János apostol ifjúságát Galilea műveletlen halászainak társaságában töltötte el. Alapos iskolai kiképeztetésben nem részesült, azonban Krisztus iskolájában szert tett mindarra a bölcsességre és tudásra, amelynek halandó birtokába juthat. Mohón ivott a bölcsesség e forrásából és igyekezett másokat is az élet vizéhez vezetni, amely az örök élet Szavainak egyszerűsége, az általa hirdetett igazság ereje és fensége, ama bensőség, amely tanításaiban izzott, utat készítettek számára minden rendű és rangú emberhez. Még hívők sem tudták sokszor teljesen felfogni az általa kifejtett isteni igazságok titkait. Úgy látszott, hogy állandóan Isten szent Leikétől volt áthatva. Oly irányba igyekezett a nép gondolatmenetét terelni, hogy az a láthatatlant felfogja. Szavait átható bölcsesség harmatként érintette a szíveket és meglágyította, megtermékenyítette azokat.

Krisztus mennybemenetele után János úgy viselkedett, mint Urának hűséges és buzgó szolgája. A többiekkel együtt ő is örvendhetett a Szentlélek pünkösdnapi kiárasztásának és ettől fogva új erővel és buzgalommal hirdette a népnek az élet igéit. Börtönnel és halálbüntetéssel fenyegették meg, de őt nem lehetett megfélemlíteni.

Minden osztályból siettek emberek János prédikációinak hallgatására és betegek gyógyultak meg annak a Jézus Krisztusnak nevében, akit kortársai annyira megvetettek A papok és bírák, látva a betegek gyógyulását és hogy Jézust, az élet Fejedelme gyanánt magasztalják, még elkeseredettebb ellentállást fejtettek ki. Attól féltek, hogy csakhamar az egész világ hinni fog benne s őket a nagy Orvos gyilkosának fogják tartani. De minél nagyobb ellentállást fejtettek ki, annál többen hittek Jézusban és annál többen fordultak el az írástudók tanaitól. A hatalmasok elkeseredése nem ismert határt s elhatározták, hogy Jánost és Pétert elfogatják és börtönbe vetik. De Isten angyala éjnek idején megnyitotta börtönük ajtaját, kivezette őket és így szólott hozzájuk: „Menjetek, lépjetek fel és hirdessétek a népnek a templomban az életnek igéit.”

János apostol minden körülmények között hűségesen és komolyan bizonyságot tett Uráról. Látta, hogy Isten gyülekezete veszedelemben forog. Sátán félrevezetése mindenütt tapasztalható. A nép kedélyét a kétség és a hamis tanok teljesen elvakították. Sokan, akik azt állították, hogy Isten Ügye iránt hűségesek, közönséges csalók voltak. Megtagadták Krisztust és evangéliumát, kárhozatos tanokat terjesztettek és megszegték az Isteni parancsolatokat.

János legkedvesebb beszédtárgyát Jézus végtelen szeretető képezte. Ügy hitt Istenben, mint a kis gyermek hisz jóságos és szeretetteljes atyjában. Jól megértette Krisztus lényét és munkáját s midőn látta, hogy kortársai a sötétségben tapogatóznak, anélkül, hogy az igazság napjának sugarait megláthatnák, végtelenül vágyódott arra, hogy őket Krisztushoz. a világ világosságához vezérelje.

A hű apostol látta, hogy lelki vakságuk, fennhéjázásuk, babonájuk és a Szentírásban való tudatlanságuk folytán oly béklyókba vannak verve, amelyeket sohasem lehet széttörni. Az előítélet és gyűlölet, amellyel Krisztus iránt el voltak telve, nemzetének romlását kellett hogy előidézze és egyben megsemmisítette az örök életbe vetett reményüket. János folytonosan hirdette nékik, hogy Jézus az egyedüli útja a megváltásnak. A názáreti Jézus messiási volta melletti bizonyságok oly meggyőzőek voltak, hogy János kijelentette, miszerint senki sem kénytelen továbbra is sötétségben maradni, ha egyszer már meglátta ezt a világosságot.

János megérhette, hogy Krisztus evangéliumát közel s távolban hirdették s ezren meg ezren fogadták el az igazságot. De szomorúság töltötte el, midőn látta, hogy végzetes tévedések lopódznak be a gyülekezetbe. Egyesek, akik különben Krisztust elfogadták, kijelentették, hogy az iránta való szeretet felmenti őket az Isten parancsai iránti engedelmesség alól. Mások viszont azt tanították, hogy a törvény minden egyes betűje kötelező és az összes zsidó ceremóniákat meg kell tartani s ez elegendő az üdvösséghez. Krisztus vére nélkül is. Ezek azt hitték, hogy Jézus, a többi apostolhoz hasonlóan, nagyon jóravaló ember volt, de tagadták istenségét. János látta azokat a veszedelmeket, amelyeknek a gyülekezet e tanok következtében ki volt téve, s haladéktalanul, a leghatározottabban lépett fel ellenük. Az evangélium terjesztésében nagy segítségére volt az egyik tiszteletreméltó nőtanítvány, kinek a következőképpen ír:

„Mert sok hitető jött e világra, akik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk. Aki félrelép és nem marad meg Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. Aki megmarad Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az Övé. Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok be házatokba és azt ne köszöntsétek. Mert aki köszönti azt, részes annak rossz cselekedeteiben.”

János apostol munkájában igen sok akadályra talált. Sátán nem volt rest. Gonosz embereket arra izgatott fel, hogy Isten emberei és Krisztus tanításai ellen gyűlöletet szítsanak. Egyenetlenség és tévtanok veszedelembe sodorták a gyülekezetei János bátran szembeszállt ezekkel a távtartókkal.

Útját állta az igazság ellenségeinek. írásaiban arra figyelmeztette testvéreit, hogy e tévedések vezetőit semmiképpen se segítsék elő káros munkájukban. A mai korban hasonló bajok tapasztalhatók, mint amelyek az első gyülekezet létét veszélyeztették, ezért igyekezzünk az apostol minden szavát megszívlelni. „Keresztényi jótékonyságot kell gyakorolnotok” — ez ama kiáltás, amelyet mindenfelé hallhatunk s különösen azok kiáltják a leghangosabban, akik jámborságukkal kérkednek. Azonban a keresztényi szeretet sokkal tisztább annál, semhogy egyetlen be nem ismert bűnt eltakarjon. János tanai nagyon fontosak azokra nézve, akik az utolsó napok veszedelmei között élnek. A legbensőbb összeköttetésben élt Krisztussal, tanításait hallgatta és csodáit saját szemeivel láthatta. Krisztusnak igaz tanúbizonysága volt, minek következtében ellenségeinek hazugságai hatástalanok maradtak.

János az igazi életszentség, jámborság áldásának Örvendhetett; de mégsem állította, hogy bűntelen volna; a tökéletességre törekedett, amennyiben Isten színe előtt, világosságban élt. Kijelentette, hogy az az ember, aki Isten követőjének vallja magát, de Isten parancsolatainak megtartására nem hajlandó: hazudik. Aki ezt mondja: „Ismerem őt és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az és nincs meg abban az igazság.” Korunkban, midőn az emberek oly szívesen kérkednek keresztényi nagylelkűségükkel, ezeket a szavakat szemforgató képmutatásnak bélyegeznék. Eközben azt tanítja az apostol, hogy ámbár keresztényi elnézést kell gyakorolnunk, mégis jogunk van arra, hogy a bűnt és bűnöst nevén nevezzük s ez teljesen összeegyeztethető a keresztényi szeretettel. Szeressük azokat, akikért Krisztus meghalt és akiknek megváltása érdekében dolgozhatunk, de a bűnnel semmiféle megalkuvásra sem szabad jutnunk. A keresztényi szeretet örve alatt nem szabad az ellenszegülőkkel egyesülnünk. Isten a jelen korban élő népétől azt kívánja, hogy hasonló szilárdsággal küzdjön igazságaiért, mint annak idején János tette és rettenthetetlen bátorsággal szálljon síkra azon tévedésekkel szemben, amelyek a lelkeket kárhozatba taszítják.

Életemben már sok olyan emberrel találkoztam, aki azt állította, hogy élete bűntelen. Ám, ha életét a Biblia világosságánál megvizsgáltuk, azonnal kitűnt, hogy Isten szent parancsolatait nyíltan megszegte. A szombat parancsolatának örök érvényessége mellett felhozott legvilágosabb érvek sem voltak képesek lelkiismeretüket felébreszteni. Istennek világos rendeletéit ugyan nem vonhatták kétségbe, de legkülönfélébb módon igyekeztek magukat áthágásukért mentegetni. Hangsúlyozták, hogy ők jámborok és a hét minden egyes napján egyaránt imádják Istent. Azt mondták, hogy igen sok jámbor ember élt, aki a szombatot nem tartotta meg. Megszentelt életű embereket Isten nem kárhoztatja, még akkor sem, ha nem is tartják meg a szombatot. Isten sokkal irgalmasabb annál, hogy a hetedik nap megrontásáért megbüntesse őket. Környezetük sajátságos embereknek tekintené őket, ha elkezdenék a szombatot tartani, s a világi befolyásuknak csak ártanának ezzel. Különben is az államhatalom rendeletéit tiszteletben kell tartani.

Isten előtt értéktelen az a megszentelődés, amely egyik határozottan kijelentett parancsolatát lábbal tapossa. Isten törvénye szent, azt büntetlenül senki sem szegheti meg. Aki az embereknek azt sugallja, hogy Isten egyik parancsolatát lelkiismeretfurdalás nélkül áthághatják, a sötétség fejedelme, aki már a paradicsomban így szólt Évának: „Nem fogtok meghalni.” Éva azzal áltatta magát, hogy Isten bizonyára sokkal irgalmasabb annál, semhogy egyik jelentéktelennek és értelmetlennek látszó parancsának megszegéséért megbüntesse. Erre a téves következtetésre jutnak sok ezren, hogy ezáltal Isten törvényei iránti engedetlenségüket mentegessék. Akit Krisztus Lelke hat át, Isten minden egyes parancsolatát készséggel fogja megtartani, tekintet nélkül a körülményekre, amelyek között él. Az Üdvözítő így szólott: „Én megtartottam Atyám parancsolatait.”

Ádám és Éva megszegték Isten parancsolatait s bűnük rettenetes következményei szolgáljanak intő például, nehogy hozzájuk hasonlóan cselekedjünk. Krisztus a következő szavakkal imádkozott tanítványaiért: „Szenteld meg őket a te igazságodban, a te igéd igazság.” Az igazi szentség és jámborság az igazság iránti engedelmességből áll. Akik Istent teljes szívükből szeretik, minden egyes parancsolatát szeretni fogják. Az igazán megszentelt SZÍV a legteljesebb összhangban van az isteni parancsok minden egyes szabályával, mert azok szentek, igazak és jók.

Isten jelleme nem változott meg. Ő még mindig az a féltőn szerető Isten, mint akkor volt, midőn törvényét a Sínai hegyen kinyilatkoztatta és saját ujjaival a kőtáblákra írta. Azok, akik Isten szent törvényeit lábbal tapossák, mondhatják ugyan, hogy megszentelt életet folytatnak, de az igazi jámborság és a jámborsággal való üres kérkedés két különálló dolog.

Az Újtestamentom Isten törvényeit népi változtatta meg. A negyedik parancsolat szombatjának szentsége oly szilárd alappal bír, mint Isten királyi trónja. János apostol így ír: „Valaki a bűnt cselekszi az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség. És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye és őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, egy sem esik bűnbe, aki bűnbe esik, egy sem látta Őt, sem meg nem ismerte őt.” Azokról, akik Krisztus híveinek adják ki magukat, akik állítják, hogy megszentelt életet élnek, holott Isten parancsolatait megszegik, jogunk van ugyanúgy vélekedni, mint Krisztus szeretett tanítványának. A keresztényeknek épp oly csoportjával állott szemben, mint aminők bennünket manapság környeznek, így inti híveit; Fiacskáim senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, igaz az, amiképpen ö is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van, mert az Ördög kezdettől fogva bűnben leledzik.” Az apostol ehelyütt a lehető legvilágosabban fejezi ki magát, ahogy ez a tárgy megkívánta.

János leveleit a szeretet lelke hatja át De ha olyan emberekkel találkozott, akik jóllehet Isten törvényeit lábbal taposták és ennek ellenére is jámborságukkal kérkedtek, nem habozott őket rettenetes lelki vakságukra figyelmeztetni. „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással és Jézus Krisztusnak az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől. Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük Öt és az ő igéje nincsen mibennünk.”