Megmutatták nekem S. testvér esetét, hogy ő csupán terhet fog jelenteni az egyháznak, hacsak közelebbi kapcsolatba nem kerül Istennel. Túlságosan öntelt. Ha bármiben megkérdőjelezik véleményét, sértve érzi magát. Ha úgy gondolja, hogy valakit előnyben részesítenek vele szemben, akkor ezt sértésnek érzi a maga számára…

S. testvér jól ért a zenéhez, de zenei képzettsége inkább a színpadiasságnak, mintsem Isten ünnepélyes imádatának felel meg. Az éneklés csak annyira jelenti Isten imádatát egy vallásos összejövetelen, mint a beszéd; a különlegességek és furcsaságok elvonják az emberek figyelmét, és lerombolják azt a komoly, ünnepélyes benyomást, ami a megszentelt zene eredménye kellene hogy legyen. Az éneklésben való bármilyen furcsaság vagy különcség csak elvesz a vallásos szolgálat komolyságából és szentségéből.

A test gyakorlása keveset használ. Minden dolognak, ami bármi módon kapcsolódik a vallásos szolgálathoz, méltóságteljesnek, ünnepélyesnek és megkapónak kell lennie. Istennek nem tetszik az, amikor lelkészek, akik Krisztus képviselőinek vallják magukat, tévesen mutatják be Krisztust azzal, hogy a testet színészies mozdulatokra, nyers, kifinomulatlan gesztusokra késztetik. Mindez szórakoztató, és izgatólag hat azok kíváncsiságára, akik szeretik a különleges, izgalmas dolgokat látni, de ezek a dolgok nem emelik fel a jelenlévők elméjét és szívét.

Ugyanezt lehet elmondani az éneklésről is. Olyan magatartást öltöztök fel, ami nem méltóságteljes. Beleadtok minden erőt és hangot, amit csak tudtok. Elfojtjátok azokat a finomabb hangokat, melyek sokkal zeneiebbek, mint a tiétek. A testnek ilyen fajta gyakorlása, és a harsány, hangos énekhang nem képez kedves dallamot azok számára, akik hallgatják a földön és a mennyben. Ez a fajta éneklés hibás, és Isten nem tudja elfogadni, mint tökéletes, lágy, kedves zenét. Az angyalok között nincsenek olyan előadások, mint amilyet néha láthatok összejöveteleinken. Az angyali kórusban nincsenek ilyen harsány hangok és gesztusok. Az angyalok éneke nem bántja a földi füleket. Lágy és dallamos, nem jellemző rá az a nagy erőfeszítés, melyet tapasztaltam köreinkben. Nem vontatott, nem erőltetett, és nem igényel fizikai erőfeszítést.

S. testvér nincs tudatában, hogy milyen sok embert szórakoztat vagy éppen taszít mindez. Vannak, akik nem tudják elnyomni magukban a megszenteletlen érzéseket és gondolatokat, a komolytalanság érzését, amikor látják az éneklés során tanúsított nyers hozzáállást. S. testvér önmagát mutogatja. Éneklése nem tesz olyan benyomást, mely leigázhatná a szívet és megérinthetné az érzéseket. Sokan, akik eljöttek az összejövetelekre és odafigyeltek az igazság szavaira, mely a szószékről hangzott, elméjükben ünnepélyes meggyőződésre jutottak; ám sokszor az éneklés módja nem mélyítette tovább ezt a benyomást. A színpadiasság, a test mozdulatainak eltorzítása, a kellemetlen, vontatott erőfeszítések annyira jelen vannak már az Isten házában és annyira komikussá váltak, hogy az elmére tett komoly benyomások eltűntek miattuk. Azok, akik hittek az igazságban, már nem gondolják annyira komolyan, mint az éneklés előtt.

S. testvér esetét igen nehéz kezelni. Olyan ő, mint egy fegyelmezetlen, neveletlen gyermek. amikor eljárását megkérdőjelezik, ahelyett, hogy a feddést áldásnak venné, megengedi, hogy érzései eluralkodjanak rajta; elcsügged és inkább nem tesz semmit. Ha nem cselekedhet mindenben pont úgy, ahogyan ő szeretné, akkor inkább egyáltalán semmit nem tesz. Nem ügyel arra, hogy buzgón munkálkodjon viselkedése megreformálásán, ugyanakkor átadta magát a makacs érzéseknek, melyek elválasztják őt a rá vigyázó angyaltól, és amelyek gonosz angyalokkal környékezik meg őt.

S. testvér úgy gondolja, hogy az éneklés a lehető legnagyobb dolog a világon, amit tenni lehet, és hogy ő nagyszerű módon végzi azt. Éneklésed távol áll attól, hogy tetsszen az angyali kórusnak. Képzeld oda magad, amint az angyalok csoportja előtt állsz, emelgeted válladat, szavaidat tagolgatod, himbálod a tested és teljes hangerőddel énekelsz. Miféle előadás és miféle harmónia kerekedne ki ebből a magamutogatásból az angyalok előtt?

A zene mennyei eredetű dolog. Nagy erők rejlenek benne. Az angyali sokaság zenéje volt az, ami megremegtette a Betlehem mezején tanyázó pásztorok szívét, és ami beborította a világot. A zene az, ami feljuttatja dicséretünket Hozzá, aki a tisztaság és a harmónia megtestesítője. A zene és a diadalének lesz az, melynek kíséretében a megváltottak bevonulnak végül a mennybe, hogy elvegyék a halhatatlanság jutalmát.

Van valami egyedien szent az emberi hangban. Harmóniája, valamint lebilincselő, menny által ihletett pátosza meghalad minden, hangszer által előidézett hangot. A hang zenéje Isten egyik ajándéka az embereknek, olyan hangszer, melyet nem lehet felülmúlni vagy egyenlővé tenni semmivel, ha a lélek túlárad Isten szeretetével. A lélekkel és értelemmel való éneklés még többet tesz hozzá az istentiszteleti szolgálatokhoz, mely az Isten házában zajlik.

Mennyire lealacsonyodott ez az ajándék! Ha a zene szent és kifinomult, akkor nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ledőljenek az előítélet, a keményszívűség és hitetlenség korlátai, és a zene ilyenkor a lelkek megtérésének eszközévé válik. Nem elég megismernünk az éneklés alapjait, hanem ezzel az ismerettel olyan kapcsolatba kell kerülnünk a mennyel, hogy általunk az angyalok énekeljenek.

Hangod annyira harsány és erős a gyülekezetben, és annyira vele járnak oda illőnek éppen nem mondható gesztikulációid, hogy a finomabb, ezüstösebb hangok és az angyali zene nem hallható. Inkább embereknek, mintsem Istennek énekelsz. Amikor hangod az egész gyülekezet fölé emelkedik, akkor arra a tiszteletre kezdesz figyelni, mely a többiek felől árad feléd, és ami izgatólag hat rád. Olyan sokat képzelsz éneklésedről, hogy úgy gondolod, jutalmat érdemelsz, amiért használod énektudásodat.

A dicséret szeretete az életed fő hajtóereje. Ez nagyon csekély motiváció egy kereszténynek. Azt akarod, hogy úgy babusgassanak és dicsérgessenek, mint egy gyermeket. Sok minden van a természetedben, mellyel küzdened kell. Nem könnyű dolog számodra a természetedből fakadó gyötrő nehézségek legyőzése és az, hogy önmegtagadó, szent életet élj. (1874, 5. kézirat)

Ellen G. White Alapítvány, 1972. június 30.