[Útban a Generál Konferencia felé, Ellen Gould White és társasága 5 napot töltött a „View” nevű főiskolán. Péntek délelőtt ötszáz diákhoz szólt a kollégium imaházában, majd pedig a nyugalom napján és vasárnap egy nagy létszámú gyülekezethez beszélt. Kérésre, hétfő reggel a főiskola oktatóival találkozott. Alábbiakban olvasható beszédének egy részlete, amit harminc összegyűlt tanárhoz intézett.]

Felolvasom Pál apostol második korinthusi levelének hatodik fejezetét.

„Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét. Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme itt a kellemetes idő, íme itt az üdvösség napja. Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék. Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöcben, háborúságban, küszködésben, virrasztásban, böjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben, Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel; Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak; Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek; Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.” (2Kor 6:1-10)

„Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.” (2Kor 6:14-18)

Ajánlott a hetedik fejezetet is tanulmányozni, azonban most nem olvasom fel.

Népünk körében állandó a veszély, hogy akik elkezdenek iskoláinkban és szanatóriumainkban dolgozni, elfogadják azon elképzelést, hogy összhangba kell jutniuk a világgal és olyan dolgokat kell tanulmányozniuk, amit a világ, azokat a dolgokat kell alaposan megismerni, amiket a világ. Ez az egyik legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet. Hacsak nem különleges figyelemmel kutatjuk Isten igéjét, súlyos tévedéseink lesznek.

A kérdés így hangzik: Mi a felsőfokú oktatás? Nincs annál felsőbb szintű, mint amit a Korintusiaknak írt második levél hatodik fejezetében leszögezett alapelvek tartalmaznak, amelyet az imént felolvastam. Szorgalmasan tanulmányozzák diákjaink, hogy megértsék. Nem lehet annál magasabb szintű műveltséget nyerni, mint amit az első tanítványok kaptak és amelyet az Igén keresztül kapunk. Kívánom, hogy Isten Lelke vésse be az Önök elméjébe azt a meggyőződést, hogy az egész világon nincsen az oktatás területén oly magasztos tanítás, mint a Korintusiaknak írt második levél hatodik és hetedik fejezete. Jussunk előbbre munkánkkal annyira, amennyire Isten Igéje vezet bennünket. Tegyük a dolgunkat értelmes módon ezért a magasabb szintű oktatásért. Igaz életünk legyen annak jele, hogy megértettük Isten akaratát, amit hírnökein keresztül bízott ránk.

Minden hívő kiváltsága Krisztus életét és tanításait naponta tanulmányozni. A keresztény nevelés azt jelenti, hogy az Üdvözítő nézeteit és alapelveit elfogadjuk. Ez azt jelenti, hogy Krisztus nyomdokain járunk, aki elfogadta királyi öltözékének és koronájának letételét, eljött a világunkba emberi alakban, hogy az emberi fajnak olyan képességet adjon, amelyet más eszközökkel nem lehet elnyerni. Miféle képesség ez? Abból ered, hogy az emberi természet az istenivel egyesül és képes lesz Krisztus tanításait magáévá tenni és azokat szó szerint követni. Krisztus, azzal , hogy ellene állt a gonosznak, másokért munkálkodott, az embereknek a legmagasabb szintű műveltségre adott példát, amit bárki elérhet.

Isten Fiát azok utasították el, akiknek áldására érkezett a világba. Gonosz kezek megragadták és megfeszítették. Miután azonban halottaiból feltámadt, negyven napig együtt volt tanítványaival és ezen idő alatt értékes tanításokat adott nekik. Követői részére lefektetette a felsőszintű oktatás alapelveit. Amikor pedig távozni készült tőlük és visszamenni az Atyjához, ezek voltak az utolsó szavai: ”tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20)

Akik gyermekeiket iskoláinkba hozzák, sokakat erős kísértések érnek, mivel vágyódnak azt adni nekik, amit a világ a legnélkülözhetetlenebb műveltségnek tart. Ki tudja, miből áll ez, hacsak nem az, amely abból a Könyvből szerezhető, amely minden igaz ismeret forrása? Akik azt tartják elengedhetetlen ismeretnek, amelyet világi oktatással együtt, annak nyomán lehet elnyerni nagy hibát követnek el. Olyan hiba ez, amely által egyes személyek véleménye és tévelygésük uralma alá fognak kerülni. Azoknak, akik úgy érzik, hogy gyermekeiknek az kell, amit a világ nélkülözhetetlen műveltségnek nevez a következőt mondanám: Isten Igéjének egyszerűségére juttassátok el gyermekeiteket és akkor biztonságban lesznek. Hamarosan nagyon szét fogunk szóródni és így dolgainkat serényen kell tennünk.

Világosságot kaptam, hogy hatalmas nyomás alá fog kerülni minden Hetednapi Adventista, akikkel a világ szoros kapcsolatba kerülhet. Akik olyan műveltségre törekednek, amelyet a világ oly nagyra tart, azok egyre távolabb és távolabb fognak az igazság elveitől eltávolodni, egészen addig, amíg művelt világiakká válnak. Milyen áron szerezték meg műveltségüket! Megváltak Isten Szent Lelkétől. Úgy döntöttek, elfogadják azt, amit a világ ismeretnek nevez azon igazságok helyett, amiket Isten emberekre bízott lelkészeik, prófétáik és apostolaik által. Vannak olyanok is, akik miután megszerezték ezt a világi műveltséget, úgy vélik, iskoláinkba bevezethetik. Azonban hadd mondjam el Önöknek, hogy nem szabad elfogadni és iskoláinkba, szanatóriumainkba és gyülekezeteinkbe hozni azt, amit a világ magasabb műveltségnek nevez. Meg kell értenünk e dolgokat. Világosan szólok. Nem szabad ezt tenni.

Minden diák lelkébe kell vésni azt a gondolatot, hogy az oktatás kudarcnak számít, hacsak az értelem nem tanulta meg az isteni kinyilatkoztatás igazságait megragadni és hacsak nem fogadta el a szív Krisztus evangéliumának tanításait. Az a diák, aki Isten Igéjének széles látókört nyújtó alapelvei helyett a megszokott elképzeléseket fogadja el, és idejét, figyelmét közönséges, lényegtelen dolgokra fordítja, úgy fogja találni, hogy gondolkozása sekélyes és erőtlen lesz. Az elmét arra kell nevelni, hogy megértse az örök élettel kapcsolatos fontos igazságokat.

Útbaigazítást kaptam, hogy diákjaink gondolkozását a jelenleg lehetségesnek véltnél magasabb szintre kell eljuttatnunk. Azzal, hogy naponta merítenek az örök igazság forrásából, a szívet és értelmet rá kell nevelni a tisztaság megőrzésére. Isten gondolatai és hatalma korszakokon át, a maga tisztaságában őrizte a teremtésről szóló beszámolót. Egyedül Isten Igéje az, amely világunk teremtésének hiteles beszámolóját nyújtja számunkra. Ezeket az igéket kell iskolánkban fő tanulmánnyá tenni. Ezeket olvasva társaloghatunk pátriárkákkal és prófétákkal. Belőlük tudhatjuk meg, mibe került megváltásunk Annak, aki kezdettől fogva az Atyával egyenlő, és aki életét áldozta, hogy egy nép állhasson elé, amely minden és földi, közönséges dologtól megszabadult és Isten képmására megújult.

Ha Krisztustól akarunk tanulni, úgy kell imádkoznunk, ahogyan az apostolok tették, amikor a Szentlélek kitöltetett rájuk. Szükségünk van a Lélek általi keresztségre. Egyetlen órára sem vagyunk biztonságban, amíg elmulasztjuk Isten Igéje iránti kötelességünket.

Nem mondom, hogy nem kell nyelveket tanulni. Tanulni kell őket. Rövidesen sokaknak lesz határozott szükségük arra, hogy elhagyják otthonaikat és mást nyelveket ismerők közé menjenek dolgozni és akiknek van némi idegen nyelvismeretük, képesek lesznek azokkal kommunikálni, akik nem ismerik az igazságot. Népünk közül egyesek azokban az országokban fognak nyelveket tanulni, ahová elküldetnek. Ez a jobbik módszer. Azonkívül ott lesz az a Valaki is, aki a hűséges munkások oldalán áll, hogy megnyissa értelmüket és bölcsességet adjon nekik. Ahol az emberek nem ismernek idegen nyelvet, ott az Úr gyümölcsözővé teheti a munkát. Amint a nép közé mennek és bemutatják a kiadványokat, az Úr fog a szíveken munkálkodni és az igazságot meg fogja értetni. Egyesek, akik idegen területeken fognak a munkába, tolmácsokon keresztül taníthatják az Igét. Hűséges erőfeszítések által fog gyűlni az aratnivaló, amelynek értékét most még nem fogjuk fel.

A munkának van egy másik vonulata is, amelyet előrébb kell vinni, ez pedig a nagyvárosoké. Buzgó munkások csapatára van szükség, akik nagyvárosokban munkálkodnak. Tanulmányozniuk kell embereknek, mi a teendő olyan helyeken, amelyekre eddig nem fordítottunk gondot. Az Úr fel-felhívja figyelmünket a nagyobb városokban élő tömegekre, és mégis keveset törődünk ezzel a dologgal.

Nem vagyunk eléggé készségesek arra, hogy imakéréseinkkel „zaklassuk” az Urat és kérjük Tőle a Szentlélek ajándékát. Az Úr azt akarja, hogy ne hagyjunk Neki békét ebben a dologban. Azt akarja, hogy esedezéseinket vigyük trónja elé. Isten átformáló hatalmát éreznünk kell sorainkban. Azzal szerezhetjük a legbecsesebb nevelést, ha útra kelünk az igazság üzenetével és olyan helyekre megyünk, amelyek jelenleg sötétségben vannak. Éppen úgy kell útra kell kelnünk, ahogyan az első tanítványok tették Krisztus parancsa iránti engedelmességben. Az Üdvözítő megadta tanítványainak az útbaigazítást. Néhány szóval elmondta nekik mire számíthatnak. „Elbocsátlak titeket” – mondta – „mint juhokat a farkasok közé: legyetek azért okosak mint a kígyók és szelídek, mint a galambok.” E munkásoknak úgy kellett elmenniük, mint annak képviselői, Aki életét adta a világ életéért.

Az Úr azt akarja, hogy kerüljünk összhangba Vele. Ha erre hajlandók vagyunk, akkor az Ő Lelke fogja uralni gondolatainkat. Ha igazán megértjük, miből áll a nélkülözhetetlen műveltség, és igyekszünk megtanítani annak elveit, akkor Krisztus segít nekünk. Megígérte követőinek, hogy amikor helytartók és királyok elé viszik őket, ne gondolkozzanak előre, mit fognak szólni. Megtanítalak benneteket, mondta. Vezetni foglak benneteket. Tudva azt, mit tanít Isten, amikor mennyei igék jutnak eszünkbe, meg tudjuk különböztetni ezeket a saját gondolatainktól. Úgy kell őket felfognunk, mint Isten szavait és Isten szavaiban bölcsességet, életet és hatalmat fogunk látni…

Rá kell nevelnünk az ifjúságot, hogy egyformán használja szellemi és testi erejét. Egész lényünk egészséges megmozgatása olyan nevelést biztosít, amely széleskörű és átfogó. Kemény munkát kellett végeznünk Ausztráliában a szülők és az ifjúság nevelését illetően e területen, azonban addig tartottunk ki erőfeszítéseinkben, amíg meg nem tanultuk azt a leckét, hogy a teljes körű képzettség elnyerése érdekében a tanulás idejét el kell osztani az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése között. Minden napnak egy részét hasznos munkával töltöttük és a diákok megtanulták, hogyan tisztítsanak meg egy földterületet, hogyan műveljék a talajt, hogyan építsenek házakat, és azon időt fordították erre, ami másként játékokra és szórakozásokra ment volna el.

Az Úr pedig megáldotta a diákokat, akik ily módon áldozták idejüket hasznos szokások elsajátítására. Tanítsák meg a diákokat, hogy nevelésük, oktatásuk elméleti részét ne tartsák a legfontosabbnak. Minden diák értse meg egyre jobban és jobban, hogy értelmes módon kell felfognunk, hogyan bánjunk testünkkel, szervezetünkkel. Sokan vannak, akik alaposabb megértésre jutnának e dolgokban, ha nem éveket töltenének tanulással, miközben gyakorlati tapasztalatokra nem gyűjtenek. Minél teljesebb mértékben vetjük magunkat Isten irányítása alá, annál nagyobb ismeretet szerzünk Istentől. Mondjuk a diákjainknak: Maradjatok kapcsolatban a minden hatalom Forrásával. Isten munkatársai vagytok. Ő legyen a mi fő oktatónk. -- Review and Herald, 1909 november 11