A magvetés munkájából és a magból kihajtó növény fejlődéséből értékes tanulságokat vonhat le mind a család, mind az iskola. Ha a gyermekek felismerik Isten keze munkáját a természet dolgaiban, akkor hitükkel meg tudják ragadni a láthatatlan áldásokat is. Amint tudatosul bennük, hogy Isten milyen csodálatosan elégíti ki nagy családja szükségleteit, és hogy miként lehet vele együttműködni, hitük nő, és jobban meglátják hatalmát köznapi életükben is.

Isten a magot szavával teremtette, mint ahogy a földet is. Szava által lett a föld termőképes. Így szólt: "Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn ... És látá Isten, hogy jó" (1 Móz 1:11.12). Ma is Isten szavára nő a mag. Minden egyes mag, amely a napfény felé fordítja zöld hajtását, Isten szavának csodatevő hatalmát hirdeti, aki "szólt és meglett", aki "parancsolt és előállott" (Zsolt 33 : 9).

Krisztus erre az imára tanította tanítványait: "A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma." És a virágokra mutatva, ezt az ígéretet adta: "Ha pedig a mezőnek füvét ... így ruházza az Isten; nem sokkal inkább titeket?" (Mt 6:11.30) Krisztus mindig kész meghallgatni ezt az imát, és beváltani ígéretét. Egy láthatatlan hatalom áll folytonosan az ember szolgálatában, hogy táplálja és ruházza. Isten számos eszközt használ fel ahhoz, hogy a látszat szerint eldobott mag élő növény legyen. Mindazt, ami szükséges a termés teljes beéréséhez, kellő mértékben megadja. A zsoltáros csodálatosan szép kijelentése szerint:

"Meglátogatod a földet és elárasztod;Nagyon meggazdagítod azt.Istennek folyója tele van vizekkel;Gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt.Megitatod barázdáit,Göröngyeit meglapítod;Záporesővel meglágyítod azt,Termését megáldod.Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal,És a Te nyomdokaidon kövérség fakad"

(Zsolt 65:10-12)

Az anyagi világot Isten igazgatja. A természet engedelmeskedik a természet törvényeinek. Minden a Teremtő akaratát hirdeti és cselekszi. A felhőt és napsugarat, a harmatot és esőt, a szelet és vihart mind Isten igazgatja, és mind híven engedelmeskednek parancsának. A szárba szökkenő mag Isten törvényének engedelmeskedve repeszti szét a talajt, "először füvet, azután kalászt" teremve, majd "teljes búzát a kalászban" (Mk 4: 28). Az Úr bontja ki kellő időben, mert nem áll ellen munkájának. Csak az értelemmel és beszélőképességgel felruházott ember, akit Isten a maga képére teremtett, érzéketlen adományaival és engedetlen akaratával szemben. Csak az értelmes lények okoznak zűrzavart világunkban.

Minden, ami az ember létfenntartását szolgálja, az Isten és az ember együttműködéséről tanúskodik. Nincs aratás, ha az emberi kéz nem végzi el a maga részét a mag elvetésével. De nem volna növekedés, ha Isten nem adna napfényt és záport; harmatot és felhőt. Ez vonatkozik minden életpályára, a tanulás és a tudomány minden ágára is. Ez érvényes a lelki dolgokra, a jellem formálására, és a hivő tevékenységének minden területére. A munkában megvan a mi részünk, de a menny együttműködésére is szükségünk van. Enélkül hiába igyekszünk.

Ne felejtsük el, hogy minden eredményünket, legyen az lelki vagy földi, Alkotónk együttműködésével érjük el! Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy Istentől függünk. Túl sok bizalmat helyezünk az emberbe. Túlságosan bízunk emberi ötletekben, és nagyon kevés a bizalmunk abban az erőben, amelyet Isten kínál. "Isten munkatársai vagyunk" ( 1 Kor 3 : 9). Összehasonlíthatatlanul kisebb az ember része; de ha Krisztussal egyesül, mindent megtehet azzal a mennyei erővel, amelyet Krisztus ad.

A magból fokozatosan kibontakozó növény szemléltető oktatást nyújt a gyermekneveléshez. Először terem a föld "füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban". E példázat elmondója teremtette a parányi magot. Ő adta életadó képességeit. Ő határozta meg a fejlődését szabályozó törvényeket is. A példázatban tanított igazságok Jézus életében élő valósággá lettek. Mind fizikai, mind lelki életében követte a növekedésnek a növény által szemléltetett mennyei szabályát. Ugyanezt kívánja minden fiataltól. A menny Fensége és a dicsőség Királya a betlehemi gyermek lett, és egy ideig anyai gondoskodásra szoruló tehetetlen csecsemőként élt. Engedelmes gyermek volt. Gyermeki bölcsességgel gondolkozott és cselekedett, nem pedig felnőtt férfiként. Tisztelte szüleit, szolgálatkészen teljesítve kívánságaikat, gyermeki erejéhez képest. De fejlődésének minden fokán tökéletes volt. A bűntelen élet egyszerű, természetes báját tükrözte. A Szentírás ezt mondja gyermekkoráról: "A kisgyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala Őrajta." És ifjúkoráról ezt olvassuk: "Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben" (Lk 2:40.52).

A szülők és pedagógusok feladatáról kapunk itt képet. Igyekezzünk az ifjúság hajlamait úgy formálni, hogy életük minden szakaszában életkorukhoz illő szépséget tükrözzenek; olyan természetesen, mint a növény a kertben!

A természetes és elfogulatlan gyermekek a legrokonszenvesebbek. Nem bölcs dolog túlságos figyelmet szentelni nekik, és ismételgetni előttük okos mondásaikat. Ne tápláljuk hiúságukat külsejük, szavaik és tetteik dicsérgetésével! Ne öltöztessük őket drága és feltűnő ruhákba, mert ezzel tápláljuk bennük a hiúságot, társaikban pedig irigységet keltünk!

A kicsinyeket gyermeki egyszerűséggel kell nevelni. Tanítsuk meg a gyermeket arra, hogy örüljön az apró, hasznos feladatoknak, és hogy elégedjen meg a korához illő kedvtelésekkel és élményekkel! A gyermekkort a példázatbeli fűszál szemlélteti. A fű is szép a maga nemében. Ne tegyük a gyermeket erővel koravénné! Amíg csak lehet, őrizze meg gyermeksége üdeségét és báját!

A kisgyermek is lehet hivő. Szerezhet korához illő tapasztalatokat. Isten csak ennyit vár el tőle. A gyermeknek is szüksége van lelki nevelésre. A szülők adjanak meg neki minden lehetőséget arra, hogy jellemében kialakíthassa Krisztus jellemének mását!

Isten által felállított törvényszerűség, hogy a természetben az okozat tévedhetetlen biztonsággal követi az okot. Az aratás mutatja meg, milyen volt a vetés. A rest munkásra saját munkája mond ítéletet. Az aratás tanúskodik ellene. Így van ez a lelki dolgokban is. Minden munkás lelkiismeretessége munkájának eredményéből mérhető le. Az aratáskor derül ki, hogy szorgalmasan vagy lustán dolgozott-e. Ez dönti el örök sorsát is.

Minden elvetett mag a saját neme szerint hoz termést. Így van ez az ember életében is. Vessük mindannyian a könyörület, az együttérzés és szeretet magvait, mert azt aratjuk, amit vetettünk! Az önzés, az önszeretet, a büszkeség, a szándékos bűn meghozza a maga termését. Aki önmagának él, a testnek vet, és a testből arat romlottságot.

Isten egyetlen embert sem pusztít el. Minden elpusztult ember saját maga okozza vesztét. Mindenki, aki elfojtja a lelkiismeret intő szavát, a hitetlenség magvát veti, amely biztosan meghozza a maga termését. A hajdani fáraó Isten első intelmének elutasításával elvetette a konokság magvát, és konokságot aratott. Isten nem kényszerítette hitetlenségre. A hitetlenség magva, amelyet ő maga vetett el, meghozta termését. Addig-addig ellenkezett, mígnem meglátta letarolt országát és elsőszülöttjének hideg, halott testét, a maga házában és az egész ország minden családjában az elsőszülöttek holttestét, mígnem a tenger hullámai összecsaptak lovai, hadiszekerei és harcosai felett. Története félelmesen szemlélteti azoknak a szavaknak igazságát, hogy "amit vet az ember, azt aratándja is" (Gal 6: 7). Ha az emberek ezt felismernék, vigyáznának arra, hogy milyen magot vetnek.

Ha az elvetett mag termést hoz, és ezt ismét elvetjük, a termés megsokszorozódik. Ez a törvény emberi kapcsolatainkra is érvényes. Minden tettünk, minden szavunk termést hozó mag. Minden figyelmes, jóindulatú, engedelmes és önmegtagadó cselekedet megismétlődik másokban, és általuk ismét másokban. Az irigy, rosszindulatú, viszálykeltő tett is mag, amelyből "a keserűség... gyökere" (Zsid 12:15) nő ki, és sok embert megfertőz. És még mennyivel többet fog az a "sok" ember megmételyezni! Így folytatódik a jó és rossz mag vetése, amely termést hoz a földi életre és az örökkévalóságra.

A magvetés - mind lelkiekben, mind földiekben - nagylelkűségre is tanít. Az Úr ezt mondja: "Oh boldogok ti, akik minden vizek mellett vettek." "Azt mondom pedig. Aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat" (Ésa 32:20; 2 Kor 9:6). Minden vizek mellett vetni annyit jelent, mint Isten ajándékait állandóan továbbítani. Azt jelenti, hogy adjunk mindenütt, ahol Isten ügye és az emberiség nyomora segítségünket igényli. Ezzel nem leszünk szegényebbek. "Aki bőven vet, bőven is arat." A magvető úgy sokszorozza meg a magot, hogy megválik tőle. Ez azokra is vonatkozik, akik hűségesen osztogatják Isten ajándékait. Miközben adnak, áldásokban gazdagodnak. Isten annyit ígért nekik, ami elég ahhoz, hogy állandóan adhassanak. "Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe" (Lk 6: 38).

A vetés és aratás még másra is tanít. Amikor Isten földi áldásait szórjuk, szeretetünk és együttérzésünk Isten iránti hálára és köszönetre indítja a megajándékozottat. A szív talaja alkalmassá válik a lelki igazság magvainak befogadására. Aki pedig magot ad a magvetőnek, ki is csíráztatja a magot, hogy gyümölcsöt teremjen az örök életre.

Krisztus a gabona elvetésével megváltásunkért hozott áldozatát példázza. "Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12 : 24). Krisztus halála is gyümölcsöt terem Isten országa számára. A növényvilág törvényének megfelelően Krisztus halála életet terem.

Aki Krisztus munkatársaként gyümölcsözni akar, annak először a földbe hullva meg kell halnia. Életét a világ ínségének barázdájába kell vetnie. Az önszeretetnek, az önérdeknek meg kell szűnnie. Az önfeláldozás törvénye: az önfenntartás törvénye is. A földbe temetett mag gyümölcsöt terem. Azután a termést elültetik, és az is megsokszorozódik. A gazda úgy őrzi meg a magot, hogy megválik tőle. Ez a szabály érvényes az emberi életre is. Adni: életet jelent. Aki Isten és embertársai szolgálatára szenteli életét, megőrzi önmagát. Aki a földön feláldozza életét Krisztusért, az megtartja az örök életre.

A mag elpusztul, hogy új életre keljen. Így hirdeti a feltámadást. Mindazok, akik szeretik Istent, ismét élni fognak a mennyei Édenben. A sírba helyezett, porladó emberi testről ezt mondja Isten: "Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben" (1 Kor 15:42.43).

Ez csupán néhány azokból a leckékből, amelyekre a magvető és a mag példájából tanít az élő természet. A szülők és tanítók próbálják e leckéket a gyakorlatban bemutatva megértetni. Munkálják meg a talajt maguk a gyermekek, és ők vessék el a magot is! Közben pedig a szülő vagy tanító magyarázhat az emberi szív kertjéről, és az oda bevetett jó és rossz magról. Elmondhatja, hogy szívünket is elő kell készíteni az igazság magvának befogadására, akárcsak a kertet a fizikai magvetésre. Magvetés közben beszélhet arról, hogy mire tanít Krisztus halála. Amikor pedig a fű szárba szökken, megismertetheti velük a feltámadás igazságát. Ahogy a növény fejlődik, tovább fejtegetheti a fizikai és a lelki magvetés közötti összefüggéseket.

Hasonló módszerekkel tanítsuk a nagyobbakat is! Meg kell tanulniuk, hogyan kell művelni a földet. Jó lenne, ha minden iskolához mezőgazdasági terület is tartozna. Tekintsük azt Isten tantermének, a természet dolgait pedig tankönyvnek, amelyből gyermekeinek tanulniuk kell! Belőle meríthetik a lélek műveléséhez szükséges ismereteket.

A föld szántása, megtisztítása és kiaknázása állandó tanulságul szolgál. Senki sem fog termést várni attól a megműveletlen földtől, amelyet épp hogy kiválasztott magának. Lelkiismeretes, szorgalmas, kemény, kitartó munkával kell előkészíteni a talajt a magvetéshez. Ez érvényes az emberi szív megmunkálására is. Akik a felszántott talajt ki akarják aknázni, azok Isten Igéjét szívükbe rejtve induljanak el, és látni fogják, hogy a szív ugara a Szentlélek lágyító, szelídítő befolyására fellazul. Kemény munka nélkül a föld nem hoz termést. Ez vonatkozik a szív talajára is: Isten Lelkének tisztítania, alakítania kell, mielőtt gyümölcsöt teremhetne Isten dicsőségére.

A föld nem adja elő kincseit, ha úgy bánunk vele, ahogy éppen kedvünk tartja. A talajnak naponkénti gondozásra van szüksége. Sokszor és mélyen kell megforgatni, hogy az elvetett magot megvédjük a táplálékát elszívó gyomnövénytől. Mind a szántó, mind a vető az aratás ügyét szolgálja. Senkinek sem kell szántóföldjén rombadőlt reményeit siratnia.

Az Úr áldása kíséri azokat, akik a föld művelése közben lelki tanulságokat merítenek a természetből. A talaj művelésekor a munkás nem sokat tud arról, hogy milyen kincsekre lel benne. Jóllehet nem szabad lebecsülnie a tapasztalt és értelmes emberek eligazításait, de saját magának is le kell vonnia a tanulságokat. Ez is benne van az iskola tanrendjében. A talaj művelése közben művelődik a lélek.

Lényünk Alkotója, a menny Királya az, aki a magot kisarjasztja, aki éjjel és nappal gondot visel róla, aki fejlődőképessé teszi, és aki ennél is nagyobb gonddal és érdeklődéssel kíséri gyermekeit. Mialatt az ember a földi élet fenntartására ülteti a magot, a mennyei Magvető az örök életre gyümölcsöző magot veti el a lélekben.