Csak nagyon keveset szól a Szentírás Jézus gyermekkoráról, szülei iránti engedelmes magatartásáról azonban megemlékezik. Jézus születésétől kezdve az igaz emberi élet példája volt: „Aláment velük (szüleivel) Názáretbe és engedelmes volt nékik...” (Lk. 2:51/a)

Az engedelmességre nevelés magában foglalja a helyes fegyelmezés gyakorlatát is. A Példabeszédek könyve erre vonatkozó kijelentései szinte megdöbbentő kifejezésekkel hangsúlyozzák ennek jelentőségét:

„Aki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát: aki pedig szereti, megkeresi őt fenyítékkel. A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság: de a fenyítés vesszeje messze elűzi tőle azt. Ne vond el a gyermektől a fenyítéket! Ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. Te vesszővel vered meg őt, és életét a sírból ragadod ki. Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény felőle. A vessző és dorgálás bölcsességet ad, de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját. Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek.” (Péld. 13:24; 22:15; 23:13–14; 19:18/a; 29:15, 17)

Az Újszövetségben is határozott kijelentést találunk arra nézve, hogy az „igaz”, helyes gyermeki magatartás mindenekelőtt az engedelmesség gyakorlásában nyilatkozik meg:

„Ti gyermekek, szót fogadjatok szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úrnak.” (Kol. 3:20)

Isten maga is alkalmazza a fegyelmezést, a felnőtt ember nevelésénél is. A helyes fegyelmezés áldás:

„Elfeledkezhettek-e az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha az Úr dorgál téged! (vö. Péld. 3:11–12; Jób 5:17) Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz mindenkit, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival, mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa? Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak. Azután, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket, avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-e a lelkek Atyjának és élünk... Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keserűnek, ámde utóbb az igazság békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak.” (Zsid. 12: 5–9, 11)

„Az engedelmesség az első lecke, amit a gyermeknek el kell sajátítania. Mielőtt még érett lenne arra, hogy értelemmel felfogja a dolgokat, már meg lehet és meg kell tanítani az engedelmességre. Barátságos, kitartó fáradozás által mélyen bele kell vésnünk az engedelmességet a gyermek szívébe. Ily módon akadályozhatjuk meg a legjobban a későbbi küzdelmeket a saját akarat és az erkölcsi tekintély között, amelyek annyi elidegenedést okoznak szülővel és tanítóval szemben, igen gyakran pedig mind az emberi, mind az isteni tekintéllyel való szembeszegülést kívánják. A fegyelmezésnek az a célja, hogy a gyermeket önuralomra tanítsuk. Önállóság és önuralom nélkülözhetetlenek a helyes nevelésben. Ezért mihelyst a gyermek már képes arra, hogy valamit felfogjon, meg kell értetnünk vele az engedelmesség jelentőségét. Vele való egész bánásmódunk mutassa meg néki, hogy az engedelmesség helyes és okos dolog. Segítsétek abban, hogy felismerje, hogy minden dolgot törvények szabályoznak és hogy az engedetlenség legvégül mindig szerencsétlenséget és fájdalmat okoz. Ha Isten azt mondja: „ne tedd”, akkor ezt szeretetből mondja, hogy figyelmeztetése által óvjon az engedetlenség következményeitől, a veszteségtől és fájdalomtól.

Segítsetek a gyermeknek abban, hogy felismerje: a szülők és a tanítók Isten helyettesei itt a földön, és hogy a rendszabályok az otthonban és az iskolában, amennyiben Isten akaratával összhangban rendelkeznek, az ő törvényei is. Amiképpen a gyermek engedelmességgel tartozik szüleinek és tanítóinak, hasonlóképpen tartozik engedelmeskedni Istennek, Teremtőjének.” (Nevelés, „Helyes fegyelmezés” c. fej. 284–285. l.)

Az anya nevelői feladata a csecsemőkornál kezdődik. Gyermeke akaratát és vérmérsékletét meg kell szelídítenie, rá kell szoktatnia arra, hogy akaratát alárendelje a szülő akaratának a szükséges dolgokban, azaz meg kell tanítania őt engedelmeskedni. Később sem szabad azonban elernyednie a szülői kéznek, nem szabad lazábban fogni a gyermekeket akkor sem, amikor már felserdülnek. Minden anyának időt kell szánnia arra, hogy gyermekeivel értelmesen elbeszélgessen, tévedéseiket helyesbítse és türelmesen tanítsa őket a helyes útra. A keresztény szülők legyenek annak tudatában, hogy gyermekeiket úgy kell oktatniuk, arra kell felkészíteniük, hogy Isten gyermekeivé legyenek.

A gyermekek egész vallásos tapasztalatát is befolyásolják a gyermekkorban kapott tanítások és a gyermekkorban kialakult jellem. Ha a gyermek akaratát nem szelídítik meg, azaz a szülők nem tanítják meg arra, hogy feladja egyéni akaratát a szülő bölcsebb akaratával szemben, akkor nehéz feladat lesz megtanulnia ezt a leckét a későbbi években. Milyen súlyos küzdelem, milyen konfliktusokkal jár Isten követelményeinek alárendelni azt az akaratot, amely soha sem tanult engedelmességet! Azok a szülők, akik elhanyagolják ezt a fontos kötelességet, hogy gyermekeiket értelmes engedelmességre neveljék, nagy hibát követnek el, vétkeznek szegény gyermekeik ellen és Isten ellen.” (Válogatott Bt. I. köt., „Az ifjúkor veszélyei” c. fej. 365. l.)

„Az elkényeztetett és kiszolgált gyermekek mindig elvárják ezt a bánásmódot, és ha várakozásaik nem teljesülnek, csalódottak és csüggedtek. Ez a beállítottság fogja jellemezni a későbbiekben is egész életüket. Tehetetlenek lesznek, mindig valamilyen segítséget várnak, másokra támaszkodnak, elvárják, hogy kedvezzenek nekik és engedékenyek legyenek irántuk. Ha ellentmondanak nekik, még felnőtt korban is úgy érzik, hogy méltánytalanság történik velük. Így örök zaklatottságban járják végig életútjukat. Alig lesznek képesek arra, hogy saját terheiket hordozzák, gyakran zúgolódnak és haragszanak, mert nem kívánságaik szerint történik minden.

A szülők téves nevelése romboló hatással lesz gyermekeikre, és egyben saját életútjukat is tövisekkel rakják ki. Azt hiszik, hogy gyermekeik jobban fogják szeretni és megbecsülni őket, ha megengedik nekik, hogy hajlamaikat kövessék. Mekkora tévedés! Az így elkényeztetett gyermekek felnőnek úgy, hogy kívánságaik megzabolázatlanok, akaratuk makacs, hajlíthatatlan, önzőek, követelőzőek és zsarnoki módon hatalmaskodóak, aminek következtében átokká lesznek önmaguk számára és egész környezetük számára is. A szülők nagy mértékben saját kezükben tartják gyermekeik jövendő boldogságát.” (Válogatott Bt. I. köt. „Az ifjúkor veszélyei” c. fej. 367. l.)

„A legnagyobb igazságtalanság, amit a gyermekkel vagy fiatalokkal szemben elkövethetünk, ha elnézzük, hogy a saját helytelen szokásaikkal kötöztessenek meg. Az ifjúságban benne van a vele született fesztelenség, a szabadság utáni vágy. Meg kell azonban tanítanunk őket arra, hogy ezt a felbecsülhetetlen áldást csak az Isten törvénye iránt való tökéletes engedelmességben élvezhetik. Ez a törvény őrzi az igazi szabadságot. Megjelöl és eltilt olyan dolgokat, amelyek megkötöznek és lealacsonyítanak és ily módon védelmet nyújt az engedelmeseknek a gonosz hatalma ellen.” (Nevelés, „Helyes fegyelmezés” c. fej. 288. l.)