Krisztus az Olajfák hegyén második adventjéről beszélt tanítványainak. Felsorolt jeleket, amelyek jövetelének közelségét jelzik. Arra szólította tanítványait, hogy vigyázzanak, és legyenek készen. Figyelmeztetését megismételte: "Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő." Azután elmondta, mit jelent vigyázni. Az időt nem tétlen várakozással, hanem szorgalmas munkával kell tölteni. A talentumokról szóló példázatnak ez a tanulsága.

"Éppen úgy van ez - mondta -, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhivatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest, és azonnal útra kele."

A messze útra induló ember Krisztust ábrázolja, aki nem sokkal e példázat elmondása után a mennybe távozott a földről. A példázatban szereplő szolgák Krisztus követőit jelképezik. Mi nem a magunké vagyunk. Isten "áron" vásárolt meg minket: "nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon ... hanem drága véren, ... a Krisztusén", "hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott" (1 Kor 6: 20; 1 Pt 1:119; 2 Kor 5:15).

A menny mindenkit megvásárolt ezen a végtelen áron. Isten a menny tárházának minden kincsét a földre árasztotta. Krisztus odaáldozásával az egész mennyet nekünk adta, és megvásárolta rajta az ember akaratát, érzéseit, értelmét, lelkét. Hivők és nem hivők mind egyaránt az Úr tulajdonai. Isten mindenkit arra szólít, hogy szolgáljon neki. Az ítélet napján mindenkinek számot kell adnia arról, hogy miként tett eleget ennek a felszólításnak.

Isten kívánságait azonban nem mindenki veszi figyelembe. A példázat azokat szerepelteti Krisztus szolgáiként, akik vállalkoztak erre a szolgálatra.

Krisztus szolgálatra váltotta meg követőit. Urunk azt tanítja, hogy az élet igazi célja a szolgálat. Krisztus maga is szolgált, és minden követőjét a szolgálat törvénye alá rendelte - az Isten és a felebarát szolgálatának törvénye alá. Krisztus ezzel minden addiginál magasztosabb fogalmat adott a világnak az életről. A mások szolgálatára szentelt élettel az ember közösségbe jut Krisztussal. A szolgálat törvénye kapoccsá lesz, amely összeköti az embert Istennel és embertársaival.

Krisztus rábízza szolgáira azt, "amije" van, hogy szolgálatában hasznosítsák. Megszabja "kinek-kinek a maga dolgát" (Mk 13 : 34). A menny örökérvényű tervében mindenkinek megvan a helye. Mindenkinek együtt kell működnie Krisztussal lelkek megmentésén. Amilyen biztos, hogy a mennyben megvan az a hely, amelyet Isten nekünk készített, olyan biztos az is, hogy a földön van olyan feladat Isten szolgálatában, amelyet személy szerint nekünk kell elvégeznünk.

A talentumokon, amelyeket Krisztus rábízott egyházára, főként a Szentlélek ajándékait és áldásait kell értenünk. "Némelyiknek ugyanis bölcsességnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint; egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által; némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása: de mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja" (1 Kor 12 : 8-11). Nem mindenki kapja ugyanazt az ajándékot, de a Mester megígérte, hogy minden egyes szolgája megkapja a Lélek valamelyik ajándékát.

Mielőtt Krisztus elbúcsúzott tanítványaitól, "rájuk lehele, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket". Ezt is mondta: "Ímé én elküldöm tireátok az én Atyámnak ígéretét" (Jn 20: 22; Lk 24:49). De az ajándékok teljességét csak a feltámadás után kapták meg. Krisztus csak akkor árasztotta ki Lelkét, amikor a tanítványok hittel és imádkozva teljesen a szolgálatra szentelték magukat. Krisztus követői ekkor különlegesen részesültek a menny kincseiben. "Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek." "Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint", a Lélek "osztogatván mindenkinek külön, amint akarja" (Ef 4:8.7; 1 Kor 12:11). Ezeket az ajándékokat Krisztus nekünk adta, de csak akkor lesznek ténylegesen a mieink, ha már Isten Lelke irányítja életünket.

A Lélek ígéretét nem értékeljük kellőképpen. Ez az ígéret nem teljesedik úgy, ahogy arra lehetőség volna. A Lélek hiánya miatt erőtlen az evangélium szolgálata. Műveltséggel, tehetséggel, ékes beszéddel, öröklött és szerzett képességekkel, de Isten Lelkének jelenléte nélkül, egy szívet sem tudunk megérinteni, és egy bűnöst sem tudunk Krisztusnak megnyerni. De a Lélek ajándékaival megáldott és a Krisztussal közösségben élő legszegényebb és legtudatlanabb tanítvány is hatni tud az emberek szívére. Isten eszközül használja fel a világegyetem legszentebb befolyásának közvetítésére.

A példázat talentumai nemcsak a Lélek különleges ajándékait jelképezik, hanem minden öröklött és szerzett talentumot, minden fizikai és lelki képességet. Mindegyiket Krisztus szolgálatába kell állítanunk. A tanítványság egész lényünk és minden értékünk odaszentelésével jár. Ezeket az ajándékokat Krisztus megtisztítva és megjobbítva adja vissza, hogy dicsőségére és embertársaink áldására használjuk fel őket.

Isten "kinek-kinek az ő erejéhez képest" adott. Nem következetlenül osztogatja a talentumokat. Aki képes öt talentumot felhasználni, ötöt kap. Aki csak kettőt tud kamatoztatni, kettőt kap. Aki pedig csupán egyet tud bölcsen hasznosítani, csak egyet kap. Senki se siránkozzék azért, mert nem kapott nagyobb ajándékokat. Krisztus, aki minden embernek osztott, minden megbízatás teljesítésével egyformán megdicsőül: akár nagy az ajándék, akár kicsi. Annak, aki öt talentumot kapott, ötöt kell kamatoztatnia; aki pedig csak egyet, annak csak egyet kell hasznosítania. Mindenkinek aszerint kell visszaadnia, "amije kinek-kinek van, és nem aszerint, amije nincs" (2 Kor 8:12).

A példázat szerint "elmenvén pedig aki az öt talentumot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt talentumot. Azonképpen akié a kettő vala, az is más kettőt nyere."

Talentumainkat, bármilyen keveset kaptunk, fel kell használnunk. Nem az a legégetőbb kérdés, hogy mennyit kaptunk, hanem hogy mit csinálunk azzal, amit kaptunk. Képességeink fejlesztése elsődleges kötelességünk. Ezzel tartozunk Istennek és embertársainknak. Az ember nem tölti be az élet célját, ha nem szerez egyre több talentumot, és nem lesz napról napra hasznosabb. Krisztusba vetett hitünk megvallásával elkötelezzük magunkat, hogy megtanuljuk mindazt, amire nekünk, mint a Mester munkásainak, lehetőségünk van. Minden képességünket a legmagasabb szintre kell tökéletesítenünk, hogy a lehető legtöbb jót tehessük.

Nagy és szent az a feladat, amelyet az Úr reánk bízott. Az elkövetkezendő életben azok kapják a legnagyobb örökséget, akik ebben az életben a leghívebben és legkészségesebben szolgáltak. Az Úr maga választja ki eszközeit, és naponként más és más körülmények között próbálja ki, hogy miként illeszkednek bele tervébe. Azokat választja ki, akik szívük őszinteségével törekszenek tervét véghezvinni. Nem azén választja ki őket, mert tökéletesek, hanem mert a vele való közösség útján tökéletesek lehetnek.

Isten csak azokat fogadja el, akik magasra tűzik a célt. Mindenkit arra kötelez, hogy tegye meg a tőle telhetőt. Mindenkitől erkölcsi tökéletességet kíván. Ne szállítsuk le az igaz élet normáját! Ne próbáljuk a mércét öröklött vagy szerzett rossz hajlamainkhoz igazítani! Értsük meg, hogy a jellem tökéletlensége bűn! Isten minden szép és tökéletes jellemvonást harmonikusan és hiánytalanul önmagában hordoz, és mindazokat, akik elfogadják Krisztust személyes Megváltójuknak, felruházza ugyanezekkel a kiváltságokkal - a saját jellemvonásaival.

Mindazoknak, akik Isten munkatársai akarnak lenni, igyekezniük kell minden fizikai és szellemi képességüket tökéletesíteni. Az igazi nevelés a fizikai, a szellemi és az erkölcsi képességek felkészítése minden feladat teljesítésére; a test, az értelem és a lélek képzése Isten szolgálatára. Ez az a nevelés, amely az örök életre szól.

Az Úr minden kereszténytől elvárja, hogy minden képességét fejlessze, és életét egyre hasznosabbá tegye. Krisztus a maga vérével és szenvedésével megfizette készséges szolgálatunk árát. Eljött világunkra, hogy megmutassa, hogyan és milyen lelkülettel dolgozzunk. Azt akarja, hogy mélységes szeretettel és odaadással tanulmányozzuk, miként lehet ebben a világban a legjobban előrevinni ügyét, megdicsőíteni nevét, és tiszteletet ébreszteni az Atya iránt, aki "úgy szerette ... e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3 :16).

Krisztus soha nem mondta, hogy a jellem tökéletesítése könnyű feladat. Nemes, kiegyensúlyozott jellemet nem lehet örökölni. Nem jutunk hozzá véletlenül, hanem személyes erőfeszítéssel, Krisztus érdemei és ereje által. Isten ad szellemi és lelki képességeket; a jellemet pedig mi alakítjuk énünkkel folytatott kemény, szívós küzdelem árán. Harcot harc után kell vívnunk öröklött hajlamainkkal. Szigorúan kell magunkat bírálnunk, és minden egyes kedvezőtlen jellemvonásunktól meg kell szabadulnunk.

Senki se mondja, hogy nem tudja jellemhibáit orvosolni! Ha erre a megállapításra jutsz, biztosan elveszíted az örök életet. Az lehetetlen, amit nem akarsz. Ha nem akarsz, akkor nem is tudsz győzni. Az igazi nehézség megszenteletlen, bűnnel fertőzött szívünkben rejlik, és abban, hogy nem akarjuk magunkat Isten irányítása alá rendelni.

Sokan, akik Istentől kapott képességeikkel nagyszerű munkát végezhetnének, nagyon keveset tesznek, mert kevésre vállalkoznak. Ezrek élik le úgy életüket, mintha nem volna semmi határozott cél, amelyért érdemes volna élni; sem norma, amelyet el kellene érni. Ezek az emberek cselekedeteikhez mérten kapják a jutalmat.

Ne felejtsd el, hogy magasabb szintet nem érsz el annál, mint amit magad elé tűzöl. Ezért tűzd magasra a célt, és lépésről lépésre, még önmegtagadás, áldozat és keserves erőfeszítés árán is juss el a fejlődés létráján a legfelső fokra! Ne engedd, hogy bármi is utadba álljon! A sors egyetlen ember köré sem szőtt olyan vastag hálót, amelyet tehetetlenül és bizonytalankodva el kellene tűrnie. A mostoha körülmények váltsák ki belőled azt a szilárd elhatározást, hogy leküzdöd a nehézségeket! Egyetlen akadály ledöntése képességet és bátorságot ad újabb akadályok ledöntésére. Céltudatosan menj előre a helyes irányba, és a körülmények segíteni fognak, nem gátolni!

Sóvárogj a Mester megdicsőítésére! Csiszold jellemed minden kedvező vonását! A jellemépítés minden fokán Isten tetszésére kell élned. És ez lehetséges. Hiszen Énok is Isten tetszésére élt romlott társai között. Ma is vannak Énókhok.

Tarts ki, mint Dániel, a becsületes államférfi, akit semmilyen kísértés nem tudott megrontani! Ne okozz csalódást annak, aki saját életét áldozta fel, hogy eltörölhesse bűneid! Ezt mondja: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Ezt ne felejtsd el! Hibáidon biztosan győzni fogsz, ha belátod őket, és meglátod bennük a vészjelet. Így tudsz - Megváltódat megdicsőítve, az ellenségnek pedig csalódást okozva - a kudarcból győzelmet kovácsolni.

A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs, amelyet ebből a világból elvihetünk az elkövetkezendőbe. Azok, akik ezen a földön Krisztus iskolájába járnak, magukkal viszik a mennybe mindazt, amit tőle tanultak. A mennyben is állandóan fejlődni fogunk. Milyen fontos tehát, hogy ebben az életben miként alakul jellemünk!

A mennyei lények segítik mindazokat, akik szilárd hittel törekszenek tökéletes jellemre, hogy cselekedeteik is tökéletesek legyenek. Krisztus mindegyiküknek mondja: jobb kezed felől vagyok, és megsegítlek!

Az Isten akaratával együttműködő emberi akarat mindent meg tud cselekedni. Amit Isten parancsára kell tennünk, azt az Ő erejével meg is lehet tenni. Amikor parancsol, képességet is ad parancsa teljesítésére.

Isten azt kívánja, hogy fejlesszük értelmi képességeinket. Azt akarja, hogy szolgái értelmesebbek legyenek és tisztábban lássanak, mint a világ fiai. Elégedetlenül nézi a közömbös, lusta hivőt, aki nem törekszik arra, hogy gyümölcsöző és tájékozott munkása legyen. Az Úr arra szólít, hogy szeressük teljes szívünkből, teljes lelkünkből, teljes erőnkből és teljes elménkből. Kötelességünk, hogy értelmi képességeinket a lehető legmagasabb szintre fejlesszük, mert csak így tudjuk teljes elménkkel megismerni és szeretni Teremtőnket.

A Szentlélek vezetését igénylő ember minél jobban csiszolja értelmét, annál eredményesebben használhatja Isten szolgálatában. Az Úr a tanulatlan embert is fel tudja használni, és fel is használja szolgálatában, ha Istennek szentelődik, és vágyik mások áldására élni. Akik azonban ugyanilyen odaszentelődés mellett alapos kiképzésben is részesültek, sokkal átfogóbb munkát tudnak Krisztusért végezni, mert előnyösebb helyzetben vannak.

Az Úr azt akarja, hogy megtanuljuk mindazt, amire lehetőségünk van, azzal a céllal, hogy ismeretünket másoknak is átadjuk. Senki sem tudhatja, hogy hol és miként kell majd szolgálnia Isten ügyét, és hirdetnie üzenetét. Csak mennyei Atyánk látja egyedül, hogy mivé tudja formálni az embert. Olyan lehetőségek állnak előttünk, amelyeket erőtlen hitünkkel nem látunk meg. Olyan képzetteknek kell lennünk, hogy ha szükséges, az Ige igazságait a legnagyobb földi méltóságok előtt is Isten nevét megdicsőítve képviselhessük. Egyetlen olyan lehetőséget se szalasszunk el, amikor értelmünket alkalmasabbá tehetjük Isten szolgálatára.

Az ifjúság, amelynek szüksége van műveltségre, lásson munkához azzal az elhatározással, hogy ezt a műveltséget meg is szerzi. Ne várj a kedvező alkalomra! Keresd az alkalmat, és ragadj meg minden kínálkozó lehetőséget! A legkisebbet is. Légy takarékos! Ne adj pénzt vágyaid kielégítésére és szórakozásra! Akarj olyan hasznos és eredményes ember lenni, amilyennek Isten szeretne látni! Bármit csinálsz, végezz alapos és lelkiismeretes munkát! Minden elérhető eszközzel csiszold értelmi képességeidet! A könyvből való tanulást párosítsd hasznos kétkezi munkával! Kitartó igyekezettel, éberséggel, imával szerezd meg azt a bölcsességet, amely "felülről való"! Így szerezhetsz sokrétű műveltséget. Így nemesedik jellemed, és így teszel szert olyan befolyásra, amellyel másokat is a becsületesség és szentség útján tudsz vezetni.

Önneveléssel sokkal többet érhetnénk el, ha felismernénk lehetőségeinket és kiváltságainkat. Az igazi műveltség több, mint amit az iskolapadban el lehet sajátítani. A tudományokkal is kell foglalkozni, de van egy magasabb rendű műveltség, amely az Istennel való élő kapcsolat útján szerezhető meg. Minden tanuló vegye elő Bibliáját, és lépjen kapcsolatba a nagy Tanítóval! Szoktassuk agyunkat az Isten igazságának kutatásakor felmerülő nehéz problémák leküzdéséhez!

Akik azért szomjaznak tudásra, hogy embertársaiknak áldást jelenthessenek, ők maguk is áldást kapnak Istentől. Az Ige tanulmányozása értelmi képességeiket komoly munkára serkenti. Képességeik fejlődnek, és eredményeket érnek el.

Önfegyelmet kell gyakorolniuk mindazoknak, akik Isten munkásai akarnak lenni. Önfegyelemmel többet lehet elérni, mint ékesszólással vagy akár a legragyogóbb képességekkel. Egy középszerű ember, ha fegyelmezett, több és jobb munkára képes, mint a nagy műveltségű, jóképességű, de az önuralmat nem ismerő ember.

A beszéd olyan talentum, amelyet nagy igyekezettel kell csiszolni. Isten ajándékai közül egyikkel sem lehet nagyobb áldást árasztani, mint beszédünkkel. A beszéd a bizonyítás és meggyőzés eszköze. Beszéddel mondunk imát, dicsőítjük Istent, és hirdetjük másoknak a Megváltó szeretetét. Milyen fontos tehát ezt a képességünket olyan szintre fejlesztenünk, hogy nagyon sok áldást áraszthassunk vele!

Még lelki munkát végző, intelligens embereket is nagy mulasztás terhel, mert nem művelik és nem használják helyesen hangjukat. Sokan olyan halkan és gyorsan olvasnak, illetve beszélnek, hogy alig lehet megérteni őket. Egyeseknek túl mély a hangjuk, és nem tagolják a szavakat; mások pedig olyan magas, éles és sipító hangon beszélnek, hogy fáj a hallgatóknak. Bibliaversek, dicsénekek, jelentések és egyéb szövegek olykor érthetetlenül hangzanak el a gyülekezet előtt; néha pedig úgy, hogy semmi erő sincs bennük, és teljesen hatástalanok maradnak.

Ez olyan ártalom, amelyen lehet és kell is változtatni. A Biblia tanítást ad erről is. Azt mondja a lévitákról, akik Ezsdrás korában olvastak fel a Szentírásból: "Olvasának... a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat" (Neh 8:8).

Szorgalmas igyekezettel mindenki megtanulhat érthetően olvasni, és tiszta kiejtéssel, kellemes hangon, lebilincselően beszélni. Így Krisztusnak sokkal eredményesebb munkásai lehetnek.

Minden hivőnek kötelessége, hogy az embereket elvezesse Krisztus kimeríthetetlen gazdagságához. Ezért igyekeznie kell a tökéletes beszédre. Úgy kell Isten Igéjét feltárnia, hogy tiszteletet keltsen iránta a hallgatókban. Isten nem bárdolatlan emberekkel akar dolgozni. Nem tetszik neki, ha az ember csökkenti és elsekélyesíti azt az áldást, amelyet Isten küld általa a világnak.

Figyeljük tökéletes példaképünket, Jézust! Kérjük a Szentlélek segítségét, és erejével fejlesszük minden fizikai képességünket, hogy tökéletesen működjenek!

Ez különösen azoknak szól, akiknek a nyilvánosság előtt kell szolgálatot teljesíteniük. Gondoljon minden lelkész és minden tanító arra, hogy az embereknek örök érdekeiket érintő üzenetet tolmácsol. A hallott igazság megítéli őket a végső leszámolás napján. Egyeseknél az üzenet tolmácsolója magatartásán múlik, hogy hallgatói elfogadják-e az üzenetet vagy nem. Hirdessük ezért úgy az Igét, hogy hasson az emberek értelmére és szívére! Mondjuk lassan, érthetően és ünnepélyesen, de ugyanakkor a fontosságát megillető határozottsággal!

A beszéd művelése és helyes használata a lelki munka minden ágát érinti. A beszédnek szerepe van a családi életben és minden emberi kapcsolatunkban. Szokjuk meg, hogy kellemes hangon, jó stílusban, kedves és udvarias szavakkal beszéljünk. A szívélyes, barátságos szavakat úgy szívja magába a lélek, mint a föld a harmatot és a csendes esőt. A Szentírás azt mondja, hogy Krisztus ajkán "kedvesség ömledez", hogy tudja "erősíteni a megfáradtat beszéddel" (Zsolt 45 : 3; Ésa 50 : 4). Az Úr arra szólít, hogy "a ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen", "hogy áldásos legyen a hallgatóknak" (Kol 4:6; Ef 4: 29).

Gondoljunk meg minden szót, amikor dorgálunk, és amikor másokat meg akarunk jobbítani, mert beszédünk vagy az élet illatát hozza, vagy a halálét. Sokan keményen, szigorúan dorgálnak és tanácsolnak. A sebzett lélek gyógyítására alkalmatlan szavakat használnak. Meggondolatlan kifejezésekkel felbosszantják a tévelygőt, és sok esetben ellenállást váltanak ki belőle. Azoknak, akik az igazság alapelveit hirdetik, át kell itatódniuk a szeretet mennyei olajával. Dorgálni minden körülmények között szeretettel kell, és akkor szavaink reformálnak, nem pedig ingerelnek. Szentlelke által Krisztus hatékonnyá teszi szavainkat. Ez az Ő munkája.

Egyetlen szót se ejtsünk ki meggondolatlanul! Semmilyen rosszhiszemű beszéd, könnyelmű megjegyzés, zsörtölődő panaszkodás vagy szentségtelen indítvány ne hagyja el Krisztus követőjének ajkát! Pál apostol a Szentlélek sugallatára ezt mondja: "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék" (Ef 4:29). Rothadt beszéden nemcsak csúnya szavakat kell érteni, hanem minden olyan kifejezést, amely ellentétben áll a tiszta és szeplőtlen vallás szent elveivel. Minden durva példálózás és gonosz célozgatás: rothadt beszéd. Ha sürgősen nem vesszük fel a harcot ellene, súlyos bűnbe sodor.

Minden családnak és minden kereszténynek kötelessége, hogy gátat vessen a romlott beszédnek. Ha jelenlétünkben haszontalan beszélgetés indul meg, váltsunk témát, ha lehet. A kegyelmes Isten segítségével ejtsünk el csendesen egy-egy olyan megjegyzést, vagy kezdjünk olyan témát, amely hasznos mederbe terelheti a beszélgetést.

A szülők feladata, hogy gyermekeiket rászoktassák a helyes beszédre. A megfelelő beszédstílus ápolására a családi élet a legjobb iskola. A gyermekeket már egész zsenge korukban meg kell tanítani, hogy tisztelettel és szeretettel beszéljenek szüleikkel és egymással. Meg kell tanítani őket arra, hogy csak kedves, igaz és illendő szavak hagyják el ajkukat. A szülők maguk is naponta tanuljanak Krisztus iskolájában, és akkor elvekkel és példamutatással taníthatják gyermekeiket az "egészséges, feddhetetlen beszéd"-re (Tit 2:8). Ez a szülők egyik legnagyobb és legfontosabb feladata.

Nekünk, mint Krisztus követőinek, úgy kell beszélnünk, hogy szavainkkal segítsük és bátorítsuk egymást a keresztényi életben. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk értékes fejezeteiről. Beszélnünk kellene Isten irgalmáról és oltalmáról, a Megváltó határtalan szeretetéről. Szavainknak a dicsőítés és hálaadás szavainak kellene lenniük. Ha gondolatvilágunk és szívünk megtelik Isten szeretetével, ez társalgásunkban is kifejezésre jut. Arról nem nehéz beszélni, ami lelkünkben él. Emelkedett gondolataink, nemes törekvéseink, az igazságról kapott világos meglátásaink, önzetlen elhatározásaink, a kegyesség és szentség utáni sóvárgásunk olyan szavakban jut kifejezésre, amelyek szívünk kincseiről árulkodnak. Ha szavainkból Krisztus tűnik elő, akkor erő árad belőlük a lelkek megmentésére.

Beszéljünk Krisztusról azoknak, akik nem ismerik! Kövessük Krisztus példáját, aki bárhol volt - a zsinagógában, az út mentén, a part közelében horgonyzó csónakban, a farizeus lakomáján vagy a vámszedő asztalánál -, mindenütt a magasabb rendű életről beszélt az embereknek. A természet dolgait és a mindennapi élet eseményeit összekapcsolta az igazsággal. Hallgatói vonzódtak hozzá, mert meggyógyította betegeiket, megvigasztalta a sírókat, karjába vette és megáldotta gyermekeiket. Amikor ajka beszédre nyílt, figyelmüket magára vonta, és minden szava az élet illata volt az életre.

Ezt kell nekünk is tennünk. Bárhol vagyunk, keressük az alkalmat, hogy a Megváltóról beszélhessünk! Ha Krisztus példáját követjük, és jót cselekszünk, szívek nyílnak meg előttünk, mint egykor a Megváltó előtt. Ne ridegen, hanem szeretetből fakadó tapintattal beszéljünk nekik róla, aki "tízezer közül is kitetszik", és aki "mindenestől fogva kívánatos" (Énekek 5 :10.16). Ez a beszéd talentumának felhasználására kínálkozó legmagasztosabb munka. Ezt a képességet azért kaptuk, hogy bemutassuk Krisztust, a bűnbocsátó Megváltót.

Krisztus életének egyre szélesbülő, a végtelenséget is átfogó befolyása volt, amely összekapcsolta Istennel és az egész emberi családdal. Krisztus által Isten olyan befolyás gyakorlására tette képessé az embert, amely miatt lehetetlen, hogy csak önmagának éljen. Kölcsönös kötelességekkel kötődünk embertársainkhoz, akik mind Isten teremtésének, a nagy egésznek egy-egy darabjai. Senki sem függetlenítheti magát embertársaitól, mert minden ember sorsa kihat másokra. Isten lelkünkbe akarja vésni, hogy mások jóléte tőlünk is függ, és hogy elő kell segítenünk boldogságukat.

Minden embert a reá jellemző légkör vesz körül. Ezt a légkört megtöltheti a hit és a bátorság éltető ereje, és balzsamossá teheti a szeretet jó illata. De lehet terhes és fagyos is az elégedetlenség és önzés mélabújától, és mérgezett valamilyen halálos bűn szennyétől. A bennünket körülvevő légkör - tudatosan vagy öntudatlanul kihat minden emberre, akivel érintkezünk.

Ezt a felelősséget nem tudjuk lerázni magunkról. Beszédünk, ténykedésünk, öltözködésünk, viselkedésünk, sőt még arckifejezésünk is befolyást áraszt. Az ilyen benyomások következményeit - jókat vagy rosszakat - senki sem tudja felmérni. Minden ilyen hatás egyben magvetés is, amely meghozza a maga termését. Ez is egy-egy láncszem az emberi események hosszú láncában, amelynek nem látjuk a végét. Ha példamutatásunkkal segítünk másokat a jó elvek kialakításában, akkor erőt adunk nekik a jó cselekedetekhez. Ezután ők ugyanilyen befolyást árasztanak másokra, és azok is másokra. Eközben tudtunkon kívül ezrek meríthetnek áldást befolyásunkból.

Dobj egy kavicsot a tóba, és hullám formálódik; majd újabb és újabb hullám. A hullámok egyre szaporodnak, a kör szélesedik, amíg eléri a partot. Ilyen a mi befolyásunk is. Tudtunkon és akaratunkon kívül befolyásunk áldásban vagy átokban jelentkezik mások életében.

A jellem hatalom. Az igaz, önzetlen, istenfélő élet csendes bizonyságtevésének szinte ellenállhatatlan befolyása van. Ha életünk Krisztus jellemét tükrözi, akkor együtt működünk vele lelkek megmentésében; és csakis akkor tudunk együtt munkálkodni Istennel, ha életünk az Ő jellemét tükrözi. Minél messzebbre terjed befolyásunk, annál több jót tehetünk. Ha azok, akik magukat Isten szolgáinak mondják, követik Krisztus példáját, és gyakorolják mindennapi életükben a törvény elveit; ha minden tettük arról tanúskodik, hogy szeretik Istent mindenekfelett és felebarátjukat, mint önmagukat, akkor lesz ereje az egyháznak arra, hogy felrázza a világot.

De soha ne felejtsük el, hogy rosszra is lehet befolyásolni! Rettenetes dolog elveszteni saját lelkünket, de még rettenetesebb mások lelki halálát okozni. Félelmes gondolat, hogy befolyásunk talán a halál illata. De ez lehetséges. Sokan, akik azt állítják, hogy Krisztussal gyűjtenek, valójában elűznek tőle másokat. Ezért olyan erőtlen az egyház. Sokan gátlástalanul kritizálnak és vádaskodnak. Gyanakvásuk, féltékenységük és elégedetlenségük kifejezésével Sátán szolgálatába szegődnek. Mielőtt ráeszmélnének arra, hogy mit csinálnak, az ellenség már meg is valósította célját általuk. Másokban is elhintették a bűn magvát, rávetették lelkükre árnyát, és Sátán nyilai célba találtak. A bizalmatlanság, hitetlenség és istentagadás szelleme elhatalmasodik olyanokban is, akik különben talán elfogadták volna Krisztust. Eközben Sátán munkásai önelégülten nézik azokat, akiket kételkedésbe kergettek, és akik most már érzéketlenek a feddéssel és kérleléssel szemben. Azzal áltatják magukat, hogy e kételkedőkhöz képest ők erkölcsös és igaz emberek. Nem veszik észre, hogy saját zabolátlan nyelvük és lázadó szívük miatt futottak embertársaik lelkileg zátonyra. E megkísértett emberek az ő befolyásukra buktak el.

A magukat kereszténynek vallók felszínessége, önzése és nemtörődömsége miatt térnek le sokan az élet útjáról. Sokan rémülten fogják látni befolyásuk következményeit Isten ítélőszéke előtt.

Csak Isten kegyelméből tudjuk helyesen használni ezt a képességünket. Semmi olyan nincs bennünk a saját erőnkből, amivel a jóra tudnánk befolyásolni másokat. Ha felismerjük tehetetlenségünket, és azt, hogy szükségünk van Isten erejére, akkor nem bízunk önmagunkban. Nem tudjuk, hogy mi fordul meg egy napon, egy órán vagy egy pillanaton. Egy napot se kezdjünk el anélkül, hogy terveinket mennyei Atyánkra ne bíznánk! Isten megbízta angyalait, hogy vigyázzanak reánk. Ha magunkat oltalmuk alá helyezzük, a veszély idején jobb kezünk felől állnak. Ha akaratlanul rossz befolyást árasztanánk, mellénk állnak, és jóra biztatnak. Megválasztják szavainkat, és befolyásolják tetteinket. Így befolyásunk, ha csendes és öntudatlan is, hatalmas erővel vonz másokat Krisztushoz és a mennyei világhoz.

Időnk Istené. Minden pillanat az övé, és legünnepélyesebb kötelességünk, hogy az Ő dicsőségére használjuk. Egyetlen tőle kapott talentumunkkal sem fog szigorúbban elszámoltatni, mint az időnkkel.

Az idő értéke felbecsülhetetlen. Krisztus minden pillanatot drágának tartott. Tartsuk mi is értékesnek a pillanatokat. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy értelmetlenül elfecséreljük. A kegyelemidő nem tart már soká, és e rövid idő alatt kell elkészülnünk az örökkévalóságra. Nincs vesztegetni való időnk. Nem tölthetjük az időt önző élvezetekkel, bűnös dolgokkal. Most kell jellemünket formálnunk az elkövetkezendő életre, a halhatatlanságra. Most kell felkészülnünk a szigorú ítéletre.

Az ember alig hogy megszületik, máris elkezdődik haldoklása. És ha a világ nem szerez igazi fogalmat az örök életről, minden munkája semmivé válik. Az az ember alkalmas Isten országára és a halhatatlan életre, aki megbecsüli az időt és munkára használja. Ennek az embernek érdemes volt megszületnie.

Isten arra int, hogy használjuk ki az időt. Az elfecsérelt időt soha nem lehet bepótolni. Egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni. Csak úgy tehetjük jóvá azt, amit elmulasztottunk, ha ezentúl minden erőnkkel együttműködünk Istennel dicső tervében, a megváltási tervben.

Ha ezt tesszük, jellemünk átformálódik. Isten fiai, a királyi család tagjai, a menny Királyának gyermekei leszünk. Alkalmassá válunk az angyalok társaságára.

Most kell embertársaink üdvösségéért munkálkodnunk. Egyesek azt gondolják, hogy ha Krisztus ügyét pénzzel támogatják, mást nem is kell tenniük, és a drága idő, amelyben személyesen dolgozhatnának Krisztusért, kihasználatlanul múlik el. Pedig minden egészséges és munkaképes embernek kiváltsága és kötelessége, hogy Istent munkájával szolgálja. Mindenkinek fáradoznia kell lelkek megmentésén. Ehelyett nem lehet pénzt adni.

Minden pillanatban örökérvényű dolgok forognak kockán. Minden pillanatban szolgálatra készen kell állanunk, akárcsak az őröknek. Az alkalom, amely most kínálkozik arra, hogy az élet igéjét szóljuk a reá szomjazónak, talán nem tér vissza többé. Lehet, hogy Isten "ez éjjel elkéri" lelkét (Lk 12:20), és talán a mi hanyagságunk miatt maradt készületlen. Hogyan számolunk el Istennek az ítélet napján?!

Az élet sokkal ünnepélyesebb annál, mintsem hogy aggódva a mulandó, földi dolgok taposómalmában, az örökérvényű áldásokhoz képest atomnyi dolgokkal bajlódva töltsük el. Az Úr mégis arra szólít, hogy az élet mulandó dolgaiban is szolgáljunk neki. A földi munkában tanúsított szorgalom éppúgy hozzátartozik az igaz valláshoz, mint az imádság. A Biblia nem hagyja jóvá a tétlenséget. A világunkat sújtó legnagyobb átok a semmittevés. Az őszintén megtért ember szorgalmas munkás.

Időnk kihasználásának függvényében érünk el eredményeket az ismeretszerzésben és értelmi képességeink fejlesztésében. Az értelem csiszolásának nem akadálya a szegénység, az alacsony származás, sem a kedvezőtlen környezet. Csak nagyon meg kell becsülni a perceket. Használjuk ki a perceket: itt is néhányat, meg ott is, amelyeket hiábavaló beszélgetésre fecsérelnénk; a reggeli órákat, amelyeket oly sokszor elvesztegetünk az ágyban; a villamoson, vonaton, vagy az állomáson várakozással töltött időt; a perceket, amíg az étkezésre várunk, vagy azokra, akik elkésnek a megbeszélt találkozóról! Ha ilyenkor kéznél volna egy könyv, és ezeket az időtöredékeket tanulásra, olvasásra vagy elmélkedésre használnánk, mennyi mindent tudnánk véghez vinni! Céltudatossággal, szívós szorgalommal, jó időbeosztással olyan tudásra és fegyelmezett gondolkozásra tehetünk szert, amellyel szinte bármilyen befolyásos állásban és hasznos munkaterületen megálljuk helyünket.

Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendességre, alaposságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú és kontármunkásnak nincs mentsége semmiféle munkában. Ha valaki mindig dolgozik, és soha nem végzi el munkáját, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét és lelkét a munkába. A lassú és rossz hatásfokkal dolgozó munkásnak be kell látnia, hogy e hibáin változtatnia kell. Fordítson nagy gondot ideje beosztására, hogy a legeredményesebben használhassa ki! Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások tíz óra alatt. Egyesek állandóan dolgoznak háztartásukban. Nem mintha annyi tennivalójuk lenne, hanem mert nem jól osztják be idejüket. Lassan, pepecselve, sok munkával nagyon keveset végeznek. De mindenki, aki akar, megszabadulhat a nehézkességtől és az időrabló szokásoktól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, mennyi időre van szükség egy adott feladathoz! Azután feszítsük meg minden erőnket, hogy a megállapított időn belül elvégezzük a munkát! Meg lehet parancsolni annak a kéznek, hogy mozogjon fürgébben. Csak akarni kell.

Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtatnak munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká, közkedvelt emberekké válhatnak, akiket önmagukért értékelnek.

Sok gyermek, fiatal férfi és nő elfecsérli idejét, amely alatt - szülei iránti szeretetből - segíthetne a család terheinek hordozásában. A fiatalok sok olyan felelősséget vehetnének erős, fiatal vállukra, amelyet más visel helyettük.

Krisztus élete zsenge gyermekkorától kezdve szorgalmas munkával telt. Nem önmagának élt. A végtelen Isten Fia volt, mégis földi atyjával, Józseffel együtt dolgozott az ácsmesterségben. Mestersége jellemző volt rá. Jellemépítőként lépett ebbe a világba, és feladatát tökéletesen látta el. Minden köznapi munkáját olyan tökéletesen végezte, mint a jellemformálást, amelyhez isteni erő kellett. Ő a mi példaképünk.

Világosítsák fel a szülők gyermekeiket arról, hogy milyen értékes az idő, és hogyan kell helyesen kihasználni! Tanítsák meg őket arra, hogy küzdelem árán is érdemes olyat tenni, amely megdicsőíti Istent, és áldást áraszt az emberekre! Kicsi korukban is lehetnek misszionáriusok.

Ha a szülők hagyják, hogy gyermekeik semmittevéssel töltsék idejüket, olyan bűnt követnek el, amelynél nincs nagyobb. A gyermekek már korán megszeretik a tétlenséget, és lusta, mihaszna felnőttek lesznek. Amikor pedig elég idősek ahhoz, hogy állást vállalva megkeressék kenyerüket, kényelmesen és kelletlenül dolgoznak, de elvárják a lelkiismeretes munkáért járó fizetést. Óriási különbség van e munkások és azok között, akik tudják, hogy hűséges sáfároknak kell lenniük.

Aki köznapi munkájában hanyag és nemtörődöm, felületességét beleviszi vallási életébe is, és nem tud eredményes munkát végezni Isten szolgálatában sem. Sok embert, aki szorgalmas munkával áldást jelenthetne a világnak, a tétlenség tönkretesz. A semmittevés és tétovaság ezer kísértés előtt nyit kaput. A rossz társaság és a bűnös szokások megrontják az ember értelmi világát, megmételyezik lelkét, és alkalmatlanná teszik mind a jelen, mind az elkövetkezendő életre.

Bármi legyen a foglalkozásunk, Isten Igéje azt tanítja, hogy "az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok." "Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed", "tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok" (Róm 12:11; Préd 9:12; Kol 3:24).

Az egészség áldás, csak kevesen becsülik meg. Pedig jórészt ezen múlik értelmi és fizikai képességeink hatékonysága. A test az ösztönök és az indulatok székhelye. Testünket a lehető legjobb állapotban és a legjobb lelki hatások alatt kell tartanunk, hogy képességeinket a lehető legjobban tudjuk kamatoztatni.

Mindaz, ami fizikai erőnket csökkenti, gyengíti értelmünket is; roncsolja azt a képességünket, amellyel különbséget tudunk tenni jó és rossz között; kevésbé tudjuk a jót választani; és kevesebb erőnk lesz azt cselekedni, aminek helyességéről meggyőződtünk.

Ha visszaélünk fizikai képességeinkkel, lerövidítjük azt az időt, amelyben életünket Isten dicsőségére használhatjuk, és alkalmatlanok leszünk arra a munkára, amelyet Isten reánk bízott. Rossz szokásokkal - éjszakázással, egészségtelen táplálkozással - aláássuk a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket. A mozgás elhanyagolásával, túlfeszített szellemi és fizikai munkával zavart okozunk idegrendszerünkben. Akik a természet törvényeinek áthágásával megrövidítik életüket, és alkalmatlanná teszik magukat a szolgálatra, vétkeznek, mert megrabolják Istent és embertársaikat is. Kevesebb áldást hinthetnek másokra, mert alkalmaikat saját eljárásaikkal rövidre metszik. Pedig Isten azért küldi őket a világba, hogy áldást árasszanak. Még e rövidebb idő alatt elvégezhető feladatokra sem alkalmasak. Az Úr előtt bűnösek vagyunk, ha káros szokásainkkal áldásoktól fosztjuk meg a világot.

A fizikai törvény áthágása egyenlő az erkölcsi törvény áthágásával, mert Isten a fizikai törvények szerzője éppúgy, mint az erkölcsi törvényé. Saját ujjával írta bele törvényét minden idegszálunkba, minden izmunkba és minden képességünkbe. Bármely fizikai képességünkkel való bármilyen visszaélés egyenlő a törvény megsértésével.

Ismerje meg mindenki jól az emberi szervezetet, hogy olyan állapotban tudja testét tartani, amilyet az Úr munkája megkíván! Nagy gonddal kell óvnunk és építenünk fizikai életünket, hogy emberi lényünk útján az isteni természet a maga teljességében megmutatkozhassék. A testi és lelki élet közötti viszony az egyik legfontosabb tananyag. Nagy figyelmet kell szentelnünk rá otthon és az iskolában. Mindenkinek ismernie kell szervezetét és a fizikai életet szabályozó törvényeket. Aki készakarva nem ismeri meg az emberi test törvényeit, és tudatlanságból áthágja őket, vétkezik Isten ellen. Mindenkinek kötelessége a lehető legegészségesebb létfeltételeket megteremtenie magának. Szokásainkat az értelem irányítása alá kell helyeznünk; értelmünket pedig Isten irányítása alá.

"Nem tudjátok-é - kérdezi Pál apostol -, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi" ( 1 Kor 6 :19-20).

Nemcsak teljes szívünkkel, értelmünkkel és lelkünkkel kell szeretnünk Istent, hanem minden erőnkkel is. Fizikai képességeink teljes és józan felhasználását kell ezen értenünk.

Krisztus lelkiismeretes munkás volt mind mulandó, mind lelki dolgokban, és elhatározta, hogy minden munkájában Atyja akaratát teljesíti. A menny és a föld dolgai közelebb állnak egymáshoz, és Krisztus jobban kézben tartja őket, mint sokan gondolnák. Krisztus tervezte meg az első földi templomot. Tőle származott Salamon építési terveinek minden részlete. Ő, aki földi életében a Názáret nevű faluban ácsmesterséget folytatott, volt a mennyei építész is. Ő határozta meg, milyen legyen a neve tiszteletére emelt épület.

Krisztus adott a templom építőinek bölcsességet a legszebb és legmesteribb munka kivitelezéséhez. Ezt mondta: "Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának, Urinak fiát a Júda nemzetségéből. És betöltöttem őt Istennek Lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal minden mesterséghez ... És ímé Aholiábot is, Akhiszamáknak fiát a Dán nemzetségéből, mellé adtam; és adtam minden értelmesnek szívébe bölcsességet, hogy elkészítsék mindazt, amit néked parancsoltam" (2 Móz 31:2-6).

Isten azt akarja, hogy munkásai, bármilyen területen dolgoznak is, Őt figyeljék, akitől minden értéküket kapták. Minden jó találmánynak és igazi haladásnak Ő a forrása, aki csodálatos tanácsokat ad, és tökéletes munkát végez. Az a jó érzék, amellyel az orvos felismeri az idegek és izmok betegségeit, és az a bölcsesség, amellyel megismeri az érzékeny emberi szervezetet, mind Istentől van. Azért adja az orvosnak, hogy a szenvedések enyhítésére használja. Istentől van az a szaktudás is, amellyel az ács a kalapácsot használja, és az az erő is, amellyel a kovács megkongatja az üllőt. Isten képességeket adott az embereknek, és elvárja, hogy hozzá forduljanak tanácsért. Bármit csinálunk, bármilyen munkaágban dolgozunk, szeretné értelmünket irányítani, hogy tökéletes munkát végezzünk.

A vallás és a polgári foglalkozás nem két különálló dolog. A kettő egy. A Biblia vallásának bele kell szövődnie minden munkánkba. Az isteni és az emberi erőnek egyesülnie kell mind a földi, mind a lelki célok eléréséért. Mindkettőnek benne kell lennie minden emberi törekvésben, legyen az ipari tevékenység vagy mezőgazdasági munka, üzleti vagy tudományos vállalkozás. A keresztény ember minden tevékenységében szükség van erre az együttműködésre.

Isten kinyilatkoztatta azokat az elveket, amelyek alapján ez az együttműködés lehetséges. Isten munkatársainak az Ő dicsőségét kell szem előtt tartaniuk. Minden munkánkat Isten iránti szeretetből és akaratának megfelelően kell végeznünk.

A házépítésnél éppoly fontos Isten akarata szerint eljárni, mint amikor istentiszteleten veszünk részt. Ha a munkások helyes elvek alapján építették saját jellemüket, akkor minden egyes épület építésénél növekedni fognak Isten előtti kedvességben és istenismeretben.

Isten azonban legragyogóbb képességeinket és legnagyszerűbb szolgálatunkat is csak akkor fogadja el, ha énünket élő, égő áldozatként oltárára helyezzük. A gyökérnek szentnek kell lennie, különben Isten nem fogadhatja el a gyümölcsöket.

Az Úr tette Dánielt és Józsefet bölcs irányítóvá. Azért tudott általuk munkálkodni, mert nem a maguk, hanem Isten tetszésére éltek.

Dániel történetéből megtanulhatjuk, hogy a közéleti embernek nem kell feltétlenül ravasznak lennie. Minden lépéséhez Istentől kaphatja az eligazítást. Dániel, a leghatalmasabb földi ország miniszterelnöke Isten prófétája volt, aki mennyei világosságot kapott. A világot szerető, becsvágyó államférfiakat Isten Igéje a fűhöz hasonlítja, amely megnő, és a fű virágához, amely elhervad. De az Úr különböző munkaágakban jártas, értelmes embereket akar szolgálatában felhasználni. Szüksége van gyakorlati emberekre, akik az igazság nagyszerű alapelveit beleszövik intézkedéseikbe. Ezeknek az embereknek alapos tanulás és gyakorlat útján fejleszteniük kell képességeiket. Ha van olyan munka, amely megkívánja, hogy dolgozói kihasználják lehetőségeiket a bölcsesség és ügyesség megszerzésére, akkor az azok munkája, akik tehetségüket arra használják, hogy Isten országát világunkban felépítsék. Dánielről tudjuk, hogy semmilyen közéleti intézkedésében sem lehetett - a legtüzetesebb vizsgálattal sem - egyetlen hibát vagy tévedést találni. Példát mutatott arra, hogy milyennek kell minden közéleti embernek lennie. Története tanúsítja, hogy mit érhet el az az ember, aki értelmi és fizikai erejét, szívét és életét Isten szolgálatára szenteli.

Isten anyagi eszközöket is bíz az emberre. A gazdagság megszerzéséhez is ad képességet. Az ég harmatával öntözi a földet, és hűs esőt záporoz reá. Adja a napfényt, amely felmelegíti a földet, és életre kelti a természetet. Előcsalja a virágokat és a termést, és azt kívánja, hogy adjunk vissza neki valamit abból, ami az övé.

Isten nem azért ad pénzt, hogy magunknak szerezzünk vele megbecsülést és dicsőséget, hanem hogy hűséges sáfárokként Isten felmagasztalására és megdicsőítésére használjuk fel. Egyesek azt gondolják, hogy anyagi javaiknak csak egy része az Úré. Miután ezt az egy részt félretették vallási és jótékony célokra, a maradékot sajátjuknak tartják, amelyet felhasználhatnak úgy, ahogy nekik tetszik. Nincs igazuk. Minden, amink van, az Úré, és számot kell adnunk neki arról, hogy miként használtuk fel. Minden egyes fillér felhasználása tanúsítja, hogy szeretjük-e Istent mindenek felett és felebarátainkat, mint magunkat, vagy nem.

A pénznek nagy értéke van, mert sok jót lehet vele tenni. Isten gyermekeinek kezében a pénz táplálék az éhezőnek, ital a szomjazónak és ruha a mezítelennek; eszköz az elnyomottak megvédésére és a betegek gyógyítására. De a pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye előbbrevitelére használjuk fel.

A felhalmozott vagyon nemcsak haszontalan dolog, de átok is; a lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberből a mennyei kincsekhez való ragaszkodást. Az ilyen vagyon az, amely felhasználatlan talentumokról és elmulasztott alkalmakról tanúskodik majd az ítélet napján, és elmarasztalja tulajdonosát. A Szentírás ezt mondja: "Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg; aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez" (Jak 5 :1-4).

Krisztus nem hagy jóvá semmiféle pazarlást vagy meggondolatlan pénzkiadást. Tanítványaihoz intézett - "szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen" (Jn 6 :12) - szavaival minden követőjét takarékosságra oktatja. Akik felismerik, hogy a pénz Istentől kapott talentum, azok beosztással fognak élni vele. Érzik: kötelességük takarékoskodni, hogy adakozhassanak.

Minél többet költünk hivalkodásra és vágyaink kielégítésére, annál kevesebb marad az éhezők táplálására és a mezítelenek felruházására. Minden fillérrel, amelyet fölöslegesen adunk ki, megfosztjuk magunkat a jó cselekedetek egy-egy drága lehetőségétől. Ugyanakkor Istent is megraboljuk attól a tisztelettől, amely a reánk bízott talentumok kamatoztatásával Öt dicsőítené.

Kedvesség, jóindulat, nagylelkűség, lelki érzékenység: értékes talentumok, amelyek súlyos felelősséget helyeznek tulajdonosukra. Mindegyiket Isten szolgálatában kell kamatoztatni. De ezt sokan elmulasztják. Örülnek képességeiknek, de ennyivel be is érik, és nem szolgálnak velük másoknak. Azzal áltatják magukat, hogy valami nagy szerű és jó dolgot hajtanának végre, ha alkalom kínálkozna rá; ha a körülmények kedveznének nekik. És várnak az alkalomra. Megvetéssel nézik a gyarló, kicsinyes zsugorit, aki még egy kis alamizsnát is sajnál a szűkölködőtől. Látják önzését, és tudják, hogy felelősséggel tartozik hűtlenül kezelt talentumaiért. Nagy önelégültséggel hasonlítják össze magukat e szűkkeblű felebarátaikkal, és a saját állapotukat sokkal kedvezőbbnek érzik. De becsapják magukat. Felhasználatlan képességeik puszta birtoklása növeli felelősségüket. Akinek meleg szíve van, Isten iránti kötelessége jóindulatot tanúsítani nemcsak barátai, hanem mindenki iránt, aki segítségére szorul. A társadalmi előnyök szintén talentumok. Fel kell használni őket mindazok érdekében, akikért felelősséggel tartozunk. Az a szeretet, amelynek melegét csak néhány ember élvezheti, nem szeretet, hanem önzés. Az a szeretet nem szolgálja mások javát, sem Isten dicsőségét. Akik kihasználatlanul hagyják Mesterük talentumait, még azoknál is bűnösebbek, akiket annyira megvetnek. Hallaniuk kell majd: ismertétek Mesteretek akaratát, de nem cselekedtétek.

Képességeink, ha használjuk őket, gyarapodnak. A siker nem a véletlen, vagy a sors játéka, hanem Isten gondviselésének gyümölcse, a hit, a józan igyekezet, a tiszta élet és a kitartó munka jutalma. Az Úr azt akarja, hogy minden képességünket használjuk. Ha ezt tesszük, nagyobb talentumok sáfáraivá tesz. Nem természetfölötti eszközök útján ruház fel hiányzó képességeinkkel, hanem a meglevők használása közben adja őket, és együtt munkálkodik velünk, hogy minden egyes képességünk megsokszorozódjék és fejlődjék. Minden őszinte, szívből fakadó áldozatos szolgálattal képességeink gyarapodnak. Miközben engedjük, hogy a Szentlélek eszközként használjon minket, Isten ereje munkálkodik bennünk, és segít régi hajlamaink megtagadásában, erőszakos természetünk legyőzésében, és új szokások formálásában. Ha a Lélek parancsát értékeljük és megfogadjuk, egyre több isteni erő befogadására, több és jobb munka végzésére tesz képessé minket. Szunnyadó képességeink megelevenednek, a gyengék pedig új életre kelnek.

Az Isten hívására engedelmeskedő, alázatos munkás biztos lehet a menny segítségében. Már az is nemesíti jellemét, ha nagy és szent felelősséget vállal magára. Ez az elhatározás tevékenységre serkenti legnagyszerűbb szellemi és lelki képességeit, erősíti és tisztítja gondolkozását és szívét. Csodálatos, hogy az Isten hatalmába vetett hittel milyen erőssé válhat a gyenge ember! Milyen állhatatos lehet igyekezetében, és milyen sok és nagyszerű eredményt érhet el! Aki szerényen elindul kis tudásával, és elmondja azt, amit tud, miközben szorgalmasan igyekszik tudását növelni, tapasztalni fogja, hogy a menny minden kincse kitárulkozik előtte. Minél inkább törekszik a világosságot továbbítani, annál több világosságot kap. Minél nagyobb igyekezettel - de felebaráti szeretettel - próbálja Isten szavát megmagyarázni másoknak, annál jobban megérti ő maga is. Minél inkább használjuk ismereteinket és képességeinket, annál jobban bővül a tudásunk, és szaporodnak talentumaink.

Krisztusért tett minden erőfeszítésünk áldást sugároz vissza ránk. Ha anyagi javainkat az Ő dicsőségére használjuk, többet kapunk vissza. Amikor imában tusakodva igyekszünk másokat Krisztushoz vezetni, a mi szívünk is az isteni kegyelem megelevenítő befolyása alá kerül, és a mi szeretetünk is nagyobb mennyei buzgósággal izzik. Egész keresztény életünk valóságosabb, elmélyültebb és áhítatosabb lesz.

A mennyben aszerint értékelik az embert, hogy mennyit képes felfogni Istenből. Ez az ismeret a forrás, amelyből minden képesség fakad. Isten úgy teremtette az embert, hogy minden képességét Istenből merítse. Isten pedig állandóan kapcsolatot keres az ember értelmi világával. Megtisztel azzal, hogy Krisztus munkatársai közé fogad: hirdethetjük kegyelmét a világnak, hogy jobban megismerjük a menny dolgait.

Ha Krisztust szemléljük, nagyszerűbb és tisztább képet kapunk Istenről, és eközben jellemünk átalakul. A jóság és az embertársaink iránti szeretet természetünkké lesz. Olyan jellemet fejlesztünk, amely Isten jellemének mása. Miközben egyre jobban hasonlítunk Istenhez, egyre többet tudunk felfogni belőle. Egyre inkább közösségre lépünk a mennyei világgal, és képességünk is nő az örökkévalóság gazdagságának, ismereteinek és bölcsességének befogadására.

Az az ember, aki egy talentumot kapott, "elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét".

Aki a legkisebb ajándékot kapta, kihasználatlanul hagyta képességét. Ebben figyelmeztetés rejlik mindazok számára, akik úgy érzik, hogy képességük kicsisége felmenti őket Krisztus szolgálata alól. Ha valami nagy feladatra volnának képesek, boldogan vállalkoznának rá. De mivel csak kicsi dolgokban szolgálhatnak, úgy vélik, jogosan nem csinálnak semmit. Nincs igazuk. Az Úr a képességek elosztásával megpróbálja a jellemet. Az egy talentumát parlagon hagyó ember hűtlennek bizonyult. Ha öt talentumot kapott volna, mind elásta volna, akárcsak azt az egyet. Az egy talentum hűtlen kezelésével tanúsította, hogy lebecsüli a menny ajándékait.

"Aki hű a kevesen, a sokon is hű az" (Lk 16 :10). Az ember sokszor lebecsüli a kis dolgok fontosságát, mert kicsik. E kis dolgoknak pedig nagy szerepük van a fegyelmezésben. A keresztény életben valójában nincsenek lényegtelen dolgok. Jellemépítésünket ezer veszély fenyegeti, ha lebecsüljük a kis dolgokat.

"Aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az." Az ember a legkisebb feladatokban való hűtlenségével is megrabolja Alkotóját az Őt megillető szolgálattól. Az ember hűtlensége visszahat reá. Nem lesz részese annak az áldásnak, erőnek és jellemszilárdságnak, amely csak az Istennek való feltétlen engedelmesség útján kapható meg. Krisztustól távol az ember Sátán kísértéseinek célpontja, és hibákat követ el a Mesterért végzett szolgálatában. Mivel a kis dolgokban nem vezetik helyes elvek, nem tud engedelmeskedni Istennek a nagyobb és különlegesnek tartott feladatokban sem. Az élet apróbb ügyeinek kezelésénél melengetett hibáit beleviszi a fontosabb dolgokba is. Olyan elvek alapján cselekszik, amelyeket megszokott. Ismételt cselekedeteinkkel szokásokat alakítunk ki; szokásainkkal jellemünket formáljuk; jellemünk pedig meghatározza földi és örök sorsunkat.

Csak a kis dolgokban való hűséggel szoktathatjuk hozzá magunkat ahhoz, hogy becsületesek legyünk nagyobb kötelezettségeinkben is. Isten kapcsolatba hozta Dánielt és társait Babilon nagyjaival, hogy e pogányok megismerhessék az igaz vallás elveit. Dánielnek be kellett mutatnia Isten jellemét egy bálványimádó nemzetnek. Mi tette Dánielt alkalmassá ilyen bizalomra és megtiszteltetésre? Az apróbb dolgokban tanúsított becsületessége meghatározta egész életét. Megdicsőítette Istent a legkisebb feladatokban, és az Úr együttműködött vele. Dánielnek és társainak Isten adott "tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is" (Dán 1:17).

Miként Isten elhívta Dánielt, hogy bizonyságot tegyen róla Babilonban, úgy hív el minket is, hogy tanúi legyünk ma a világban. Azt akarja, hogy mind az élet legkisebb dolgaiban, mind a legnagyobbakban megismertessük országának elveit az emberekkel.

Krisztus földi életében arra tanított, hogy fordítsunk nagy figyelmet a kis dolgokra. A megváltás magasztos munkájának terhe állandóan lelkére nehezedett. A tanítás és gyógyítás a legvégsőkig igénybe vette lelkét és testét. Mégis észrevette az élet és a természet legsemmitmondóbb dolgait is. Legtanulságosabb tanításai azok voltak, amelyekben a természet apró-cseprő dolgaival Isten országának nagyszerű igazságait szemléltette. Nem feledkezett el legigénytelenebb szolgái szükségleteiről sem. Meghallott minden segélykiáltást. Észrevette azt is, amikor a tömegből egy szenvedő asszony hozzáért. A hit legkisebb jelét sem hagyta válasz nélkül. Amikor Jairus leányát feltámasztotta, figyelmeztette a szülőket, hogy gyermeküknek ennie kell. Amikor nagy hatalmánál fogva kilépett a sírból, nem tartotta méltóságán alulinak, hogy összehajtsa és gondosan helyrerakja a halotti ruhákat, amelyekben eltemették.

Nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy Krisztussal együttműködjünk a lélekmentésben. Szövetségkötéssel vállaltuk ezt a munkát. Ha nem végezzük, hűtlenek vagyunk Krisztussal szemben. Hogy teljesíthessük ezt a feladatot, Krisztus példáját kell követnünk, aki híven, lelkiismeretesen figyelt a kicsi dolgokra. A hivő ember eredményes munkájának és jó befolyásának ez a titka.

Az Úr a legmagasabb szinten szeretné látni gyermekeit, hogy képességeikkel, amelyekkel meg akarja áldani őket, megdicsőíthessék Őt. Az áldást osztó Isten mindazt megadja nekünk, amivel bebizonyíthatjuk, hogy a mi módszereink jobbak a világénál. Meg kell mutatnunk, hogy értelmesebbek, bölcsebbek, ügyesebbek és tájékozottabbak vagyunk, mert hiszünk Istenben és az emberi szívekben munkálkodó hatalmában.

De azok se csüggedjenek, akik kevés talentumot kaptak! Használják azt, amijük van, és ügyeljenek lelkiismeretesen jellemük gyenge pontjaira, igyekezve Isten kegyelméből erőssé tenni őket! Minden tettünket hűség és becsületesség szője át! Ápoljuk magunkban azokat a tulajdonságokat, amelyek képessé tesznek feladataink teljesítésére!

A hanyagság és figyelmetlenség ellen eltökélten kell küzdeni. Sokan a legdurvább hibákra is elég mentségnek tartják a feledékenységet. Pedig ők is kaptak értelmet, akárcsak mások. Fegyelmezzék gondolataikat, és szokjanak le a feledékenységről! A feledékenység bűn, és a hanyagság is az. Ha megszokod a felületességet, akkor eljuthatsz oda, hogy lelked üdvösségét is közömbösen veszed, és végül meg kell állapítanod, hogy nem készültél fel Isten országára.

A nagyszerű igazságokat a kis dolgokban is alkalmazni kell. A gyakorlati vallást bele kell vinni a mindennapi élet apró feladataiba is. A legmagasabb rendű képzettség minden ember számára: az Úr szava iránti fenntartás nélküli engedelmesség.

Sokan úgy érzik, hogy haszontalanul élnek, és nem tesznek semmit Isten országának építéséért, mert foglalkozásuk nem közvetlenül kapcsolódik a valláshoz. Nincs igazuk. Ha olyan munkát végeznek, amit valakinek meg kell csinálnia, ne vádolják magukat azzal, hogy Isten nagy családjának hasznavehetetlen tagjai! Nem szabad figyelmen kívül hagyni a legkisebb feladatokat sem. Minden becsületes munka áldás, és ha lelkiismeretesen látjuk el, felkészíthet nagyobb megbízatásokra.

Isten legmagasabb rendű szolgálatként fogadja el legkisebb szolgálatunkat is, ha teljes odaadással végezzük. Semmilyen áldozatunk sem kicsi előtte, ha őszinte szívvel és örömmel hozzuk.

Krisztus arra szólít, hogy bárhol vagyunk, vállaljuk azt a feladatot, amely éppen kínálkozik. Ha családunk igényli szolgálatunkat, végezzük el szívesen, hogy otthonunkat kellemessé tegyük! Ha anya vagy, neveld gyermekeidet Krisztusnak! Ez éppúgy Istenén végzett szolgálat, mint a lelkészé a szószéken. Ha a konyha a munkaterületed, igyekezz tökéletes szakács lenni! Készíts egészséges, tápláló és ízletes ételeket! És miközben a legjobb hozzávalókból főzöl, gondolj arra, hogy értelmedet a legjobb gondolatokkal kell megtöltened! Ha a földet kell művelned, vagy bármi más foglalkozást kell űznöd, végezz ott is jó munkát! Figyelj arra, amit csinálsz! Minden munkádban képviseld Krisztust! Tégy úgy, ahogy Ő tenne a helyedben!

Bármilyen kicsi is a talentumod, Istennél van hely számára. A bölcsen használt egy talentum ellátja a maga feladatát. Mi növeljük, Isten pedig megsokszorosítja képességeinket, ha a kis feladatokat lelkiismeretesen elvégezzük. Ezek az apró feladatok fogják a legáldottabb befolyást árasztani Isten művére.

Ha az élő hit aranyfonálként szövi át a legkisebb feladatainkat is, akkor minden köznapi munkánk elősegíti lelki növekedésünket. Így állandóan Jézust fogluk nézni, és a Jézus iránti szeretet életerővel hatja át minden vállalkozásunkat. Talentumaink helyes felhasználásával pedig aranylánccal kapcsolódunk a mennyei világhoz. Ez az igazi megszentelődés. Mert a megszentelődés az Isten akaratának való tökéletes engedelmességben, a mindennapi kötelességek vidám teljesítésében áll.

Sok keresztény azonban valami nagy feladatra vár. Mivel nem kerülhetnek olyan pozícióba, amely kielégítené becsvágyukat, nem teljesítik lelkiismeretesen az élet köznapi kötelességeit sem. Ezek nem érdekesek nekik. Nap mint nap elszalasztják azokat az alkalmakat, amikor bizonyságot tehetnének Isten iránti hűségükről. Mialatt valami nagy feladatra várnak, elmúlik az élet teljesítetlen céljaival és elvégezetlen feladataival.

"Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velük." Amikor az Úr elszámoltatja szolgáit, minden egyes talentum kamatját jól megvizsgálja. Az elvégzett munka árulkodik a munkás jelleméről.

Aki öt talentumot kapott - és az is, aki kettőt -, haszonnal szolgáltatta vissza Urának a reá bízott képességeket. De semmi elismerést nem igényeltek. Talentumaikat kapták, és más talentumokat szereztek. A kölcsönkapott talentumok nélkül azonban nem lett volna nyereség. Tudták, hogy csak kötelességüket teljesítették. A tőke az Úré volt. A haszon is az övé. Ha a Megváltó nem árasztotta volna rájuk szeretetét és áldását, elvesztették volna az örökérvényű kincseket.

Mégis, amikor a gazda átvette a talentumokat, olyan elismerésben és jutalomban részesítette a munkásokat, mintha minden az ő érdemük lett volna. Arca sugárzott az örömtől és elégedettségtől. Boldog volt, hogy megáldhatta szolgáit. Minden szolgálatért és minden áldozatért megjutalmazta őket. Nem mintha ezzel tartozott volna, hanem mert szíve túláradt a szeretettől és melegségtől.

"Jól vagyon jó és hű szolgám - mondta -, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe."

Az Isten iránti becsületesség, hűség és a szeretetből végzett szolgálat kivívja a menny elismerését. A Szentlélek minden sugallatát, amely az embert jóságra indítja, és Istenhez vezeti, feljegyzik a mennyei könyvekben, és az ítélet napján Isten megdicséri munkásait.

Amikor a munkások meglátják azokat, akiket Isten általuk mentett meg, együtt örülnek az Úrral. A mennyben is szolgálhatnak Istennek, mert a földön végzett szolgálatukkal alkalmasak lettek a mennyei szolgálatra. A földön kialakított jellemünket és itt végzett szent szolgálatunkat híven tükrözi majd a mennyben elfoglalt helyünk. Krisztus ezt mondta önmagáról: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon" (Mt 20:28). Ez volt munkája a földön, ez munkája a mennyben is. Krisztussal e világban végzett szolgálatunk jutalmaként - több talentummal és tágabb térrel - vele dolgozhatunk az eljövendő világban is.

"Eljövén pedig az is, aki az egy talentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te talentumodat a földbe; ímé megvan ami a tiéd."

Így mentegetőznek azok az emberek, akik Isten ajándékait semmibe veszik. Istent szigorú zsarnoknak tartják, aki csak azért figyel rájuk, hogy hibáikat kikémlelve megbüntesse őket. Azzal vádolják, hogy azt követeli, amit nem adott, és ott akar aratni, ahol nem vetett.

Sokan szívükben könyörtelenséggel vádolják Istent, mert igényt tart javaikra és szolgálatukra. Pedig csak azt adhatjuk neki, ami egyébként is az övé. "Tőled van minden - mondta Dávid király -, és amiket a Te kezedből vettünk, azokat adtuk most néked" (1 Krón 29:14). Minden Istené, nemcsak a teremtés, hanem a megváltás által is. Ennek az életnek minden áldása - és az eljövendő életé is a golgotai kereszt jegyében árad reánk. Ezért hamis az a vád, hogy Isten kegyetlen gazda, aki ott is arat, ahol nem vetett.

A gazda nem utasítja vissza a gonosz szolga vádját, bármennyire jogtalan, hanem érveit ellene fordítja, és megmutatja, hogy magatartására nincs mentség. Isten olyan lehetőségekkel és eszközökkel ajándékozta meg, amelyekkel talentumát kamatoztathatta volna a gazda javára. "El kellett volna... helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál - mondta -; és én megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."

Mennyei Atyánk nem igényel sem többet, sem kevesebbet, mint amennyinek elvégzéséhez képességet adott. Nem helyez szolgáira elhordozhatatlan terheket. "Ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk" (Zsolt 103:14). Mindazt, amit igényel tőlünk, az Ő erejével meg is tudjuk cselekedni.

"Valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle" (Lk 12 :48). Isten felelőssé tesz személy szerint mindenkit, aki egy jótával is kevesebbet tesz annál, mint amire képességet kapott. Az Úr pontosan felméri a szolgálat minden lehetőségét. Fel nem használt képességeinkkel éppúgy el kell számolnunk, mint azokkal, amelyeket kamatoztattunk. Isten számon kéri mindazt, amit képességeink helyes felhasználásával elérhettünk volna. Aszerint ítél meg minket, amit meg kellett volna tennünk, de nem tettünk, mert képességeinket nem Isten dicsőségére használtuk. Ha nem is veszítjük el örök életünket, az örökkévalóságban látnunk kell képességeink kihasználatlanul hagyásának következményeit. Az az ismeret és képesség, amelyet megszerezhettünk volna, de nem szereztünk, örök veszteség marad.

Ha pedig teljesen Istennek szenteljük életünket, és munkánkban útmutatását követjük, akkor az eredményért Ő vállalja a felelősséget. Isten nem akarja, hogy csak feltételezzük becsületes erőfeszítéseink sikerét. Nem is szabad gondolnunk a kudarcra, hanem együtt kell munkálkodnunk Istennel, aki nem ismer kudarcot.

Nem szabad gyengeségünkről és tehetetlenségünkről beszélnünk. Az ilyen beszéddel azt tanúsítjuk, hogy nem bízunk Istenben, és nem hiszünk Igéjében. Ha terheink miatt zúgolódunk, vagy nem akarunk eleget tenni Istentől kapott kötelezettségeinknek, akkor valójában azt valljuk, hogy Isten kegyetlen gazda, aki olyant kíván, amihez nem adott képességet.

Sokszor hajlunk arra, hogy a rest szolgát alázatosnak mondjuk. Az igazi alázatosság egészen más. Nem jelent szellemi törpeséget, a törekvések hiányát, gyáva meghunyászkodást, sem pedig a kudarctól félve a terhek lerázását. Az igazán alázatos ember Isten erejében bízva végrehajtja a menny szándékát.

Isten maga választja ki az emberi eszközöket. Néha egészen egyszerű embereket a legnagyobb feladatokkal bíz meg, mert hatalma az emberi gyengeség által mutatkozik meg. Nekünk megvan a saját mércénk, és ahhoz mérten jelentjük ki az egyik dolgot nagynak, a másikat pedig kicsinek. Isten azonban nem a mi normánkkal mér. Ne gondoljuk, hogy Istennek nagy, ami nekünk nagy; vagy ami nekünk kicsi, neki is az. Nem a mi feladatunk megítélni képességeinket, sem pedig megválasztani munkánkat. Vegyük fel az Isten által nekünk szánt terhet! Hordozzuk az Ő nevében, és nála keressünk mindig nyugalmat! A szívvel-lélekkel, vidáman végzett szolgálat dicsőíti Istent. Örül, ha hálásan vállaljuk feladatainkat, és ha boldogan fogadjuk azt a megtiszteltetést, hogy munkatársai lehetünk.

A gazda ezt az ítéletet mondta ki a rest szolgára: "Vegyétek el azért tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van." Itt is - mint a hűséges munkás megjutalmazásánál - nemcsak a végső ítélet által sújtó büntetésről van szó, hanem arról a fokozatos bűnhődésről, amelyet már ebben az életben el kell szenvedni. Ugyanaz történik a lélek világában is, mint a fizikai életben: minden fel nem használt képesség elgyengül és elsorvad. Törvényszerű, hogy a munka éltet, a tétlenség pedig öl. "Mindenkinek... haszonra adatik a Léleknek kijelentése" (1 Kor 12:7). A mások áldására használt képességek gyarapodnak. Ha az ember csak önmagának szolgál velük, megfogyatkoznak és végül megszűnnek. Aki nem adja tovább azt, amit kapott, végül nem lesz mit adnia. Megindít egy olyan folyamatot, amely lelki képességeit elkorcsosítja és végül elpusztítja.

Senki se gondolja, hogy önző, öncélú élet után beléphet Urának örömébe. Az önzetlen szeretet örömét nem élvezheti. Nem alkalmas a mennyre. Nem tudná értékelni a tiszta szeretet légkörét, amely betölti a mennyet. Az angyalok hangja és hárfájuk zenéje nem szerezne örömet neki. Számára a menny tudománya talány volna.

Az ítélet napján azok, akik itt a földön nem munkálkodnak Krisztusért; akik sodródnak az árral; akik minden felelősséget leráznak; akik csak magukra gondolnak; akik csak a maguk tetszésére élnek, a gonoszokkal együtt lépnek az egész föld Bírája elé, és a Bíró ugyanazt az ítéletet mondja ki rájuk, mint a gonosztevőkre.

Sokan, akik magukat kereszténynek vallják, nem törődnek Isten kívánalmaival, és nem is látnak ebben semmi rosszat. Azt tudják, hogy az istenkáromló, a gyilkos, a házasságtörő büntetést érdemel, de ami őket illeti: élvezik a vallásoskodást. Szívesen hallgatják az evangéliumról szóló prédikációkat, és ezért kereszténynek tartják magukat. Bár egész életüket öncélúan élték le, mégis meglepődnek a "vegyétek el azért tőle a talentumot!" ítélet hallatára, akárcsak a példázatbeli hűtlen szolga. A zsidókhoz hasonlóan összetévesztik az áldások élvezését az áldások kamatoztatásával.

Sokan azzal a kifogással vonják ki magukat a keresztény szolgálatból, hogy alkalmatlanok rá. De vajon Isten az oka ennek? Nem, dehogy! A saját restségük következménye, és rajtuk múlik, ha ez az állapotuk állandósul. Már most tapasztalhatják saját jellemükben a "vegyétek el azért tőle a talentumot!" ítélet kihatásait. Visszaéltek a kapott talentumokkal, és ezért kialszik életükben a Szentlélek fénye, az egyetlen világosság. A "haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre" ítélet megpecsételi azt a döntést, amelyet ők maguk hoztak örök sorsukról.