A szorgalmas, lelkiismeretes munka mint Isten ránk bízott művének a gondozása és fejlesztése, még az Édenből származó isteni rendelkezés és a Tízparancsolatba foglalt erkölcsi törvény.

„Vette az Úr Isten az embert és helyezte őt az éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.” (I. Móz. 2:15)

„Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat.” (II. Móz. 20:9, a IV. parancsolat egyik része)

Jézus nevelőapja ácsmester volt, és Jézus mintegy 30 esztendős koráig az otthon kötelékében élt. Neveltetésében és példaadásában tehát része volt a fizikai munkában való részvételnek is.

„Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának, és az ő testvérét Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak?” (Mt. 13:55)

„Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, mikor tanítani kezdett...” (Lk. 3:23)

Jézus további szolgálata a lélekmentés munkájában szintén állandó, odaadó, lelkiismeretes tevékenység volt. Úgy beszélt Atyjáról is, önmagáról is, mint aki szüntelenül munkálkodik:

„Jézus pedig felelt nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn. 5:17)

Pál apostol neveltetésének is része volt a fizikai alkotó munka elsajátítása, a legmagasabb szellemi kiképzés mellett is. Élete egy adott későbbi szakaszában készséggel kereste meg kenyerét sátorkészítő mesterségének gyakorlásával, ill. biztosított ezzel anyagi alapot missziótevékenységéhez is.

„Ezek után Pál Athénből eltávozva ment Korinthusba. És mikor egy Akvilla nevű, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére, Priscillára, hozzájuk csatlakozott. És mivelhogy azonféle míves volt, náluk maradt és dolgozott. Mesterségükre nézve ugyanis sátorcsinálók voltak.” (Ap.csel. 18:1–3)

„Ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk közületek terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek.” (II. Thessz. 3:8–9)

Rendkívül fontos a szíves szolgálat és segítőkészség kialakítása a gyermekekben, ami részben a munka szeretetével és örömének felfedezésével van összefüggésben. Ezt a tulajdonságot kereste Ábrahám szolgája abban a leányban, akit Isten jelölt feleségül ura fiának:

„Legyen azért, hogy amely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom, hogy azt rendelted a te szolgádnak, Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.” (I. Móz. 24:14)

Jézus így tárta tanítványai elé a szolgálat törvényét és példáját: „...aki a legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki fő, olyan, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, aki az asztalnál ül, vagy aki szolgál? Nemde, aki az asztalnál ül? De én olyan vagyok köztetek, mint aki szolgál.” (Lk. 22:26–27)

„Minél inkább áthatja otthonunkat a szolgálat szelleme, annál inkább kifejlődik ez a szellem a gyermekek lelkében is.” (Élet Krisztussal)

A Példabeszédek könyve megkapó szemléletességgel szól a tétlenség átkáról, súlyos lelki és egyéb következményeiről és biztat a szorgalmas, örömteljes munkára:

„Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útjait és légy bölcs!... Ó te rest, meddig fekszel? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kézösszefonás, hogy pihenjek. Így jön el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú.” (Péld. 6:6, 9–11)

Az újszövetségi, apostoli tanítás is határozott útbaigazítást ad:

„Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” (II. Thessz. 3:10)

„Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek.” (I. Thessz. 4:11)

Az egyik legszebb ige a Szentírásban a munkavégzés helyes lelkületéről:

„Valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek.” (Kol. 3:23)

Ebben a szellemben neveljük gyermekeinket. A fizikai munka gyakorlása az egészség és testi fejlődés nélkülözhetetlen fontos eszköze. A kétkezi munkában való ügyesség, gondosság és gyorsaság elsajátítása az egészséges szellemi és jellembeli fejlődés pótolhatatlan eszköze:

„Ahogyan Isten a földet életre hívta a káoszból a maga szépségében, úgy mi is rendet és szépséget tudunk életre hívni a dolgok összekuszáltságából. Bár a gonosz által minden megromlott, mégis örömünk telik a jól végzett munkában, amely hasonló az Ő öröméhez, amikor végig tekintett művén a föld teremtése után és „mindent igen jónak” talált. (I. Móz. 1:31)

A fizikai munkára való nevelés sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint amennyiben eddig részesítettük... Azok a foglalkozások, amelyeket a szabad levegőn, testünk minden izmának igénybevételével folytatunk, a legalkalmasabbak a szellemi munkából való kikapcsolódásra...

A csupán könyvekből származó műveltség felületes gondolkodásra vezet. A gyakorlati munka pontos megfigyelést igényel és megköveteli az önálló gondolkodást. Helyesen megoldva a problémákat, fejleszti a gyakorlati bölcsességet, amit egyszerű szóval természetes észjárásnak szoktunk nevezni. Fejleszti azt a képességet, hogy terveket tudjunk lefektetni és kidolgozni, megnöveli a bátorságot és kitartást, megköveteli a figyelmet és a helyes magatartást.

A fizikai munkát... általában hanyagul, meggondolatlanul és kifogásolható módon végzik. Rendszerint kénytelenségből és nem saját választásból teljesítik. A munkás nem szívvel dolgozik és ennek következményeképpen sem az önmaga előtti, sem a mások előtti megbecsülést nem tudja magának kivívni. A fizikai munkára való nevelésnek az a célja, hogy ezt a helytelen dolgot megszüntessük. Ne csak a helyes munkamódszereket sajátíttassátok el, hanem ezt az igyekezetet is fel kell bennük keltenünk, hogy mindenben tökéletesítsék magukat. Legyen céljuk, hogy munkájukat annyira tökéletesítsék, amennyire csak az emberi értelem és emberi kéz erre képes.

Az ilyen nevelés az ifjúságot a munka uraivá és nem rabszolgáivá fogja tenni... Azok, akik a legegyszerűbb munkában is tudományt látnak, fel fogják fedezni annak a nemes és szép oldalát, örömet fognak találni pontos és hűséges elvégzésében.” (Nevelés, „Munkára nevelés” c. fej. 217, 219–220, 222. l.)

„Minden egyes kereszténynek kötelessége, hogy rendre, alaposságra és gyorsaságra szokjék. Nincs mentség a lassú kontárkodásra bárminemű munkánál. Ha valaki állandóan dolgozik, de soha el nem készül, akkor szív és lélek nélkül dolgozik. Aki lassú és veszteséggel dolgozik, hibája tudatára kell hogy ébredjen, hogy megváltozzék.

Gondolkodjék azon, hogy miként használhatja fel az időt, a jobb eredmény érdekében. Rendszerrel és körültekintéssel sokan öt óra alatt kétannyit végeznek, mint mások. Sokan szüntelenül roskadoznak a házi munkák terhe alatt, nem mintha annyi dolguk volna, hanem mert nem osztják be idejüket helyesen. Sok halogatással kis munkából is nagyot csinálnak. Azonban akik akarják, legyőzhetik késedelmeskedő természetüket. Tűzzenek határozott célt maguk elé munkájukban. Határozzák meg, hogy bizonyos feladat elvégzéséhez mennyi idő szükséges és azután a megadott időn belül végezzék el. Feszítsék meg akaraterejüket, s akkor a kezek fürgébben fognak mozogni.” (Krisztus példázatai, „Példázat a tálentomról”, „Az idő” c. fej. 249–250. l.)

„Már egészen korán meg kell tanítani a gyermekeket arra, hogy hasznossá tegyék magukat, hogy segítsenek magukon és másokon. Ma sok leány lelkiismeretfurdalás nélkül nézi, hogy édesanyja mennyire kifárasztja magát, főz, mos, vasal, mialatt ők a szobában regényeket olvasnak, kötnek, horgolnak vagy hímeznek. Szívük érzéketlen, akár a kő.

De honnan származik a gyermekeknek ez az igazságtalan, helytelen felfogása? Rendszerint kik a felelősek ezért leginkább? A sajnálatra méltó, becsapott szülők. Szem elől tévesztették gyermekeik jövendő jólétét, amikor tévesen értelmezett gyengédséggel hagyták tétlenül ülni gyermeküket, vagy csak jelentéktelen munkát végeztettek velük, amely nem kívánta meg sem az értelem, sem az izmok gyakorlását. Hanyag leányaikat azután gyengeséggel, betegeskedéssel is mentegetik.

De vajon mitől lettek gyengék? Sok esetben a szülők helytelen eljárása vezetett ide. Ha a gyermekek megfelelő módon kivennék részüket a ház körüli munkából, ez jótékonyan hatna szellemi és testi képességeikre egyaránt. A szülők azonban – téves felfogásuk következtében – távol tartják ezektől őket, míg végül a gyermekek már egyenesen idegenkednek a munkától. Kellemetlennek tartják a fizikai munkát. Úgy gondolják,... lealacsonyító, alantas munka edényt mosogatni, vasalni... Ha gyermekeitek nem szokják meg a munkát, hamar kifáradnak mindenben. Panaszkodnak majd oldalfájdalomra, és benneteket az a veszély fenyeget, hogy irántuk való részvétből, inkább magatok végzitek el a munkát, ahelyett, hogy egy kicsit dolgoztatnátok őket.

Először csak nagyon keveset kívánjatok a gyermekektől, azután viszont napról-napra növeljétek a munka mennyiségét, addig míg végül megfelelő munkateljesítményt érnek el, anélkül, hogy kifáradnának. A tétlenség a legfőbb oka a gyermekek között előforduló oldal- és vállfájdalmaknak.” (Lelki ajándékok kincsestára, „Az ifjúkor veszélyei” c. fejezetből)

„A legnagyobb bűnt követik el a szülők, ha megengedik gyermekeiknek a semmittevést. A gyermekek hamar megszeretik a lustálkodást. Ha felnőnek, és a kenyérért dolgozniok kell, henyélve dolgoznak, de elvárják, hogy úgy fizessék őket, mintha hűséges munkát végeznének. Óriási a különbség a munkásoknak eközött az osztálya és azok között, akik tudatában vannak sáfári kötelességeiknek.

A munkánál megszokott gondtalan restséget azután beviszik vallásos életükbe is, úgy, hogy már eleve alkalmatlanok a hasznos istenszolgálatra. Sokan szorgalmas munka által a világ áldására szolgálhattak volna, de elromlottak a restség következtében. A munkaalkalom és a szilárd állhatatosság hiánya ezer és ezer kísértésnek nyit utat. Romlott társaság, rossz szokások lealacsonyítják a lelket, az eredmény pedig a teljes romlás mind ebben az életben, mind pedig az elkövetkezendőre nézve.” (Krisztus példázatai, „Példázat a tálentomokról”, „Az idő” c. fej. 251. l.)