A rabbiknak nem tetszett, hogy "a vámszedők és a bűnösök" Jézus köré gyűlnek. "Ez bűnösöket fogad magához - mondták -, és velük együtt eszik."

E váddal arra céloztak, hogy Krisztus szereti a bűnösök, a becstelenek társaságát, és nem törődik gonoszságukkal. A rabbik csalódtak Jézusban. Ő, aki olyan emelkedettséget mutat, miért nem velük barátkozik, és miért nem követi az ő tanítási módszerüket? Miért jár-kel olyan szerényen, és miért dolgozik mindenféle ember között? Ha igazi próféta volna - mondták a rabbik -, egyetértene velünk, és olyan részvétlenül kezelné a vámszedőket és bűnösöket, ahogy megérdemlik. A társadalom lelki őreit bosszantotta, hogy Jézus, akivel állandóan vitatkoztak, de akinek tiszta élete ámulatba ejtette és elmarasztalta őket, szemmel láthatóan rokonszenvez a társadalom kivetettjeivel. A rabbik művelt, csiszolt és kiváltképp vallásos embereknek tartották magukat. Krisztus példája azonban leleplezte önzésüket.

Az is bosszantotta őket, hogy azok az emberek, akik semmibe veszik a rabbikat, és nem járnak a zsinagógába, Jézus köré gyűlnek, és elragadtatással figyelnek szavaira. Az írástudók és farizeusok Jézus jelenlétének tisztaságában elmarasztalva érezték magukat. Hogyan lehetséges, hogy a vámszedők és bűnösök vonzódnak Jézushoz?

Az írástudók és farizeusok nem tudták, hogy a magyarázat éppen vádaskodó, gúnyos szavaikban rejlik: "Ez bűnösöket fogad magához." Azok az emberek, akik Jézushoz jöttek, közelében úgy érezték, hogy még számukra is van menekvés a bűn csapdájából. A farizeusok csak megvetették és elítélték őket. Krisztus pedig Istennek az atyai háztól elidegenedett, de az Atya által el nem felejtett gyermekeit üdvözölte bennük. Nyomorult és bűnös voltuk miatt még inkább szánta őket. Minél távolabb tévedtek tőle, annál mélységesebben vágyakozott megmentésükre, és annál nagyobb áldozatot volt hajlandó szabadulásukért hozni.

Izráel tanítói mindezt megtanulhatták volna a szent tekercsekből, amelyek őrzésével és magyarázásával büszkélkedtek. Vajon nem írta-e a halálos bűnbe esett Dávid: "Tévelygek, mint valami elveszett juh: keresd meg a Te szolgádat" (Zsolt 119:176)? Nem tett-e Mikeás tanúságot Istennek a bűnösök iránti szeretetéről, amikor ezt mondta: "Kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban" (Mik 7:18).

Krisztus ezúttal nem a Szentírás szavaira emlékeztette hallgatóit, hanem saját tapasztalataikra. A Jordántól keletre szélesen elterülő fennsíkok gazdag legelőt nyújtottak a nyájnak. Sok elveszett juh kóborolt a szakadékokban és az erdő borította dombokon. A pásztornak kellett megkeresnie és visszavinnie őket a nyájhoz. Jézus társaságában voltak pásztorok és nyájtulajdonosok is. Mindnyájuknak érthető és érdekes volt Krisztus példázata: "Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?"

Azok, akiket ti semmibe vesztek - mondta Jézus -, Isten tulajdonai. Övéi a teremtés és a megváltás jogán. Értéket lát bennük. Miként a pásztor, Isten is szereti juhait, és nem tud nyugodni, amíg egy is hiányzik. Isten szeret minden tévelygőt; mérhetetlenül jobban, mint a pásztor a juhát. Az emberek kétségbe vonhatják Isten szeretetét. Hátat fordíthatnak neki. Választhatnak más gazdát. Akkor is Isten tulajdonai. Ő újra magához akarja vonni őket. Így szól: "Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után, amely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek és borúnak napján" (Ez 34:12).

A példázatban a pásztor kimegy, hogy megkeressen egyetlen juhot, egyet, amely a legkisebb mennyiség. Ha csak egyetlen elveszett lélek lett volna, Krisztus meghalt volna azért az egyért is.

A nyájtól elkószált juh a leggyámoltalanabb teremtmény. A pásztornak kell megkeresnie, különben nem talál vissza a nyájhoz. Ez arra a lélekre is érvényes, aki eltávolodott Istentől. Olyan gyámoltalan, mint az elveszett juh. Ha a szerető Isten nem siet segítségére, nem talál vissza hozzá.

A pásztor, aki észreveszi, hogy hiányzik egy juha, nem nézi közönnyel biztonságban levő nyáját, és nem mondja: van kilencvenkilenc juhom. Túl fárasztó lenne kimenni és keresni az eltévedtet. Jöjjön vissza magától! Én pedig kinyitom az akol ajtaját, és beengedem. Nem így tesz. Mihelyt a juh eltéved, a pásztor szívét elfogja a bánat és az aggodalom. Újra meg újra megszámolja nyáját. Amikor meggyőződik arról, hogy egy juh elveszett, nincs nyugalma többé. Az akolban hagyja a kilencvenkilencet, és elmegy, hogy megkeresse az eltévedtet. Minél sötétebb és viharosabb az éjszaka, minél veszélyesebb az út, a pásztor annál jobban aggódik, és annál nagyobb igyekezettel keres. Mindent megtesz, hogy megtalálja az elveszett juhot.

Hogy fellélegzik, amikor a távolból meghallja az erőtlen sírást! A hangot követve megmássza a legmeredekebb csúcsot is, elmegy saját életét kockáztatva egészen a szakadék széléig. Így keres, és az egyre halkuló sírásból tudja, hogy juha haldoklik. Igyekezetét végül siker koronázza. Megtalálja az elveszettet. Nem korholja, hogy olyan sok bajt okozott. Nem is hajtja ostorral. Még csak vezetni sem próbálja. Örömében vállára emeli a reszkető teremtést. Ha megsérült, karjába veszi és magához szorítja, hogy saját szívének melegével tartsa életben. Hálás szívvel viszi vissza a nyájhoz. Fáradtsága nem volt hiábavaló.

Istennek hála, a pásztor nem szomorúan, üres kézzel ballag haza. A példázat nem kudarcról, hanem diadalról, megtalálásról és örömről beszél. Krisztus e példázattal kezeskedik arról, hogy nyájának egyetlen eltévedt juhát sem felejti el, és nem hagyja magára. Mindenkit kiszabadít a romlottság verméből és a bűn hálójából, aki engedi, hogy megmentse.

Csüggedt lélek, bátorodj! Akkor is, ha gonoszul cselekedtél. Ne gondold, hogy Isten talán megbocsátja vétkeidet, és talán közel enged magához. Isten megtette az első lépést. Amikor még lázadtál ellene, keresésedre indult. A melegszívű pásztor otthagyta a kilencvenkilencet és kiment a pusztába, hogy megkeresse az elveszettet. A sérült, megsebzett, pusztuló lelket szeretettel karjába zárta, és örömmel vitte a biztonságos akolba.

A zsidók azt tanították, hogy a bűnösnek először meg kell bánnia bűneit, mielőtt Isten szeretetével felé fordulna. Véleményük szerint bűnbánattal érdemeket lehet szerezni Istennél. Ebből kiindulva a farizeusok döbbenten és haraggal kiáltották: "Ez bűnösöket fogad magához!" Azt képzelték, hogy Jézus csak a bűnbánókat engedheti közel magához. Krisztus azonban azt tanítja az elveszett juhról szóló példázatban, hogy üdvösségünk nem azon múlik, hogy mi keressük Istent, hanem azon, hogy Ő keres minket. "Nincs, aki megértse, nincs aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak" (Róm 3: 11-12). Nem azért térünk meg, hogy Isten szeressen minket, hanem Isten kinyilatkoztatta irántunk való szeretetét azért, hogy megtérjünk.

Amikor az eltévedt juh végre hazajut, a pásztor öröménekben fejezi ki háláját. Összehívja barátait és szomszédait. Ezt mondja nekik: "Örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala." Amikor tehát a juhok nagy Pásztora megtalál egy tévelygőt, a menny és a föld hálaadásban és öröménekben egyesül.

"Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre." Ti, farizeusok - mondta Krisztus -, akik a menny kedvenceinek tartjátok magatokat, és azt képzelitek, hogy saját igazságotok miatt biztonságban vagytok, tudjátok meg, hogy ha nincs szükségetek megtérésre, akkor Isten nem hozzátok küldött! Azért jöttem, hogy megmentsem a maguk szegénységét és bűnösségét érző lelkeket. A menny angyalait érdekli az elveszettek sorsa. Ti pedig megvetitek őket. Akadékoskodtok és gúnyolódtok, amikor közülük valaki hozzám szegődik. Tudjátok meg, hogy az angyalok örülnek nekik, és győzelmi éneküktől visszhangzik a menny!

A rabbik azt tanították, hogy örvendezés van a mennyben, ha a bűnös elpusztul. Jézus pedig azt tanította, hogy a pusztítás munkája Istentől idegen, és hogy az egész menny örül, amikor Isten visszaállítja saját képmását teremtményeiben.

Ha a bűn útján messzire elkalandozó ember vissza akar térni Istenhez, bírálgató és bizalmatlan emberekkel találkozik. Kétségbe vonják megtérése őszinteségét és állhatatosságát. Ezek nem Isten munkáját végzik, hanem Sátánét, az atyafiak vádolójáét. Sátán a bírálattal el akarja csüggeszteni az embert. Azt szeretné, ha még távolabb kerülne Istentől; ha elvesztené reménységét. A megtérő bűnös gondoljon arra, hogy a menny örül, ha az elveszett visszatér! Nyugodjon meg Isten szeretetében, és ne csüggedjen el, amikor a farizeusok gúnyolják és gyanúsítgatják!

A rabbik értették, hogy Krisztus a vámszedőkre és bűnösökre vonatkoztatja példázatát. A példázatnak azonban tágabb értelme is van. Az elveszett juhval Krisztus nemcsak egyes bűnösöket ábrázol, hanem az Istentől elszakadt, bűntől megrontott egyetlen világot is. E világ csak egy atom abban a roppant mindenségben, amelyet Isten kormányoz. Mégis ez a kis bukott világ - az egyetlen elveszett juh - drágább szemében, mint a kilencvenkilenc, amely nem tévelygett el a nyájtól. Krisztus, a menny szeretett Parancsnoka lehajolt a magasságból, félretette Atyjánál élvezett dicsőségét, hogy megmentse az egyetlen elveszett világot. Ezért hagyta el a magasságot, a bűntelen világokat, a kilencvenkilencet, akik szerették, és eljött erre a földre, ahol "megsebesíttetett bűneinkért", és "megrontatott a mi vétkeinkért" (Ésa 5 3:5). Isten odaáldozta önmagát Fiában azért az örömért, amelyet az elveszett juh megtalálása nyújt.

"Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy az Isten fiainak neveztetünk!" Krisztus mondta: "Amiképpen Te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra", hogy betöltsék "ami híja van a Krisztus szenvedéseinek... az Ő testéért, ami az egyház" (1 Jn 3:1; Jn 17:18; Kol 1:24). Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy mentse az elveszetteket az Ő nevében. Izraelben elhanyagolták ezt a munkát. Azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat, vajon nem ugyanezt teszik?

Hány tévelygőt kerestél meg és hoztál vissza a nyájhoz, Kedves Olvasó? Tudod-e, hogy Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk miatt Te elkerülsz? Talán éppen akkor van a legnagyobb szükségük részvétedre, amikor elfordulsz tőlük. Minden istentiszteleten vannak nyugalomra és békességre vágyó lelkek. Talán látszólag felszínesek, de nem érzéketlenek a Szentlélek befolyása iránt. Közülük sokan megnyerhetők Krisztusnak.

Az elveszett juh, ha nem hozzák vissza a nyájhoz, addig kószál, míg el nem pusztul. Sokan elvesznek, mert nincs kéz, amely mentésre nyúlna utánuk. Lehet, hogy e tévelygők látszólag nehezen kezelhetők, meggondolatlanok, de ha olyan lehetőségeik lennének, mint másoknak, talán nemesebb lélekről és hasznosabb képességekről árulkodnának. Az angyalok szánakoznak a tévelygőkön, és sírnak, mialatt az emberi szem szárazon marad, és az emberi szív nem szánakozik.

Oh, milyen szükségük lenne a megkísértett tévelygő lelkeknek szívet érintő, mélységes megértésre! Bárcsak többet merítenénk Krisztusból, és kevesebbet, sokkal kevesebbet a saját énünkből!

A farizeusok megértették a példázatból Krisztus dorgálását. Krisztus ahelyett, hogy munkájáról mondott bírálatukat elfogadta volna, megrótta őket, amiért mellőzték a vámszedőket és a bűnösöket. Ezt nem nyíltan tette, nehogy a farizeusok elzárkózzanak tőle. Példázatával elébük tárta azt a munkát, amelyet Isten elvárt tőlük, de nem végeztek el. Ha Izrael vezetői igazi pásztorok lettek volna, akkor a pásztor munkáját végezték volna: krisztusi irgalmat és szeretetet árasztva, eggyé váltak volna vele a szolgálatban. Mivel nem ezt tették, bebizonyosodott, hogy kegyességük csupán üres formaság. Sokan elutasították Krisztus dorgálását, de egyeseket meggyőztek szavai. Ezeket Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek érintette, és a tanítványokkal együtt végezték azt a munkát, amelyet az elveszett juhról szóló példázat bemutat.

Az elveszett juh példázata után Krisztus egy másik példázatot is mondott: "Ha valamely asszonynak tíz drachmája van, és egy drachmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?"

Keleten a szegények háza rendszerint csak egy szobából állt, és ez is sokszor ablaktalan, sötét helyiség volt, amelyet csak ritkán söpörtek ki. A földre hullott pénzdarabot csakhamar belepte a por és a szemét. Megkereséséhez még nappal is gyertyát kellett gyújtani, és a házat alaposan kisöpörni.

Az asszony hozománya többnyire néhány pénzdarabból állt, amelyet legdrágább kincsként gondosan őrzött, hogy örökségül hagyhassa lányainak. Súlyos csapásnak tartották, ha egy ilyen pénzdarab elveszett, és nagy volt az öröm, amikor megtalálták. Ebben az örömben szívesen osztoztak a szomszédban lakó asszonyok is.

"Ha megtalálja - mondta Krisztus -, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek énvelem, mert megtaláltam a drachmát, melyet elvesztettem vala! Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén."

E példázat, mint az előző is, olyan dolog elvesztéséről beszél, amely gondos kereséssel meglelhető, és megtalálása nagy örömet szerez. A két példázat két különböző osztályt ábrázol. Az elveszett juh tudja, hogy eltévedt. Elhagyta a pásztort és a nyájat, de megmenteni nem tudja magát. Az elveszett juh azokat ábrázolja, akik érzik, hogy elszakadtak Istentől, és tele vannak kétségekkel, szégyenérzettel, kísértésekkel. Az elveszett pénzdarab azokat ábrázolja, akik bűneik miatt vesztek el, de nincsenek tisztában helyzetükkel. Elhidegültek Istentől, de nem vették észre. Lelkük veszélybe került, de erről mit sem tudnak. Nem is nyugtalanítja őket. Krisztus azt tanítja ebben a példázatban, hogy Isten azokat is szánakozva szereti, akik közönyösek parancsolataival szemben. Őket is meg kell keresnünk, hogy visszatalálhassanak Istenhez.

A juh elkóborolt a nyájtól, és elveszett a pusztában vagy a hegyekben. A pénzdarab a házban veszett el. Közel volt, mégis csak szorgalmas keresés árán lehetett megtalálni.

E példázat tanítása a családnak szól. A család tagjai sokszor nagyon felelőtlenek egymás lelki életével szemben. Lehet, hogy egyikük elhidegült Istentől, de nem nagyon aggasztja őket, hogy valaki elvész Isten reájuk bízott ajándékai közül.

A pénzdarab, ha a porban és szemétben hever, akkor is ezüst. Gazdája keresi, mert értékes. Hasonlóképpen minden lélek, bármilyen mélyre vitte a bűn, Isten szemében drága. Mint ahogy a pénzdarabon rajta van az uralkodó képe és neve, a teremtéskor az ember is magán viselte Isten képmását és jellemét. És bár a bűn hatására Isten képmása megkopott és elhomályosult, nyomai megmaradtak minden lélekben. Isten meg akarja tisztítani az ember lelkét, hogy újra Isten képmását - az igazságot és szentséget - tükrözze.

A példázatbeli asszony szorgalmasan keresi elveszett pénzét. Gyertyát gyújt, és kisöpri a házat. Mindent elmozdít, ami a keresésben akadályozná. Csak egy darab veszett el, mégis addig keres, mígnem megtalálja. Ha a család egy tagja Isten számára elveszett, mindent el kell követnünk, hogy megtaláljuk. A család többi tagja tartson figyelmes, gondos önvizsgálatot! Vizsgálják meg életformájukat! Nézzék meg, hogy nincs-e valami hiba eljárásaikban, amellyel családjuk eltévelyedett tagját még makacsabbá teszik!

A szülők ne nyugodjanak, ha egyetlen olyan gyermekük is van, aki nincs tudatában bűnös állapotának. Gyújtsák meg a gyertyát! Kutassák Isten Igéjét, és fényénél gondosan vizsgáljanak meg mindent családjukban, hogy meglássák, miért tévelygett el gyermekük! A szülők vizsgálják meg saját szívüket! Tanulmányozzák szokásaikat és életformájukat! A gyermek az Úr öröksége, és számot kell adnunk arról, miként kezeltük Isten tulajdonát.

Apák és anyák szeretnének távoli misszióterületen dolgozni. Sokan szorgoskodnak, keresztényi szolgálatokat tesznek családjukon kívül, miközben saját gyermekeik mit sem tudnak a Megváltó szeretetéről. Sok szülő a lelkészre vagy a szombatiskolai tanítóra bízza gyermekei megmentését, és ezzel elhanyagolja azt, amiért Isten őt teszi felelőssé. A gyermek kereszténnyé nevelése a szülők legszentebb szolgálata. Ez a munka türelmes fáradozást, élethossziglan tartó szorgalmas, kitartó erőfeszítést igényel. E megbízatásunk elhanyagolásával hűtlen sáfároknak bizonyulunk. Ilyen hanyagságra Isten nem fogad el semmilyen mentséget.

Azért ne essenek kétségbe azok, akiket a hanyagság bűne terhel. Az asszony addig kereste pénzét, mígnem megtalálta. A szülők hasonlóképpen munkálkodjanak - szeretettel, hittel és imával - családjukért, amíg boldogan el nem mondhatják: "Ímhol vagyok én és a fiak, kiket adott nékem az Úr" (Ésa 8:18).

Ez igazi belmisszió munka, amely éppoly hasznos annak, aki végzi, mint akiért végzik. Családunk iránti odaadó érdeklődésünkkel alkalmassá válunk az Úr nagy családja tagjaiért való szolgálatra, akikkel, ha hívek maradunk Krisztushoz, együtt leszünk az örökkévalóságon át. Lelki testvéreink iránt tanúsítsunk éppoly érdeklődést, mint családunk tagjai iránt.

Isten azt akarja, hogy ezen az úton alkalmassá váljunk még több embert felölelő szolgálatra. Ahogy együttérzésünk egyre több embert érint, és szeretetünk elmélyül, mindenütt találunk magunknak munkát. Isten nagy emberi családja felöleli az egész világot, és nem szabad figyelmen kívül hagynunk egyik tagját sem.

Mindenütt elveszett pénzdarabok várnak arra, hogy megkeressük őket. Vajon keressük-e? Nap mint nap találkozunk a vallással szemben közömbös emberekkel. Beszélgetünk velük, elmegyünk hozzájuk, de tanúsítunk-e érdeklődést üdvösségük iránt? Bemutatjuk-e nekik Krisztust mint bűnbocsátó Megváltót? Krisztus szeretetétől átforrósodott szívvel beszélünk-e nekik erről a szeretetről? Hogyha nem, miként fogunk találkozni velük, mint örökre elveszettekkel, Isten trónja előtt?

Ki mérheti fel egyetlen lélek értékét? Akarod tudni, mennyit ér? Gondold végig a Gecsemáné kerti jelenetet: Krisztus gyötrelmét, amikor nagy vércseppeket verejtékezett! Nézd a keresztre feszített Megváltót! Halld meg kétségbeesett kiáltását: "Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?" (Mk 15:34). Nézd megsebzett fejét, átszegzett oldalát, összeroncsolt lábát! Ne feledd, hogy Krisztus mindent kockára tett! Maga a menny is veszélybe került. A keresztnél, amelyen Krisztus egyetlen bűnösért is feláldozta volna életét, felmérheted egyetlen lélek értékét.

Ha közösséged van Krisztussal, az Ő mértékével mérsz minden embert, és olyan mélységesen szereted őket, mint Krisztus téged. Akkor nem elűzöd, hanem megnyered; nem támadod, hanem vonzod azokat, akikért Krisztus meghalt. Soha senkit nem lehetett volna visszavezetni Istenhez, ha Krisztus nem fáradozott volna személyesen értük. Ez a személyes munka a lélekmentés titka: ha nem nézed nyugodtan, közömbösen a "haldoklók"-at, és minél bűnösebbek, minél nyomorultabbak, annál nagyobb buzgósággal és szeretettel igyekszel menteni őket; ha meglátod, mire van szükségük a szenvedőknek, az Isten ellen vétkezőknek, a bűn terhe alatt roskadóknak; ha megesik rajtuk a szíved, és segítő kezed feléjük nyújtod; ha hited és szereteted karján viszed őket Krisztushoz; ha vigyázol rájuk, és bátorságot öntsz beléjük; ha megértéseddel és bizalmaddal véded őket az eleséstől.

Ebben a munkában a menny angyalai készek együttműködni velünk. A menny minden segítséget megad azoknak, akik keresik és mentik az elveszetteket. Angyalok segítenek a legfelszínesebb és a legmegátalkodottabb ember megközelítésében, és az egész menny örül, amikor egy is visszatalál Istenhez. A szeráfok és a kérubok megpengetik arany hárfájukat, énekben dicsőítve Istent és a Bárányt, mert szereti az embert és irgalmas hozzá.