Így szól az igaz tanú az Efézusi gyülekezethez: „De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2:45)
Az Efézusi gyülekezet eleinte gyermekien egyszerű és buzgó volt. Életerős, őszinte, szívből jövő szeretetet tanúsított Krisztus iránt. A hívők boldogok voltak Isten szeretetében, mert Krisztus lakott szívükben. Isten dicsőítése zengett ajkukon, s hálaadó magatartásuk összecsendült a mennyei család hálaadásával.
A világ úgy tartotta számon őket, mint akik Jézussal voltak. Bűnösöket, akik bűnbánatot tartottak, bűnbocsánatot nyertek, megtisztultak és megszentelődtek, közösségre léptek Istennel Fia által. A hívők keresték Isten szavát, engedelmeskedve az Igének. Szeretettel teltek meg Megváltójuk iránt. Életük fő céljának tekintették, hogy lelkeket nyerjenek meg számára. Krisztus kegyelmének drága kincseit nem maguknak harácsolták össze. Érezték hivatásuk fontosságát, s a „békesség a földön, jóakarat az emberek iránt” üzenettel terhelten égtek a vágytól, hogy elvigyék az örömhírt a világ legtávolabbi területeire.
A gyülekezet tagjai egységesen gondolkodtak és tevékenykedtek. Krisztus szeretete aranyláncként összefűzte őket. Még jobban, még tökéletesebben akarták megismerni az Urat, s életükben tiszta derű, megnyugvás és béke látszott. Meglátogatták a nyomorgó özvegyeket és árvákat s szeplőtlenül tartották meg magukat a világtól. Ha másképp viselkedtek volna, nézetük szerint ellentmondtak volna hitvallásuknak, és megtagadták volna Üdvözítőjüket.
Minden nagyvárosban fejlesztették a munkát. Embereket térítettek meg, akik, mikor rájuk került a sor, úgy vélték, nekik is szólniuk kell mérhetetlen kincsükről. Nem nyughattak, míg másokra is rá nem ragyogtak az értelmüket bevilágító fény sugarai. Hitetlenek tömegei ismerték meg a keresztény reménység okát. Melegszívű, ihletett, személyes felhívásokat intéztek a bűnösökhöz és tévelygőkhöz, a kirekesztettekhez, s azokhoz, akik bár állították, hogy ismerik az igazságot, jobban kedvelték az élvezeteket, mint Istent.
Idő multával azonban lanyhulni kezdett a hívők buzgalma, Isten és egymás szeretete. Hidegség lépett a gyülekezetbe. Viszályok támadtak, és sokan nem tekintettek többé Jézusra, mint hitük szerzőjére, s bevégzőjére. A tömegek, melyeket meggyőzhettek és megtéríthettek volna, ha hűen gyakorolják az igazságot, intés nélkül maradtak. Az igaz tanú ekkor üzenetet küldött az Efézusi gyülekezethez. Hidegségük a lelkek megmentése iránt azt mutatta, hogy elveszítették az első szeretetet, mert senki se szeretheti Istent teljes szívével, értelmével, lelkével és erejével anélkül, hogy azokat is ne szeretné, akikért Jézus meghalt. Isten felhívta őket, tartsanak bűnbánatot, s tegyenek úgy, mint előbb, különben elmozdítja helyéről gyertyatartójukat.
Nemzedékünk gyülekezetében az Efézusiak lelki életének vonásai ismétlődnek meg. A mai gyülekezet hogyan is használja fel az Istentől nyert igazság ismeretét? Amikor a tagok először pillantották meg Isten kimondhatatlan könyörületét a bukott emberiség iránt, nem tudtak hallgatni felőle. Betöltötte őket a vágy, hogy Istennel együttműködve továbbadják az elnyert áldást. S amilyen mértékben továbbadták, olyan mértékben maguk is állandóan több áldásban részesültek. Növekedtek a kegyelemben s az Úr Jézus Krisztus ismeretében. Hogyan is állunk ma?
Fivéreim, nővéreim, ti, akik régóta állítjátok, hogy hisztek az igazságban, megkérdezlek titeket, összhangban állnake tetteitek a menny adta világossággal, előjogokkal és lehetőségekkel? Komoly kérdés ez! Az igazság napja felkel a gyülekezetre, ezért a gyülekezet kötelessége fényeskedni. Minden lélek előjoga a fejlődés. Akik kapcsolatban állnak Krisztussal, azok felnőtt férfiakká és nőkké növekednek a kegyelemben és Isten Fiának ismeretében. Ha mindenki, aki állítja, hogy ismeri az igazságot, teljesen kihasználja tanulási és cselekvési lehetőségét, erőssé válik a Krisztusban. Bármi a foglalkozásuk akár földművelők, akár gépészek, tanítók vagy lelkipásztorok – ha teljesen Istennek szentelik magukat, a mennyei Mester hatékony munkatársaivá válnak.
De mit tesznek a gyülekezet tagjai, amiért Isten munkatársainak nevezhetnénk őket? (1Kor 3:9) Hol találunk most lelki vajúdást? Hol látunk gyülekezeti tagokat vallásos témákba mélyedni, Isten akaratának átadni magukat? Hol látjuk most, hogy a keresztények felelősnek tartanák magukat, hogy a gyülekezetet virágzóvá, éberré, s világosságot terjesztő néppé tegyék? Hol vannak, akik nem fukarkodnak, s nem méricskélik a Mesterért végzett szerető tevékenységüket? Az Üdvözítőnek látnia kell lelke szenvedésének eredményét, s megelégedni azzal. Hogyan állnak e kérdéssel hitvalló követői? Elégedetteke, mikor látják fáradozásuk gyümölcsét?
Miért olyan kevés a hit, parányi a lelki erő? Miért viselik oly kevesen Krisztus igáját, hordozzák Krisztus terhét? Miért kell sürgetnünk a tagokat, hogy lássanak már Krisztus munkájához? Miért vannak oly kevesen, akik feltárják a megváltás titkait? Krisztus betudott igaz tettei miért nem ragyognak át hitvalló követőin a világ világosságaként?
Ha valaki Isten utasítása szerint használja erejét, tehetsége megnövekedik, képessége kibővül, s mennyei bölcsességgel igyekszik megmenteni az elveszetteket. Pedig ameddig a gyülekezet tagjai közönyösek, míg elhanyagolják Isten adta felelősségüket, amíg nem adják tovább a mennyei kincset, nem várhatják el, hogy maguk is részesüljenek benne. Mikor hitvalló keresztények nem tartják felelősnek magukat, hogy felvilágosítsák a sötétben veszteglőket, mikor nem adják tovább a kegyességet és ismeretet, akkor kevésbé józan ítéletűvé válnak, s nem értékelik többé a mennyei adomány gazdagságát. S mivel maguk sem becsülik, nem látják be, miért kellene továbbadniuk.
Itt is, ott is népes gyülekezeteket látunk. Tagjaik ismerik ugyan az igazságot, sokan mégis megelégednek, hogy vallják, de ne adják tovább a világosságot. Alig tartják felelősnek magukat a munka haladásáért, a lelkek megmentése alig érdekli őket. Világi dolgokban telve vannak buzgalommal, de nem viszik a vallást mindennapi tevékenységükbe. Azt mondják, hogy a vallás, az vallás, az üzlet pedig üzlet. Meggyőződésük, hogy mindkettőnek megvan a maga hatásköre, de nem készek eggyé tenni a kettőt.
Mivel elhanyagolják alkalmaikat, előjogaikkal pedig visszaélnek, gyülekezeteink tagjai nem gyarapodnak Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Hitük ezért gyenge, ismereteik ezért hiányosak, ezért gyermekek a tapasztalatban. Nem alapozódtak, s nem gyökeresedtek meg az igazságban. Ha meg nem változnak, az utolsó napok megtévesztései elkerülhetetlenül félrevezetik őket. Mivel vakok, képtelenek megkülönböztetni az igazságot a tévelygéstől.
Isten lelkészeire bízta az igazság hirdetését. A gyülekezeteknek is be kell azt fogadniuk, s minden lehető módon hirdetniük. Be kell fogadniuk és szétárasztani a világosság első sugarait. Ez a mi súlyos bűnünk. Évekkel lemaradtunk. A lelkészek látják ugyan a rejtett kincset, megnyitják ugyan a ládákat s hagyják ragyogni az igazság ékszereit, a gyülekezet tagjai viszont századrészét sem teszik meg annak, amit Isten elvár tőlük. Nem várhatunk el mást, mint a vallásos élet züllését, ha népünk, noha igehirdetést igehirdetés után hall, mégsem viszi át a tanítást a gyakorlatba. A képesség, melyet Isten adott, megromlik, ha nem használjuk. Sőt, mikor a gyülekezetek tétlenek, az ellenfél gondoskodik róla, hogy foglalkoztassa őket. Betölti az üres helyet, s oly dolgokkal köti le a tagokat, mely felőrli erejüket, pusztítja lelkiségüket, sőt koloncként köti őket a gyülekezet nyakába.
Olyanok vannak közöttünk, akik ha időt szakítanánk a gondolkodásra, tétlenségüket Istenadta képességeik bűnös elhanyagolásának tekintenék. Testvéreim, Megváltótok és a szent angyalok gyászolják szívetek keménységét. Krisztus életét adta, hogy lelkeket mentsen meg. Mégis ti, akik ismeritek szeretetét, keveset tesztek, hogy továbbadjátok kegyelmének áldásait azoknak, akikért meghalt. A kötelességek ily elhanyagolása, ekkora közöny ámulatba ejti az angyalokat. Az ítélet napján szembe kell néznetek azokkal, akikkel nem törődtetek. Azon a napon majd magadat ítéled kárhozatra. Bárcsak az Úr bűnbánatra vezetne most titeket. Bocsássa meg Isten az ő népének, hogy elhanyagolja rájuk bízott szőlőjének művelését.
„Emlékezzél meg azért, honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.” (Jel 2:5)
Jaj, milyen kevesen ismerik meglátogatásuk óráját! Még akik állítják is, hogy hisznek a jelen igazságban, mily kevesen ismerik fel az idők jeleit, s hogy min kell majd átmenniük a vég előtt! Mi ma Isten türelme alatt élünk. Nem tudjuk, Isten angyalai meddig tartják még vissza a szeleket, hogy ne fújjanak!
Isten irántunk való kimondhatatlan kegyelme ellenére, csak mily kevesen vannak gyülekezeteinkben Krisztus igazán alázatos, odaadó, istenfélő szolgái! Milyen kevés hívő szíve van tele hálával és köszönettel a megtiszteltetésért, hogy elhívták őket, részt venni Isten munkájában és Krisztus szenvedéseiben!
Gyülekezeteink tagjainak nagy része ma vétkeiben és bűneiben halott. Úgy járnak, mint az ajtó a sarkán. Évek óta önelégülten hallgatják a legkomolyabb, leglélekbemarkolóbb igazságokat, mégsem ültetik át a gyakorlatba. Ezért egyre érzéketlenebbek az igazság iránt. Az intés és a figyelmeztetés megrázó bizonyságtételei nem keltik őket bűnbánatra. Az Istentől szármázó, emberi ajakról elhangzó legédesebb dallamok – a hit általi megigazulás s Krisztus igazságossága – nem váltanak ki belőlük sem szeretetet, sem hálát. Bár a mennyei intéző a hit és szeretet legdrágább kincseit rakja eléjük, bár meghívja őket, vegyenek tűzben próbált aranyat, fehér ruhát, hogy ne legyenek meztelenek, szemkenőcsöt, hogy ne legyenek vakok, mégis megkeményítik ellene szívüket, s langyos magatartásukat nem váltják be szeretetre és buzgalomra. Bár hitvallást tesznek, mégis megtagadják a kegyesség erejét. Ha továbbra is így folytatják, Isten el fogja vetni őket. Alkalmatlanná teszik magukat, hogy Isten családjának tagjai lehessenek.
Ne képzeljük, hogy az örömhír munkájának oroszlánrésze a lelkészekre hárul. Isten mindenkinek munkát adott országának építésében. Akik Krisztus nevét valljuk, legyünk mindahányan, buzgó, önzetlen munkások, álljunk készen az igazság elveinek megvédésére. Minden lélek vegyen részt Isten ügyének fejlesztésében. Bármi legyen is foglalkozásunk, a keresztények feladata közismertté tenni Krisztust a világban. Váljunk lélekmentővé. Az legyen fő célunk, hogy embereket nyerjünk meg Krisztus számára.
Isten a gyülekezetére bízta világosságának terjesztését és szeretetüzenetének hordozását. Nem kárhoztatás, nem elitélés a feladatunk, hanem Krisztushoz vonni az embereket. Kérleljük őket, hogy béküljenek meg Istennel. Bátorítsuk, vonzzuk a lelkeket, így nyerjük meg őket az Üdvözítőnek. Ha ez nem szívügyünk, ha visszatartjuk Istentől szívünk és életünk szolgálatát, akkor tekintélyt, pénzt, időt és igyekezetet lopunk tőle. Ha elmulasztjuk, hogy embertársaink javára legyünk, dicsőségétől fosztjuk meg Istent, ami, ha lelkek térnének meg, hozzá áramlana.
Néhányan, akik régóta kereszténynek vallják magukat, mégsem éreznek felelősséget az otthonaik árnyékán belül halódó lelkekért, azt képzelik, hogy külföldön vár rájuk munka. De hol a biztosíték, hogy képesek erre a munkára? Hol mutattak felelősségérzetet a lelkekért? Először otthon nevelődjenek és tanuljanak. Ha igazán szeretnék Krisztust, és valóban hűek lennének hozzá, az a legbuzgóbb kívánság születne bennük, hogy már otthon lelkeket mentsenek meg. Megfeszítenék összes lelki erejüket, hogy Krisztushoz vonzzák az embereket. Megtanulnák szelídségét és alázatát, s ha később Isten azt kívánná, hogy külföldre menjenek, készen állnának rá.
Akik Istenért kívánnak dolgozni, kezdjék el odahaza, családjukban, szomszédjaik, barátaik körében. Itt kecsegtető hittérítő területre bukkannak. Az otthoni lélekmentés a vizsgájuk, mely kimutatja képességüket vagy alkalmatlanságukat a messzi területen való szolgálatra.
Az igazi honi lélekmentés példája Fülöp esete Nátánaellel. Fülöp találkozott Jézussal, s meggyőződött róla, hogy ő a Messiás. Boldogságából fakadt a kívánság, hogy barátaival is közölje az örömhírt. Meg akarta osztani Nátánaellel az igazságot, mely neki megnyugvást hozott. A szívbeli kegyesség mindig azzal tűnik elő, hogy másoknak is juttat belőle. Fülöp megkereste Nátánaelt. S mikor szólította, Nátánael a fügefa alól felelt, ahol imádkozni szokott. Még nem részesült az előjogban, hogy hallja Jézus szavait, de lélekben vonzódott hozzá. Epekedett az igazság után, s éppen őszintén imádkozott ezért. Fülöp boldogan kiáltotta: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes törvényében és a prófétáknál van szó: a názáreti Jézust.” (Jn l:46) Fülöp hívására Nátánael vele ment, s megtalálta a Megváltót. Aztán csatlakozott az ügyhöz, embereket nyerni meg Krisztus számára.
A világosság közlésének egyik hathatós útja a személyes igyekezet. A családi körben, a szomszéd tűzhelyénél, valaki betegágyánál, csendes, szerény modorban felolvashatsz az Írásokból, pár szót szólhatsz Jézusról és az igazságról. Ezzel drága magot hinthetsz el, mely kikel, és gyümölcsöt terem.
Krisztusért végzett munkánk kezdődjön a családi körben. A fiatalok nevelése legyen más, mint eddig. Jólétük sokkal több munkát igényel, mint amit eddig rájuk fordítottunk. Nincs ennél fontosabb lélekmentő terület. A szülők szóval s példával tanítsák gyermekeiket, hogy fáradozzanak a meg nem tértekért. Neveljük őket, hogy együtt érezzenek az öregekkel, szerencsétlenekkel, s igyekezzenek enyhíteni a szegények és lesújtottak szenvedésein. Tanítsuk őket, hogy legyenek szorgalmasak a lélekmentésben. Legzsengébb éveiktől oltsuk beléjük az igénytelenséget és áldozathozatalt mások javára és Krisztus ügyének fejlesztésére, hogy Isten munkatársai lehessenek.
Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink valaha is igazi lélekmentést végezzenek, tanítsuk őket először a háziakért tevékenykedni, akiknek természetes joguk van szeretetszolgálatukra. A gyermekeket tanítsunk meg arra, hogy viseljék otthon a rájuk szabott szolgálat terhét. A gyermek soha ne szégyellje családjuk terheinek emelésére használni kezét, sem lábát a kisebb megbízásokban való szaladgálásra. Míg így tölti idejét, nem lép a hanyagság és bűn ösvényére. A gyermekek és fiatalok hány órát elpazarolnak, amit azzal tölthetnének, hogy erős, fiatal vállukkal segítenék hordozni a család felelősségeit. Ezeket valakinek hordoznia kell, s ezzel szerető gondoskodást tanúsíthatnak szüleik iránt. Az egészségmegújulás elveiben és testük gondozása terén is gyökereztessük meg őket.
Jaj, bárcsak a szülők imádkozón és gondosan vigyáznának gyermekeik örök jólétére! Tegyék fel maguknak a kérdést, hogy hanyagok voltake? Semmibe vettéke ezt az ünnepélyes kötelességet? Megengedtéke, hogy gyermekeik Sátán kísértéseinek játékszereivé váljanak? Vane komoly elszámolni valójuk Istennel, amiért engedik, hogy gyermekeik az igazság és Krisztus ellen használják képességüket, idejüket és környezetükre tett hatásukat? Nem hanyagoltáke el kötelességüket, nem az ellenfél országa alattvalóinak számát növeltéke?
Sokan szégyenletesen elhanyagolják ezt a családi hittérítő területet. Ideje, hogy isteni erőforrásokat és gyógymódokat vegyünk igénybe eme gonosz állapotok helyrehozásához. Krisztus követői milyen mentségeket, milyen kifogásokat hozhatnak fel, ha elmulasztják Krisztus munkájára nevelni gyermekeiket?
Isten terve szerint a földi családok legyenek a mennyei család előképei.
A keresztény családi körök, ha Isten terve szerint alapozzuk meg és vezetjük őket, Isten egyik leghatékonyabb eszköze lesznek a keresztény jellem kialakítására és művének fejlesztésére.
Amikor családjaink majd azzá lesznek, amivé lenniük kellene, nem hagyjuk gyermekeinket semmittevésben tespedni és Isten meg a körülöttünk lévő ínségesek igényei iránti közönyben felnőni. Akkor az Úr örökségeként minősítve lesznek magukra venni munkáját, ahol vannak. Az ilyen családi körökből fény ragyog majd a tudatlanok javára, s a fény forrásához vezeti őket. Így olyan áldásos hatás születik, mely élő hatalom lesz Istenért és az igazságért.
„Őr, meddig tart még az éj?” Az őrállók, akiktől azt elvárják, tudnake határozott hangot hallatni? Akiknek el kell majd számolni a juhokkal, gondoskodnake hűségesen a nyájról? A lelkipásztorok őrködneke a nyáj fűlött, tudva, hogy akiket gondjaikra bíztak, azok Krisztus vérének vásároltjai? Nagy munka vár elvégzésre a világban. Milyen erőfeszítéseket teszünk ebben az irányban? Túl sokat papolunk a híveknek, de megtanítottuke őket, miként fáradozzanak azokért, akikért Krisztus meghalt? Dolgoztunke ki munkatervet, elébük tártuke azt oly módon, hogy mindenki belássa annak szükségét, hogy részt vegyen a munkában?
Nyilvánvaló, hogy az összes igehirdetés sem hozott létre népes csoport önfeláldozó munkást. Vegyük fontolóra ezt a gondolatot, mert a legkomolyabb következményekkel jár. Örök jövőnk fordul ezen a kockán. A gyülekezetek elsorvadnak, mert nem a világosság terjesztésére használják tehetségüket. Nyújtsunk nekik gondos oktatást, amint a Mester tanítana, hogy mindenki a gyakorlatba ültesse át világosságát. A gyülekezet megbízott felügyelői válasszanak rátermett tagokat, ruházzanak rájuk felelősséget, ugyanakkor tanítsák meg őket, miként szolgálhatnak és áldhatnak meg másokat.
Minden eszközt használjunk fel, hogy ezrek elé tárjuk az igazság ismeretét, akik majd mérlegelik a bizonyítékokat, s ha lehetővé tesszük nekik, értékelik népében, hogy Krisztushoz hasonlítanak. Tegyük a hittérítő összejöveteleket hatékonnyá, hogy a résztvevők megtanulhassák a lélekmentést. Isten elvárja gyülekezetétől, hogy a világ felvilágosításának munkájára nevelje tagjait. Olyan tanítást kell nyújtanunk, melynek eredménye tagok százai lesznek, akik a pénzváltóknál helyezik el értékes képességeiket. Ezeknek a talentumoknak használatával olyan emberek fejlődnének ki, akik készek a felelős és tekintélyes állások betöltésére, s a tiszta, romlatlan elvek fenntartására. Így nagy segítség lennének a Mesternek.
Sok tehetséges tag tétlenségtől rozsdásodik, mert nem tudja, hogyan lásson a lélekmentéshez. Akinek képessége van erre, mutassa meg a tétleneknek, hogy milyen területen állhatnak munkába. Számos helyen hozzunk létre kis állomásokat, ahol tehetségük felhasználására – és így növelésére – taníthatjuk meg a férfiakat és nőket. Hadd értse meg mindenki, mit várnak el tőlük. Így sokan, akik most tétlenkednek, igaz munkássá válhatnak.
Magyarázzuk meg mindenkinek a talentumok példázatát. A gyülekezet tagjai előtt tegyük érthetővé, hogy ők a világ világossága, s az Úr elvárja, hogy különböző képességeik szerint felvilágosítsanak, mások áldására legyenek. Isten a szolgálatába hívja őket, akár gazdagok, akár szegények, akár előkelők, akár szerény születésűek. Az Úr számít gyülekezetére, hogy fejlessze a munkát, s elvárja hitvalló követőitől, hogy értelmes lényként tegyék meg kötelességüket. Óriási szükség van arra, hogy minden képzett értelmet, minden tanult szellemet, a képesség minden szikráját a lelkek megmentésének szolgálatába állítsuk.
Ne haladjunk el az apró kötelességek mellett, nagy dolgokat keresve. Eredményes lehetsz kis ügyekben, de belebukhatsz, ha nagyokba fogsz, ami elcsüggesztene. Ott láss hozzá, ahol elvégzésre váró munkát látsz. Úgy fejlődik képességed és fogékonyságod a komolyabb feladatra, ha teljes erőddel belefogsz a kezed ügyébe eső munkába. Azért lettek oly sokan gyümölcstelenek s fonnyadtak, mert elkerülték a mindennapi alkalmakat és elhanyagolták az apró tennivalókat.
Mindig mód van személyes munkát végeznünk Istennek. Van, aki távoli barátjának írhat levelet, vagy folyóiratot küldhet valakinek, aki érdeklődik az igazság iránt. Mások a nehézségekkel küzdőknek adhatnak tanácsot. Aki ért a betegápoláshoz, az abban segíthet. Akinek megvan a kellő minősítése, bibliaórákat vagy tanfolyamokat tarthat.
A munka legegyszerűbb módjait kell kigondolni s beindítani. Ha a tagok közösen elfogadnak ilyen tervet, és szívós igyekezettel végre is hajtják, gazdag aratást érlelnek, mert tapasztalataik csiszolódnak, képességük növekszik, erőfeszítéseik pedig lelkeket mentenek meg.
Senki se gondolja, hogy mert iskolázatlan, nem vehet részt az Úr munkájában. Isten munkát szabott ki neked és mindenkinek. Te magad kutathatod a Szentírást. „Szavadnak fénye világít, és tanítja a tudatlanokat.” Imádkozhatsz a munkáért. Az őszinte szívvel, hittel mondott ima felhallatszik a mennybe. Munkálkodj képességed szerint.
Mindenki hatással van környezetére: vagy jóra, vagy rosszra hat. Ha Isten szolgálatára szenteli lelkét, ha átadja magát Krisztus munkájának, hatása Krisztussal gyűjt együtt.
Az egész menny tevékeny, Isten angyalai várvavárják, hogy együttműködhessenek azokkal, akik terveket fektetnek le, melyek segítségével az emberek, akikért Krisztus meghalt, meghallhatják a megváltás örömhírét. A megváltás örököseit szolgáló angyalok minden igaz szentnek ezt mondják: „Munka vár rád. Menjetek el, és felállván hirdessétek… a népnek ez életnek minden beszédit.” (Csel 5:20) Ha akiknek ez az utasítás szól, engedelmeskednének is annak, az Úr utat egyengetne előttük, s anyagiakat bocsátana rendelkezésükre, hogy elindulhassanak.
Lelkek pusztulnak el Krisztus nélkül, s akik tanítványainak vallják magukat, hagyják őket meghalni. Testvéreink olyan képességekkel rendelkeznek, melyeket pontosan az emberek megmentésére kaptak. Néhányan azonban kendőbe csavarják képességeiket, s elássák a földbe. Az ilyen tétlenek mennyiben hasonlítanak az ég közepén repülő angyalhoz, aki Isten parancsait és Jézus hitét hirdeti? Milyen kérlelés venné rá őket, hogy felriadjanak, és munkához lássanak a Mesterért? Mit is mondhatnánk a munkakerülő gyülekezeti tagoknak, hogy eszükbe vegyék annak szükségét, hogy felássák, és a pénzváltóknál helyezzék el talentumaikat? A mennyei országban egy tétlen munkakerülő sem lesz. Bárcsak Isten teljes fontosságában a gyülekezet elé tárná ezt a dolgot! Bárcsak felriadna Sion s felöltené gyönyörű ruháját! Jaj, bárcsak ragyogna!
Sok felszentelt lelkész sohasem gyakorolta Isten nyáján a pásztor gondoskodását, akik még sosem őrködtek az emberek fölött, mint akikkel el kell számolniuk. A gyülekezet ahelyett, hogy fejlődne, magára hagyott, hogy gyenge, hatástalan, gondozatlan testület legyen. A gyülekezet tagjai, akiket arra neveltek, hogy az igehirdetésre támaszkodjanak, alig tesznek valamit Krisztusért. Nem teremnek gyümölcsöt, sőt az önzésben és a hűtlenségben növekednek. Reményüket a lelkészekbe helyezik, azok erőfeszítéseire hagyatkoznak, hogy életben tartsák pislákoló hitüket. Akiket pedig Isten felvigyázónak helyezett oda, nem tanítják a tagokat, azért sokan tunya munkások, elássák talentumukat, s mégis panaszkodnak, hogy az Úr miként bánik velük. Elvárják, hogy beteg gyermekként gondozzák őket.
Ez a gyengeség ne folytatódjék. A gyülekezetben jól szervezett munkának kell folyni, hogy a tagok megértsék, hogyan adhatják tovább világosságukat, hogyan növeljék hitük erejét és ismereteiket. Amikor továbbadják, amit Istentől nyertek, hitük megerősödik. A munkálkodó gyülekezet élő gyülekezet. Élő kövekként épüljünk fel, s minden kő világítson. Az Úr drágakőhöz hasonlított minden keresztényt, aki befogadja és szétsugározza Isten dicsőségét.
Óriási tévedés azt gondolnunk, hogy a lelkésznek kell hordoznia az összes terhet, végeznie az összes munkát. A lelkész a túlmunkától összeroppanhat, sírba szállhat, holott ha az Úr terve szerint megosztották volna a terhet, életben maradhatott volna. Akik meg tudják tanítani a tagokat Krisztus követésére, s úgy fáradozni, amint ő fáradozott, azok arra neveljék a gyülekezetet, hogy megosszák a terhet.
Ne hagyjuk figyelmen kívül a fiatalokat. Ők is vegyék ki részüket a munkából és felelősségből. Legyenek tudatában, hogy részt kell venniük mások segítésében s áldásában. Még a gyermekeket is tanítsuk meg, hogy végezzék a szeretet és könyörület apró szívességeit a náluk kevésbé szerencsésekért.
A gyülekezet vezetői fektessenek le terveket, hogy kiképezzék a fiatal férfiakat és nőket a rájuk bízott tehetség felhasználására. A gyülekezet idősebb tagjai igyekezzenek buzgó, szeretetteljes munkát végezni a gyermekekért és fiatalokért. A lelkészek vessék latba találékonyságukat, hogy bevonják a gyülekezet ifjabb tagjait a lélekmentésbe. Mégse gondoljátok, hogy a lélekmentő gyűlések hosszú igehirdetéseivel felébreszthetitek a fiatalok érdeklődését. Dolgozzatok ki terveket, melyek felkeltik érdeklődésüket. Adjatok feladatot minden fiatalnak. Neveljétek őket, hogy végezzék, amit rájuk bíztok, s hétrőlhétre jelentsék tapasztalataikat, és hogy milyen sikereket értek el a Krisztusért végzett feladatokban. Ha a lélekmentők ilyen jelentésekkel számolnának be, az összejövetelek nem lennének unalmasak és fárasztók, hanem érdekesek, és sokan eljönnének.
A gyülekezeti tagokat neveljünk, hogy szenteljenek időt a lelkek megnyerésére. Csak akkor mondhatjuk a gyülekezetről, hogy ti vagytok a világ világossága, ha a tagok valóban világosságot terjesztenek.
Akikre Krisztus munkáját bízták, ébredjenek kötelességükre, s állítsanak sokakat munkába.
Rövidesen különös és gyors változások fognak történni. Isten népe legyen a Szentlélek birtokában, hogy szembenézhessenek korunk kényszerhelyzeteivel, s amennyire lehetséges, ellensúlyozzák a világ bomlasztó mozgalmait. Ha a gyülekezet virraszt, ha Krisztus követői vigyáznak és imádkoznak, akkor elnyerhetik a világosságot, melynek fényénél meg tudják érteni, fel tudják mérni az ellenség mozgalmait.
A vég közel! Isten felszólítja a gyülekezetet, hogy rendezzék, ami még hátra van. Isten munkatársai! Hatalmat adott nektek az Úr, hogy másokat is magatokkal vigyetek a mennybe. Legyetek Isten életrevaló küldöttei, a világosság közvetítői. Mennyei angyalok állnak körülöttetek, kiket Krisztus bízott meg, hogy támogassanak és erősítsék kezeteket a lelkek megnyerésének munkájában.
Felhívom egyházterületeink gyülekezeteit, hogy különüljenek el a világtól, s legyenek megkülönböztethetők. A világban éltek, mégse legyetek a világ részei. Tükrözzétek a világosság napjának ragyogó sugarait. Legyetek tiszták, szentek, szeplőtlenek. Hittel vigyetek fényt a föld minden útkereszteződésére és mellékösvényére.
Gyülekezetünk tagjai, ébredjetek fel, mielőtt örökre késő lenne! Mindenki vegye fel a maga munkáját, s védelmezze az Úr nevét, kiről nevezve van. Foglalja el a szilárd hit és buzgó istenfélelem a lustaság és hitetlenség helyét. Ha hittel megragadjuk Krisztust, a vallásos szolgálatok nem lesznek többé unalmasak, s az igazság gyönyörűséget hoz számunkra. Egyhangú és élettelen összejöveteleinket életre kelti majd a Szentlélek. Mikor gyakoroljátok a kereszténységet, melyet vallotok, naponta gazdag tapasztalatokban részesültök. Bűnösök térnek majd meg. Az igazság szava megérinti őket, s azt mondják majd, amit Krisztus hallgatói mondtak: „Csodálatos dolgokat láttunk és hallottunk ma.”
Annak tudatában, hogy a gyülekezet mit végezhetne el, ha megtenné Istenszabta kötelességét, mégis tovább alszanake a hívők, vagy ráébredneke a megtiszteltetésre, melyet Isten könyörületes gondviselése ruházott rájuk? Felveszike az öröklött felelősséget, befogadjáke a jelen világosságot, s átérzike szükségét, hogy felkeljenek szembenézni a sürgős kényszerhelyzettel, mely most mutatkozik? Jaj, bárcsak mindenki felriadna, s megmutatná a világnak, hogy hitük élő hit, hogy létfontosságú kérdés mered a világ elé, hogy Jézus hamar eljön. Hadd lássák az emberek, hogy igazán hisszük, hogy az örökkévalóság mezsgyéjén járunk.
Isten országának építése az emberi eszközök hűtlensége vagy hűsége szerint lassul vagy gyorsul. Akadály, ha az ember nem dolgozik együtt Istennel. Imádkozhatnak, hogy jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is, de ha nem az ima szerint tevékenykednek, kérésük gyümölcstelen marad.
Lehet, hogy gyenge, tévelygő és bűnös vagy, az Úr mégis felajánlja, hogy társulj vele. Meghív, hogy helyezd magad Isten parancsnoksága alá. Ha Krisztussal egyesülsz, Isten munkáját végezheted. Nélkülem mit sem tehettek, mondta Krisztus.
A látnok Ésaiáson át ígéri: „Igazságosságod előtted jár, és az Úr dicsősége követ.” (Ésa 58:8) Krisztus igazsága előttünk jár, s az Úr dicsősége lesz jutalmunk. Ti, az élő Istennek gyülekezetei, tanulmányozzátok az üzenetet, s értsétek meg, hogy hitetek, lelkiségetek hiánya, s az isteni erő hiánya mennyire hátráltatják Isten országának eljövetelét. Ha mennétek és végeznétek Krisztus munkáját, Isten angyalai megnyitnák előttetek az utat, előkészítenék a szíveket az örömhír befogadására. Ha élő, életerős lélekmentők lennétek, sebesen hirdetnétek a jelen üzenetet az összes országokban, minden népnek, nemzetnek és nyelvnek. Ezt kell elvégeznünk, mielőtt Krisztus eljönne hatalommal és nagy dicsőséggel. Őszinte imára hívom fel a gyülekezetet, hogy megértsék felelősségeiket. Isten munkatársai vagytoke egyénenként? S ha nem, miért nem? Mikor szándékoztok elvégezni a menny által kijelölt feladatotokat?
A csüggedteknek nincs más gyógyszerük, mint a hit, az ima és a munkálkodás.
Gyülekezeteink ne féltékenykedjenek, és ne érezzék elhanyagoltnak magukat, mert nincs igehirdetőjük. Inkább magatok vegyétek fel a terhet, s fáradozzatok buzgón az emberekért.
A gyülekezetben kössünk le minden tehetséget a jócselekedetekre. Isten úgy tette vonzóvá a természet kietlen helyeit, a vad vidékeket, hogy szépséges dolgokat helyezett a legkevésbé tetszetősek közé. Ez az a munka, melyre most felszólít minket.
Gyülekezeteinkben olyan fiatalokra van szükségünk, akik a keresztény igyekezet elvei alapján munkálkodnak, ezt pedig a családban kell elkezdeniük. A házi kötelességek hűséges végzése visszahat a jellemre. Apjuk házában kell bebizonyítaniuk, hogy alkalmasak a gyülekezeti munkára.
Az Úr nem különböző munkakörünk tekintélye, hanem a szerint ítél, amint azokat betöltjük.
Ha csak a harmadát vesszük igénybe annak, amilyen tehetségeket az Úr ránk bízott, akkor a másik kétharmad Krisztus ellen dolgozik.
A világunkban végezhető legdicsőbb munka ma, ha azzal dicsőítjük Istent, hogy életünkkel éljük a Krisztus jellemét.