Krisztus követői számára végtelenül fontos és vigasztaló az a szentírási igazság, amely a szent angyalok szolgálatát érinti. A népszerű teológia tévelygései azonban elhomályosították és eltorzították ezt a bibliai tanítást. A lélek halhatatlanságának tanát a kereszténység először csak kölcsön vette a pogány filozófiától. Ez a tan később a hitehagyás sűrű sötétségében keresztény hittétellé vált, és kiszorította azt a világos szentírási igazságot, hogy „a halottak semmit nem tudnak”. Tömegek hiszik el, hogy azok „a szolgáló lelkek”, akiket Isten az üdvösség örököseinek szolgálatába állított, meghalt emberek lelkei. Pedig a Szentírás bizonyságot tesz a mennyei angyalok létezéséről és arról, hogy mielőtt még egy ember is meghalt volna, az angyalok már kapcsolatban voltak az emberi történelemmel.

Az a dogma, hogy az ember a halálban is megőrzi öntudatát, különösen pedig az a hiedelem, hogy a halott lelke visszatér szolgálni az élőknek, készítette el a modern spiritizmus útját. Ha a halottak Isten és a szent angyalok társaságába kerülnek, és sokkal többet tudnak, mint korábban, miért ne térnének vissza a földre, hogy eligazítsák és oktassák az élőket? Hogyha a halottak lelke földi barátaik körül lebeg – miként azt neves teológusok tanítják –, miért ne beszélhetnének velük, hogy óvják őket a vétkezéstől, vagy vigaszt nyújtsanak a gyászban? Hogyan utasíthatnák el a megdicsőült lelkek által küldött mennyei tanítást azok, akik hisznek a halottak öntudatos állapotában? E szentnek tartott kapcsolatot Sátán felhasználja szándékai megvalósítására. A bukott angyalok, akik teljesítik parancsait, a szellemvilág követeiként jelennek meg. A gonoszság fejedelme, azt állítva, hogy kapcsolatba hozza az élőket a holtakkal, bűvkörébe vonja az embereket.

Sátán az emberek elé tudja idézni meghalt barátaik hasonmását. Bámulatos pontossággal utánozza az ismerős tekintetet, a jól ismert szavakat, a hanghordozást. A hamisítvány tökéletes. Sok ember, akit megvigasztal az a tudat, hogy szeretteik a menny boldogságát élvezik, a veszély gyanúja nélkül „hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira” hallgat.

Amikor e becsapottak elhiszik, hogy a halottak ténylegesen visszatérve érintkezhetnek velük, Sátán megidézi a halottak állítólagos lelkeit. Ezek a lények azt állítják, hogy élvezik a mennyei boldogságot, sőt előkelő helyet foglalnak el a mennyben. Így széltében-hosszában terjed az a tévhit, hogy Isten nem tesz különbséget az igazak és a gonoszok között. Ezek a látogatók, akik állítólag a szellem világából jöttek, néha helyénvalónak bizonyuló figyelmeztetéseket és intéseket mondanak. Miután megnyerték az emberek bizalmát, olyan tanokat hirdetnek, amelyek aláássák a Szentírásba vetett hitet. Azt a látszatot keltik, hogy érdeklődnek földi barátaik iránt, és közben elfogadtatják velük a legveszélyesebb tévedéseket. Az a tény, h ogy igazat is mondanak, és olykor bekövetkező eseményeket is meg tudnak jövendölni, a megbízhatóság látszatát keltik. Hamis tanításaikat tömegek fogadják szívesen, és fenntartás nélkül el is hiszik, mintha azok a Biblia legszentebb igazságai lennének. Isten törvényét elvetik, a kegyelem Lelkét semmibe veszik, és a szövetség vérét szentségtelen dolognak tartják. E látogatók tagadják Krisztus istenségét, sőt a Teremtőt is önmagukkal egy szintre helyezik. A nagy lázadó tehát új köntösben folytatja Isten elleni harcát, amely a mennyben kezdődött, és a földön közel hatezer éve tart.

Sokan a médiumok csalására és bűvészkedésére akarják fogni a természetfölötti megnyilatkozásokat. Az igaz, hogy a médiumok a csalást sokszor valódinak tüntetik fel, de olykor természetfölötti erők is feltűnően közrejátszanak. A titokzatos kopogtatás, amellyel a modern spiritizmus elkezdődött, nem emberi csalás vagy ravaszság terméke volt, hanem a gonosz angyalok munkája, akik így vezették be a leglélekrombolóbb csalások egyikét. Sok embert ejt tőrbe az a hiedelem, hogy a spiritizmus csupán emberi szélhámosság. Amikor pedig szemtől szembe kerülnek olyan megnyilatkozással, amely szerintük csakis természetfölötti lehet, elhiszik, hogy e jelenségek mögött Isten hatalma húzódik.

Ezek az emberek figyelmen kívül hagyják azt, amit a Szentírás a Sátán és képviselői által művelt csodákról mond. A fáraó varázslói sátáni segítséggel tudták utánozni Isten munkáját. Pál kijelenti, hogy Krisztus második adventje előtt a sátáni erők ehhez hasonló csodákat fognak művelni. „Sátán ereje... a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával” (II. Thessz. 2:9–10) fog megmutatkozni. János apostol elmondja, hogy miként fog jelentkezni az utolsó napokban ez a csodatevő hatalom: „Nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára. És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki, hogy cselekedje.” (Jel. 13:13–14) Nem puszta csalásokról szól ez a jövendölés. Sátán eszközei nemcsak színlelik a csodákat, amelyekkel félrevezetik az embereket, hanem ténylegesen képesek csodát művelni.

A sötétség fejedelme, aki oly régóta használja lángelméjét a csalásra, kísértéseivel ügyesen alkalmazkodik minden emberhez és minden körülményhez. Művelt és jó érzésű embereknek a spiritizmus szalonképesebb és kulturáltabb formáit kínálja, és ezzel sok embert hálójába tud fogni. A spiritizmus nyújtotta bölcsességről Jakab apostol így ír: „Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi” (Jak. 3:15). Ezt azonban a nagy csaló leplezi, ha szándékait éppen lepleznie kell. Ő, aki csillogó mennyei szeráf képében tudott megjelenni Krisztus előtt a megkísértés pusztájában, az emberhez is a legmegnyerőbb formában, világosság angyalaként jön. Felemelő dolgokra irányítva a figyelmet, az értelemre próbál hatni. Csodálatos, meghökkentő jelenetekkel ragadja meg a képzeletet; a szeretet és a jótékonyság látszatával pedig az érzelmeket is megnyeri. Az embert – képzeletének szárnyakat adva – büszkévé teszi a maga bölcsességére, és arra ösztönzi, hogy semmibe vegye az örökkévaló Istent. Az a hatalmas lény, aki fel tudta vinni a világ Megváltóját egy nagyon magas hegyre, hogy bemutassa neki a föld összes országát és e birodalmak dicsőségét, kísértéseivel meg tudja rontani mindazok érzékeit, akiket Isten hatalma nem véd.

Sátán ma is hízelgéssel ámítja el az embert, mint annak idején Évát az Édenben. Vágyat ébreszt benne a tiltott tudomány és az önfelmagasztalás után. Ezek a bűnök okozták Sátán bukását, és ezekkel akarja az embert is megrontani. „Olyanok lesztek, mint az Isten – mondja –: jónak és gonosznak tudói” (I. Móz. 3:5). A spiritizmus azt tanítja, hogy „az ember fejlődő teremtmény, akinek születése óta az a rendeltetése, hogy fejlődjék az Istenség felé, egészen az örökkévalóságig”. Azt is tanítja, hogy „minden lélek magát fogja megítélni, és nem más”. „Az ítélet igazságos lesz, mert önítélet... A trónt önmagadban hordod.” Egy spiritiszta tanító ezt állította, amikor „lelki öntudat”-ra ébredt: „Embertársaim, mindnyájan el nem bukott félistenek voltatok.” Egy másik szerint: „Minden igaz és tökéletes lény tulajdonképpen Krisztus.”

Sátán a végtelen Istennek – az imádat igazi tárgyának – igazságossága és tökéletessége helyébe, Isten törvényének – az emberi vívmányok igazi mércéjének –igazságossága helyébe az ember bűnös, tévedő természetét teszi. Szerinte ez az imádat egyetlen tárgya, az ítélet egyetlen mércéje, a jellem normája. Ez is haladás, de nem felfelé, hanem lefelé.

Mind szellemi, mind lelki életünk törvénye, hogy szemlélés által átalakulunk. Gondolatvilágunk fokozatosan alkalmazkodik ahhoz a témához, amellyel foglalkozunk. Hasonlóvá leszünk ahhoz, amit szeretünk és tisztelünk. Az ember nem juthat magasabbra azoknál a normáknál, amelyeket a tisztaságról, a jóságról és az igazságról elfogadott. Ha valaki önmagát tartja a legnagyszerűbb ideálnak, soha nem jut magasabbra. Inkább egyre mélyebbre süllyed. Csak a kegyelmes Isten képes az embert megszentelni. Ha az ember magára marad, útja szükségszerűen lefelé visz.

Az önző, élvezetet szerető, érzéki embernek a spiritizmus kevésbé ravasz álarcban jelentkezik, mint a csiszoltabb és értelmesebb embernek. Az előbbiek a spiritizmus durvább formáiban találják meg azt, ami megfelel hajlamaiknak. Sátán figyelemmel kíséri az ember természetének gyengeségét. Megfigyeli, hogy ki milyen bűnökre hajlamos. Azután alkalmakat teremt e hajlamok kielégítésére. Az egyébként megengedett dolgok túlhajszolására kísérti az embert; mértéktelenséggel gyengíti fizikai, szellemi és erkölcsi képességeit. Emberek ezreit rontja meg szenvedélyeik kielégítése útján, és eldurvítja egész lényüket. Hogy pedig munkáját teljessé tegye, a gonosz angyalok által kijelenti, hogy „az igazi tudás az embert minden törvény fölé emeli”; hogy „minden, ami van jó”; hogy „Isten nem kárhoztat”; hogy „minden elkövetett bűn ártatlan”. Amikor így elhiteti az emberekkel, hogy a vágy a legfőbb törvény; hogy a szabadság mindenre feljogosít; hogy az ember csak önmagának tartozik számadással, ki csodálkozhat azon, ha az erkölcstelenség és romlottság elburjánzik? Tömegek kapnak mohón azokon a tanításokon, amelyek megengedik, hogy érzéki szívükre hallgassanak. Az önuralom kantárait az emberi vágyak tartják kézben. Sok ember szellemi és lelki képességeit az ösztönei uralják, és Sátán ujjong, hogy ezrével sodorhatja hálójába azokat, akik magukat Krisztus követőinek vallják.

De senkinek sem kötelező a spiritizmus hazugságainak csapdájába esnie. Isten elég világosságot adott a világnak ahhoz, hogy észrevegye a csapdát. Ahogy már láttuk, a spiritizmus alapját képező elmélet ellentétben áll a Szentírás legvilágosabb kijelentéseivel. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a halottak semmit nem tudnak, és nem gondolkoznak; hogy nem vesznek semmiben részt, ami a nap alatt történik, és nem tudnak szeretteik örömeiről, sem fájdalmairól.

Isten határozottan megtiltotta a halottidézést. A héberek korában egyesek azt állították – miként ma a spiritiszták –, hogy kapcsolatban vannak a halottakkal. A megidézett halottakat, ahogy a túlvilági látogatókat nevezték, a Biblia „ördögi lelkek”-nek mondja. (Vö. IV. Móz. 25:1–3; Zsolt. 106:28; I. Kor. 10:20; Jel. 16:14) A halottidézés – a Szentírás szerint – az Úr előtt utálatos dolog, és Isten halálbüntetés terhe mellett megtiltotta (III. Móz. 19:31; 20:27). Pusztán ez a szó: ördöngösség – ma megvetést vált ki az emberekben. Azt az állítást, hogy az ember ördögi lelkekkel érintkezhet, középkori mesének tartják. A spiritizmus azonban, amely híveinek százait, ezreit, sőt mi több, millióit tartja számon, utat talált a tudományos körökbe, betört az egyházakba, pártfogásra talált a törvényhozó testületekben, sőt a királyok udvarában is. Ez az óriási csalás, a régi időkben kárhoztatott és megtiltott boszorkányság új álarcot öltött.

Ha semmi más nem bizonyítaná a spiritizmus valódi jellegét, a keresztény ember számára legyen elég az a bizonyíték, hogy ezek a lelkek nem tesznek különbséget az igazság és a bűn között, Krisztus legnemesebb és legtisztább apostolai és Sátán legromlottabb szolgái között. Sátán elhiteti az emberekkel, hogy a legbecstelenebbek megdicsőülten a mennyben vannak. Ezt hirdeti a világnak: „Nem számít, milyen gonosz vagy; nem számít, hiszel-e Istenben és a Bibliában, vagy nem. Élj úgy, ahogy tetszik; a menny a hazád.” A spiritiszta tanítók tulajdonképpen ezt hirdetik: „Minden gonosztevő jó az Úr szemeiben, és gyönyörködik Ő azokban; vagy: Hol van az ítéletnek Istene?” (Mal. 2:17). Isten Igéje ezt mondja: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossá, s a világosságot sötétséggé teszik.” (Ésa. 5:20)

E hazug lelkek megszemélyesítik az apostolokat, és éppen az ellenkezőjét tanítják annak, amit az apostolok a Szentlélek indítására földi életükben tanítottak. Sátán e követei tagadják a Biblia isteni eredetét; ezzel elveszik a keresztény reménység alapját, és kioltják azt a fényt, amely megvilágítja a mennybe vezető utat. Sátán elhiteti a világgal, hogy a Biblia csupán mese, vagy legalábbis az emberiség gyermekkorához alkalmazkodó könyv, de ma már nem kell komolyan venni, vagy mint idejétmúlt dolgot el kell vetni. Isten Igéje helyett Sátán a szellemvilág megnyilatkozásait kínálja. Ezt a csatornát teljesen ő tartja hatalmában. Ezen az úton mindent el tud hitetni a világgal, amit csak akar. Azt a könyvet, amely őt és követőit megítéli, árnyékba helyezi. Szerinte ott van jó helyen. A világ Megváltóját csak embernek tünteti fel. És miként a Jézus sírját őrző római katonák elhíresztelték azt a hazugságot, amellyel a zsidó papok és a vének Jézus feltámadását meg akarták cáfolni, a spiritiszták hívei is azt a látszatot keltik, hogy semmi csoda nincs Megváltónk életének körülményeiben. Jézust háttérbe szorítva, saját csodáikra hívják fel a figyelmet, és azt hirdetik, hogy ezek messze felülmúlják Krisztus cselekedeteit.

Az igaz, hogy a spiritizmus most változtat formáján, és egyik-másik kifogásolhatóbb vonását leplezve keresztény köntöst ölt magára. De a szószéken és a sajtóban elhangzott nézetei hosszú évek óta a köztudatban vannak, és tanúsítják valódi arcát. Ezeket a tanításokat nem lehet letagadni, sem eltitkolni.

A spiritizmus jelenlegi formája korántsem megengedhetőbb, mint a régebbi. Sőt a mostani még veszélyesebb, mert ravaszabbul vezet félre. Korábban a spiritiszták elvetették Krisztust és a Bibliát, most pedig azt vallják, hogy el kell fogadni mindkettőt. De a Bibliát a meg nem újult szív tetszése szerint magyarázzák, hogy súlyos és létfontosságú igazságait hatástalanítsák. Azt hirdetik, hogy a szeretet Isten legfontosabb tulajdonsága, de azt gyenge szentimentalizmussá süllyesztik, és nem tesznek különbséget a jó és a rossz között. Arról hallgatnak, hogy Isten igazságos; hogy kárhoztatja a bűnt; és arról is, hogy szent törvénye mit követel. Az embereket arra tanítják, hogy a Tízparancsolatot holt írásnak tartsák. A spiritizmus tetszetős, megigéző meséi foglyul ejtik az érzéseket, és az embereket arra befolyásolják, hogy ne fogadják el a hit alapjaként a Bibliát. A spiritiszták Krisztustól éppúgy elzárkóznak, mint korábban, de Sátán annyira elvakítja az embereket, hogy a csalást nem veszik észre.

Kevés embernek van helyes fogalma a spiritizmus megtévesztő hatásáról, és a befolyásával járó veszélyről. Sokan csupán kíváncsiságból barátkoznak vele, de nem hisznek igazán benne. A gonosz lelkek hatalma előtt való meghódolásnak még a gondolata is rémülettel tölti el őket. De tiltott területre merészkednek, és a nagy hatalmú pusztító akaratuk ellenére uralkodik rajtuk. Csak egyszer hallgassanak rá, többet nem engedi ki őket fogságából. Képtelenek saját erejükből elszakadni az igéző, csábító varázslattól. Csak Isten hatalma – a hittel elmondott imára válaszként – tudja megszabadítani ezeket a tőrbe csalt lelkeket.

Mindazok, akik bűnös jellemvonásokat melengetnek, vagy szántszándékkal vétkeznek, kihívják Sátán kísértéseit. Elkülönülnek Istentől, és kivonják magukat angyalainak oltalma alól. Amikor Sátán eléjük tárja csalásait, senki sem védi őket, és könnyen zsákmányul esnek. Akik így hatalma alá kerülnek, aligha tudják, hova vezet ez az út. Miután a kísértőnek sikerült hatalmába keríteni ezeket az embereket, eszközként használja fel őket mások megrontására.

Ésaiás próféta így ír: „Ha azt mondják nektek az emberek: »Kérdezzétek meg a halottidézőket és jósokat, akik suttognak és motyognak«, akkor ezt mondjátok: »Hát nem Istenét kell megkérdeznie a népnek, vagy tán a holtaktól kell felvilágosítást kérni az élők felől.« Vissza a tanításhoz és a kinyilatkoztatáshoz! Aki nem ezt mondja, annak nincs hajnala” (Ésa. 8:19–20). Ha az emberek készek lennének elfogadni az ember természetéről és a holtak állapotáról kinyilatkoztatott világos szentírási igazságot, akkor a spiritizmus állításaiban és megnyilvánulásaiban felismernék Sátán munkáját, hatalmát, jeleit és hazug csodáit. De ahelyett, hogy feladnák az érzéki szív számára oly tetszetős szabadságot, és elhagynák a bűnt, amit szeretnek, tömegek zárják be szemüket a világosság előtt, és az intések ellenére sem változtatnak életükön. Sátán pedig köréjük szövi hálóját, és zsákmányul ejti őket. „Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre”, ezért „bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak.” (II. Thessz. 2:10–11)

Akik a spiritizmus tanításai ellen felemelik szavukat, nemcsak embereket támadnak, hanem Sátánt és angyalait is. A magasságban levő fejedelemségekkel, hatalmasságokkal és gonosz lelkekkel lépnek harcba. Sátán egy tapodtat sem fog engedni, hacsak a mennyei követek hatalmukkal vissza nem szorítják. Isten népe a Megváltó e szavaival állhat ki ellene: „Meg van írva.” Sátán most is éppúgy tudja idézni a Szentírást, miként Krisztus korában. Hogy alátámassza csalásait, kiforgatja a Szentírás tanításait. Azoknak, akik meg akarnak állni a veszélyes időben, jól kell ismerniük a Szentírás bizonyságtételét.

Sokan fogják szembe találni magukat a szeretett rokonaikat és barátaikat megszemélyesítő ördögi lelkekkel, akik a legveszélyesebb eretnekségeket hirdetik. Ezek a látogatók a legérzékenyebb húrokat fogják megpengetni, és hazugságaik igazolására csodákat művelnek. Azzal a bibliai tanítással kell szembeszállnunk velük, hogy a halottak semmit sem tudnak, és hogy ördögi lelkek azok, akik így megjelennek.

„A megpróbáltatás ideje”, „amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja a föld lakosait” (Jel. 3:10), közvetlen előttünk van. Sátán elámítja és legyőzi azokat, akik hitüket nem Isten Igéjére építik. „A gonoszságnak minden csalárdságával” dolgozik, hogy az embereket uralma alá vonja. Csalásai egyre sokasodnak. De célját csak akkor érheti el, ha az ember önként enged kísértéseinek. Akik igazán igyekeznek megismerni az igazságot, és lelküket az engedelmesség útján megtisztítani, minden erejükkel készülve a harcra, azok az igazság Istenében biztos oltalomra lelnek. „Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet, én is megtartalak téged” (Jel. 3:10) – ígéri a Megváltó. Inkább elküldené minden angyalát a mennyből népe védelmére, mintsem engedné, hogy Sátán egyetlen Istenben bízó embert is legyőzzön.

Ésaiás próféta megjövendölte, mi lesz az a félelmes csalás, amellyel Sátán elhiteti a gonoszokkal, hogy Isten büntető ítéletei nem sújtják őket: „Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásban rejtezénk el!” (Ésa. 28:15) Ehhez a csoporthoz tartoznak azok is, akik makacs megátalkodottsággal azzal biztatják magukat, hogy Isten nem bünteti meg a bűnöst; hogy az egész emberiség, bármilyen romlott is, a mennybe jut, és hasonló lesz Isten angyalaihoz. De akik megtagadják a menny igazságait, amelyek védelmet nyújtanak a megpróbáltatás idején, még inkább frigyre lépnek a halállal, és egyezségre a pokollal. Elfogadják a hazug menedéket – a spiritizmus megtévesztő hazugságát –, amelyet Sátán kínál.

Elképesztő, hogy milyen vak a mi nemzedékünk! Ezek utasítják el Isten Igéjét. Azt mondják, nem érdemes benne hinni. Ugyanakkor nagy bizalommal fogadják el Sátán csalásait. Szkeptikusok és csúfolódók ítélik el azok buzgóságát, akik kiállnak az apostolok és próféták hitéért. E csúfolódók a Krisztusról, a megváltás tervéről és az igazság megtagadóinak büntetéséről szóló ünnepélyes szentírási kijelentéseket nevetség tárgyává teszik. Szűk látókörű, logikátlan, babonás embereknek tartják azokat, akik helyt adnak Isten kívánalmainak, engedelmeskednek törvényének – és mélységes szánalmat színlelnek irántuk. E gúnyolódók olyan magabiztosak, mintha tényleg szövetségre léptek volna a halállal, és egyezségre a pokollal; mintha áthatolhatatlan falat emeltek volna önmaguk és Isten bosszúja között. Semmi sem félemlíti meg őket. Engedtek a kísértőnek, szoros kapcsolatban vannak vele, átvették szellemét, olyannyira, hogy nem tudnak, és már nem is akarnak kimenekülni hálójából.

Sátán régóta készül arra, hogy erejét megfeszítve megtévessze a világot. Munkáját az Édenben kezdte az Évának adott ígérettel: „Bizony nem haltok meg”; „Amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (I. Móz. 3:4–5). Sátán lassan-lassan készítette el legnagyobb csalásának útját a spiritizmus kialakításával. Szándékait még nem valósította meg teljesen, de meg fogja valósítani a végső időben. A próféta ezt mondja: „Láték... három tisztátalan lelket... a békákhoz hasonlókat; ...ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybegyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel. 16:13–14). Ez a csalás az egész világot magával fogja sodorni. Kivéve azokat, akiket Isten hatalma őriz az Igébe vetett hit által. Az embereket nemsokára elfogja valami végzetes biztonságérzet, és csak akkor ébrednek fel, amikor Isten kiönti haragját.

Ezt mondja az Úr Isten: „A jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket. És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket” (Ésa. 28:17–18).