Krisztus a második eljövetelét közvetlenül megelőző időszakról és a követőire váró veszélyekről is beszélt. Különösen erre az időre vonatkoztatva mondta el példázatát "arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni".
"Volt egy bíró abban a városban - mondta -, aki Istent nem félt és embert nem becsült. Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen. Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jóllehet Istent nem félek, és embert nem becsülök; mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem. Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró! Hát az Isten nem áll-é bosszút az Ő választottaiért, kik Őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar."
Az itt bemutatott bíró nem törődött az igazsággal, és nem szánta a szenvedőt. Újra meg újra elutasította az özvegyasszonyt, aki egyre csak zaklatta a maga ügyével. Az asszony minduntalan visszament hozzá, de a bíró megvetette, és a törvényszékről elkergette. Tudta, hogy az özvegyasszonynak igaza van. Segíthetett volna rajta mindjárt, de nem akart. Meg akarta mutatni hatalmát. Örömére szolgált, hogy az asszony hiába kér, esedezik, könyörög. Az asszony azonban nem fáradt bele a küzdelembe, és nem adta fel a harcot. Addig könyörgött, amíg a bíró - közömbössége és szívtelensége ellenére - foglalkozni kezdett ügyével. "Jóllehet Istent nem félek, és embert nem becsülök - mondta -, mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem." Hogy megőrizze jó hírnevét, és hogy részrehajló, egyoldalú ítélkezése ne kerüljön a nyilvánosság elé, elégtételt szerzett az állhatatos asszonynak.
"Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró! Hát az Isten nem állé bosszút az Ő választottaiért, kik Őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar." Krisztus itt éles határt von Isten és az igazságtalan bíró között. A bíró puszta önzésből engedett az özvegyasszony kérésének, hogy megszabaduljon zaklatásától. Nem érzett iránta semmi szánalmat. Nem érdekelte az asszony nyomorúsága. Mennyire másként bánik Isten a hozzá fordulókkal! Könyörülete végtelen. Meghallgatja a szűkölködők és lesújtottak kérését.
Az asszonynak, aki igazságszolgáltatásért a bíróhoz fordult, a férje meghalt. Szegényen, pénz és barátok nélkül nem tudta helyreállítani rombadőlt életét. A bűn miatt az ember elszakadt Istentől, és egyedül nem találja meg az üdvösség útját. De Krisztus által az Atya közelébe juthat. Krisztusnak drágák választottai. Ők azok, akiket a sötétségből csodálatos világosságára hívott ki, hogy dicsőítsék Őt és fényhordozóként világítsanak a sötét világban. Az igazságtalan bírót nem érdekelte különösképpen a szabadulásáért okvetetlenkedő özvegyasszony. De hogy megszabaduljon szánalomra méltó könyörgésétől, meghallgatta kérését, és megszabadította ellenségétől. Isten azonban végtelenül szereti gyermekeit. Isten legdrágább kincse a földön: gyülekezete.
"Mert az Úrnak része az Ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége. Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét." "Mert így szól a Seregeknek Ura: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, akik fosztogatnak titeket, mert aki titeket bánt, az Ő szeme fényét bántja" (5 Móz 32:9.10; Zak 2:8).
Az özvegyasszony "állj bosszút értem az én ellenségemen" imája Isten gyermekeinek imáját jelképezi. Nagy ellenségünk: a Sátán. Ő "a mi atyánkfiainak vádlója", aki vádolja őket Isten előtt éjjel és nappal (Jel 12:10). Sátán állandóan azon munkálkodik, hogy Isten népét hamis színben tüntesse fel, megvádolja, félrevezesse és elpusztítsa. Krisztus ebben a példázatban arra tanítja tanítványait, hogy imádkozzanak a Sátánnak és eszközeinek a hatalmától való szabadulásért.
Zakariás próféciája elénk tárja, hogy Sátán miként vádaskodik, és Krisztus hogyan utasítja el népe ellenségét. Így szól a próféta: "Megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? Jósua pedig szennyes ruhában vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt" (Zak. 3:1-3).
A próféta egy törvényszéki tárgyalást vetít elénk. A vádlott: Isten népe. Jósua, a főpap áldást kér nagy bajban levő népére. Eközben Sátán, az ellenség Jósua jobbján állva, vádolja Isten gyermekeit, és a lehető legreménytelenebbnek mutatja be ügyüket. Az Úr elé tárja bűneiket, fogyatékosságaikat. Megmutatja hibáikat és mulasztásaikat. Azt reméli: Krisztus olyan bűnösnek látja őket, hogy nem nyújt nekik segítséget nagy ínségükben. Jósua - mint Isten népének képviselője - szennyes ruhákban, elítéltként áll ott. Porba sújtja népe bűneinek tudata. Sátán olyan bűntudatot ébreszt benne, hogy szinte semmi reménye sincs már. De Sátán ostromgyűrűjében is esdekel.
Sátán már a mennyben is vádaskodott. Az ember bukása óta ezt csinálja a földön is. A föld történelme vége felé pedig hatványozottan vádaskodik. Látja, hogy kevés az ideje, ezért még buzgóbban végzi csaló és romboló munkáját. Dühösen nézi azt a népet, amely ha gyenge és bűnös is, tiszteli Jahve törvényét. Sátán nem akarja, hogy engedelmeskedjenek Istennek. Örömét leli gyarlóságaikban, és minden egyes léleknek csapdát állít, hogy tőrbe csalja, és elszakítsa Istentől. Vádat és kifogást emel Isten ellen, és mindazok ellen, akik igyekszenek Isten akaratát irgalommal és szeretettel, részvéttel és megbocsátással teljesíteni a földön.
Sátán gyűlölete újra meg újra fellángol, amikor Isten megmutatja hatalmát népe érdekében. Amikor Isten értük cselekszik, Sátán angyalaival együtt újult erővel igyekszik Isten népét megrontani. Mindenkire féltékeny, aki igénybe veszi Krisztus erejét. Az embereket bűnre csábítja. Ha terve sikerül, a felelősséget rájuk hárítja. Rámutat szennyes ruhájukra, fogyatékos jellemükre, gyengeségükre, meggondolatlanságukra, hálátlanságukra és megszenteletlen szívükre, amellyel szégyent hoztak Megváltójukra. Mindezt azért hangoztatja, hogy megindokolja, miért van joga elpusztításukhoz. Helyzetük reménytelenségével, szennyük lemoshatatlanságával próbálja megrémíteni őket. Azt reméli, hogy ezzel kiöli hitüket, és kísértéseinek engedve, hűtlenek lesznek Istenhez.
Isten népe nem tud válaszolni Sátán vádjaira. Ha önmagukra néznek, már-már kétségbeesnek. De mennyei Védőjükhöz fordulnak. Megváltójuk érdemeire hivatkoznak. Isten igaz, és meg tudja igazítani azt, "aki a Jézus hitéből való" (Róm 3 : 26). Az Úr gyermekei bizalommal kiáltanak hozzá, hogy fojtsa el Sátán ajkán a vádaskodást, és hiúsítsa meg cselfogásait. "Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!" (Új prot. ford.) A kereszt hatalmas bizonyítéka elhallgattatja az arcátlan vádolót.
"Mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg téged az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?" Amikor Sátán becsmérli Isten népét, és el akarja pusztítani, Krisztus közbelép. Vétkezett ugyan, de Krisztus magára veszi vétkeit, és kiragadja őt üszkösen is a tűzből. Jézus ember voltával az emberhez láncolódik, isteni lénye pedig a végtelen Istennel köti össze. A pusztuló lélek megragadhatja segítségét. Krisztus megdorgálja az ellenséget.
"Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt. És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! Aztán mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt." Majd a seregek Urának hatalmával az angyal ünnepélyesen megígérte Jósuának, Isten népe képviselőjének: "Ha az én utaimban jársz, és ha parancsolataimat megtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked, ez itt állók között" (Zak 3 : 3-7), az Isten trónját körülvevő angyalok között.
Krisztus nem fordul el népétől, gondviselésének tárgyától hibái ellenére sem. Van hatalma arra, hogy megváltoztassa öltözetüket. Leveszi szennyes ruháikat, bűnbánó, hivő gyermekeire helyezi igazságának palástját. A mennyei könyvekben nevük mellé ezt írja: megbocsátottam. A mennyei lények előtt övéinek vallja őket. Lelepleződik, hogy Sátán vádoló és csaló. Isten igazságot szolgáltat választottainak.
A "szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben" ima nemcsak Sátánra vonatkozik, hanem eszközeire is, akik Sátán befolyására hamis színben tüntetik fel, kísértik és pusztítják Isten népét. Azok, akik elhatározták, hogy engedelmeskednek Isten parancsolatainak, azok érezni fogják, hogy olyan ellenségeik vannak, akiket a mélységből irányítanak. Ezek támadták Krisztust lépésről lépésre. Hogy milyen kitartóan és eltökélten, azt ember soha nem tudja meg. Krisztus tanítványainak is - akárcsak annak idején Mesterüknek állandóan sarkukban jár a kísértő.
A Szentírás leírja, hogy milyen állapotok lesznek a világban közvetlen Krisztus második eljövetele előtt. Jakab apostol így rajzolja meg a világ kapzsiságát és zsarnokságát: "Nosza immár ti gazdagok, ... kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szíveteket legeltettétek, mint áldozás napján. Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek" (Jak 5:1-6). Ez korunk képe. Az elnyomás és zsarolás minden változatával az emberek óriási vagyont halmoznak fel, mialatt az éhező emberiség kiáltása felszáll Istenhez.
"Eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be. És a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz" (Ésa 59:14-15).Ez Krisztus földi életében beteljesedett. Krisztus hűségesen teljesítette Isten parancsolatait. Félretette az emberi hagyományokat és követelményeket, amelyeket az emberek dicsőítettek, és a parancsolatok helyére tettek. Ezért gyűlölték és üldözték Krisztust. A történelem megismétlődik. Az emberi törvényeket és hagyományokat Isten törvénye fölé emelik, és az Isten parancsolataihoz hűségeseket pedig becsmérlik és üldözik. Krisztust, mert hű volt Istenhez, szombatrontással és istenkáromlással vádolták. Azt mondták róla, hogy démon szállta meg, és Belzebubnak nevezték. Követőit hasonlóképpen vádolják, és hamis színben tüntetik fel. Sátán így akarja bűnbe sodorni őket, hogy Istent meggyalázzák.
A példázatbeli bíró jellemének bemutatásával, aki Istent nem félt, és embert nem becsült, Krisztus megmutatta korának ítélkezési módját, amelynek nemsokára szemlélői lehettek tanítványai Jézus kihallgatásakor. Az Úr szeremé, ha népe meglátná, milyen kevéssé lehet földi uralkodókban és bírákban bízni a megpróbáltatás idején. Isten választott népét sokszor idézik hivatalos személyek elé, akik nem Isten Igéjének útmutatására és tanácsaira, hanem saját megszenteletlen és fegyelmezetlen indítékaikra hallgatnak.
A hamis bíróról szóló példázatban Krisztus feltárta tennivalónkat: "Az Isten nem állé bosszút az Ő választottaiért?" Krisztus, a mi példaképünk semmit sem tett a maga védelmére vagy megszabadítására. Ügyét Istenre bízta. Követői se vádaskodjanak, ne ítélgessenek, és ne alkalmazzanak erőszakot szabadulásuk érdekében!
Ne veszítsük el békességünket akkor sem, ha nem tudjuk próbáink miértjét! Bármilyen igazságtalanul bánnak velünk, ne gerjedjünk haragra! A bosszúálló lelkülettel önmagunknak ártunk, Istenbe vetett bizalmunkat elveszítjük, és a Szentlelket megszomorítjuk. Mellettünk egy tanú áll - egy mennyei követ -, aki zászlót bont ellenségünk előtt, és az Igazság Napjának fényes sugaraival zár körül minket. Sátán ezen nem hatolhat át. E szent fénypajzsot nem tudja áttörni.
Ne áltassuk magunkat azzal, hogy miközben a világ gonoszsága nő, mi elkerülhetjük a nehézségeket! De éppen ezek a nehézségek űznek bennünket a magasságos Isten fogadótermébe. Attól kérhetünk tanácsot, akinek bölcsessége végtelen.
Az Úr így szól: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején" (Zsolt 50:15). Arra szólít, hogy mondjuk el neki problémáinkat, és azt, hogy szükségünk van segítségére. Arra szólít, hogy legyünk mindig készek az imádkozásra. Amikor nehézség támad, küldjük fel hozzá őszinte, buzgó könyörgésünket! Kitartó imádkozásunkkal arról teszünk bizonyságot, hogy szilárdan bízunk Istenben. Hiányérzetünk buzgó imádkozásra késztet, és könyörgésünk megindítja Istent.
Sokszor azok, akiket hitükért gyaláznak vagy üldöznek, azt gondolják, hogy Isten elhagyta őket. Az emberek szemében kisebbségnek látszanak. Ellenségeik látszólag diadalmaskodnak rajtuk, de mindezek ellenére se alkudjanak meg a lelkiismeretükkel. Jézus, aki szenvedett értük, aki fájdalmaikat és szenvedéseiket viselte, nem hagyja el őket.
Isten gyermekei nem maradnak magukra. Isten nem hagyja őket védtelenül. Imájukra a Mindenható cselekszik. Ima által "országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték, megoltották a tűznek erejét". Amikor a hit mártírjairól hallunk, tudjuk, mit jelent, hogy "megszalasztották az idegenek táborát" (Zsid 11: 33-34).
Isten semmilyen helyzetben nem hagyja magára azt, aki szolgálatára szenteli életét. Bárhova sodródunk, van egy Vezetőnk, aki eligazít; bármi a problémánk, biztos Tanácsadónk van; bármi fáj is, bárkit gyászolunk, bármilyen magányosak vagyunk, van egy Barátunk, aki velünk érez. Ha tudatlanságunk tévútra visz, Krisztus nem hagy magunkra. Világosan és érthetően mondja: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet" (Jn 14: 6). "Megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, akinek nincs segítője" (Zsolt 72:12).
Az Úr kijelenti, hogy azok dicsőítik meg, akik közelednek hozzá, és hűséggel szolgálják. "Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik" (Ésa 26: 3). A Mindenható kinyújtja kezét, hogy előrevigyen minket, egyre előbbre. Lépjetek tovább - mondja az Úr -, én segítek. Nevemet dicsőíti meg, ha kértek. És kapni fogtok. A kudarcotokat lesők előtt megdicsőülök. Látni fogják, hogy szavam dicsőségesen beteljesül. "Amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek" (Mt 21:22).
A lesújtottak, akikhez az emberek igazságtalanok, kiáltsanak az Úrhoz! Forduljanak el azoktól, akiknek olyan a szívük, mint az acél, és tárják fel kéréseiket Alkotójuknak! Ő nem küld el senkit, aki töredelmes szívvel jön hozzá. Egyetlen őszinte ima sem vész el. A mennyei kórus himnuszán át Isten meghallja a leggyengébbek jaját is. Ha csendes kamránkban kiöntjük szívünket, vagy az úton járva felfohászkodunk, szavunk eljut a világegyetem Urához. Lehet, hogy emberi fül nem hallja imánkat, de nem vész bele a némaságba, és az élet zaja sem nyomja el. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Az utca lármáján és a tömegek kavargásán át eljut a menny trónusához. Istenhez szólunk, és Ő hallja imánkat.
Te, aki érzed méltatlanságodat, ne félj ügyedet Isten elé vinni! Amikor az Atya feláldozta Krisztusban önmagát a világ bűneiért, minden lélek ügyét magára vállalta. "Aki az Ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8 : 32). Isten teljesíti bátorításunkra és erősítésünkre adott ígéretét.
Krisztus legforróbb vágya, hogy örökségét megszabadítsa Sátán hatalmától. Mielőtt azonban külsőleg megszabadulhatnánk tőle, belső életünknek kell szabaddá válnia. Az Úr azért enged meg próbákat, hogy megtisztuljunk a földiességtől, önzéstől, jellemünk durva, Krisztustól idegen vonásaitól. Isten hagyja, hogy a szenvedés áradata elborítsa lelkünket, hogy megismerjük Őt, és Jézus Krisztust, akit elküldött; hogy szívünk mélyéből vágyakozzunk megtisztulni minden szennytől, és a próbából tisztábban, szentebben és boldogabban kerüljünk ki. Sokszor önzéstől elsötétült lélekkel lépünk be a megpróbáltatások kohójába. De ha türelmesen viseljük a súlyos próbát, Isten jellemét tükrözve kerülünk ki belőle. Amikor Isten elérte célját a szenvedés által, "felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet" (Zsolt 37 : 6).
Attól nem kell félnünk, hogy az Úr figyelmen kívül hagyja népe imáját. Az a veszély azonban fennáll, hogy a kísértésekben és próbákban elcsüggedve felhagyunk az imádkozással.
A Megváltó mennyei szánalommal fordult a kananeus asszony felé. Szíve megindult az asszony fájdalmán. Szerette volna azonnal megnyugtatni, és imáját meghallgatni. De valamire meg akarta tanítványait tanítani. Egy darabig úgy tűnt, hogy az asszony meggyötört szívének jaja nem is érinti. Amikor azonban hitéről bizonyságot tett, Krisztus megdicsérte, és a kért drága áldással küldte el. A tanítványok soha nem felejtették el ezt a leckét, és a Szentírás megörökítette, hogy megmutassa, mit eredményez a kitartó ima.
Krisztus tette az asszonyt olyan állhatatossá, hogy nem lehetett visszautasítani. Krisztus adott a könyörgő özvegynek is bátorságot és határozottságot a bíróval szemben. Századokkal előbb a Jabbok partján vívott titokzatos küzdelemben Krisztus éppilyen állhatatos hitet ébresztett Jákóbban. Azt a bizalmat, amelyet Ő adott, meg is jutalmazta.
A mennyei templomban lakó Krisztus igazságosan ítél. Jobban gyönyörködik népében, amely a bűn világában a kísértések ellen küzd, mint az angyalokban, akik trónja körül vannak.
A mennyei lények a legnagyobb érdeklődést tanúsítják e porszemnyi világ iránt, mert Krisztus végtelen árat fizetett lakói életéért. A világ Megváltója a mennyei lények szolgálata útján összekapcsolja a földet a mennyel, mert az Úr megváltottai itt vannak. A mennyei lények ma is éppúgy látogatják a földet, mint Ábrahám és Mózes idején. Nagyvárosaink forgatagában, a főutakat és vásártereket elárasztó tömegben, ahol az emberek reggeltől estig úgy viselkednek, mintha az élet csak üzlet, játék és szórakozás volna, és ahol olyan kevesen gondolnak a láthatatlan valóságokra, ott is jelen vannak a menny őrei és szentei. Láthatatlan lények figyelik az emberek minden szavát és tettét. Minden üzleti tárgyalásnak, minden istentiszteletnek több résztvevője van, mint amennyit szemünkkel látunk. A mennyei lények néha félrehúzzák a láthatatlan világot eltakaró függönyt, hogy figyelmünket a rohanó, nyüzsgő életről tetteink és szavaink láthatatlan tanúira irányítsák.
Jobban meg kell értenünk az angyalok küldetését. El kellene gondolkoznunk azon, hogy minden munkánkat mennyei lények együttműködése és gondviselése segíti. Hatalmas lények, a világosság láthatatlan seregei kísérik a szelídet és alázatost, aki hiszi és igényli Isten ígéreteit. Kérubok, szeráfok és hatalmas erejű angyalok - tízezerszer tízezeren és ezerszer ezeren - állnak Isten jobbján. Mindezek "szolgáló lelkek ... elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget" (Zsid 1:14).
Ezek az angyalkövetek pontosan feljegyzik az emberek szavait és cselekedeteit. A mennyei könyvek számon tartják az Isten népével szemben elkövetett kegyetlenséget és igazságtalanságot, a gonosz hatalmaktól elviselt szenvedést.
"Az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik Őhozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk? Mondom néktek, hogy bosszút áll értük hamar."
"Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljő és nem késik" (Zsid 10: 35-37). "Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estvéli esőt kap. Legyetek ti is béketűrők, és erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van" (Jk 5:7-8).
Istennek csodálatos türelme van. Az igazságszolgáltatás sokáig vár, és ez alatt az irgalom védi a bűnöst. "Igazság és jogosság az ő székének erőssége" (Zsolt 97 : 2). "Hosszútűrő az Úr", de "nagyhatalmú" is, "és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő" (Náh 1:3).
A világ vakmerően áthágja Isten törvényét. Mivel Isten régóta tűr, lábbal tiporják tekintélyét. Egymást kegyetlenkedésre, Isten öröksége elnyomására biztatják. Így szólnak: "Mit tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?" (Zsolt 73:11). Van azonban egy határ, amelyet nem léphetnek át, és már közel vannak a határhoz. Már most is majdnem túllépték Isten türelmének határvonalát, kegyelmének és irgalmának határát. Az Úr közbelép, hogy megvédje méltóságát, megszabadítsa népét, és visszaszorítsa a gonoszság áradatát.
Az emberek Noé korában semmibe vették Isten törvényét, és szinte már egyáltalán nem gondoltak a Teremtőre. Gonoszságuk olyan méreteket öltött, hogy az Úr elárasztotta a földet vízzel, és elsöpörte gonosz lakóit.
Az Úr minden korban megismertette munkamódszerét az emberekkel. A válság idején kinyilatkoztatta önmagát, és közbelépett, hogy meghiúsítsa Sátán terveit. Sokszor megengedett válságot nemzetek, családok és egyének életében, hogy tapasztalják gondviselését. Megmutatta, hogy van Isten Izraelben, aki fenntartja törvényét és megvédi népét.
Most, amikor túlsúlyban van a gonoszság, tudhatjuk, hogy közel van a végső válság. Amikor az emberek majdnem egyetemesen szembehelyezkednek Isten törvényével, amikor népét elnyomják és bántalmazzák,
az Úr Isten nemsokára így szól: "Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag! Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!" (Ésa 26:20-21). Emberek, akik magukat kereszténynek mondják - mivel nem tudják Isten népe lelkiismeretét befolyásolni -, megkárosítják és sanyargatják a szegényt, megrabolják az özvegyet és árvát, szabad folyást engednek sátáni gyűlöletüknek. Mindez Isten ítélőszéke elé kerül. "Az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot" (Jak 2:13). Nemsokára odaállnak a föld Bírája elé, hogy számot adjanak azért a fájdalomért, amelyet Isten népének testileg és lelkileg okoztak. Most még örömüket lelhetik a hamis vádakban, kigúnyolhatják azokat, akikre Isten feladatokat bízott, hivő gyermekeit börtönbe, megláncolt rabok közé, száműzetésbe vagy halálra juttathatják, de minden szenvedésért, minden könnyért felelniük kell. Isten kettős büntetést mér rájuk bűneikért. Babilonról, a hitehagyó egyház szimbólumáról ezt mondja ítélete végrehajtóinak: "Bűnei az égig hatottak és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. Fizessetek úgy néki, amint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki az ő cselekedetei szerint; amely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki" (Jel 18: 5-6).
Indiából, Afrikából, Kínából, a tenger szigeteiről és az úgynevezett keresztény országok elnyomott milliói közül az emberi jajkiáltás felszáll Istenhez. Ez a kiáltás nem marad sokáig megválaszolatlanul. Isten meg fogja tisztítani a földet az erkölcsi romlottságtól; nem vízözönnel, mint Noé korában, hanem tűzözönnel, amelyet az ember nem tud eloltani.
"Nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mind ez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben" (Dán 12:1).
Padlásszobákból és viskókból; börtönökből és vesztőhelyekről; hegyekről és pusztaságokból; barlangokból és tengerparti üregekből fogja Krisztus magához gyűjteni gyermekeit. A földön szűkölködtek, bánkódtak, gyötrődtek. Milliók tértek megbélyegezve a sírba, mert nem engedtek Sátán csalásainak. Földi törvényszékek Isten gyermekeire a leggonoszabb bűnözőknek kijáró büntetést szabták. De közel van már az a nap, amikor Isten lesz a "bíró" (Zsolt 50 : 6), és a földi ítéleteket visszájukra fordítja. "Népe gyalázatát eltávolítja." Fehér ruhát kapnak. És "hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak" (Ésa 25 :8; Jel 6:11; Ésa 62:12).
Bármilyen keresztet hordtak, bármit vesztettek, bárhogyan üldözték őket, még ha földi életükkel kellett is fizetniük, Isten bőségesen kárpótolja gyermekeit. "Látják az Ő orcáját; és az Ő neve homlokukon lesz" (Jel 22:4).