„És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok.” (I. Thesszalonika 4:11)

A teremtéskor Isten a munkát áldásnak szánta az ember számára. Fejlődést, erőt, boldogságot jelentett. A bűn átka következtében azonban megváltozott a föld állapota, és ez a munkára is kihat. Igaz, hogy ma a munka fáradsággal, gonddal, fájdalommal jár, de még most is a boldogság, az előrehaladás forrása. Védelem a kísértésekkel szemben. A munka fegyelme mérsékli az önszeretetet, szorgalomra, erkölcsi tisztaságra és állhatatosságra nevel. Része Isten nagy tervének, amellyel gyógyítani akarja az elesett embert.

Az ifjúságot úgy kell nevelni, hogy ismerje fel a munka méltóságát. Mondjuk el nekik, hogy Isten maga is szüntelenül munkálkodik. A természetben is mindennek megvan a maga rendeltetése. Az egész teremtett világot a cselekvés jellemzi. Hogy betölthessük feladatunkat, nekünk is tevékenykednünk kell.

Együtt kell munkálkodnunk Istennel. Isten nekünk adja a földet és annak kincseit; de felhasználásukról magunknak kell gondoskodnunk. Isten ad életet a fáknak, a gerendát és a házat viszont mi emberek készítjük azokból. Ő rejtette a föld mélyébe az érceket és az ásványokat, amiket viszont nekünk kell kemény munkával a felszínre hoznunk.

Mutassunk rá, hogy Isten teremtett és igazgat mindent, ám az embert is alkotóerővel ruházta fel, jóllehet az nem egyenértékű az övével. Az ember a természet erői felett bizonyos mértékű uralmat gyakorolhat. Isten a földet a maga szépségében a semmiből hívta elő. Hasonlóképpen az embernek is megvan az a képessége, hogy a rendetlenségből rendet és szépséget teremtsen. Bár napjainkra mindent megrontott a bűn, egy-egy munka sikeres befejezésekor ahhoz hasonló örömet érzünk, mint amikor Isten kijelentette, hogy „minden, amit teremtett, ímé igen jó”. (I. Mózes 1:31)

Az ifjúság számára a legnagyobb áldást a hasznos elfoglaltság jelenti. A kisgyermek a játékban nemcsak szórakozást talál, hanem közben képességei is fejlődnek. Ezért a játékok olyanok legyenek, amelyek egyaránt fejlesztik a testi, a lelki és a szellemi képességeket. Amikor már elég erős és értelmes a gyermek, továbbfejlődését legnagyobb mértékben valamilyen hasznos tevékenység fogja biztosítani. A segítségadásra, az élet terheinek hordozására nevelő tevékenység egyúttal az értelem és a jellem fejlesztésének is leghatékonyabb eszköze.

Az élet odaadó munkavégzést, felelősséget, gondoskodást jelent. Az ifjúságot a gyakorlati életre kell nevelni, hogy a váratlan nehézségekkel is meg tudjon birkózni. A rendszeresen, jó beosztással végzett munka fegyelmező ereje olyannyira fontos, hogy nemcsak az élet viszontagságai ellen nyújt védelmet, de minden fejlődésnek is az alapja.

Mindannak ellenére, amit a munka méltóságáról eddig elmondtak vagy leírtak, továbbra is az a nézet uralkodik, hogy a fizikai munka lealacsonyít. A fiúk mindenáron csak tanárok, hivatalnokok, üzletemberek, orvosok, ügyvédek akarnak lenni, vagy legalábbis olyan állást szeretnének, ami nem igényel testi erőkifejtést. A lányok nem vállalnak házimunkát, inkább más vonalon képezik magukat. A fiataloknak meg kell tanulniuk, hogy a becsületesen végzett munka senkit sem alacsonyít le. Ami lealacsonyít, az a semmittevés és a másokra hagyatkozó önzés. Eredménye az üres, terméketlen élet, amely melegágya a bűnök kifejlődésének. „Mert a föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, akikért műveltetik, áldást nyer Istentől. Amely pedig töviseket és bojtorjánt terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.” (Zsidókhoz 6:7–8)

A tanulóknak sok olyan tárgyat oktatnak, amelyek csak az idejüket rabolják, de nincs gyakorlati hasznuk és nem szükségesek az életben való boldoguláshoz. Viszont annál inkább fontos, hogy a fiatalok alaposan megismerjék mindennapi kötelezettségeiket. Egy nő, ha szükséges, elboldogul a francia nyelv, az algebra ismerete vagy zongoratudás nélkül is, de nélkülözhetetlen, hogy tudjon kenyeret sütni, ismerje a szabás-varrást, megfelelően értsen az otthonteremtéshez szükséges dolgokhoz.

A család egészsége és boldogsága szempontjából a legfontosabb az értelmes és hozzáértő háztartásvezetés. A rosszul elkészített vagy egészségtelen étellel a háziasszony csökkentheti, sőt tönkre is teheti a felnőtt munkavégző képességét és a gyermek fejlődését. A szervezet szükségleteit kielégítő és kívánatos, ízletesen elkészített étellel a háziasszony szolgálja a család javát, ellenkező esetben a kárára van. Ilyen sokféle módon függ az élet boldogsága a mindennapi dolgok becsületes teljesítésétől.

Mivel az otthonteremtésben a nő és a férfi egyformán részt vesz, ezért a fiúknak is és a lányoknak is jártasaknak kell lenniük a házimunkákban. Attól még, hogy a fiúk megtanulnak ágyazni, kitakarítani, elmosogatni, elkészíteni egy tál ételt, saját magukra mosni, varrni, férfiasságukon nem esik csorba, épp ellenkezőleg, értékesebb emberré válnak. Ez fordítva is igaz: ha a lányok megtanulják felszerszámozni, hajtani a lovat, megtanulnak bánni a fűrésszel és kalapáccsal, gereblyével és kapával, az élet szükséghelyzeteiben könnyebben boldogulnak. (MEGJEGYZÉS: Az író 1827–1915 között élt.)

A fiatalok tanulják meg a Bibliából, hogyan becsülte Isten az ember küzdelmes mindennapi munkáját. Olvassanak a „próféták fiairól”, (II. Királyok 6:1–7) akik növendékek voltak a prófétaiskolában és házat építettek maguknak, akikért Isten csodát tett, hogy ne vesszen el a kölcsönkapott balta és ne legyen káruk belőle. Olvassanak Jézusról, az ácsról és Pálról, a sátorkészítőről, akik mesterségük gyakorlását a legmagasabbrendű – isteni és emberi – szolgálattal kötötték össze. Olvassanak arról a fiúról, akinek az öt kenyerét használta fel a Megváltó, hogy csoda által táplálja a sokaságot, (János 6:9) vagy Dorkásról, a varrónőről, akit Péter feltámasztott, hogy munkájával tovább szolgálhassa a szegényeket. (Apostolok cselekedetei 9:36–43) Olvassanak az aszszonyról, aki „keres gyapjat vagy lent és megkészíti azokat kezeivel kedvvel..., eledelt ad az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányainak..., szőlőt plántál..., megerősíti karjait..., markát megnyitja a szegénynek és kezeit nyújtja a szűkölködőnek..., vigyáz a háznépe dolgára és a restségnek étkét nem eszi”. (Példabeszédek 31:13, 15–17, 20, 27)

Az ilyen emberről mondja Isten: „Szerez dicséretet magának. Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei.” (Példabeszédek 31:30–31)

Minden gyermeknek otthon kell elkezdeni a kézügyesség fejlesztését, a technikai ismeretek elsajátítását, és lehetőség szerint az iskolákban is biztosítani kell az ehhez szükséges eszközöket. Az ilyen irányú képzés a testedzés célját is nagyban szolgálná, a fegyelemre nevelésen kívül. A gyakorlati oktatás a jelenleginél sokkal több figyelmet érdemelne. Olyan iskolákat kell létesíteni, ahol a magasfokú szellemi és erkölcsi műveltségen kívül a kétkezi munkák megtanulásához is a legjobb feltételeket biztosítják. Mezőgazdasági ismereteket és szakmák lehető legszélesebb körét kell oktatni. Tanítani kell mezőgazdasági és ipari ismereteket, a háztartásvezetés gazdaságtanát, az egészséget szem előtt tartó főzési módszereket, szabás-varrást, a helyes öltözködési elveket, a betegápolást és egyéb hasonló, hasznos dolgot. Az iskoláknak legyen kis kertészetük, műhelyeik, foglalkoztatóhelyiségeik és minden területen képzett oktatók irányítsák a foglalkozásokat.

A gyakorlati képzés alapos és határozott célú legyen. Minden tanulónak bizonyos ismeretekkel kell rendelkeznie az egyes szakmákról, de legalább egyhez illenék is értenie. Az iskola befejeztével minden fiatal szerezzen valamilyen szakmai képesítést, amely szükség esetén megélhetéshez segíti.

Az ipari-szakmai képzés ellen leggyakrabban az a kifogás, hogy túl sokba kerül. Az elérendő cél azonban megéri a befektetést. A ránk bízott legfontosabb feladat az ifjúság képzése. Minden költség, melyet ennek helyes végrehajtására fordítunk, jó helyre kerül.

Még ha pusztán pénzügyi szempontból nézzük is, az e képzéshez szükséges pénz a leggazdaságosabb befektetés. Sok fiatalembert mentünk meg így az utcai csavargástól, kocsmázástól. A kertészetek, foglalkoztató műhelyek, fürdők költségeit bőségesen fedeznék a kevesebb kórház és javító-nevelő intézet létesítésével elért megtakarítások. Egyébként is, ki tudná felbecsülni azt az értéket, amelyet a szakmáját szerető, hasznos munkát végző ifjúság jelent a társadalom, a nemzet számára?

A tanulásból leginkább a szabad levegőn végzett és az egész testet megmozgató tevékenységgel lehet kikapcsolódni. A legjobb ilyen elfoglaltság a mezőgazdasági munka. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy érdeklődést ébresszünk a mezőgazdasági munkák iránt. A nevelők hívják fel a figyelmet, hogy mit mond a Biblia a földművelésről. Isten terve az volt, hogy az ember művelje a földet. Az első ember, akire Isten a föld uralmát bízta, az Édenkertet kapta, hogy művelje azt. A világ nagy emberei közül sokan – az igazán nemes lelkek – földműveléssel foglalkoztak. Mutassuk meg az ebben rejlő lehetőségeket. Ezt mondja a bölcs: „Az ország haszna pedig mindenekfelett a földművelést kedvelő király.” (Prédikátor 5:9) Arról, aki a földet műveli, ezt mondja a Biblia: „Így szoktatta őt rendre és tanította Istene.” (Ésaiás 28:26) „Aki őrzi a fügét, eszik annak gyümölcséből.” (Példabeszédek 27:18) Aki földműveléssel keresi kenyerét, sok áldásban van része és nincs annyi kísértésnek kitéve, mint az, aki a nagyvárosokban dolgozik. A hatalmas trösztök és az üzleti verseny korában csak keveseknek adatik meg, hogy valódi függetlenséget és élvezetet találjanak munkájukban, mint a földműveléssel foglalkozók, akik ugyanakkor munkájuk tisztességes ellenértékéhez másoknál nagyobb biztonsággal juthatnak hozzá.

A mezőgazdasági ismeretek oktatásában ne csak elméleti, hanem gyakorlati képzést is kapjanak a hallgatók. Természetesen ismerjék meg a termőföld összetételét, tulajdonságait, a talaj-előkészítés tudományát, az egyes fajták értékeit, a legjobb termelési módokat. Ismereteiket azonban használják fel a gyakorlatban is. Az oktatók vegyenek részt a növendékek munkájában és mutassák meg nekik, hogy milyen eredményeket lehet elérni hozzáértő, értelmes munkával. Így valódi érdeklődés és törekvés ébreszthető bennük a helyes munkamódszerek iránt. A szabadban való mozgás, a napsütés, a tiszta levegő megszeretteti a fiatalokkal a mezőgazdasági munkát és sokuknak kedvet csinál, hogy állandó foglalkozásul válasszák. E példa hatására idővel megfordulhatna a lakosság nagyvárosokba vándorlásának káros folyamata. Iskoláink így segítséget nyújthatnának a munkanélküliek foglalkoztatásában is. A bűnözők számát naponta gyarapító, segítség nélkül tengődő éhezők gondoskodni tudnának magukról, ha megtanítanák őket a mezőgazdaságban szakszerűen és szorgalmasan dolgozni, hogy egészséges körülmények között, örömet adó, független életet élve kereshessék meg kenyerüket.

A kétkezi munka áldásaira a szellemi foglalkozást végzőknek is szükségük van. Lehet valakinek ragyogó elméje, gyors felfogása; tudása, szakértelme révén minden bizonnyal elérheti választott hivatását, ha ugyanakkor nem rendelkezik a betöltéséhez szükséges fizikai állóképességgel. A csak könyvekből származó tudás felületes gondolkodáshoz vezet. A gyakorlati munka jó megfigyelőkészséget alakít ki és önálló gyakorlati gondolkozásra nevel. Ha helyesen végezzük, segítségével el lehet sajátítani azt a bölcsességet, amit józan észnek nevezünk: a tervezés és a kivitelezés készségét, az ehhez szükséges bátorságot és kitartást, az ügyességet és leleményt.

Ha az orvos szakmai tudását a betegekkel való tényleges foglalkozással alapozza meg, gyors helyzetfelismerésre, széles körű tudásra tesz szert, olyan ismeretekre, amelyeket csak a gyakorlat tud biztosítani.

A lelkész, a missziós szolgálatban tevékenykedő vagy a nevelő tapasztalni fogják, hogy az emberek sokkal jobban elfogadják őket, ha azt látják, hogy a mindennapi életben szükséges gyakorlati megoldásokhoz is értenek. A misszionárius munkájának sikere vagy talán élete is attól függ, mennyire ért a gyakorlati dolgokhoz. Küldetésének sikere vagy kudarca múlik azon, tud-e ételt készíteni, sérüléseket ellátni, szükséghelyzetben megfelelően intézkedni, betegségeket gyógyítani, házat vagy gyülekezeti házat építeni.

Sok tanulónak az válnék leginkább javára, ha önfenntartóként végezné tanulmányait. A fiatalok tartsák el saját magukat, ne vegyenek föl kölcsönöket, vagy ne támaszkodjanak szüleik áldozatvállalására. Így megtanulják, hogy a pénznek, időnek értéke van. Megtanulják az erőt okosan beosztani, a lehetőségekkel helyesen élni és sokkal kevésbé lesznek kitéve a lusta, költekező életmód kísértésének. A takarékosság, a szorgalom, az önmérséklet, a beosztással való gazdálkodás, a kitartás a célok elérésében, mindezek együtt az élet küzdelmei során nélkülözhetetlen fegyvernek bizonyulnak. Ha a tanulók felismerik, hogy meg kell állniuk saját lábukon, ez sok tanintézetet mentene meg az eladósodástól, amivel többen küzdenek vagy tönkre is mentek.

Véssük jól a fiatalok tudatába: nem azért járnak iskolába, hogy megtanulják, hogyan lehet kikerülni az élet kellemetlen feladatait és terheit. A nevelés célja, hogy jobb módszerek alkalmazásával, nemesebb célok kitűzésével elvégzésüket, a terhek elhordozását megkönnyítse. Tegyük világossá, hogy az élet igazi célja nem az, hogy maguknak a lehető legtöbb hasznot biztosítsák, hanem, hogy Alkotójuk dicsőségére kivegyék részüket a közös munkából és segítő kezet nyújtsanak a gyengébbeknek, a tudatlanoknak.

A fizikai munka lenézésének egyik fő oka a hanyag, gondatlan munkavégzés. Ha valaki kényszerből és nem szabad választás alapján dolgozik, lélektelenül téve, amit tesz, maga sem becsüli önmagát és mások becsülését sem nyeri el. Így nem szabad munkát végezni. Az alaposságot és a pontosságot szokássá kell fejleszteni. A tanulóknak el kell sajátítani a módszeres és leleményes munkavégzést. Meg kell tanulniuk az idővel, a mozdulataikkal való gazdálkodást. Nemcsak a legjobb munkamódszerrel kell megismertetni őket, hanem ösztönözni az állandó továbbfejlődésre. Tűzzék ki célul, hogy munkájukat olyan tökéletesen végzik, amennyire ez emberileg lehetséges.

Ha így neveljük a fiatalokat, akkor mesterei lesznek a munkának és nem rabszolgái. Ez megkönnyíti a kemény munkát végzők sorsát és nemesíti a legszerényebb foglalkozást is. Aki a munkát csak robotnak tekinti és önelégült tudatlansággal fog neki, anélkül, hogy nagyobb hatékonyságra törekedne, annak a munka valóban teher lesz. Aki azonban a legegyszerűbb munkában is felismeri a benne rejlő tudományt, az a feladat szépségét és nemesítő hatását is észre fogja venni és örömét leli benne.

Az így nevelt fiatalok – ha bármilyen hivatást becsülettel ellátnak – hasznossá és elismertté teszik azt környezetükben.