Midőn Dárius a bábeli trónt elfoglalta, első törekvését képezte, hogy uralmát újjászervezze. „És rendele a birodalom fölé 120 tiszttartót. És azok fölé három igazgatót, akik közül egy vala Dániel.” „Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és tiszttartókat, mivelhogy rendkívüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozik tenni az egész birodalom fölé.” Ám a kitüntetések, amelyekben Dániel részesült, felkeltették a királyság vezető férfiainak féltékenységét. „De semmi okot vagy vétket nem találhatának, mert hűséges volt és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne.”

Mily magasztos tanulság ez minden egyes kereszténynek. A féltékenység éles szemei napról-napra Dánielre voltak irányítva; a megfigyeléseket a gyűlölet még élesebbé tette s mindennek ellenére sem találhattak benne ellenségei semmi oly hibát, vagy vétket, amely az ellene emelendő panaszhoz alapul szolgálhatott volna. Ám Dániel korántsem tartott igényt arra, hogy szentnek tartsák, hanem hűséges, alázatos, Istennek szentelt életet folytatott, amely az oktalan beképzeltségnél sokkal becsesebb.

Minél tisztább volt Dániel magatartása, ellenségeinek gyűlölete annál inkább fokozódott. így szóltak: „Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene valamit az Ő Istenének törvényében.” Dániel naponta háromszor imádkozott az egek Urához. Ez volt az egyetlen vád, melyet ellene felhozhattak.

Végre mégis kieszelték megsemmisítésének tervét. Ellenségei egybegyűltek a király palotájában és arra kérték a királyt, adjon ki rendeletet, hogy, aki a birodalom területén, harminc napon át, a királyon kívül, akár Istentől, akár pedig emberektől bármit is kérni merészel, az oroszlánok vermébe vettessék. A király mit sem tudva e férfiaknak Dániel iránti gyűlölködéséről, nem sejtette, hogy a határozat az ő kedves embere ellen irányul. Hízelkedéseik által sikerült elhitetniök az uralkodóval, hogy a rendelet nagy mértékben emeli dicsőségét A káröröm sátáni mosolyával arcukon távoztak el a királyi palotából, örvendve annak, hogy sikerült végre csapdát állítaniok Isten szolgájának.

A király rendeletét kihirdették. Dániel tudta, hogy ellenségei megsemmisítésére törekszenek. De emiatt magaviseletét a legkevésbbé sem változtatta meg. Nyugodtan végzi hivatalos munkáját, imáját pedig, csakúgy, mint azelőtt, szobájában, amelynek ablakai Jeruzsálem felé néztek, végezte el. Eljárásával világosan bemutatta, hogy semmiféle földi hatalomnak sincs joga ahhoz, hogy közéje és Istene közé ékelődjön, avagy, hogy előírja, mikor és kihez imádkozzék. Tiszta alapelvekkel bíró, nemes férfiú volt! Ma mint a keresztényi bátorság és hűség dicső példaképe áll a világ előtt Hű maradt Istenhez teljes szívével, ámbár jól tudta, hogy ezért életével fizet!

Ellenfelei egész nap leselkednek rá. Napjában háromszor vonult vissza Dániel lakásába s napjában háromszor hangzott fel komoly imája. A következő napon jelentik a királynak, hogy Dániel, a júdeabeli foglyok egyike, megszegte a király rendeletét. Midőn a király erről értesült, azonnal tudta, hogy a csapda Dániel számára állíttatott fel. Nagyon megbánta, hogy ilyen rendelet kibocsátásába beleegyezett, és egész estig folyton azon gondolkozott, hogy miképpen menthetné meg Dánielt. De a próféta ellenségei erre el voltak készülve és ezen szavakkal jöttek a király elé: „Tudd meg, óh király, hogy ez a médek és perzsák törvénye, hogy semmi tilalom, vagy végzés, amelyet a király rendel, meg ne változtassék.”

„Erre szól a király és előhozák Dánielt és veték az oroszlánok vermébe. Szól a király és monda Dánielnek: A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg tégedet Erre egy követ tettek a verem szájára, amelyet a király lepecsételt. A király eltávozék az ő palotájába és étlen tölté az éjszakát és vígasságtevő eszközöket sem hozata eléje; kerülte őt az álom.”

Másnap korán reggel kisietett a király a veremhez és így kiáltott j fel: „Dániel, az élő Istennek szolgája, akinek te szüntelen szolgáltál, meg tudott-e szabadítani téged az oroszlánoktól?” Mire a próféta felelete hangzott: „Az én Istenem elbocsátó az Ő angyalát és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, óh király, semmi vétket.

„Akkor a király igen örvende és Dánielt kihozatá a veremből. És kivivék Dánielt a veremből és semmi sérelem nem találtaték őrajta: mert hitt az ő Istenében.” Ily módon megszabadult Istennek szolgája. S a csapda, melyet neki vetettek ellenségei, saját megsemmisülésüket okozta. A király parancsára Dániel vádlóit megragadták, a verembe vetették, ahol a vadállatok azonnal széttépték őket.