Isten megígérte: "Kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem" (Jer 29:13).

Egész szívünket át kell adni Istennek, különben nem munkálja bennünk azt a változást, mely Isten képmását kialakítja. Bűnös természetünk elidegenített bennünket Istentől. A Szentlélek találóan ábrázolja állapotunkat: "Akik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt" (Ef 2:1). "Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség"(Ésa 1:5-6). Sátán tőrében tart bennünket, foglyokká tétettünk az ő akaratára (2Tim 2:26). Isten meg akar bennünket gyógyítani, szabadítani bűneinkből. Miután ez teljes átalakulást igényel, egész lényünk megújulását, azért teljesen át kell adnunk magunkat Istennek.

A saját énünk elleni küzdelem a leghatalmasabb harc, amelyet meg kell vívnunk. Énünket átengedni, alárendelni mindent Isten akaratának: küzdelembe kerül, de a léleknek engedelmeskednie kell Istennek, mielőtt szentségben megújulhatna.

Isten kormányzata nem alapszik vak alárendelésen és oktalan korlátozásokon, habár Sátán így szeretné feltűntetni. Nem, ... sőt értelmünkre és lelkiismeretünkre hivatkozik: "No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr"(Ésa 1:18). Így hangzik az Alkotónak teremtményeihez intézett meghívása; Isten nem akarja teremtményeit kényszeríteni. Nem fogadhatja el tiszteletünket és hódolatunkat, ha azokat nem készségesen és értelmesen hozzuk. A kierőszakolt engedelmesség akadályozhatná az értelem és jellem fejlődését; és géppé alacsonyítana le bennünket. Nem ez a Teremtő szándéka. Az Ő vágya az, hogy az ember, mint a teremtés koronája, a fejlődés legmagasabb fokára jusson el. Kilátásba helyezi számunkra az áldások teljességét, melyekhez kegyelem által kíván eljuttatni. Magához hív bennünket, hogy átadván magunkat neki, akaratát bennünk munkálhassa. Egyedül tőlünk függ tehát, hogy a bűn örökös rabszolgaságát, avagy Isten gyermekeinek csodás és boldogító szabadságát választjuk-e?

Midőn átadjuk magunkat Istennek, természetesen mindazt fel kell adnunk, ami elválasztana Tőle bennünket. Azért mondotta a Megváltó: "Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom"(Lk 14:33). Mindazt el kell hagynunk és fel kell adnunk, ami szívünket elvonhatja Istentől. A gazdagság sok ember bálványa. A pénz szeretete, a vagyonszerzés vágya az az aranylánc, amely Sátánhoz kötözi őket. Gondtalan, kényelmes és felelősség nélküli élet, rang és méltóság szintén oly bálványok, melyeket sokan imádnak. Azonban szét kell törnünk a rabszolgaság eme bilincseit. Nem lehetünk félig Istené, félig pedig a világé. Nem vagyunk Istennek a gyermekei, ha nem vagyunk teljesen azok.

Sokan vannak, akik azt állítják, hogy Istent szolgálják, de mégis saját erejükből akarják parancsolatait megtartani, jellemüket átalakítani és üdvösségüket biztosítani. Szívüket nem készteti Krisztus szeretetének mélységes tudata, hanem azért igyekeznek az Istentől rájuk bízott keresztényi kötelességeket teljesíteni, hogy a mennyet kiérdemeljék. Ily vallásnak nincs semmi értéke. Ha azonban Krisztus vonult be szívünkbe, akkor annyira megtelik tiszta szeretettel és a vele való közösség szent örömeivel, hogy szakadás többé nem állhat be. Ha Őreá tekintünk, megfeledkezünk önmagunkról. Krisztus szeretete életünk és tevékenységünk forrásává válik. Ha szívünk mélyében éreztük Krisztus és az Atya bensőséges szeretetét, akkor nem kérdezzük, mily fokig szükséges Isten parancsolatait megtartanunk; akkor nem akarunk megállni a legalsó fokon, hanem tökéletes összhangban kívánunk élni Megváltónk akaratával. A legnagyobb komolysággal törekszünk ennek elérésére, és olyan élénk érdeklődéssel viseltetünk iránta, amely teljesen megfelel a kilátásba helyezett dicsőségnek. A Krisztusról való vallástétel, iránta való mélyebb szeretet hiányában üres beszéd csupán, értelmetlen külsőség és szolgai járom.

Azt hisszük talán, hogy igen nagy áldozat mindent felajánlani az Úrnak? Tegye fel mindenki ezt a kérdést: "Mit adott Krisztus érettem?" Életét, szeretetét és szenvedéseit - mindent feláldozott Istennek Fia a mi megváltásunk érdekében. Lehetséges-e, hogy ilyen végtelen szeretet méltatlan tárgyai, szívünket távol tartsuk Tőle? Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük; épp ezért nem vagyunk képesek teljesen megérteni azt a mélységes tudatlanságot és kimondhatatlan nyomort, amelyből kimentett bennünket. Vajon feltekintünk-e hozzá, kit a mi bűneink juttattak a keresztre, úgy, hogy készakarva lekicsinyeljük végtelen áldozatát és szeretetét? Látva a dicsőség Urának ezen mély megaláztatását, vajon zúgolódhatunk-e azért, hogy csak küzdelmek és önmegtagadás által nyerhetünk életet?

Sok büszke szív kérdezi:"Miért kell megalázkodnom és vezekelnem, mielőtt Isten gyermekévé lennék?" Én Krisztushoz utasítalak benneteket! Ő teljesen ártatlan volt, sőt mi több, Ő volt a menny Fejedelme, aki azért jött e világra, hogy a bűnös emberiséget megmenthesse a haláltól: "mivelhogy életét halálra adta... és a bűnösökért imádkozott"(Ésa 53:12).

Vajon mit áldozunk fel, ha mindjárt mindenünket is odaadjuk? Egy bűnöktől beszennyezett szívet, hogy azt Krisztus saját vérével megtisztítsa és kimondhatatlan szeretetével megváltsa. És az emberek mégis nehéznek tartják, hogy mindent feladjanak. Óh, szégyellem, ha erről beszélni hallok; óh, szégyen erről írni is!

Isten nem kívánja, hogy azt adjuk fel, ami javunkra szolgál, hiszen minden egyes cselekedetében csupán gyermekeinek jólétét tartja szem előtt. Vajha mindazok, akik még nem döntöttek Krisztus mellett, felismernék, hogy Ő sokkal becsesebb és magasabb adományokat adhat nékik, mint amilyeneket ők maguk keresnek! Az ember önmaga ellen követi el a legnagyobb igazságtalanságot, ha Isten akarata ellenére cselekszik és gondolkozik. Igaz örömet nem találhatunk a tilos utakon, melyeket Ő tiltott meg, aki jól tudja, mi válik javunkra, és aki övéinek csak javát akarja. A bűn útja a nyomornak és pusztulásnak útja.

Nagy tévedés azt hinni, hogy Isten szívesen látja gyermekei szenvedését. Az egész mennyet érdekli az ember boldogsága. Mennyei Atyánk egyetlen teremtménye elől sem zárja el az öröm útjait. Csak azt kívánja, hogy azokat az élvezeteket kerüljük, melyek szenvedéseket és keserű csalódásokat okoznak, melyek életünket szerencsétlenné teszik, s végül a boldogság és a menny kapuját is elzárják előlünk. A világ Megváltója elfogadja az embereket úgy, ahogy vannak, minden vágyukkal, gyengeségükkel és tökéletlenségükkel együtt. Szent vérével nemcsak bűneinktől megtisztítani és megváltani akar bennünket, hanem mindazok forró vágyát is ki akarja elégíteni, akik készségesen felveszik magukra igáját és hordozzák az Ő terhét. Békét és nyugalmat kíván nyújtani mindazoknak, akik az élet kenyeréért jönnek Hozzá. Csupán oly kötelességeket hárít ránk, melyek földi lépteinket az áldások magaslatai felé irányítják, amelyekre az engedetlenek sohasem juthatnak el. Az igazi örömteljes élet abból áll, hogy Krisztus, a dicsőség reménye bennünk kialakuljon.

Sokan kérdik: "Hogy adhatom át magamat teljesen Istennek?" Kívánnád átadni magad; de ahhoz, hogy ezt saját erődből elérjed, gyenge és tehetetlen vagy, mert a kételkedés kötelékei és bűnös életed szokásai rabságban tartanak. Ígéreteid és elhatározásaid fövényre vannak építve; gondolataidat, szenvedélyeidet és érzelmeidet nem vagy képes uralni. Megszegett ígéreteid és be nem tartott fogadalmaid megingatják őszinteségedbe vetett hitedet, csüggedsz, és azt hiszed, hogy Isten nem fogadhat el. Azonban ne ess kétségbe! Amit meg kell értened, az: az akarat tényleges ereje. Ez az emberi természetet uraló erő, a döntés vagy a választás hatalma. Minden az akarat helyes irányú tevékenységétől függ. A választás képességét Isten megadta az embernek; tőled függ, hogy helyesen élj azzal. Bár szívedet nem változtathatod meg, és saját erődből Istent nem szeretheted, mégis szabad választásodtól függ, hogy Őt szolgáld. Mihelyt átadod néki akaratodat, Ő fogja benned munkálni úgy az akarást, mint a cselekvést. Ily módon egész lényedet Krisztus Lelke uralja; szereteted Isten Fiában összpontosul s gondolataid összhangban lesznek vele.

Ha csak kívánság marad a jóság és szentség utáni vágyakozásunk, az semmit sem ér. Sokan, bár remélik és vágyakoznak arra, hogy Isten gyermekei legyenek, mégis elvesznek. Sohasem jutnak el odáig, hogy akaratukat Istennek alárendeljék. Nem döntenek most: keresztények akarunk lenni!

Ha akaratodat és kívánságaidat tettekké érleled, tökéletes átalakulás mehet végbe életedben. Ha akaratodat teljesen alárendeled a Megváltónak, akkor egy minden erőt és uralmat felülmúló magasztos hatalommal egyesülsz. Akkor az állhatatossághoz felülről fogsz erőt nyerni, és így, állandóan átadva magad Istennek, képes leszel új életet, a hitnek életét élni!