Krisztus példázataiban ugyanaz az elv látható, mint ami földi küldetésében megmutatkozott. Magára vette természetünket, és közöttünk élt, hogy megismerhessük isteni jellemét és életét. Az Istenség az emberben tárulkozott fel, a láthatatlan dicsőség látható emberi alakban jelent meg. Az ember megismerkedhetett az ismeretlennel azáltal, amit már ismert. A mennyei dolgok földiek útján tárultak fel. Isten emberi alakban nyilatkoztatta ki önmagát. Így volt ez Krisztus tanításaiban is: az ismeretlent ismert jelenségekkel, a mennyei igazságokat az élet jól ismert dolgaival szemléltette.

Ezt mondja a Szentírás: "Mindezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, . . hogy beteljék, amit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának" (Mt 13:34-35). Krisztus közérthető dolgok által vezette el hallgatóit a lelkiekhez. Az írott Ige igazságait összekapcsolta a természet dolgaival és hallgatói élményeivel. Így vezetnek el Krisztus példázatai a természet világából a lélek birodalmába. Ezek az igazság láncszemei, amelyek egybefűzik az embert Istennel és a földet a mennyel.

A természetből merített tanításaival Krisztus saját keze alkotásairól beszélt, amelyek tőle kapták tulajdonságaikat és képességeiket. Eredeti tökéletességében minden teremtett dolog Isten gondolatát fejezte ki. Ádámnak és Évának édeni otthonukban az egész természet Istenről beszélt, és telve volt mennyei tanítással. Szemükkel érzékelték a bölcsességet, szívükkel pedig felfogták, mert Istennel társalogtak teremtett művei által. Mihelyt azonban a szent pár áthágta a magasságos Isten törvényét, az Isten színétől sugárzó fény eltávozott a földről. A bűn megrontotta és beszennyezte a földet, de a föld megátkozott állapotában is sok szépséget őriz. Isten szemléltető oktatásai nem olvashatatlanok. Ha megértjük őket, akkor a természet Teremtőjéről tanúskodnak.

Krisztus korában ezeket a tanításokat szem elől tévesztették. Az ember már-már fel sem ismerte Istent műveiben. Bűnössége miatt lepel borult a teremtett világra, amely ahelyett, hogy Istent nyilatkoztatta volna ki, Istent elrejtő korláttá vált. Az emberek a "teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett". A pogányok "okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívük megsötétedett" (Róm 1:25.21). Izrael is emberi tanításokat tett Isten tanításai helyére. Nemcsak a természet dolgait, hanem az áldozati szolgálatot és magát a Szentírást is - amelyeket Isten önmaga kinyilatkoztatására adott - annyira eltorzították, hogy Isten elrejtésének eszközeivé váltak.

Krisztus el akarta távolítani mindazt, ami elhomályosította az igazságot. Eljött, hogy félrehúzza azt a leplet, amit a bűn terített a természetre, és hogy láthatóvá tegye azt a lelki fényt, amelyet a teremtett dolgoknak kellett sugározniuk. Szavai a természet és a Biblia igazságait új megvilágításba helyezték, és új kinyilatkoztatássá tették.

Jézus a gyermekek kezébe adta a gyönyörű liliomot. Miközben e kicsinyek és nagyobbak az Atya fényében sugárzó fiatalos arcát nézték, ezt a tanítást kapták: "Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek (a maguk természetes szépségében és egyszerűségében): nem munkálkodnak és nem fonnak; de mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy". Ezt követte e drága ígéret és e fontos tanítás: "Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?"

Krisztusnak a hegyi beszédben elmondott szavai nemcsak az ifjúsághoz szóltak, hanem a nagy tömeghez is, amelyben aggódó, kétségekkel teli, csalódástól és bánattól megsebzett férfiak és nők szorongtak. Jézus így folytatta: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van." Majd a sokaság felé tárva karját, így szólt: "Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Mt 6:28-33).

Így magyarázta Krisztus azt az üzenetet, amelyet Ő maga bízott a liliomokra és a mező füvére. Szeretné, ha ezt leolvasnánk minden liliomról és minden fűszálról. Szavai telve vannak biztatással, és megerősítik Istenbe vetett bizalmunkat.

Az igazság - Krisztus igazsága - olyan átfogó és olyan sokrétű, hogy a természet minden mozzanatát felhasználta szemléltetésére. A napról napra látható jelenségeket összekapcsolta valamilyen lelki igazsággal, és így az egész természet a Mester példázatainak foglalata.

Szolgálatának korábbi szakaszában Krisztus oly egyszerűen és világosan beszélt hallgatóihoz, hogy valamennyien megérthették volna azokat az igazságokat, amelyek bölccsé tehetnek az üdvösségre. Sok szívben azonban nem vert gyökeret az igazság. Sátán hamar kikapta onnan. "Azért szólok velük példázatokban - mondta Jézus -, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek ... Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták" (Mt 13:13-15).

Jézus érdeklődést akart ébreszteni. Fel akarta rázni a közönyöseket, és szívükbe vésni az igazságot. A példabeszéd népszerű tanítási mód volt. Nemcsak a zsidók értékelték és figyelték, hanem más népek is. Jézus ennél hatásosabb tanítási módszert nem is alkalmazhatott volna. Hogyha hallgatói meg akarták volna ismerni a mennyei dolgokat, akkor megérthették volna szavait, mert mindig kész volt arra, hogy megmagyarázza őket az őszinte érdeklődőknek.

Krisztus olyan igazságokat tárt fel, amelyek elfogadására az emberek nem voltak felkészülve. Sőt még megértésükre sem. Ezért tanította őket példázatokban. Tanításai, amelyeket összekapcsolt az életből, a gyakorlatból és a természetből vett képekkel, lekötötte figyelmüket, és érintette szívüket. Később, ha ránéztek azokra a dolgokra, amelyekkel tanításait szemléltette, visszaemlékeztek a mennyei Tanító szavaira. Akik megnyitották szívüket a Szentlélek munkája előtt, azok egyre jobban megértették, hogy mit jelentenek a Megváltó tanításai. Homályos kérdések megvilágosodtak, és nehezen érthető dolgok nyilvánvalóvá lettek.

Jézus minden szívhez utat keresett. A sokféle példázattal nemcsak különböző oldalról mutatta be az igazságot, hanem különböző életfelfogású hallgatóira is hatást gyakorolt. A mindennapi életüket körülvevő képekkel felkeltette érdeklődésüket. Hallgatói közül senkit sem mellőzött, és senkit sem felejtett ki. A legegyszerűbb, a legbűnösebb is meghallotta tanításaiban azt a hangot, amely együttérzéssel és szeretettel szólt hozzá.

Jézusnak más oka is volt arra, hogy példázatokban tanítson. A köré gyűlt tömegben voltak papok és rabbik; írástudók és vének; Heródes-pártiak és főemberek; világot szeretők, fanatikusok, becsvágyók; akik mindennél jobban szerettek volna vádat találni ellene. Kémeik nap mint nap nyomában jártak, hogy olyat hallhassanak tőle, aminek alapján elítéltethetik és örökre elnémíthatják azt, aki szinte az egész világot magához vonzotta. A Megváltó ismerte az emberek jellemét, és úgy tolmácsolta az igazságot, hogy semmi okot ne szolgáltasson arra, hogy ügyét a Szanhedrin elé vigyék. Példázatokban feddte meg a magas állásúak képmutatását és gonosz cselekedeteit. Szimbólumokba öltöztetve olyan éles igazságokat tárt fel, amelyeket nyit dorgálásként nem hallgattak volna meg, szolgálatának pedig gyorsan véget vetettek volna. Miközben kitért a kémkedők elől, az igazságot olyan világossá tette, hogy a tévelygés lelepleződött, és a becsületesek okultak tanításából. A teremtett dolgokból vett példákkal világossá tette Isten bölcsességét és végtelen kegyelmét. A természet dolgai és az élet tapasztalatai által Istenről tanította az embert. "Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az Ő alkotásaiból megértetvén megláttatik" (Róm 1:20).

A Megváltó példázatai megmutatják, hogy mi is a "magasabb műveltség". Krisztus feltárhatta volna az emberek előtt a tudomány legmélységesebb igazságait. Elárulhatott volna olyan titkokat, amelyek megértéséhez hosszú századokon át tartó kutatásra és kemény munkára volt szükség. Az emberi gondolkozást az idők végéig foglalkoztató és felfedezésekre ösztönző tudományos ötleteket is adhatott volna. Krisztus azonban nem ezt tette. Nem mondott semmit azért, hogy az emberi kíváncsiságot kielégítse, sem pedig azért, hogy a világi nagyság felé kaput nyitva, eleget tegyen a becsvágynak. Az emberek értelmét minden tanításában a Végtelen Értelemmel kapcsolta össze. Nem bíztatta őket az Istenről, Igéiéről és műveiről kialakított emberi elméletek tanulmányozására. Inkább arra tanította őket, hogy szemléljék a műveiben, Igéjében és gondviselésében megmutatkozó Istent.

Krisztus nem elvont elméletekkel foglalkozott, hanem olyanokkal, amelyek nélkülözhetetlenek a jellem fejlődéséhez, és fogékonyabbá teszik az embert Isten megismerésére, alkalmasabbá a jó cselekedetekre. Az életmódot és az örökkévalóságot érintő igazságokról beszélt az embereknek.

Izrael nevelését Krisztus irányította. Az Úr parancsolatairól és rendelkezéseiről ezt mondta: "Gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra" (5 Móz 6:7-9). Jézus arról is tanított, hogyan kell ezt a parancsot teljesíteni, és miként lehet Isten országának törvényeit és alapelveit úgy bemutatni, hogy megmutatkozzék szépségük és értékes voltuk. Amikor az Úr a maga különleges képviselőjévé nevelte Izraelt, a hegyek és völgyek között adott nekik otthont. Családi életükben és vallásos szolgálatukban állandó kapcsolatba kerültek a természettel és Isten Igéjével. Krisztus a tó partján, a hegyoldalon, mezőkön és ligetekben tanította tanítványait, ahol láthatták a természetet, amellyel tanításait szemléltette. Miközben Krisztustól tanultak, vele együtt munkálkodva hasznosították ismereteiket.

A Teremtővel művei által kell megismerkednünk. A természet könyve nagy tankönyv, amelyből - valamint a Szentírásból - tanítva kell másokat Isten jellemével megismertetnünk, és az elveszett juhokat Isten nyájához visszavezetnünk. Isten műveinek tanulmányozása közben a Szentlélek meggyőzi értelmünket. Ez a meggyőződés nem logikus érvelés nyomán támad. Akit azonban lelki tompultság, vakság és süketség nem tett alkalmatlanná Isten felismerésére, megismerésére és hangjának meghallására, az felfogja az írott Ige mélységes igazságait, és magasztos lelki tanításai belevésődnek szívébe.

Krisztusnak a természetből vett tanításait egyszerű és világos voltuk teszi végtelenül értékessé. Mindenkinek szüksége van arra a tanításra, amely ebből a forrásból fakad. A természet szépsége az embert a bűntől és a világ vonzóköréből a tisztasághoz, a békességhez és Istenhez vezeti. A tudásra szomjazók figyelmét nagyon sokszor emberi bölcseletek és látszattudományok kötik le. Szoros kapcsolatba kell hozni őket a természettel. Tanulják meg, hogy a teremtés és a kereszténység Istene egy és ugyanaz! Láttassuk meg velük a természet világa és a lelki dolgok közötti összhangot! Mindazt, amit szemük lát és kezük érint, állítsuk a jellemképzés szolgálatába! Így értelmi képességeik fejlődnek, jellemük tökéletesedik, és egész életük nemesebb lesz.

Krisztusnak pontosan az a célja a példázatokkal, mint a szombattal. Isten emléket emelt teremtői hatalmának, és azt az embernek adta, hogy meglássa Őt keze munkáiban. A szombat arra tanít, hogy a Teremtő dicsőségét teremtett műveiben szemléljük. Jézus ugyanezt akarja. Ezért merítette mélységes tanításait a természet szépségéből. Tanulmányozzuk a természetbe írt tanításokat a szent nyugalomnapon jobban, mint bármely más napon! Tanulmányozzuk a Megváltó példázatait ott, ahol elmondta őket: a mezőn, a berekben, a szabad ég alatt, a pázsiton és a virágok között. Amikor kimegyünk a természetbe, Krisztus valóságossá teszi jelenlétét számunkra, és figyelmünket a maga békességére és szeretetére irányítja.

Krisztus nemcsak a nyugalomnappal kapcsolta össze tanításait, hanem a verejtékes hétköznapokkal is. Bölcsességre tanítja a szántóvetőt. A szántásból és vetésből, a talajművelésből és aratásból vett példákkal arról a munkáról tanít, amelyet kegyelme végez az emberi szívben. Isten azt akarja, hogy megértsük igazságának tanulságait a hasznos munka minden ágában és az élet minden területén. Ha így teszünk, akkor a mindennapi küszködés nem köti le figyelmünket annyira, hogy elfelejtsük Istent, hanem állandóan emlékeztet Teremtőnkre és Megváltónkra. Istenfogalmunk aranyfonálként húzódik végig minden családi gondunkon és elfoglaltságunkon. A természet újra ragyogtatja előttünk Isten dicsőségét. A mennyei igazságoknak mindig újabb leckéit tanuljuk meg, és átalakulunk Isten tisztaságot sugárzó képmására. Így leszünk "az Úr tanítványai", és amire elhívott minket, abban maradunk meg "az Isten előtt" (Ésa 54:13; 1 Kor 7:24).