„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága.” (Zsidókhoz 11:1)

„Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meglészen néktek.” (Márk 11:24)

A hit – bizodalom Istenben. Annak elfogadása, hogy Isten szeret bennünket és tudja, mi szolgálja leginkább a javunkat. A hit tehát arra késztet, hogy sajátunk helyett az Isten útját válasszuk; tudatlanságunk helyett az ő bölcsességét, gyengeségünk helyett az Ő erejét, bűnösségünk helyett az Ő igazságosságát. Hit által életünk és teljes lényünk Istené. Hit által elismerjük tulajdonjogát és vesszük áldásait. Az áldott élet titka: igazság, becsületesség, tisztaság. Ezeknek csak a hit segítségével juthatunk birtokába.

Minden jó indíték, minden jó törekvés Isten ajándéka. Hit által kapjuk Istentől azt az életet, mely egyedül képes a valódi növekedésre.

Világossá kell tennünk, hogy miben áll a hit gyakorlata. Isten minden ígérete feltételhez van kötve. Ha az Ő akaratát cselekedjük, az Ő erejét is bírni fogjuk. Isten minden ajándéka benne van magában az ígéretben: „A mag az Isten beszéde.” (Lukács 8:11)

Az Isten ígérete szerinti ajándékok olyan bizonyosak, mint ahogy a makkban benne van a tölgyfa. Ha miénk az ígéret, miénk az ajándék is.

A hit, mely képessé tesz bennünket, hogy Isten ajándékait elfogadjuk, már önmagában is ajándék, és ez valamilyen mértékben minden ember osztályrésze. Hitünk Isten Igéje által fejlődik. Ha azt akarjuk, hogy hitünk növekedjék, állandó kapcsolatban kell lennünk Isten Igéjével.

A Biblia tanulmányozásakor irányítsuk a figyelmet Isten igéjének hatalmára. A teremtéskor „Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott”. (Zsoltárok 33:9) „Azokat, amelyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket”, (Róma 4:17) mihelyt előszólítja őket, már léteznek.

Hányszor fordult elő, hogy reménytelen helyzetben lévő, de Isten Igéjében bízó emberek az egész világ erejével szembeszálltak! A tiszta szívű, szent életű Énokh szilárdan hitte, hogy az igazság egy romlott, gúnyolódó nemzetség közepett is győzedelmeskedik. Noé és családja ugyanígy megőrizte hitét testileg és szellemileg fejlett, de erkölcseiben a legmélyebbre süllyedt kortársaival szemben. Gondoljunk Izráelre, amint ott áll – rabszolgák rémült sokasága – a Vörös-tenger partján, elesetten, a háta mögött üldözőjével, az akkori világ legerősebb hadseregével; Dávidra, a pásztorfiúra, aki Isten ígérete szerint hitte, hogy övé lesz majd a trón, szemben Saullal, a törvényesen választott uralkodóval, aki körömszakadtáig ragaszkodik a hatalomhoz; a tűzbe vetett Sidrákra, Misákra, Abednégóra, szemben a teljhatalmú Nabukodonozorral; Dánielre az oroszlánok vermében, szemben ellenségeivel, akik a Babiloni Birodalom legbefolyásosabb tisztségviselői; Jézusra a keresztfán, szemben a zsidó főpapokkal, akik még a római helytartót is kényszeríteni tudták, hogy akaratukat teljesítse; a bűnözőként fogvatartott Pálra, szemben Néróval, egy világbirodalom mindenható uralkodójával, aki végül megölette.

Ilyen példák nem csak a Szentírásban találhatók. Az emberiség történetéről szóló feljegyzések tele vannak hasonlókkal. A valdensek és a hugenották, Wyclif és Husz, Jeromos és Luther, Tyndale és Knox, Zinzendorf és Wesley, másokkal együtt, a gonoszságot támogató emberi erővel szemben Isten Igéjének hatalmáról tettek tanúbizonyságot. Ők voltak a világ igazi nemessége. A történelem királyi vonulata. Ebbe a vonalba kell besorakoznia a mai kor ifjúságának is.

A hitre az élet kicsiny és nagy dolgaiban egyformán szükségünk van. Isten megtartó ereje a belé vetett kitartó bizodalmunk által válik valósággá mindennapi életünkben.

Az élet mindannyiunk számára járatlan ösvény. Olyan út, melyen mindenkinek egyedül kell végigmennie, mert Istennel csak személyesen lehet tapasztalatokat szerezni. Belső életünkbe nem léphet be más ember egy bizonyos szintnél mélyebben. Amikor a gyermek elindul a felnőtté válás útján, amikor kialakítja saját életvitelét és dönt az örökkévaló értékekhez fűződő viszonyáról, nagyon fontos, hogy hitét Istenre, az egyedül biztos vezetőre és segítőre irányítsuk!

A kísértések elleni legjobb védelem, a tisztaságra és az igazságra való legjobb késztetés – Isten jelenlétének tudata életünkben. „És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek mezítelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsidókhoz 4:13) „Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted.” (Habakuk 1:13) Ez védte meg Józsefet is a romlott Egyiptomban. A csábító kísértésre József határozott választ adott: „Hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?” (I. Mózes 39:9) Ilyen védelmet tud nyújtani a hit mindenkinek, aki gyakorolja.

A gyermek félénk szívéből csak Isten jelenlétének érzékelése tudja kiűzni azt a félelmet, mely életét gyötrelemmé változtatja. Vésse ezért jól az emlékezetébe a következő isteni ígéretet: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.” (Zsoltárok 34:8) Olvassa el Elizeus csodálatos történetét, amely egy hegyi városkában játszódik le: közte és a felfegyverzett ellenség között hatalmas mennyei angyalsereg áll készenlétben. Olvassa el a halálra ítélt Péter történetét, akinek a börtönben megjelenik az Isten angyala. Átmegy a felfegyverzett őrök között, az erős cellaajtókon és a pántokkal, rudakkal elreteszelt hatalmas vaskapun, majd biztonságban kivezeti a börtönből Isten szolgáját. Vagy olvassa el azt a történetet, amikor a fogoly Pál apostolt hajóval viszik megpróbáltatásokkal teli, kivégzésével végződő római útjára. Amikor a tengeren vihar tör ki, a fáradtságtól, virrasztástól, éhezéstől kimerült matrózokat ő, a fogoly bátorítja: „Jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek… Mert az éjjel mellém állt egy angyala az Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is. Ezt mondván: Ne félj, Pál. A császár elé kell néked állanod. És íme az Isten ajándékba adta néked mindazokat, akik teveled hajóznak.” (Apostolok cselekedetei 27:22–24) Pál ebben az ígéretben bízott, ezért tudta társait is bátorítani: „Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről.” (Apostolok cselekedetei 27:34) Így is történt. Mert volt egy ember a hajón, aki által Isten munkálkodhatott. Ezért menekülhetett meg a hajó személyzete és a pogány katonák is: „És így lőn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.” (Apostolok cselekedetei 27:44)

Ezek a történetek nem csupán azért kerültek lejegyzésre, hogy elolvassuk őket és azután álmélkodjunk rajtuk. Sokkal inkább azért, hogy meglássuk: ugyanaz a hit, amely a régi időkben Isten szolgáit oly csodálatos dolgokra képesítette, bennünk is ugyanúgy munkálkodhat. Isten minden hithű, az ő hatalma élő csatornájaként közvetítő szívben ugyanúgy munkálkodik ma is, mint a régi időkben.

A félénk, az önbizalom hiányában szenvedő embert, aki nem tud megbirkózni a felelősséggel, a gondokkal, meg kell tanítani, hogy Istenbe vesse bizalmát. Sokan, akik egyébként jelentéktelen, gyámoltalanságukban mások számára csak tehertételt jelentő emberek lennének, Pál apostollal együtt elmondhatják: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Filippi 4:13)

A hit komoly tanítással szolgál a gyermekeknek is, akik hamar zokon veszik, ha valami sérelem éri őket. A gonoszsággal szembeni fellépést, a gonosz megtorlásának vágyát gyakran az erős igazságérzet, az erős és tettre kész lelkület vezérli. Tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy Isten az igazság örökös védelmezője. Féltőn szerető gondoskodással van az emberek iránt. Úgy szereti őket, hogy egyszülött Fiát adta megmentésükért. A gonoszságot cselekvőket is Ő tartja kézben. „Mert aki titeket bánt, az ő szeme fényét bántja.” (Zakariás 2:8)

„Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál benne, majd Ő teljesíti… Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet” (Zsoltárok 37:5–6)

„És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején. Azért tebenned bíznak, akik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, akik keresnek téged.” (Zsoltárok 9:10–11)

Isten azt akarja, hogy mi is ugyanazzal a szeretetteljes könyörületességgel viszonyuljunk másokhoz, amellyel ő viseltetik irántunk. Az önelégült, visszavágni kész, indulatos ember tekintsen az alázatos és szelíd Jézusra, aki mint bárány, úgy vitetett mészárszékre. Olyan némán állt ítélői előtt, mint a bárány, amikor a gyapját nyírják. Tekintsen arra a Jézusra, aki maga hordozta bűneink terhét, akit a mi bűneink szegeztek fel a keresztfára. Akkor majd megtanul tűrni, elszenvedni és megbocsátani.

A Jézusba vetett hit által minden jellembeli fogyatékosság pótolható, minden erkölcsi szenny tisztítható, minden hiba javítható és minden meglévő jó fejleszthető.

„És ti őbenne vagytok beteljesedve.” (Kolossé 2:10)

A hit és az ima szorosan összetartoznak, együtt kell őket tanulmányozni. A hitből fakadó ima isteni tudomány, amihez mindenkinek értenie kell, aki áldásos életet akar élni. „Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek” (Márk 11:24) – mondja Jézus. Egyértelművé teszi, hogy kéréseinknek összhangban kell lenniük Isten akaratával. Azt kell kérnünk, amit nekünk szánt ígéretei tartalmaznak. Amit viszont mint ígéretet megkaptunk, azt Isten akaratának teljesítésére kell felhasználnunk. Ha a feltételeket teljesítjük, az ígéret is bizonyos.

Istentől mindent kérhetünk. Kérhetjük bűneink bocsánatát, kérhetünk Szentlelket, krisztusi lelkületet, bölcsességet és erőt Isten művének építéséhez. Viszont hinnünk kell, hogy ezeket meg is kapjuk. Ha pedig megkaptuk, hálát kell adnunk érte.

Az áldások igazolására nem kell külső bizonyítékot keresnünk. Az ajándékot az ígéretek tartalmazzák. Nekünk azzal a bizonyossággal kell munkálkodnunk, hogy amit az Isten megígért, meg is adja, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Az Isten Igéje szerinti élet azt jelenti, hogy egész életünket neki szenteljük. Ekkor az Istentől való függésnek, az Isten iránti szükségnek folyamatos, állandó érzése alakul ki – szívünk megnyílik iránta. Az ima szükséglet, élet a lélek számára. A családi imának és a közösségben elmondott imának egyaránt megvan a maga helye. A lélek számára azonban az Istennel személyes közösségben mondott ima jelenti az igazi életet.

Amikor Mózes Isten jelenlétében fent volt a Sínai-hegyen, akkor megszemlélhette az Isten dicsőségének állandó jelenlétéül szolgáló csodálatos épület mintáját. Kettesben Istennel a hegyen – a vele való bensőséges közösségben – kell nekünk is szemlélnünk az emberiség számára készített dicsőséges tervet. Jellemépületünk is így tud formálódni, fejlődni. Így nyerhetjük el az ígéretet: „Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek.” (II. Korintus 6:16)

Földi életében Jézus a magányos imádság óráiban nyert bölcsességet és erőt. A fiatalok kövessék a Megváltó példáját: hajnalban vagy az alkonyati szürkületben keressenek maguknak egy csöndes időszakot, amikor imában együtt időzhetnek mennyei Atyjukkal. A nap folyamán pedig emeljék szívüket Istenhez, aki minden lépésünket vigyázza és ezt mondja: „Mivel én vagyok Urad, Istened, aki jobbkezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41:13) Bárcsak idejekorán megtanulnák gyermekeink ezt a leckét. Micsoda frissességet, erőt, örömet és kedvességet hozhatnának ezek az imaalkalmak az életükbe!

Ezek olyan tanulságok, amelyeket csak az tud továbbadni, aki maga is tapasztalta őket. A Szentírás tanításának azért van olyan kevés hatása az ifjúságra, mert a szülők, nevelők vallják ugyan, hogy hisznek Isten Igéjében, az életük azonban megtagadja annak erejét. Időnként éreztetik az Ige hatalmát, ilyenkor a fiatalok látják Krisztus szeretetének felmérhetetlen értékét. Látják jellemének szépségét, a Krisztus szolgálatára rendelt élet nagy lehetőségeit. De ezzel ellentétben látják azoknak az életét is, akik csupán szavakban vallják, hogy tisztelik Isten rendeléseit. Milyen sok emberre igaz, amit az Úr mondott Ezékiel prófétának: „És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, ki-ki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki? És eljőnek hozzád, ahogy a nép össze szokott jönni, s odaülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédeidet, de nem cselekszik, hanem szerelmeskedő énekként veszik azokat ajkukra, szívük pedig nyereség után jár. És íme, te olyan vagy nekik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédeidet, de nem cselekszik azokat.” (Ezékiel 33:30–32)

Más dolog a Bibliát úgy kezelni, mint helyes erkölcsi elveket tartalmazó könyvet – amelyet, ameddig a kor szellemének, helyzetünknek megfelel, figyelembe kell venni –, és megint más dolog annak tekinteni, ami valójában: az élő Isten szavának, amely életünket jelenti, cselekedetünket, szavainkat, gondolatainkat irányítja. Ha Isten Igéjét ennél kevesebbre tartjuk, annyi, mintha visszautasítanánk. Az ifjúság nagyrészt azért bizalmatlan, azért van tele kételkedéssel, mert látja a magukat hívőknek vallók élete és hitvallása közötti szakadékot.

Világunkat eddig még soha nem tapasztalt felfokozottság keríti hatalmába. A szórakozás, a pénzhajszolás, a hatalomért és a létért való küzdelem mind olyan kegyetlen hajtóerő, amely egyformán lefoglalja a testet, a szellemi erőt és a lelket. Ebben az őrült rohanásban szól hozzánk az Isten. Felhív bennünket, hogy ne menjünk együtt a világgal, inkább Vele lépjünk közösségre. „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11)

Sok olyan ember van, aki – még az áhítat idején is – szűkölködik az Istennel való igazi közösség áldásaiban. Mert nagyon siet. Sietve átpréseli magát Jézus jelenlétének szeretetet, áldást árasztó légkörén. Pillanatokig talán el is időzik a megszentelt területen, de nem várja be Jézus tanácsait. Nincs ideje együtt maradni Istennel, a Tanítóval, ezért nem szabadul meg lelki terheitől, és ezeket tovább cipelve folytatja munkáját.

Amíg az ilyen lelki munkások meg nem tanulják, hogy mi az erőszerzés igazi titka, soha nem fognak munkájukban jelentős eredményeket elérni. Szakítsanak maguknak időt a gondolkodásra, az imádkozásra. Várják meg, hogy Isten megújítsa testi, szellemi és lelki erejüket. Isten Lelkének felemelő befolyására van szükségük. Ha ezt megkapták, életük is új lendületet kap. Kimerült testük, megfáradt elméjük felfrissül, megterhelt szívük is könnyebbedik.

Nemcsak egy-egy percig elidőzni Jézus jelenlétében, hanem a Vele való állandó személyes kapcsolat, párbeszéd – ez a mi szükségletünk. Ha a szülők, a tanárok saját életükben is tapasztalni fogják az Énekek énekében elénk tárt áldásokat, akkor boldogság köszönt majd otthon a gyermekekre és az iskolában a tanulókra is.

„Mint az almafa az erdőnek fái közt,

Olyan az én szerelmesem az ifjak közt.

Az ő árnyékában felette igen kívánok ülni,

és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.

Bevisz engem a borozóházba,

és zászló felettem a szerelme...”

(Énekek éneke 2:3–4)