A világegyetem legfőbb uralkodójaként Isten törvényeket rendelt el nem egyszerűen az élők, hanem a természet valamennyi tevékenységének kormányzására. Minden – akár nagy, akár kicsiny dolog, akár élő, akár élettelen – olyan szilárd törvény alá van rendelve, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Törvénye alól nincsenek kivételek: mert az isteni értelem semmi olyanról nem feledkezett meg, amit az isteni kéz alkotott. Miközben azonban a természetben mindent természeti törvények kormányoznak, egyedül az ember képes  megérteni annak kívánalmait, és hallgatni az erkölcsi törvényre, mint értelemmel bíró lény. Isten egyedül az embernek, a teremtés koronájának adott lelkiismeretet az isteni törvény szent követelményeinek felfogására; egyedül neki adott olyan szívet, amely úgy képes szeretni azt, mint szentet, igazat és jót. Éppen ezért az embertől azonnali és tökéletes engedelmességet kíván.

Csak kevesen értik az ember személyes felelősségének kérdését. Ennek ellenére ez a téma hallatlan fontossággal bír. Mindnyájan engedelmeskedhetünk Isten törvényének, élhetünk a szerint, de meg is szeghetjük azt. Dacolhatunk a tekintélyével és megkaphatjuk az annak megfelelő büntetést is. Így hát minden embernek elevenébe kell, hogy vágjon a kérdés: engedelmeskedni fogok a mennyei hangnak, a Sínai-hegyen elmondott tíz igének, avagy a tömeg után megyek, amely lábbal tiporja ezt a törvényt? Azok számára, akik Istent szeretik, a legnagyobb öröm az, ha megtarthatják az Ő parancsolatait, és azokat cselekedhetik, amik kedvesek az Ő szemei előtt. Az érzéki szív azonban gyűlöli Isten törvényét és hadakozik annak szent követelményei ellen. Az emberek elzárják a lelküket az isteni világosság elől, és bár rájuk ragyog, nem akarnak abban járni. Feláldozzák a szív tisztaságát, Isten irgalmasságát és mennyei reménységüket önző kielégüléseikért és evilági nyereségeikért.

A zsoltáríró így kiált fel: „Az Úrnak törvénye tökéletes” (Zsolt 19:7). Milyen csodálatos is Jehova törvénye annak egyszerűségében, átfogó és tökéletes, befejezett voltában! Annyira rövid, hogy könnyedén észben tarthatjuk minden egyes bekezdését, ugyanakkor annyira messze ágazó, hisz kifejezi az Isten teljes akaratát, és nem csupán a külső cselekedetekről vesz tudomást, hanem a szív gondolatairól, szándékairól, vágyairól és érzelmeiről is. Az emberi törvények nem képesek erre. Azoknak csak a külső cselekedetekre lehet gondjuk. Az ember lehet törvényszegő, mindazáltal elrejtheti rossz cselekedeteit az emberi tekintetek elől. Az ember lehet gonosztevő — tolvaj, gyilkos vagy házasságtörő —, de mindaddig, amíg tettére fény nem derül, a törvény nem ítélheti el őt bűnösként. Isten törvénye figyelemmel van a féltékenységre, az irigységre, a gyűlöletre, a rosszindulatra, a bosszúvágyra, a bujaságra és a becsvágyra, amelyek csupán a lélekben lobbannak fel, de nincs külső kifejezésük, mivelhogy az alkalom – nem az akarat! – hiányzik hozzá. És ezek a bűnös érzelmek is számba vétetnek azon a napon, amelyen „minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd 12:17).

Isten törvénye egyszerű és könnyen érthető. Vannak emberek, akik azzal hencegnek nagy büszkén, hogy ők csak azt hiszik el, amit meg is értenek – elfeledve azt, hogy léteznek titkok az emberi életben és abban is, ahogy Isten hatalma a természet dolgaiban megnyilatkozik: olyan titkok, amiket a legmélyebb bölcseletnek, a legátfogóbb kutatásoknak sem áll módjukban megmagyarázni. Isten törvényében azonban semmi titok nincs. Mindnyájan felfoghatjuk a benne foglalt nagyszerű igazságokat. A legesendőbb elmék is képesek megérteni ezeket a törvényeket, a legtudatlanabbak is irányíthatják életüket és alakíthatják a jellemüket az isteni mérték szerint. Ha az emberek fiai legjobb képességeik szerint engedelmeskednének ennek a törvénynek, az elméjük megerősödne, miképpen a felfogóképességük is, hogy még jobban megértsék Isten szándékait és terveit. És ez a fejlődés tovább folytatódna, nem csak a jelen földi életben, hanem az örökkévaló korokon át. Mert bármily messzire jutunk is Isten bölcsességének és hatalmának megismerésében, előttünk még mindig a végtelen marad.

Az isteni törvény azt kívánja tőlünk, hogy szeressük Istent mindenekfelett, felebarátunkat pedig önmagunkat. Az ilyen szeretet gyakorlása nélkül a legmagasabb rendű hitvallás is merő képmutatás.

A törvény iránti engedelmesség alapvető fontosságú, nem pusztán az üdvösségünk szempontjából, hanem a mi boldogságunk és mindazok boldogsága szempontjából, akikkel kapcsolatban vagyunk. „A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk” (Zsolt 119:165), mondja az ihletett Ige. A véges ember ennek ellenére úgy akarja az emberek elé állítani a szent, igaz és jó törvényt — amely egyben a szabadság törvénye, és amit a Teremtő az ember szükségleteihez szabott —, mint a szolgaságnak valamiféle igáját, olyan igát, amit egy ember sem képes elhordozni. A bűnös látja súlyos igának a törvényt, a törvényszegő nem lát semmi szépséget annak előírásaiban. Mert a testi ember „az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti”. (Róm 8:7)

Mérhetetlen annak a kornak a gonoszsága, amelyben élünk. Emberek egész tömegeit tartják szolgaságban gonosz szokások és az őket megkötöző béklyókat is nehéz elszakítani. A gonoszság özönvíz módjára árad el a földön. Kimondani is félelmetes azokat a gonosztetteket, amelyek napi szinten fordulnak elő. Mindennek ellenére még olyanok is, akik Sion falai őrizőinek vallják magukat, azt tanítják, hogy a törvény csak a zsidók számára adatott és elmúltak az evangéliumi korszakot beharangozó dicső kiváltságokkal. Nem látnak semmi összefüggést az uralkodó gonoszság és törvénytelenség, valamint a között a tény között, hogy lelkészek és hívő emberek foglalnak állást úgy és tanítják azt, hogy a törvénynek nincs többé kötelező hatálya.

Isten törvényének kárhoztató hatalma nem csak arra terjed ki, amit teszünk, hanem azokra a dolgokra is, amiket nem teszünk meg. Nem igazolhatjuk magunkat, ha elmulasztjuk megcselekedni azokat a dolgokat. Nem csupán azokkal a tettekkel kell felhagynunk, amelyek gonoszak, de meg kell tanulnunk cselekedni azt, ami jó. Isten hatalmat adott nekünk arra, hogy gyakoroljuk magunkat a jó cselekedetekben. Ha pedig ezeket a képességeket nem használjuk, bizonnyal gonosz és rest szolgáknak neveznek majd minket. Meglehet, nem követünk el súlyos bűnöket, ilyen vétkek talán nem állnak az Isten könyvében a nevünk mellett, de hogyha tetteinkről nem mint tiszta, igaz, emelkedett és nemes tettekről történik emlékezés – azt bizonyítva, hogy nem éltünk a reánk bízott talentumokkal –, ez a tény a törvény kárhoztatása alá helyez bennünket.

Isten törvénye az ember teremtése előtt is létezett. A szent lények állapotához igazította, és az angyalokat is e szerint kormányozta Isten. Az igaz élet elvei a bűnbeesés után is változatlanok maradtak. A törvényben minden egyes cikkely érvényben maradt, a szent előírások közül egyet sem lehetett volna tökéletesebbé tenni. És amiként kezdettől fogva megvolt, akként fog fennállni az örökkévaló korokon át szakadatlanul. Erről beszél a zsoltáríró is: „Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted” (Zsolt 119:152). – Selected Messages, I, pp. 216-220.