Hit nélkül lehetetlen tetszeni Neki, mert annak, aki Isten elé járul, hinnie kell létezésében, és abban, hogy megjutalmazza mindazokat, akik szorgalmasan keresik Őt. Sokan vannak olyanok a keresztény világban, akik azt állítják, hogy az üdvösséghez egyetlen dolog szükséges, mégpedig a hit. A cselekedetek mit sem számítanak, egyedül a hit fontos. Isten Igéje azonban elmondja nekünk, hogy a hit önmagában, cselekedetek nélkül halott.

Sokan utasítják el, hogy engedelmeskedjenek Isten parancsolatainak, de azért jó nagy adag hitük van. A hitnek azonban alappal kell bírnia. Isten valamennyi ígéretét feltételhez szabta. Ha az Ő akaratát cselekesszük, ha az igazságban járunk, akkor kérhetünk, amit akarunk és meglesz nékünk. Mindaddig, amíg buzgón törekszünk arra, hogy engedelmes életet éljünk, Isten hallja az esedezéseinket, de az engedetlenségben nem áldhat meg bennünket. Ha azt választjuk, hogy engedetlenek leszünk parancsolataival szemben, hangozhatnak kiáltásaink előtte: „Higgy, higgy, csak higgy”, a válasz akkor is ez lesz majd a csalhatatlan isteni szó szerint: „A hit halott cselekedetek nélkül.” Az efféle hit nem egyéb, mint zengő érc vagy pengő cimbalom.

Ahhoz, hogy élvezhessük Isten kegyelmének jótéteményeit, nekünk is meg kell tennünk a magunk részét: híven kell munkálkodnunk és megtéréshez méltó gyümölcsöket kell teremnünk. Isten munkatársai vagyunk. Nem ülhettek tétlenül, várva valami nagy alkalomra, amit a Mesterért, mint különleges munkát elvégezhettek. Nem hanyagolhatjátok el a közvetlenül az utatokban levő kötelességet, hanem ki kell használnotok a körülöttetek nyíló kicsiny lehetőségeket. Az élet legkisebb munkáit is legjobb tehetségetek szerint kell ellátnotok, szívvel és hittel látva hozzá az Isten gondviselése által számotokra kijelölt feladatnak. Akármilyen kicsiny az, ugyanazzal az alapossággal végezzétek, amilyen alapossággal egy nagyobb munkát végeznétek. Hűségeteket a mennyei feljegyzések fogják jóváhagyni.

Nem kell várnotok, míg az utat elegyengeti valaki előttetek. Induljatok el a munkába s használjátok a reátok bízott talentumokat. Nem kell azzal foglalkoznotok, mit gondol rólatok a világ. Szavaitok, lelkületetek, cselekedeteitek legyenek élő bizonyságtétel Jézusról, és az Úrnak gondja van arra, hogy az Ő dicsőségét szolgáló bizonyságtétel, jól vezetett élettel és isteni tapasztalatokkal ékítve, mélyítse és fokozza annak erejét. Lehet, hogy az eredményeit soha nem fogjuk meglátni a földön, de nyilvánvalók lesznek Isten és az angyalok előtt.

Mindent meg kell tennünk, ami rajtunk áll, hogy megharcoljuk a hitnek nemes harcát. Harcolnunk, munkálkodnunk, küzdenünk és tusakodnunk kell azért, hogy bemehessünk a szoros kapun. Mindig magunk előtt kell látnunk az Urat. Igyekezzünk tiszta kezekkel, tiszta szívekkel tisztelni Istent minden utunkban. Isten gondoskodott segítségről benne, Aki hatalmas a megtartásra. Az igazság és a világosság lelke fog életre kelteni és megújítani minket titokzatos munkálkodása által. Ugyanis minden lelki javulás Istentől van és nem magunktól. Az igazi munkást isteni erő támogatja, a tunya munkást viszont nem támogatja Isten Lelke.

Egy tekintetben kell támaszkodnunk saját erőnkre: komolyan kell tusakodnunk azért, hogy legyünk buzgóságosak és térjünk meg, hogy tisztítsuk meg kezeinket és szívünket minden szennytől. A legmagasabbra kell törekednünk, azzal a hittel betöltekezve, hogy Isten segít bennünket igyekezetünkben. Keresnünk kell, hogy találjunk, éspedig hitben kell keresnünk; zörgetnünk kell, hogy „megnyittassék” nekünk. A Biblia azt tanítja, hogy üdvösségünk minden tekintetben azon áll vagy bukik, hogy elszánjuk-e magunkat. Ha elveszünk, a felelősség mindenestül a mienk. Ha Isten gondoskodott rólunk és elfogadjuk Isten feltételeit, megragadhatjuk az örök életet. Jézushoz kell mennünk hitben, szorgalmasnak kell lennünk, hogy elhívásunkat és kiválasztásunkat biztossá tegyük.

A bűnök bocsánatának ígérete annak szól, aki megbánja bűneit és hisz; jutalomként azé lesz életnek koronája, aki mindvégig hű marad. Növekedhetünk a kegyelemben, és az a  kegyelem, amellyel már bírunk, jóvá tehet minket. Meg kell tartanunk magunkat e világ szennyétől mentesen, hogy szeplő nélkül állhassunk meg az Istennek napján. Hit és cselekedetek kéz a kézben járnak, összhangban fáradoznak a bűn legyőzésének művében. A cselekedetek halottak hit nélkül, mikén a hit is holt cselekedetek nélkül. A cselekedetek soha nem tarthatnak meg minket, Krisztus érdeme lehet csak a segítségünkre. Krisztus a belé vetett hit által teszi a mi tökéletlen igyekezetünket kedvessé Isten előtt. A hit, amit Isten megkíván tőlünk, nem tétlen hit: az üdvözítő hit szeretet által munkálkodik és megtisztítja a lelket. Aki tiszta kezeket emel Istenhez harag és kételkedés nélkül, tudatosan az Isten parancsolatainak útján jár.

Ahhoz, hogy bocsánatot nyerjünk bűneinkre, mindenekelőtt meg kell értenünk, mi a bűn, hogy megbánhassuk azt és megtéréshez méltó gyümölcsöket teremhessünk. Hitünknek szilárd alapokon kell nyugodnia: Isten Igéjében kell megalapozódnia, eredményeit pedig az Isten kifejezett akarata iránti engedelmességben láthatjuk meg. Az apostol ezt mondja: „Szentség nélkül egy ember sem láthatja meg az Istent.”

A hit és a cselekedetek józan egyensúlyban tartanak, és gyümölcsözővé tesznek minket a keresztény jellem tökéletesítésének munkájában. Jézus ezt mondja: „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyeknek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei atyámnak akaratát.” Az evilági táplálékról szólva az apostol így szól: „Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.” Ugyanez a törvény alkalmazható a lelki tápláltatásunkra is: ha valaki szeretne részesülni az örök élet kenyeréből, tegyen az elnyerése érdekében erőfeszítéseket.

A földi történelemnek fontos és érdekes időszakában élünk. Több hitre van szükségünk, mint amennyivel eddig bírtunk. Elengedhetetlen a szilárdabb mennyei támasz is. Sátán minden erejével azon van, hogy fölébünk kerekedjen, mert tudja, hogy már csak kevés ideig munkálkodhat. Pál félelemmel és rettegéssel munkálta az üdvösségét: nem kellene nekünk is félelemmel gondolni arra, hogy hiába az ígéret, ha bármelyikünk fogyatkozásban levőnek találtatik, és nem bizonyul méltónak az örök életre? Vigyáznunk és imádkoznunk kell, küzdenünk, és élet-halál tusát kell vívnunk, hogy bemehessünk a szoros kapun.

Nincs mentség a bűnre vagy a restségre. Jézus utat tört nekünk és azt kívánja, hogy járjunk az Ő nyomdokaiban. Szenvedett és feláldozta magát, és úgy tette elérhetővé az üdvösséget nekünk, ahogyan egyikünk sem lenne képes arra. Nem kell elcsüggednünk. Jézus eljött világunkba, hogy isteni erőt hozzon az ember számára, hogy kegyelme által átalakulhassunk az Ő képmására.

Amikor az ember szívében az Isten iránti engedelmesség vágya él, amikor erőfeszítéseket tesz ennek érdekében, Jézus úgy fogadja el ezt a lelkületet, mint az ember legtökéletesebb szolgálatát, és a fogyatkozásokat az Ő isteni érdemeivel pótolja ki. Ellenben nem fogadja el azokat, akik azt állítják, hogy hisznek Benne, ugyanakkor engedetlenek parancsolataival szemben.

Rengeteget hallunk a hitről, de szintúgy sokat kellene hallanunk a cselekedetekről. Sokan csalják meg a lelküket azzal, hogy kényelmes, alkalmazkodó és kereszt nélküli vallás szerint élnek. Jézus azonban ezt mondja: „Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem.” (The Signs of the Times, 1890. június 16. [Reggeli áhítat, Bázel, Svájc, 1885. szept. 17.])

Ha híven végezzük azt, ami a mi részünk az Istennel történő együttmunkálkodásban, akkor Ő is munkálni fogja rajtunk keresztül akaratát jó kedve szerint. Isten sem tud azonban dolgozni általunk, ha mi nem teszünk erőfeszítéseket. Ha el akarjuk nyerni az örök életet, fáradoznunk kell, buzgón kell fáradoznunk… Ne hagyjuk magunkat megcsalni az ilyen állításokkal: „Semmi mást nem kell tenned, csak hinned kell.” A hit és a cselekedetek két evezőlapát, amit egyenlő mértékben kell használnunk, ha a hitetlenség áradatával szemben egyenesen akarunk előrehaladni. „Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.” A keresztény a gondolat és a tett embere. Hite szilárdan gyökerezik Krisztusban. Hit és jó cselekedetek által őrizheti meg a lelkiségét jó erőben és egészségben, és lelki ereje csak nőttön-nő, amint tusakodik, hogy az Isten cselekedeteit munkálja. – Review and Herald, 1901. június 11.

Atyámfiai, legyetek nagyon gondosak abban, ahogyan a hit és a cselekedetek tárgykörét a nép elé terjesztitek, nehogy a hallgatóság összezavarodjék…

Senki emberfia ne terjesszen elő olyan gondolatot, hogy az embernek alig vagy egyáltalán nincs tennivalója a győzelem nagyszerű művében! Isten ugyanis semmit nem tesz az ember közreműködése nélkül. Mondjátok ellenben azt, hogy miután mindent megtettetek, amit a magatok részéről megtehettetek, Jézus segíteni fog titeket. Krisztus ezt mondta: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Az elsőnek és az utolsónak is Isten munkatársának kell lennie. Ha a Szentlélek nem munkálkodna az emberi szívben, minden egyes lépésnél megbotlanánk és elesnénk. Az ember erőfeszítései önmagukban mit sem érnek, a Krisztussal való együttmunkálkodás azonban diadallal kecsegtet…

Soha ne engedd eluralkodni azt a benyomást, hogy az embernek alig van vagy egyáltalán nincs mit hozzátennie. Tanítsátok ellenben azt, hogy az embernek együtt kell munkálkodnia Istennel, hogy sikerrel kerüljön ki a gonosz elleni harcból.

Senki ne mondja azt, hogy a cselekedetei mit sem számítanak abban, hogy milyen helyet foglal el majd Istennél. Az ítéletben ki-ki aszerint ítéltetik majd meg, amit megtett vagy nem tett meg. (Mt 25:34-40)

Mindenkitől, akik befogadják Isten kegyelmét, ez erőfeszítést és munkát kíván, ugyanis a gyümölcsökből lesz nyilvánvaló a fa minősége. Habár az emberek jó cselekedetei hit nélkül nem érnek többet Kain áldozatánál, ha a cselekvőt Krisztus érdemei fedezik be, méltóvá lehet arra, hogy örökségéül átvegye az örök életet. Amit a világban erkölcsösnek tekintenek, nem üti meg az isteni mértéket, és nem bír nagyobb méltósággal a menny előtt, mint amennyivel Kain áldozata bírt. – Selected Messages, I, pp. 379-382. Levél egy prédikátorhoz, amelyben az egyoldalú üzenethirdetés ellen intett, lásd erről pp. 377-379.)