Dániel próféta kiváló jellem volt. Ragyogó példája mutatja, hogy mivé lehetnek emberek, ha a mindenható Istennel egyesülnek. Azoknak buzdítására és bátorítására, akik hozzá hasonló megpróbáltatások és kísértések részesei, a Szentírás megőrizte Isten szent emberének rövid életrajzát.

Izráel száműzöttei közül négy ifjút választottak ki, hogy a babilóniai király udvarában teljesítsenek szolgálatot. Közöttük volt Dániel is, aki már kora ifjúságában tanujelét adta kiváló képességeinek, amelyek nála később kifejlődtek. Ezek az ifjak mindannyian királyi sarjak voltak, kikről az írás így szól: „Ifjak, akikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem akik ábrázatra nézve szépek, minden bölcsességre eszesek, ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és alkalmasak, hogy álljanak a király palotájában; és tanulják meg a káldeusok írását és nyelvét.” Miután Nabukodonozor király felismerte e fiatal foglyok rendkívüli tehetségét, elhatározta, hogy olyfokú kiképeztetésben részesíti őket, hogy királyságában felelős állásokat tölthessenek be. Hogy az udvari életben részt vehessenek, mindenekelőtt a káldeusok nyelvét kellett elsajátítaniok és három éven át minden irányban teljes kiképeztetésben részesültek.

Az ifjak nemcsak hogy szabadon bejárhattak a királyi udvarba, hanem a király asztaláról kellett étkezniük, borát inniok. A király azt hitte, hogy ezáltal egyrészt nagy kitüntetésben részesíti őket, másrészt lehetővé teszi testi, valamint szellemi fejlődésüket is.

A király asztalára kerülő eledelek között a disznóhús s egyéb oly ételek is voltak, amelyeknek élvezését Mózes törvényei szigorúan eltiltották. Tehát Dánielre erős próba várt. Vajjon engedelmeskedjék-e inkább ősei evés- és ivásra vonatkozó tanainak, vagy magára haragítván a királyt, nemcsak állását, hanem életét is elveszítse? Avagy megvetve Urának és Istenének parancsait, inkább a király kegyét hajhássza s a világi előnyöket biztosítsa magának?

Dániel nem sokáig gondolkodott. Elhatározta, hogy következetes marad alapelveihez, bármily következményei legyenek is. És eltökélte szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és borával.

Napjainkban bizonyára sok névleges keresztény azt mondaná, hogy Dániel e tekintetben kissé önfejűén járt el s hogy bizonyos mértékben vakbuzgó volt. Az evést és ivást sokkal alantasabb fontosságú dolognak tartják, mintsem hogy miatta oly végzetes álláspontra helyezkedjenek, amelynek következtében összes földi előnyeiket fel kell áldozniok. Ám, akik így vélekednek, az ítélet napján keserűen fogják tapasztalni, hogy Isten világos és határozott követeléseitől eltávolodtak s saját gyarló emberi vélekedésüket tekintették mérvadónak a helyes és helytelen, jó és rossz elbírálásában. Majd akkor látni fogják, hogy amit érthetetlennek tartottak, Isten egészen másként ítéli meg. Isten követeléseit szentnek kell tartanunk. Azok, akik egyes előírásoknak csak azért engedelmeskednek, mert nékik kényelmes és előnyös, de azokat az isteni követelményeket, amelyek betartása áldozatot kíván tőlük, egyszerűen elvetik, az igazság szintjét leszállítják és példát nyújtanak másoknak is Isten szent törvényeinek megvetésére. — „így szól az Úr,” — legyen a mi zsinórmértékünk az élet minden egyes kérdésében.

Dániel szintén ki volt téve mindama heves kísértéseknek, amellyel korunk ifjúságának kell megküzdenie, de mindvégig hű maradt a Szentírásból gyermekkorában megtanult alapelvekhez. Oly befolyás vette körül, amely az ingadozó jellemeket könnyen a romlásba taszíthatja, de a Szentírás tanúsága szerint láthatjuk, hogy ő derekasan kiállta a próbát. Dániel nem épített saját erkölcsi erejére. Az ima lelki szükségletét képezte. Isten volt ereje és istenfélelem uralta életének minden egyes cselekedetét.

Dánielt az igazi szelídség jellemzi. Hű, állhatatos és nemes volt. Jóllehet a békés viszonyt mindenki irányában fenn akarta tartani, de ha alapelveiről volt szó, hajthatatlan maradt, mint a Libánon cédrusa. Amíg Isten iránti hűségébe nem ütközött, feljebbvalóinak tisztelettel és engedelmességgel adózott; ám a Mindenható jogairól oly magas fogalmai voltak, hogy földi hatalmasságok követeléseit azoknak alárendelte. önző érdekek nem tudták arra késztetni, hogy kötelességét bármily tekintetben is elhanyagolja.

Dániel jelleme találó példáját nyújtja annak, hogy Isten kegyelme mit alkothat a bűn következtében elbukott emberből. Önmegtagadó, nemes életének története buzdításul szolgálhat a mai nemzedéknek. Belőle erőt meríthetünk ahhoz, hogy a kísértésekkel férfiasán szembeszálljunk s hogy a kegyelem és szelídség erejével a legnehezebb megpróbáltatások közepette is bátran síkra szálljunk az igazságért.

Dániel látszólag elég alapos mentségeket találhatott volna ahhoz, hogy mértékletes életmódjától eltérjen, ámde ő Isten tetszését többre becsülte a leghatalmasabb földi uralkodók kegyénél is, sőt még saját életénél is. Miután a főétekmester, — kinek felügyeletére a héber ifjak bízattak, — jóindulatát udvarias viselkedése által megnyerte, azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy ne kényszerítse őket a király eledeleivel való táplálkozásra, vagy borának ivására. Az étekmester attól tartott, hogyha ezt a kérést teljesíti, kihívja a király haragját, sőt életét is veszélyezteti. Mint ma is olyan sokan, ő is úgy vélte, hogy az egyszerű táplálkozás folytán az ifjak sápadtak és beteges kinézésűek, petyhüdt izmúak lesznek, míg a király asztalára kerülő ételek üde és egészséges kinézést kölcsönöznek nekik s mind testi mind szellemi fejlődésükre előnyösen hatnak.

Dániel kérte, hogy mielőtt az ügyet véglegesen eldöntené, tegyen velük tíz napi kísérletet. Ez idő alatt engedjék meg a héber ifjaknak, hogy egyszerű ételekkel táplálkozzanak, míg többi társaik étkezzenek a király asztaláról. A kérést végre teljesítették és Dániel meg volt róla győződve, hogy a kísérlet teljes sikerrel jár. Jóllehet még nagyon fiatal volt, de a bornak, szeszes italoknak és dús ételeknek káros hatásáról mégis bőséges tapasztalata volt.

A tíznapos kísérlet eredménye nem igazolta az étekmester korai félelmét. Nem csupán külsejükben és testi erőben, hanem szellemi frissességben is jóval felülmúlták a mértékletesen élő ifjak társaikat, akik a király asztaláról étkeztek. Az eredményes kísérlet folytán sikerült Dánielnek és társainak kivívni, hogy kiképeztetésük egész ideje alatt hasonló egyszerű életmódot folytathassanak.

Az Úr tetszéssel figyelte az állhatatos és önmegtagadó héber ifjakat és áldását árasztotta reájuk. „És ada az Isten ezen négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álomhoz is.” Midőn a három év leteltével képességeiket és tudásukat a király megvizsgálta, mindnyájuk között sem találtaték olyan, „mint Dániel, Anániás, Misáéi és Azariás és állának a király előtt. És minden bölcs és értelmes dologban, amely felől a király tőlük tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában valának.”

Dániel élete által Isten Lelke a megszentelt jellemet szemlélteti velünk. Nagyszerű tanulság mindenki, de különösen az ifjúság számára. Hogy Isten követelményeinek eleget tehessünk, testi és lelki erőre van szükségünk. Hogy szellemi és erkölcsi tekintetben magasabb fokra emelkedhessünk, bölcsességért és erőért kell Istenhez könyörögnünk s legyünk minden szokásunkban szigorúan önmegtartóztatók. Dánielnek és társainak tapasztalata egy szilárd alapelv győzelmét mutatja az étvágy kísértései felett. Ebből láthatjuk, hogy fiatalemberek a bibliai alapelvek segítségével a testnek minden kívánságát legyőzhetik s Isten akarata iránt hűek maradhatnak, még ha nagy áldozatokat is kívánna.

Mi lett volna a következménye annak, ha Dániel és társai a kínálkozó alkalom csábításának, vagy a pogány hivatalnok akaratának engedve a királyi udvarban szokásos ételeket és italokat élvezték volna? Ez az alapelvektől való egyetlen eltávolodás eltompította volna az igazság iránti érzéküket és a bűntől való irtózásukat. Ha magukat a dobzódásnak és bujálkodásnak adták volna át, akkor testi erejüket, szellemi képességeiket és lelki életüket teljesen tönkre tették volna, mert az első ballépés a továbbiakat vonja maga után, mindaddig, míg teljesen elvesztik összeköttetésüket Istennel, a kísértések legyőzték és a romlás és kárhozat mélységébe taszították volna őket.

Isten így szól: „Aki engem tisztel, azt én is tisztelem.” Dániel az Úr mellett való megingathatatlan kitartásának jutalmaképpen nyerte el a jövendölés lelkének ajándékát. Miközben emberek az udvari élet feladataira készítették elő, Isten feltárta előtte az eljövendő századok titkait, hogy későbbi nemzedékek számára számok és jelképek által oly csodás dolgokat jövendölhessen, amelyek az utolsó napokban mennek végbe.