A Krisztus tanítását hallgató tömegben sok farizeus is volt, akik megvetéssel tették szóvá, hogy Jézust milyen kevés hallgatója fogadja el Messiásnak. Azon tűnődtek, hogy ez az igénytelen tanító miként tudja Izraelt világuralomhoz juttatni. Hogyan állítja fel az új birodalmat gazdagság, hatalom és dicsőség nélkül? Krisztus olvasott gondolataikban, és így válaszolt:

"Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példákban példázzuk azt?" Semmilyen vonatkozásban nem hasonlított egyetlen földi hatalomhoz sem. Egy emberi társadalommal sem tudta szimbolizálni. Hasonlít "a mustármaghoz" - mondta -, "amely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb, és mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz, és nagy ágakat hajt, úgy, hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak".

A magban levő csíra az Isten által belehelyezett törvényszerűséget követve növekszik. Fejlődése nem emberi képességektől függ. Ez érvényes Krisztus országára is. Ez az ország új teremtés. Fejlődésének elvei ellentétesek az evilági országokat szabályozó elvekkel. A földi hatalmak nyers erőszak útján győznek, és uralmuk fenntartásának eszköze a fegyver. Az új birodalom alapítója a Béke Fejedelme. A Szentírás vadállatok képében mutatja be a földi hatalmakat. Krisztus pedig "Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1: 29). Kormányzati módszerében nincs nyers erőszak, nincs lelkiismereti kényszer. A zsidók azt gondolták, hogy Isten országa úgy jön létre, mint a világ országai. Az igaz életet kívülről ható intézkedésekkel akarták elérni. Módszereket és terveket dolgoztak ki. Krisztus pedig olyan elvet vés az emberi lélekbe, az igazság és igazságosság elvét, amellyel meghiúsítja a tévelygést és a bűnt.

Amikor Jézus ezt a példázatot mondta, közelben és távolban a fű és a gabona közül kiemelkedő mustárfákat [A fekete tokú mustár (Sinopis nigra) 3-4 méterre is megnőhet. Különösen a Genezáret-tó vidékén és a Jordán völgyében terem] lehetett látni. Ágaikat lágyan lengette a szél. Madarak röpködtek ágról ágra, és a lombok között csipogtak, fütyörésztek. A mag, amelyből ezek az óriásnövények kifejlődtek, a legkisebb magvak egyike volt. Először zsenge, de erőtől duzzadó hajtást eresztett, majd addig nőtt és fejlődött, mígnem teljes nagyságában pompázott. Krisztus országa is gyengének és jelentéktelennek látszott indulásakor. Földi birodalmakhoz viszonyítva a legkisebbnek tűnt. A világ uralkodói szemében nevetséges volt, hogy Krisztus királynak mondja magát. A követőire bízott nagyszerű igazságok azonban mennyei erővel ruházták fel azt a birodalmat, amelyről prédikáltak. És micsoda rohamosan nőtt, milyen messzire terjedt befolyása! Amikor Krisztus ezt a példázatot elmondta, csak néhány egyszerű galileai képviselte az új birodalmat. Újra, meg újra elhangzott, hogy az emberek ne társuljanak a Jézust követő, egyszerű lelkivilágú halászokhoz, mert szegények, és számuk oly kevés. De a mustármagnak fejlődnie kellett, és ágait az egész világra kiterjesztenie. Amikor a földi birodalmak, amelyeknek dicsősége elkápráztatta az embereket, elpusztulnak, Krisztus országa - a csodálatos, a mindent átfogó hatalom - akkor is megmarad.

A kegyelem is ilyen kicsiben kezdi munkáját az emberi szívben. Elhangzik egy szó, belevilágít egy fénysugár a lélekbe; olyan hatás éri, amely új életet sarjaszt. Ki mérheti fel a kegyelem munkájának gyümölcseit?!

A mustármagról szóló példázat nemcsak azt szemlélteti, hogy Krisztus országa fejlődik, hanem azt is, hogy milyen szakaszok láthatók fejlődésében. Isten minden nemzedék ideién különleges igazságot és különleges munkát bíz egyházára. A világ dolgaiban jártas kiváló elmék elől elrejtett igazság feltárul az alázatos, gyermeki lelkületűnek. Ez az igazság önfeláldozást követel. Harcokat kell vívni érte, és győzelmeket aratni. Indulásakor csak kevesen állnak mellé. A világhoz igazodó egyház és a világ nagyjai ellene szegülnek és lebecsülik. Gondoljunk Keresztelő Jánosra, Krisztus előfutárára, aki egymaga emelte fel szavát a zsidó nemzet gőgje és formaiaskodása ellen! Gondoljunk azokra, akik először hirdették az evangéliumot Európában! Milyen bizonytalannak, milyen kilátástalannak tűnt a két sátorkészítőnek, Pálnak és Silásnak a küldetése, amikor Troásban társaikkal hajóra szálltak Filippi felé! Képzeljük csak el, amint a megbilincselt, "megvénhedett" Pál a cézárok erődjében Krisztust prédikálja! Gondoljunk csak a pogányságnak és a császári Rómának ellentmondó rabszolgák és parasztok kicsiny közösségére! Gondoljunk Luther Mártonra, aki szembeszegült az egyházzal, a világ bölcsességének remekművével! Képzeljük csak el, amint Isten szava mellett császárral és pápával szemben szilárdan kitartva kijelenti: "Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen!" Gondoljunk csak a formaiaskodó, érzéki és hitetlen emberek között Krisztust és igazságát prédikáló John Wesleyre, aki szívén viselte a pogány világ jaját! Könyörgött azért a megtiszteltetésért, hogy elvihesse a pogányoknak a krisztusi szeretet üzenetét. Hallgassuk csak, mit válaszol a klerikalizmus: "Üljön le, fiatalember! Ha Isten meg akarja téríteni a pogányokat, meg fogja tenni az ön segítsége és az enyém nélkül!"

Nemzedékünkben a vallási eszmék nagynevű vezetői dicshimnuszt zengenek azokról, akik századokkal előbb elvetették az igazság magvát, és emlékművet emelnek nekik. De közülük sokan megtagadják és lábbal tiporják azokat a hajtásokat, amelyek ma kelnek ki ugyanabból a magból. Újra hangzik a régi kiáltás: "Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig (Krisztusról, akit követe képvisel) azt sem tudjuk, honnan való" (Jn 9: 29). A korunknak szóló különleges igazságok nem az egyházi méltóságoknál találhatók, mint ahogy régen sem, hanem azoknál az embereknél, akiket műveltségük és bölcsességük nem tart vissza attól, hogy higgyenek Isten szavában.

"Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse", "hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék" ( 1 Kor 1:2128; 2:5).

Ma, az utolsó nemzedék idején a mustármagról szóló példázat diadalmas és teljes megvalósuláshoz jut. A parányi magból fa lesz. Az utolsó intő és kegyelmet hirdető üzenetet "minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek" (Jel 14 : 6-14) meg kell hallania, "hogy a pogányok közül vegyen népet az Ő nevének" (Acs 15 :14). És a föld fénylem fog Isten dicsőségétől. (Lásd Jel 18:1.)