"Vala egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben. Az pedig felelvén monda: Nem megyek; de azután meggondolván magát, elméne. A másikhoz is odamenvén, hasonlóképpen szóla. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem méne el. E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: az első."

A hegyi beszédben Krisztus ezt mondta: "Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát" (Mt 7: 21). Az őszinteséget nem a szavak, hanem a tettek próbálják meg. Krisztus nem azt kérdezi az emberektől, hogy mit mondtok másoknál többet, hanem hogy "mit cselekesztek másoknál többet" (Mt 5 : 47). E kijelentésének: "Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket" (Jn 13 :17) - nagy súlya van. A beszéd nem ér semmit, ha nem párosul megfelelő cselekedetekkel. A két fiúról szóló példázatból ezt a tanulságot kell levonni.

Krisztus ezt a példázatot nem sokkal halála előtt - utolsó jeruzsálemi látogatásakor - mondta el. Előzőleg kiűzte a vásárlókat és az árusokat a templomból. Isteni hatalommal szólt az emberekhez. Mentegetőzés és ellenkezés nélkül, ámultan és ijedten engedelmeskedtek parancsának.

A papok és a vének, amikor rémületük alábbhagyott, visszatértek a templomba, és látták, hogy Krisztus gyógyítja a betegeket és haldoklókat. Hallották az örvendezés hangját és a dicsőítő éneket. Bent a templomban a gyermekek, akik visszanyerték egészségüket, pálmaágakat lengettek és hozsannát énekeltek a Dávid Fiának. A selypítő kicsinyek is dicsőítették a nagy Gyógyítót. A papoknak és a véneknek azonban ez sem volt elég előítéletük és féltékenységük leküzdéséhez.

Másnap, amikor Krisztus a templomban tanított, a papok és a vének odamentek hozzá, és megkérdezték: "Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?"

A papok és a vének minden kétséget kizáróan meggyőződhettek Krisztus hatalmáról. A templom megtisztításakor arcáról mennyei fény sugárzott, amely tekintélyt parancsolt. Nem tudtak ellenállni a szavaiból áradó erőnek. Jézus csodálatos gyógyításaival is válaszolt kérdésükre. `Hatalmának olyan bizonyítékát adta, amelyet nem lehetett kétségbe vonni. De ők nem ilyen bizonyítékot akartak. A papok és a vének attól féltek, hogy Jézus Messiásnak kiáltja ki magát. Szerették volna szavait kiforgatni, és a népet ellene lázítani. Befolyását le akarták rontani, Őt pedig megölni.

Jézus tudta, hogy ha nem ismerik fel benne az Istent, és nem látják meg cselekedeteiből istenségét, nem hiszik el, ha azt mondja, hogy Ő a Krisztus. Válaszával elhárította azt, amit szerettek volna véghezvinni, és az ítéletet visszafordította rájuk. "Én is kérdek egy dolgot tőletek - mondta -, amire ha megfeleltek nékem, én is megmondom néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket. A János keresztsége honnan vala? Mennyből-é, vagy emberektől?"

A papok és a főemberek zavarba jöttek. "Tanakodtak vala magukban, mondván: Ha azt mondjuk: mennyből, azt mondja majd nékünk: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől; félünk a sokaságtól; mert Jánost mindnyájan prófétának tartják. És felelvén Jézusnak, mondának: Nem tudjuk. Monda nékik Ő is: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket."

"Nem tudjuk". Ez hazugság volt. Tudatában voltak helyzetüknek, és hazugsággal akarták fedezni magukat. Keresztelő János bizonyságot tett arról, akinek hatalmát megkérdőjelezték. János Jézusra mutatott, és így szólt: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!" (Jn 1:29). János megkeresztelte Jézust, és a keresztség után, miközben Krisztus imádkozott, megnyílt az ég, és Isten Lelke galambként megnyugodott rajta. A mennyből pedig egy hang hallatszott, amely ezt mondta: "Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm" (Mt 3:17).

A papok és a főemberek emlékeztek arra, hogy miként ismételte el János a Messiásra vonatkozó próféciákat. Emlékeztek a Jézus keresztségekor látott jelenetre is, és nem merték azt mondani, hogy János keresztsége a mennyből való. Ha Jánost prófétának mondják, mint ahogy hitték is, miként cáfolhatnák meg azt a bizonyságtételét, hogy a Názáreti Jézus az Isten Fia? A nép miatt pedig nem mondhatták, hogy János keresztsége emberektől való, mert a nép hitte, hogy János próféta volt. Ezért ezt mondták: "Nem tudjuk."

Krisztus ezután mondta el az atyáról és két fiáról szóló példázatát. Amikor az atya odament az első fiához, és ezt mondta: "Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben", a fiú gyorsan válaszolt: "Nem megyek." Megtagadta az engedelmességet, és gonosz barátok társaságát keresve, belemerült a bűnbe. Később azonban megtért, és engedelmeskedett a parancsnak.

Az atya ugyanezzel a paranccsal ment a másik fiához is: "Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben!" Ez a fiú így válaszolt: "Én elmegyek, uram!" De nem ment.

E példázatban az atya Istent ábrázolja, a szőlő pedig az egyházat. A két fiú két embercsoportot jelképez. Az a fiú, aki a "nem megyek" szavakkal megtagadta az engedelmességet, azokat jelképezte, akik nyílt bűnben éltek. Nem mondták, hogy vallásosak, hanem nyíltan kijelentették, hogy nem hajlandók magukra venni Isten törvényének igáját, amely korlátokat szab és engedelmességet kíván. Később azonban sokan megtértek közülük, és engedelmeskedtek Isten parancsának. Amikor az evangéliumot meghallották a Keresztelő János-i üzenetben: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa" (Mt 3:2) - megtértek, és megvallották bűneiket.

Az a fiú, aki azt mondta, hogy "én elmegyek, uram", és nem ment, farizeusi jellemről árulkodott. A zsidó vezetők is e fiúhoz hasonlóan, megátalkodottak és önelégültek voltak. A zsidó nép vallásos élete már csak látszat volt. Amikor Isten a Sínai-hegyen kihirdette a törvényt, az egész nép elkötelezte magát az engedelmességre. Ezt mondták: "Én elmegyek, uram" - de nem mentek. Amikor Krisztus személyesen jött el, hogy eléjük tárja a törvény elveit, elutasították. Kora zsidó vezetőinek Krisztus bőséges bizonyítékot adott tekintélyéről és isteni hatalmáról. Bár meggyőzte őket, mégsem fogadták el bizonyítékait. Krisztus elmondta nekik, hogy azért nem hisznek még most sem, mert nincs meg bennük az engedelmességre késztető lelkület. Kijelentette: "Erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által ... Hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai" (Mt 15:6-9).

Krisztus hallgatói között voltak írástudók és farizeusok, papok és főemberek is. Krisztus, miután elmondta a példázatot a két fiúról, megkérdezte hallgatóit: "E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát?" A farizeusok önfeledten válaszoltak: "Az első." Nem vették észre, hogy elítélték önmagukat. Ezután Krisztus ajkáról hallhatták az ítéletet: "Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában. Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek néki; ti pedig, akik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna néki."

Eljött Keresztelő János, és az igazságot prédikálta. Prédikálása meggyőzött és megtérített bűnösöket. Ezek az emberek belépnek a mennyek országába, megelőzve azokat, akik önigazultan elutasították a komoly intéseket. A vámszedők és paráznák tudatlanok voltak. E tanult emberek azonban ismerték az igazság útját, de nem akartak az Isten országába vezető úton haladni. Az igazság, amely az élet illatát hozta nekik, a halál illatává lett számukra. A köztudottan vétkezők önmagukat megvetve elfogadták Jánostól a keresztséget, de az igazság tanítói képmutatók voltak. Konokságuk nem engedte, hogy elfogadják az igazságot. Isten Lelke nem tudta meggyőzni őket, mert ellenálltak. Nem akartak Isten parancsolatainak engedelmeskedni.

Krisztus nem mondta nekik, hogy nem léphetnek be a mennyek országába. Csak megmutatta, hogy ők maguk teremtették meg azt az akadályt, amely kizárja őket onnan. Az ajtó még nyitva állt előttük. Még hangzott a hívás. Krisztus nagyon szerette volna, ha hisznek neki és megtérnek.

Izrael papjai és vénei vallásos szertartásokkal töltötték napjaikat. A ceremóniákat olyan szentnek tartották, hogy nem is bonyolódtak világi dolgokba. Ezért azt hitték róluk, hogy csak a vallásnak élnek. Szertartásaikat azonban csak a látszat kedvéért végezték, hogy a világ kegyesnek és szent életűnek gondolja őket. Csak színlelték az engedelmességet. Valójában nem engedelmeskedtek Istennek. Nem cselekedték az igazságot, amelynek tanítói voltak.

Krisztus Keresztelő Jánost az egyik legnagyobb prófétának nevezte, és tanúsította hallgatóinak, hogy elég bizonyítékot kaptak János mennyei követ voltáról. A puszta prédikátora hatalommal szólt. Rendíthetetlenül hirdette üzenetét. Megfeddte a papokat és főembereket bűneik miatt, és felszólította őket, hogy munkálkodjanak a mennyek országáért. Hangoztatta, hogy az Atya tekintélyét vették semmibe, amikor nem vállalták megbízatásukat. János nem alkudott meg a bűnnel, és sokan megtértek gonoszságukból.

Ha a zsidó vezetők hitvallása őszinte lett volna, akkor elhitték volna János bizonyságtételét, és elfogadták volna Jézust mint Messiást. Életükben azonban nem mutatkoztak a megtérés és igaz élet gyümölcsei. Éppen azok fognak belépni előttük Isten országába, akiket lebecsültek.

Az a fiú, aki a példázat szerint ezt mondta: "Én elmegyek, uram" - hűségesnek és engedelmesnek mutatta magát. Az idő azonban bebizonyította, hogy hitvallása nem volt őszinte. Nem szerette igazán atyját. A farizeusok is szentségükkel büszkélkedtek, de amikor jött a próba, szentségükből nem látszott semmi. Másoktól - ha érdekeik úgy kívánták - nagyon szigorúan megkövetelték a törvény megtartását. De amikor tőlük kívántak engedelmességet, ravasz okoskodással bújtak ki az isteni előírások kényszere alól. Róluk mondta Krisztus: "Az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik" (Mt 23:3). Nem szerették igazán Istent, sem az embert. Isten arra szólította őket, hogy legyenek munkatársai a világ áldására. De míg állították, hogy elfogadták a hívást, nem akartak engedelmeskedni. Önmagukban bíztak, és a saját jóságukkal kérkedtek, de Isten parancsolatait nem teljesítették. Nem voltak hajlandók azt a munkát végezni, amelyet Isten rájuk bízott, és törvényszegésük miatt az Úr már-már felbontotta az engedetlen nemzettel kötött szövetségét.

Az önigazultság nem megigazultság; és azoknak, akik ezt nem látják be, viselniük kell e végzetes tévedés következményeit. Ma sokan állítják, hogy engedelmeskednek Isten parancsolatainak, de szívükben nincs Isten iránti szeretet, amelyből másoknak is jutna. Krisztus arra szólítja ezeket az embereket, hogy munkálkodjanak vele a világ megmentésén, de nekik elég, ha csak mondják: "Én elmegyek, uram." És nem mennek. Nem dolgoznak együtt azokkal, akik Istennek szolgálnak. Restek. A megbízhatatlan fiúhoz hasonlóan hazug ígéreteket tesznek Istennek. Az egyház ünnepélyes fogadalmához csatlakozva megígérik, hogy követik az Igét, és szolgálják Istent, de nem teszik. Szálukkal mondják, hogy Isten fiai, de életük és jellemük az ellenkezőjét bizonyítja. Nem adják át akaratukat Istennek. Életük hazugság.

Amíg az engedelmesség nem jár áldozattal, addig úgy tűnik, hogy teljesítik ígéretüket. De amikor önmegtagadást és önfeláldozást követel, amikor fel kellene venniük a keresztet, akkor visszahúzódnak. Kötelességtudatuk elsorvad, és Isten parancsolatainak tudatos áthágása szokásukká válik. Fülükkel talán meghallják Isten szavát, de lelkileg már nem érzékelik. Szívük megkeményedett, lelkiismeretük eltompult.

Ne gondold, hogy Krisztus szolgája vagy, ha nem vagy kifejezetten ellensége! Ez önámítás. Ha nem használjuk fel Isten ajándékait, amelyeket azért adott, hogy Őt szolgáljuk velük - legyen az idő, pénz vagy bármi más -, akkor ellene dolgozunk.

A névleges keresztények fásult, álmos tunyaságát Sátán felhasználja, hogy saját seregét erősítse, és a lelkeket a maga oldalára állítsa. Sokan, akik magukat Krisztus követőinek képzelik, jóllehet semmit sem tesznek érte, előnyhöz segítik az ellenséget. Mivel nem szorgoskodnak a Mesterért, és mivel feladatok elvégezetlenül, szavak kimondatlanul maradnak, Sátán hatalmába kerít olyan lelkeket is, akiket meg lehetett volna nyerni Krisztusnak.

Krisztus nem tudja a hanyag, tétlen embert megmenteni. Az igazán megtért ember nem élhet dologtalan, haszontalan életet. A mennybe nem lehet besodródni. A lusta ember nem léphet be oda. Csak akkor leszünk alkalmasak a mennyek országára, ha erőfeszítéseket teszünk érte, és igazán igyekszünk megismerni törvényeit. Akik nem akarnak Isten munkatársai lenni a földön, azok nem fognak együttműködni vele a mennyben sem. Veszélyes dolog lenne bevinni őket oda.

A vámszedők és bűnösök helyzete biztatóbb, mint azoké, akik ismerik Isten Igéjét, de nem akarnak engedelmeskedni parancsainak. Aki belátja, hogy bűnös, és nem leplezi bűneit; aki tudja, hogy Isten szemében rombolja lelkét, testét és értelmét, megretten attól a gondolattól, hogy örökre elszakad a mennyek országától. Ráeszmélve betegségére, gyógyulást keres a nagy Orvosnál, aki ezt mondta: "Azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem" (Jn 6:37). Az Úr e lelkeket munkásaiként tudja használni szőlőskertjében.

Krisztus nem ítélte el azt a fiút, aki egy ideig nem akart engedelmeskedni atyjának; de nem is dicsérte meg. Azok, akik az első fiúval együtt megtagadják az engedelmességet, nem érdemelnek elismerést ezért az állásfoglalásukért. Őszinteségük nem tekinthető erénynek. Az igazság által megszentelt őszinteség Krisztus bátor tanújává teszi az embert. De ahogy a bűnös használja az őszinteséget, az sértő és kihívó. Majdnem istenkáromlás. Az ember bűnösségén semmit sem szépít az a tény, hogy nem képmutatóskodik. Csak akkor vagyunk biztonságban, ha azonnal engedelmeskedünk, amikor a Szentlélek szól a szívünkhöz. Amikor szólít: "Eredj, munkálkodjál ma az én szőlőmben" - ne utasítsd el! "Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket" (Zsid 4:7). Veszélyes dolog halogatni az engedelmességet. Lehet, hogy soha többé nem hallod meg a hívást.

Senki se áltassa magát azzal, hogy dédelgetett bűnöket könnyen és hamar el lehet hagyni. Minden melengetett bűnünk gyengíti jellemünket, és megerősíti rossz szokásainkat. Ennek fizikai, szellemi és erkölcsi romlás a következménye. Megbánhatod a rosszat, amit elkövettél, és ráléphetsz a helyes útra, de a bűn megszokása és torzító hatása következtében nehezen tudsz majd különbséget tenni a jó és a rossz között. Kialakult rossz szokásaiddal Sátán újra és újra megkísért.

Az "eredj, munkálkodjál ma az én szőlőmben" paranccsal Isten minden ember őszinteségét próbára teszi: vajon csak szavakkal, vagy cselekedetekkel is válaszolnak? Minden tudásukat latba vetve, lelkiismeretesen, önzetlenül dolgoznak-e a szőlőskert Gazdájáért?

Péter apostol elmondja, hogy milyen munkaterv szerint kell dolgoznunk. "Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében. Az Ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük Őt, aki saját dicsőségével és tökéletességével hívott el minket. Így drága és hatalmas ígéreteket kaptunk, hogy ezek révén isteni természet részeseivé legyetek, és elkerüljétek azt a romlottságot, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon.

Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy hitetekben mutassatok igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban kegyességet, a kegyességben testvéri szeretetet, a testvéri szeretetben pedig minden ember iránti szeretetet" (2Pt 1:2-7 Új prot. ford.).

Ha lelkiismeretesen ápolod lelked szőlőskertjét, Isten munkatársul vesz maga mellé, és megbíz azzal, hogy ne csak magadért munkálkodj, hanem másokért is. Bár Krisztus a szőlőskerten a gyülekezetet érti, de azt nem mondja, hogy csak a gyülekezet tagjait szeressük, és csak értük munkálkodjunk. Az Úr szőlőskertjét ki kell szélesíteni. Az Úr ki akarja terjeszteni szőlőjét az egész világra. Amikor eligazítást és képességeket ad az értékes palánták gondozásához, nekünk is meg kell tanítanunk rá másokat. Így szélesítjük az Úr szőlőjét. Isten látni akarja hitünk, szeretetünk és türelmünk jeleit. Figyeli, hogy felhasználjuk-e minden lelki ajándékunkat; igyekszünk-e jól képzett munkások lenni szőlőjében a földön, hogy beléphessünk országába, abba az édeni otthonba, amelyet Ádámnak és Évának törvényszegésük miatt el kellett hagyniuk.

Isten atyaként viszonyul népéhez, és atyánkként igényli hűséges szolgálatunkat. Gondoljuk át Krisztus életét! Az emberiség vezéreként és Atyja szolgájaként példájával megmutatta, hogy Isten minden gyermekének milyenné kell és lehet is válnia. Isten ma minden embertől Krisztus engedelmességét kívánja. Krisztus szeretettel, készségesen és önként szolgálta Atyját. "Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem - mondta -, a Te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:9). Krisztus nem tartott semmilyen áldozatot túl nagynak, semmilyen munkát túl nehéznek annak a feladatnak az elvégzéséhez, amely jövetelének célja volt. Tizenkét éves korában mondta: "Nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:49). Hallotta a hívást, és vállalta a feladatot. "Az én eledelem az - mondta -, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az Ő dolgát elvégezzem" (Jn 4:34).

Nekünk is így kell Istent szolgálnunk. Csak az szolgál, aki az engedelmesség legszentebb mércéje szerint cselekszik. Mindazoknak, akik Isten gyermekei akarnak lenni, tanúsítaniuk kell, hogy munkatársai Istennek, Krisztusnak és a mennyei angyaloknak. Ez minden lélek próbája. Hűséges szolgáiról mondja az Úr: "Azon a napon, ... amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek, és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt" (Mal 3 :17).

A gondviselő Isten olyan utakon vezeti az embert, amelyeken próbára teszi, és alkalmat ad jelleme fejlesztésére. Ezt a nagy célt akarja intézkedéseivel elérni. Így lesz nyilvánvaló, hogy engedelmes-e vagy nem. Nem lehet Isten szeretetét jó cselekedetekkel megvásárolni, de jótetteinkkel bizonyítjuk be, hogy él bennünk ez a szeretet. Ha akaratunkat alárendeljük Isten akaratának, akkor nem azért szolgálunk, hogy elnyerjük szeretetét. Ezt a szeretetet ingyen ajándékként kapjuk, és ha szeretjük Istent, örömmel engedelmeskedünk parancsainak.

A világon ma csak két osztály van, és az ítéletkor is csak két osztály lesz: azoké, akik áthágták Isten törvényét, és azoké, akik engedelmeskedtek neki Krisztus megmondta, hogy mi az a próba, amellyel hűségünket vagy hűtlenségünket bizonyítjuk. "Ha engem szerettek - mondta -, az én parancsolataimat megtartsátok ... Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak... Aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet; és az a beszéd, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engem." "Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az Ő szeretetében" (Jn 14:15-24; 15:10).