A magvetőről szóló példázatban Krisztus a mennyek országát és a nagy Magvetőnek népe érdekében végzett munkáját szemlélteti. Miként a magvető "kiméne vetni", Krisztus is lejött a földre, hogy itt a mennyei igazságok magvát hintse. A példázatok is olyan magvak, amelyekkel kegyelmének legdrágább igazságait szórta. A magvetőről szóló példázatot egyszerűsége miatt nem értékelték kellőképpen. Krisztus a földbe vetett valóságos magvakról akarja figyelmünket az evangélium magvára irányítani, amelynek elhintése nyomán emberek térhetnek Istenhez. A menny Királya azért adta nekünk a parányi magról szóló példázatot, mert az igazság magvetését is ugyanazok a törvények szabályozzák, mint a földbe vetett magvakét.

A Galileai-tenger partján lelkes, vágyakozó tömeg gyűlt össze, hogy lássa és hallja Jézust. Voltak közöttük gyékényen heverő betegek is, akik arra vártak, hogy betegségükkel Jézushoz fordulhassanak. Krisztusnak Istentől kapott joga volt, hogy enyhítse a bűnös emberiség szenvedéseit. Krisztus megdorgálta a betegséget: életet, egészséget és békességet árasztva maga körül.

A tömeg egyre nőtt, és az emberek Krisztus köré tömörültek. Végül már semmi hely nem maradt. Krisztus a halászhajóban levő emberekhez intézve néhány szót, belépett abba a hajóba, amely várt reá; hogy átvigye a túlsó partra. Majd kérte a tanítványokat, hogy egy kicsit lökjék el a parttól a csónakot, és onnan beszélt a parton figyelő tömeghez.

A tenger mellett terült el a gyönyörű genezáreti síkság, amely mögött dombok emelkedtek. Mind a domboldalon, mind a síkságon vetők és aratók szorgoskodtak. Az előbbiek vetettek, az utóbbiak a korai termést aratták. Ezt a képet figyelve Krisztus így szólt:

"Ímé kiméne a magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit."

Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el. E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.

"Aki a jó magot veti, az az embernek Fia" (Mt 13 : 37). Krisztus nem királyként, hanem magvetőként jött. Nem azért jött, hogy birodalmakat győzzön le, hanem hogy magot vessen. Nem azért jött, hogy követői figyelmét földi győzelmekre és nemzeti nagyságra, hanem a gyümölcstermésre irányítsa, amelyet türelmes és fárasztó munkával, veszteségek és csalódások árán kell begyűjteniük.

A farizeusok megértették Krisztus példázatát, de nem fogadták szívesen a benne rejlő tanulságot. Úgy tettek, mintha nem értették volna. A nagy tömeg előtt azonban titokzatosabb volt az új Tanító szándéka, akinek szavai olyan különösen érintették szívüket, és olyan fájón lehűtötték becsvágyukat. Maguk a tanítványok sem értették meg a példázatot, de felkeltette érdeklődésüket. Titokban odamentek Jézushoz, és magyarázatot kértek.

Krisztus pontosan ezt akarta, hogy így határozottabb tanítást adhasson nekik. Megmagyarázta a példázatot, mint ahogy ma is megérteti Igéjét mindenkivel, aki Őt őszinte szívvel keresi. Akik Isten Igéje tanulmányozása közben engedik, hogy a Szentlélek fényt hintsen szívükbe, azok megértik az Igét, és nem maradnak sötétségben. "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát - mondta Krisztus -, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól szólok" (Jn 7:17). Akik az igazság világosabb megértéséért járulnak Krisztushoz, azok előtt feltárja a mennyek országának titkait. E titkokat megértik azok, akik vágyakoznak az igazság megismerésére. Mennyei fény sugárzik a lélek templomába, és mások is látni fogják, mint sötét ösvényre hulló lámpafényt.

"A magvető kiméne vetni." Keleten a rendezetlen körülmények és az erőszakos cselekmények miatt az emberek jobbára falakkal körülvett városokban laktak, ahonnan a földművesek naponta kijártak, hogy a falakon kívül dolgozzanak. Krisztus, a mennyei Magvető is "kiméne vetni". Elhagyta biztonságos, békés otthonát, elhagyta dicsőségét, amely az Atyánál a világ megalapítása előtt övezte, elhagyta a világegyetem trónszékét. Lejött, hogy szenvedő, megkísértett emberré legyen. Magányosan, könnyek között vetette és vérével öntözte az élet magvát az elveszett világ számára.

Szolgáinak is hasonlóképpen kell cselekedniük. Ábrahámhoz így szólt az Úr, amikor felszólította, hogy hintse az igazság magvát: "Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked"(1 Móz 12 :1). Ő pedig "kiméne, nem tudván hová megy" (Zsid 11:8). A jeruzsálemi templomban imádkozó Pál apostol is ezt az üzenetet kapta Istentől: "Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé" (Acs 22:21). Mindazoknak, akiket Krisztus elhívott, ugyancsak el kell hagyniuk mindent, hogy követhessék Őt. Szakítaniuk kell régi társaikkal, fel kell adniuk terveiket, le kell mondaniuk földi reményeikről. Fáradsággal, könnyek között, magányosan és áldozatok árán kell a magot vetniük.

"A magvető az igét hinti." Krisztus azért jött, hogy elhintse a világban az igazság magvát. Az ember bűnbeesése óta Sátán állandóan a tévelygés magvát veti. Először is hazugsággal kerítette hatalmába az embert. Most is arra törekszik, hogy Isten országát itt e földön legyőzze, és az embereket a maga uralma alá vonja. Krisztus eljött magvetőként egy nemesebb világból, hogy az igazság magvát hintse. Ő, aki tagja volt az Istenség tanácsának, és az Örökkévaló legbensőbb szentélyében lakott, lehozhatta az embernek az igazság tiszta elveit. Krisztus az ember bűnbeesésétől kezdve állandóan bizonyságot tett az igazságról a világnak. Krisztus közvetíti az embernek a romolhatatlan magot: Isten Igéjét, "amely él és megmarad örökké" (1 Pt 1: 2 3 ). Az Édenben az elbukott emberiségnek adott első ígéretével Krisztus az evangélium magvát vetette el. A magvetőről szóló példázat azonban Krisztusnak főként az emberek közötti személyes szolgálatára és az ily módon elindított munkára vonatkozik.

Isten Igéje ez a mag. Minden mag önmagában hordja a csírázás törvényét. Benne rejlik a növény élete. Ugyanígy van élet Isten Igéjében is. Krisztus ezt mondja: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet." "Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van" (Jn 6:63; 5:24). Isten Igéjének minden parancsában és minden ígéretében Isten ereje, élete rejlik, amely által a parancsok teljesíthetők, és az ígéretek megvalósulhatnak. Aki hitben befogadja az Igét, az Isten életét és jellemét kapja meg.

Minden mag a saját neme szerint hoz termést. Ha a megfelelő feltételek között vetjük el a magot, átörökíti saját életét a növénybe. Ha hit által szívünkbe fogadjuk az Ige romolhatatlan magvát, olyan jellemet és életet terem, amely Isten jellemének és életének mása.

Izrael tanítói nem Isten Igéjének magvát vetették. Krisztusnak, az igazság tanítójának cselekedetei éles ellentétben álltak a korabeli rabbik cselekedeteivel. A rabbik kitartottak a hagyományok, emberi elméletek és feltevések mellett. Az Ige helyére sokszor azt tették, amit az emberek tanítottak és írtak az Igéről. Tanításaikban nem volt lélekelevenítő erő. Krisztus tanításainak és prédikációinak tárgya Isten Igéje volt. A kérdezősködőknek egyszerűen válaszolt: "Meg van írva." "Mit mond az Írás?" "Hogyan olvasod?" Ha barátban, ha ellenségben érdeklődés ébredt, minden alkalommal az Ige magvát hintette. Ő, aki az Út, az Igazság, az Élet, aki maga az élő Ige, a Szentírásra mutat: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" - mondja. És "elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól" rávilágított a tanítványoknak "minden írásokban" azokra, "amik Őfelőle megírattak" (Jn 5: 39; Lk 24:27).

Krisztus szolgáinak ugyanezt kell tenniük. Az emberi elméletek és feltevések ma is kiszorítják Isten Igéjének életadó igazságait, mint régen is. Az evangélium sok állítólagos prédikátora szerint nem az egész Biblia ihletett. Az egyik bölcs ember elveti az egyik részt, a másik pedig megkérdőjelezi a másikat. Saját véleményüket az Ige fölé helyezik. Az Írást csupán saját tekintélyükre építik, és megfosztják isteni hitelességétől. Így szórják szét a hitetlenség magvait, mert az emberek összezavarodnak, és nem tudják, mit higgyenek. Sok olyan hittétel van, amelyet nem fogadhatunk el. Krisztus idejében a rabbik számos szentírási résznek erőszakolt, misztikus magyarázatot adtak. Mivel Isten Igéjének világos tanítása eljárásai t kárhoztatta, megkísérelték érvényességét aláásni. Ugyanez történik ma is. Isten Igéjét titokzatosnak és homályosnak tüntetik fel, hogy Isten törvénye elleni vétségükért kimentsék magukat. Krisztus megdorgálta ezeket a törvénysértőket. Azt tanította, hogy Isten Igéét mindenkinek meg kell értenie. A Szentírást kétségbevonhatatlan tekintélynek vallotta. Nekünk is ezt kell tennünk. A Bibliát a végtelen Isten beszédeként, minden vitás kérdés megoldójaként, hitünk alapjaként kell kezelnünk.

A Biblia tekintélyét aláásták, és ezért a lelkiségre nem helyeznek olyan súlyt. Ma sok szószéki prédikációból hiányzik a lelkiismeret-ébresztő és lélekelevenítő mennyei kinyilatkoztatás. A hallgatók nem tudják elmondani: "Avagy nem gerjedezett-é szívünk mibennünk, mikor nékünk szóla az úton és mikor magyarázá nékünk az írásokat?" (Lk 24: 32). Sokan kiáltanak az élő Istenhez, közelségére vágyakozva. Bölcseletek, irodalmi tanulmányok - bármilyen nagyszerűek is - nem csillapítják a szív éhségét. Emberi állításoknak és elgondolásoknak nincs súlyuk. Szóljon Isten szava az emberek szívéhez! A csupán hagyományt, emberi elméleteket és szabályokat ismerők hadd hallják meg annak hangját, aki megújíthatja lelküket az örök életre!

Krisztus Isten atyai szeretetéről és túláradó kegyelméről tanított legszívesebben. Sokat beszélt az Atya jellemének és törvényének szentségéről. Az Utat, az Igazságot és az Életet kínálta az embereknek a maga személyében. Krisztus szolgái is ezekről beszéljenek! Mutassák be az igazságot, ahogy az Jézusban volt látható! Tegyék világossá, mit kíván a törvény és az evangélium! Beszéljenek Krisztus önmegtagadó, áldozatos életéről, megalázkodásáról és haláláról, feltámadásáról és mennybemeneteléről! Arról, hogy közbenjár értük Isten trónjánál. Hirdessék ígéretét: "Ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket" (Jn 14: 3).

Téves elméletek vitatása és az evangélium ellenfeleivel való győzködés helyett kövessük Krisztus példáját! Hadd ragyogjanak elő Isten kincsestárából új igazságok, és váljanak élővé! "Hirdesd az Igét!" Vessetek "minden vizek mellett!" "Állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben!" "Akinél az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr." "Az Istennek teljes beszéde igen tiszta ... Ne tégy az Ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged és hazug ne légy" (2Tim. 4: 2; Ésa 32 : 20; Jer 23:28; Péld 30:5-6).

"A magvető az igét hinti." Benne mutatkozik meg az a nagyszerű elv, amely a nevelés minden ágának alapját képezi. "A mag az Isten beszéde." Korunk nagyon sok iskolájában azonban mellőzik Isten beszédét. Más tárgykörökkel foglalkoznak. Hitetlen írók művei tág teret kaptak a nevelési rendszerben. A tankönyvek tartalmába kételyt hintő gondolatok szövődnek. A tudományos kutatómunka a megtévesztés eszközévé válik, mert felfedezéseit félremagyarázzák és kiforgatják. Isten Igéjét összevetik az állítólagos tudományossággal, és a Bibliát bizonytalannak és megbízhatatlannak tüntetik fel. Ezzel elhintik az ifjúság lelkében a kétely magvát, amely a megkísértés idején kikel. Ha elveszítjük Isten Igéjébe vetett hitünket, lelkünknek nincs vezére, őrizője. Az ifjúság olyan utakra téved, amely elvezet Istentől és az örök élettől.

Nagyrészben ennek tulajdonítható a korunkban elharapózott romlottság. Ha félretesszük Isten Igéjét, nem tartunk igényt az emberi szív bűnös szenvedélyeit megfékező erejére sem. Az ember a testnek vet, és a testből arat romlottságot.

Ez az értelmi képességek gyengülésének is egyik súlyos oka. Ha Isten Igéjétől elfordulunk, és csakis Isten Lelkét nélkülöző emberek írásait olvassuk, akkor értelmünk nem fejlődik; nem fogja fel az örök igazságok mélységes, átfogó elveit, és csupán a megszokott dolgok megértésére válik alkalmassá, a végtelen dolgok utáni vágya csökken, képességei beszűkülnek, és egy bizonyos idő után képtelenek tágulni.

Mindez hamis műveltség. Az ifjúság figyelmét minden tanárnak az ihletett Ige igazságaira kellene összpontosítania. Ez a műveltség a jelen és eljövendő életünkhöz nélkülözhetetlen.

Ne gondoljuk azonban azt, hogy ez a művelődés a tudományok tanulmányozásának útjába áll, vagy a műveltség alacsonyabb szintjén tartja az embert! Isten ismerete magas, mint az ég és széles, mint a világegyetem. Semminek sincs olyan nemesítő és élénkítő hatása, mint az örök életünket érintő nagyszerű kérdések tanulmányozásának. Az ifjúság igyekezzék megérteni ezeket az Istentől kapott igazságokat! E törekvése közben értelme tágul és erősödik. Akik ezen az úton élik is az Igét, azok nagyszerű dolgokhoz jutnak, és örökkévaló ismereteket szereznek.

A Szentírás kutatásából fakadó műveltség a megváltás tervének tapasztalatból való megismerése. Az ilyen műveltség helyreállítja Isten képmását az emberben; erőt és védelmet nyújt a kísértések ellen, és alkalmassá tesz arra, hogy Krisztus munkatársaiként a kegyelem üzenetét vigyük a világnak; a mennyei család tagjaivá, a szentek örököstársaivá alakít.

A szent igazságok tanítói azonban csak azt plántálhatják át tanítványaikba, amit tapasztalatból ismernek. A magvető "az ő magvát" (Luk 8 : 5) vetette. Krisztus az igazságot tanította, mert Ő maga volt az igazság. Saját gondolatait, jellemét, tapasztalatait magukban hordozták tanításai. Szolgáinak is, akik az Igét tanítják, élniük kell az Igét. Tudniuk kell, mit jelent, hogy Krisztus a bölcsességük, igazságuk, szentségük és váltságuk. Ne bizonytalankodva hirdessék Isten Igéjét, hanem mondják Péter apostollal együtt: "Nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az Ő nagyságának" (2 Pt 1:16). Krisztus minden szolgája és minden tanító mondja együtt Jánossal, a szeretett tanítvánnyal: "Az élet megjelent és láttuk és tanúbizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, amely az Atyánál vala és megjelent nékünk" (1 Jn 1:2).

A magvetőről szóló példázat legfontosabb tanulsága a talajnak a mag növekedésére gyakorolt hatása. Krisztus ezzel a példázattal tudtul adta hallgatóinak, hogy veszélyes dolog bírálni tetteit, vagy azért siránkozni, hogy azok nem felelnek meg elképzeléseiknek. A legfontosabb kérdés, hogy miként értékelik tanítását. Elfogadásán vagy elvetésén örök életük múlik.

Az útfélre esett magot Jézus így magyarázta: "Ha valaki hallja az igét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, ami annak szívébe vettetett vala. Ez az, amely az útfélre esett."

Az útfélre vetett mag Istennek a figyelmetlen hallgató szívébe hulló igéjét példázza. Emberek és állatok által keményre taposott ösvényhez hasonlít az a szív, amely a világ kufárkodásának, élvezeteinek és bűneinek országútjává lett. Az önző céloktól és bűnös szenvedélyektől átitatott szívet megkeményíti "a bűnnek csalárdsága" (Zsid 3 :13). A lelki képességek megbénulnak. Az ember hallja az igét, de nem érti. Nem ébred rá, hogy neki szól. Nem látja meg, hogy mire van szüksége, és hogy milyen veszély fenyegeti. Nem fogja fel Krisztus szeretetét, és nem veszi figyelembe kegyelmi üzenetét, mintha reá nem is vonatkozna.

Miként a madarak lesik, hogy mikor kaphatják el az útfélre hullott magot, Sátán is készenlétben vár, hogy kikapja Isten igazságának magvát a lélekből. Attól fél, hogy Isten Igéje felébreszti a közönyösöket, és érinti a megkeményedett szívűeket. Sátán és angyalai jelen vannak az evangélizáló összejöveteleken. Miközben a menny angyalai igyekeznek Isten Igéjével hatni a szívekre, az ellenség is résen áll, hogy az Igét hatástalanítsa. Sátán buzgó igyekezettel, amellyel csak rosszindulata ér fel, próbálja Isten Lelkének munkáját meghiúsítani. Miközben Krisztus vonzza az embert szeretetével, Sátán megkísérli annak a figyelmét elterelni, akiben vágy ébredt a Megváltó után. Evilági elképzelésekkel köti le gondolatvilágát. Bírálgatásra készteti, vagy kétséget és hitetlenséget sugall. A hallgatók talán kifogásolják a szónok stílusát vagy gesztusait, és ezekkel a hibákkal foglalkoznak. Az igazság, amelyre pedig szükségük lenne, és amelyet Isten könyörületből küldött nekik, nem kelt bennük tartós benyomást.

Sátánnak számos segítőtársa van. Sokan, akik kereszténynek vallják magukat, segítenek a kísértőnek mások szívéből kilopni az igazság magvait. Isten Igéjének hallgatói közül sokan bírálgatják otthon a prédikációt. Ítéletet mondanak róla, mint valamilyen oktató vagy politikai tárgyú előadásról. A tanítást, amelyet Istennek hozzájuk szóló beszédeként kellene fogadniuk, komolytalan, gúnyos megjegyzésekkel illetik. A lelkész jellemét, indítékait, tetteit és hittestvéreik magatartását alaposan megtárgyalják. Pletykák, rágalmak és szigorú bírálatok hangzanak el, mégpedig megtéretlen emberek előtt. Gyakran a szülők saját gyermekeik füle hallatára is így beszélnek. Így aláássák az Isten követei és üzenetük iránti tiszteletet. Sok embert arra tanítanak, hogy ne tulajdonítsanak fontosságot még Isten Igéjének sem.

Így nevelődik sok fiatal hitetlenné olyan családban, amelynek tagjai kereszténynek vallják magukat. A szülők azt kérdezik, hogy miért nem érdekli gyermekeiket az evangélium, és miért kérdőjelezik meg a Biblia igazságait. Csodálkoznak azon, hogy olyan nehéz erkölcsi és vallási dolgokkal hatni rájuk. Nem látják, hogy saját példájuk keményítette meg gyermekeik szívét. A jó mag nem talált olyan helyet, ahol gyökeret verhetett volna, és Sátán elragadta.

"Amely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallgatja az igét, és mindjárt örömmel fogadja; de nincs gyökere benne, hanem csak ideig való, mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal megbotránkozik."

A köves helyre vetett mag nem juthat elég mélyre. A növény gyorsan kikel, de gyökere nem tudja áttörni a sziklát, hogy táplálékot kapva növekedjék; és csakhamar kipusztul. Sokan, akiknek van hitbeli állásfoglalásuk, köves talajú hallgatók. Mint a földréteg alatt húzódó szikla, a szív mélyén, a helyes vágyak és a jóra való törekvések talaja alatt húzódik az emberi önzés, a legyőzetlen önszeretet. Nem látják, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Szívüket nem alázta meg a bűntudat. Ez az embercsoport könnyen meggyőzhető, és tagjai nagyszerű hivőknek látszanak, de vallásosságuk csak felszínes.

Bukásuknak nem az az oka, hogy azonnal befogadták az Igét; sem pedig az, hogy örömmel fogadták. Máté, mihelyt meghallotta a Megváltó hívó szavát, azonnal felkelt, és mindent otthagyva követte Őt. Isten szeretné, ha Igéjét befogadnánk, mihelyt szívünkhöz szól; és az a helyes, ha örömmel fogadjuk. "Öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön" (Lk 15 : 7). Öröm van abban a szívben is, amely hisz Krisztusban. De azok, akik a példázat szerint azonnal befogadták az Igét, nem számoltak az árral. Nem fontolták meg, hogy Isten Igéje mit kíván tőlük. Nem mérték fel, hogy mennyiben érinti megszokott életformájukat, és nem rendelték alá magukat mindenben vezetésének.

A gyökerek mélyen befúródnak a talajba, és láthatatlanul táplálják, éltetik a növényt. Ez áll a hivő emberre is, aki hit által a Krisztussal való láthatatlan közösségből táplálkozik. A köves talajjal jelképezett hallgatók azonban Krisztus helyett önmagukra támaszkodnak. Jó cselekedeteikben és jó indítékaikban bíznak. Nem az Úr, sem hatalmának ereje az erősségük, hanem saját igazságuk. Az ilyeneknek "nincs gyökerük", mert nincsenek kapcsolatban Krisztussal.

A forró nyári napsütés, amely erősíti és érleli a szívós gabonaszemet, elpusztít minden növényt, amelynek nincs mélyen a gyökere. Akiknek "nincs gyökerük", azok csak "ideig valók", és "ha nyomorúság vagy háborúság támad az Ige miatt, azonnal megbotránkoznak". Sokan csak azért fogadják el az evangéliumot, hogy megmeneküljenek a szenvedéstől, nem pedig azért, hogy megszabaduljanak a bűntől. Egy ideig örvendenek, mert úgy vélik, hogy a vallás megóvja őket a nehézségektől és próbáktól. Amikor életük felhőtlen, talán állhatatos keresztényeknek látszanak. A kísértések pergőtüzében azonban elbuknak. Gyalázatot nem tudnak elviselni Krisztusért. Ha Isten Igéje rámutat valamilyen dédelgetett bűnükre, vagy önmegtagadást és áldozatot kíván, háborognak. Életük gyökeres megváltoztatása túl sok erőfeszítésbe kerülne. A pillanatnyi nehézségeket nézik, és megfeledkeznek az örök valóságokról. A Jézustól elfordult tanítványokhoz hasonlóan mondják: "Kemény beszéd ez; ki hallgathatja Őt?" (Jn 6:60).

Nagyon sokan csak állítják, hogy Istent szolgálják, de tapasztalatból nem ismerik. Nem azért akarnak Istennek szolgálni, mert a Szentlélek érintette szívüket, hanem csupán hangulatból. Életüket nem hozták összhangba Isten törvényével. Vallják, hogy elfogadták Krisztust Megváltójuknak, de nem hiszik, hogy erőt ad bűneik leküzdésére. Nincs személyes kapcsolatuk az élő Megváltóval. Jellemük öröklött és szerzett hibákról árulkodik.

Más dolog nagy általánosságban helyeselni a Szentlélek munkáját, és más elfogadni, amikor dorgál és megtérésre szólít. Sokan érzik, hogy elidegenedtek Istentől: belátják, hogy saját énjük és bűneik foglyai. Törekszenek ugyan életük megreformálására, de énjüket nem feszítik keresztre. Nem adják át magukat teljesen Krisztusnak, hogy mennyei erőt kérve cselekedjék akaratát. Nem akarnak Isten képmására átformálódni. Általánosságban elismerik fogyatékosságaikat, de nem mondanak le dédelgetett bűneikről. Minden egyes helytelen cselekedettel régi önző természetük kap tápot.

Csak akkor lehet reménységünk, ha magunkra vonatkoztatjuk azt az igazságot, amelyet Krisztus Nikodémusnak mondott: "Szükség néktek újonnan születnetek." "Ha valaki nem születik felülről [Az eredeti szövegben használt szó kettős értelmű: újonnan és felülről], nem láthatja az Isten országát" (Jn 3:7.3).

Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Szívünket, értelmünket, lelkünket és erőnket igényli. Ez az igazi keresztény élet, a szentség feltétele. Ne dédelgessük énünket. Aki önmagának él, az nem hivő keresztény.

Kövessük eljárásunkban a szeretet elvét. Isten kormányzata mennyen és földön a szeretet elvére épül. Határozza meg a keresztény ember jellemét is a szeretet! Csak így lehet állhatatos. Csak így tudja elviselni a próbát és leküzdeni a kísértést.

A szeretet áldozatokban mutatkozik meg. A megváltás terve áldozatra épült - áldozatra, amely olyan széles, mély és magas, hogy nem lehet megmérni. Krisztus mindent odaadott értünk, és akiben Ő lakik, az kész mindent feláldozni Megváltójáért. Az Ő megdicsőítését minden másnál fontosabbnak tartja.

Ha szeretjük Jézust, akkor érte akarunk élni, neki szolgálni és hálával áldozni. A fárasztó munkát is könnyűnek találjuk. Érte kívánunk dolgozni és áldozni. Vele együtt vágyakozunk lelkek megmentésére. Ugyanolyan mélységes szeretettel sóvárogjuk üdvösségüket, mint Ő.

Ez Krisztus vallása. Ha nem ütjük meg ezt a mértéket, magunkat csapjuk be. Sem az elméleti igazság, sem pedig a tanítványság színlelése nem ment meg egyetlen lelket sem. Nem tartozunk Krisztushoz, ha nem vagyunk teljesen az övé. A lágymeleg keresztény nem tudja céljait következetesen megvalósítani, és törekvéseiben állhatatlan. Köves talajjal jelképezett hallgató az, aki megpróbál önmagának is és Krisztusnak is szolgálni. És amikor jön a próba, elbukik.

"Amely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az igét, de a világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az igét, és gyümölcsöt nem terem."

Az evangélium magva sokszor tövisek és kártevő gyomnövények közé hull. Ha nem történik erkölcsi átalakulás az ember szívében, ha régi szokásait, életformáját és bűnös életét nem hagyja el, ha a sátáni tulajdonságokat nem távolítja el lelkéből, azok elfojtják a termést. Megterem a tövis, és elnyomja a búzát.

Isten hatalma csak abban a szívben tud eredményes munkát végezni, amely állandóan jó talajt képez az igazság drága magvai számára. A bűn tövisei minden talajban megteremnek. Nem kell művelni őket. De a jellem szép vonásait gondosan ápolni kell. A tüske és a tövis mindig elő akar bújni. A tisztogatást tehát soha nem szabad abbahagyni. Ha szívünket nem tesszük ki állandóan mennyei hatásoknak, ha a Szentlélek nem csiszolja és nemesíti szüntelenül jellemünket, akkor a régi szokások újra jelentkeznek életünkben. Hiába mondjuk, hogy hisszük az evangéliumot. Ha az evangélium nem szentel meg bennünket, hitvallásunk semmit sem ér. Ha nem győzzük le bűneinket, akkor bűneink győznek le minket. A tövisek, amelyeket levágtunk, de nem téptünk ki gyökerestől, rohamosan nőnek, mígnem elárasztják lelkünket.

Krisztus megnevezte a lélek veszélyeit. Márk feljegyzése szerint a világi gondokat, a gazdagság csalárdságát és egyéb dolgok kívánását említette. Lukács az élet gondjait, gazdagságát és gyönyöreit jegyzi meg. Ezek fojtják el az igét, a fejlődő lelki magot. Ha az ember nem Krisztusból táplálkozik, lelki élete elpusztul.

"A világi gondok." Az emberiségnek nincs egyetlen olyan osztálya sem, amelyet ne kísértenének az evilági gondok. A szegényeket a nehéz munka, a nélkülözés, a nyomortól való rettegés nyugtalanítja és terheli. A gazdagok a veszteségektől félnek, és tele vannak aggodalmaskodással. Krisztus azt mondja, hogy tanuljunk a mező virágaitól. Számos követője azonban nem gondol a virágok tanítására, és nem bízik abban, hogy a Megváltó szüntelenül gondot visel róla. Krisztus nem hordozhatja e bizalmatlanok terhét, mert nem vetik reá. Így az élet gondjai, amelyek miatt vigaszt és segítséget kellene nála keresniük, elválasztják őket tőle.

Sokan, akik gyümölcsözően szolgálhatnák Istent, inkább a vagyonszerzéssel törődnek. Minden energiájukat üzleti vállalkozások kötik le. Ezért a lelki dolgokat elhanyagolják, és elszakadnak Istentől. A Szentírás óv a lustaságtól. "Az igyekezetben ne legyetek restek" (Róm 12:11) - mondja. Szorgalmasan kell dolgoznunk, hogy segíthessük a nélkülözőket. A hivőknek is szükséges dolgozniuk, eladniuk és venniük, de lehet vétkezés nélkül is kereskedni. Sok embert azonban annyira leköt az üzlet, hogy nincs ideje imádkozni, nincs ideje a Bibliát kutatni, nincs ideje Istent keresni és szolgálni. Szívükben néha vágy támad a szentség és a menny után; de nincs idejük, hogy a zajgó világtól elvonulva, Isten Lelke magasztos és parancsoló kijelentéseire figyeljenek. A világ dolgai az első helyre kerülnek, míg az örökkévalóság mellékessé válik. Az Ige magva nem tud termést hozni, mert a lélek a világiasság töviseit táplálja.

Sokan - akik egészen más célokért küzdenek - hasonló hibába esnek. Mások javát keresik. Feladataik sürgősek. Sok a kötelezettségük, és a munka kiszorítja az imát. Nem ápolják az Istennel való közösséget ima és igetanulmányozás útján. Elfelejtik Krisztus szavait: "Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Nem Krisztus útját járják, és életükben, amelyet nem hat át Krisztus hatalma, az önző "én" jellemvonásai mutatkoznak meg. Szolgálatukat az uralomvágy és a megtéretlen szív durva, csúf vonásai rontják meg. Ez a keresztény szolgálat eredménytelenségének egyik fő oka.

"A gazdagság csalárdsága." A gazdagság szeretetének elvakító, megtévesztő hatalma van. A világ kincseiben bővölködők igen gyakran elfelejtik, hogy Isten ad erőt a gazdagság megszerzéséhez. Ezt mondják: "Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nekem e gazdagságot!" (5 Móz 8:17.) A gazdagság Isten iránti hála helyett öndicsőítésre készteti őket. Elfelejtik, hogy Istentől függnek, és hogy kötelességeik vannak embertársaik iránt. A vagyont, az Isten megdicsőítésére és az emberiség felemelésére kapott "talentumot" saját céljaikra használják. Az öncélúan kezelt javak isteni tulajdonságok helyett sátáni vonásokat alakítanak ki az emberben. A tövisek elfojtják az Ige magvát.

"Ez élet gyönyörűségei." Minden olyan időtöltés veszélyes, amely csak az "én"-t szolgálja. Az ember fizikai képességeit gyöngítő, értelmét tompító, lelki érzékenységét csökkentő élvezetek: "testi kívánságok, amelyek a lélek ellen vitézkednek" ( 1 Pt 2 :11 ).

"És egyéb dolgok kívánása." Ezek az Isten országa elé helyezett dolgok. Jóllehet önmagában nem mindegyik bűnös dolog. Mindaz, ami eltereli figyelmünket Istenről, és elvonja szeretetünket Krisztustól, lelkünk ellensége.

Ha az emberi értelem fiatalos, élénk és fejlődőképes, akkor a becsvágy és öncélúság nagy kísértést jelent neki. Ha földies elgondolásai valóra válnak, akkor kedvet kap olyan életpályára, ahol lelkiismerete eltompul, és nem tudja megítélni, mi teszi igazán széppé a jellemet. Ha a körülmények is elősegítik ezt, fejlődése olyan irányt vesz, amelyet Isten Igéje tilt.

Abban az időszakban, amikor a gyermekek egyénisége formálódik, a szülők felelőssége igen nagy. Igyekezzenek a fiatalokat jó hatásoknak kitenni, hogy helyes fogalmat alkothassanak az életről és az igazi boldogságról! Számos szülő azonban elsősorban evilági sikereket akar biztosítani gyermekeinek. Társaikat is e szempont szerint választja meg. Sok szülő nagyvárosban telepszik le, és divatos társaságba vezeti be gyermekeit. Olyan hatásoknak teszi ki őket, amelyek földiességre és hivalkodásra ösztönöznek. Ilyen légkörben értelmük és lelkük elkorcsosul. Szem elől tévesztik az élet magasztos és nemes céljait. Kiváltságukat, hogy Isten gyermekei és az örök élet örökösei lehetnek, felcserélik a világ kínálta előnyökkel.

Számos szülő úgy próbálja elősegíteni gyermekei boldogságát, hogy kielégíti szórakozás utáni vágyukat. Megengedi, hogy szórakozzanak, mulassanak. Arról is gondoskodik, hogy bőven legyen pénzük hivalkodásra és vágyaik kielégítésére. Minél többet szórakoznak, annál inkább vágyakoznak rá. Érdeklődésüket egyre jobban leköti a mulatozás, míg végül ezt tartják az élet legfőbb céljának. Szokásukká lesz a semmittevés, és semmit sem tagadnak meg maguktól. Szinte lehetetlenné válik, hogy valaha is hűséges hivők legyenek.

Még a gyülekezet is - amelynek pedig az igazság oszlopának és bázisának kellene lennie - néha önző élvezetekre bátorítja tagjait. Milyen eszközökhöz folyamodik számos gyülekezet, amikor vallásos céljaihoz pénzre van szüksége? Bazárokat állítanak fel, vacsorákat, jótékony célú kiállításokat rendeznek, sőt még sorsolnak is. Sokszor megszentségtelenítik az istentiszteletre elkülönített helyet eszem-iszommal, adásvétellel és szórakozással. Az ifjúság lelkében pedig alábbhagy az Isten háza és az istentiszteletek iránti tisztelet. Az önmérséklésre késztető korlátok megrendülnek. Az önzés, a hivalkodás és a szenvedélyek tápot kapnak, és egyre jobban elmélyülnek.

Az élvezetek és szórakozások hajszolása a nagyvárosokban összpontosul. Számos szülő csalódik, aki a nagyvárost választja családja otthonául, hogy gyermekei számára előnyösebb helyzetet teremtsen. Túl késő már, amikor súlyos tévedését megbánja. A ma nagyvárosai rohamosan Sodomává és Gomorává válnak. A sok ünnep tétlenségre ösztönöz. Az izgalmas szórakozások - a színház, a lóverseny, a szerencsejátékok, az italozás és dorbézolás - minden szenvedélyt felkorbácsolnak. Az ifjúságot elsodorják a népszerű áramlatok. Akik magáért a szórakozásért keresik a kikapcsolódást, azok kísértések özöne előtt tárnak kaput. Átadják magukat a közös mulatozás és felelőtlen nevetgélés élvezetének. A szórakozni vágyókkal való kapcsolatuk bódító hatással van lelkükre. Egyik tivornyát követi a másik, és már nem vágynak és nem is képesek hasznos életre. Vallásos törekvéseik megfakulnak, lelki életük beszűkül. Lelkük minden nemes képessége, minden láncszem, amely az embert a lelki világhoz kapcsolja, elkorcsosul.

Igaz, hogy egyesek oktalanságukat belátva megtérnek, és Isten megbocsát nekik. De sebet ejtettek saját lelkükön, és a veszély, amelynek kitették magukat, egy életen át elkíséri őket. Ítélőképességük meggyengül, amelynek élességére és érzékenységére pedig nagyon kell vigyázniuk, hogy különbséget tudjanak tenni jó és rossz között. Nem ismerik fel azonnal a Szentlélek eligazító hangját, sem pedig Sátán cselfogásait. A veszélyben, a kísértésekben elesnek, és eltávolodnak Istentől. Szórakozásra szomjas életük végül tönkrejut, és elvesztik az eljövendő életet is.

A gondokat, a gazdagságot, az élvezeteket Sátán mind felhasználja az emberi lélekért folytatott játszmában. A figyelmeztetés így hangzik: "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból" (1 Jn 2:15-16). Aki úgy olvas az emberi szívben, mint nyitott könyvben, így szól: "Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta" (Lk 21:34). Pál apostol a Szentlélek indítására ezt mondja: "Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván, némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal" ( 1 Tim 6:9-10).

Krisztus a magvetőről szóló példázatában azt szemlélteti, hogy a magvetés különböző eredményei a talajon múlnak. A magvető és a mag mindegyik példában ugyanaz. Krisztus e példákkal azt tanítja, hogy ha Isten Igéje nem ér el eredményt szívünkben és életünkben, annak okát magunkban kell keresnünk. Az eredmény nem független akaratunktól. Az igaz, hogy nem tudjuk önmagunkat megváltoztatni, de tudunk dönteni, és tőlünk függ, hogy mivé akarunk válni. Nem kell megmaradnunk útszéli vagy köves talajú, sem pedig tövisekkel körülvett hallgatóknak. Isten Lelke állandóan azon munkálkodik, hogy megtörje azt az elvakító varázst, amely az embert a világ fogságában tartja. Megpróbálja felébreszteni benne a maradandó kincsek utáni vágyat. Az ember azért válik közömbössé, nemtörődömmé Isten szavával szemben, mert ellenáll a Szentléleknek. Az ember maga felelős szíve keménységéért, ami miatt a jó mag nem ver gyökeret; és gonoszsága növekedéséért, amely meggátolja a jó mag kifejlődését.

Szívünk kertjét művelnünk kell. Mélységes bűnbánatnak kell felszántania a talajt. A mérgező, sátáni hajtásokat ki kell irtani. Azt a talajt, amelyet egyszer már belepett a tövis, csak szorgalmas munka árán lehet termővé tenni. Az emberi szív bűnös hajlamait is csak buzgó igyekezettel, Jézus nevében és erejével lehet leküzdeni. Az Úr erre szólít prófétája által: "Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!" (Jer 4:3.) "Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint!" (Hós 10:12.) Ezt a munkát Jézus akarja elvégezni értünk, és arra kér, hogy legyünk ebben munkatársai.

A magvetőnek el kell készítenie a szíveket az evangélium befogadására. Az Igét túl sok prédikációval hirdetjük, és nagyon kevés a szívtől szívig ható munka. Az elveszettekért személyes munkát kell végeznünk. Krisztusi együttérzéssel keressünk meg minden egyes embert, és próbáljuk érdeklődésüket felkelteni az örök élet nagyszerű dolgai iránt! Lehet a szívük olyan, mint a keményre döngölt országút, és látszólag semmi értelme, hogy a Megváltóról beszéljünk nekik. De míg logikával nem tudjuk felrázni őket, és az érvelés képtelen meggyőzni a kőszívet, a személyes szolgálatban megmutatkozó krisztusi szeretet talán meglágyítja, és az igazság magva gyökeret ver.

A magvetőnek is tennie kell tehát valamit azért, hogy a magot ne fojtsák el a tövisek, és ne pusztuljon el a talaj sekély volta miatt. Minden hivőnek keresztény élete indulásakor meg kell ismernie a krisztusi élet alapelveit. Meg kell tanulnia, hogy üdvösségéhez nemcsak Krisztus áldozatára van szükség, hanem arra is, hogy az ő életében is megmutatkozzék Krisztus élete és jellemében Krisztus jelleme. Tanítsunk meg mindenkit arra, hogy terheket kell hordozniuk, és velük született hajlamaikon úrrá kell lenniük! Ismerjék meg a Krisztusért való szolgálat áldott voltát, miközben követik Őt az önmegtagadásban, jó vitézként elviselve a nehézségeket! Tanuljanak meg bízni szeretetében, és tanulják meg reá vetni gondjaikat! Ízleljék meg a lélekmentés örömét! Az elvesztettek iránti szeretetük elfeledteti velük saját énjüket. Az evilági örömök nem vonzzák őket, és az élet terhei miatt nem csüggednek. Az igazság ekéje elvégzi munkáját. Felszántja az ugart. A töviseknek nemcsak a hegyét vágja le, hanem gyökerestől kitépi őket.

A magvető nem mindig csalódik. A jó földbe hullott magról a Megváltó ezt mondta: "ez az, aki hallja és érti az igét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit". "Amelyik... a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel."

A példázatban említett "tiszta és jó szív" nem bűntelen szív, mert az evangélium az elveszetteknek szól. "Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre" (Mk 2:17). A tiszta szív enged a Szentlélek befolyásának. Megvallja bűneit, és érzi, hogy szüksége van Isten irgalmára és szeretetére. Őszintén vágyik az igazság megismerésére, hogy követhesse. A jó szív: hivő szív, amely hisz Isten szavában. Hit nélkül lehetetlen befogadni az Igét, mert "aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik Őt keresik" (Zsid 11:6).

"Ez az, aki hallja és érti az igét." A Krisztus-korabeli farizeusok behunyták szemüket, hogy ne lássanak, és bezárták fülüket, hogy ne halljanak; ezért az igazság nem érinthette szívüket. Szándékos tudatlanságukért és önkéntes vakságukért bűnhődniük kellett. Krisztus arra tanította tanítványait, hogy kitárt szívvel és készséges hittel fogadják tanításait. Áldást ígért nekik, mert elhitték, amit tőle láttak és hallottak.

A jó talajhoz hasonlított hallgató nem úgy fogadja az Igét, "mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (amint valósággal az is)" ( 1 Thess 2 :13). Az őszinte tanítvány a Szentírást Istennek hozzá intézett beszédeként fogadja. Megremeg az Ige szavára, mert az élő valóság számára. Figyelmesen, nyitott szívvel hallgatja. Ilyen hallgatók voltak Kornélius és barátai, akik ezt mondták Péter apostolnak: "Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, amiket Isten néked parancsolt" (Acs 10:33).

Az igazság megismerése nem annyira jó felfogóképességtől, mint inkább a szándék tisztaságától, egyszerű, buzgó, alázatos hittől függ. Isten angyalai közel vannak azokhoz, akik alázatos szívvel mennyei vezetésre vágynak. Isten Lelke kitárja nekik az igazság gazdag tárházát.

A jó talajhoz hasonlított hallgatók, miután hallották az Igét, megtartják. Sátán minden gonosz eszközével sem képes elragadni tőlük.

Nem elég csak hallgatni és olvasni az Igét. Aki áldást akar meríteni az Igéből, annak elmélkednie kell a hallott igazságon. Figyelmesen és imádkozó szívvel kell kutatnia az igazságot, és jól át kell itatódnia a szent kinyilatkoztatások szellemével.

Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán; hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztulására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik.

"És gyümölcsöt teremnek." Akik hallják és megtartják az Igét, azok az engedelmesség gyümölcsét termik. A szívükbe fogadott Ige megmutatkozik jó cselekedeteikben. Hatása látható lesz a krisztusi jellemben és életben. Krisztus ezt mondta önmagáról: "Hogy teljesítsem a Te akaratodat: ezt kedvelem, én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van." "Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét" (Zsolt 40:9; Jn 5:30). A Szentírás ezt tanítja: "Aki azt mondja, hogy Őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt" (1 Jn 2:6).

Isten Igéje gyakran összeütközik az ember öröklött és melengetett jellemvonásaival és szokásaival. A jó talajjal jelképezett hallgató azonban, hallva az Igét, elfogadja minden feltételét és kívánalmát. Minden szokását, tettét és egész életét Isten Igéjéhez igazítja. A véges, tévedő ember parancsai semmivé válnak előtte a végtelen Isten Igéje mellett. Teljes szívével és minden erejével igyekszik az örök életre. Veszteségek, üldözés vagy akár a halál árán is követi az igazságot.

És gyümölcsöt terem "béketűréssel". A nehézségtől és próbáktól senki sem mentes, aki elfogadja Isten Igéjét. Az igaz keresztény azonban nem nyugtalankodik, amikor megpróbáltatás éri; nem veszti el bizalmát, és nem csügged el. Jóllehet nem tudjuk hogyan alakulnak ügyeink, és nem énjük Isten intézkedéseinek célját, de ne dobjuk el bizodalmunkat! Gondoljunk az Úr jótéteményeire, gondunkat vessük reá, és várjuk türelemmel szabadítását!

Lelki életünk erősödik a küzdelemben. A helyesen viselt próbák szilárd jellemet és lelki értékeket alakítanak ki bennünk. A hit, szelídség és szeretet tökéletes gyümölcse sokszor viharfelhők és sötétség közepette érik a legjobban.

"A szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap" (Jak 5:7). A keresztény is türelemmel várja, hogy Isten Igéje gyümölcsöt teremjen életében. Amikor könyörgünk a Lélek ajándékaiért, Isten sokszor úgy válaszol imánkra, hogy e gyümölcsök megéréséhez alkalmas körülmények közé helyez. Mi pedig, nem értve szándékát, csodálkozunk és kétségbeesünk. A kegyelmi ajándékok azonban csak úgy fejlődhetnek ki, ha követik a növekedés és gyümölcstermés menetét. A mi feladatunk elfogadni Isten szavát, és szilárdan ragaszkodni hozzá, teljesen alávetve magunkat irányításának, és akkor szándéka valóra válik bennünk.

"Ha valaki szeret engem - mondta Krisztus -, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk" (Jn 14: 23). Amikor élő kapcsolatba lépünk a legnagyobb erőforrással, egy magasabb intelligencia, a tökéletes akarat foglyai leszünk. Erről a fogságról - Krisztus fogságáról - tanúskodik hitéletünk. Nem éljük többé megszokott, önző életünket, hanem Krisztus él bennünk. Jellemét tükrözi jellemünk. A Szentlélek gyümölcseit teremjük - "némely harmincannyit, némely hatvanannyit, némely százannyit".