Krisztus kegyelme és jósága gyógyíthatja meg.
Akik ezt az ügyet képviselik, Jézus Lelke töltse be szívüket. Csak a Nagy Orvos alkalmazhatja Gileád balzsamát. Olvassák tehát ezek a férfiak Nehémiás könyvét, alázatos, a Szentlélektől érintett szívvel, akkor majd megváltoznak helytelen eszméik, felismerik a helyes elveket s változtatnak a dolgok jelenlegi rendjén. Nehémiás Istenhez imádkozott segítségért és Isten meghallgatta imáját. Az Úr befolyásolta a pogány királyokat, hogy Nehémiásnak segítsenek. Mialatt ellenségei áskálódtak ellene, az Úr a királyok szívére hatott, hogy tervét megvalósítsa, s hogy meghallgassa a Hozzá felszálló sok-sok imát, a nagyon szükséges segítségért.
Gyakran bánkódom, ha látom, hogy vezetőink szélsőséges álláspontot foglalnak el. Olyan dolgokkal törődnek, olyasmin aggódnak, amit jobb volna ha Isten kezében hagynának, hogy ő intézze. Még e világban vagyunk, Isten helyet tart fenn számunkra, a világgal kapcsolatban, jobb kezével készít utat számunkra, azért, hogy művének különböző ágazatai előre törhessenek. Az igazság foglalja el megillető helyét, az igazság zászlaját pedig lobogtassuk fennen, távoli országokban sokhelyütt.
Akik távol tartják magukat a külmisszió munkájától, nem kaptak Istentől megbízást, hogy kritizálják az ott tevékenykedő testvéreket. Akik nincsenek jelen a helyszínen, mit sem tudnak a helyzetből eredő szükségletekről, s ha mit sem tudnak mondani, hogy a helyszínen levőkön segítsenek, legalább ne akadályozzák őket. Legjobban teszik, ha hallgatnak, s ha végzik a kezük ügyébe eső munkájukat. Tiltakozom buzgalmuk ellen, - mely nem ismeretük szerinti - amikor a külmissziót illető eszméiket szellőztetik.
Hagyjuk az Úrra, hogy együttműködjék a külmisszió munkásaival, akik pedig nincsenek a helyszínen, járjanak alázatosan Isten színe előtt, mert kimozdíthatja őket helyükről. Akik bírálgatásra vállalkoztak, nem az Úrtól kapták a megbízást, Szentlelke nem szentesíti eljárásukat. Sokan a saját emberi megítélésük szerint cselekszenek, s buzgón igazgatnák a dolgokat, amivel pedig Isten nem bízta meg őket. Ameddig itt élünk e földön, a világért különleges munkát kell végeznünk, az intő üzenetet kell eljuttatnunk minden országba minden nyelvhez és népnek.
Az Úr nem készteti munkásait arra, hogy olyan utat kövessenek, amely a jelzettnél is hamarabb elhozza a nyomorúság idejét. Ne emeljenek válaszfalat maguk és a világ között azzal, hogy saját eszméiket és elképzeléseiket tárják fel. Ebből túlságosan sokat láthatunk köreinkben. Az intő üzenet még nem jutott el a világ millióihoz, még a közelfekvő városokba sem, Isten nem rendelte el a népszámlálást Izraelben.
Amíg e világon vagyunk, és Isten Lelke befolyásolja a világot, jóindulatra szorulunk és jóindulattal legyünk. Árasszuk a világra az igazság világosságát, ahogyan a Szentírásban feltárul, mi pedig fogadjuk el a világtól azt, amire Isten készteti őket, hogy ügye érdekében megtegyék. Az Úr még most is befolyásolja királyok és uralkodók szívét, népe javára, akiket pedig a vallásszabadság kérdése annyira mélyen érint, ne utasítsák vissza a jóindulatot, ne vonakodjanak elfogadni azt a segítséget, amit emberek, Isten indítására nyújtanak, műve előbbre vitele érdekében.
Isten szavában is vannak példák erre. Czirus, Perzsia királya, egész királysága területén kihirdettette, megíratta a következőket: "Így szól Czirus, a perzsa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országát nékem adta, és ő parancsolta meg nekem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdeában van. Valaki azért tiközöttetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdeában van, és építse az Úrnak, Izrael Istenének házát." Dárius adta ki a második rendeletet az Úr házának építésére, erről szól Ezsdrás hatodik fejezete.
Izrael Ura Istene adta javait a hitetlenek kezébe, hasznosítsuk e javakat az elbukott világért végzendő munkánkban. Az ügyvivők, akik által ezek az adományok befolynak, utakat nyithatnak az igazság terjesztésére. Lehet, hogy nem rokonszenveznek ezzel a feladattal, nem hisznek Krisztusban, nem élnek igéje szerint, ám emiatt adományaikat nem utasíthatjuk vissza.
Igazán különös, hogy néhány hittestvérünk kötelességének tartja, hogy olyan állapotot idézzen elő, ami visszatartaná a javakat, amelyeket Isten folyósítani akar. Isten nem bízta meg őket azzal, hogy ez ügyben a világi hatóságokkal összetűzzenek. Isten még nem vonta vissza féken tartó kezét e világtól. A mű vezetői tehát várják be az alkalmas pillanatot, rejtőzzenek el Krisztusban, járjanak és munkálkodjanak teljes bölcsességgel. Legyenek okosak, mint a kígyók, de szelídek, mint a galambok. Isten ismételten megmutatta nekem, hogy sokkal több jóindulatban, kedvezményben részesülnénk, ha bölcsen közelítenénk meg az embereket, ha megismertetnénk őket művünkkel, és alkalmat adnánk nekik, hogy megtegyék, amit kiváltságuk megtenni, Isten művének előre vitele érdekében.
1895. február 2.
Változtassunk gyülekezeteink istentiszteleti rendtartásának egyhangúságán. A tevékenység kovásza hassa át gyülekezeti tagjainkat. Dolgozzanak újabb vonalakon, tervezzenek újabb módszereket. A Szentlélek ereje befolyásolja majd szívüket, ha ez a holt, élettelen egyhangúság megszűnik. Sokan nekilátnak a komoly munkának, akik nem is gondoltak arra., hogy élő, tevékeny tagokká válhatnak. A földi tevékeny egyház kapcsolatban áll a tevékeny mennyei gyülekezettel. Isten munkálkodik, az angyalok munkálkodnak, s emberek is dolgozzanak lelkek megtéréséért. Igyekezzenek tenni valamit, amíg nappal van. Isten kegyelme pedig megnyilvánul, mert lelkeket nyernek Krisztusnak. Mindenütt lelkek vesznek el bűneikben, Isten pedig felszólít minden hívő lelket, hogy a Tőle nyert üzenettel segítségükre siessen.
Az Úr embereket választott ügyvivőiül. Jézus szeretetétől izzó szívvel működjenek együtt Vele, vezessenek tévelygő embereket az igazságra. Isten e földre árasztja áldásait, a napfényt s az esőket. Az ő szavára hozza a föld bő termését az emberek javára. Az Úr az embert sáfárává tette, használja fel az ő mennyei ajándékait arra, hogy lelkeket vezessen az igazságra. Kérdik-e amerikai hittestvéreim, hogy a drága, megmentő igazság hogyan jutott el hozzájuk, amikor még sötétségben éltek? Férfiak, nők hozták tizedüket és adományaikat Istennek, s miközben a kincstár megtelt e javakkal, kiküldték a munkásokat a mű előbbre vitelére.
Ez a folyamat, ez az a módszer, amellyel napjainkban a sötétségben élő lelkekhez férkőzünk. Ám láttam, hogy sokan visszatartják tizedüket, mások a tizednek egy részét ennek ellenére a nagy missziós mű évről évre terjed, halad előre. Tanuljunk meg takarékoskodni háztartásunkban. Tartózkodjunk a felesleges kiadásoktól, mert hiszen ínség és nyomor, szegénység és szerencsétlenség tárul szemünk elé mindenfelé. Isten pedig felhív, hogy az ínségeseken, a csüggedőkön segítsünk. Lássunk hozzá, hogy az ínségeseket ruhával és élelemmel elláthassuk, a lelki szegényekkel pedig közöljük, értessük meg az Üdv örömhírét.
Ha képességeinkhez mérten komolyan munkálkodunk, akkor Isten kinyilatkoztatja Önmagát nekünk, kegyelmet ad kegyelemért. A lelkek megmentésén fáradozó gyülekezet imádkozó gyülekezet, hívő gyülekezet lesz. Egyben Isten kegyelmének részese is, gyülekezet, melynek tagjai térdükre borulnak Isten színe előtt, kegyelemért esedeznek, őt naponként keresik, az élet kenyeréből táplálkoznak, s az élet vizét isszák. Jézus ígérete: "Amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek" megvalósul életükben.
Krisztuséhoz hasonló tevékenység, kitartás és buzgalom meghozza kamatait. Újabb tapasztalatokat szerzünk, szeretetünk elmélyül. Mint Isten földi ügyvivői, tudatában leszünk annak, hogy milyen eszményi magaslatot vár el tőlünk Isten, kötelességeink teljesítése terén. Akkor a gyülekezet valóban felkel és világosodik, mert tudja, hogy az Úr dicsősége feltámadt rajta s, hogy a sötétség oszlik.
A missziómunkában elért eredmények arányban állnak a szívvel-lélekkel végzett alapos erőfeszítéseinkkel. A legcsekélyebb elhajlás missziós erőfeszítéseinkben, vagy a missziós lelkület lanyhulása, mindenkor kihat a gyülekezetre. Következménye, a lelkiség hanyatlása. Viszont a komoly hitbuzgalmi erőfeszítések a gyülekezet lelki egészségét szolgálták. Nemcsak növelték a gyülekezet taglétszámát, hanem szent buzgalmát és örömét is.
Istennek törvénytartó népe a közeljövőben szorult helyzetbe kerül, ám akik a világosságban jártak és terjesztették a világosságot, tapasztalni fogják, hogy Isten közbelép érettük. Amikor minden a legfélelmesebbnek látszik, Isten akkor mutatja meg hatalmát, hűségesei érdekében. Ha nemzetünk, melynek érdekében Isten olyan csodálatosan közbelépett, s kiterjesztette föléje mindenhatóságának pajzsát, de feladja a protestáns elvet, ha törvényhozása által támogatja Róma katolicizmusát, nevezetesen korlátozza a vallásszabadságot, akkor majd Isten is érezteti hatalmát őszinte hívei érdekében. Róma zsarnoksága tapasztalható lesz, ám Krisztus a mi mentsvárunk.
Sokan már hosszú ideje alszanak. Mialatt néhányan lankadatlan kitartással, erejüket megfeszítve dolgoztak, mások csak, mint nézők szerepeltek, készen arra, hogy módszereiket és eredményeiket bírálgassák. Erre mindenkor kaphatók, noha még sosem gondolkoztak újabb terveken a sikeresebb lélekmentés érdekében. Ám arra készen állnak, hogy a dolgozók hibáit kimutassák. Ha ezek a hanyag lelkek felébrednek, s lelkiismeretük megszólal, csalódottak, ha nincs számukra nyomban kellemes munkahely a műben. Megdöbbennek, ha tapasztalják, hogy a munka végzése fáradhatatlan, önmegtagadó, az ént megfeszítő igyekezetet igényel. Sikert remélnek, azt hiszik, hogy olyan eredményeket várhatnak, mint az apostolok pünkösd napján. Ilyen sikerük akkor lesz, ha az apostolok példája szerint, alázatosan, önmagukat megtagadva munkálkodnak. Ha az apostolok példája nyomán, töredelmes, hívő szívvel könyörögnek az Úr előtt, akkor, annak arányában siker koronázza munkásságukat. "Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent. Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.""""Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi."
A belmisszió lelkület szinte ismeretlen közöttünk, pedig a mű minden ágában nagyon szükségesnek mutatkozik. A gyülekezet egy része mutat bizonyos hitbuzgalmi tevékenységet. Ám ha általánosan és teljesen fel nem ébrednek, akkor, akik a jelenvaló, a korszerű igazságot nem ismerik, megelőznek és elállják utunkat.
Meddig tart még, amíg a restek felébrednek, akik évek óta Battle Creekben lézengtek? Mikor lesznek Istennek Hű bizonyságtevői? Meddig tart még, amíg felveszik magukra Krisztus igáját? Mennyi időt szentelnek naponta istentiszteletre? Hányan vannak, akik időt vesznek az elmélkedésre és buzgó esedezésre? Hányan törekedtek takarékosságra azért, hogy ajándékokat, áldozatokat mutassanak be az Úr háza javára? Hányan vettek részt, szívet melegítő, jótékony adakozásban? Hányan fáradoztak azon, hogy másokat a Mesterért való munkálkodásra lelkesítsenek? Az eredményes bel misszió-munka lankadatlan, sosem csüggedő lelkületet, hitet és kitartást igényel. A mennyben senki sem tétlen, áldott hajlékaiba csak azok léphetnek be, akik szerették Krisztust, akik fáradoztak embertársaik megmentéséért.
Ki tudhatja, hogy milyen munkát végezhettek volna gyülekezeteink, ha az igazság hírnökei nem hagyják ott ezeket a gyenge gyülekezeteket, hogy ...-ba zsúfolódjanak? Ha népünk egészében hű, istenfélő szolgája marad Krisztusnak, ha azon fáradozott volna, hogy befolyása elhasson, amennyire csak lehetséges, otthona körül, hány lelket menthettek volna meg! Az egyik helyen gyújtott gyertya, több gyertyát gyújthat meg, eredményeképpen pedig dicséret és hálaadás hangja hangzik emberek ajkáról az Úr felé: "Mit művelt Isten!" Felettébb és bőségesebben mintsem kérnénk vagy elgondolhatnánk."
1895. február 19.
Isten nem rendelte el, hogy valaki vagy emberek bizonyos rétege, hittestvéreik helyett lelkiismeretük legyen, sem azt, hogy kezüket védőn nyújtva feléjük, az Úr kiküldött munkásait irányítsák, mert ezzel az Úr örökségének biztonságát veszélyeztetik, sőt a saját biztonságukat is és visszatartják, akadályozzák az Úr művét. Isten nincs kötve emberhez, vagy emberek testületéhez, hogy általuk végeztesse munkáját, hanem mindannyiuknak mondja: "Isten munkatársai vagytok." E szerint tehát minden hívő léleknek legyen része a Ő szent munkájában. Jézus Krisztusnak minden egyes híve mutassa be a világnak Krisztus mindenre elégséges hatalmát, mutassa be a gyülekezetnek az eljövendő, örökkévaló világ magasabb rendű törvényeit. Majd pedig a Menny megbízásához híven, mutassák be tudásuk mélységét és magasságát, függetlenül emberi okoskodásoktól.
Az Urat hinnünk és szolgálnunk kell, Ő a nagy "ÉN VAGYOK", bízzunk Benne feltétlenül. Emberek ne hozzanak törvényeket, hogy helyettesítsék Isten törvényét. Ne arra neveljünk, hogy emberek emberekre tekintsenek fel, emberekben bízzanak, mert emberi bölcsesség nem elegendő annak eldöntésére, hogy részt vegyenek-e az Úr művében. Ha Isten munkát bíz egyénekre, emberek ne ellenkezzenek. Ne akadályozzák Istent, tervei kivitelében, sajnos ez ismételten megtörtént.
Ahhoz, hogy Isten földi egyháza templomhoz hasonlítson, építsük a mennyben mutatott minta szerint, - és nem ember lángesze szerint. Emberi elgondolások gyakran akadályozzák Isten terveinek megvalósítását. Isten az arany mérő rudat nem adta halandó ember kezébe, bármi legyen is rangjuk vagy hivatásuk, ez a mérce a mennyei Építész kezében van. Ha emberek nem avatkoznak bele Isten tervébe, ha engedik, hogy Ő hasson a gondolatokra s a jellemre, hogy terve szerint építse fel, akkor olyan mű létesül, amely megállja a legnagyobb próbák viharát is.