Summer Hill, Sydney

1900 június 18

Lelkészeinkek és misszionáriusainkak Istennel kell egyek lenniük. Ha bizalmukat belévetik és reá, mint hűséges Teremtőjükre bízzák lelkük megtartását, akkor Ő arra a napra megtartja azt, ami reá van bízva. Tisztességet ad azoknak, akik Őt tisztelik.

Hatalmas, elvégzendő munkája van az Úrnak. Folyamatosan történnek változások. Amikor különféle nemzetiségű, neveltetésű és más-más tapasztalatokkal rendelkező emberekkel van kapcsolatunk, úgy találjuk, hogy élet-halál harc kérdése az evangéliumot a maga teljes tisztaságában előbbre vinni. Nem szabad szövetségre lépnünk olyan emberi eszközökkel, amelyek csapdának bizonyulnak.

Isten szemében az, hogy kinek milyen a bőrszíne, semmit sem számít. Az igazság által megszerzett keresztényi tapasztalat és megszentelődés az, amit igazán értékel.

Semmit ne kockáztassatok üzleti dolgaitokban, amíg a menny Istene kifejezésre nem juttatja, hogy az ilyen ügylet nem jelent bajt a hitéletben.

Azt mondom nektek, hogy élet-halál harc előtt állunk. Olyan emberekkel való küzdelem ez, akik nem Krisztusban vannak, akik semmilyen értelemben sem Krisztus sáfárai. Erős akaratú és csaknem legyőzhetetlen jellemű emberek fognak olyan javaslatokat tenni, amelyeket – ahogyan Isten nekem megmutatta – nem lesz okos dolog elfogadni. Ne lépjetek velük szövetségre.

Afrikában az erős akaratúak elleni egyetlen biztonság az, ha eddigi tapasztalatuk szerint teljesen új fejezet kezdődik. A szíveket meg kell lágyítani. El kell, hogy fogadják Krisztus igáját, máskülönben soha nem fognak a mennyei országba jutni. Afrikában erős lelkület uralkodik, amely szükséges, hogy alávesse magát Isten Lelkének. Akadnak ott szenvedélyes emberek, akiket könnyű felkorbácsolni. Elveszítik az uralmat önmaguk felett és oktalanokká válnak. Isten népének tudnia kell várni Urára. Isten ügyének sikeres előre jutása gondos megfontolást kíván. Nem szabad annak lehetőségeivel és valószínűségeivel adni vagy venni. Egy Mesterünk van, aki nem más, mint Krisztus.

Amit elém tártak, nem éppen bátorító. Isteni előrelátásra van szükség annak megértésére, hogy mit eredményeznek az olyan felek közti üzleti tranzakciók, akik között szinte lehetetlen az egység. Hatalmas és nagyszerű a misszió-munka, és akikre Isten sáfárságot bízott nem érezhetik szabadnak magukat, hogy bármiféle, olyan szövetségre lépjenek, amelyet Isten, aki a kezdettől fogva látja a véget, nem szentesíthet és nem adhatja hozzájárulását mint olyanra, amely megdicsőítené szent nevét. Istennel kell tanácskozni azzal kapcsolatban, hogyan juthat előbbre munkája anélkül, hogy abba az önzésnek nyoma is belevegyülne. Isten fog cselekedni. Olyan eszközöket fog adni munkája előbbre viteléhez, amelyek nem jelentenek zavaros helyzetet. A munkáját nem szabad ily módon összekapcsolni, mivel emberek inkább a romlott emberi természetük szerinti választanak, mintsem az isteni minta szerint formálódnának és alakulnának.

Úgy Afrikában, mint Amerikában, Isten embereket hívott ki a világból és nem hagyja őket kifaragás nélküli durva építőköveknek, hanem beviszi őket műhelyébe és az  evangélium igazságával formálja és faragja őket, amíg az összes durvaság el nem tűnik és ők el nem készültek a véglegesítő, mennyei tökéletessé tételre. A durva részek lefaragása még nem történt meg.  Sokat még nem lágyított meg Isten Lelke. Ez miatt van az, hogy a munka Afrikában, Amerikában és az Úr szőlőskertjének egyéb területein nem haladt úgy, ahogyan kellett volna.

Az Ausztrália részére adatott világosság szerint azt tesszük, amit tehetünk. Komoly bajokra találnak jelenleg megoldásokat olyan asszonyok, akik átadták magukat az Úrnak és segítséget nyújtanak egy ínségben lévő, bűn-sújtotta világban. Olyanok ők, akik vágynak az igazságra, de nem is tudják, hogy azt akarják. Személyes evangéliumi munkát kell végezni. Házról-házra történő munkával kell embereket elérni. Azok a nők, akik felvállalták ezt a munkát mindent megtesznek, kivéve a szószékről való igehirdetést.  Elviszik az örömhírt „utakra és mellékutakra”, emberek otthonaiba. Felolvassák és magyarázzák az Igét családoknak. Imádkoznak velük, betegjeik gondját viselik, könnyítenek földi szükségleteiken. Családjaik és egyes emberek elé tárják az igazság megtisztító, átformáló befolyását. Bemutatják nekik, hogy Krisztus követése békéhez, boldogsághoz és örömhöz vezető út.

Az  Úr megengedte John Wessels testvérnek, hogy Afrikába utazzon és hogy Daniells presbiter elkísérje őt. Azonban megmutatta nekem, hogy az afrikai embereknek a szívében van valami, amit nem könnyű legyőzni, ami azt mutatja, hogy egyesek megtéretlenek. Nem fogadták el Isten nevelő-fegyelmező munkáját. Nem fogadják el azt, ahogyan Isten velük jót akar tenni, hanem inkább a saját utaikon járnak. Még meg kell tanulniuk Krisztustól az Ő iskolájában a szelídséget és az alázatosságot. Még meg kell tanulniuk, ahogyan Pálnak is kellett, hogy Krisztusért szenvedni a jelenlegi és az örök javukat szolgálja. Pál a jelen szenvedéseit úgy tekintette, mint amelyeket összes sem lehet hasonlítani azzal a dicsőséggel, amely majd azok után következik. Jobban kívánta a mennyei kincseket, mint a földi élet előnyeit. Semmi olyat nem látott itt e földön, amiért érdemes élni, kivéve az Isten akaratának cselekvéséből származó örömet és minden következményét Istenre bízta.

Isten vágya, hogy Afrikában élő népének lelkét mennyei célok uralják. És micsoda munka vár ott rájuk! A nép még nem tanult a nagy Tanítótól. Az emberi természet a maga féktelen, megszenteletlen és romlott voltában nagyon különös és minden képzeletet felülmúló valami. Sokféle alakot ölt magára, mivel a Szentlélek nem formálta át. Amikor azonban az Úr Jézus az emberi szívben  tartósan jelen van, akkor senki sem kérdőjelezheti meg az emberi lény értékét, legyen az  férfi vagy nő.

Pál apostol a következőket írta Timóteusnak: „Isten nem félelemnek lelkét adta nékünk; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét. Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem, az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint. Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte” (2Tim 1:7-9).

Péter apostol a következőket  jelenti ki: „Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást. Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr. Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, a mely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség azért néktek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, amire rendeltettek is.Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1 Pt 2:1-9).

Ajánlott ezt az egész fejezetet [1 Pt. 2] tanulmányozni.  Olyan tanítás rejlik benne, amely elsöpri a kételkedés ködét és homályát, azt a gonoszságot, amely Sátántól van és beárnyékolja az Atyától jövő világosságot. –MS 31, 1900.