Amikor Isten megbocsát a bűnösnek, elengedi a büntetést, amit kiérdemelne, és úgy bánik vele, mintha nem vétkezett volna. Befogadja őt az isteni kegyelembe és Krisztus igaz voltának érdemei révén igazzá nyilvánítja. A bűnös egyedül az Isten drága Fia által — Aki a bűnös világ bűneiért szenvedte el a halált — szerzett engesztelésben rejlő hitből igazulhat meg. Senki nem lehet igazzá tulajdon cselekedeteiből. Kizárólag Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának ereje által részesülhet szabadulásban a bűntudattól, a törvény kárhoztatásától és a törvényszegés büntetésétől. Az igazzá nyilvánítás elnyerésének egyetlen feltétele a hit, a hit pedig nem csupán annyit tesz, hogy elhiszünk valamit, hanem azt is, hogy bizodalmunk van…

Sokan elismerik, hogy Jézus Krisztus a világ üdvözítője, ugyanakkor távolságot tartanak Tőle, nem bánják meg bűneiket, és nem fogadják el Jézust személyes Üdvözítőjüknek. Hitük pusztán az elme jóváhagyása és az igazsággal való egyetértés. Az igazságot azonban nem fogadják be a szívükbe, hogy megszentelje a lelket és átalakítsa a jellemet.

Sokan vannak zavarban, mert nem tudják, hogyan tegyék meg az első lépéseket az üdvösség munkájában. Úgy vélekednek, hogy a bűnbánat a bűnös dolga, amit neki kell magáért elvégeznie, hogy Krisztushoz mehessen. Azt gondolják, hogy a bűnösnek alkalmassá kell tennie magát arra, hogy elnyerhesse Isten kegyelmének áldását. Igaz az, hogy a bűnbánatnak meg kell előznie a bűnbocsánatot, mert egyedül a töredelmes és bűnbánó szív kedves Isten előtt, de tudnunk kell, hogy a bűnös viszont képtelen elvezetni saját magát a bűnbánatra, és önmagától lehetetlen bámit is megtennie ahhoz, hogy Krisztushoz menjen. Ha a bűnös meg nem bánja bűneit, nem nyerhet bocsánatot; itt azonban az a kérdés, hogy vajon a bűnbánat a bűnös munkája-e avagy Krisztus ajándéka. Várnia kell a bűnösnek, amíg a szívében lelkiismeret-furdalás támad a bűn miatt, még mielőtt Krisztushoz menne? A Krisztushoz vezető legelső lépés az, hogy az ember enged a Lélek vonzásának. Amikor az ember enged ennek a késztetésnek, elindul Krisztushoz, hogy meg tudja bánni a bűneit.

A bűnös jelképe az elveszett bárány, márpedig az elveszett bárány soha nem talál vissza a nyájhoz, hacsak a pásztor nem megy utána, és nem hozza vissza őt. Senki emberfia nem juthat magától bűnbánatra, senki nem teheti magát méltóvá az igazzá nyilvánítás áldására. Az Úr Jézus szüntelenül arra törekszik, hogy hasson a bűnös gondolkodására, magához vonzza, és arra készteti, hogy szemlélje Őt, az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. Mi egyetlen lépést sem tehetünk a valódi lelki élet felé, hacsak Jézus nem vonz és erősít belső emberünkben, és nem vezet el olyan bűnbánatra, amely visszavonhatatlan…

Amikor a főpapok és a szadduceusok előtt állt, Péter egyértelműen rámutatott arra a tényre, hogy a bűnbánat Isten ajándéka. Krisztusról szólva ezt mondta: „Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát” (ApCsel 5:31). A bűnbánat pontosan annyira Isten ajándéka, mint a megbocsátás és az igazzá nyilvánítás, és az ezzel kapcsolatos tapasztalat csak úgy szerezhető meg, ha ezt az ajándékot Krisztus adja a léleknek. Ha érezzük Krisztus felé a vonzódást, legyünk annak tudatában, hogy ezt az ő hatalma és ereje műveli. A töredelmes szív kegyelme Tőle ered, miként Tőle jön a megigazítás is…

Az a hit, amely az üdvösségre visz, nem hanyag vagy nemtörődöm, nem az elme puszta beleegyezése az igazságba, hanem a szívben gyökerező bizalom, amely Krisztust személyes Üdvözítőnek fogadja el, azzal a bizonyossággal, hogy ő mindenestül üdvözítheti azokat, akik Általa mennek Istenhez. Ha elhiszed, hogy üdvözíthet másokat, de nem üdvözít téged, ez nem igazi hit. Az igazi hit abban nyilatkozik meg, ha a lélek Krisztusba kapaszkodik, mint az üdvösség egyetlen reményébe. Ez a hit késztet mindnyájunkat arra, hogy lelkünk minden gyengéd érzelmét Krisztusra árasszuk. A Szentlélek irányítása alá kerül értelmünk, jellemünk az isteni képmásra alakul át. Hitünk nem élettelen, hanem szeretet által munkálkodó hit, ami arra késztet, hogy Krisztus szépségét szemlélve elváltozzunk az isteni jellem hasonlóságára…

Az egész —a kezdettől mindvégig — az Úr munkája. Az elveszendő bűnös mondja ezt: „Elveszett bűnös vagyok, de Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett. Azt mondta: »nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.« (Mk 2:17) Én bűnös vagyok, Ő pedig meghalt a Golgota keresztjén, hogy megtartson engem. Egyetlen pillanatig sem kell tovább megmaradnom az üdvösség nélküli állapotban. Meghalt és feltámadt a megigazulásomra, és most megtart engem. Elfogadom az Általa ígért bűnbocsánatot.”

Krisztus a feltámadt Üdvözítő; mert noha meghalt, feltámadt és mindörökké él, hogy közbenjárjon értem. Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk vallást az üdvösségre. Akik hit által megigazíttattak, vallást tesznek Krisztusról: „…aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (Jn 5:24). A bűnös emberért – akit a gonosz beszennyezett – véghezvitt nagyszerű munka a megigazítás műve. Ő, Akitől az igazság szava származik, igaznak jelenti ki a bűnös embert. Az Úr a hívőnek tulajdonítja Krisztus igazságát, és igaznak nyilvánítja őt a világegyetem előtt. Bűneit Jézusra, a bűnös ember képviselőjére, helyettesére és kezesére hárítja át. Krisztusra helyezi minden, egykor megtéretlen, hívő lélek gonoszságát. „Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne”. (2Kor 5:21.

Krisztus az egész világ bűneiért elégtételt adott, és mindazok, akik hitben Istenhez mennek, elnyerik annak a Krisztusnak az igazságát, „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24). Bűneinkért engesztelést szerzett, eltörölte és a tenger mélyébe vetette azokat. Megtérés és hit által megmenekültünk a bűntől és az Úrra, a mi igazságunkra tekintünk. Jézus szenvedett, mint igaz a nem igazakért.

Jóllehet bűnösökként a törvény kárhoztatása alatt vagyunk, Krisztus azonban a törvény iránti tökéletes engedelmességével a bűnbánó léleknek igényli tulajdon igazságának érdemeit. Krisztus igazságának elnyeréséhez a bűnösnek szükséges megtudnia, milyen az a bűnbánat, amely az elme, a szív és a cselekvés gyökeres megváltozását munkálja. Az átalakulás munkájának a szívben kell elkezdődnie és az erejének az ember valamennyi képességében meg kell nyilatkoznia. Az ember azonban nem képes kicsiholni magából ezt a megbánást és csak azon a Krisztuson keresztül lehet az övé ez a tapasztalat, aki felment a magasságba, foglyokat vitt magával és ajándékot adott az embereknek.

Ki vágyik igazi bűnbánó lélekre? Mit kell tennie? — Jézushoz kell mennie úgy, ahogy van, késedelem nélkül. Hinnie kell abban, hogy Krisztus igéje igaz, és, hittel fogadva az ígéretet, kérnie kell, hogy kaphasson. Amikor az őszinte vágy imádkozásra késztet embereket, nem imádkoznak hiába. Az Úr beteljesíti igéretét és Szentlelkét adja, hogy Isten iránti bűnbánatra és az Úr Jézus Krisztusban való hitre vezesse őket. Imádkozik és vigyáz, elhagyja bűneit, nyilvánvalóvá téve őszinteségét eltökélt szándékkal, hogy engedelmeskedjen Isten parancsolatainak. Imáját hittel elegyíti és nem csupán hisz a törvény előírásaiban, de engedelmeskedik is neki. Azt hirdeti ezzel, hogy ő Krisztus oldalán van. Megtagad minden szokást és minden olyan társaságot, amelyek el akarnák vonni a szívét Istentől.

Aki Isten gyermekévé akar lenni, annak be kell fogadnia azt az igazságot, hogy a bűnbánat és a bűnbocsánat nem nyerhető meg kevesebbért, egyes-egyedül Krisztus engesztelő áldozata által. Ennek tudatára ébredve, az érte végzett munkával összhangban neki is erőfeszítéseket kell tennie, és lankadatlan könyörgésben kell folyamodnia a kegyelem királyi székéhez, hogy Isten megújító hatalma az ő lelkét is átjárja. Krisztus csak a bűnbánó léleknek nyújt bűnbocsánatot, de azt, akit bűnbocsánatban részesít, előbb bűnbánóvá teszi. A gondoskodás hiánytalan: Krisztus örök igazsága számíttatik be valamennyi hívő léleknek. Mennyei szövőszéken szőtt drága, szeplőtlen ruha kerül a bűnbánó hívő bűnösre. Elmondhatja: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül”. (Ézs 61:10)

A kegyelem nagy bőségben árad ki azért, hogy a hívő lélek meg is maradjon szabadnak a bűntől. Az egész menny, és annak kiapadhatatlan forrásai a rendelkezésünkre állnak. Az üdvösség kútforrásából meríthetünk. Krisztus a törvény célja az igazságra mindenkinek, aki hisz. Krisztus nekünk tulajdonított igazsága által tesz Isten igazzá minket, úgy, hogy igaznak jelent ki, és úgy kezel bennünket, mint igazakat. Úgy tekint reánk, mint szeretett gyermekeire. Krisztus a bűn hatalmával szemben munkálkodik, és ahol a bűn megsokasodik, a kegyelem annál inkább bővölködik. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében”. (Róm 5:1-2)

„Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való”. (Róm 3:24-26) „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez”. (Ef 2:8)

Az Úr azt akarja, hogy népe hitben legyen ép, és az üdvösség nagyszerű művében — amit olyan nagy bőségben közölt velük — ne legyen tudatlan. Nem szabad olyan gondolatokkal előretekinteniük, hogy majd a valamikori a jövőben értük egy nagy munkának kell végbemennie: a munka ugyanis már végbement. A hívő nem kap felszólítást arra, hogy kössön békét Istennel: soha nem kell, de soha nem is lenne képes végbevinni ilyesmit. El kell fogadnia Krisztust, az Ő békességét, mert Krisztusnál van Isten és a békesség. Krisztus véget vetett a bűnnek úgy, hogy a testében vitte fel annak súlyos átkát a fára és elvette az átkot mindazokról, akik hisznek benne, mint személyes Üdvözítőjükben. Véget vetett a bűn szívekben uralkodó hatalmának, és a hívő élete valamint jelleme Krisztus kegyelmének hitelességéről tesznek tanúságot.

Jézus azokra, akik kérik, kiárasztja Szentlelkét. Mert szükség, hogy minden hívő megszabaduljon a szennytől ugyanúgy, ahogy a törvény átkától és kárhoztatásától is. A Szentlélek munkája, az igazság megszentelő hatalma által a hívő alkalmassá válik, hogy belépjen a mennyei udvarokba. Krisztus ugyanis bennünk munkálkodik, és igazsága reánk adatik. E nélkül egy lélek sem nyer jogot a mennyre. Nem tudnánk majd élvezni a mennyet, ha a Lélek befolyása és Krisztus igazsága nem tesz minket alkalmassá az ott honoló szent légkörre..

Ahhoz, hogy a menny várományosai lehessünk, meg kell felelnünk a törvény kívánalmainak: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27). Erre csak úgy vagyunk képesek, ha hit által megragadjuk Krisztus igazságát. Jézust szemlélve egy élő és növekedő elvet fogadunk be a szívünkbe, és a Szentlélek folytatja a munkálkodást, a hívő pedig kegyelemről kegyelemre, erőről erőre, jellemről jellemre halad előre. Krisztus képmására változik el, mígnem lelki növekedéssel eljut a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére. Krisztus ily módon véget vet a bűn átkának, a hívő lelket pedig megszabadítja a bűn  erejétől és hatásától.

Egyedül Krisztus képes elvégezni ezt, mert neki „mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek” (Zsid 2:17-18). A megbékélés azt jelenti, hogy a lélek és Isten között minden sorompó felnyílik, a bűnös pedig felfogja, mit jelent Isten megbocsátó szeretete. Isten Krisztusnak a bukott emberiségért meghozott áldozatára való tekintettel jogosan adhat bűnbocsánatot annak a törvényszegőnek, aki elfogadja Krisztus érdemeit. Krisztus lett az a csatorna, amely által a kegyelem, a szeretet és az igazság kiáradhat Isten szívéből a bűnös szívébe. Krisztus „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól”. (1Jn 1:9)

Minden lélek elmondhatja: „Tökéletes engedelmessége által eleget tett a törvény kívánalmainak, és egyetlen reményem az, ha Reá, helyettes áldozatomra és bizodalmamra tekintek, aki feddhetetlenül engedelmeskedett a törvénynek énérettem. Az ő érdemeire való tekintettel hit által szabad vagyok a törvény kárhoztatásától. Felöltöztet engem az Ő igazságába, amely megfelel a törvény valamennyi kívánalmának. Tökéletes vagyok Őbenne, Aki örökkévaló az igazságban. Abban a hibátlan öltözetben mutat be engem Istennek, amelynek egyetlen szálát sem szőtték földi szövőszéken. Minden Krisztustól van, és minden dicsőség, tisztesség és fenség Isten Bárányának adatik, aki elveszi a világ bűneit.”

Sokan gondolják úgy, hogy valami különleges ösztönzésre kell várniuk, hogy Krisztushoz menjenek. Azonban mindössze arra van szükség, hogy az őszinte vágy teljességével menjenek Őhozzá, eltökélve magukban, hogy elfogadják a kegyelem és a könyörület ajándékait, amely reánk kiterjesztetett. Mondjuk ezt: „Krisztus meghalt, hogy megmentsen engem. Az Úr vágya az, hogy elnyerjem az üdvösséget, és én úgy akarok Jézushoz menni, ahogy vagyok, késedelem nélkül. Ígéretére akarok alapozni. Amikor Krisztus vonz magához, viszonozni fogom.” Az apostol így szól: „Mert szívvel hiszünk az igazságra” (Róm 10:10). Senki nem hihet a szívével az igazságra és nyerheti el a hit általi megigazulást, ameddig tovább gyakorolja azokat a dolgokat, amiket Isten Igéje tilt, illetve ameddig bármely kötelességét elhanyagolja.

A valódi hit jó cselekedetekben nyilvánul meg. A hit gyümölcse ugyanis a jó cselekedetek. Amikor Isten munkálkodik a szívben, és az ember átengedi akaratát Istennek, együttműködik Vele, részt vesz abban a műben, amit Isten végez a Szentlélek által, s ilyenkor összhang van a szív szándéka és az életgyakorlat között. Minden bűnről, mint gyűlöletes dologról, le kell mondani, amely keresztre feszítette az élet és a dicsőség Urát; a folyamatos, krisztusi elveket megvalósító élet pedig azt eredményezi, hogy hívőnek gyarapodó tapasztalatai lesznek. A megigazulás áldását akarata szakadatlan átadásával, szüntelen engedelmességgel őrizheti meg.

Éljen azoknak a szívében, akik hit által elnyerték a megigazítást az Úr útjainak szüntelen megőrzése. Ha egy ember tettei nincsenek összhangban hitvallásával, az annak bizonyítéka, hogy nem igazult meg hit által. Jakabnál ez áll: „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit” (Jak 2:22).

Az a hit, amely nem terem jó cselekedeteket, nem igazítja meg a lelket. „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből”. (Jak 2:24) „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul”. (Róm 4:3)

Ahol hit van, ott a jó cselekedetek is meglátszanak. A betegeket meglátogatják, a szegényekről gondot viselnek, az árvákat és az özvegyeket nem hanyagolják el, a mezítelent felruházzák, a nincstelent táplálékkal látják el. Krisztus „széjjel járván”, jót tett, és amikor az emberek egyesülnek Vele, szeretik Isten gyermekeit, valamint szelídség és igazság vezérli lépteiket. Arckifejezésükön meglátszanak a tapasztalatok, és az emberek megtudják tőlük, hogy Jézussal járnak, és Tőle tanulnak. Krisztus és a hívő egyek lesznek, jellemének szépsége megnyilvánul azokban, akik elevenen kapcsolódnak az erő és a szeretet forrásához. Krisztus a megigazító igazság és a megszentelő kegyelem nagy letéteményese.

Mindnyájan Hozzá mehetnek és az Ő teljességéből vehetnek. Így szól: „Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” (Róm 11:28). De vajon miért nem teszünk félre minden hitetlenséget és figyelünk oda Jézus szavaira? Nyugalmat akartok, békességre vágytok. Akkor mondjátok szívetekből: „Úr Jézus, jövök, mert Tetőled jött ez a meghívás.” Higgyetek Őbenne rendíthetetlen hittel, és Ő megtart titeket. Jézusra néztek vajon, hitetek elkezdőjére és bevégzőjére? Szemlélitek őt, Aki teljes kegyelemmel és igazsággal? Elfogadtátok a békességet, amit egyedül Krisztus adhat meg? Ha nem, akkor adjátok Neki át magatokat, és kegyelme által törekedjetek nemes és emelkedett jellemre. Törekedjetek állhatatos, eltökélt és derűs jellemre. Táplálkozzatok Krisztusból, Aki az élet kenyere és akkor majd kinyilvánítjátok életetekben az Ő kedves jellemét és lelkületét. – Selected Messages, I, pp. 389-398.