„Láttam, hogy a keresztény szülőknek mindig határozottan egyeknek kell lenniük a gyermekeik irányítására vonatkozó elvekben. Ezen a téren egyes szülők hibáznak, nincsenek egységben. Néha az apa, de gyakrabban az anya vétkes ebben. Az elnéző anya kényeztet és túl sokat enged meg gyermekeinek...

A gyermekekkel szembeni hibákat olykor elrejtik az apa elől. Az anya ruházati cikkek vásárlását vagy egyéb kényeztetést enged meg azzal a hallgatólagos megállapodással, hogy az apának nem szabad megtudnia, mert helytelenítené...

Ezzel csalásra tanítja gyermekeit hatékony módon. Ha az apa meglátja a hibákat, kifogásokat hoznak föl előtte és csak részben mondják meg az igazságot neki. Az anya nem egyenes... A gyermekek tudnak a szülők közötti egység hiányáról s ez rossz hatással lesz rájuk. Fiatalon kezdenek csalni, eltitkolni, más megvilágításban mondani el a dolgokat, nemcsak apjuknak, hanem anyjuknak is.

A kiszínezés szokássá válik, és kikerekített hazugságokat mondanak, anélkül, hogy lelkiismeretük komolyan elítélné vagy megdorgálná őket... E gyermekek egyetlen reménye, akár hitvalló keresztények, akár nem, ha igazán megtérnek. Egész jellemüknek meg kell változnia. Meggondolatlan anyák, tudjátok-e, hogy gyermekeitek egész vallásos életére kihat az, ahogyan fiatal korukban tanítjátok őket?...Bátorítsátok őket az igazmondásra és becsületességre. Soha ne adjatok alkalmat rá, hogy kétségbe vonhassák őszinteségeteket és pontos igazmondásotokat.” (Bt. I. köt. 150–151. l.)