A napjainkban tevékenykedő Szent Test nevű mozgalom hatalmas befolyásoló erővel bír. Szinte bárkit a hatalmába tud keríteni, még a lelkiismeretes embereket is, akik a szertartáson elhangzott zene iránt akár egy kicsiny tetszést is mutatnak. A hangszerek közül az orgona, egy basszus viol, három hegedű, két fuvola, három csörgődob, három kürt és egy nagy basszus dob szólalnak meg, és talán még pár hangszer, amit nem említettem. Zeneileg épp olyan képzettek, mint bármelyik Üdvhadsereg kórus, amit az ember valaha hallott. Valójában ez az újító törekvésük szinte tökéletes mása az Üdvhadsereg módszereinek. A gyülekezet a szertartásaikon magas hangon énekel, a szövegből nem sokat érteni, talán egy csapat félőrült éles sikítozásához lehetne hasonlítani. A könyörgésre való felkérés után néhányan a gyülekezet vezető tagjai közül mindig előre mennek imádkozni, buzdítva másokat is, hogy tegyék ugyanezt. A túlfeszített zenei hatás olyan izgalmakat kelt a jelenlévőkben, hogy minden alkalommal a közösség több tagja is előlép imádkozni. (S.N. Haskell beszámolója E. G. White-nak, 1900. szeptember 25-én)

Van egy nagy dob, két tamburin, egy nagybőgő, két kis hegedű, fuvola, két trombita, egy orgona és némi énekhang. Az Ízek kertje című énekeskönyvükből kiválasztott szent szövegű énekeiket táncos dallamokkal kísérik. Sosem használják a mi egyházi énekeskönyvünket , kivéve ha Breed vagy Haskell testvér prédikál, ilyenkor a nyitó és záróének onnan van, de az összes többit, ami a szertartás során elhangzik,  a sajátjukból választják. Mindannyian együtt harsogják az ámeneket és az olyan felkiáltásokat, mint” Dicsérjük az Urat, dicsőség az Úrnak!”, csakúgy mint az Üdvhadseregnél szokás. Ezt látva némelyeket aggodalom tölt el. A többieknek megfelel az így hirdetett tanítás.  „Az igaz juhok igencsak összezavarodnak”.  (Mrs. S.N. Haskell beszámolója Sara McEnterfernek, 1900. szeptember 12.)

1900-ben ellátogattam egy Muncie-ben rendezett tábori találkozóra, ahol első kézből lehettem tanúja annak a fanatikus felindultságnak és vakbuzgó tevékenykedésnek, ami az ottani embereket jellemezte. Szerte a tábor területén vitatkozó csoportokkal találkoztam, ezek a heves emberek szervezték a nagysátorban lévő zenei szolgálatokat. Különböző hangszerekkel fokozták a hangulatot, mint például trombita, fuvola, vonós hangszerek, tamburin, orgona és egy nagy basszus dob. Lendületes dalaikat ezek kíséretében szinte már ordítva énekelték, amíg végül hisztérikus állapotba kerültek. Akárhányszor láttam ezeket az embereket az ebédlőben a reggeli alkalmak után, úgy remegtek egész testükben, mintha gutaütést kaptak volna.  (Burton Wade beszámolója A.L. White-nak, 1962. január 12.)

Az Úr megmutatta nekem, hogy amikről beszámoltál az Indianában történteket illetően, azok meg fognak ismétlődni a próbaidő lejárta előtt. Mindenféle elképesztő dolgokkal állnak majd elő. Dobok, zene és tánc kíséretében fognak kiáltozni. Értelmes emberek annyira megzavarodnak, hogy nem lesznek képesek helyes döntésekre; és mindezt a Szentlélek munkájának nevezik.

A Szentlélek soha nem jelenik meg ilyen módon, ilyen tébolyszerű zsivajban. Ez Sátán találmánya arra, hogy elfedje ravasz módszereit, melyeket a napjainkra szóló őszinte, felemelő, nemesítő és megszentelő igazság hatástalanítására használ. Inkább soha ne került volna zene az istentiszteletbe, minthogy úgy alkalmazzuk a hangszereket, ahogyan azt januárban bemutatta nekem az Úr, a tábori összejöveteleink jövőjére vonatkozóan. A napjainkra szóló igazságnak semmi ilyenre nincs szüksége a lelkek megnyerése érdekében. A zajok tébolya megbénítja a józan észt és megakadályozza azt az áldást, amit az összejövetel helyes levezetése egyébként jelenthetne. Sátáni erők keverednek a lármával és a zűrzavarral, és ezt nevezik a Szentlélek munkájának.

Nem szabad bátorítani az ilyenfajta istentiszteletet. 1844 után ugyanez az áramlat áradt be sorainkba. Ugyanezek a dolgok történtek. Az emberek fellelkesedtek, és az őket késztető hatalmat Isten hatalmának gondolták. (1900, 132. levél)