Isten az élet, a világosság, az öröm forrása az egész világegyetem részére. Miként a fénysugarak a napból, s a vizek árjai a forrásból, úgy áradnak szét Istentől az áldások, összes teremtményeire. Mindenütt, ahol ez az Istentől eredő élet a szívekben lakozik, onnan tovaárad szeretetben és áldásban másokra.

Megváltónk öröme az elesett emberek felemelése és megváltása volt. Ezért saját élete sem volt drága előtte, hanem elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal. Az angyalok is így munkálkodnak mások boldogságán. Ez az örömük. Amit a büszke és önző szív lealacsonyító szolgálatnak tekint, tudniillik szolgálni a bűnbe süllyedt, jellemben és rangban mélyen alatta állóknak, éppen az képezi a bűntelen angyalok munkáját. Krisztus önfeláldozó szeretetének lelkülete az, ami az eget áthatja, és ez a lényege összes áldásainak. Ilyen a lelkülete Krisztus tanítványainak, és ezt a munkát végzik.

Ha Krisztus szeretete lakozik szívünkben, akkor a jó illathoz hasonlóan nem maradhat rejtve. Szent befolyását mindazok érezni fogják, akikkel csak érintkezünk. Krisztus lelkülete a szívben hasonló a sivatagban csörgedező forráshoz, amely mindenkit felüdít, sőt felébreszti az elveszendők vágyát is, hogy az élet vizéből mohón merítsenek.

A Jézus Krisztus iránti szeretet azon szívbéli vágyban nyilatkozik meg, hogy hozzá hasonlóan mi is fáradozzunk az emberiség megmentésén és felemelésén. Állandó szeretettel és részvéttel fog bennünket eltölteni mennyei Atyánk gondviselésébe foglalt összes teremtménye iránt.

Megváltónk földi élete korántsem volt a kényelemnek, önérdeknek szentelt élet, óh nem - állandóan szent buzgalommal és komolysággal fáradozott az elesett emberiség megváltásán. A bethlehemi jászoltól kezdve a golgotai keresztig az önmegtagadás útját járta; sohasem húzódozott a nehéz munkától, a fárasztó utazástól, valamint a kimerítő gondtól és fáradtságtól sem. Ő mondotta: "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért" (Mt 20:28). Ez volt életének legfőbb célja. Minden más csak ezután következett, és ennek volt alárendelve. Isten akaratának teljesítése és művének befejezése képezte ételét és italát. Önzés és önérdek távol állott munkájától.

Hozzá hasonlóan mindazok, akik Krisztus kegyelmében részesültek, készek az áldozatokra, hogy mások is részeseivé lehessenek ezen mennyei adománynak. Ezek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy általuk embertársaik élete megjavuljon. Az igazán megtért szívnek ilyen lelkület a gyümölcse. Amikor Jézushoz jön valaki, az a vágy ébred szívében, hogy másokkal is tudassa, milyen becses barátot talált Jézusban; ily megmentő és megszentelő igazság nem maradhat elrejtve a szívben. Ha Krisztus igazságát öltöttük fel és az Ő lelkének öröme tölt be bennünket, lehetetlen, hogy azt elhallgassuk. Ha Istennek jóságát láttuk és éreztük, másoknak is beszélnünk kell erről. Fülöphöz hasonlóan, ha az Üdvözítőt megtaláltuk, másokat is hívunk. Megkíséreljük feltárni az emberek előtt Krisztus vonzerejét és az eljövendő világ láthatatlan valóságait. Legfőbb vágyunk lesz Krisztus nyomdokait követni. Komoly kívánság támad bennünk, hogy körülöttünk mások is láthassák Istennek ama Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29).

Az a törekvés, hogy áldását másokkal közöljük, áldást hoz önmagunkra is. Istennek is ez volt a célja, amikor részt adott nékünk a megváltás tervének munkájában. Azt az előjogot adta nékünk, hogy az isteni természet részesei lehessünk; cserébe csak azt kívánja, hogy áldást árasszunk embertársainkra. Ez a legnagyobb megtiszteltetés és legnagyobb öröm, amit Isten az embernek adhatott. Azok jutnak legközelebb Teremtőjükhöz, akik ily módon részt vesznek a szeretet munkájában.

Isten az evangélium üzenetét és a szeretet szolgálatát a mennyei angyalokra bízhatta volna; felhasználhatott volna más eszközöket is, hogy tervét megvalósítsa. De végtelen, kimondhatatlan szeretetében Krisztus és az angyalok munkatársaivá tett bennünket, hogy így részesülhessünk abban az áldásban és lelki növekedésben, amely az önzetlen munkából fakad.

Krisztushoz közeledünk, ha szenvedéseiben részt veszünk. Mindennemű önfeláldozás mások javára, a jótékonyság lelkületét erősíti a jótevő szívében, és mind szorosabb összeköttetésbe hozza a világ Megváltójával, aki "gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok" (2Kor 8:9). Csak ha így valósítjuk meg Isten tervét, melyért teremtett, akkor lesz áldássá számunkra az élet.

Ha Krisztus tanítványához méltóan munkába kívánsz menni, hogy neki lelkeket nyerj meg, csakhamar belátod, hogy az isteni dolgokban mélyebb tapasztalatokra és nagyobb ismeretre van szükséged, és éhezni és szomjúhozni fogod az igazságot. Imában Istennel fogsz küzdeni, és hited megerősödik; lelked felüdül a megváltás és üdvösség forrásánál. A megpróbáltatások és küzdelmek Isten Igéjéhez és az imához űznek. Krisztus kegyelmében és ismeretében fogsz növekedni, és gazdag tapasztalatokra teszel szert.

A másokért folyó önzetlen munka lelkülete állhatatosságot, elmélyülést, szilárdságot és Krisztushoz hasonló szeretetteljes jellemet ad; békét és boldogságot nyújt. A szív mindig nemesebbre törekszik. Többé nincs helye a hanyagságnak és önzésnek. Azok, akik ily módon gyakorolják a keresztény erényeket, növekedni és erősödni fognak, hogy Istenért dolgozhassanak. Világosan megértik a lelki dolgokat, állandóan gyarapszanak hitben, és növekszik imáik ereje. Isten Lelke munkálkodik szívükben, és a mennyei kapcsolat megtermi a szív összhangját. Azok, akik ilyen önzetlen fáradozással áldozzák oda magukat embertársaik javáért, munkálják legbiztosabban saját üdvösségüket.

A Krisztus kegyelmében való növekedésnek egyedüli útja az, hogy önzetlenül végezzük Krisztus ránk bízott munkáját, minden tőlünk telhetőt elkövetve, hogy megsegítsük azokat, akik támogatásunkra szorulnak. Gyakorlat adja az erőt; tevékenység az élet első feltétele. Akik a Krisztusban való életet úgy élik, hogy tétlenül elfogadják a Lélek kegyelmi ajándékait, de Krisztusért mit sem tesznek, azok megkísérlik az ingyen élést - munka nélkül. A semmittevés azonban, mind a lelki, mind az anyagi világban elerőtlenedést és végül romlást eredményez. Az az ember, aki vonakodik tagjait mozgatni, csakhamar annyira elerőtlenedik, hogy nem képes azokat használni. Hasonlóan, az a keresztény, aki nem akarja Istentől nyert erőit felhasználni, nem csak hogy nem növekedhetik Krisztus kegyelmében, hanem még a meglévő erőt is elveszíti.

Krisztus egyháza Isten elrendelt eszköze az elveszett emberiség üdvözítésére. Küldetése, hogy az evangéliumot az egész világnak eljuttassa. Ez egyúttal minden egyes keresztény kötelessége. Ki-ki igyekezzék alkalma és képessége szerint teljesíteni az Üdvözítő parancsát. Krisztusnak előttünk megnyilatkozott szeretete mindnyájunkat adósakká tesz azokkal szemben, akik Őt még nem ismerik. Isten azért adta nékünk világosságát, hogy sugarait szétárasszuk.

Ha Krisztus hívei kötelességük tudatában lettek volna, akkor ma ezrével lennének az evangéliumnak hirdetői a pogány országokban is, ahol most legfeljebb egy van. Akkor mindazok, akik személyesen nem vehetnek részt a missziómunkában, vagyonukkal, érdeklődésükkel és imájukkal támogatnák azt. A keresztény országokban szintén szentebb komolysággal fáradoznának a veszendő lelkek megmentésén.

Nem kell okvetlen pogány országokba mennünk, és otthonunk szűk körét sem kell odahagynunk - ha kötelességünk odafűz -, hogy Krisztusért dolgozhassunk. A családban, a gyülekezetben, rokonaink és ismerőseink, sőt még ügyfeleink körében is munkálkodhatunk Jézus Krisztusért.

Üdvözítőnk földi életének nagyobb részét türelmes munkában a názáreti kis ácsműhelyben töltötte el. Szolgáló angyalok vették körül az élet Urát, midőn munkások és földművesek között járt-kelt, fel nem ismerve, tisztelet nélkül. Az Üdvözítő egyszerű foglalkozása közben is éppoly hűségesen teljesítette küldetését, mint amikor betegeket gyógyított, vagy a viharzó Galileai-tenger hullámain járt. Hasonló képpen haladhatunk mi is Jézussal, és dolgozhatunk vele alacsony sorsban és alsóbbrendű kötelezettségeink teljesítése közben is.

Pál apostol mondja: "Kiki, amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt" (1Kor 7:24). Az üzletember is úgy vezetheti üzletét, hogy hűsége és lelkiismeretessége által dicsőíti Mesterét. Ha hűséges, őszinte híve Krisztusnak, akkor hite minden eljárásában és vállalkozásában meg fog nyilvánulni; embertársainak Krisztus lelkületét fogja kinyilatkoztatni. A szorgalmas és becsületes munkásban annak képe tükröződhetik vissza, aki szerény élete folyamán Galilea halmain járt-kelt. Minden egyes keresztény úgy munkálkodjék, hogy mások, látva az ő jó cselekedeteit, a Teremtőt és Megváltót magasztalják.

Sokan elvonják adományaikat és képességeiket Krisztus szolgálatából, és ezt azzal mentegetik, hogy másoknak sokkal magasabb képességeik vannak. Kialakult az a nézet, hogy csak a különleges adományokkal megáldott emberek alkalmasak Isten szolgálatára, s Isten ezt csak tőlük kívánja. Sőt sokan úgy vélekednek, hogy Isten csak az emberek egy osztályát tüntette ki kiválóbb képességekkel, a többieket pedig mellőzte, akiknek azután sem a fáradtságban és munkában, sem a jutalomban semmi részük sincs. A példázat azonban nem így tanítja. Mikor a gazda összehívta szolgáit, mindegyiknek kijelölte munkáját.

Még az élet szerényebb kötelezettségeinek teljesítése közben is szeretettel szolgálhatunk az Úrnak. Ha Isten szeretete lakozik szívünkben, az életünkben is meg fog nyilatkozni. Krisztus édes jó illata övez bennünket, és befolyásunk felemelő és áldást hozó lesz.

Ne várjatok előbb rendkívüli alkalmakra, sem különös képességekre, hogy Isten ügyéért munkálkodhassatok. Ne aggódjatok azon, hogy mit gondol rólatok a világ. Ha életetek hitetek tisztaságáról s becsületességéről tesz bizonyságot, és mások meggyőződnek arról, hogy segítni akartok rajtuk, akkor fáradozástok nem lesz hiábavaló.

Krisztus legkisebb és legszerényebb tanítványai is áldására lehetnek másoknak. Talán nincsenek tudatában, hogy jót cselekszenek, de öntudatlanul is tőlük áradhat ki az áldásnak mind inkább mélyülő és szélesbülő forrása; ám fáradozásaik áldásos gyümölcsei csak a leszámolás nagy napján lesznek nyilvánvalókká. Nem tudják, sőt nem is érzik, hogy valami nagyot cselekszenek, de fáradozásaik eredménye felől nem kell aggódniuk. Csak nyugodtan haladjanak tovább és hűségesen végezzék azt a munkát, amelyet Isten gondviselése rájuk bíz, s életük nem lesz hiábavaló. Krisztus képe mindinkább kialakul szívükben; Isten munkatársai ebben az életben így lesznek alkalmasak arra a magasabb munkára és zavartalan örömre, mely az örök életben vár rájuk.