North Fitzroy, Victoria

1892 júliusa

Kedves Testvérem!

...Tapasztalataink során gyakran úgy találtuk, hogy a Gondviselés akkor készít utat a munkaterület növeléséhez, amikor az igazság magvetése során tapasztalt, legyőzendő nehézségek nem csekélyek és van bőven belőlük. Úgy tűnt, Sátán a legkisebb előbbre jutást is támadja. A próbákat nem lehetett elkerülni, az akadályokat le kellett küzdeni, a szégyent és kudarcot el kellett hordozni mielőtt siker koronázta volna erőfeszítéseinket. Milyen gyakran hallhattuk a munkásokat, amint így szóltak: „Ha tudtam volna, hogy mindez számomra mivel jár, soha nem kezdtem volna el.” Azonban ha Üdvözítőnk áll az ügy élén, akkor Ő előre látta, milyen hosszú és elcsüggesztő utat kell majd bejárnunk az elveszettek felkutatása és megmentése érdekében. Jézus vajon vonakodva végezte e munkát?

Vajon próbák nélkül élte napjait az élet és dicsőség királya? Nem. „Fájdalmak férfia és betegség ismerője”(Ésa 53:3) volt. Amikor letette királyi öltözetét és koronáját, elhagyta trónusát, hogy isteni lénye helyett emberi formát vegyen fel, mindent tudott, mi vár majd reá. Jól tudta milyen fájdalmak fogják érni, milyen bántalmak zúdulnak reá, milyen nélkülözés vár rá.

A kezdettől a végéig látta a jászoltól a Kálvária keresztjéhez vezető utat és tudta, milyen irtózatos gyötrelem vár rá. Mindezt jól ismerte és mégis így szólt: „Íme, jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem. Hogy teljesítsem akaratodat, ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:8/b-9). Mivel Üdvözítőnknek mindezt át kellett élnie, elvárhatjuk, hogy Sátán hagyjon bennünket háborítatlanul végezni a magvetés nagyszerű munkáját, amikor új területeken járunk?

Krisztus ezt mondta az utána leselkedő zsidóknak: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8:12). Pontosan az a tény, hogy Jézus az igazságot szólta és ezt meggyőződéssel tette, ez miatt nem hittek neki a zsidók. Így szólt: „Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.” (John 8:45).

Az igazságban botlottak meg ezek az önigazult emberek. Az igazság fényt felfedte az  álokoskodás hibás voltát és ezt nem vették jónéven. Inkább elfordultak az igazságtól, mint sem megalázták volna magukat és kimondták volna: mindez ideig tévelyegtünk.  Nem szerették az igazságot, mivel megfeddte tanításukat és szokásaikat. Saját istentelen életük miatt váltak az igazság szolgálatával szemben gáncsoskodókká. Úgy kezelték az igazságot, mint eretnekséget és haszontalan mesebeszédet. Így becsapták önmagukat és másokat is. Krisztus ezt mondta a farizeusoknak: „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának” (Jn 3:19).

Pontosan ilyen vakságot találunk mindenfelé, azonban soha sem szabad elcsüggednünk, vagy elgyengülnünk akkor, amikor az igazságot előadjuk. Soha sem szabad türelmetlenné válnunk, mivel Krisztus elviselte minden romlottságunkat és arra is megtanít bennünket, hogyan mondjuk el az  igazságot, amint az Jézusban van. Induljatok útnak Krisztus Lelke erejével. Ebben az erőben rejlik a sötétségben élők iránti leggyengédebb részvét...

Hasson egészen a szívünkre a következő gondolat: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). Oh, hogy mennyire esedezik a lelkem mennyből való képességekért, mert önmagamtől semmit sem tehetek: Minden hatalom és dicsőség Istené. „A Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.” (Jn 5:19)  „Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.” Látom, Isten műve annyira szent, hogy nem merem, Jézus közvetlen jelenléte nélkül illetni. Minden erő, minden hatalom és minden dicsőség az Övé, aki szeretett bennünket és Önmagát adta értünk.

Bizonyos, hogy földi történelmünk lezárásához közeledünk. Isten az igazsága átadásával szeretetét bízta ránk, amely oly örömmel tölti meg szívünket, hogy ezt másokkal szemben is  gyakorolhassuk.Tekintsünk a Kálvária emberére amint életét adja a világ bűneiért . Miért tette? Hogy az ember iránti ekkora szeretet megértése által, mindazok, akik hisznek, el ne vesszenek, hanem ugyanolyan szeretet mutassanak a többi embertársuk iránt is. Az elveszett lelkek iránti szeretet vitte Krisztust a Kálvária keresztjéhez. A lelkek iránti szeretet vezet bennünket is önmegtagadáshoz, önfeláldozáshoz, hogy megkeressük és mentsük az elveszetteket. Isten munkatársai vagytok. Az énünket halálra kell adnunk és életünk Krisztusban elrejtett életet kell élnünk. Azok iránti szeretet, akikért Krisztus meghalt, az én megfeszítését jelenti.

Nem létezhet mások iránti szeretet anélkül, hogy az ember először Istent ne szeretné mindennél jobban.  Ha ez így van, akkor minden vágyunk, akaratunk teljessége az Úr mellett foglal állást. Büszkeség és hivalkodás  nem lakozhat olyan szívben, amelyben veszendő lelkek iránti szeretet él. Krisztus iskolájában tanuló diákok akarunk lenni. Akik nem tagadják meg énjüket,  nem veszik fel a keresztet és nem követik Jézust, azok nem lehetnek tanítványai.

Jézus így szólt a tanítványaihoz: „És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek.” Azon szeretetet kell a Krisztusban hívő, bukott embernek továbbítani, amellyel a végtelen Isten szerette az Ő Fiát. Isten a hívőkön keresztül árasztja ki ezt a szeretetet. Ahogyan az élet-adó vér kering, úgy árad szét bennünk e szeretet-erő, hogy úgy lakozhasson bennünk, ahogyan Krisztusban él. Mily csodálatos megállapítás az, hogy Istennek lehetséges úgy szeretni bennünket, ahogyan Krisztust szereti! Szereti a hívő embert, mivel Krisztus része és az isteni természet részese.

Nos, akkor milyen fájdalmas Isten Lelke számára mindaz, ami elidegenedést, viszályt és háborúságot. A Krisztus szeretetével telt szív szeretettel viszonyul mindazokhoz, akikért Krisztus meghalt. A Jézusban hívő vagyonos ugyanolyan önmegtagadást gyakorol, mint akinek kevés jut e világ javaiból, mivel az önzetlenség elvei szerint él. „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.”

Az Úr Jézus példaként adta életét az embernek. A bűnös, önző szív helyett szerető, új  szívet ad. Megváltoztat és gyökeres átalakulást hoz létre a lélekben. Sötétségből világosságra vezet, ellenségeskedésből szeretetet formál, erkölcstelenségből szentség lesz, hogy akik Krisztusban hisznek, bemutassák életét és jellemét a világnak. Az apostol ezt mondja: „Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” – 28-as számú levél, 1892.* * *

1892 augusztus 1

Kedves …..x and y testvéreim!

Örömmel fogadnálak bennetek ma délelőtt és beszélgethetnénk sok témáról, azonban ez nem lehetséges. Sok gondolatom vannak, amelyek leírásával nem várhatok. Fontosnak érzem az afrikai misszió kérdését és ezzel együtt, minden, máshol folyó misszió munkáját. Mily nagy szükségünk van most Jézus tanácsaira! Nagyon hálásnak kell lennünk azért, hogy az Úr, a vele való közösséggel áldott meg és magasztalt fel bennünket.

Oly nagy szükségünk van a Szent Lélek megelevenítő befolyására, hiszen vészterhes időkben élünk. Isten szerelme, amely bőséggel kitöltetik szívünkbe a nékünk adott Szent Lélek által, a helyes dolgok megcselekvésére vezet bennünket. Az isteni természetben való részesedés által úgy fogunk dolgozni, ahogyan Krisztus dolgozott. Biztos vagyok abban, hogy mindenünk megvan, és ezekért hálásak lehetünk. Kiváltságunk birtokolni és élvezni az isteni ígéretek gazdagságát, amelyeket teljességgel igényelhetünk. Az Úr készséggel tesz hatalmas dolgokat minden benne hívőért. Jézus vágyik arra, hogy életet adjon belénk, egészséggel teljes, lelki életet. A szívünkben élő Jézus, miközben megtisztít és nemessé tesz, minden igazságra elvezet és a világ számára ragyogó világosságá tesz. Ne hagyjuk hát, hogy e világosság elhalványuljon. Életünk minden percét úgy kell élnünk, hogy Jézusra tekintünk, aki „hitünk kezdeményezője és bevégzője” (Zsid 12:2, az angol King James fordítás szerint)...

Nem gondoljuk, hogy összhangban volna Isten Lelke gondolatával költséges szervezet kiépítésére terveket készíteni, még ha bőséggel is volnának anyagi eszközeink, amelyeket erre fordíthatnánk, mivelhogy folyamatosan nyílnak új misszió-területek. Nagyon oda kell figyelnünk, hogy egyetlen dollárt se költsünk el hivalkodásra vagy öndicséretre. Forrásainkat illetően minden dollárt úgy kell elkölteni, hogy új misszióterületek induljanak és ahol emberek sötétségben vannak, ott az igazság zászlaja lengjen...

Az ellenség kísérteni fogja az anyagi eszközökkel rendelkezőket, hogy büszkeségük és becsvágyuk kielégítésére szép épületeket építsenek. Azonban éppen a becsvágy kielégítésére használt eszközeket kellene mások megsegítésére használni, hogy elkezdjenek másként élni. Egy tágas, takaros, szép épület luxus nélkül összhangban van Jézus életével és küldetésével, azon szent és ünnepélyes igazságokkal, amelyeket vallunk – mely szerint minden dolognak vége elközelgett. Nem abban áll a hatalmunk, hogy pompás épületeket emelünk nagy-nagy költségekkel. Erősségünk hívőink odaszánása és istenfélelme, mivel ha Jézust képviselik, akkor ők, a világ számára, ragyogóan világító fénysugarak. Minden tettünk hatást gyakorol a világra, legyenek azok Krisztusra és az igazságra nézve kedvezőek vagy kedvezőtlenek. Bárcsak megláthatnánk Jézust! Akkor minden világiasság és emberi büszkeség a porba hullana...

Be kell most fejeznem e levelet. Testvéreiteknek és rokonaitoknak, akikkel találkoztam, adjátok át üdvözletemet. Az Úr gazdag áldása nyugodjon meg rajtatok.„Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő útaiban jár! Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod.„(Zsolt 128:1-2) – 1892, 29.sz levél.* * *

Hanover Road

Victoria Park

Adelaide, S.A.

1892, November 7

Kedves _____ és _____ Testvéreim!

Egyik vasárnap meglátogattam „z” testvérünk családját. Felesége egykor az egyház tagja volt, azonban elolvasta Canright presbiter rólam szóló írását, ellenségessé vált velem szemben és otthagyott bennünket. Ha egy hűséges pásztor viselt volna gondot reá, meg lehetett volna menteni Isten ügye számára. Két órát töltöttem ezzel a testvérrel és testvérnővel. Beszélgettünk és együtt imádkoztunk. Mialatt hozzá beszéltem, szemei könnyben úsztak. Nagyon sajnáltam e drága, eltévelyedett bárányt, aki magára hagyatottan az elveszés útjára lépett, mivel nem volt pásztor, akinek együttérző szeretete és gondviselése a nyájhoz visszaterelte volna! Egyetlen reményünk, hogy az Úr a maga bölcsességével kitisztázza a kételyeket és testvérnőnk gondolkozását megtisztítja.

Egyetlen lélek is – mennyire drága kincs, és milyen gondosan kellene törődnünk Isten egyszülött Fia vérén megvásárolt értékkel! A drágán megvásárolt lelkekért túl nagy árat fizetettek, hogy durván bánjunk velük. Szerető gondoskodásra, nagy-nagy türelemre és kedvességre, nagyon finom és bölcs bánásmódra van szükségük. Addig nem tudtam megpihenni, amíg nem keltem útra, hogy megkeressem az elveszett bárányt, bár nem volt meghívásom. Mily boldog vagyok, hogy nekünk van egy Jézusunk, aki ismer minden szívet! Minden gyülekezetünkben sok-sok belmissziós szolgálatra van szükség.

Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk ezideig sikeres volt. Ilyen legyen imánk az Úrhoz: olyan nyilvánvaló módon munkálkodjon az iskoláért, hogy férfiak és nők kiképzést kapjanak misszionáriusi munkára és legyenek alkalmasak a különféle területeken való helytállásra.

Úgy érezzük, sokféle értelemben sokat veszítettünk a hetednapi adventisták múltbeli történelmét illetően, mivel nem törődtek Isten, számukra adott bizonyságtételeivel az elmúlt harminc év alatt. E bizonyságtételek világosan rámutattak: hogyan kell a gyermekeket nevelni, mert ők Isten tulajdonai, és tökéletesíteni kell Istentől kapott képességeiket. Ez legyen gondolkozásuk és beszélgetéseik fő témája. A sötétségben élő pogány nemzetek, és azon nemzetek, akik már megkapták az örömhírt. Minden missziós találkozó legyen érdekfeszítő, eleven, és mindki, aki Jézust szereti, a Krisztus Lelke által átitatott buzgalom lelkületét vigye oda. Nehezedjen minden lélekre azoknak a szükséglete, akik nem rendelkeznek az igazsággal  és így vigyük őket Isten elé: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” (Ésa 6:8). Azonban a civilizált országokban már vannak „aratásra készen álló búzamezők”. Nekik a jelenvaló igazságra van szükségük. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a világ szükségleteit. A pogányok nagy hittérítője, Pál apostol, lelkében felindult, amikor meglátta a bálványokkal tele várost. Hogy lehetséges, hogy Jézus sírt Jeruzsálem felett?  Akkor történt ez, amikor közeledett hozzá és szemlélte annak jövőjét.

Mindenki számára van elvégzendő munka, aki Krisztus nevéről neveztetik. Hajlandó lesz elvégezni? Ha át akarjuk érezni a lelkek értékét, akkor gyakran kell a Kálvária keresztjére tekintenünk és azon szemlélnünk a végtelen Isten haldokló Fiát, amint az elveszett világért adja életét. Néznünk kell Őt és eltöprengeni, hogy mekkora értéket jelentett neki az ember. Át kell itatódnunk Lelkével. Ami a szemünk előtt van, és amin gondolkozunk bizonyosan hatással van lelkünkre és működésbe hoz lelkeket mentő tetteket. Így kerül a misszionárusi munka megfelelő alapra.

Minden család, de főleg azok, ahol gyermekek vannak, nélkülözi a komolyabb kegyességet, Krisztus megszentelő kegyelmét.  A missziós erőfeszítés inkább abban álljon, hogy adjunk, mintsem, hogy kapjunk. A kérdést így lehet megfogalmazni: A családon belüli kötelességek, vagyis a missziós munka, nincs elhanyagolva? A válasz: igen, mert ha minden családot és háztartást Isten szeretete és félelme járná át, a gyermekeket és a fiatalokat úgy nevelnék, ahogyan kellene, komoly jellemformálás folyna, akkor átéreznék felelősségüket, hogy értelmüket és szívüket az Istentől kapott, rájuk bízott munka szerint kell használni. Így együttműködnének szüleikkel abban, hogy idejüket és képességeiket Isten szolgálatába állítsák. Ha így folyna a nevelés, nagyobb volna a hatékonyság. A keresztény élet és a személyes istenfélelem kialakulása így arányos.

Akik a legtevényekebbek hűséges munkájukkal, hogy Krisztusnak lelkeket nyerjenek, lelki területen és odaadásukban a legnagyobb eredményeket érik el. Nagyon tevékeny életük alakította lelkiségük eszközeit. Veszély rejlik abban, amikor a vallás elveszíti mélységét abban, amiben kiterjedést nyer. Ennek nem szükséges így lennie, ha hosszú prédikációk helyett bölcs oktatásban részesülnek az újonnan hitre jutottak. Tanítsuk őket azzal, hogy teendőket adunk nekik valamilyen lelki munkában, hogy első szeretetük ne múljon el, hanem buzgóságukban növekedjenek. Érezzék, hogy nem úgy kell őket „hordozni” és nem támogatásra szorulnak a gyülekezetben, hanem ők maguk is képesek gyökeret verni. Számos talentumuk szerint sokféle munkában részt vehetnek, amelyek hasznosak a gyülekezetnek, hogy az, Istenhez közelebb kerüljön és sokféle úton-módon munkálkodva hatással lehetnek az gyülekezeten kívül eső tényezőkre és így jótékony hatást fejthetnek ki a gyülekezeti életre. A gyülekezet bölcsessége és jóléte sokatmondó befolyást jelent a saját javára. A zsoltáríró így imádkozott a gyülekezete boldogulásáért: „Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját rajtunk. Hogy megismerjék e földön a te utadat, minden nép közt a te szabadításodat.” (Zsolt 67:2-3)

Üdvözítőnk teljes éjszakákat töltött Atyjához való imában és a keresztyén egyház alapját és missziós tevékenységét éppen az imádság alapelemével fektették le. A tanítványok egy szív, egy lélek voltak, hívták Urukat, hogy a Szent Lélek kitöltessen rájuk. Miközben a Szent Lélek különféle eszközökön keresztül gazdagon adatik, minél jobban keressük, annál jobban szétárad. Eképpen, mialatt buzgó munka folyik lelkek mentéséért, folyamatos szükségletünk lesz, hogy újra és újra a minden hatalom forrásához forduljunk és így a lélek szokásává válik az Istennel való kapcsolat ápolása. Így, hit által, mindig inni fogunk az élet vizéből és ez soha nem fogy el.

A munka fokozatosan növekszik és bővül – hatások és ellenhatásokon folyamata. Az Isten iránti szeretet és odaadás cselekedetekre váltja a jóakaratot, ez utóbbi pedig megerősíti a hitet és lelkierőt. Mily nagy szükségünk van mennyei bölcsességre! Nos, hát nem kaptunk elnyerésére ígéretet? „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.”(Jak 1:5-7) Mekkora bizonyosság ez számunkra! Mily teljes és átfogó! Vegyük úgy az ígéretet ahogyan az le van írva. Az Úr azt akarja, hogy hit teljességének bizonyosságával jöjjünk hozzá, bízzunk szavában, hogy megcselekszi azt, amint állítása szerint ígérte.

Oh bárcsak átéreznénk azt, mennyire fontos a gyülekezet minden egyes tagját tanítani, hogy tegyen valamit.  Fel kellene fognunk egyen-egyenként azon ünnepélyes kötelezettséget, hogy a keresztyén kötelessége munkába állítania összes, Istentől reábízott eszközeit és képességét és talentumai legvégső határai szerint kellene azon munkát végeznie, amit az Úr elvár tőle, hogy tegyen. „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” (Ésa 60:1)

Ha a lelki érzékenységünk megfelelő volna, felfognánk Isten terveit és elgondolásait.   „Néktek adtam a tengereket, a világra bíztam az evangéliumot, hogy missziós hajók küldessenek a tenger szigeteire” (Ford. megjegyz: ez idézet egy metodista magazinból, melynek címe: The Witnessing Church – „A bizonyságtevő egyház). Több hitre, több megszentelt képességre van szükségünk. Magasztos és nemes indítékoknak kell megszületni lelkünkben. Nincs vesztegetni való időnk, nem lehetnek vitára való szavaink. A vitatkozásra szánt időnket Istenhez való imára fordítsuk, hogy szálljon ránk Szent Lelke, lágyítsa meg, törje össze a kőszívet, hogy abból hús-szív legyen. Megszentelt tetterőre van szükség. A mennyei seregek indulásra készek, de hol vannak az Istennel együttműködni akaró földi társaik?

Tapasztalt vezetőkre van most szükségünk, akik az Úr hívő gyermekeit munkacsapatokba szervezik. Nem tekinthetünk semmire úgy, mint amit túl nehéz volna felvállalni, ha az Úr seregének Vezetője tervezi a munkát, szervezi a csatát és vezet bennünket, „rettenetes (sereget) mint ”zászlós tábor”-t (ÉnÉn 6). Minden hadmozdulat győzelem lesz. Jézusra, mint állandó vezetőnkre van szükségünk.

Emberek és eszközök kellenek e terüteken.  Eszembe jut szegény Melbourne, amelyben nagy a szegénység és nincs neki gyülekezete. Ahogyan a munka kibontakozik, terveket kell kigondolni, hogyan tudjon az érdeklődés fennmaradni, hogy ne haljon el. Az Úrnak valahol vannak számunkra anyagi eszközei.  Isten ügyének sáfárai kapjanak felhívásokat, hogy segítsenek. Felülről jövő bölcsességre van szükségünk okos tervezéshez és a fejlesztések arányos véghezviteléhez. Önmegtagadást kell mindenütt gyakorolni. Jelentős erőfeszítéssel járt az a sok-sok kicsiny jótékonyság, amely most az Úr kertjét öntözi és gazdagítja. Többet, sokkal többet kell az egyéneknek tenni eszközeik takarékosabb felhasználására, hogy többet tehessenek Isten művéért. Igen szomorúvá tesz, hogy ebben az országban korlátozottak az anyagi eszközök. Segítségre van szükségünk a munka előbbre viteléhez. Nem tehetünk mást, mint az Urat kérjük, hogy mozgassa meg emberek szívét a rájuk háruló munka ügyében. Nagyfokú az énszeretet és az önzés. Isten jóra késztető hatalma változtassa meg a szíveket és a jellemeket. – 44. sz. levél - 1892.* * *

Új Zéland, Auckland

1893 március 17

Kedves testvérem!

...Ha azokat a dolgokat szemléljük e világon, amelyek zavaróan hatnak ránk, akkor előfordulhat, hogy reményvesztett és rossz lelkiállapotba kerülünk, ahogyan azt Sátán akarja. Ez azért van, mert ha e dolgok kötik le gondolatainkat, ezekről beszélgetünk, akkor elcsüggedünk. Azzal, hogy másokat bírálunk, mert nem mutatják ki szeretetüket, saját lelkünkben fojtjuk el e nemes érzést. Vajon értékeljük és átéljük-e személyesen is Krisztus irántunk való szeretetét, amit életével képviselt? Ha igen, akkor költességünk e szeretetet mások iránt kimutatni. Óvakodjunk attól, hogy mások nagy hibái felett időzzünk, azokat szemléljük, ezekről beszélgessünk és nem mutatjuk ki testvéreinknek szeretetünket. Lehetőség szerint minél kevesebb időt töltsünk ezzel és inkább azokra a drága igazságokra figyeljünk, amelyeket az Isten oltáráról származó „eleven szén” (Ésa 6:6) által megtisztított ajkak hirdetnek. Dicsérd Istent, hogy „világosság támad fel az igazra, és az egyenesszívűekre öröm.” Szólj arról, hogy amit kaptál, az a lelkednek olyan volt, mint „lakodalom kövér eledelből” (Ésa 25:6) Tedd bizonyossá, hogy ezt úgy használod fel jellemépítésednél, mint az igazság egy szilárd pillérét. Engedd, hogy a hallott magasztos igazságot Isten tegye láthatóvá életedben, mint aki hűségesen teljesíti alapelveit.

Lehetséges képzeletbeli világot teremteni a saját elménkben és olyan ideális egyházat kiábrázolni, ahol Sátán kísértései többé nem sugallnak gonoszságot, tökéletesség azonban csak a képzeletvilágunkban létezik.Ez egy elbukott világ és az egyház olyan szántó, ahol búza és konkoly nő. Az aratásig együtt növekednek. Nem a mi dolgunk emberi bölcsesség szerint kiszaggatni a konkolyt, nehogy Sátán sugallatára a búzát is kiszedjük abban a hiedelemben, hogy az konkoly. A felülről való bölcsességet az kapja meg, aki szelíd és alázatos szívű. Ez a bölcsesség nem arra viszi az embert, hogy Isten népét megrontsa, hanem hogy építse. ...

Oh, kérlek, biztasd lelkedet, hogy Jézusra tekintsen. Mondd el mindenkinek, mennyire veszélyes saját lelki egészségét és üdvösségét elhanyagolnia azzal, hogy mások beteg lelkét szemléli és a Krisztus nevét vallók jellemhibáiról beszél. Az ember lelke nem fog egyre jobban Krisztusra hasonlítani a gonosz dolgok szemlélésével, hanem inkább az általa szemlélt gonoszhoz fog hasonlóvá válni. Ugyanazon énszeretet, ugyanazon engedékenység, hebehurgyaság, érzékenység, véleményünkhöz való ragaszkodás, tanácsok elfogadásával szemben mutatott makaccsság, önigazult ítélkezés válik nyilvánvalóvá azokban, akik a kritikát gyakorolják, mint akik azt kapják. Úgy fognak cselekedni, mintha nem Krisztust kapták volna követendő mintának és példaképnek. Oh, mily nagyon kell óvakodnunk attól, hogy ne éljünk Sátán eszközeivel!...

Kedves Testvérem! Megtanulhattad, mivé válik az ember, még a hitvalló keresztények között is, amikor nincs szoros kapcsolatban Istennel. Azonban kérdezem tőled: mit jelent ez számodra? Azt, hogy most már így szólhatsz?- Olyan gyenge vagyok, mint e szegény, tévelygő lelkek közül a leggyengébb?  Elmondhatod, hogy most már tudod: Krisztustól való kegyelemre és erőre van szükség, hogy alázatos  szívvel elfogadjuk a szolgáitól kapott feddést, figyelmeztetést és tanácsot az Úr szavából.  A keresztényt Isten Lelke tanítja igazi alázatosságra és ha magabízásunknak még a szikrája is megvan, akkor ez felszínre tör és megmutatja romlott gyümölcseit...

Aki nem fogad el intést és tanácsokat az Istentől való emberi eszközöktől, abban a veszélyben van, hogy a mennyei tanácsot is elutasítja és végzetes tévedést követ el, hacsak nem változik meg a lelkülete. Gyanakodva fog másokra tekinteni és azt gondolja ők tévelyegnek  és ezzel a magatartással nem lesz esély helyretenni az illetőt, mert úgy fog érvelni, hogy arra nincs szüksége. A keresztények legyenek taníthatók, rendelkezzenek önuralommal, vegyék fontolóra azokat a dolgokat,  amit  eléjük hoznak. Féljenek attól, hogy lehetséges: útjaik, amelyeken járnak nem tökéletesek, amikor testvéreikben oly sok hibát látnak, ami arra viszik őket magukat, hogy vádolják és kárhoztassák őket...

Az a fajta bölcsesség, ami elhidegüléshez, különbözéshez, harcokhoz vezet nem az a bölcsesség, „amely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi. Mert ahol irígység és czivakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van. A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, akik békességesen munkálkodnak.” (Jak 3:15-18).„...

Oh jaj, miért van az, hogy mi, emberek, annyira könnyen engedünk a kísértéseknek? Oly bizonytalanok vagyunk elhatározásainkat illetően? Miért vagyunk oly gyengék, amikor Isten igéjét a gyakorlatba ültetjük?!   Miért oly erőtlenek az emberek, amikor cselekdniük kell? Miért látszik Jézus dicsősége olyan haloványan? Miért van az, hogy a Tőle való drága kincseket annyira nem fogjuk fel, szeretetét ennyire tökéletlenül éljük át?  Szóljon imánk eképpen: „Uram, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.”—63.sz. levél, 1893.

„Sunnyside”

Cooranbong, N.S.W.

1897 március 8

Bárcsak igazán megértenénk, hogy a megfeszített Krisztus hitünk nagyszerű tárgya. Ha életben maradt volna, nem válhatott volna Megváltónkká. Meg kell ragadni hitünkkel a világért adott áldozatát, amit életével bemutatott. Életének szentsége, irántunk érzett gyengéd szeretete, az emberi szenvedés iránt tanúsított együttérzése nem menthetett volna meg bennünket, ha ezen a ponton megállt volna. Műve addig nem volt befejezett,  amíg a kereszten, haláltusában így kiáltott: „Elvégeztetett”. Sátán hatalma addig nem tört meg, amíg Krisztus el nem érte megaláztatásának legmélyebb szintjét, amikor már nem lehetett tovább menni. Halála volt az, amely kielégítette Isten igazságszolgáltatását. Ilyen árat fizetett Isten megváltásunkért. A műből már semmi sem hiányzik csak az emberi akarat, hogy térdet hajtsunk, az énünket megtagadjuk és hogy Krisztus éljen a szívünkben. Át kell adnunk a lélek templomát.

Minden, amink van, Isten tulajdona. Időnket, talentumainkat, befolyásunkat szolgálatába kell állítanunk. Pénzünket csak letétbe kaptuk, hogy vele Istent szolgálhassuk. Nem azért adatott, hogy nagyobb tisztességet nyerjünk másoktól, hanem hogy hűséges szolgaként,  állandóan  Isten iránti tiszteletünk és az Ő dicsősége legyen lelki szemeink előtt. Isten igényt tart egész szívünkre, osztatlan, Hozzá való ragaszkodásunkra. Semmit sem tarthatunk vissza Tőle, mivel mindnyájunkat áron vett meg.

Isten igéje zsinómértékétől nem lehetséges bűn nélkül elhajolni. Aki nem tartja Isten akaratát mindenekfelett valónak, annak még meg kell tanulnia a szentség legfontosabb alapelveit...

Aki Isten törvényét áthágja, annak nincs biztonsága, nincs nyugalma nincs igaz élete. Isten  semmivel sem kíván kevesebbet, mint önmagunk Neki történő teljes átadását...

Megszakad a szívem azon lelkekért, akik a föld történelme utolsó napjaiban élnek és mégsem érzékelik, mi vár rájuk. Ha a jövőt takaró fátyolt el tudnánk távolítani és mindenki meglátná és megértené, hogy nagyon közel van azon idő, amikor Isten másként fog viszonyulni az emberi romlottsághoz, akkor hatalmas megújulás következne be a földön.

Ha a mennyei tanácstestületben Isten úgy döntene, hogy azonnali halállal büntetné meg azokat, akik ellene szegülnek határozott parancsainak, akkor ez oda vezetne, hogy sokkal nagyobb gondossággal óvakodnának azon dolgoktól, amelyek az Ő szemében bűnnek számítanak. Maguk azok, akik Isten szeretetteli kérlelését és figyelmeztetéseit semmibe veszik, akik nem hajlandók gonosz útjaikat elhagyni, elővigyázatosabbak volnának, hogy mentsék életüket még akkor is, ha nem szeretik Istent.

Azonban Isten úgy intézte egyszülött Fiával való tanácskozása során, hogy az ember szabad erkölcsi lény maradjon egy bizonyos próbaidőre. Szemei jól látják az emberek fiainak minden dolgát, azonban nem kényszeríti ki egyetlen ember szolgálatát sem. Ha elnézésében és türelmében tanúsított szeretete nem készteti az embert bűnbánatra és országa törvényei iránti teljes átadásra, akkor hagyni kell őket, hogy választásuk szerint szolgáljanak, akinek akarnak. Életük bizonyára tanúsítani fogja választásukat. Ha a bűnt szeretik és úgy döntenek, hogy semmibe veszik törvényeit elegendő próbatétel és megpróbáltatás után, akkor ügyük végleg eldől. A mennyei családba Isten nem vehet fel ilyeneket. Büntetésüket aszerint fogják kapni, amilyen súlyos volt Isten iránti ellenszegülésük és lázadásuk. Isten hosszűtérése és elnézése minden lehetőséget megad az embernek, hogy bűnbánatot tartson és Krisztushoz, egyedüli reményéhez forduljon.

Isten jósága és elnézése miatt sokan jutottak el arra a megfontolásra, hogy megbecsülik irgalmát és irántuk tanúsított szerető jóindulatát, ami aztán megtérésre vezette őket. Másrészt pedig vannak olyanok, akik nemtörődöm módon visszaéltek irgalmával. Örök veszteségükre és gyalázatukra, Sátán gondolkozásmódját és akaratát követik tekintet nélkül arra, hogy engedetlenségük és bűneik miatt bizonyosan eléri őket a büntetés. Meg kell tanulniuk, hogy Isten senki emberfiának nem adja tisztességét és dicsőségét. Nem engedi, hogy törvényeihez tiszteletlenül viszonyuljanak. Nem hagyja, hogy emberek közönyösen és megvetéssel tekintsenek azokra anélkül, hogy a megfelelő a büntetést ne szabná ki.

„Mivel az ítélet nem végeztetik el hamar a gonoszságnak cselekvőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve ő bennök, hogy gonoszt cselekedjenek” (Préd 8:11, pontosított fordítás szerint). Azon eszközökkel, amelyeket Isten könyörületes gondviselésében használ, hogy meglágyítsa és alázatossá tegye az emberi szíveket, Sátán arra bátorítja a romlottakat, hogy bűneikben és keményszívűségben maradjanak és megátalkodottan folytassák lázadásukat és törvényszegéseiket. Erre már Dávid napjai óta sokan így kiáltanak, ahogyan a zsoltáros: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.” (Zsolt 119:126-127).„

Oh, bárcsak mindenki meggondolná, mielőtt túl késő, hogy Isten irgalmának és béketűrésének van határa! Akadnak olyanok, akik a kapott világosság mellett tanúsított arcátlanságukkal nagyon közel vannak ahhoz, hogy ezt a határt túllépjék. Gondolkozásuk szerint és szívükben ezt mondják: „Halogatja még az én uram az eljövetelét” – és közben esznek és isznak a részegesekkel. Azonban Isten az ilyenekre kimondja: „hirtelen pusztulás jön rájuk... és semmiképen meg nem menekülnek” (1 Thessz 5:3, az angol King James fordítás szerint).

Napjainkban, amikor nagy világosság származik Isten szavából, sötét rejtélyeket hoz napvilágra és tesz egyértelművé, elmondhatjuk, hogy most van az ideje mindazok számára az irgalomnak, a reménynek, az örömnek, akik ezeknek hasznát akarják látni. Mindazoknak, akik hajlandók megnyitni elméjüket és szívüket az igazság napjától való világosság számára. Van azonban egy ezzel ellentétes csoport. Ők nem kívánnak a világosságra jönni, akik megvetik az igazságot, mivel felfedi tévelygésüket, törvénytaposásukat és bűneiket és ennek következményeként, vétkeikben vesztegelnek, romlottságuk és arcátlanságuk mindent betölt.

Vannak a világ táján olyan szorgalmas, próféciákat tanulmányozó emberek, akik egyre több és több világosságot nyernek az Írások kutatásával. Minden nemzetben, és minden nép között megtaláljuk őket.  A legnagyobb tévelygésekből szabadulnak, és azok között foglalnak majd helyet, akiknek volt bőven lehetőségük és kiváltságuk e lelki dolgokra, de nem becsülték meg azokat. Az előző csoport „félelemmel és reszketéssel” munkálta üdvösségét, hogy Isten akratának cselekvésében és útjainak megismerésében nehogy híjával találtassanak, amíg azok, akiknek nagyobb világosságuk volt, a saját érzéki természetük romlottsága miatt elfordultak  Krisztustól, mivel nem volt kedvükre az, amit kíván tőlük. Isten azonban nem marad tanúk nélkül. Az egy órát dolgozó munkások a tizenegyedik órában belépnek, teljes szívüket,  minden talentumukat és az összes rájuk bízott eszközt a munkába viszik, hogy az előbbre haladjon. Mivel elvhűek, meg fogják jutalmukat kapni, nem bújnak ki kötelességeik alól, hogy Isten üzenetét és tanácsait hiánytalanul hirdessék. Amikor azok, akik világosságban bővölködtek, az Isten igéje által szabott korlátokat elvetik, törvényét semmissé teszik, mások jönnek majd, hogy betöltsék az eltávozottak helyét és elvegyék az örök élet koronáját.

Miközben sokan vannak, akik az Igét, az Igazságot, Jehova szent törvényét holt betűvé  silányítják, saját életpéldájukkal tesznek bizonyságot arról, hogy Isten törvénye nehéz és terhes, és így szólnak: „levetjük ezt az igát és szabadok leszünk, nem kívánunk többé szövetségben maradni  Vele. Tetszésünk szerint akarunk járni.” Ez idő alatt jönni fognak olyanok, akiknek nagyon szerény lehetőségeik voltak, téves utakon jártak, mivel nem ismertek jobb utakat, de most a világosság sugarai elérik őket. Ahogyan Krisztus szava megszólította Zakeust: „a te házadban kell ma megszállnom”, ugyanígy fogja őket is az Ige megérinteni. Az pedig, akiről úgy gondolták, hogy megkeményedett szívű bűnös, olyan finomlelkű embernek fog találtatni, mint egy gyermek, mivel Krisztus reá tekintett.

Hatalmas munkát végez Urunk. Választásuk szerint sorakoznak fel az emberek. Sokan, még azok közül is, akiket pogányoknak tartunk, Krisztus oldalára állnak, miközben akik megütköznek - ahogyan a tanítványokkal is történt – ők el fognak távozni és többé nem járnak Urukkal. Mások jönnek a helyükre és elfoglalják az üresen hagyott helyeket. Nagyon közel az idő, amikor az ember eléri a megszabott határokat. Mostanra már majdnem elérte Isten hosszűtérése, kegyelme és irgalmassága határát.  A mennyei könyvekben a feljegyzések így hangzanak: „Megmérettél és híjával találtattál.” Isten be fog avatkozni, hogy érvényre jutassa a Neki kijáró tiszteletet, elfojtsa a gonoszság burjánzását és az ember arcátlan törvényszegését.

Vajon milyen hatást fog gyakorolni az igazakra az, amikor Isten törvényét érvénytelenné akarják tenni? Megfélemednek, mivel egyetemes megvetés irányul Isten szent törvénye ellen? Azon igaz hívők elkezdenek majd habozni, akik eddig hittek az „Így szól az Úr”-igében? Szégyellni fogják magukat, mivel úgy tűnik, hogy az egész világ megveti Isten igaz törvényét? Elsodortatnak, mert a gonoszság mindent áthat? Nem. Akik Istennek átadták magukat, hogy Neki szolgáljanak, számukra a törvénye drágább lesz, amikor jól látható az ellentét az engedelmes és a törvényszegő között.  Ezzel arányosan, amikor Sátán jellemvonásai láthatóvá válnak az Isten törvényeit megvető és megtaposó emberekben, a hűséges követők számára a szent elvek drágábbak és értékesebbek lesznek. Ezt fogják mondani: „; megrontották a te törvényedet. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.” (Zsolt 119:126-127) Azok lesznek ők, akik Isten kegyelmét mindezideig hűségesen hirdették, akiknek Isten parancsolatai iránti szeretetük a körülöttük lévő, rájuk háruló megvetéssel együtt  növekedett.

Az egyház és gonosz emberek összhangba kerülnek az Isten törvénye iránti gyűlöletükben és ekkor jön a válság. Ekkor fogjuk látni a Malakiás könyve 3:13-15 szakaszában leírt csoportot:  „Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened? Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!” Itt látunk egy olyan elégedetlen és hitvalló keresztény csoportot, akiknek fő dolga a zúgolódás és panaszkodás, Isten iránti vádaskodás, amit azzal tesznek, hogy Isten gyermekeit vádolják.  Semmi hiányosságot nem látnak magukban, de nagyon sok neheztelni valót másokban.

Azonban miközben e csoport morgolódik, panaszkodik és hamis módon vádaskodva Sátán munkáját nagy odaadással végzi, egy másik társaságot pillantunk meg: „Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, amint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt.” (Mal 3:16-18).

A fenti kérdéskör tör fel erőteljesen a gondolataimban. Szeretném, ha megfontolnátok, mivel rendkívül fontos ügy ez. Vajon melyik csoporttal azonosuljunk? Most kell választanunk és rövidesen meg fogjuk látni a különbséget azok között, akik Istent szolgálják, és azok között, akik nem. Olvassuk el Malakiás negyedik fejezetét és gondoljuk végig nagyon alaposan. Isten napja egyre közelebb kerül. A világ átformálta az egyházat. Összhangban vannak egymással és rövidlátó irányvonalat követnek. Protestánsok fogják kimunkálni, hogy az ország vezetői a bűn emberének elvesztett hatalmát és befolyását helyreállítsák, azét, aki Isten templomában ül, aki istenként mutogatja magát. A római katolikus elveket fogja az állam a saját gondjaiba és védelmébe venni. E nemzeti hitehagyás után gyorsan bekövetkezik a nemzet megromlása. A bibliai igazságokkal történő tiltakozást nem fogják eltűrni azok, akik Isten törvényét nem tették cselekedeteik zsinórmértékévé. Ekkor halljuk majd – képiesen szólva - a sírokból a mártírok hangját, akiket János apostol látott látomásában. Ők voltak azok, „akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak. (Jel. 6:9/b). Ekkor fog felhangzani Isten minden igaz gyermeke szájából az ima: „Ideje, hogy az Úr cselekedjék; (mivel) megrontották a te törvényedet. ”

Amikor ősszüleink a bűneset miatt korábbi szent állapotukat elhagyták, akkor Isten törvénye megrontatott. Ekkor lépett elő Krisztus, mint Megváltó és próbaidőt kaptak a föld lakói. A Noé napjaiban élő emberek semmibe vették Isten törvényét és ez az állapot addig romlott, amíg Isten emléke majdnem teljesen eltűnt a földről. Gonoszságuk olyan méreteket öltött, az erőszak, a bűncselekmények és minden féle bűn olyan erőteljessé vált, hogy az Úr vízözönt bocsátott a világra és elsöpörte annak lakosait. Azonban kegyelem volt az ítéletben. Noé és családja megmenekültek. Látjuk, hogy Szodoma és Gomora pusztulásakor az Úr közbeavatkozik. Tűz száll alá az égből és elpusztítja a gonosz városokat.

Az Úr időről-időre megmutatja, hogyan cselekszik. Jól tudja, mi folyik a földön.  Amikor válság jön, felfedi magát, közbelép, hogy megakadályozza Sátán terveit. Gyakran megenged dolgokat nemzetekkel, családokkal és egyes személyekkel, amikor válság következik reájuk és azért teszi, hogy beavatkozása jól észrevehető legyen. Ekkor tudatja azt, hogy van Isten, aki megtartja és megvédi népét.

Amikor a Jehova törvényével való szembeszegülés csaknem egyetemessé lesz, amikor népe szorongatott helyzetbe jut, mert embertársai bántalmazzák őket, Isten közbe fog avatkozni. Megválaszolja népe buzgó imáját, mivel szereti, ha népe teljes szívvel keresi Őt és Szabadítóként tekint Reá. Népe keresni fogja Őt, Ő pedig felkel, mint védelmezőjük és mint olyan, aki sérelmeiékért bosszút áll.  Az ígéret így hangzik: „Az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal...?

A protestáns kormányzat különös helyzetbe fog jutni. A világ mintájára alakul át. Istentől való eltávolodásuknak megfelelően, azt is ki fogják munkálni, hogy hamisság és hitehagyás váljon a nemzet törvényévé. Az igazság világosságát képviselők helyébe irígységet és gonosz vélekedéseket engednek, amelyek meggyengítik az emberek egymással való egységüket és egymás iránti szeretetüket. Szálljanak fel egyesült imáik a menny Istene elé, hogy keljen fel és vessen véget a világunkban gyakorlattá vált erőszaknak és visszaéléseknek. Több ima és kevesebb beszélgetés – ezt kívánja Isten és ez teszi Isten népét erős toronnyá. – 123.sz levél, 1897.